,,Ha egyszer tíz percig csend lenne itten, az lenne ám a szép'' - gondolta Mikkamakka, és lehunyta a szemét. A fülét is lehunyta volna, de tudvalevő, hogy a fülét senki sem tudja behunyni. Még Mikkamakka se. Esetleg befoghatta volna, de minek? Mert éppen őfeléje közeledett a lárma, a hejehuja, a hipszihopsza. Vacskamati, Aromo és Bruckner Szigfrid hejehujázott és hipszihopszázott. Érteni ugyan semmit sem lehetett a kajdácsolásból, de hogy ezek valamin igen felháborodtak, az már egyszer biztos.
Ott is voltak már Mikkamakka előtt.
- Hencegős! - ordította Vacskamati.
- Nagyképű! - kiáltozta Aromo.
Bruckner Szigfrid egyenesen így bődült el:
- Nagypofájú!
- Kicsoda? - kérdezte Mikkamakka.
- Ló Szerafin! - bömbölték kórusban.
- Nem hiszem - mondta Mikkamakka.
Ezek hárman annyira meglepődtek, hogy tátva maradt a szájuk. Még az ordibálást is abbahagyták.
- Még hogy nem hiszed - szólalt meg végre szemrehányó hangon Vacskamati -, amikor hárman mondjuk neked?
- Először is nem mondjátok, hanem ordítjátok, harsogjátok, bömbölitek. Másodszor pedig, nem természete.
- Kinek?
- Ló Szerafinnak.
- Micsoda?
- A nagyképűség.
- Na hát akkor gyere, nézd csak meg magad! - kiabált nekivörösödve Aromo, és rángatni kezdték Mikkamakkát a tisztás másik vége felé. Oda is rángatták egykettőre. Már csak azért is, mert magától is ment volna.
Ott állt Ló Szerafin, a kék paripa, egy szarvasbőrdarabbal tisztogatta a szemüvegét. Szelídnek látszott, mint a ma született bárány. Mikkamakka meg a rángatástól zordan így szólt hozzá:
- Miféle nagyképűsködés folyik itt?
- Hol? - kérdezte Ló Szerafin, és körülnézett. Hogy jobban lásson, a szemüvegét is feltette.
- Na látod, még tetézi is?! - kiáltotta Aromo. - Ez már több a soknál. Hát nem te nagyképűsködtél itt az előbb?!
- Én? - nyitotta tágra a szemét Ló Szerafin. - Ne haragudjatok, nem tudom, miről beszéltek.
- Majd én emlékeztetlek! - rikácsolt Bruckner Szigfrid. - Azt mondtad, mindenkinél gyorsabban tudsz futni.
- Az igaz, azt mondtam - bólintott Ló Szerafin.
Mikkamakka csak ámult-bámult, nem akart hinni a fülének. Ilyeneket állít ez a szerény, kedves Ló Szerafin. Hiszen sohasem volt nagyképű. Már éppen szóra nyitotta a száját, de Vacskamati közbevágott.
- A gazellánál is gyorsabban, mi?
- Igen - bólintott Ló Szerafin, és elpirult.
- És a gepárdot is lepipálod, mi? - szájaskodott Bruckner Szigfrid.
- A gepárdot is - mondta Ló Szerafin, és még jobban elpirult.
- És talán - kérdezte drámai hangon Aromo a fékezhetetlen agyvelejű nyúl -, és talán engemet is?
- Ne haragudj, Aromo - mondta ekkor szégyenlősen Ló Szerafin -, tégedet is.
Már a füle hegye is piroslott, annyira szégyellte magát.
- Hazugság - mondta Aromo.
- Nem hazugság - rázta a fejét Ló Szerafin.
- Akkor miért pirultál el? Még a füled hegye is piros - mondta Mikkamakka.
- Te se hiszel nekem - nézett rá szomorúan Ló Szerafin. - Azért pirultam el, mert irtózom a dicsekvéstől.
- Akkor meg mit dicsekszel itt! - hadonászott Bruckner Szigfrid.
- Csakhogy nem dicsekszem, az igazat mondom. És bár az igazat mondom, mégis olyan, mintha dicsekednék. - Elhallgatott. - Ez így elég zűrzavaros... Mikkamakka...
- Értem én, értem - bólogatott Mikkamakka. - Az lesz a legjobb, ha versenyt futsz velük. Az a tiszta dolog.
- Szívesen - kapott a szón Ló Szerafin. - Rajta, már futhatunk is!
- Úgy van, versenyt futunk! - lobogott Bruckner Szigfrid. - Sok beszédnek sok az alja.
El is indultak azonnal a Nagyrét felé. Akkora volt ez a Nagyrét, hogy egyik végéről éppen hogy csak látni lehetett a másikat. Alig-alig. Nem beszélve a másik végéről. Mert onnan meg az egyiket lehetett alig-alig látni. Szóval jókora rét volt. Éppen versenyfutásra való.
- Arról fussunk erre, vagy erről fussunk arra? - kérdezte Bruckner Szigfrid.
- Nekem mindegy - mondta Ló Szerafin.
- Még hogy mindegy, neki teljesen mindegy, hogy arról erre vagy erről arra! Pedig ha erről arra - háborgott Bruckner Szigfrid -, az éppen ellenkezője annak, mint ha arról erre. Éppen ezért...
Mikkamakka félbeszakította a szóáradatot.
- Akarsz futni, vagy sem?
Persze megint fején találta a szöget. Mert Bruckner Szigfrid hímezett és hámozott, majd azt mondta:
- Egyelőre elég lesz neki egy nálam gyengébb ellenfél is. Az is ellátja a baját. Mondjuk, Aromo vagy Vacskamati. Ha ők vesztenek, amit kötve hiszek, akkor jövök én.
Ezt szépen kitalálta. Somolygott is a bajsza alatt Mikkamakka.
Vacskamati meg nagyban helyeselt.
- Igaza van Szigfridnek! Elég ha Aromo legyőzi. Igaz, Aromo?
- Mint a sicc, úgy otthagyom! - pöffeszkedett Aromo.
- Akár indulhattok is - mondta Mikkamakka. - Elfuttok az erdőszélig meg vissza. Jó?
Bólintottak.
- Hohó! - szólt közbe Bruckner Szigfrid. - És ha csalnak?
- Csalnak? Miért csalnának? - csodálkozott Mikkamakka.
- Hát a győzelemért - mondta Bruckner Szigfrid. - Valamelyik jóval előbb megfordul, mintsem elérné az erdő szélét, és uzsgyi, vissza. Mintha már ott lett volna. Akkor mi van?
- Akkor az csaló, nem győztes - mondta Mikkamakka. - De ha már ennyire kötöd az ebet a karóhoz, hát legyen. Mindegyik versenyző köteles egy gallyat hozni az erdő szélén álló tiszafáról. Az lesz a bizonyíték, hogy ott jártak.
- Ez az - mondta Bruckner Szigfrid. - Indulhattok.
Háromra indultak is. Sitty, Aromo, sutty, Ló Szerafin. Már csak két kicsi pont a távolban. Aztán már csak egy kicsi pont a távolban, mert ugye Aromo jóval kisebb, mint Ló Szerafin, hamarabb el is tűnt szem elől.
- Alhatunk is egyet, ameddig visszatérnek - vélte Bruckner Szigfrid, s már alkalmas fekvőhely után kutatott a tekintetével, de Vacskamati fölkiáltott.
- Jön már Aromo!
- Ilyen hihetetlen gyorsan? - csodálkozott Mikkamakka, de akkor ő is meglátta a közeledő pontocskát. - Nicsak - mormogta -, ez aztán gyors lábú legény!
- Mondtam én, hogy úgy legyőzi Ló Szerafint, mint a pinty - örvendezett Bruckner Szigfrid.
- Nono! - mondta Mikkamakka.
A pontocska nőtt, nődögélt.
- Csak a szája nagy ennek a Ló Szerafinnak - jegyezte meg Vacskamati, de bizony a végén nagyon elhalkult a hangja.
- Nono! - mondta Mikkamakka.
Mert akkor már öklömnyivé nőtt a pontocska, aztán dinnye nagyságúvá, aztán meg a vak is láthatta, hogy nem Aromo száguld ott, hanem Ló Szerafin.
Sitty, ott is volt mellettük, szusszant egyet, és odaadta a tiszafagallyat Mikkamakkának.
- És Aromo? - kérdezte Bruckner Szigfrid.
- Találkoztam vele - mondta szerényen Ló Szerafin -, nagyon igyekezett.
Ehhez bizony nem fér kétség, Ló Szerafin első lett. Jó félóra múlva vágtatott be Aromo, még a nyelve is kilógott, totty le a földre, a zöld gallyat maga mellé ejtette.
- Hát te, phű... olyan gyors vagy, phi... - lihegett -, mint a szélvész. Most már elhiszem, hogy nem győzhet le senki.
Ló Szerafin lehajtotta a fejét, meghatódott.
De nem ám Bruckner Szigfrid!
- Még hogy senki! - hadonászott. - Haha! Jó vicc. Mert egy vacak nyulat legyőzött. Most majd Vacskamati móresre tanítja.
- Én? - ijedt meg Vacskamati, akinek amúgy sem volt erős oldala a futás.
- Te hát - mondta magabiztosan Bruckner Szigfrid, és kacsingatott, integetett Vacskamatinak.
- De hiszen láttad, hogy mint a szélvész - próbálkozott Vacskamati, de Bruckner Szigfrid nem is engedte neki végigmondani, valamit sutyorogni kezdett a fülébe. Vacskamati visszasutyorgott.
Sutyorogtak, motyorogtak.
Aztán: hihi, nevetett Vacskamati, meg höhö, nevetett Bruckner Szigfrid. Hihi-höhö.
- Majd én most megtanítlak - mondta Vacskamati Ló Szerafinnak, és fénylett az orra hegye.
- Még hogy te! - dühöngött Aromo. - Végig se tudod futni a távot.
- A legyőzött tartsa a száját! - legyintett Bruckner Szigfrid. Összenevettek Vacskamatival.
No de Mikkamakka jól látta ám, hogy min mulatnak. De nem szólt semmit.
El is indult a két futó. Vacskamati lassan kocogva, Ló Szerafin meg, mint a nyíl. Kisvártatva eltűntek mind a ketten. Csend lett, csak Bruckner Szigfrid heherészett.
- Még hogy a leggyorsabb! Majd most megkapja - mormogta.
Na és akkor, lássatok csodát, föltűnt a láthatáron Vacskamati, lobogtatta a zöld gallyat. Futott, ahogy a lába bírta. Ló Szerafin meg sehol.
- Na mit mondtam, látjátok?! - ugrált Bruckner Szigfrid. - Odanézz! Nézd a győztest!
Ám ekkor a távolban megjelent egy ici-pici pont. Vacskamati már csak száz méterre volt a céltól. A pont dinnye nagyságú lett, Vacskamatinak már csak ötven méter. Már csak húsz. És jött száguldva Ló Szerafin. Vacskamatinak már csak tíz méter, és puff, elsüvített mellette Ló Szerafin a zöld gallyal.
- Hahaha - nevetett Mikkamakka -, első Ló Szerafin, második Vacskamati!
Ló Szerafin most már lihegett egy kicsit.
- Nem is tudtam, hogy te ilyen gyors vagy - lihegte elismerően Vacskamatinak.
Vacskamatit ette a méreg.
- Csak pár lépés hiányzott - mormogta.
Mikkamakka meg nevetett, nevetett.
- Aha - kapott a homlokához Aromo -, én meg még azt hittem, Vacskamati gyorsabb nálam.
- Miért, talán nem gyorsabb? Te egy héttel Ló Szerafin után értél a célba, őt meg alig tudta legyőzni - mordult rá Bruckner Szigfrid.
- És a gallyak?! - dühödött meg Aromo.
Bruckner Szigfrid csuklott egyet.
- Miféle gallyak?
Vacskamati is csuklott egyet.
- Láttad ezt, Mikkamakka - ordította Aromo -, láttad?
- Láttam hát - nevetett Mikkamakka. - Azt nevetem, hogy még így sem sikerült.
Ló Szerafin ebből az egészből nem értett semmit.
- Mi az? Mi történt? - kérdezte.
Aromo odaugrott hozzá.
- Számold csak meg a gallyakat! Hány tiszafagallyat látsz?
- Egy, kettő, három - számolt Ló Szerafin. - És a negyedik?
- Ez az! Éppen ez az! - kiabált Aromo. - Hol a negyedik?
Mikkamakka csak mosolygott.
Földerült Ló Szerafin képe is.
- Ja, most már értem.
Nevetett, ahogy a torkán kifért.
Bruckner Szigfrid meg Vacskamati nagyon sunyított.
Kiderült a csalás.
Mikkamakka már azt is jól látta különben, amikor Vacskamati az Aromo hozta zöld gallyat a blúza alá rejtette. Azt is jól látta, amikor Vacskamati verseny közben, tisztes távolra tőlük egyszer csak lefeküdt a fűbe, kicsit várt, előkotorta a zöld gallyat, és elindult visszafelé. Arra persze nem gondolt, hogy Ló Szerafint így sem tudja legyőzni. Mert elfelejtette, hogy Ló Szerafin csodaló. Azaz lócsoda. Vagy mi a szösz!
- Nincs más hátra - mondta ekkor Mikkamakka -, vagy elismeritek; hogy Ló Szerafin nem nagyképűsködött a mese elején, csak az igazat mondta...
- Vagy? - kérdezte Bruckner Szigfrid.
- Vagy te versenyt futsz vele, és legyőzöd.
- Én? Én fussak versenyt egy közönséges kék csodalóval? Aki ráadásul szemüveges is. Vagyis rokkant. Azt már nem, annyira nem alacsonyítom le magam.
- Akkor pedig neki van igaza - próbálta lezárni a vitát Mikkamakka.
- Már pedig nincs - toppantott Bruckner Szigfrid.
- Akkor fuss vele versenyt - mordult rá Aromo.
- Igaz is - mondta Vacskamati -, mutasd meg neki, Szigfrid! Fuss!
Bruckner Szigfrid a lábához kapott.
- Jaj - mondta -, éppen most fussak vele versenyt, amikor a lábamban a csúz megtámadta a köszvényemet? Azaz hogy fordítva: a köszvény a csúzomat. Jaj! - Sántikált. - Különben majd ha tíz évvel fiatalabb leszek, akkor majd megmutatom neked, te szélvészló.
- Azt még megvárjuk - nevetett Mikkamakka, és elindultak vissza a tisztás felé.
Félúton járhattak, amikor Bruckner Szigfridnek felcsillant a szeme. Még a csúzos köszvényéről is megfeledkezett.
- Az ám! - rikoltotta - Ló Szerafinnak nem egy nyúllal meg Vacskamatival kell versenyt futnia. Nem is egy öreg oroszlánnal. Körülállták.
- Hanem?
- Lóval - emelte fel az ujját Bruckner Szigfrid. - Úgy igazságos lenne.
- De amikor itt nincs más ló csak ő - akadékoskodott Aromo.
Bruckner Szigfrid ezen elgondolkodott.
- Megvan - mondta kis szünet után. - Akkor fusson versenyt önmagával.
- Önmagammal? - ámuldozott Ló Szerafin.
- Igen - ragyogott Bruckner Szigfrid -, akkor elhiszem, hogy te vagy a leggyorsabb. Győzd le önmagad! Ámulva nézték, csak Mikkamakka mosolygott.
- Na menjünk csak, menjünk - terelgette őket hazafelé: - Amit kérsz, azt már rég megtette Ló Szerafin. Legyőzte önmagát.
- Mikor? - tiltakozott Bruckner Szigfrid.
- Amikor nem adott neked egy nyaklevest - nevetett Mikkamakka.