Régen, nagyon régen történt...
Akkor még a városoknak is volt pallosjoguk. A városbírónak jogában állt halálra ítélni a bűnöst vagy megkegyelmezni neki.
Egyik városban halálra ítéltek egy fiatalembert.
Az volt a szokás, hogy a lélekharang csendítésére suhintotta meg bárdját a bakó. Ez alkalommal is megadta a jelet a városbíró a harangozónak. Az meg is rángatta a kötelet. Érezte is, hogy mozog a harang - de nem adott hangot.
A hóhér türelmetlenül markolta már pallosát, a városbíró és a nép ideges lett, a harangozó pedig kétségbeesetten rángatta kötelet, de a lélekharang nem csendült meg.
Fölmentek a toronyba és találtak ott egy asszonyt, aki két kezével úgy fogta meg a harang nyelvét, hogy nem az érc ütődött a haranghoz, hanem az asszony keze. Véres csonk volt már mind a kettő.
Megismerték az asszonyt: a halálra ítélt fiatalember édesanyja volt. Lehozták a városbíró elé. Térdreesett és két vérző, összetört kezét tárta a hatalom birtokosa elé: így könyörgött kegyelemért fia számára.
A bűnösnek megkegyelmeztek.
Így könyörög érettünk Szűz Mária!