Kíváncsi voltam, Jenő hogyan kezd a szervezéshez. De másnap egész nap aludt. Harmadnap reggeltől estig kártyázott Szigfriddel és dr. Kis Jánossal.
- Mi lesz a felszabadítással, Jenő? - kérdezte tőle Arabella.
- Á, reménytelen! - válaszolta. - De nyakkendőt akkor sem kötök.
Sokáig nem történt semmi, míg aztán egy napon csengett a telefon a hivatalban. A kisfiú telefonált:
- Viktor, azonnal gyertek Gabriellával!
- De Peti! Még csak egy óra van, a munkaidő fél ötkor ér véget.
- Nem számít, azonnal gyertek! Szigfrid a kocsmában van! Iszik.
Rohantunk végig az Orgona utcán. Mi baja lehet Szigfridnek? A pajtában rémületes állapot uralkodott. Mindenki kapkodott, Szilvia sírt, csak Láz Jenő, a lobogó sörényű titán aludt nyugodtan az egyik sarokban.
- Már napok óta szomorú. Azt hajtogatja, hogy ő már semmire sem jó, senkinek sem kell. Tegnap még sírt is. Ma délelőtt eltűnt, mindenfelé kerestük, szóltunk az őrmesternek is, ő találta meg az Arany Kerékben.
Rohantunk az Arany Kerék nevezetű kocsmába. Szigfrid ott állt a pult előtt, előtte egy üres pálinkáspohár. Bárgyún bámult maga elé, a bajusza csupa pálinka volt.
- Szigfrid, azonnal gyere haza! - mondtam neki.
- Ha közel jöttök hozzám, széttéplek benneteket! - sziszegte Szigfrid. - Hagyjatok békén.
Nagyokat csuklott.
- Azonnal gyere haza! - mondta neki Gabriella is.
- Csend! - kiabált Szigfrid. - Most én parancsolok. Majd megtudjátok, ki vagyok én!
Sehogy sem boldogultunk vele. Gabriella javasolta, hogy keressük meg az őrmestert, talán ő tud segíteni.
Pár perc múlva megékeztünk az őrmesterrel.
- Szigfrid, gyere velünk haza - kérlelte a rendőr.
- Sehova! Értitek? Sehova! - kiabált Szigfrid, és hozzánk akarta vágni a poharát.
- Na, jó, tudok én másképpen is beszélni! A törvény nevében letartóztatom!
Bilincset vett elő, és Szigfridhez lépett.
- Micsoda? Engem még soha nem bilincseltek meg.
- Most megbilincselem. Indulás!
Nagyon sajnáltam szegény Szigfridet. Lehajtott fejjel ballagott a rendőr előtt.
- Nem lehetne róla levenni a bilincset? - kérdeztem.
- Majd otthon.
A pajtában az őrmester leszedte Szigfrid mancsáról a bilincset. Befektettük a vén artistát Szilvia ágyába.
- Mit gondolsz, nem kellene orvost hívni? - aggodalmaskodott Peti.
- Á, nem kell. Rendbe jön magától is - mondta Szilvia, és szipogott. - Sohasem szokott ilyent csinálni. Régebben is ivott, de ilyent még nem csinált.
Szigfrid hamarosan kialudta magát, de nagyon szomorúan ébredt. Egyre csak a mennyezetet bámulta, szavát sem lehetett venni.
- Ez nem volt szép tőled - dorgálta Szilvia.
- Ugyan, ne veszekedj vele! - suttogta Arabella. - Nem látod, hogy bánata van?
- Senkinek sem kellek - nyögdécselt néha Szigfrid, és morcosan a fal felé fordult.
Másnap estig meg sem mozdult az ágyban. Csak bámult maga elé, néha-néha sóhajtott.
- Beteg vagy, Szigfrid? - kérdezte a kisfiú. - Hívjak orvost?
- Ugyan! - legyintett Szigfrid. - Emlékszel még a cirkuszra? Csodálatos volt, ugye? Az a fény, az a pompa...
Most már csak magának beszélt. Elfeledkezett mindenről; a pajta lakói lassan odagyűltek köréje.
- Hopplá!... Most!... Csodálatos volt! Szigfrid, a szavannák királya. Kedves közönségünk, rendkívüli attrakció következik. Fényt! Több fényt! Miért késik a zenekar? Na, végre!... Halljátok a tapsot?...
Szigfrid kiugrott az ágyból, és meghajolt a pajta négy fala felé. Mosolygott.
- Szigfrid, beteg vagy! - szipogta Szilvia.
- Fel akarok lépni, értitek? Azonnal fel akarok lépni! - kiabált Szigfrid.
- Van egy cirkusz a városban - mondta Gabriella. - Holnap beszélünk az igazgatóval, biztosan megengedi, hogy fellépj.
- Komolyan? Igazán mondod? Nem csapsz be?
- Persze, holnap Viktor, Peti meg én beszélünk az igazgatóval.