Böjt - friss, tisztító szél. Kisöpör ködöt, szmogot, homályt, reménytelenséget.
Böjt - kristálytiszta hűvösség. Éles, tavaszi levegő. Micsoda különbség fogcsikorgató hideg és tiszta hűvösség között! Milyen kemény az egyik, mennyire a győzelem ígéretét hordozza a másik! A fényét és az életét.
Böjt - átlátható, tiszta világosság. Hideg kékek, éles kontúrok, egyértelmű körvonalak. Tisztaság. Kitárnánk ajtót-ablakot.
Böjt. Tisztaság, egyszerűség, egyértelműség. Eszköztelenség. Nincs gyertyalobogás, meghitt hagyományok, bensőséges, szép szertartások. Böjt hűvös, tiszta, egyértelmű és eszköztelen. Megvan az esélye, hogy megszabadítson felgyülemlett kacatoktól. Porosodó, összezsúfolt tárgyaktól - láthatóktól és láthatatlanoktól. Tespedtségtől. Jólesően beburkoló, langyos, ám mégis homálytól. Kristálytiszta. Friss. Egyértelmű. Megvan az esélye, hogy kimozdítson a téli tunyaságból. A nem-bírok-nem-akarok-változtatni téli tespedéséből. A minimumra csökkentett aktivitásból. A lelassult életfolyamatokból. A beletörődésből. Kristálytisztán ragyog a nap. Világos van. Messzire látunk. Föltámad a hűvös, éles szél. Tisztaság van. Mozdulni kell, tenni, változtatni. Akarni.
A pusztába kísérjük Jézust. Az erőgyűjtés és felkészülés negyven napjára. Van negyven napunk, hogy újratanuljunk elfelejtett, elveszített dolgokat. Készséget, igényt, a több iránti vágyat. Összeszedettséget. Az áldozathozatal törvényszerű szépségét. Megkerülhetetlenséget. A tisztánlátás bátorságát. Szembesülést - személlyel, jövővel, bűnnel, kudarccal, csenddel, önmagunkkal, az Örökkévalóval.
A pusztán kívül mindig történik valami. Elsodornak az események. Nem tudom felmérni, feldolgozni, elraktározni őket. A pusztán kívül zaj van. Beszélgetés, zene, dübörgés, kiabálás, nevetés, mozgás zaja. Belesüppedek. Eltompít, megnyugtat. Ha megszűnik a zaj, ha épp nem történik semmi, idegenül érzem magam a nagy csendben. Elveszítem tájékozódó-képességemet. Elfog a bizonytalanság. Fülemben dübörög a csend, kezem kapcsolók után matat.
Mi lenne velem, ha sose jutnék Jézussal a pusztába? Ha mindig zajok burkolnának be és események sodornának magukkal. Mi lenne velem, ha sose lennék egyedül, csendben, hogy értelmet nyerjenek szavak, megtörtént események. Hogy felkészüljek eljövendőkre. Hogy értékeljek, elsírjak és megmérjek, tisztán lássak és erőt gyűjtsek. Milyen jó, hogy negyven tiszta, hűvös és világos napon a pusztába kísérjük Jézust!
A kísértővel találkozik. Böjt hűvös tisztaságában világosan elénk rajzolódik valami. A hiány. Mert kevesebbet mond ez a leírás, mint amennyinek füstös, zajos, langyos, városi homályban tűnik. Ez egy borzasztó, mitikus leírás - gondoltuk a városban. A puszta csendes tisztaságában meglátjuk, hogy kevesebb van a képen, mint gondoltuk. A részleteket mi rajzoltuk hozzá figyelmetlenségünkben. A történet nem mondja el, honnan jött a gonosz, hova távozik, hol lakik, milyen hangon beszél. Nem rajzolja elénk a portréját. Senki sem adta tudtunkra, hogy arca volna, orra-füle-szeme-szája. Böjt tiszta fényei az eredeti képet pásztázzák. Lekopik róla az, amit magunk rajzoltunk hozzá, lekopnak a gyerekkorunkban odamázolt ákom-bákomok, tisztulnak a ráhordott színek, rátapadt maszatok, zsírok, időnyomok. Csak az eredeti marad. Valaki egy másik utat mutat Jézusnak. Könnyebbet, mutatósabbat. Az Atyától független utat.
Mindig van más lehetőség. Másik út. Könnyebb is, mutatósabb is, önállóbb is. A kísértőről kevesebbet tudunk, egyet biztosan. Akkor és most az a célja, hogy elfeledkezzünk Istenről. Járjuk a magunk útját.
Kísértés a végtelen leegyszerűsítés útjára. Kenyeret adj nekik! Mert az ember szereti magát szép, összetett és magasrendű teremtménynek hinni, ám ha lekopnak a festékrétegek, az eredeti marad meg, ami végtelen primitív lény. Mindenről lemond, csak kenyér legyen a szájában. Az ember lenne a teremtés értékköve? Ne hidd! Leegyszerűsíthető a szájába tett falat kenyérre. Ezért ne kínálj neki többet, ne hívd magasabbra és ne várj tőle többet. Változtasd kenyérré a köveket. Boldogok lesznek és boldog leszel. Hány variációt élt meg ez a kísértés a puszta óta? Hányféle tógát, páncélt, köntöst, zubbonyt, inget és nyakkendőt hordott?!
- Ami nem látható, az nincs is, azt csak kitalálták.
Annak higgy, amit látsz és amit a kezedbe foghatsz. - Ne problémázz sokat! A bajoknak egyetlen orvossága van. Kenyérrel minden megoldódik és minden megoldható!
- Tegyél sok kenyeret az asztalra, a körülötte ülők örülni fognak, és úgy tesznek, mintha nem látnák, hogy véres a kezed. Elfelejtik neked, hogy véres a kezed. Semmibe se kerül, csak egy kis kenyérbe.
- Fogalmazzunk egyszerűen és pragmatikusan! Az egyetlen előttünk álló feladat a gazdagság talpra állítása. Más szükséglet nincs, más feladat nincs, más válság nincs... más valóság sincs.
- Hogy eredményes volt-e az életed, abból tudod meg, hogy milyen anyagi értéket tudsz felmutatni. Amit a lelked rejt, ami a gyermekeid szemében csillan, amitől a könyvespolcaid roskadoznak, az nem érték. Csak amit lemérsz, megszámolsz, felmutatsz.
- Azt akarod, hogy ne legyen béke? Szórd szét az anyagi elégedetlenség magvait. Biztos termést arathatsz.
Néha valóban olyannak mutatja magát az ember, mintha ennyi lenne. Egy falat szájbatömött kenyér. Néha kiábrándító a gondolkodása vagy annak a hiánya; az érzésvilága, vagy annak hiánya; az erkölcsi szintje, vagy annak teljes hiánya. Akkor sem szabad elhinni. Akkor sem szabad engedni az igénytelenség ezerarcú csábításának. Akkor sem szabad másnak hinni, csak az Isten szájából érkező szónak:
Márai Sándor írja a Füves könyvben (192. sz.):
,,Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz... Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.''
A zsarolás útjának kísértése. Ez az, ami megtévesztő. Életveszélyesen az. Nem könnyű átlátni. Nem könnyű leleplezni. Már a csábítás sem hétköznapi. A 91. zsoltár gyönyörű szavait veszi ajkára a kísértő. ,,Megparancsolta angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.'' Micsoda biztonságérzet ez! Milyen elrejtett, Isten szeretetébe, őrző oltalmába vetett hit! Milyen nagyszerű adomány, ha az ember nem pazarol energiát rettegésre, gyanakvásra, valami közelgő rossz sejtésére, hanem a ,,Mindenható árnyékában'' pihenve él. Tudja, kitől kapta az életét és tudja, hogy ugyanattól minden jót is megkap. Tenyeréből nem eshet ki semmi körülmények között, szeretete átfogja és beburkolja. Rábízza hát magát. Az útra figyel, amelyen járnia kell, a tettekre, amelyek lehetnek az ő jócselekedetei, az emberekre, akik sóvárogva várnak valami krisztusit. Az Isten szeretetébe rejtett emberek életét éli.
Hogyan lehet mindezzel visszaélni? Miért is kellett volna Jézusnak levetnie magát a templom párkányáról? Azért, hogy megmutassa bizalmát az Atya iránt. Hogy demonstrálja erős hitét. Hogy mindenki lássa, akit az Isten őriz, azt nem érheti baj. Ez lenne a hit merészsége a kísértő szerint. Erős hittel elérni, hogy ne érjen baj. A hit pedig akkor merész, ha akarni mer. Mindent. Ébenfa íróasztalt, szakmai sikert, luxus életformát, gátlásaim és fogyatékosságaim levetését, utamból minden göröngy elsöprését, adottságaim ellenére agresszív határozottságot. Hadd lássuk, mit tud a hit! A hit merészsége. Hiszen minden csak azon fordul meg, mennyire erős a hited.
Pedig minden azon fordul meg, kinek tartod az Istent. Uradnak, aki jó tetszéséből szép napokkal vagy elhordozandó terhekkel látogat meg, vagy kívánságaid teljesítőjének. És kinek tartod önmagadat? Isten sokra hivatott gyermekének, aki kutatni próbálhatja a neki szánt utat, az Isten végtelen szeretetét, vagy revolverrel a kezében handabandázó törpének, aki rá akarja kényszeríteni akaratát a világra, Istenre és emberekre. Kicsoda az ember? Ki vagyok én? Kicsoda az Isten? Mi a s szándéka velem? Ezekre a kérdésekre felel jól vagy rosszul mindenki, akinek füle hallatára idézi a kísértő a 91. zsoltár szavait.
,,Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták és ezt mondták: »Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!« Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt: »Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok!«'' (Mt 27,39-43)
- És Jézus nem vetette le magát a templom párkányáról - és nem szállt le a keresztről. De tudott egy imádságot, a 71. zsoltárt, amely nem emberek előtt akar sziklákat görgető hitet mutatni, hanem Istent tartja Istennek mindenki, még önmaga fölött is:
Márai Sándor írja a Füves könyvben (157. sz.):
,,Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos - nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, égészen egyszerűen, megnyilatkozik - s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásba a természetfölötti és csodálatos.''
Kísértés arra az útra, amelyen beletörődünk egy hamis szerepcserébe. Itt lehull az álarc, és durván nevükön neveztetnek a dolgok: ,,Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.'' Most végleg megbizonyosodunk róla, hogy mindvégig az első parancsolat volt a tét Kicsoda számodra az Isten? Nem csoda, hogy Jézus minden válasza abból a bibliai könyvből jött (5Móz 6), amelyben a legklasszikusabban fogalmazódik meg Izrael egyistenhite. Egyedül Isten az Úr - senki más.
Ez a hitvallás nem könnyen látszik életünk mindennapjaiban. A gonoszság győzelmi ünnepet ül - el lehet némítani az igazságot - alapvető erkölcsi törvényeket lehet büntetlenül semmibe venni - nincs magyarázat katasztrófákra és szenvedésekre - embersorsokat végképp nem az igazság kormányoz. Kicsoda itt az Úr'? Bizony sok esetben a gonosz bitorolja a hatalmat. Kiterjeszti fekete köpenye szárnyát, megtéveszt, elvarázsol, mindent eltakar. Elbizonytalanodunk. Talán mégis ő kormányozza a világot...
Ezt fogadd el - így szól a kísértés. Átvettem a hatalmat. Én uralom a világot. Ezt fogadd el, és részt kapsz belőle. Hogyan fogadom el? Valószínűleg úgy, ha elhiszem, hogy a világban csak a gonosz eszközeivel lehet érvényesülni és bármit is - jót is - elérni. Hal elhiszem, hogy ez a világ rendje. Ha beletörődöm, és azt gondolom: Isten normái a templomba valók, a világban más fegyverek kellenek. Ha hétfőn érvényét veszti az irgalom és a szelídség. Ha szűk területre száműzöm a megbocsátást és a jóakaratot. Ha kizárt, hogy jog és erkölcs találkozzanak.
Ha Isten az Úr, akkor a törvénytelenség csak bitorolja a hatalmat. S akkor az érvényes rend Isten rendje. Rajta tájékozódom és neki adok számot. Nagyon tisztán lehet ezt megfogalmazni. A gyakorlatban azonban többnyire kuszán, kibogozhatatlanul állnak előttünk a problémák. De nincs más orientációs pontunk, mint az átgondolt, letisztult, vállalt hitvallás: ,,Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.''
,,Pilátus ekkor így szólt hozzá: Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszítteselek? Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked.'' (Jn 19,10-11)
Márai Sándor írja a Füves könyvben (187. sz.):
,,Az emberek szívesen dölyfösek és gyűlölködők, mihelyst módjuk nyílik erre; s legtöbbször valóban oly sajátosan kegyetlenek, mint a gyermekek. De te maradj alázatos, s ugyanakkor őrizd meg méltóságodat.
Mert a kettőt csak egyszerre őrizheted meg. Emberi méltóságod torz magatartás lesz, ha nem dereng mögötte esendő lényed alázatának öntudata; alázatos magatartásod egy puhány gyávaságának kinyomata lesz, ha nem érzik e magatartás mögött emberi rangod. Ha az emberek között kell élned - s nem vagy tapír, sem keselyű, hol is élhetsz máshol? -, egyszerre kell uralkodnod és engedelmeskedned, mindig rangtartóan és szerényen, mindig komolyan és készségesen, mindig alázatosan és méltóságosan.''
A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahová Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket. Jézus hozzájuk lépett és így szólt: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mt 28,16-20).
Forrás: Evangélikus Élet 1999. Böjt