,,Első áldozásom körül volt valami zűr'' - említette egyszer, húszéves korában, de hogy mi, arra sokáig nem tudott visszaemlékezni. Aztán egy este valamiért kiment a konyhába, éppen, mikor a felesége tojást ütött fel, és belsejét a lisztkupac közepébe csorgatta. Ekkor hirtelen eszébe jutott az eset. Elmondta.
,,Hatéves voltam, Misu, a gombafejű öcsikém mindössze három. Míg az egész család engem öltöztetett, ő körülöttem sertepertélt:
- Hová mentek? Miért öltözöl fel ilyen szépen? Miért anyuékkal együtt? - végül reménykedve hozzátette: - Kivel találkoztok?
A felnőttek válaszoltak:
- A Jézuskához... te ezt még nem érted... szépen itthon maradsz... majd ha felnősz... - ahogy ezt ilyenkor szokták. Egy óvatlan pillanatban Misu a fülembe súgta:
- Igazán nem visztek el?
- Nem lehet - súgtam vissza komolyan, szorongva az édes izgalomtól.
- Hát jó - sóhajtotta, és rövid gyötrődés után így kérlelt: - De akkor legalább hozzál nekem valamit!
Hazafelé jövet egész úton hallgattam. Semmire sem válaszoltam, bármit kérdeztek tőlem. Eleinte csodálkoztak, aztán rám hagyták. Illetődött csend vett körül. Otthon sem szóltam, csak intettem Misunak. Utánam surrant a kisszobába. Becsuktam az ajtót.
- Na? - nyögte, és szemét kíváncsian rám szegezte.
Titokzatosan lekuporodtam az asztal mögé, intettem, hogy ő is guggoljon le, szembe velem. Füleltem, jön-e valaki, aztán kinyitottam a számat, kivettem nyelvemről a puhára nedvesedett fehérke ostyát. Egy darabig elmerülve nézegettük. Végül óvatosan kettétéptem, és lassan ezt mondtam:
- Válassz. A fele a tiéd.''
1969