N. úr teljesen hétköznapi ember, olyan, mint te vagy én. Dolgozik, családja van, minden szempontból átlagosnak mondható. Egy városban lakik. Egyszer csak hallja a hírt, hogy a városon kívül, a közeli folyó partján megjelent Keresztelő János. A megtérésről prédikál most is, úgy mint saját korában, 2000 évvel ezelőtt. N. úr is kíváncsi rá, munka után kocsijába ül, s a folyó partjára hajt, ahol állítólag Keresztelő János beszél.
S valóban, ott áll előtte a próféta aszketikus, markáns alakja. ,,Térjetek meg! Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! A fejsze már a fák gyökeréhez ért, a fát, mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágják és tűzre vetik.'' (vö. Lk 3,8)
Hallgatói így válaszolnak neki: Miért kellene nekünk megtérnünk? Hiszen mi jó keresztények vagyunk. Nem jó helyen jársz nálunk. A terroristáknak, a bűnözőknek, a bankrablóknak, a kéjgyilkosoknak stb... igen, nekik prédikálj a megtérésről!
Keresztelő János azonban így felel nekik: Mivel olyan biztosak vagytok abban, hogy nincs szükségetek a megtérésre, kötök veletek egy egyezséget. Minden olyan szavatok, gondolatotok és tettetek után, melynek szüksége lenne a megtérésre, egy szemölcs keletkezik az arcotokon. Három nap múlva újra találkozunk, itt a folyónál. Akkor majd meglátjuk, kinek volt igaza.
Hallgatóinak sokasága bizakodóan és magabiztosan indul haza. N. úr is kocsiba száll, hajt a város felé. Előtte egy autó nagyon lassan halad. N. úr mérgelődik a vánszorgó miatt, először rávillog, majd rádudál, végül felbőgeti a motort, és egy kockázatos előzési manőverrel lehagyja a lassan hajtót. Közben félreérthetetlen mozdulattal a homlokára mutogat: Micsoda idióta! Mikor belenéz a visszapillantó tükörbe, ijedten fedez fel egy nagy szemölcsöt a homlokán. Hirtelen eszébe jutnak Keresztelő János szavai, majd a következő szentírási rész: ,,Aki felebarátját butának mondja, állitsák a nagytanács elé. (Mt 5,22) Elgondolkodva halad tovább. Az út szélén egy guberáló ennivalót keres a kukában. N. úr félhangosan mondja magának: Ennek itt, ennek lenne szüksége a megtérésre. Ezt a munkakerülő söpredéket munkatáborba kellene küldeni.'' Alighogy kimondta ezt, valamit érez az orra körül. Belepillant a tükörbe, s tényleg, nagy bibircsók díszeleg az orrán. Fülébe csengnek a Szentírás szavai: ,,Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek! Mit nézed a szálkát felebarátod szemében, a magad szemében pedig nem veszed észre a gerendát?'' (vö. Mt 7,1-3)
N. úr végre hazaér. Azonnal a hintaszékbe süpped, kényelmesen elhelyezkedik, és belemerül a napilap olvasásába. Felesége a konyhából kiáltja be neki a legújabb híreket: lányunk egyest kapott az angol dolgozatára. N. úr dühös lesz. Az utolsó fogadóórán vitája volt az angol tanárral. Most szabad utat enged dühének: Ez a tanár teljesen tehetségtelen fickó. Disznóság ilyen tanárt rászabadítani a diákokra! Nem csoda, ha azok aztán semmit sem tudnak. Alighogy kiejtette ezeket a száján, észbekap, felugrik, kiszalad az előszobába, hogy megnézze magát a tükörben. S valóban, már egy harmadik szemölcs is éktelenkedik az arcán. De hát az igazat csak kimondhatja az ember, ennek semmi köze a megtéréshez.
Felesége kéri, hogy terítse meg vacsorához az asztalt. Először nem is reagál rá, végül mérgesen dörmögi: ,,Fáradt vagyok. Hisz egész nap dolgoztam.'' Alighogy kimondta, ijedten kapott az arcához. Egy újabb szemölcs. Megint csak egy szentírási sor cseng a fülébe félreérthetetlenül: ,,S ha ezer lépésre kényszerítenek, menj el kétannyira.'' (Mt 5,4l) Nemde ez azt jelenti számára: Ha arra kérnek, hogy teríts meg a vacsorához, akkor ajánld fel azt is, hogy utána még el is mosogatsz. N. úr egészen megzavarodott. Jó kereszténységébe vetett hite, magabiztossága odavan. Egyszerre nyomorult bűnösnek látja magát, aki mostanáig büszkén és fölényesen ment el az evangélium kihivásai mellett. Hirtelen felugrik, odaszól feleségének, hogy sürgősen el kell mennie valahová. Veszi a kabátját, s már megy is. Gyorsan autóba száll és a folyó melletti mezőre hajt, hogy megkeresse Keresztelő Jánost. Mire odaér, már nagy a tolongás. N. úr sötétben akar maradni, hogy senki se lássa a sok szemölcsöt az arcán. Hiszen azok félreérthetetlenül elárulják, mennyire szüksége van a megtérésre. De amint lopva a többiekre sandit, felfedezi, hogy azok is mind úgy néznek ki, mintha leprások lennének. Egyhangulag mind arra kérik Jánost, hogy mutassa meg nekik a szív valódi megtérésének a módját, szabadítsa meg őket a gőgtől, miszerint jó keresztényeknek tartják magukat. Együtt mennek be a folyóba. Miközben János a megtérésre készek fejére önti a vizet, erőteljes hangon idézi az 51. zsoltárt:
,,Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől! Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen... Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet!... Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg.''
Egyszerű munkások és akadémikusok, guberálók és kiválóságok (prominens személyiségek) járulnak János elé, hogy vízzel, mint megtérésük jelével leöntse őket. N. úr is odalép hozzá, és a megtérés jelét kéri. Már nem azért teszi, hogy az arcán éktelenkedő bibircsókoktól megszabaduljon, hanem mert ebben a megtérési lelkiállapotban a pünkösdi Lelket érzi fúni, aki az Előtte megnyílókat nem is sejtett szabadságra vezeti. Ebben a szabadságban ő is szeretne részesülni. N. úr Isten elé helyezi az életét. Szegényen, de örömmel és nagy gyermeki bizalommal lép János elé. Miközben a víz a fejére csurog, érzi, hogyan válik le róla a régi ember. Eszébe jut egy ige a 2. korintusi levélből: ,,Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi tovatünt, lám valami új valósult meg.'' (2 Kor 5.17)
Néhány pap, sőt egy püspök is eljött Keresztelő Jánoshoz. Ők is itt voltak már délután, hogy ezeket az üzelmeket és illegális téritőprtédikációkat ellenőrizzék. Ők is magabiztosan távoztak, abban a tudatban, hogy egy megtéríthetetlen és meggyőzhetetlen fanatikussal állnak szemben, aki oly vakmerő, hogy a hierarchia tagjainak mer a megtérésről beszélni.
Most azonban itt vannak ők is, arcuk bibircsókokkal borítva Nem voltak azonban kétségbeesve, megkeményedve, hanem dicsőítették Istent, aki erre a szabadító felismerésre vezette őket. Amikor a papok és a püspök beléptek a folyóba, az összegyültek mind rázendítettek az énekre: ,,Dícsérünk Téged, ó, Urunk, teljes erőnkből...'' Mielőtt a püspök lehajtotta volna a fejét, hogy a Keresztelő leöntse a megtisztitó vízzel, a homlokán lévő nagy szemölcsre mutatott, s így szólt: ,,Ez a szégyenfolt itt felfuvalkodottságom jele. Visszaéltem hivatásommal, visszaéltem a hatalommal. Lábbal tapodtam Jézus szavait, aki pedig azt mondta nekünk: »Aki legnagyobb akar lenni közületek, legyen mindenkinek a szolgája!« (Mt 20,27) Alázattal járulok elé, hogy Jézus szeretete meggyógyítsa ezt a szégyenfoltot.''
Amikor a püspök kilépett a folyóból, jelt adott, hogy szólni szeretne. Mindenki elhallgatott.
,,Szeretett Testvéreim! - kezdte. Érzem, hogy a tisztító fürdő ellenére még sok tisztátalanság és torzulás van bennünk, melyek bár nem olyan szembetűnőek, mint a szemölcsök, melyek rámutattak bűneinkre.
Ha itt a mezőn lévő fákra tekintek mindnyájunk szégyenfoltját látom. Látjátok ezeket a haldokló fákat? Csúnya szégyenfoltok ezek, melyek elcsúfítanak bennünket, Káin bélyege, a testvérgyilkosság jegye. Ha lenézek a folyó vizébe, melyből nemrég gyógyultan léptünk ki, azt kell mondanom róla, hogy halott víz ez. Élet nem lehetséges benne többé, mert bővelkedő életünk szennyét vezettük bele ebbe a vízbe. Ha feltekintek, olyan testvéreket látok itt közöttünk, akik keserves szegénységben élnek, olyanban, melyet elítélünk, elhárítunk magunktól, elutasítunk...
Rettenetes szégyenfolt éktelenít bennünket, mely az egész világ számára tudtul adja, hogy vonakodunk másokkal megosztani azt, amink van.
Testvérek! Induljunk el közösen egy úton, az élet útján, az osztozás útján, a testvériség útján!''
Zúgó tapssal fogadták szavait, majd a taps többszólamú énekbe torkollt. Miután elhangzott az ének, az emberek csoportokba verődtek, és beszélgetni kezdtek egymással. Olyan utakat kerestek, melyeken közösen elindulhatnának.
Keresztelő Jánosnak, a szigorú ítélő-prófétának könnyek csillogtak a szemében. Ilyen hatást még egyetlen prédikációjával sem ért el.
Már éjfél volt. A telihold megvilágította a rétet, ahol Isten Országa hirtelen egészen konkrét alakot öltött. Lassacskán szétszéledtek az emberek, mindnyájan hazatértek. Szívükben azonban ott volt a bizonyosság, hogy mai megtérésükkel új, elpusztíthatatlan élet kezdődött el bennük, s hogy Isten Országa valóban ott volt közöttük.
Egy szép, megható történet ez csupán? Álom? Helder Camara püspök mondta gyakran: Ha valaki egymagában álmodik valamit, akkor ez csupán álom. Ha sokan közösen álmodnak, akkor az egy új valóság kezdete.
Engedjük, hogy Isten szava és a próféták mindig újra felrázzanak bennünket minden közönyösségünkből, álszentségünkből. Akkor majd gyümölcsöt hozunk, mely a világ tudtára adja, hogy Isten Országa már közöttünk van.