Minden tavasszal újra élem a reggel gyönyörét:
a lucfenyők, a kertek magasában,
keserves, hosszú boldog szaggatással burukkolnak a gilicék.
És fölcsattan a gyermekének, fölbúg az orgona:
Jövel Szentlélek! - vigyél el a nyárba,
hol égig ér a játék palotája, szabadság otthona.
Már jön értem apám az állomásról, futok elébe ki, -
a kanyarból is látom szívdobogva:
örömöt ír felém a sétabotja, föl-fölbuktatja, lengeti.