Egyszer valaki azt álmodta, hogy az úrral együtt menetelt az úton, miközben életének egyes jelenetei villantak fel előtte az égbolton. Közben két sor lábnyomot látott a homokban egymás mellett haladva. A sajátját és az úrét... - Amikor az utolsó jelenethez érkezett, visszatekintett a lábnyomokra. És ekkor észrevette, hogy az út folyamán sokszor csak egy sor lábnyom volt látható. Arra is felfigyelt, hogy ez életének legkeservesebb szakaszainál fordult elő. Bántotta a dolog és megkérdezte az Urat: Uram Te megígérted, hogy ha egyszer elhatároztam, hogy követlek Téged, Te mindig velem jársz életem útjain. De íme a legnyomasztóbb esetekben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, hogy éppen akkor hagytál volna el, amikor leginkább szükségem volt Rád. - Az Úr így felelt: Drága gyermekem, én szeretlek téged és sohasem hagynálak el. A megpróbáltatás idején, mikor úgy szenvedtél, - amikor csak egy sor lábnyomot látsz - akkor karjaimba vettelek és úgy hordoztalak...