Szeptember havának a nyolcadik napján,
Tündöklő hét színben ragyog a szivárvány,
Mintegy összekötvén a földdel az eget,
Ezen szállott le egy fényes angyalsereg.
Rózsafénybe borul az egész Názáret,
Mely besugározta az eget és földet,
Reá sugározta az öröm szent fényét,
Amely betölté a világ teremtményét.
A Szent Anna asszony ülvén az ő székén,
Szíve örül nagyon. isteni gyümölcsén.
Lábával ringatja, szájával ezt mondja:
Aludj el, aludj egek királynéja.
Az arany bölcsőben tiszta hófehérben:
Alszik Szűz Mária mennyei nagy fényben
Szemeit lehunyja, kezeit kinyújtja
Gábriel arkangyallal beszélget álmába.
Gábriel arkangyal mondja Máriának:
Te leszel anyja világ váltságának
Te fogod megszülni, te fogod nevelni
Kegyes karjaidon a Jézust tartani.
Mária azt mondja Gábriel angyalnak:
Én leszek az anyja a világ urának.
Alig hogy születtem, pólyába tetettem
Máris Isten anyjának eljegyeztettem...
Nincs oly királyi fény, nincs oly földi pompa,
Mely ezen szépséghez hasonlított volna,
Teljes fönségében itt van a mennyország,
Mert királynéjoknak születését várják...
Tiszta fogantatás, tiszta születésed,
Amelynél az anya fájdalmat nem érzett,
Olyan volt a szülés, mint mikor a hajnal
Megszüli a napot mennyei mosollyal...
És hogy mily dicső lesz jövendő nagysága,
Hogy mily mérhetetlen annak magassága,
A hatalmas Isten azzal mutatta meg,
Hogy születésekor már csodák történtenek.
A fa, amely eddig gyümölcsöt nem termett,
Ekkor bő áldással megterhelve díszlett.
Virág illatozott a zord kősziklákon,
Mária neve volt minden virágszálon.
A gonosz lélektől Juda országában,
Kétszáztizenöten valának megszállva,
Pokoli kínokkal azokat gyötörték,
Egész életöket rettentővé tették.
Ámde Máriának születése napján,
Megrémült az ember lelkét kínzó sátán,
Rettegve hagyják el ők az embereket,
Akiket már csaknem a halálba űztek.
Az égi madarak emberi danáva1,
Örvendezve zengettek víg allelujával.
Az erdők vadai szelídek levének,
Ily órája nem volt még a föld népének!