Az ember (minden ember) legnagyobb veszélye, hogy belesüllyed az anyagi világba, és testi mivolta felülkerekedik szellemi ,,részén'', amely jellegzetesen emberré teszi az embert. Ha ez történik, akarva- akaratlan önmagunkat, emberségünket tagadjuk meg.
Ez a veszély sokféle formában megmutatkozhat. Például abban, hogy a kelleténél többre értékeljük a minket körülvevő anyagvilágot, a vagyont, az ennivalót, lakásunkat és sok minden mást, amivel életűnk során találkozunk. Az anyagiasság legfeltűnőbb jele, ha mindenből kenyérkérdést és pénzkérdést csinálunk. Ha tevékenységünket, napi tervünket leginkább az irányítja: ,,mit fizetnek? mi a hasznom belőle?'' Mindez persze csak a negatív oldala alapvetően hibás magatartásunknak: nagyon sokszor az anyagi értékeket fölébe helyezzük a szellemi és erkölcsi értékeknek.
Jézus példája és tanítása az ember szellemi felszabadításában azt is célozta, hogy rendbe hozza az ember természetes egyensúlyát. Ez minden embernek érdeke, hivőnek és nem hivőnek egyaránt: hogy megőrizzük egészséges emberségünket, s ,,testi mivoltunk'' ne nyomja el szellemünket lelki irányulásunkat.
Jézus azonban sokkal többre vállalkozott: az ember üdvösségének a kivívására, amely természetfölötti célkitűzéseket és eszközöket igényel. Jézus tehát a legfelsőbb fokra emelte az emberi élet ideálját: a teljes emberi boldogság (üdvösség) elérésére szólít fel minket. Jelesül éppen a nagyböjti időszakban!
Jézus az őt kővetőkkel szemben nagyobb igényeket támaszt a testi- lelki harmónia kialakításánál: az isteni értékek többre becsülését célozza. A mostani evangéliumban olvasott, jeligévé vált mondat: ,,nemcsak kenyérrel él az ember'' hiányos vagy félreérthető volna a Máté-féle kiegészítés nélkül: ,,hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik'' (Mt 4,4). Az eredetiben az áll: ,,minden igével'', s ez nemcsak szóbeli vagy írásbeli tanítást jelent, hanem azokat az eseményeket és tényeket is, amelyek Isten akaratából történnek és valósulnak meg:
Jézus elsősorban szellemi, lelki emberré akar nevelni minket. A nagyböjt arra való, hogy felülvizsgáljuk értékrendünket és célkitűzéseinket az isteni Ige fényénél.
A keresztény ember jellemző tulajdonsága, hogy mindig messzebbre néz a láthatónál: az asztalára kerülő kenyéren túl látja a még fontosabb ,,kenyeret'' is, a mindennapi élet eledelén túl az őrök élet eledelét. Úgy látja és úgy dolgozik mindkettőért, hagy a a másik - a távolabbi - nem rontja le a mindennapi kenyér értékét, s a közelebbi, a megszokott pedig a magasabbra irányítja tekintetét.
Nagyböjti eszmélődésünknek fontos kérdése: törődünk-e eleget Isten Igéjével? Részletesebben: kutatjuk-e, akarjuk-e Isten akaratát? Szívesen hallgatjuk-e, olvassuk-e Isten igéjét, a szentírást, a liturgia tanítását? (Ez nem mondható el például arról, aki vasárnaponként tervszerűen és rendszeresen az ige liturgiájának a végére érkezik csak a szentmisére!) Aztán: életté válik-e bennünk és cselekedeteinkben az isteni Ige kenyere?