Nem azért teszünk a gyűlölet ellen, mintha bármit is érnénk ezzel. Hanem csak lelkiismereti önzésből: hogy kevésbé szégyelljük magunkat. A gonosz sosem hallgatott a jó szóra. A félelmére, a fegyverre, az érdekeire hallgat.
A jó nem képes megfélemlíteni senkit. Világtörténelmileg megvesztegetni sem tudta soha a gonoszt.
A jóság a lelkét kibeszélheti, a gyűlölet némán is működik: elég, ha kacsint. Tíz angyalt is megpofoz egyetlen strici.
Amíg az erőt nem tehetjük érdekeltté a szeretetben, a rossz mindig felülkerekedik.
A szeretetnek nincsenek kommandói.
Jaj annak, akit erőszakkal kell megvédeni - mert mással már nem lehet. Sajnos, az igazságtevő forradalmak is gyilkoltak.
Az emberiség jellemek szerinti összetétele nagyjából öröktől azonos. A genezis talán genetikai program. Minden evangéliumi vagy politikai utópia teteje: valamelyest fékezni a gonoszt, segíteni a jót.
Az emberiség egy része kételkedik a holocaustban. Ne csodálkozzunk. Az egyetlen jó. amit Auschwitznak köszönhet a világ, hogy hihetetlennek tűnik fel: dr. Weiszt, a gyöngéd gyermekorvost megölték, csak mert zsidó volt vagy annak tekintették.
A kurdokat azért ölik meg, mert kurdok, a bosnyákokat, mert Allahban hisznek. A horvátokat, szerbeket? A bogumilokat? Székely nagyapámat, zsidó nagybátyámat miért ölték meg?
Mert az emberiség tömeggyilkos?
Auschwitz csak törvényesített iparosítottságában ősbemutató. Úgy különbözik más népirtásoktól, mint gépfegyver a parittyától. A kézműves indulat helyett a személytelen, szervezett gyűlöletet működtette Európa legfilozofikusabb, legzeneibb, legromantikusabb népe. Ennyire filozófus, zenei és romantikus nép lenne a zsidó is - ha rettegés nélküli néppé kényszeríthette, egységesíthette volna a gyűlölet a szétszóratásban. De csak a halálban sikerült. Amíg éltek, talán magyarok, németek, lengyelek voltak - halálukban zsidókká lettek. (Olvasom Schwchter Ernő Izraelben írott könyvét a székelyudvarhelyi zsidók életéről-haláláról: mennyivel erősebb lenne az erdélyi magyarság és emberség, ha nem tűnnek el onnan örökre - a halálba vagy a menekülésbe - a magyar zsidók százezrei! Akik a bukaresti parlamentig sikoltották a világraszóló botrányt a húszas években, amikor a kormányzat először akarta megakadályozni, hogy magyar iskolába adják gyermekeiket: ők, a zsidók...)
Titokban minden ember zsidó, avagy zsidóvá tehető.
Előbb van az idegenkedés, azután az idegen.
A népeket nem az állítja szembe, hogy nem ismerik eléggé egymást. Kik ismerik mélyebben egymást Szarajevó lakóinál? Miféle tolmácsra van nekik szükségük? Miért s mennyiben idegen egymásnak a szerb, a horvát és a bosnyák?
Előbb lángol fel a gyűlölet, azután keresi meg az érveit. Azért utáljuk a másikat, mert gyönge. Mert erős. Mert ravasz, mert buta. Mert kemény, vagy mert lágy. Mindegy. Gyáva. Kötekedő. Alázatos. Fölényes.
Ha megkérdezünk egy spanyolt, miért nem kedveli a katalánokat (vagy fordítva), száz érvet hallhatunk. S a válasz lehet még egyszerűbb: csak.
A zsidókat a legellentétesebb érvekkel ostorozzák. Ők adták és ők gyilkolták meg Krisztust, ők alapították a kereszt(y)énységet, a kapitalizmust, a kommunizmust. Ók írták a Bibliát, amely szerint ők ölték meg Jézust. Ők a hegedű- és zongoraművészek, a karmesterek és a színházi rendezők. Zsidó volt Pál apostol és a többi apostol mind, valamint a karikaturisták és nőgyógyászok, az ügyvédek és a külpolitikai újságírók. Övék a filmipar, a politikai kabaré és a Mikroszkóp Színpad, és aki nem antiszemita, az zsidóbérenc.
A zsidók pedig olykor éppen arra büszkék, amiért mások gyűlölik őket. Foglalkozása szerint összetételük csak Izraelben kezd lassan hasonlítani a dánokéhoz, hollandokéhoz. Annyian dolgoznak a mezőgazdaságban, amennyi az ellátásukhoz és a kivitelükhöz szükséges. Annyian az iparban és a hadiiparban, a szolgáltatásban és közlekedésben, annyi a taxi- és buszsofőr, a pilóta és a rendőr, a katona és a cipész, a műszerész és a tévészerelő, a professzor és a hülye, amennyi minden egészséges, kiegyensúlyozott, fejlett nemzetben, új és ősi nemzetben természetes. Mert megszűnik, lassan, az évszázados tilalmak hatása és hagyománya.
Az Izraelen kívül maradt zsidóknak lesz nehezebb. Főleg a Fortunátuszoknak vagy Teller Edéknek, meg a fél-, negyed- és nyolcadzsidóknak, a még élő Radnótiknak, Vas Istvánoknak, Karinthyknak, akik (míg zsidógyűlölet létezik) nem tagadják ugyan eredetük zsidó szálát, de magyaroknak, embereknek, spanyoloknak, katalánoknak érzik magukat. És legalább annyira félnek az összemberi holocausttól, mint a zsidógyűlölettől. És magyarokként meg zsidókként gyásszal, bűntudattal, szégyenérzettel és rettegéssel gondolnak gettóra, deportálásra, a mezítelen tömeghalálra.
A zsidó, persze, csak ürügy a gyűlöletre. Ahol nincsenek zsidók, ott másokat gyűlölnek. A szomszédot, a kék szeműt, a Fradi-drukkert. A máshitűt, a kövéret-soványat, a túlbuzgót, lustát, más nyelvűt. Romániában a magyart.
Némelyek azt hiszik az antiszemitizmusról, hogy csupán illetlenség; titokban bárki megengedheti magának, magánügy. Azt hiszik, a szabadság a gyűlölet szabadsága is - amíg nem szól és nem cselekszik. Kétségkívül van némi különbség a között, hogy udvariasan köszönünk Weisz doktornak vagy agyonütjük.
Az a magyar, akit okkal vagy ok nélkül lezsidóznak, és mégis magyarnak vallja magát, nem történelmi feledékenységből teszi, hanem az emlékei ellenére. Ez neki magánügye - a magyarságnak nem lehet az. A magyarságnak - amelynek ő is része.
Forrás: ÜZENET 1944-1994