Egy régi történet szerint a fiatal szerzetes megkérdezte az öreg atyát: mi az élet értelme. Az öreg kezébe adott egy kosarat ezzel: eredj le a folyóhoz és hozzál nekem vizet. Engedelmesen megmerítette a kosarát, s jött vissza úgy, hogy minden víz kifolyt, kicsepegett a kosárból. Eredj másodszor is: hozzál vizet... Atyám, hiába járok, mindig üres marad a kosár, panaszolta a fiatal szerzetes. Igazad van, mondta az öreg, de nézd meg: milyen tiszta lett közben a kosár! Ez a mi emberi ,,többletünk'': miközben az Úrra nézve engedelmesen járjuk az üresjáratokat, tapossuk a semmit cséplő taposómalmokat, aközben emberré leszünk, megtisztulunk. De ismét mondjuk: nekünk ez csak akkor sikerül, ha valóban az úrra nézünk, az Úrban vagyunk.