Több tanú is akadt. Egy kékszilva-árus, egy háztömbfelügyelő, egy prédafelvásárló, egy pinceászokoló és egy rakodómunkás. Mind látták a lovat. A régi szeméttelep felől jött, szügyig gazban. Ők ketten (a férfi - mint egy fenyő, mellette a kiskölyök - mint egy jancsiszög) az Óhegy utca betonján álltak, és rikoltani kezdtek örömükben. A ló erre ügetésre váltott. A pinceászokoló azt mondja, ő is rikoltozott örömében. Mármint a ló. Az úttesten összeölelkeztek. A fenyő-férfi, a jancsiszög-gyerek és a ló. A kékszilva-árus szerint a ló is megölelte a férfit meg a gyereket.
A főhivatali nyomozóbiztost ez nem érdekelte. Mellékkörülmény - mondta. A ló színe se érdekelte, már csak azért se, mert valamennyi tanú mást állított. A kékszilva-árus azt mondta: almásderes, a háztömbfelügyelő, hogy pej, a prédafelvásárló szerint sárga, a pinceászokoló feketének látta. A rakodómunkás esküdött rá, hogy kék.
- Kék ló nincs - mondta a főhivatali nyomozóbiztos.
Az már azonban bizonyos, hogy ezek - fenyő-apa, a jancsiszög-gyerek és a ló - barátságosan elindultak hazafelé. Ezt egyöntetűen állítják a tanúk. A lovon nem volt kötőfék, és a gyerek meg a férfi között ballagott. Beszélgettek. Legalábbis a rakodómunkás azt állítja.
Odaértek a bérház elé, felvonultak a lépcsőn. Elöl a gyerek, utána a ló, aztán a férfi. Végigdübörögtek a második emeleti függőfolyosón, és bemasíroztak a lakásba.
- És zörömbölnek, kurjongatnak, nyerítenek és dübörögnek - mondta szigorúan a főhivatali nyomozóbiztos.
A tanúk bólintottak. A nyomozóbiztos déltájban csengetett a lakás ajtaján: Maguk lovat tartanak a házban!
A jancsiszög-gyerek - combtőig ért az apjának - és a fenyő-férfi egymásra néztek. Szemüket jóféle ráncok futották körül. A kiskölyök arcára két lyuk mélyült.
- Itt? Ló? - színészkedtek kórusban, és majd kicsattantak a boldogságtól.
A főhivatali nyomozóbiztos szép, kerek mozdulattal félretolta őket, és az előszobába lépett. Beleszimatolt a levegőbe.
- Lószag! - mondta diadalmasan. - Hol tartják?
Tényleg, jó lószag volt az előszobában.
A fenyő-apa tiltakozott.
- De hát tilos! Hogy képzeli a nyomozóbiztos úr, hogy lovat tartunk egy bérház második emeletén?
- Egy almásderes! - kiáltott a nyomozóbiztos.
- Áá! - mondták emezek. A fenyő-férfi a biztos feje fölött aázott, a jancsiszög-gyerek a térde körül.
- Pej!
- Óó! - így a kórus.
- Sárga.
- Áá!
- Fekete!
- Óó! - a hang lentről és fentről.
A biztos szeme összeszűkült, összehúzta magát a lószagban.
- Kék? - kérdezte ijedten.
Szemük körül megint jóféle ráncok.
- Kék? Nincs is kék ló - mondta a fenyő.
- Kéklő kékló - mondta a gyerek.
Repültek. A biztos feje fölött ezer fényévnyire.
Az meg végigvágtázott a lakáson. A konyhán, a kamrán, a kis szobán, a fürdőszobán, a nagy szobán. Nem talált lovat.
- Lószag van! - üvöltött, és újra kezdte a vágtát.
A konyhában egy kék sörény húzódott a falba. Mire odakapott, már nem volt ott semmi. A szobában egy kék lószem ragyogott fel, a kamrában egy kék pata, a fürdőszobában egy kék csánk, az előszobában egy kék tompor. Feltündökölt és eltűnt. Mintha kék nyerítést is hallott volna.
Nem találta a lovat.
- Hiába keresi, láthatja, gyufásdobozba nem dughattuk - mondta a fenyő-apa.
- Pedig a sótartóban is ott van - vihorászott a jancsiszög-gyerek.
A főbiztos újra rohangászni kezdett. Egyszerre akart minden helyiségbe benyitni. Nem talált semmit.
- Hivatalosan megállapítom - mondta mordan -, hogy nincs ló a házban.
Futott le a lépcsőn. Az utcán is futott, nem mert hátranézni. Tudta, hogy egy második emeleti ablakban három fejet látna. Egy jancsiszög-gyerek fejét, egy fenyő-férfi fejét és egy kék ló fejét.
Te úristen, ló a házban!