Helén Keller:

    Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat,
        mert általa találtam meg
            magamat, munkámat,
                sőt téged, magadat is Istenem!
    Köszönöm, hogy életem sötét és néma éveiben
        használtad életemet valami célra,
            melyet ugyan nem ismerek,
    de egy napon majd mindent meg fogok érteni
        és akkor nagyon elégedett leszek.

    Hiszem, hogy az életet azért kaptuk,
        hogy növekedjünk a szeretetben.
    Hiszem, hogy Istenem bennem vagy,
        miként a nap a fényben és az illat a virágban.

    Fény az én sötétségemben!
        Hang a csöndemben.
            Hiszem az örök életet.

    Hiszem, hogy ott enyémek lesznek azok az érzékek,
        amelyeket most nélkülözök,
    és hogy odaát csodaszép otthonom lesz
        telve színnel, zenével,
            a virágok bólongatásával
                és szeretteim arcával.


dugo@szepi.hu