ELÔSZÓ

Krisztus Egyháza által folytatja a küldetést, melyet Ô az Atyától kapott. Küldi a Tizenkettôt, hogy hirdessék Isten országát, és az embereket megtérésre és bűnbánatra, metanoiára (vö. Mk 6,12) hívják. A föltámadott Jézus átadja nekik a bűnbocsátás hatalmát: »Vegyétek a Szentlelket; akinek megbocsátjátok a bűneit, az bocsánatot nyer.« (Jn 20,22--23) A Szentlélek eljövetele után az Egyház folytatja az evangélium hirdetését, minden embert megtérésre hív, kiszolgáltatja a bűnbocsánat szentségét, mely által a bűnbánó bűnös kiengesztelôdik Istennel és az Egyházzal, s így megnyílik számára az üdvösség útja.

A Szentatya lelkipásztori érzékére hallgatva adta a feladatot A Család Pápai Tanácsának, hogy állítsa össze e Vademecumot, mint segítô eligazítást a gyóntató atyák számára. Papként és püspökként szerzett tapasztalatai alapján fölismerte, mennyire fontos a gyóntató számára a biztos és világos útmutatás, melyekre az emberekkel való párbeszédben hivatkozni tud. Az Egyház Tanítóhivatalának sok megnyilatkozása a házasság és a család kérdésérôl -- fôként a II. Vatikáni Zsinat óta -- jó alapot ad a házasélet erkölcstana néhány kérdésének összefoglalásához.

Kétségtelen, hogy az Egyház a gyónás szentségével kapcsolatos követelmények tanításához tudatosan és rendíthetetlenül ragaszkodik. E tanítás elmélete és a lelkipásztori gyakorlat között azonban bizonyos vákuum képzôdött. Jóllehet e Vademecum alapja az Egyház hivatalos tanítása, mégsem feladatunk, hogy azt egyszerűen megismételjük, még akkor sem, ha néhány pontban hivatkozunk rá. Ismerjük azt a gazdag tanítást, melyet a Humanea vitae és a Veritatis splendor enciklikák, valamint a Familiaris consortio és a Reconciliatio et poenitentia apostoli buzdítások tartalmaznak. Azt is tudjuk, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa e kérdéskörnek is jó összefoglalását adja.

"Az Egyház lényeges feladata, hogy folytassa isteni alapítójának munkáját. Ez abban áll, hogy az emberek szívében fölkelti a megtérést és a bánatot, fölajánlja a kiengesztelôdés ajándékát. Ez a küldetés nem merülhet ki egyes elméleti kijelentésekben, sem egy eszményi--erkölcsi ideál hirdetésében, melyekhez semmiféle hatékony erô nem kapcsolódik. Sokkal inkább arra irányul, hogy a bánat és a kiengesztelôdés konkrét gyakorlatban, meghatározott hivatali tevékenységben fejezôdjék ki." (RP 23.)

Örömmel nyújtjuk át e dokumentumot a papoknak, melyet Szentatya kifejezett kívánságára és szakértô teológusok és püspökök együttműködésével készítettük.

Köszöntetet mondunk mindazoknak, akik hozzásegítettek e dokumentum elkészítéséhez. Külön köszöntetet mondunk a Hittani Kongregációnak és az Apostoli Penitenciáriának.

BEVEZETÉS

1. A dokumentum célja

Az Egyház lelkipásztori tevékenységében különleges figyelmet szentel a családnak, melyet a II. Vatikáni Zsinat úgy határozott meg, mint "a társadalom elsô és eleven sejtjét". [1] "A történelem jelen szakaszában, amikor a családra oly sok torzító és megsemmisíteni erô támad, az Egyház, tudván, hogy a társadalom, valamint önmaga épsége és egészsége szorosan összefügg a család állapotával, sürgetôbb és égetôbb feladatának tekinti, hogy mindenkinek hirdesse Isten tervét a házasságról és a családról; védelmezze e terv eredeti gazdagságát és emberi, illetve keresztény fejlôdését, s így hozzájáruljon a társadalom és Isten Népe megújulásához." [2] Az utóbbi években az Egyház fokozta erôfeszítéseit -- mind a Szentatya igehirdetése, mind a papok és laikusok sokféle lelkipásztori kezdeményezése által -- annak érdekében, hogy az összes hívôket rávezesse mindazon ajándékok hálás és hívô szemléletére, melyekben Isten a házastársakat a házasság szentségében részesíti. Célja az, hogy a házastársak egyre elôbbre jussanak az igazi életszentség útján, és konkrét élethelyzeteikben hitelesen tanúskodjanak az evangélium mellett.

A házasság és család számára az életszentség útján alapvetô jelentôségű az Eucharisztia és a bűnbocsánat szentsége. Az Eucharisztia erôsíti a kapcsolatot Krisztussal, minden kegyelem és élet forrásával, a bűnbocsánat szentsége pedig a bűn minden fenyegetése és romboló hatásával szemben helyreállítja, illetve támogatja és tökéletesíti a házastársi és családi közösséget . [3] Ahhoz, hogy a házastársak mélyebben megértsék életszentségre vezetô útjukat és küldetésüket, formálni kell a lelkiismeretüket és tevékenyen el kell fogadniuk Isten akaratát házaséletük sajátos területén, azaz házastársi közösségükben és az élet érdekében végzett szolgálatukban. Az evangélium világossága és a szentségi kegyelem a két nélkülözhetetlen föltétele a házastársak -- Teremtô Istenbôl eredô -- szeretete tökéletességének: "ezt a szeretetet az Úr kegyelmének és szeretetének egy külön ajándékával megszentelte, tökéletessé tette és fölemelte." [4] A házastársak mindennapi életében -- fôként a hiteles szeretet követelményei és Isten terve elfogadásának szempontjából -- nagyon jelentôs, üdvöthozó esemény, amikor a bűnbocsánat szentségét kérik és fogadják; a gyónás ugyanis lehetôséget nyújt a hit megvilágosító elmélyítésére és konkréten segít Isten tervének saját életükben való megvalósításában.

"A bűnbánat, illetve a kiengesztelôdés szentsége mindenki, még a súlyos bűnök terhét hordozók számára is utat nyit. E szentségben ki-ki megtapasztalhatja az irgalmat, azt a szeretetet, mely erôsebb, mint a bűn." [5] Mivel a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatói a papok, e dokumentum különösen szól az összes gyóntató atyának. Néhány gyakorlati eligazítást akar nyújtani, olyan esetekre, amikor a gyónás és a föloldozás tárgya a házasélet tisztasága. Ugyanakkor e Vademecum konkrét fogodzópont akar lenni a házastársak gyónásaihoz, hogy egyre nagyobb hasznot merítsenek a bűnbánat szentségébôl és meghívásukat a felelôs atyaságra, illetve anyaságra az isteni törvényekkel összhangban tudják élni; úgy, ahogy az Egyház a maga tekintélyével tanítja nekik. Nem utolsó sorban azok számára is hasznos lehet, akik a házasság szentségére készülnek.

A szülôi felelôsség problematikája a katolikus erkölcstan házaséletre vonatkozó részének olyan témaköre, melynek tárgyalása különös figyelmet igényel; fôként a gyóntatás szempontjából, amikor az egyházi tanítás konkrét körülményekkel és egy-egy hívô lelki fejlôdésével találkozik. Ebbôl következik az igény, hogy emlékeztessünk néhány figyelmen kívül nem hagyható tételre, melyek lehetôvé teszik, hogy a lelkipásztori kihívásoknak megfelelô módon lehessen szembenézni a fogamzásgátlás új módjaival és fokozódó veszélyeivel. [6] A jelen dokumentumnak nem szándéka megismételni a Humanae vitae és a Familiaris consortio és más pápai megnyilatkozások teljes tanítását, csak néhány eligazítást és útmutatást akar adni; ezekkel egyrészt a gyónók lelki javát szolgálja, másrészt segíteni akar abban, hogy a gyóntatói gyakorlatban mutatkozó pontatlanságokat és bizonytalanságokat meg lehessen szüntetni.

2. A házasélet tisztasága az Egyház tanításában

A keresztény hagyomány számos eretnekséggel szemben -- melyek már az Egyház korai idôszakában megjelentek -- megvédte a család és a házastársi egyesülés értékét. A házasság -- melyet Isten magában a teremtésben akart, Krisztus visszavezetett eredetéhez és a szentség méltóságára emelt -- a házastársak közötti szeretetnek és életnek bensôséges közössége; s természete szerint a gyermekekre mint a házasság javára irányul, akiket Isten rájuk akar bízni. Természetének megfelelôen az egyszer létrejött kötelék -- mind a házastársak és a gyermekek, mind a társadalom java miatt -- többé nem függ emberi tetszéstôl. [7] A házassági tisztaság erénye "egyidejűleg ôrzi a személy épségét és az odaadás teljességét," [8] és benne válik a szexualitás "személyessé és valóban emberivé, amikor beépül a személytôl személyhez irányuló kapcsolatba, a férfi és nô kölcsönös, teljes és idôben korlátlan odaadásába." [9] Mivel ez az erény a házastársak intim kapcsolatát érinti, megköveteli, hogy e kapcsolat "mind a kölcsönös odaadást, mind a valóban emberi nemzést igaz szeretetben valósítsa meg." [10] Ezért emlékeztetnünk kell arra, hogy a házasélet egyik erkölcsi alapelve "azon az Istentôl alapított, föloldhatatlan kapcsolaton nyugszik, amely a nemi aktus egyesülést és termékenységet adó jelentése között fenn áll, s amit az ember saját kezdeményezésével nem bonthat meg." [11] Századunk pápái több dokumentumot is közzétettek, melyekben emlékeztettek a házassági tisztaság erkölcstanának alapigazságaira. Ezek közül külön említendô XI. Pius Casti connubii enciklikája [12] , XII. Pius számos beszéde [13] , VI. Pál Humanea vitae enciklikája [14] , II. János Pál Familiaris consortio apostoli buzdítása [15] , Gratissimam sane levele a családokhoz [16] és Evangelium vitae enciklikája [17] . Távolabbról idetartozik a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes konstitúciója és a Katolikus Egyház Katekizmusa [18] . Ezekhez járulnak a fölsorolt dokumentumokban foglalt tanítással összhangban álló megnyilatkozások Püspöki Konferenciák, lelkipásztorok és teológusok részérôl, melyek segítették a probléma mélyebb megértését. Nem utolsó sorban meg kell említenünk számos házaspár példáját is, kiknek törekvése, hogy keresztény módon éljék emberi szerelmüket, nagyon jelentôs a család újra evangelizálása szempontjából.

3. A házasság javai és a házastársak önátadása

A házastársak a házasság szentségében Krisztustól, a Megváltótól kapják annak a kegyelemnek ajándékát, mely a hűséges és termékeny szeretet közösségét megszilárdítja és megnemesíti. Az életszentség, melyre meghívást kaptak mindenekelôtt kegyelmi ajándék.

Mindazok, akik a házaséletre kaptak meghívást, a szeretetre szóló meghívásukat [19] tökéletes önátadásukban valósítják meg, melynek a test részérôl megvannak a maga sajátos kifejezési formái. [20] A házastársak kölcsönös odaadásának sajátos gyümölcse az élet továbbadása a gyermekeknek, akik a házastársi szeretet jelei és egyben megkoronázása. [21] Mivel a fogamzásgátlás közvetlenül ellenkezik az élet továbbadásával, elárulja és meghamisítja azt az odaadó szeretetet, mely a házastársi egyesülés sajátja: "manipulálja az odaadás teljességét", [22] és ellenkezik Isten szeretetének a házastársakra vonatkozó tervével.

A GYÓNTATÓ ATYÁK VADEMECUMA

E Vademecum olyan tantételek gyűjteménye, melyeket a gyóntatóknak tudniuk kell annak érdekében, hogy a házas embereket fokozottan tudják támogatni személyes és sajátos társadalmi körülményeik között keresztény, illetve apai és anyai hivatásuk felelôs teljesítésében.

1. Az életszentség a házasságban

1. Valamennyi kereszténynek megfelelô oktatást kell kapnia az életszentségre szóló meghívásáról. A Krisztus követésére szólító fölhívás senkit nem zár ki; minden keresztény kötelessége, hogy saját állapotának megfelelôen a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére törekedjék. [23]

2. Az életszentség lelke a szeretet. Sajátos természete szerint -- mint a Szentlélek emberi szívbe árasztott ajándéka -- az isteni szeretet magában foglalja és fölemeli az emberi szeretetet, és így az képessé válik a teljes önátadásra. A szeretet segít a lemondás vállalásában, megkönnyíti az elôbbre jutást a lelki küzdelmekben és sokasítja az önátadás örömét. [24]

3. Az ember saját erôivel képtelen megvalósítani a teljes önátadást, a Szentlélek ajándéka viszont megadja hozzá az erôt. Krisztus az, aki kinyilatkoztatja a házasság eredeti igazságát, s amikor az embert megszabadítja a szív keménységétôl, képessé teszi arra, hogy tökéletesen megélje azt. [25]

4. Az életszentség felé vezetô úton a keresztény ember egyaránt megtapasztalja az emberi gyengeséget és az Úr jóságát és irgalmát. A keresztény erények -- köztük a házassági tisztaság is -- gyakorlásának döntô mozzanata Isten irgalmasságának keresése és az alázatos bűnbánat, mely megkapja Isten bocsánatát. [26]

5. A házastársak tökéletes önátadásukat közös életükben és a házaséletben valósítják meg, mely keresztények esetében a szentség kegyelmébôl megszenteli ôket. Házastársi egyesülésük és az élet továbbadása hozzá tartozik házasságon belüli megszentelôdésük lényegi feladataihoz. [27]

2. Az Egyház tanítása a szülôi felelôsségrôl

1. A házastársakat tanítani kell az emberi élet fölbecsülhetetlen értékére, és támogatni kellôket törekvésükben, hogy családjukat az élet szentélyévé formálják: [28] "Az emberi élet továbbadásánál Isten másként van jelen, mint bármely más nemzésnél a földön." [29]

2. A szülôk hivatásukat megtiszteltetésnek és felelôsségteljes feladatnak tekinthetik, ha meggondolják, hogy Isten munkatársai egy új ember életre hívásában, aki Isten képmására teremtetik, Krisztus megváltja és az örök életre van rendelve. [30] "A házastársak -- akik készek arra, hogy »együttműködjenek a Teremtô és a Megváltó szeretetével, aki általuk növeli és gazdagítja a maga családját« -- nagysága éppen ebben áll, hogy együttműködnek Istennel, aki a maga képmását átadja az új teremtménynek." [31]

3. Erre alapozottan öröm és félelem fogja el a keresztényeket az atyaság és anyaság elôtt. Az Egyház legutóbbi domukentumaiban azért beszél szülôi "felelôsségrôl", hogy kiemelje a házastársak tudatosságának és nagylelkűségének fontosságát az örök értéket hordozó élet továbbadása tekintetében és hangsúlyozza nevelôi szerepüket. Kétségtelenül a szülôk felelôsségének körébe tartozik -- megfelelô tanácskéréssel támogatva -- hogy megfontoltan és a hit szellemében mérlegeljék családjuk nagyságát és a házaséletre vonatkoó erkölcsi törvények tiszteletben tartása mellett konkrét döntéseket hozzanak. [32]

4. Az Egyház állandóan tanította, hogy a fogamzásgátlás, azaz a szándékosan terméketlenné tett aktus bűnös cselekedet. Ezt a tanítást definitívnek és változtathatalannak kell tekinteni.

A fogamzásgátlás súlyosan ellenkezik a házassági tisztasággal; ellentmond mind az élet továbbadásának (a termékenységnek) mind a házastársak kölcsönös odaadásának (az egyesülésnek); megsebzi igaz szeretetüket és tagadja Isten szuverén hatalmát az emberi élet továbbadása fölött. [33]

5. Sajátos és erkölcsileg súlyosabb bűn az abortív szerek alkalmzása, melyek akár a megtermékenyült petesejt beágyazódását akadályozzák, akár egészen korai abortuszt okoznak. [34]

6. Lényegesen különbözik minden fogamzásgátló praktitkától -- mind antropológiai mind erkölcsi szempontból, mert egy egészen más személy- és szexualitás-fölfogásra alapszik -- azoknak a házastársaknak idôszakos tartózkodása egymástól, akik alapvetôen állandóan nyitottak az élet ajándéka iránt, de csak a terméketlen periódusokban érintkeznek egymással, ha ezt a szülôi felelôsség komoly megindoklásával határozták el. [35] Azok a házaspárok, akik Isten teremtô tervével összhangban és megalapozott elhatározás után évek óta az ún. "természetes" módszereket alkalmazzák, tanúsítják, hogy a házassági tisztaság törvénye szerint tudják élni a harmonikus és teljesen odaadó házaséletet.

3. Lelkipásztori segítség a gyóntató atyáknak

1. Ami a szülôi felelôsségel küszködô bűnbánó iránti magatartást illeti, a gyóntató atyának négy szempontra kell figyelnie:

a) az Úr példájára, aki "le tud hajolni minden tékozló fiúhoz, minden emberi nyomorúsághoz, különösen pedig mindenfajta erkölcsi nyomorúsághoz, azaz bűnhöz"; [36]
b) tapintatosan és okosan tegye föl kérdéseit;
c) segítse és bátorítsa a gyónót, hogy ôszinte bánatra induljon, és súlyos bűneit megfelelôen tudja megvallani;
d) megfelelô tanácsokkal segítse elôre lépésrôl lépésre az életszentség útján.

2. A gyóntató soha ne feledje, hogy a gyónás olyan férfiak és nôk számára van rendelve, akik bűnösök. Amíg az ellenkezôjére nyilvánvaló bizonyíték nincsen, a gyóntatószékbe jövô emberrôl föl kell téltelezni a jóakaratot arra, hogy ki akar engesztelôdni Istennel. Ez a jóakarat, különbözô fokban, a bűnbánó és alázatos szívból fakad. [37]

3. Ha valaki már hosszú ideje nem gyónt, és gyónásából egy alapjában súlyos helyzet körvonalazódik, tanácsos -- még mielôtt a gyóntató a házassági tisztaságra vonatkozó általános és a szülôi felelôsségre vonatkozó közvetlen és konkrét kérdéseket tenne föl -- abban segítséget nyújtani, hogy a gyónó e parancsolatot a hit szemszögébôl megérthesse. Ha a gyónás nagyon szűkszavú vagy mechanikus volt, segíteni kell a gyónót abban, hogy egész életét Isten színe elôtt lássa; továbbá a keresztény erényekre és állapotbeli kötelességeire vonatkozó [38] általánosabb kérdésekkel kell emlékeztetni az életszentségre kapott meghívására, különös tekintettel az élet továbbadása és a gyermeknevelés kötelezettségére.

4. Ha a gyónó kérdéseket tesz föl, vagy konkrét probléma magyarázatát várja -- akár csak burkoltan is --, a gyóntató atyának megfelelô választ kell adnia, de mindig okosan és diszkrécióval, [39] anélkül, hogy jóváhagyna valami téves véleményt.

5. Az objektíven halálos bűnök esetében a gyóntatónak kötelessége figyelmeztetni a gyónót és hozzásegíteni, hogy a bánat kinyilvánítása és az Úrtól kapott megbocsátás után éljen benne az elhatározás, hogy átgondolja és korrigálja magatartását. A fogamzásgáltás bűnébe való visszaesés önmagában nem indok arra, hogy megtagadja a feloldozást; ellenben nem oldozható föl az, akibôl hiányzik az ôszinte bánat és a jobbulásra vonatkozó elhatározás. [40]

6. Egy olyan bűnbánó, aki rendszeresen ugyannál a gyóntató atyánál gyónik, gyakran többet vár a puszta föloldozásnál. Ebben az esetben a gyóntatónak törekednie kell arra, hogy segítséget nyújtson a gyónónak a keresztény erényekben való fejlôdéshez, beleértve a házasélet megszentelését is. E feladat könnyebben megoldható, ha valódi lelkivezetésrôl van szó, még akkor is, ha nem kifejezetten annak nevezik. [41]

7. A bűnbocsánat szentsége föltételezi a gyónó részéról az igazi bánatot, a halálos bűnök teljes megvallását és az elhatározást, hogy Isten segítségével többé nem vétkezik. Nem áll fönn általános kötelezettség arra, hogy a gyóntató részletes kérdéseket tegyen föl olyan bűnökrôl, melyeket legyôzhetetlen tudatlansággal vagy nem vétkesen téves lelkiismerettel követtek el. E bűnök azonban -- jóllehet erkölcsileg nem beszámíthatók -- bajt és rendetlenséget jelentenek. Ez érvényes a fogamzásgátlás obejktiv erkölcsi bűnösségére is: a házastársak házaséletébe rossz szokást vezet be. Ezért a gyóntatónak a lehetô legmegfelelôbb módon törekednie kell arra, hogy a lelkismeretet megszabaditsa ezektôl a tévedésektôl, [42] melyek ellenkeznek a házasáélet önátadásának természetével. Bármennyire tudjuk, hogy a lelkiismeret formálásának elsôsorban -- akár az általános, akár a kifejezetten házas embereknek szóló -- a katekézisben van a helye, az is szükséges, hogy a házastársakat a bűnbocsánat szentségében is rávezessük arra, hogy a házasélet sajátos kötelességei szempontjából vizsgálják meg magukat. Ha a gyóntató atya úgy látja, hogy kérdeznie kell a bűnbánót, tapintattal és tisztelettel tegye.

8. Kétségtelenül a házastársi tisztaságra vonatkozóan is mindig érvényesnek kell tekinteni az alapelvet, mely szerint a bűnbánót meg kell hagyni jóhiszeműségében, ha szubjektíven legyôzhetetlen tudatlanságból fakadó tévedésben van; és el kell tekinteni az oktatástól, amennyiben az a magatartáson nem változtatna, hanem inkább formálissá válna a bűne. A gyóntatónak azonban ilyen esetekben is törekednie kell arra, hogy a gyónót egyre inkább segítse Isten tervének elfogadására életében, beleértve a házastársi tisztaság követelményeit is. Ennek érdekében a gyóntató atya ajánlhatja a gyónónak az imádságot, buzdíthatja lelkiismeretformálásra, vagy tanácsolhatja neki az egyházi tanítás alaposabb megismerését.

9. A "fokozatosság törvényét" a lelkipásztori tevékenységben nem szabad fölcserélni a "törvény fokozatosságával", mely arra irányul, hogy enyhítse a törvény követelményeit. A fokozatosság inkább abban áll, hogy megkívánja a határozott elfordulást a bűntôl és az állandó elôbbre jutást az Isten akaratával és az Ô szeretre méltó parancsolataival való tökéletes egyesülés irányában. [43]

10. Ezzel szemben megengedhetetlen, hogy valaki a saját gyöngeségét tegye az erkölcsi igazság kritériumává. A keresztény ember Jézus szavának elsô hirdetésétôl kezdve tudatában van mind a természetes, mind az evangéliumi erkölcsi törvény és az emberi képességek közötti "diszharmóniának". Ugyanakkor fölfogja, hogy az isteni irgalmasság kapujához vezetô, megkerülhetetlen és biztonságos út saját gyengeségünk beismerésén át vezet. [44]

11. A bűnbánótól, aki bánja a házassági tisztaság elleni súlyos vétkét, és visszaesései dacára harcolni akar a jövôben a bűnök ellen, nem szabad megtagadni a szentségi föloldozást. A gyóntató atyának kerülnie kell a vizsgálódást afelôl, nem hiányos-e a gyónó isteni kegyelembe vetett bizalma vagy jószándéka, s ezért nem szabad abszolút garanciákat követelnie a jövôbeli feddhetetlen magatartásra, [45] hiszen ez emberileg lehetetlen; ez felel meg az elismert tanításnak és a gyakorlatnak, melyet a szent egyháztanítók és gyóntató atyák a visszaesô bűnösök esetében folytattak.

12. Ha a bűnbánó jelét adja annak, hogy kész elfogadni az Egyház erkölcsi tanítását -- különösen ha rendszeresen gyónik és bizalommal van a kapott lelki segítség iránt --, ébreszteni kell benne a bizalmat a Gondviselés iránt és segíteni kell, hogy komolyabban vizsgálja magát Isten színe elôtt. E célból ajánlott felülvizsgálni mind a születések korlátozásának indokait, mind a családtervezésben alkalmazott eszköz megengedett voltát.

13. Sajátos nehézséget jelent a férj bűnével való együttműködés megítélése, amikor a férj szándékosan teszi terméketlenné a házastársi egyesülést. Ilyen esetekben mindenekelôtt különbséget kell tenni a szoros értelemben vett együttműködés és az erôszak/a jogtalan kényszerítés között, aminek a másik házastárs gyakorlatilag nem állhat ellen. [46] Az ilyen együttműködés megengedett lehet, ha a következô három föltétel egyidejűleg jelen van: -- az együttműködô fél cselekedete nem lehet önmagában erkölcsileg tiltott; [47] -- megfelelôen súlyos okoknak kell indokolni a férj bűnével való együttműködést;

-- törekedni kell a férj magatartásának megváltoztatásra (megbeszéléssel, szeretettel, imádsággal, de mindig türelmesen; nem a cselekedet közben és nem is minden alkalommal)

14. Nem megengedett az ilyen együttműködés abortív hatású eszközök alkalmazásakor. Ha olyan eszközt alkalmaznak, melyeknek abortív hatása van, akkor a rosszban való együttműködésnek megfelelôen kell ítélni. [48]

15. A keresztény házastársak Isten szeretetének tanúi a világban. Ezért a hit alapján az emberi gyöngeségek ellenére is legyenek meggyôzôdve arról, hogy Isten kegyelmének segítségével lehetséges az Úr akaratának követése a házaséletben. A gyakori és állhatatos imádsághoz, szentáldozáshoz és gyónáshoz való menekülés elengedhetetlen az önuralom megszerzéséhez. [49]

16. A papok kötelessége, hogy -- teljes hűségben az egyházi Tanítóhivatal iránt -- a katekézisben, a jegyesoktatásban, a tanításban és a gyóntatásban egységes elveket alkalmazzanak a fogamzásgátlás erkölcsi bűnösségének megítélésekor.

A püspököknek erre különös gondot kell fordítaniuk; ugyanis a hívôkben nem ritkán megütközést kelt ezen egység hiányának megtapasztalása a katekézisben és a gyóntatásban. [50]

17. A gyóntatás lelkipásztori szolgálata annál hatékonyabb, minél inkább kíséri egy állandó és átfogó katekézis, melynek témája a házastársi szeretetre szóló keresztény meghívás és a szeretet dimenziói: az öröm és a követelmények, a kegyelem és személyes felelôsség; [51] s ha vannak megfelelô tanácsadók és központok, melyeket a gyóntató ajánlhat a gyónónak, hogy pontos információkat kapjon a természetes módszerekrôl.

18. Annak érdekében, hogy az erkölcsi törvényeket a gyakorlatban alkalmazni lehessen a szülôi felelôsségre, a gyóntató atyák fölbecsülhetetlen értékű tevékenységét ki kell egészítenie a katekézisnek. Mindehhez hozzátartozik az alapos fölvilágosítás az abortusz bűnének súlyosságáról. [52]

19. Ami az abortusz bűne alól való föloldozást illeti, mindig figyelembe kell venni a kánonjogi szabályokat. Ôszinte bánat esetén, és ha nehéz volna a bűnbánót olyan illetékes hatósághoz utasítani, melynek joga van a cenzúra föloldására, az 1357. kánon értelmében minden gyóntató megadhatja a föloldozást megfelelô elégtétel kiszabásánál, és figyelmeztetve a bűnbánót a felfolyamodás kötelezettségére, esetleg fölajánlva annak lefolytatását. [53]

BEFEJEZÉS

Az Egyház, fôként a mai világban, egyik fô feladatának tekinti, hogy hirdesse és valósítsa meg az egyes emberek életében az irgalmasság misztériumát, mely legvilágosabban Jézus Krisztus személyében nyilvánult meg. [54] Az irgalmasság e hirdetésének és beteljesedésének kiváltságos helye a szentgyónás. A 2000. évet megelôzô három éves elôkészület ezen elsô éve, melyet Jézus Krisztusnak szentelünk -- aki a világ egyetlen bírája tegnap, ma és mindörökké (vö. Zsid 13,8) --, nagyszerű alkalom lehet e tanítás lelkipásztori megvalósítására, és a hitoktatásban való elmélyítésére egyházmegyékben, különösen zarándokhelyeken, ahová sok zarándok gyűlik össze és a bűnbocsánat szentségét a sok jelenlévô gyóntató jóvoltából sokaknak lehet kiszolgáltatni.

A papok legyenek mindig készek e szolgálatra, melytôl a házastársak örök boldogsága, s nagyrészt földi boldogsága is függ; legyenek a papok számukra az Atya irgalmának valóban élô tanúi!

Vatikánváros, 1997. február 12-én

Alfonso López Trujillo bíboros a Család Pápai Tanácsának elnöke
Francisco Gil Hellín titkár