Egy régi történet olyan királyról szól, aki a kor szokásának megfelelően udvari bolondot tartott. Az ilyen bolondnak joga volt ahhoz, hogy megmondja az igazságot a királyoknak és a hercegeknek, még akkor is, ha az keserű volt. Ha ugyanis az igazság keserű volt, akkor egyszerűen csak annyit fűztek hozzá: ,,Hiszen ő bolond!''
Egyszer a király olyan ezüst bolondpálcát adott bolondjának, amelynek végén arany harangocska hintázott. Majd ezt mondta:
- Az biztos, hogy te vagy a legnagyobb bolond, aki csak létezik a világon. De ha egyszer mégis találkozol olyan emberrel, aki még nálad is nagyobb bolond, add tovább neki ezt a pálcát.
A bolond éveken át hordozta magával a pálcát. Egy napon azután megtudta, hogy haldoklik a király. Csendesen bement a betegszobába és így szólt:
- Király, hallom, nagy útra akarsz indulni.
- Nem akarok - válaszolt a király -, hanem kell!
- Bizonyára hamarosan visszatérsz.
- Nem - sóhajtott a király. - Abból az országból, ahová én utazom, nincs visszatérés.
- No, akkor viszont bizonyára régen előkészítetted az utazást. Remélem, gondoskodtál arról, hogy abban az országban, ahonnan nincs visszatérés, királyi módon fogadjanak. A király a fejét rázta.
- Ezt elmulasztottam. Sosem volt időm arra, hogy előkészítsem ezt az utazást.
- Ó, akkor te valószínűleg nem tudtad, hogy majd egyszer el kell indulnod erre az útra!
- Már régóta tudtam. De - mint mondtam -, sosem volt időm, hogy megtegyem a helyes előkészületeket.
A bolond ekkor csendesen letette pálcáját a király ágyára és így szólt:
- Azt parancsoltad nekem, hogy annak adjam tovább ezt a pálcát, aki még nálam is nagyobb bolond. Király, fogd a pálcát! Te tudtad, hogy át kell menned az örökkévalóságba, és hogy onnan nincs visszatérés. Ennek ellenére nem törődtél azzal, hogy megnyíljanak neked az örök hajlékok. Király, te vagy a legnagyobb bolond!
Forrás: http://w3.datanet.hu/~gpeto/chrclink/index.html