Ez idő tájt fogamzott meg elmémben az erkölcsi tökély elérésének merész és nagyralátó terve. Úgy kívántam élni, hogy ne vétsek soha, s legyőzzem a természeti hajlam, szokás és társaság kísértéseit. Mivel tudtam, vagy legalább azt hittem: tudom, mi jó s mi rossz, elgondolkodtam, miért is ne cselekedhetném mindig az egyiket, s miért ne kerülhetném el a másikat messzi. Azonban hamarosan látnom kellett, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Míg minden igyekezetemmel egyik hibámat tartottam szemmel, észrevétlen becsusszant a másik; a szokás rajtaütött a figyelmetlenségen; a hajlandóság néha erősebbnek bizonyult a meggondolásnál. Végül megbizonyosodtam afelől, hogy magammal kötött elvi megállapodásom, mely szerint az erkölcsösség egybevág legszemélyesebb érdekeimmel, nem elegendő ballépéseim megakadályozására; megcsontosodott rossz szokásokat kell letörnöm, majd jókat megszereznem és elplántálnom, mielőtt viselkedésem egyenletes helyességében megbízhatnék. E célból a következő módszert dolgoztam ki.
Az erényeknek olvasmányaim során elém került listáit hol szűkebbnek, hol bővebbnek találtam, aszerint, hogy a különbféle szerzők több vagy kevesebb eszmét sűrítettek egy-egy erény címszavába. Mértékletességen például némelyek csupán az evésivás mértékletességét értették, mások kiterjesztették egyéb élvezet, étvágy, hajlam, testi avagy lelki szenvedély, sőt a kapzsiság és nagyralátás megzabolázására is. Jómagam a betekinthetőség okáért úgy határoztam, hogy inkább több címszót alkalmazok, s kevesebb eszmét sűrítek egy-egybe, mintsem kevesebb címszót zsúfolt tartalommal; ilyenformán tizenhárom erény címszavába gyűjtöttem mindazt, amit magam elé mint szükségest vagy kívánatost tűztem, majd minden címszóhoz mellékeltem egy-egy rövid utasítást az erény mibenlétéről.
Az erények címszavai s a hozzá fűzött utasítások így hangzottak:
Ne egyél a tunyulásig, ne igyál a részegségig.
Csak úgy szólj, ha a magad vagy a mások javát szolgálod; kerüld a fecsegést.
Legyen meg minden holmid helye; legyen meg minden tevékenységed ideje.
Határozz, mit kell tenned; hiánytalanul tedd meg, amit elhatároztál.
Csak úgy költekezz, ha a mások vagy a magad javát szolgálod; ne pocsékolj.
Ne veszíts időt; hasznos dolgon munkálkodj mindig; mellőzz minden fölös tevékenységet.
Bántó módon senkit félre ne vezess; jámboran s méltányosan gondolkodj, s ha szólsz, ekképpen szóljál.
Senkit igaztalanul meg ne sérts; iránta való kötelességed el ne mulaszd.
Kerüld á végleteket; de légy türelmes a legvégső határig azok iránt, akik megsértenek.
Ne tűrd sem tested, sem ruhád, sem környezeted tisztátalanságát.
Állj ellent az apró bosszúságnak; a hétköznapi és elkerülhetetlen hibák ne zavarjanak.
Ritkán élj a kéjjel: céljának egészségedet vagy a nemzést tekintsd; csömörig, erőd fogytáig, mások vagy a magad békéjének, jóhírének rovására ne űzd.
Kövesd Jézust és Szókratészt.
Lévén szándékom mindezen erényekből életmódot formálni, úgy véltem, nem volna tanácsos, ha figyelmemet egyszerre osztom meg valamennyi között, hanem egyenként építem őket életembe; s mikor az egyik már véremmé vált, akkor térek a másikra, és így haladok tovább, míg végére nem járok mind a tizenháromnak. Minthogy pedig némely erények előbbi elsajátítása könnyítheti dolgomat a továbbiakban, e célszerűségi sorrend szem előtt tartásával formuláztam meg az erények lajstromát. Elsőül állítottam a Mértékletesség-et, mert az elmében hűvös tisztaságot teremt, mely olyfontos, ha résen kell állnunk megcsontosodott szokásaink szüntelen vonzása és az örökös kísértések ellenében. Emez erény teljes birtokában könnyebb megfelelni a Csönd parancsolatának. Vágyam az volt, hogy tudásom is gyarapodjék, míg erényeimet öregbítem, és meggondolván, hogy a beszélgetések során több tudományra tehet szert az ember a füle, mint a nyelve útján: igyekeztem tehát letenni a fecsegés, szójátékfaragás, tréfálózás szokásáról, mely csak a semmirevaló társaság előtt kedves, épp ezért az erények sorában második helyre a Csönd-et tűztem. Ettől s a soron következő Rend-től reméltem, hogy több időt biztosítanak mind erénytervezetem valóra váltásához, mind tanulmányaimhoz. Ha pedig a Határozottság egyszer véremmé válik, megerősíti majd akaratomat a további erények birtokba vételéhez; Takarékosság és Szorgalom megszabadít megmaradt adósságaimtól, majd jóléthez és anyagi függetlenséghez segítvén megkönnyíti az őszinteség és Igazság gyakorlását, etc., etc. Majd eszembe vettem, hogy Püthagorasznak az Arany Versek-ben adott tanácsához híven önvizsgálat volna szükséges naponként; ehhez pedig a következő rendszert dolgoztam ki.
Kötöttem egy kis könyvet, melyben minden erénynek külön lapot nyitottam. A lapokra hét-hét hosszanti vonalat húztam vörös tintával, egy-egy hasábot tehát a hét minden napjának. Majd tizenhárom vörös vonalat húztam, megjelölvén mindeniket egy-egy erény kezdőbetűjével. E keresztvonal mentén, a hét megfelelő napjánál kis fekete ponttal jelölhettem, milyen hibát találtam a napi önvizsgálat során.
Egy lap képe:
| MÉRTÉKLETESSÉG | |||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Ne egyél a tunyulásig; | |||||||
| H. | K. | Sz. | Cs. | P. | V. | M. | |
| M. | |||||||
| Cs. | • | • | |||||
| R. | • | • | • | • | •• | ||
| H. | • | ||||||
| T. | • | ||||||
| Sz. | • | ||||||
| Ő. | |||||||
| I. | |||||||
| M. | |||||||
| T. | |||||||
| Ny. | |||||||
| M. | |||||||
| A. | |||||||
Úgy határoztam, hogy egyheti szigorú figyelmet szentelek minden soron következő erénynek. Ilyenformán az első héten legfőbb gondom az volt, hogy legcsekélyebbet se vétsem a Mértékletesség ellen, a többi erényt pedig sorsára bíztam, csupán a táblázaton jelöltem esténként a nap egyéb vétkeit. Az első héten sikerült is tisztán tartanom első soromat, melyet az M betű jelölt, s föltehettem, hogy az erény immár szokássá erősödött bennem; megkíséreltem tehát figyelmemet a második erényre terelni, hogy a következő héten már a két első sorom tisztán álljon. Ily módon járván az erények végére, egy tanfolyamot tizenhárom hét alatt fejeztem be, s minden évben négy tanfolyamra jutott idő. S miként a kertész sem esik a gyomlálásnak kertszerte, mert erejéből nem telnék minden dudvára-gazra, hanem sorra veszi az ágyásokat, hasonlóképpen reméltem bátorítást és erőt a lapok fokozatos megtisztultától az erényekben való öregbedésemhez, míg majd néhány tanfolyam után boldogan lapozgathatok makulátlan könyvemben naponkénti önvizsgálataim során.
Jeligéül a kis könyvbe Addison Cató-jából a következő sorokat írtam:
Majd Ciceróból:
Majd ismét Salamonnak bölcsességről és erkölcsről szóló Példabeszédeiből:
S minthogy Istent ítéltem minden bölcsesség kútfejének, helyesnek és szükségesnek véltem, ha segítségért hozzá folyamodom; e célból írtam az alábbi kis imádságot, és önvizsgálati táblázataim elé iktattam, mindennapos használatomra.
Néha a Thomson versei közül való kis imával is éltem, nevezetesen:
Mivel a Rend parancsolata úgy rendelkezik, hogy ,,legyen meg minden tevékenységed ideje'', kis könyvem egy oldalán a nap huszonnégy óráját osztottam fel rendes tevékenységeim között:
| REGGEL
Kérdés: Mi jót tegyek a mai napon? | 5
6 7 | Kelj fel, mosdjál meg, és fohászkodj a hatalmas Jósághoz!
Gondold meg napi munkádat, s döntsél felőle; emlékezz tanfolyamodra, és reggelizzél. |
| 8
9 10 11 | Munka | |
| DÉLBEN | 12
1 | Olvasás, számadások áttekintése, ebéd |
| 2
3 4 5 | Munka | |
| ESTE
Kérdés: Mi jót tettem a mai napon? | 6
7 8 9 | Rakd rendbe holmidat.
Vacsora. Zene, avagy szórakozás, avagy beszélgetés. Önvizsgálat |
| ÉJJEL | 10
11 12 1 2 3 4 | Alvás |
Megkezdtem az önvizsgálat tervének végrehajtását, s kisebb megszakításokkal folytattam is egy ideig. Meglepetéssel kellett tapasztalnom, hogy hibáim sokkal számosabbak, mint képzeltem, azonban a kárpótlást is megkaptam, mert szemmel tarthattam kevesbedésüket. A lapokon annyit kapargattam a régi hibák jegyeit, mert a kitanult erények helyett újabbakat vezettem be, hogy már mindenfelé kilyukadt. Hogy ne kelljen mindegyre újabb könyvet nyitnom, minden táblázatomat és parancsolatomat egy jegyzőfüzet elefántcsont-papírjára vezettem át, melyet azután időtálló vörös tintával vonaloztam meg, hibáimat pedig fekete irónnal jelöltem, hogy nedves szivaccsal könnyen kitörölhetők legyenek. Idők múltán egy évre terjesztettem ki egy-egy tanfolyamot, később már több évre nyúlt, míg végül mindenestől elhagytam, mert sokat utaztam, s külföldön jártam-keltem mindenféle ügyben; hanem kis könyvemet mindig magammal hordoztam.
Legtöbb gondot a Rend parancsa okozta; s úgy láttam, hogy jóllehet sok haszon származhat belőle, ha az ember szabadon rendelkezik idejével, mint példának okáért egy nyomdászlegény, mestere azonban már nem követheti oly szigorúan a parancsot, hiszen emberekkel kell érintkeznie, mégpedig akkor, amikor éppen megkeresik. A tárgyak Rendjébe, papírok, etc., sem nagyon akarózott beletanulni. Kora ifjúságomban nem szoktam, később pedig, kiválóan jó emlékezetemnek köszönhetőleg, nemigen éreztem e tekintetben semmiféle rendszer hiányát. E parancsolat követésére ezért kínos gonddal kellett ügyelnem. Hibáim annyira bántottak, javulás oly kevés mutatkozott, visszaesés pedig oly gyakorta, hogy már-már örömest fölhagytam volna a kísérletezéssel, megbékélvén e kisebb jellemhibámmal - mint az egyszeri ember, aki szomszédomtól, a kovácstól szekercét vásárolt, s mindjárt meg is akarta köszörültetni, méghozzá úgy, hogy a teljes pofája oly ezüstösen csillogjon, mint az éle. A kovács ráállt, hogy fényesre köszörüli neki, ha a köszörűkövet forgatja. Forgatta is a jámbor, de a kovács oly erősen rászorította a szekerce pofáját a kőre, hogy a forgatás igen nehezére esett. Mindegyre abbahagyta, s odalépett a kovácshoz, megnézni, fényes-e már, végül már vitte volna a szekercéjét, úgy, ahogy van, csak a követ ne kelljen tovább forgatnia. ,,Ne vigye - mondta neki a kovács -, csak forgassa, forgassa! Apródonként majd kifényesedik. Nézze, még pöttyek vannak rajta.'' ,,Látom - mondja rá az egyszeri ember -, de tudja, nekem a pöttyes jobban megfelel.'' És azt hiszem, így járt volna más is, aki az én helyemben, de módszereimet nem ismervén igyekezett volna a régi rosszak helyébe új szokásokat ültetni: végül megadta volna magát sorsának, mondván, hogy neki a pöttyes jobban megfelel. Mert valami az értelem álarcában nekem is mindegyre azt sugallta, hogy ez a nagy csinosodás, amire én török, az erkölcsök piperkőcévé avat majd, s utoljára nevetségessé válok; továbbá pedig, hogy a tökéletes jellem mindig vonzza az irigységet, sőt az utálatot; s végezetül, hogy a jó ember nézzen el magában egy-egy hibát, különben elvadítja a barátait.
Valójában javíthatatlannak éreztem magam a Rend dolgában; most pedig, hogy megöregedtem és ki-kihagy az emlékezetem, fájdalmasan sínylem javíthatatlanságomat. Mindazáltal, bár a tökélyig soha nem jutottam vágyam- s fáradozásaimmal, mégis a merő fáradozás jobb és boldogabb emberré tett, mintha meg sem kísértettem volna a célt; hasonlatosan azokhoz, akik a szépírás tudományát szeretnék elsajátítani rézbe metszett cirkalmas írások utánzása révén; s ha igazán sohasem közelítik meg óhajtott mintáikat, írásuk mégis javul a gyakorlattal, és a tűrhetősnél szebb és olvashatóbb lesz. Talán helyes, ha utókorom értesül afelől, hogy e kis ravaszsággal meg Isten áldásával elődjük zavartalanul boldog életet élt mind hetvenkilenc éves koráig, mikor is mindezeket megírja. Fonákjára fordul-e még boldogsága hátralévő éveiben, annak tudomása a Gondviselésnél; s ha mégis, a múlt boldogságán való merengés könnyíti maj d a belenyugvást. A Mérséklet-nek köszöni töretlen jó egészségét s azt a maradék testi erejét, amelyben még örömét leli; a Szorgalom-nak és Takarékosság-nak sora korai megkönnyebbedését s vagyonának nőttét, mindazon tapasztalatával együtt, mely hasznos polgárrá avatta, s néminemű becsületet szerzett számára a tudós emberek körében; az Őszinteség-nek és Igazság-nak hazája bizalmát s mindazon megtisztelő leckéket, amelyekkel megbízták; s az erények együttes jó hatásának - még azon tökéletlen fokon is, hová gyakorlásukban eljutott - derűjét, beszélgetős kedvét, melyért társaságát mindmáig keresik, s ifjabb ismerősei is örömüket lelik benne. Mindezért remélem, hogy utódaim közül egynéhány követi példámat, s hasznát a maga javára fordítja.
Az olvasónak bizonyára szemet szúr majd, hogy jóllehet tervezetem a vallást nem mellőzte mindenestől, mégsem találni nyomát benne egyetlen hitfelekezet jellemző tantételének sem. Szándékosan kerültem valamennyit, mert amikor láttam, hogy módszerem hasznos, és talán minden vallások hívőinek szolgálhat némi tanulsággal, s úgy terveztem, hogy valamikor majd közreadom, semmiképp sem tűrtem volna, hogy tartalmának egy-egy pont] a megbotránkoztasson valamely hitfelekezetet. Úgy terveztem, hogy majd rövid magyarázatot fűzök mindenik erényhez, melyben kifejtem birtoklásának előnyeit, s hogy elhanyagolásából miféle bajok származhatnak; könyvemet pedig ,,A Becsület Művészeté''-nek[2] neveztem volna, mivel az erények elsajátításának módját kívánta taglalni; s ez a tulajdonsága megkülönböztette volna a jóra buzdítás puszta szózataitól, melyek nem tanítanak és nem mutatnak utat, hanem olyanok, mint az apostol példáj ában a könyörületes szószátyár, ki meg nem mutatja a mezíteleneknek s az éhezőknek, hogyan kerítsenek ruhát vagy táplálékot, csupán szavának malasztjával eteti és ruházza őket. - Jakab II. 15-16. Mindazáltal úgy fordult, hogy e fejtegetés megírására és közreadására sohasem kerülhetett sor. Időről időre feljegyeztem ugyan rövid utalásokban mindazon érzéseket, érveket etc., melyekre a műben majd részletesen sort kerítettem volna, s némelyikét mindmáig magamnál hordozom; azonban életem első felében magánügyeim, második felében pedig a közügyek kívántak teljes embert, ezért mindegyre halogattam; elképzelésem szerint ugyanis a műhöz nagy és messzire terjedő tervezetet kellett volna fűznöm, s az ismét minden figyelmemet lekötötte volna. Minthogy előre nem látható megbízatások erre időt nem engedtek, ez a terv is befejezetlen maradt.
E műben kívántam kifejteni és érvényre juttatni azt az elvet, hogy a bűnös cselekmények nem azért tesznek kárt, mert tilalmasak, hanem azért tilalmasak, mert kárt tesznek, elsőként magában az emberben; ilyenformán az erkölcsös élet érdeke mindenkinek, aki magának boldogságot kíván, akár e világon; s e tételemre támaszkodva (meggondolván továbbá, hogy a világon gazdag kereskedő, nemes, főrend és herceg becsületes alkalmazottaknak mindig híjával van) igyekeztem volna meggyőzni a fiatalembereket, hogy a szegényt semmi oly biztosan boldoggá nem teszi, mint feddhetetlensége. Erényeim lajstromán először csupán tizenkét tétel szerepelt. Egy kvéker barátom azonban jó szívvel közölte velem, hogy az emberek büszkének néznek, és büszkeségem a beszélgetésekben ütközik ki gyakorta, mert ha bárminémű kérdés vitára kerül, nem elégszem meg igazammal, hanem erőszakosan, sokszor dölyfösen bizonyítok. Efelől jó néhány példával meg is győzött. Úgy döntöttem tehát, hogy a többi közt ebből a vétekből avagy balgatagságból is kigyógyítom magamat, és a lajstrom végére odaillesztettem az Alázat-ot, a magam hasznára bővítvén a szó értelmén. Sikerrel nem dicsekedhetek ez erény valóságos elsajátítása terén, külsőségeit tekintve azonban sokat tanultam. Öntörvényemmé emeltem mindenekelőtt, hogy egyenest sohasem kezdem ki mások meggyőződéseit, a magaméit pedig nem állítom határozottan. Összhangban Társaskörünk régi alapszabályával, kitiltottam szótáramból az oly szavakat avagy szólamokat, melyek a vélemény határozottságát hirdetik, mint a föltétlenül, vitathatatlanul etc.; fölvettem viszont helyettük az úgy vélem, úgy értem, avagy úgy tetszik, hogy ez így meg így; vagy hitem szerint ez így lehet. Ha másvalaki állított valamit, ami véleményem szerint csak tévedés lehetett, útját álltam annak a kínálkozó gyönyörűségnek, hogy letorkoljam, és rögtön rámutassak állításának tarthatatlanságára. A felelethez oly módon kezdtem, hogy véleménye máskor, más helyzetben nyilván megáll, ez esetben mégis úgy tetszik vagy úgy fest, mintha nem volna helyénvaló etc. Beszédmodorom változásának hasznai csakhamar megmutatkoztak; beszélgetéseimben ritkultak a zökkenők. Szerényen előterjesztett véleményem készebb fogadtatásra és kisebb ellenkezésre talált; tévedéseimet sem éreztem oly megalázónak; és könnyebben meggyőztem másokat, hogy tegyenek le hibás álláspontjukról, és csatlakozzanak véleményemhez, ha történetesen nekem volt igazam. Ez a modor, melyet természetes hajlandóságaim ellenére öltöttem magamra, végül oly kényelmessé és megszokottan sajátommá vált, hogy talán az elmúlt ötven évben senki tőlem kinyilatkoztatást nem hallott. Ennek köszönhetem (feddhetetlenségem után), hogy polgártársaim már ifjúkoromban hajlottak szavamra, ha új intézményeket vagy a régiek megváltoztatását javasoltam, s mikor tanácsok tagjává választottak, oly nagy befolyásra tettem szert; holott szónoknak hitvány voltam, vaj mi keveset értettem az ékesszóláshoz, szavaimat habozón válogattam össze, s mondataim mindkét lábukra sántítottak. Javaslataimnak általában mégis sikerült érvényt szereznem. A való igazság az, hogy természetes szenvedélyeink közül megtörni éppen hiúságunkat a legbajosabb. Elkendőzhetjük, csatázhatunk vele, legyűrhetjük, elfojthatjuk: megmarad mégis, s akárhányszor előkandikál és megmutatkozik. Bizonnyal gyakran látni fogják majd e számadás során is, s ha valaha azt hihetném, sikerült megtörnöm, alighanem büszkén tekintenék alázatomra.
(Eddig jutottam Passyban, 1784-ben.)