Az újságíró felkúszott az állványzatra, kióvakodott egy billegő deszkára, és onnan csinálta a fölvételeket. Így Bogya Gábor került a kép homlokterébe, de alatta jól látszott a gödör, a gödörben a brigád meg a szállítószalagok.
Nagyon fiatal volt az újságíró. Nagyon mozgékony. Nagyon buzgó. Úgy járt a kezében a töltőtoll, mintha türelmetlenségében a levegőben írna.
- Hát halljuk - mondta, miután lemászott az állványzatról. - Most lehet már nem csak a jóról írni. A mentők vitték el a sebesültet?
- Csak bekötözték - mondta Bogya. - Aztán velünk jött a szállásra.
- Talán nem is riport lesz - elmélkedett az újságíró. - Talán rádiójátékot írok magukról... És miért tört ki a verekedés?
Bogya, mialatt fényképezték, levette zsíros kubikoskalapját. Most visszatette, és lenézett a gödörbe.
- Valakinek - mondta - elkezdett nem tetszeni a közös kassza.
- Mi a közös kassza?
- Hogy egyformán osztjuk el a bért.
- Ez nem is helyes - mondta az újságíró.
- Nekünk helyes - mondta Bogya. - Mi técsőiek vagyunk.
- Hogyhogy? - csodálkozott az újságíró. - És maguk egyformán dolgoznak mindannyian?
- Hát majdnem - mondta Bogya.
- És nincs, aki gyengébb a többinél? Vagy ügyetlenebb?
- Van olyan.
- Például ki?
Bogya lenézett a gödörbe. Már a legalsó szintet talicskázták.
- Nem lehet azt úgy megmondani - mondta.
- És azt se lehet megmondani - elégedetlenkedett az újságíró -, hogy ki a legerősebb? Mert az viszont rosszul jár, szerintem.
Bogya lenézett az újságíróra. Szép szál ember volt, csupa ín és rost, mint a pálmafa törzse. A homloka olyan, hogy megállított volna egy személyvonatot. Azt mondta:
- Nem az erő a fontos.
- Hanem mi?
- Az, hogy egyformán van bennük akarat. Akin meglátni az akaratot, annak szívesen adunk könnyebb munkát. Akin nem, az elmehet.
- Olyan is volt?
- Egy.
- Técsői?
- Igen.
- Hogy hívták?
- Már nem emlékszem.
- Maga semmire sem emlékszik - mondta ingerülten az újságíró. - Talán arra a verekedésre sem?
Bogya homloka boltjára felszaladt egy ránc.
- Arra igen.
- És azt ki kezdte? - kérdezte az újságíró. - Vagy annak is elfelejtette a nevét?
Bogya megint a gödörbe nézett.
- Minek azt fölírni?
- Ahelyett hogy örülne, hogy már az ilyesmit is meg lehet írni - háborodott fel az újságíró.
- Annak örülök - mondta Bogya. - Csakhogy mi mindnyájan técsőiek vagyunk. Csupa tiszta, dolgos ember, csupa földművelő. Együtt vagyunk a szálláson, együtt eszünk, és egyformán osztjuk el a részt...
Az újságíró közbevágott. Töltőtolla egyre sebesebben mozgott, mintha már gyorsírással írna a levegőbe.
- Ezt már hallottam - mondta. - De nem maguk verekedtek össze a presszóban?
- De mi - mondta Bogya.
- Nem maguk hívták a mentőket?
- De mi.
- És nem maguk tették a feljelentést az őrsön?
- De mi - mondta Bogya.
- És hová lett az a pasas?
- Átment egy másik brigádba - mondta Bogya.
- Akkor hát miért nem mondja meg a nevét?
- Mert visszajött - mondta Bogya.
- Visszajött? - bámult rá az újságíró. - Akkor mutassa meg.
- Innen nem nagyon jól látni - mondta Bogya, és lenézett a gödörbe -, mert már nincs rajta a kötés.