(A Szentatya válasza Kucsma elnök köszöntésére)
Elnök Úr!
Tisztelt Polgári Méltóságok és a Diplomáciai Testület Tagjai!
Főtisztelendő Püspök Testvéreim!
Kedves Testvéreim és Nővéreim!
1. Régóta készültem e látogatásra és nagyon imádkoztam azért, hogy megvalósulhasson, s most mély megindultsággal és örömmel megcsókolhatom Ukrajna szeretett földjét. Hálát adok Istennek e mai ajándékáért.
A történelemből ismerjük két római pápa nevét, akik valamikor régen eljutottak erre a vidékre: Szent I. Kelemen pápa az 1. sz. végén és Szent I. Márton pápa a 7. sz. közepén. A Krím-félszigetre száműzték őket, ahol vértanúként haltak meg. Ma viszont az ő Utódjuk – azzal a vággyal, hogy zarándokként fölkeresse Kijevnek, az egész kelet-európai keresztény kultúra bölcsőjének híres templomait – eljött közétek, és ünnepélyes fogadtatásban van része.
Nemes nemzetetek barátjaként jövök hozzátok, kedves ukrajnai polgárok. Jövök mint testvér a hitben, hogy átöleljek oly sok keresztényt, akik a legkeményebb szorongatások között is hűségesek maradtak Krisztushoz. Szeretettől indítva jövök, hogy e föld minden gyermeke felé, bármely kultúrához és valláshoz tartozó ukrán ember felé kifejezzem megbecsülésemet és őszinte barátságomat.
2. Köszöntelek, Ukrajna, a hit értékei iránti hűség bátor és állhatatos tanúja. Mennyit szenvedtél nagyon nehéz helyzetekben azért, hogy visszaszerezd a hitvallás szabadságát! Eszembe jutnak Szent Pál apostol szavai, aki a hagyomány szerint azt mondta, hogy Kijev dombjai fölött látta fölragyogni Isten dicsőségét, s ez meg is történt századokkal később, amikor Vlagyimir fejedelem és népe megkeresztelkedett.
De az Apostol látomása nemcsak a múltatokra vonatkozik, hanem előrevetíti az ország jövőjét is. Lelki szemeimmel látom ugyanis, hogy áldott földetek fölött új világosság támad: világosság, amely annak a 988-ban hozott döntésnek a megújításából fakad, mellyel befogadtátok Krisztust, aki „az Út, az Igazság és az Élet” (vö. Jn 14,6).
3. Azt, hogy ma köztetek lehetek, részben az Ön meghívásának, Leonyid Kucsma Elnök úr, részben a két, keleti és nyugati hagyományú főtisztelendő Püspök testvéreimnek köszönhetem. Őszintén hálás vagyok e nemes gesztusért, mely lehetővé tette számomra, hogy Péter apostol utódai közül elsőként léphettem ezen ország földjére.
Köszönetem elsősorban Önnek szól, Elnök úr, a meleg fogadtatásért és az imént – honfitársai nevében is – hozzám intézett szívélyes szavakért. Az Ön személyében szeretném köszönteni az egész ukrán népet, kifejezvén jókívánságaimat a visszanyert függetlenség kapcsán, s hálát adván Istennek azért, hogy ez vérontás nélkül történhetett. Szívből kívánom, hogy az ukrán nemzet jusson minél előbbre a béke útján a különféle etnikai, kulturális és vallási csoportok együttműködése gyümölcseként! Béke nélkül lehetetlen a tartós és mindenkire érvényes gyarapodás.
4. Köszönetem most nektek szól, főtisztelendő görög katolikus és római katolikus Püspök testvéreim! Régóta őrzöm szívemben az ukrajnai látogatásra szóló, ismételt meghívástokat, s most végre örömmel teszek eleget ennek. Előre is örömmel gondolok azokra az alkalmakra, melyeken a következő napokban majd egyek leszünk az Urunkhoz, Krisztushoz intézett imádságban. Köszöntésem a híveiteknek is szól. Mily mérhetetlen szenvedéseket kellett elviselnetek az elmúlt években! Most mégis itt vagytok, telve lelkesedéssel, s világosságot és erőt merítetek dicsőséges múltotokból. Szándékotok, hogy bátran elkötelezitek magatokat az evangélium – az igazság világossága és a minden ember iránti szeretet – hirdetése mellett. Bátorság! Szándékotok tiszteletre méltó, és az Úr bizonyosan megadja a kegyelmet, hogy végre is tudjátok hajtani.
5. A béke és a testvériség zarándokaként bízom abban, hogy barátsággal fogadnak mindazok, akik szíve nyitott a dialógusra és az együttműködésre, akkor is, ha nem tartoznak a katolikus Egyházhoz. Biztosítani akarok mindenkit, hogy nem a prozelitizmus szándékával jöttem, hanem tanúskodni szeretnék Krisztus mellett minden egyház és egyházi közösség keresztényei előtt, s szeretném meghívni e nemes föld összes fiait és leányait, hogy tekintetüket Arra emeljék, aki életét adta a világ üdvösségéért.
Ezzel a lelkülettel köszöntöm szívből, elsősorban drága ortodox püspök testvéreimet, szerzeteseket, papokat és híveket, akik az ország polgárainak többségét alkotják. Örömmel emlékezem arra, hogy a római egyház és a kijevi egyház kapcsolatának a történelem folyamán voltak fényes időszakai: ezek láttán merünk reménykedni az egyre nagyobb megértésben a teljes egységre vezető úton.
Sajnos voltak azonban szomorú időszakok is, amikor Krisztus szeretetének képe elhomályosult: leborulván közös Urunk előtt, beismerjük a bűneinket. Miközben bocsánatot kérünk a távoli és közeli múlt tévedéseiért, a magunk részéről megbocsátjuk az elszenvedett bántalmakat. Szívünk leghőbb vágya, hogy a korábbi tévedések meg ne ismétlődjenek a jövőben. Meghívásunk arra szól, hogy Krisztus tanúi legyünk, és együtt kell tanúskodnunk. A múlt emléke ne akadályozza ma a kölcsönös megismerést, mely elősegíti a testvériséget és az együttműködést.
A világ nagyon gyorsan változik: ami tegnap még elképzelhetetlen volt, az ma karnyújtásnyira lévőnek tűnik. Krisztus mindannyiunkat buzdít, elevenítsük föl szívünkben a testvéri szeretet érzését. Ha utat nyitunk a szeretetnek, Isten segítségével átalakítható a világ.
6. A köszöntésem végül Ukrajna összes polgárának szól. Kedves Ukrajnaiak! A vallási és kulturális különbségek ellenére van bennetek valami közös: osztoztok a történelmi viszontagságokban, valamint a hozzájuk kapcsolódó reményekben és csalódásokban.
A századok során az ukrán népet nagyon kemény és kimerítő megpróbáltatások érték. Megfeledkezhetünk-e, ha csak az épp elmúlt századra is gondolunk, a két világháború csapásáról, az ismételt éhínségekről, a természeti katasztrófákról, azokról a nagyon szomorú eseményekről, melyek milliók halálát okozták?
Részleteiben nézve a kommunista és a náci totalitárius rezsimek elnyomása alatt a nép vallási, kulturális és nemzeti identitása forgott veszélyben, s megtizedelték a nemzet vallási és polgári örökséget őrző értelmiségi elitjét. Legutóbb történt a csernobili robbanás, melynek drámai és kegyetlen következményei voltak a környezetre és nagyon sok emberre nézve. De éppen ez adott alkalmat a határozottabb újrakezdésre. Ez az apokaliptikus esemény indította országotokat, hogy lemondjon a nukleáris fegyverekről, és ébresztette föl nagyon határozottan a polgárokat, hogy elinduljanak a bátor megújulás útján.
Pusztán emberi erőkkel nehéz megmagyarázni a két utolsó évtized korszakos változásait. De bármilyen magyarázatot adunk is, kétségtelen, hogy megtapasztalásukból új remény fakadt. Nagyon fontos, hogy meg ne hiúsuljanak azok a várakozások, melyek nagyon sok ember, elsősorban a fiatalok szívében élnek. Itt van az óra, hogy mindenki részt vegyen Ukrajna városaiban és falvaiban az új, hiteles emberiesség kialakításában. Ez az az álom, amelyet nagy költőtök, Tarasz Sevcsenko fogalmazott meg híres részletében: „... többé nem lesznek ellenségek, hanem gyermekek lesznek, anya lesz, nép lesz a földön!”
7. Kedves Ukrajnaiak, ölellek mindnyájatokat Donyecktől Lvovig, Harkovtól Odesszáig és Szimferopolig! Ukrajna nevében benne van a hivatkozás hazátok nagyságára, amely történelmével tanúskodik a sajátos hivatásról, mely szerint határvidék és kapu Kelet és Nyugat között. A századok során ez az ország különböző kultúrák útjainak kiváltságos kereszteződése, Kelet és Nyugat spirituális gazdagságának találkozási helye lett. Ukrajnának nyilvánvalóan európai hivatása van, amit kultúrátok keresztény gyökerei csak hangsúlyoznak. Kívánom, hogy ezek a gyökerek erősítsék nemzeti egységteket, bátorítsanak a reformokra, amelyeket most a mindenkinek szóló és hiteles értékek éltető nedvévé akartok tenni. Folytassa e Föld a maga nemes küldetését azzal a lelkesedéssel, amelyet az imént idézett költő így fejez ki: „Nincs a világon másik Ukrajna, nincs más Dnyeper.” E Földnek Népe, ezt el ne felejtsd!
E gondolatokkal teli szívvel teszem meg a hőn vágyott és ma boldogan megkezdett látogatás első lépéseit. Ukrajna drága lakói, áldjon meg benneteket az Isten, és mindig oltalmazza szeretett hazátokat!
Elnök Úr!
A Kormány és a Parlament képviselői!
Méltóságok!
Hölgyeim és Uraim!
1. Tisztelettel és szívből köszöntöm egyenként is mindnyájukat. Örömmel fogadtam el, Elnök úr, meghívását, hogy meglátogassam e nemes országot, a keresztény műveltség bölcsőjét és a különböző vallások és nemzetiségek közötti békés együttélés hazáját. Örülök, hogy itt lehetek Ukrajna földjén. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy végre találkozhatom egy olyan nemzet tagjaival, amely az átmenet e nehéz esztendeiben hatékonyan tudta biztosítani polgárai számára a béke és a nyugalom föltételeit. Szívből köszönöm a fogadtatást és szívélyes üdvözlő szavait.
Mély tisztelettel köszöntöm a Kormány képviselőit és tagjait, minden rendű és rangú méltóságot, a nép képviselőit, a diplomáciai testületet, a kultúra, a tudomány és a nemzet jólétéért dolgozók képviselőit. Az őszinte barátság érzésével ölelem az ukrán népet, mely a kultúra, a népszokások, s a vidéket mindenütt ékesítő sok templom és az egész területen megtalálható számtalan művészi alkotás tanúsága szerint nagy többségében keresztény. Köszöntöm a földet, amely megismerte a szenvedést és az elnyomást, de megőrizte ragaszkodását a szabadsághoz, melyet senki sem tudott elvenni tőle.
2. A béke zarándokaként jöttem hozzátok, és csak az a vágy késztetett, hogy tanúskodjam Krisztusról, aki „az Út, az Igazság és az Élet” (Jn 14,6). Azért jöttem, hogy tiszteletemet tegyem történelmetek szentélyeinél, s veletek együtt kérjem Isten segítségét a jövőtökhöz. Örömmel köszöntelek téged, Kijev, a Dnyeper középső folyásánál fekvő csodálatos város, az ősi szlávok és az ukrán kultúra bölcsője, melyet mélységesen átjárt a keresztény kovász. A te földeden, Nyugat- és Kelet- Európa útjainak kereszteződésében találkozott a két nagy keresztény hagyomány, a bizánci és a latin, s mindkettő kedvező fogadtatásra talált. A századok során nem hiányoztak közöttük a mindkettőjük számára ártalmas ellentéteket szító feszültségek sem. Ma azonban készül az út a kölcsönös megbocsátás számára. Barikádokat és bizalmatlanságokat kell legyőzni ahhoz, hogy mint régen, közösen lehessen építeni egy harmonikus és békés országot a közös keresztény hit kristálytiszta forrásaiból merítve.
3. Igen! Kedves ukránok, a kereszténység, inspirálta nagyjaitokat a kultúrában és a művészetben, s táplálta bőségesen országotok erkölcsi, spirituális és szociális gyökereit. Szívesen emlékezem honfitársatokra, a filozófus Hrihorij Szkovorodára, aki ezt írta: „Minden elmúlik, de a szeretet mindenek végeztével megmarad. Minden elmúlik, kivéve Istent és a szeretetet.” Ilyen meglátása csak a keresztény lelkiséggel mélyen áthatott embernek lehet. Szavaiban fölismerhető Szent János első levelének visszhangja: „Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad és Isten őbenne.” (1Jn 4,16)
Az evangélium igéje mély gyökereket eresztett egész Európában, s a századok folyamán a műveltség, a kultúra és az életszentség csodálatos gyümölcseit termette. A kontinens népeinek döntései azonban sajnos nem mindig egyeztek a keresztény hagyományaikkal, ezért a történelemben megjelentek a szerencsétlenségek, pusztítások és a gyász szomorú terhei.
Öregjeitek nosztalgiával emlékeznek azokra az időkre, amikor Ukrajna független volt. Azt az aránylag rövid időszakot a szovjet diktatúra szörnyű évei, s a harmincas évek elején kegyetlen éhínség követte: országotok, „Európa éléstára” nem volt képes saját gyermekeit ellátni, ezért milliók haltak éhen. Megfeledkezhetünk-e honfitársaitok sokaságáról, akik a náci invázió elleni háborúban 1941–1945-ben haltak meg? Sajnos a nácizmustól való szabadulás nem jelentette a kommunista rezsimtől való szabadulást, mely továbbra is eltiporta a legelemibb emberi jogokat, amikor deportálta a békés polgárokat, bebörtönözte a másként gondolkodókat, üldözte a hívőket, s megkísérelte kiirtani a nép tudatából a szabadság és függetlenség eszméjét. Szerencsére 1989 nagy fordulata végül lehetővé tette Ukrajnának, hogy visszanyerje a szabadságot és a teljes szuverenitást.
4. Népetek ezt a nagyon vágyott változást békésen és vérontás nélkül érte el, s most bátran elkötelezi magát a szociális és spirituális újjáépítés mellett. A nemzetközi közösség, figyelembe véve a helyi sajátosságokat, értékeli a béke megszilárdításában és a regionális feszültségek megoldásában elért eredményeket. A magam részéről bátorítalak benneteket, hogy legyetek állhatatosak a meglévő nehézségek legyőzésére tett erőfeszítésekben, biztosítván a nemzeti és vallási kisebbségek jogainak teljes tiszteletben tartását. A bölcsen toleráns politika ki fogja váltani az ukrán nép iránti megbecsülést és szimpátiát, s megfelelő helyet fog biztosítani számára az európai népek családjában.
Mint a katolikus Egyház Pásztora őszinte elismeréssel emelem ki a tényt, hogy az Ukrán Alkotmány előszava emlékezteti a polgárokat „az Isten előtti felelősségre”. Minden bizonnyal ezt tartotta szem előtt filozófusotok, Hrihorij Szkovoroda, amikor arra szólította föl kortársait, hogy elsődlegesen „az ember megtérésére” törekedjenek, keresvén számára a megfelelő utakat, hogy végleg kiszabadulhasson a türelmetlenség és gyűlölet zsákutcáiból.
Az evangélium értékei, melyek nemzeti identitástok részét alkotják, segítenek majd benneteket egy nyitott és szolidáris társadalom építésében, melyben mindegyiktek hozzáadhatja a magáét a közjóhoz, s egyben elnyeri azt a támogatást, amire szüksége van, hogy még jobban kibontakoztathassa saját adottságait.
Felhívásommal elsősorban a fiatalokhoz fordulok, hogy annak nyomdokait követve, aki életet adott a legmagasabbrendű vallási, polgári és emberi eszményeknek, változatlanul tudják őrizni a műveltség ezen örökségét.
5. „Ne engedjétek az erőseknek, hogy lerombolják az embert” – írta Vlagyimir Monomach († 1125) fiaihoz intézett Tanításában. E szavak ma sem veszítették érvényüket. A 20. században a totalitárius rezsimek egész nemzedékeket tettek tönkre, mert megingatták minden hitelesen emberi műveltség három alappillérét: az isteni tekintély elismerését, melyből az élet vitathatatlan erkölcsi elvei fakadnak (vö. Kiv 20,1.18); az Isten képére és hasonlatosságára teremtett személy méltóságának tiszteletét (vö. Ter 1,26–27); azt a kötelezettséget, hogy a hatalmat kivétel nélkül a társadalom minden tagjának szolgálatára – kezdve a leggyengébbektől és a legvédtelenebbektől – kell gyakorolni. Isten megtagadása nem tette szabadabbá az embert, sőt a rabszolgaság különböző formáiba taszította azáltal, hogy a politikai hatalom hivatását brutális és elnyomó erőszakká züllesztette.
6. Politikusok! El ne feledkezzetek a történelem e komoly leckéjéről! A ti feladatotok, hogy szolgáljátok a népet, és biztosítsátok mindenki számára a békét és a jogegyenlőséget. Álljatok ellen a kísértésnek, hogy a hatalmat személyes vagy csoportérdekek szolgálatára használjátok. Mindig viseljétek szíveteken a szegények sorsát, és használjatok föl minden törvényes eszközt, hogy mindenki hozzájusson a méltányos jóléthez.
Kultúra emberei! Hosszú történelem van már mögöttetek. Kijev ortodox érsekére gondolok, Pjotr Mohila metropolitára, aki 1632-ben megalapította azt a Kijevi Akadémiát, mely úgy él az emlékezetben, mint a keresztény és humanista kultúra világítótornya. A ti feladatotok a tudás minden területén a kritikus és kreatív gondolkodás, amely összekapcsolja a múlt kulturális örökségét a modern követelményekkel, oly módon, hogy a szeretet civilizációjának jegyében hozzájárul a hiteles emberi haladáshoz. Ebben az összefüggésben nagyon óhajtom, hogy az egyházi tudományok oktatása visszanyerje az őt megillető elismerést a polgári hatóság részéről is.
Számotokra, tudományos kutatók számára egész különlegesen örök intelem Csernobil félelmetes társadalmi, gazdasági és környezeti katasztrófája! A technikai lehetőségeket össze kell kötni a változhatatlan etikai értékekkel, hogy biztosítható legyen az embernek és elidegeníthetetlen méltóságának kellő tisztelete.
Gazdálkodók és vállalkozók az új Ukrajnában! A nemzet jövője tőletek is függ. A ti bátor hozzájárulástok, melyet mindig a szakértelem és a tisztesség értékei inspirálnak, föl fogja lendíteni a nemzetgazdaságot, és vissza fogja adni a bizalmat azoknak, akiket megkísért, hogy elhagyják az országot és másutt keressenek munkahelyet. Tevékenységetek közben mindig tartsátok szem előtt a közjót és mindenki jogait. A személyre ügyeljetek és ne a haszonra, mert az emberi méltóságot tiszteletben tartó gazdaság célja a személy. Mindig a törvényesség keretein belül maradjatok, ami az igazságosság biztosítéka.
7. Méltóságok, Hölgyeim és Uraim! Az emberiség belépett a harmadik évezredbe, és a horizonton új területek körvonalazódnak. Globális fejlődés van folyamatban, melyet gyors és gyökeres változások jellemeznek. Személy szerint mindegyikünk arra hivatott, hogy bátran és bizakodással tegye a maga dolgát.
A katolikus Egyház ott áll minden jóakaratú ember mellett, hogy támogassa a jó érdekében tett erőfeszítéseket. Ami engem illet, imádságaimmal kísérlek benneteket, hogy Isten oltalmazzon mindnyájatokat, családotokat, terveiteket és az egész ukrán nép várakozásait, s ehhez kérem a Mindenható bőséges áldását.
(A találkozó után útban a nunciatúra felé a Szentatya betért a görög katolikus Szent Miklós-templomba, ahol a Zarvanizai Szűz csodatévő képét őrzik. A kegykép előtt a következő imádságot mondta:)
Ó Boldogságos Szűz Mária, Zarvanizai Szűzanya, köszönöm neked, hogy itt lehetek a kijevi Oroszországban, ahonnan az egész régióba kiáradt az evangélium világossága.
E Szent Miklós-templomban őrzött csodatévő képed előtt reád bízom, Isten Anyja s az Egyháznak Anyja, ukrajnai apostoli utamat.
Istennek Szent Anyja, borítsd anyai palástodat minden keresztényre, s minden jóakaratú férfira és nőre, akik e nagy nemzetben élnek.
Vezéreld őket a te Fiad, Jézus felé, aki mindenki számára Út, Igazság és Élet.
1. „Az anyaméhből hívott meg engem az Úr, anyám ölétől fogva kimondta az én nevemet” (Iz 49,1). Keresztelő Szent János születését ünnepeljük ma. Izaiás próféta szavai nagyon ráillenek e nagy bibliai alakra, aki az Ó- és Újszövetség határán áll. Izrael prófétáinak és igaz embereinek hosszú sorában „a Keresztelő” Jánost a Gondviselés közvetlenül a Messiás előtt küldte, hogy elkészítse számára az utat prédikációjával és élete tanúságtételével. Az összes szent férfiak és nők között János az egyetlen, akinek a liturgia megünnepli a születését. Hallottuk az első olvasmányban, hogy az Úr az Ő Szolgáját „az anyaméhből” hívta meg. Ez az állítás a maga teljes értelmében Krisztusra vonatkozik, de alkalmazott értelemben az Előfutárára is érthető. Mindketten a kegyelem világosságában és Isten különleges beavatkozására jönnek: az egyik a Szűztől születik, a másik egy öreg és terméketlen asszonytól. János az anyaméhtől fogva hirdeti Azt, aki majd kinyilatkoztatja a világnak Isten szeretetének kezdeményezését.
2. „Anyám ölétől fogva nevemen szólítottál engem”. Ma magunkévá tehetjük a Zsoltáros e fölkiáltását. Isten ismert és szeretett minket, még mielőtt szemünk megláthatta volna a teremtés csodáit. Amikor az ember megszületik, emberi nevet kap. De ezt megelőzően van egy isteni neve, melyen az Atyaisten ismeri és szereti őt öröktől fogva, mindörökké. Ez mindenkire, kivétel nélkül érvényes. Egyetlen ember sem névtelen Isten előtt! Az Ő szemében mind egyenlő értékűek: különböznek egymástól, de mind egyformán értékesek, minden ember arra hivatott, hogy fiú legyen a Fiúban.
„János az ő neve” (Lk 1,63). Zakariás az írótáblára írva megerősíti a csodálkozó rokonok előtt a fiú nevét. Angyala által maga Isten határozta meg ezt a nevet, mely héberül azt jelenti: „Isten jóakaratú”. Isten jóakaratú az ember iránt: életét, az üdvösségét akarja. Isten jóakaratú a népe iránt: áldássá akarja formálni a föld minden nemzete számára. Isten jóakaratú az emberiség iránt: vezeti a béke és az igazság földjére vezető úton. Mindez bele van írva ebbe a névbe: „János”!
Kedves Testvéreim és Nővéreim! Keresztelő János hírnök volt, előfutár volt: arra küldetett, hogy elkészítse az utat Krisztusnak. Mit mond Keresztelő Szent János alakja éppen itt, Kijevben, e zarándoklat idején, a ti földeteken? Vajon bizonyos értelemben nem gondviselésszerű- e, hogy János éppen Kijevben fordul hozzánk?
3. Itt volt Oroszország keresztségének a helye. Kijevben kezdődött a keresztény élet azon kivirágzása, melyet az evangélium elsőként a régi Oroszország földjén támasztott, majd Kelet-Európa területein, s végül az Uralon túl, ázsiai részeken. Bizonyos értelemben tehát Kijevnek is az „Úr előfutára” szerepe volt számos nép között, akikhez innen kiindulva jutott el az üdvösség örömhíre.
Szent Vlagyimir és Oroszország lakói Konstantinápolyból jött misszionáriusok kezéből kapták a keresztséget. Konstantinápoly a keleti kereszténység legnagyobb központja volt, s így a fiatal Egyház a bizánci Egyház hitének és kultúrájának gazdag örökségében részesült. Akkor, az első évezred végén, jóllehet két különböző hagyomány szerint éltek, a Konstantinápolyi Egyház és a Római Egyház még teljes közösségben volt. Euntes in mundum kezdetű apostoli levelemben írtam: „Közösen kell hálát adnunk az Úrnak azért a tényért, amely ma a vágyakozás és a remény tárgya. Isten akarta, hogy a láthatóan egy Anyaszentegyház a sok nemzet és nép közé – mind nyugat, mind kelet irányában terjeszkedő – missziója során ölébe vegye ezt a Dnyeper parti új leányát.” (4. p.)
Ha tehát ma az Eucharisztiát a római hagyomány szerint ünnepelve megemlékezünk erről a bizánci hagyományhoz annyira mélyen kötődő mozzanatról, hálával tesszük ezt. De tesszük a vággyal is, hogy a keresztség egyetlen forrására való emlékezés segítse elő annak a közösségnek a visszaszerzését, amelyben a hagyományok különbözősége még nem akadályozta a hit és az egyházi élet egységét.
4. Itt, Kijevben történt a keresztség, mely elindította a mai Ukrajna és az egész régió területén a kereszténység ezer éves történelmét. Ma, amikor abban a kegyelemben van részem, hogy itt lehetek e történelmi helyen, tekintetemet végighordozom a tíz évszázadon, melyen át az első keresztségnek a kegyelme nemzedékről nemzedékre kiáradt e nemzet fiaira. A lelki, liturgikus és egyházi életnek micsoda virágzása bontakozott ki a különböző kultúrák és vallásos hagyományok találkozásából! Ennek a ragyogó örökségnek, drága Testvéreim és Nővéreim, ti vagytok az örökösei. E napokban, amikor zarándok vagyok a földeteken, veletek együtt imádkozom Istenhez, hogy nemzedéketek az új évezred kezdetén a múlt nagy hagyományainak magasságában álljon.
E városból, mely Ukrajna és az egész régió számára a keresztény hit bölcsője, tekintetemmel és ölelésemmel barátian fordulok mindazokhoz, akik ezen a földön élnek. Külön is köszöntöm Marian Jaworski és Lubomir Husar bíboros urakat, Jan Purwinskit, Kijev–Zsitomir kedves püspökét, az Ukrajnai Püspöki Konferencia és az Ukrajnai Görög Katolikus Egyház Püspöki Szinodusának főtisztelendő tagjait, a klérust, a szerzeteseket és szerzetesnőket, és a ti dicsőséges és vértanú-egyházaitoknak híveit, akik oly bátran tudták őrizni a hit kicsi lángját az üldözések sötét időszakaiban is.
5. Isten népe, aki Ukrajna földjén hiszel, remélsz és szeretsz, ízleld újra örömmel az evangélium ajándékát, melyet több mint ezer esztendeje megkaptál! Tekints e napokban Keresztelő Jánosra, az Isten és az Ő törvénye iránti hűség örök példaképére. Ő a szó és az élet tanúságtételével készítette az utat Krisztusnak. Tanulékony és hűséges nagylelkűséggel kövesd őt!
Keresztelő Szent János mindenekelőtt a hit példaképe. A nagy próféta Illés nyomában, annak érdekében, hogy jobban hallja élete egyetlen Urának igéjét, mindent elhagyott és visszavonult a pusztába, ahol később a meghívást kapta, hogy készítse el az Úrnak útjait (vö. Mt 3,3). De az alázatosság példaképe is, mert azoknak, akik nemcsak prófétának, hanem a Messiásnak nézték, így válaszolt: „Nem az vagyok, akinek gondoltok engem! Íme, utánam jön az, akinek én a saruját sem vagyok méltó megoldani” (ApCsel 13,25). A következetesség és bátorság példaképe ő az igazság megvédésében, melyért kész vállalni a börtönt és a halált is.
Ukrajna vértanúk vérével öntözött földje! Hála neked a példáért, amelyet a világ minden keresztényének adtál az evangélium melletti hűségről! Hány fiad és leányod élt a Krisztus iránti teljes hűségben; közülük sokan a legnagyobb áldozattal fizettek következetességükért. Tanúságtételük legyen példa és magvetés a harmadik évezred keresztényei számára.
6. Krisztus iskolájában – Keresztelő Szent János és e föld szentjeinek s vértanúinak nyomán – legyetek ti is, kedves Testvéreim és Nővéreim, bátrak abban, hogy a spirituális értékeket mindig az első helyre tegyétek.
Kedves püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, akik sokféle személyes áldozat árán, hűségesen ott álltatok a nép mellett és támogattátok a kommunista terror sötét időszakaiban, köszönetet mondok nektek és buzdítalak: legyetek továbbra is Krisztus buzgó tanúi, és nyájának jó pásztorai a szeretett Ukrajnában.
Kedves fiatalok, ti legyetek erősek és szabadok, ne engedjétek elbűvölni magatokat a jó üzlet ábrándképeivel. Kövessétek Krisztus útját: Ő kétségtelenül igényes, de meg tudja ízleltetni veletek az élet teljes értelmét és a szív békéjét.
Ti pedig, kedves szülők, készítsétek el az Úr útját gyermekeitek felé. Szeretettel neveljétek őket, s adjatok jó példát azon elvekhez való következetes ragaszkodásra, melyeket tanítotok.
Ti pedig, akik a nevelésért és a szociális kérdésért vagytok felelősek, érezzétek az elkötelezettséget arra, hogy mindig az emberi személy teljes fejlődését kell elősegítenetek azáltal, hogy a fiatalokban mély igazságérzetet és a gyengébbek iránti szolidaritást alakítjátok ki.
Legyetek mindnyájan és egyenként „a nemzetek világossága” (Iz 49,6)!
7. Légy „Ukrajna világossága” te, Kijev városa! Belőled indultak el azok az evangélium-hirdetők, akik a századok során e térség népei számára „Keresztelő Jánosok” lettek. Mily sokan szenvedtek közülük az igazság melletti tanúságtételért úgy, mint János, s váltak kiontott vérükkel a keresztények számára új magvetéssé! Ne hiányozzanak az új nemzedékekben e dicsőséges elődök példáját követő férfiak és nők!
Szentséges Szűz, Ukrajna Oltalmazója, te kezdettől fogva vezetted a keresztény nép útját. Virrassz továbbra is gyermekeid fölött. Segíts nekik, hogy soha el ne feledjék a „nevet”, a keresztségben kapott spirituális identitást. Segítsd őket, hogy mindig örvendhessenek annak a mérhetetlen kegyelemnek, hogy Krisztus tanítványai lehetnek (vö. Jn 3,29). Te légy vezére mindegyiküknek, Isten Anyja és a mi Anyánk, Mária!
(Úr Angyala imádság előtt, a szentmise végén)
Mielőtt befejeznénk ezt az ünnepi szentmisét, az Úr Angyala imádsággal fordulunk a Szentséges Szűzhöz, akit az ukrán nép mélységes áhítattal tisztel.
Mária, aki Fiának első és tökéletes tanítványa, az Úr igéjét hittel fogadó Egyház előképe és példaképe. Az ő oltalma kísérte az ukrajnai keresztény közösség minden lépését Oroszország 988-ban történt keresztsége óta.
A hit nagy folyamában megmerülve Ukrajna keresztény föld, s ugyanakkor máriás föld lett. Erről tanúskodik sok búcsújáró hely, ahol megmutatkozik a hívők szeretete égi Édesanyjuk iránt. A latin szertartású hívők esetében különösen Berdihiv és Letihiv kegyhelyeire gondolok. A bizánci szertartású hívők között nagy megbecsülésnek örvend Zarvanicsia és Hoshiv kegyhelye. Lélekben és szívemben meglátogatom e szent helyeket, és áhítattal leborulok a Szent Szűz lábaihoz, és anyai oltalmát kérem mindnyájatok számára.
Mária égi közbenjárására bízom e lelkipásztori látogatásomat, és mindazokat, akikkel e napokban módom van találkozni. Egész különlegesen kérem őt, az Egyház Anyját, hogy siettesse minden keresztény lépteit a teljes közösség felé, hogy Ukrajnában és mindenütt a világon a Krisztusban hívők minél előbb megvalósíthassák az egyetlen Úrtól kapott meghívást: „mindnyájan egyek legyenek!” (Jn 17,21.) Történjék mindez Mária, az összes hívők Anyja, az egység Anyja által!
Az Úr Angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát...
Főtisztelendő Püspök Testvéreim!
1. Köszöntelek és ölellek mindnyájatokat az Úrban! Nagy öröm számomra találkozni veletek szeretett földeteken, hallgatni benneteket, s veletek együtt gondolkodni a kommunió útjáról és az egyházi közösségeitekben folyamatban lévő ígéretes evangelizáló erőfeszítésekről. Tíz esztendeje, azaz mióta országotok visszanyerte a függetlenséget a kommunista diktatúra után, e közösségek újjászerveződtek a hatékonyabb lelkipásztori tevékenységre és reménykedve tekintenek a jövőbe. Imádkozva kérem számukra, hogy újra árassza ki kegyelmét Ő, aki – Isten Szolgája, VI. Pál pápa találó kifejezései szerint – „az Egyház éltetője és megszentelője isteni lélegzete, vitorláinak szele, egységesítő elve, belső fénye és erőforrása, fenntartója és vigasztalója, karizmáinak és énekeinek forrása, békéje és öröme, a boldog és örök élet záloga és előíze.” (Insegnamenti X. [1972] 1210–11.)
2. A mai találkozás öröme még fokozódik majd a következő napokban, amikor közösen veszünk részt néhány testvéretek ünnepélyes boldoggáavatásán, akik püspöki szolgálatukat nagyon nehéz körülmények között végezték. Kifejezzük a hálánkat irántuk azért, hogy áldozatukkal sértetlenül megőrizték egyházaik híveinek körében a keresztény hit letéteményét. Az oltár magasába emelve őket szeretném kiterjeszteni hálás megemlékezésünket a többi pásztorra is, akik nagyon drága árat fizettek a Krisztushoz való hűségükért, s a döntésért, hogy egységben maradnak Péter utódával.
Hogyan feledkezhetnénk meg többek között Isten szolgájáról, Andrej Septyitszkij metropolitáról? Tiszteletreméltó Elődöm, XII. Pius pápa mondta, hogy nemes életét „nem annyira a magas életkora, mint inkább a nyájával együtt megkínzott pásztori lelkének szenvedései oltották ki” (AAS 44 [1955] 877). Vele együtt emlékezem Joszif Szlipij bíborosra, az imént, hála Istennek, újra megnyílt lvovi görög katolikus teológiai akadémia első rektorára. E hős hitvalló 18 éven át viselte a rabság terhét.
Még élnek közöttünk papok és püspökök, akik üldözést és börtönt szenvedtek. Miközben megindultan magamhoz ölelem őket, drága testvéreim, dicsőítem Istent a hűséges tanúságtételekért, ami bátorít engem, hogy egyre bátrabb odaadással végezzem az egyetemes Egyháznak szóló szolgálatomat. Magamévá teszem azokat a szavakat, melyeket Aranyszájú Szent János liturgiájában szoktatok ismételgetni: „Adjuk oda önmagunkat egymásnak és egész valónkat Krisztusnak, a mi Istenünknek”. Ez a vértanúk és a hitvallók tanítása. Ezt a leckét meg kell tanulnunk, s meg kell élnünk nekünk, az Istentől ránk bízott nyáj pásztorainak is.
3. Igaz, hogy a hit letéteményének őrzése és továbbadása az egész Egyház feladata. A pásztorokra hárul azonban a súlyos feladat, hogy biztos vezetők, világosan látó tanítók és példás tanúságtevők legyenek a keresztény nép számára. E sajátos felelősségre utal a téma, mellyel az Ukrajnai Görög Katolikus Egyház Püspöki Szinodusa ebben az évben foglalkozik majd: „Az emberi személy és a püspök felelőssége”. Engedjétek meg, hogy a testvéri szolgálat szellemében fölkínáljak nektek erre vonatkozóan néhány személyes reflexiót e találkozó alkalmával, amikor keleti és latin szertartású püspökök itt együtt vagytok.
Mindenekelőtt veletek, egyházaitok első felelőseivel együtt szeretnék hálát adni Istennek a tanúságtételért, melyet e föld katolikusai tesznek, ahol az Egyház megjeleníti a maga isteni és az ukrán kultúra géniuszával gazdagított emberi valóságát. Az Egyház itt a keleti és a nyugati hagyomány két tüdejével lélegzik. E hagyományok testvéri dialógusban találkoznak, amennyiben a bizánci spiritualitás és a latin spiritualitás forrásaiból merítenek. Itt a keleti egyházak szent liturgiájában uralkodó misztérium iránti mély érzék és a latin szertartás misztikus lényegretörése találkozik és kölcsönösen gazdagítja egymást.
A különböző szertartásbeli hagyományokat tisztelve az egyetlen Egyházhoz tartozás megélése nagy alkalmat kínál számotokra, hogy egy jelentős „egyházi laboratóriumot” működtessetek, ahol készül az egység a különbözőségben. Ez a legjobb út ahhoz, hogy a jelen óra sok és bonyolult lelkipásztori kihívására válaszoljatok. Kérlek benneteket, hogy e kereséshez szoros és tevékeny együttműködésben ajánljátok föl a saját hozzájárulástokat ti, akik az Ukrajnai Görög Katolikus Egyház Püspöki Szinodusának vagytok tagjai, és ti is, az Ukrán Püspöki Konferencia püspökei. Egy szívvel-lélekkel hirdessétek Krisztus evangéliumát, legyőzvén a megoszlás és szembenállás minden kísértését. Az egyetlen versengés, drága Püspök testvéreim, az legyen köztetek, hogy ki előzi meg a másikat a kölcsönös megbecsülésben (vö. Róm 12,10) és az életszentségre törekvésben.
Ápoljátok a közösséget egymással és papjaitokkal a szeretet, a figyelmesség, a tiszteletteljes és testvéri dialógus szellemében. E kapcsolatok minőségétől függ nagyrészt az evangelizáció hatékonysága.
4. Az elmúlt 10 esztendőben egyházaitokban rendkívüli módon megnőtt a papi és szerzetesi hivatások száma. Ezzel együtt jár, hogy különös gondot kell fordítani a papságra és az Istennek szentelt életre meghívottak lelki, intellektuális és lelkipásztori képzésére. Elsősorban a leendő papok számára kell biztosítani mély lelkiséget, nagyon komoly filozófiai és teológiai tanulmányokat, valamint megbízható fölkészítést a katolikus hagyomány örök értékeihez kötődő, ugyanakkor az idők jeleit is figyelő lelkipásztori életre. E cél elérésének föltétele, hogy a szemináriumokban és az oktatási intézményekben jó nevelők és szakképzett tanárok legyenek, akik biztosítani tudják a holnap papjai intellektuális és spirituális megalapozását. Hasonló gondot kell fordítani az Istennek szentelt élet intézményei – főként a női intézmények – tagjai számára.
Egy másik, egyházaitokra váró alapvető feladat a felnőtteknek és az új nemzedékeknek szóló korszerű, szakszerű és sokszintű katekézis. E cél eléréséhez nagy segítség a Katolikus Egyház Katekizmusa, mely gondviselésszerű segédeszköz arra, hogy a katolikus hitet szervesen és rendszeresen bemutassuk közelieknek és távoliaknak egyaránt. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a katekézis csak egyike a tágabb körű keresztény beavatásnak, mely a hit igazságainak hirdetése mellett gondoskodik a személyes és liturgikus imádságra nevelésről, a testvéri közösség megismertetéséről és az egyházi szolgálatra való fölkészítésről. Csak egy ilyen integrális keresztény képzés vezethet el a katekézis sajátos céljához, „mely nem kevesebb, mint hogy Isten segítségével növelje a csírázó hitet és, bármilyen életkorban legyen is a hívő ember, szüntelenül táplálja és a teljességre vezesse keresztény életét”, annak érdekében, hogy az Úr tanítványa megtanulhassa, „hogy napról napra egyre inkább úgy gondolkozzék, mint Ő, úgy ítéljen és úgy cselekedjék, ahogyan Krisztus parancsai követelik, és abban reménykedjék, amire Ő hívott meg minket.” (CT 20.)
5. Ezen utóbbi években Ukrajnában is gyors és mély társadalmi változások történtek, komoly válságban van a család, amit a sok válás és a gyakori abortusz jelez. Lelkipásztori gondoskodásotokban kapjon elsőbbséget a család. Törekedjetek a keresztény családokat Isten megtapasztalására nevelni, annak érdekében, hogy a Teremtő házasságra vonatkozó tervének ismeretében megújítván együttélésük spirituális összefüggéseit, elősegíthessék az egész polgári társadalom minőségi javulását. A család evangelizálásához kapcsolódik az ifjúsági lelkipásztorkodás. A gyönyörhajhászó és materialista élet sok tömegtájékoztató eszköz által bemutatott mintái, a család által képviselt értékek válsága, az áldozatot kizáró, könnyű élet ábrándja, a munkanélküliség problémái és a bizonytalan holnap a fiatalokban nagy tájékozatlanságot keltenek, és arra hangolják őket, hogy felszínesen, értékek nélkül vagy a menekülés aggasztó formáiban éljenek.
Örömmel értesültem arról, hogy az új nemzedékek hatékony nevelése érdekében létre akarjátok hozni a „Társadalomtudományok Intézetét” az Egyház szociális tanítása elmélyült megismertetésére. A kezdeményezés nagyon alkalmasnak látszik, ezért szívesen bátorítom és megáldom azt.
5. Főtisztelendő Testvérek! Nagyon jelentős időszak kezdődik számotokra, melytől a következő évezredben függeni fog az Egyház jelenlétének minősége Ukrajna földjén. A kommunista üldözés idején a görög katolikus és a latin katolikus egyház példás kapcsolatot tartott egymással, mely komolyan lehetővé teszi az egyházi élet további kivirágzását. E drága tapasztalatok birtokában még inkább és jobban kell együttműködni, hogy eleget tudjatok tenni az új evangelizáció igényes feladatának. Egyházaitok, miként különféle lelkipásztori helyzetekben ez már örvendetesen történik, legyenek képesek megtalálni a kölcsönös és figyelmes segítségnyújtás jól kidolgozott formáit a katekézisben, a katolikus oktatási intézményekben, a tömegtájékoztató eszközök használatában és a humán kérdések szerteágazó területén. A katolikusok mindenütt a kölcsönös szolgálatra, a dialógusra készségesen, egyetértően legyenek jelen.
Az Ukrán Görög Katolikus Egyház Szinodusa sok diaszpórában élő hívőt is magában foglal, és ez új lelkipásztori kihívásokat jelent. Ezek megoldásához is egységre van szükség. Tevékeny egységre, elsősorban a püspökök és a papok között a II. Vatikáni Zsinat tanításának fényében, mely a püspököket arra kéri, hogy a papokat „testvéreknek és barátoknak” tekintsék. (PO 7.) Továbbá ezen egységnek magában kell foglalnia az Istennek szentelt életet élőket és az elkötelezett laikusokat is, Krisztus egész Misztikus Teste javára.
6. E katolikus Egyházon belüli kommunió erős megtapasztalása serkenteni fogja a testvéri együttműködés megfelelő formáit az ortodox testvérekkel is, hogy közösen válaszoljatok a mai ember igazság- és örömkeresésére, melyet teljesen csak Jézus Krisztus tud beteljesíteni. Az ökumenikus dialógusnak tehát az ukrajnai egyházak és hívők számára mindennel szemben vitathatatlan elsőbbséget kell élveznie. A keresztények különféle hitvallásokra oszlása napjaink egyik legnagyobb kihívása. Hosszú még az út, melyet végig kell járnunk ahhoz, hogy eljussunk a Krisztus tanítványai közötti teljes megbékéléshez és látható közösséghez, de a múlt tapasztalatai segítenek abban, hogy bizalommal tekintsünk a jövőbe.
A II. Vatikáni Zsinat után fölerősödött a vágy az egység után, s napjainkban minden keresztényben egyre tudatosabbá válik a bátor és egyre szorosabb együttműködés szükségessége. Én, Péter utóda, bátorítalak és buzdítalak ma benneteket, drága püspök testvéreim, hogy járjatok ezen az úton, és biztosítalak titeket arról, hogy a Szentszék támogatja nagylelkű erőfeszítéseiteket. A pápa veletek van a hívők szolgálatára végzett mindennapos tevékenységtekben és imádságával kísér benneteket. E gondolatokkal a szívemben bízlak Isten Anyjára személy szerint benneteket, egyházaitokat, Isten Ukrajnában élő népének terveit és reményeit, s szívből megáldalak benneteket!
2001. június 24., vasárnap 17.15
Az Egyházak és Vallásos Szervezetek Pánukrán Tanácsának Tisztelt Képviselői!
1. Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik lehetővé tették e mai találkozást, mely alkalmat kínál számomra, hogy látogatásom folyamán közelebbről megismerkedhessem veletek, az Ukrajnában élő különféle Egyházak és Egyházi Szervezetek képviselőivel. Szívből és őszintén köszöntelek mindnyájatokat. Őszinte nagyrabecsülésemet fejezem ki a szolgálatért, melyet Pánukrán Tanácsotok végez azon spirituális és vallási értékek megőrzésére és előmozdítására, melyek nélkülözhetetlenek a hitelesen szabad és demokratikus társadalom építésénél. Sok érdemet szerzett Szervezetetek jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy létrejöjjenek az egyre nagyobb megértés föltételei a különböző egyházakhoz és a vallásos szervezetekhez tartozó személyek között, kölcsönösen megbecsülve egymást és állandóan keresve az őszinte és eredményes dialógust. Nem hagyhatom említés nélkül a népek és emberek közötti békéért tett, dicséretes erőfeszítéseteket sem.
2. Jelenlétetek és napi munkátok foghatóan tanúsítja, hogy a vallásosság mennyire lényeges része minden emberi személy identitásának, bármely fajhoz, néphez vagy kultúrához tartozzék. A vallásosság, ha alázatos és őszinte szívvel gyakorolják, sajátos és mással nem helyettesíthető hozzájárulás egy igazságos és testvéri társadalom gyarapításához.
Egy állam, ha valóban demokratikus akar lenni, miként tekinthetne el az állampolgárok vallásszabadságának teljes tiszteletben tartásától? Nincs igazi demokrácia ott, ahol a személy egyik alapvető szabadságát lábbal tiporják. A diktatúrák hosszú és fájdalmas időszakában Ukrajna is megtapasztalta az embert gyilkoló és rabszolgaságba vető ateista elnyomás pusztító hatásait. Most előttetek áll a nemzet szociális és erkölcsi újjáépítésének sürgető kihívása. Tevékenységtek arra hív titeket, hogy lényegesen járuljatok hozzá e társadalmi megújuláshoz, bizonyítván, hogy csak a vallásszabadságot tiszteletben tartó szellemi légkörben lehet teljesen emberi dimenziójú társadalmat építeni.
Elsőként benneteket köszöntelek, kedves testvérek, akik egyek vagytok a meghalt és föltámadott Krisztusba vetett hitben. Az erőszakos kommunista üldözésnek nem sikerült kiirtani az ukrán nép lelkéből a Krisztus és az ő evangéliuma utáni vágyat, mert ez a hit történelmének és életének része lett. Amikor ugyanis a ti földeteken beszélünk vallásszabadságról, önkéntelenül is a kereszténység dicsőséges kezdeteire gondolunk, mely több mint ezer éve meghatározza e föld kulturális és szociális arculatát. 998-ban Vlagyimir fejedelemnek és Oroszország népének megkeresztelkedése indította el a keresztény hitet és életet a Dnyeper partjain. A későbbiek során innen jutott el az evangélium az európai kontinens keleti részén élő népekhez. Erre akartam emlékeztetni az Euntes in mundum apostoli levélben a kijevi Oroszország megkeresztelkedésének millenniuma alkalmából, hangsúlyozván, miként fakadt ebből az eseményből széleskörű misszió: „Nyugat felé a Kárpátokig, a Dnyeper déli részétől Novgorodig és a Volga felső folyásától (...) a Csendes-óceánig, sőt azon túl is.” (4.; vö. Magnum Baptizmi donum üzenet, 1.)
Abban a korszakban, amikor még teljes volt a közösség Róma és Konstantinápoly között, Szent Vlagyimir – Olga hercegnő példáját követve – arra törekedett, hogy megőrizze a nép spirituális identitását, ugyanakkor támogatta Oroszország betagolódását a többi egyház közösségébe. A hit inkulturációjának folyamata, mely napjainkig meghatározta e népek történelmét, Konstantinápolyból jött misszionáriusok fáradhatatlan munkája nyomán bontakozott ki.
4. Ukrajna, te istenáldotta föld, a kereszténység elválaszthatatlan része polgári, kulturális és vallási identitásodnak! Fontos küldetésed volt és van a szláv és kelet-európai népek nagy családjában. Táplálkozzál a közös keresztény gyökerek éltető nedvével, mely a harmadik évezredben is élteti egyházi közösségeid szőlővesszőit.
Ukrajna Keresztényei, Isten segítsen benneteket abban, hogy közösen szemléljétek nemzetetek nemes eredetét. Segítsen együtt fölfedezni a tiszteletteljes és bátor ökumenikus út nyomvonalát, a közeledés és kölcsönös megértés útját, aminek alapja a mindenkiben élő jóakarat. Hamarosan jöjjön el a nap, amikor Krisztus minden tanítványa megtalálja a közösséget, melyért az Úr oly forrón imádkozott, mielőtt visszatért az Atyához (vö. Jn 17,20–21).
5. Köszöntésem most hozzátok, a többi Vallások és Vallásos Szervezetek Képviselőihez szól, akik a többi kereszténnyel szoros együttműködésben tevékenykedtek Ukrajnában. A ti földetek sajátos jellegzetessége – különleges helyzetéből és történetéből adódóan –, hogy természetes hidat képez nem csupán Kelet és Nyugat, hanem a népek között is, amelyek immár évszázadok óta itt találkoznak. E népek különböznek egymástól történeti eredetük, kulturális hagyományuk és vallásos hitvallásuk szerint. Szeretném megemlíteni a zsidók folyamatos jelenlétét, akik az ukrán társadalomban és kultúrában szilárdan gyökerező közösséget alkotnak. Ők is igazságtalanságokat és üldözéseket szenvedtek az atyáik vallása iránti hűségükért. Ki feledkezhet meg mérhetetlen vér-áldozatukról, melyet az egyik faj másik fölötti felsőbbségét hirdető ideológia fanatizmusa követelt? Éppen itt, Kijevben, Gabin Jarban a náci megszállás idején néhány nap alatt hatalmas tömeget öltek meg, köztük több mint százezer zsidót. A múlt század sok rémtette között ez volt az egyik legkegyetlenebb.
Ezen őrült gyilkosság emlékezete legyen üdvös intelem mindenki számára. Micsoda állati kegyetlenségre képes az ember, ha azt gondolja, hogy elszakadhat Istentől! Az Istennel szembeszegülő és a minden vallásos megnyilvánulást támadni akaró szándék mutatkozott meg nagyon erőszakosan az ateista és kommunista totalitarizmusban is. Ennek emlékét őrzi e városban a Holodomor, a Bikivnia és az afganisztáni háború áldozataiért állított emlékművek, hogy a többiekről ne is szóljunk. E fájdalmas tapasztalatok emlékezete segítse a mai emberiséget, főként a fiatal nemzedéket, hogy elutasítsák az erőszak minden formáját, s növekedjenek az emberi méltóság tiszteletében, megőrizvén a belőle fakadó alapvető jogokat, nem utolsó sorban a vallásszabadság jogát.
6. A zsidók meggyilkolásának emlékezetéhez szeretném hozzákapcsolni azoknak a gaztetteknek emlékezetét is, melyeket a politikai hatalom az Ukrajnában élő muszlim közösség ellen követett el. Különösen a tatárokra gondolok, akiket a Krímből a Szovjetunió ázsiai köztársaságaiba száműztek, s akik most akarnak visszatérni szülőföldjükre. Engedtessék meg nekem, hogy ezzel kapcsolatban kifejezzem azon óhajomat, hogy a nyílt, türelmes és lojális dialógus segítségével megtalálják a megfelelő megoldásokat, megőrizvén mindig az őszinte tolerancia és a közjóért való tevékeny együttműködés légkörét.
Ebben az embert és az igazi közjót védő, türelmes szolgálatban a hívőknek különleges szerepet kell betölteniük. Közösen egyértelmű tanúságot tehetnek arról, hogy a léleknek elsőbbsége van, még a törvényes anyagi szükségletekhez képest is. Közösen tanúsíthatják, hogy az Istenre alapozott világnézet biztosíték az ember elidegeníthetetlen értéke mellett is. Ha kiiktatjuk a világból Istent, nem marad semmi igazán emberi. Ha nem tekint az égre, a teremtmény elveszíti földi útjának horizontját. Minden hiteles humanizmus alapja Isten elsőbbségének alázatos és hívő elismerése.
7. Drága barátaim! Engedjétek meg, hogy e családi találkozó végén így szólítsalak benneteket. Mindnyájatok, egyházaitok és vallási szervezeteitek felé újra kifejezem megbecsülésemet és szeretetemet. Nagy a küldetéstek az évezred történelmének kezdetén. Megtorpanás nélkül törekedjetek arra, hogy egyre szabadabban osztozzatok a vallási értékekben, és egyre igazságosabbak legyetek a tolerancia által. Ez a legjellegzetesebb hozomány, amit ti tudtok fölkínálni az ukrán társadalom integráns fejlődéséhez.
Róma püspöke, aki ezekben a napokban a remény zarándoklatát végzi Kijevben és Lvovban, a szeretett ukrajnai föld minden városának és falujának hívőit magához öleli. Biztosít benneteket és mindenkit imádságos megemlékezéséről, hogy a Magasságbeli árassza rátok kegyelmét. Isten, a jóságos és irgalmas Atya áldjon meg titeket, akik itt jelen vagytok, Egyházaitokat és Vallásos Szervezeteiteket. Áldja meg és oltalmazza a szeretett ukrán népet. Most és mindörökké!
Szeretnék köszönetet mondani a jókívánságokért és minden találkozásért. Ugyanakkor szeretnélek biztosítani titeket, hogy a katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinat tanításait követve, következetesen nyitott az ökumenikus dialógusra, miként az Unitatis redintegratio dokumentum tanítja. De nyitott a dialógusra minden más vallással is a Nostra aetate dokumentum szellemében. Kívánom, hogy a II. Vatikáni Zsinat ezen Egyháznak adott útmutatásai legyenek világosság Ukrajnában minden keresztény, minden hívő és minden jóakaratú ember számára egy igazán testvéri közösség építéséhez. Teljes szívemből kívánom, hogy Isten áldjon meg benneteket.
2001. június 25., hétfő 10.00
1. „Miként te Atyám bennem és én tebenned, úgy ők is egyek legyenek bennünk, hogy elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem” (Jn 17, 21). Szent János evangéliumának imént felolvasott részlete lelkünket és szívünket a Cönákulumba viszi, az utolsó vacsora helyére, ahol Jézus szenvedése előtt az Atyához imádkozik az apostolokért. Kevéssel előbb bízta rájuk a Szent Eucharisztiát és az új szövetség szolgáivá tette őket, akik majd folytatják az Ő küldetését a világ üdvösségére. Az Üdvözítő szavaiból kihallható a sürgető vágy, mely meg akarja szabadítani az emberiséget a világ szellemétől és logikájától. Ugyanakkor hallható a meggyőződés is, hogy az üdvösség azon „egység” által valósul meg, melynek a szentháromságos élet mintája szerint jellemeznie kell minden tanítványának a döntéseit és mindennapos életét.
2. „Ut unum sint! – Hogy mindnyájan egyek legyenek!” (Jn 17,21) A Cönákulum a szeretetből születő egység helye. A küldetés helye: „... hogy elhiggye a világ!” (uo.) Nincs hiteles evangelizáció teljes testvéri közösség nélkül.
Ezért a szombat utáni első nap estéjén, amikor a Föltámadott megjelent a Cönákulumban a tanítványainak, újra megerősíti a közösség és küldetés szoros összetartozását, mondván: „miként az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21), és hozzáteszi: „Vegyétek a Szentlelket; akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyernek, s akikét megtartjátok, meg vannak tartva.” (Jn 20,22–23.)
Pünkösd napján ugyancsak a Cönákulumban a Mária, Jézus anyja körül lévő apostolok megkapják a Szentlelket, aki úgy mutatkozik meg, „mint az égből jövő heves szélvész, és betölti az egész házat, ahol voltak, és lángnyelvek oszlottak szét, és nyugodtak meg mindegyikükön.” (ApCsel 2,3.) A föltámadott Krisztus ajándékából megszületik az új emberiség, az Egyház, melyben a közösség legyőzi a megoszlásokat és a szétszórtságot, melyeket a világ szelleme támasztott és a bábeli torony bibliai elbeszélése szimbolizál: „mindenki a saját nyelvén hallotta szólni őket.” (ApCsel 2,6.) A Vigasztaló hatására eggyé válva a tanítványok a dialógus és a béke eszközei lettek, s megkezdték népeket evangelizáló küldetésüket.
3. „Hogy mindnyájan egyek legyenek!” Ez az Egyház Krisztustól akart misztériuma. A kinyilatkoztatott Igazságra és a Szeretetre alapozott egység nem semmisíti meg az embert, annak kultúráját és történelmét, hanem beleszövi a szentháromságos közösségbe, ahol mindaz, ami igazán emberi, gazdagabbá és erősebbé válik.
E misztériumot nagyon jól megjeleníti ez a liturgia is, melyet a keleti és latin hagyományok katolikus püspökei és papjai koncelebrálnak. Az új emberiségben – mely az Atya szívéből születik, s melynek a feje Krisztus és a Szentlélek ajándékából él – a hagyományok, szertartások és kánoni fegyelmek sokasága létezik, mely nem csorbítja Krisztus testének egységét, hanem épp ellenkezőleg, kinek-kinek ajándékaival gazdagítja. E sokféleségben folyamatosan ismétlődik a Pünkösd csodája: különböző nyelvű, hagyományú és kultúrájú emberek egynek érzik magukat az egyetlen hit megvallásában, a magasból születő egyetlen közösség ölén.
Ilyen érzésekkel köszöntöm az összes jelenlévőket. Külön köszöntöm Lubomir Husar bíboros urat, a lvovi ukránok érsekét, és Marian Jaworski bíboros urat, a lvovi latinok érsekét, a különféle szertartások püspökeivel, papjaival és híveivel együtt. Köszöntöm minden részvevőjét az egyházi közösségnek, mely ezen a földön, ahol a keleti és a nyugati hagyomány találkozik, eredeti módon mutatkozik meg a maga sokféle gazdagságával. E szeretetben való közösségtek arra hivatott, hogy mintája legyen egy olyan egységnek, mely törvényes pluralizmusban él, és biztosítéka Róma püspöke, Péter utóda.
4. A ti egyházatok ugyanis a sokféle kulturális kapcsolatból és a különböző gyökerű keresztény tanúságtételekből a kezdetektől fogva meríthetett. A hagyomány szerint a kereszténység kezdetén maga András apostol, meglátogatván e helyeket, ahol most vagyunk, tanúskodott a szentségükről. A hagyomány ugyanis elmondja, hogy a Dnyeper magas partját szemlélve megáldotta Kijev földjét és azt mondta: „E hegyeken föl fog ragyogni Isten dicsősége!” Megjövendölte a nagy kijevi fejedelem megtérését a keresztény hitre, a szent keresztelőt, Vlagyimirt, kinek tevékenysége folytán a Dnyeper szinte „Ukrajna Jordánja”, a főváros, Kijev pedig „új Jeruzsálem”, a kereszténység anyja lett Kelet–Európában.
Az életszentségnek mily nagy tanúi követték egymást földeteken a keresztsége óta! A sort a kijevi vértanúk, Borisz és Hleb hercegek nyitják meg, akiket ti „a szenvedés hordozói” névvel illettek, akik testvérük kezéből fogadták a vértanúságot, és nem ragadtak fegyvert ellene! Már ők fölvázolták lelki arcvonásait a kijevi egyháznak, ahol a testvéri szeretet és a keresztény egység nevében elszenvedett vértanúság igazi egyetemes karizmának mutatkozott. Ennek a legközelebbi múlt is bőséges bizonyságát adja.
5. „Egy a test és egy a lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól” (Ef 4,4). Egyházaitok vértanúinak sorsa nem Pál apostol szentleckében hallott szavainak megvalósulása-e? Ő azt mondta az efezusi keresztényeknek: „Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, melyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fönntartsátok a lelki egységet.” (Ef 4,1–3.)
Most, miután visszanyertétek a függetlenséget, új és ígéretes korszak nyílt meg előttetek, mely arra kötelezi a polgárokat – miként Andrej Septyitszkij metropolita szerette mondani –, hogy a „saját otthon” (Ukrajna) építését tekintsék céljuknak. Tíz esztendeje az ország szabad és független állam. E tíz év megmutatta, hogy a törvénytelenség és a korrupció kísértései ellenére lelki gyökerei erősek. Szívből kívánom, hogy Ukrajna továbbra is a személyes, szociális és egyházi erkölcs, a közjó szolgálata, a tisztesség és az áldozat eszméiből táplálkozzék, soha meg nem feledkezve a Tízparancsolat ajándékáról. Hitének elevensége, s egyháza újjászüeltésének erőteljessége megdöbbentő: múltjának gyökerei a jövő számára a remény zálogává lettek.
Drága testvéreim és nővéreim! Az Úr ereje, mely fönntartotta országotokat, édes erő, melyet követni kell. Ez működött hűségetekben és nagylelkűségetekben, mellyel Krisztus hívására válaszoltatok. E rendkívüli percben szeretném tiszteletemet kifejezni mindazok iránt, akik előttetek jártak a hitben, s a nagy megpróbáltatások ellenére megőrizték a szent hagyományt. Ragyogó példájuk bátorítson benneteket, hogy ne féljetek! Krisztus lelkének birtokában legyetek serények az ő szerető terve szerinti jövőtök építésében.
6. Földetek evangélium iránti évszázados hűségének fölidézése természetszerűen visszavezet bennünket a Cönákulumba, Krisztusnak a szenvedése előestéjén elmondott szavaihoz. Az Egyház szüntelenül visszatér a Cönákulumba, ahol született, és elkezdődött küldetése. Az Egyháznak szüksége van arra, hogy visszatérjen oda, ahol az apostolok az Úr föltámadása után beteltek Szentlélekkel, elnyervén a nyelvek ajándékát, hogy hirdetni tudják a világ népei és nemzetei között Isten nagy tetteit (vö. ApCsel 2,11).
Ma lélekben visszatérünk a Cönákulumba, hogy jobban megértsük az egység és a küldetés indítékait, melyek egészen idáig, a Dnyeper partjáig vezették az evangélium hirdetőinek tántoríthatatlan lépteit, hogy a nyelvek sokaságából ne hiányozzanak Oroszország lakói sem.
„Ut unum sint!” Kapcsolódjunk az Úr tanítványainak egységéért mondott imádságához, mely fájdalmas fohászkodás a keresztények egységéért; szüntelen imádság, mely azokból a szívekből száll az ég felé, melyek alázatosak és hajlandóak nagylelkűen érezni, gondolkodni és cselekedni, annak érdekében, hogy Krisztus vágya megvalósulhasson. Erről a vértanúk seregének vére által megszentelt földről emelem veletek együtt imádságomat az Úrhoz, hogy az összes keresztények egyek legyenek Jézusnak a Cönákulumban kifejezett vágya szerint. Bárcsak a harmadik évezred keresztényei egy szívvel és egy lélekkel tudnának megjelenni a világ előtt!
E forró kívánságot Jézus Anyjára bízom, aki kezdettől fogva imádkozik az Egyházzal és az Egyházért. Mint a Cönákulumban, támogasson minket közbenjárásával. Vezessen bennünket a megbékélés és az egység útján, hogy végül a keresztények a Föld minden pontján együtt hirdethessék Krisztust és az Ő üdvözítő üzenetét az új évezred minden emberének.
2001. június 26., kedd 9.30
1. „Tegyétek meg, amit mond nektek!” (Jn 2,5) Az imént felolvasott evangéliumi részlet elmondja Mária első beavatkozását Jézus nyilvános életébe, és kiemeli együttműködését Fia küldetésében. Kánában egy menyegzős lakoma során, melyen részt vett Mária, Jézus és a tanítványai, fogyni kezdett a bor. Mária – kinyilvánítva a Fiába vetett hitét és segítségére sietve a bajba jutott jegyespárnak – arra készteti az Üdvözítőt, hogy segítsen és tegye meg első csodáját. „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” (Jn 2,4) – válaszolja neki Jézus. E szavak hallatára Mária nem veszítette el bátorságát, és a szolgákhoz fordulva mondja: „Tegyétek meg, amit mond nektek!” (Jn 2,5) Újra kifejezi Fiába vetett bizalmát, s közbenjárása elnyeri jutalmát a csodában.
Ez a mai evangéliumi esemény arra hív, hogy Máriát úgy szemléljük, mint a Keresztények Segítségét minden szükségben. Nagyon tanulságos lenne végignézni a hívő nép történelmét, hogy fölismerjük benne Mária anyai oltalmának jeleit, aki mindig törődik gyermekei javával. Mária közbenjárásának nagyon sok bizonyságát gyűjthetnénk össze egyes személyek és közösségek eseteiből. De a legszebb tanúságokat a szentjeitek életéből gyűjthetjük.
Emeljük tekintetünket ma e föld két fiára, akik a Szent Szűz tiszteletéből merítettek indítást a tökéletességre törekvésükhöz, ami ma ünnepélyes elismerést nyer: Józef Bilczewski érsekre és Zygmunt Gorazdowski papra. Mindketten mélységesen szerették az Úr Édesanyját. Életük és lelkipásztori szolgálatuk folyamatos válasz volt az ő felszólítására: „Tegyétek meg, amit mond nektek!” Hősiesen engedelmeskedve az Úr tanításának járták az életszentség szűk ösvényét. Mindketten itt, Lvovban éltek, szinte ugyanazokban az években. S most együtt iktatjuk őket a boldogok sorába.
2. Miközben rájuk emlékezünk, hadd köszöntsem az itt jelenlévőket. Külön köszöntöm Marian Jaworski és Lubomir Husar bíboros urakat, az Ukrán Püspöki Konferencia és az Ukrán Görög Katolikus Egyház Püspöki Szinodusának püspökeit. Üdvözöllek benneteket is papok, szerzetesek és szerzetesnők, szeminaristák, s valamennyiőtöket, akik a lelkipásztori munkában bármilyen formában részt vesztek. Szívből köszöntöm a fiatalokat, a családokat, a betegeket, s az egész közösséget, mely lélekben együtt van, hogy befogadja az új boldogok lelki üzenetét.
Örvendek, hogy a lvovi érsekség megkapja második boldog érsekét. Jakub Strzemi után, aki e népet 1391–1409 között vezette és 1709-ben avatták boldoggá, ma az oltár dicsőségébe emeljük ezen érsekség egy másik pásztorát, Józef Bilczewskit. Vajon nem e nép hite és Isten áldása – aki a hivatásukhoz méltó pásztorokat küldött a népnek – folyamatosságának a tanúsága ez? Maradhatnánk-e hálátlanok Isten iránt a lvovi egyháznak nyújtott ajándékai láttán? Magától Józef Bilczewski érsektől kapjuk a fölhívást, hogy legyünk nagylelkűek Isten és a felebarát szeretetében. Ez volt életének fő szabálya. Első papi éveitől kezdve szenvedélyesen szerette a kinyilatkoztatott Igazságot, aki rávezette arra, hogyan váltsa az Isten iránti szeretet parancsát konkrét cselekedetekké teológiai kutatásainak sajátos útján. Papi életében épp úgy, mint a lvovi János Kázmér egyetemen viselt tisztségeiben, mindig tanúságot tudott tenni az Isten és a felebarát iránti szeretetről. Különös figyelemmel volt a szegények iránt, tiszteletteljes és szívélyes kapcsolatot tartott professzortársaival és hallgatóival, akik ezt mindig nagy szeretettel és megbecsüléssel viszonozták.
Érseki kinevezése meghozta az alkalmat számára, hogy szeretetének határait mérhetetlenné tágítsa. Az első világháború nagyon súlyos időszakában ez az új Boldog a Jó Pásztor eleven képmásának bizonyult, aki mindig készen állt arra, hogy jóságos, Istenből merített szavakkal bátorítsa és támogassa híveit. Segítségére sietett a szegényeknek, akiket annyira szeretett, hogy halála után is közöttük akart nyugodni, ezért rendelkezett úgy, hogy a lvovi Janów temetőbe temessék, ahol a legszegényebbek nyugvóhelye volt. Mint az Úr jó és hűséges szolgáját, akit mély lelkiség és szüntelen szeretet éltetett, polgártársai – felekezeti, szertartásbeli vagy nemzetiségi különbség nélkül – mind szerették és becsülték.
Tanúságtétele úgy ragyog előttünk, mint bátorítás és késztetés, hogy apostoli tevékenységünk, mely az imádság mélységeiből és a Szűzanya iránti gyengéd áhítatból táplálkozik, teljesen Isten dicsőségét és az Anyaszentegyházat szolgálja a lelkek javára.
3. Ez a boldoggá avatás számomra is különleges öröm forrása. Boldog Józef Bilczewski az én apostoli jogfolytonosságom egyik láncszeme. Ő szentelte föl ugyanis Boleslaw Twardwski érseket, aki viszont szentelte Eugenio Baziak püspököt, akinek a kezéből én vettem a püspökszentelést. Ma tehát én is egy új, különleges védőszentet kapok. Hálát adok Istennek e csodálatos ajándékért. De van egy másik részlet is, amit ez alkalommal nem lehet mellőzni. Boldog Bilczewski érseket Jan Puzyna krakkói püspök, bíboros szentelte. Mellette mint társszentelők Boldog Jan Sebastian Pelczar przemisli püspök és Isten szolgája, Andrej Septyitszkij görög katolikus érsek álltak. Hát nem káprázatos esemény ez? E helyzetben a Szentlélek összehozott három nagy pásztort, akik közül kettő már boldoggá van avatva, a harmadik pedig, ha Isten akarja, boldog lesz. E föld megérdemelte, hogy együtt lássa őket egy új apostolutód szentelésén. Megérdemelte, hogy egységben lássa őket. Egységük jel marad és fölhívás a bárányaik számára, akiket a pásztorok példája serkent a történelmi viszontagságok emlékétől és a nacionalizmusból származó előítéletektől veszélyeztetett közösség építésére.
Ma, miközben dicsérjük Istent e szolgái evangélium iránti legyőzhetetlen hűségéért, belső ösztönzést érzünk arra, hogy beismerjük a hűtlenséget az evangélium iránt, melybe az itt lakók közül nem kevesen – lengyel és ukrán gyökerű keresztények egyaránt – estek. Eljött az idő, hogy eltávolodjunk a fájdalmas múlttól. A két nemzet keresztényeinek együtt kell járnia az utat az egyetlen Krisztus nevében az egyetlen Atya felé, egy és ugyanazon Szentlélek vezetése mellett, aki az egység forrása és elve. A fölkínált és elfogadott megbocsátás mint jótékony balzsam áradjon szét mindenki szívében. A történelmi emlékezet megtisztítása tegyen készségessé mindenkit arra, hogy inkább engedje azt érvényesülni, ami összeköt, mint azt, ami szétválaszt, annak érdekében, hogy együtt lehessen építeni a kölcsönös megbecsülés, a testvéri együttműködés és a hiteles szolidaritás jövőjét. Ma Józef Bilczewski érsek és két társa, Pelczar és Septyitszkij buzdítanak benneteket: legyetek egyek!
4. Msgr. Bilczewski püspöki évei alatt élt Lvovban a pap Zygmunt Gorazdowski is, ezen érsekség latin papságának igazi gyöngyszeme. Rendkívüli szeretete arra indította, hogy gyönge egészsége ellenére egészen a szegényeknek szentelje életét. A fiatal pap alakja, aki figyelmen kívül hagyva a fertőzés veszélyét sorra látogatta Vojnilovban a betegeket, és személyesen temette a kolerában elhunytakat, a kortársak emlékezetében úgy maradt meg, mint az Üdvözítő irgalmas szeretetének eleven tanúja.
Nagyon szerette az evangéliumot, s belőle merítette az erőt iskolai, kiadói, kateketikai tevékenységéhez, elsősorban az ifjúság körében. Apostoli munkájához megállást nem tűrő karitatív elkötelezettség társult. A lvovi hívők emlékezetében úgy él, mint „a szegények atyja” és a „hajléktalanok papja”. Találékonysága és odaadása e téren nem ismert határokat. Mint a Szegény Keresztények Intézetének titkára mindenütt jelen volt, ahol fölhangzott a szegény nép jajkiáltása, melyre főként itt, Lvovban számos karitatív intézménnyel próbált válaszolni.
A szegény, szűz és engedelmes Krisztus iránti teljes hűségéért a halálakor azt mondták róla, „igazi szerzetes, még ha nem is tett fogadalmakat”. Mindenki számára az isteni irgalmasság kiemelkedő tanúja. Főként számotokra tanú ő, kedves Szent József Nővérei, akik nevelő és karitatív tevékenységtekkel hűségesen akarjátok követni őt a Krisztus és a felebarát iránti szeretet terjesztésében. Boldog Zygmunt Gorazdowskitól megtanultátok, hogy az apostoli tevékenységet intenzív imaélettel kell táplálni. Kívánom, hogy miként ő, ti is össze tudjátok kapcsolni a tevékenységet a kontemplációval, jámborságtokat Krisztus szenvedésének buzgó tiszteletével, a Szeplőtelen Szűz gyengéd szeretetével és Szent József különleges tiszteletével táplálva, akinek hitét, alázatosságát, okosságát és bátorságát Zygmunt atya annyira követni akarta.
5. Boldog Józef Bilczewski és Zygmunt Gorazdowski példája serkentsen benneteket, kedves papok, szerzetesek és szerzetesnők, szeminaristák, katekéták és teológiai hallgatók! Ezekben a percekben külön is gondolok rátok, s hívlak titeket, hogy fogadjátok a lelki és apostoli leckét az Egyház e két boldog pásztorától. Kövessétek őket! Nektek, akik bármi módon az evangéliumot szolgáljátok, meg kell tennetek – miként ők megtették –, amit csak lehet, hogy tanúságtételetek által minden ember, bármilyen korú, eredetű, képzettségű, szociális helyzetű, érezze a szíve mélyén, hogy Isten szereti őt. Ez a ti küldetéstek. Legfontosabb elkötelezettségetek legyen, hogy mindenkit szeressetek, álljatok mindenki rendelkezésére, és Krisztus és az Egyház iránti hűségetek soha meg ne fogyatkozzék. Ez az út azonban tele van nehézségekkel és megnemértésekkel, sőt olykor üldözéssel is járhat. Az idősebbek ezt nagyon jól tudják. Sokan vannak köztetek, akik az elmúlt század második felében Krisztushoz és az Egyházhoz való ragaszkodásuk miatt nem kevés szenvedést viseltek el. Szeretném tiszteletemet kifejezni mindnyájatok iránt, drága papok, szerzetesek és szerzetesnők, akik hűségesek maradtatok Isten e népéhez. Nektek pedig, akik most álltok be az evangélium e nagylelkű munkásai közé, és keresitek a módját, hogy folytassátok küldetésüket, azt mondom: Ne féljetek! Krisztus nem ígér könnyű életet, de mindig biztosítja a segítségét.
6. Duc in altum! (lat. ‘Evezz a mélyre!’) Vesd ki a hálót Lvov latin egyháza! Az Egyház veled van. Ne félj a nehézségektől, melyek ma is jelentkeznek utadon. Krisztussal győzni fogsz. Bátran válaszd az életszentséget, mert abban van az igazi béke és a maradandó fejlődés föltétele!
Drága testvéreim és nővéreim, Isten Anyjának, a Jóságos Szűzanyának oltalmára bízlak benneteket, akit századok óta tiszteltek azon a képen, melyet ma megkoronázhatok. Örülök annak, hogy én is meghajolhatok e kép előtt, mely János Kázmér király fogadalmaira emlékeztet. „Lvov Kegyes Csillaga” támogasson benneteket és hozza meg nektek a kegyelmek teljességét. Lvov latin egyháza, járjanak közben érted mindazok a szent férfiak és szent nők, akik történelmedet gazdagították. Különösen is oltalmazzon téged Boldog Jakub Strzemi érsek és Józef Bilczewski, Zygmunt Gorazdowski atyával együtt. Bizalommal folytasd utadat az embert megváltó Krisztus nevében! Amen.
(A jelenlévő oroszok köszöntése)
Köszöntöm az orosz híveket, akik együtt akartak lenni velünk ezen az ünnepünkön. Kedveseim, hazatérve a tekintetetek ne szakadjon el Krisztustól. Hallgassatok az Ő szavára: Krisztus arra hív, hogy hűségtekkel tegyetek róla tanúságot életetekben. Szeretettel áldalak meg benneteket! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
(A jelenlévő fehéroroszok köszöntése)
Most hozzátok fordulok, fehéroroszul beszélő zarándokok szívbéli köszöntésemmel. Kedveseim, kövessétek ezeket az új boldogokat Krisztus iránti hűségükben, s a mindennapi élet apostoli és missziós tevékenységében! Vigyétek haza országotokba és otthonaitokba a pápa szeretetteljes gondolatát és áldását az egész fehérorosz népnek! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
(A jelenlévő szlovákok köszöntése)
Szeretettel köszöntöm az itt jelenlévő szlovák nemzetiségű híveket. E szentmisében való részvételetek tegyen bátorrá és erőssé a Krisztus melletti tanúságtételben. Vigyétek el közösségeiteknek szívbéli köszöntésemet, amit megerősítek különleges apostoli áldásommal! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
(A jelenlévő lengyelek köszöntése)
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ezen ünnepélyes liturgia befejezése előtt meg kell még emlékeznem két híres személyről, akik e földhöz kötődtek. Az első Duklai János, akinek ereklyéi itt vannak mellettünk. Szent Ferenc e lelki fia itt, Lvovban volt az oroszországi kusztódia kusztosza. Itt vált híres igehirdetővé és gyóntatóvá és itt is halt meg. Ma visszatért e városba, hogy több mint ötszáz év után örüljön életszentsége e hűséges nép szívében termett gyümölcseinek.
Szeretném megemlíteni az örmény Józef Teodorowicz érsek nagy alakját is. Ez a kiváló teológus és lelkipásztor államférfi és egyházi személyiség bölcsen és odaadóan vezette az örmény közösséget az elmúlt század első évtizedeiben. Őrá emlékezve köszöntöm annak az örmény egyháznak az összes híveit, mely századok óta jelen van az ukrán földön és gazdagítja azt a maga ősi lelkiségével és kultúrájával. Az örmény vértanúk és hitvallók emlékezete erősítsen benneteket a hitben, a reményben és a szeretetben.
Hamarosan meg fogom koronázni a Jóságos Istenanya, Lvov Úrnőjének képét, mely nagyon híres az általa közvetített kegyelmekről. Az ő oltalma kísérje mindig ezt a várost és egész Ukrajnát.
(A jelenlévő románok köszöntése)
Szeretettel köszöntöm a románnyelvű híveket és megköszönöm jelenlétüket. Kedveseim, Románia mindig jelen van imádságaimban, különösen a felejthetetlen látogatás óta, melyet két évvel ezelőtt tehettem nálatok. Vigyétek haza szeretteiteknek köszöntésemet és áldásomat! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
(A jelenlévő magyarok köszöntése)
Szeretettel köszöntöm a magyar híveket, akik a püspök atyákkal együtt érkeztek. Romzsa Tivadar életének példája adjon erőt mindannyiunk számára! Apostoli áldásommal! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Szeretettel áldalak meg benneteket! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
2001. június 26., kedd 18.30
1. „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak!” (Jn 6,68)
Kedves ukrajnai fiatalok! E szavakat Péter apostol intézte Jézushoz, aki úgy mutatkozott be a sokaságnak, mint a mennyből alászálott kenyér, mely életet ad az embereknek (vö. Jn 6,58). Ma örömmel ismétlem e szavakat köztetek, sőt a nevetekben és veletek együtt ismétlem.
Ma Krisztus fölteszi nektek azt a kérdést, amit akkor apostolainak: „Ti is el akartok menni?!” És ti, ukrajnai fiatalok, mit válaszoltok? Bizonyos vagyok abban, hogy velem együtt ti is magatokévá teszitek Péter szavait: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak!” Látván, hogy mily sokan vagytok itt, és milyen lelkesek vagytok, a gondolatom visszatér a Rómában tavaly augusztusban tartott Ifjúsági Világnapra, melyen közületek is sokan ott voltak. Akkor meghívtam az egész világ ifjúságát, hogy nyissuk meg a „hit nagy laboratóriumát”, hogy ott keressük és elmélyítsük az üdvözítő Krisztus követésének módjait. Ma a „hit laboratóriumának” jelentős eseményét éljük itt, a ti földeteken, ahova több mint ezer esztendeje érkezett el az evangélium örömhíre.
A harmadik évezred elején Krisztus újra megkérdezi tőletek: „Kinek mondotok engem?” (Mt 16,15) Kedveseim, a pápa azért jött hozzátok, hogy bátorítson a válaszra: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!” (Mt 16,16); „Az örök élet igéi nálad vannak!” (Jn 6,68)
2. Igen, kedves fiatalok, Krisztus birtokolja „az örök élet igéit”. Az ő szavai örökké érvényesek, s főként megnyitják előttünk az örök élet kapuit. Amikor Isten beszél, az Ő szavai életet adnak, létre hívnak, irányítanak, fölélesztik a csalódott és megtévedt szíveket, és új reményt öntenek beléjük.
A Szentírást olvasva első lapjaitól kezdve fölfedezzük, hogy Isten szól hozzánk. Beszél, amikor életet ad a teremtménynek: ég, föld, világosság, vizek, élőlények, férfi és nő mind az Ő szava által létezik. Az Ő szava értelmet ad minden létezőnek, azzal, hogy kiemeli őket a káoszból. Ezért a természet egy hatalmas könyv, melyben mindig csodálkozva kereshetjük az isteni szépség nyomait.
Az emberiség történelmében Isten még inkább beszél, mint a teremtésben. A világ történései közepette kinyilatkoztatja a jelenlétét azzal, hogy különféle helyzetekben dialógust kezd a maga képére teremtett emberekkel azért, hogy mindenkivel megteremtse az élet és a szeretet közösségét. Így a történelem a Teremtő és az ember kölcsönös megismerésének útjává válik, dialógus, melynek végső célja az, hogy a bűn rabszolgaságából elvezessen a szeretet szabadságára.
3. Így tekintve, kedves fiatalok, a történelem a szabadságra vezető úttá válik. Végig akarjátok járni ezt az utat? Részesei akartok lenni ennek a jövőnek? Ukrajna és az Ukrajnai Egyház jövője a ti válaszotoktól is függ. Nem vagytok egyedül ezen az úton. A hívők nagy népéhez tartoztok, mely a nagyon régi pátriárkára, Ábrahámra hivatkozik. Ő meghallotta az Úr hívó szavát és elindult, ezáltal „atyánk lett a hitben”, mert hitt és rábízta magát az Úrra, aki földet és utódot ígért neki.
Az ő hitéből származik a választott nép, mely Mózes vezetése mellett kivonult az egyiptomi rabszolgaságból az ígéret földjének szabadsága felé. A kivonulás középpontjában áll a sínai szövetség, mely Isten tíz szavára alapszik: a „dekalógusra”, a „Tízparancsolatra”. Ezek „az örök élet igéi”, mert örök érvényűek és életet adnak azoknak, akik megtartják.
Drága barátaim! Az egyik napon nagyon gazdag ifjú kérdezte Jézustól: „Mester, mi jót kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mt 19,16.) És Jézus azt válaszolta: „Ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat” (Mt 19,17). Krisztus nem azért jött, hogy eltörölje az első szövetséget, hanem hogy beteljesítse azt. A tíz parancsolatnak örök érvénye van, mert az emberiség alaptörvényei és be vannak írva minden személy lelkiismeretébe. Az első lépést jelentik a szabadság és az örök élet felé, mert megtartásukkal kerül az ember igaz kapcsolatba Istennel és a felebaráttal. E parancsolatok „kifejezik a szeretet válaszát, melyet az embernek Istene felé kell adnia” (KEK 2083). E törvény természetszerűen van beleírva minden ember szívébe, s hittel halljuk meg és tesszük meg. Mindennapi életünk szabályává kell válnia.
A mai világban mély és gyors társadalmi változások történnek, s oly sok erkölcsi hivatkozás bizonytalanodik el, ami az embereket káoszba, s olykor kétségbeesésbe dönti. A Tízparancsolat olyan, mint az iránytű, mely a háborgó tengeren is megóv a hajótöréstől és elvezet a kikötőbe. Íme, ma ezért szeretném szimbolikusan rátok bízni a Tízparancsolatot, kedves ukrajnai fiatalok, hogy iránytűtök legyen, szilárd tájékozódási pont jelen és jövő életetek építéséhez.
5. „Szeresd a te Uradat, Istenedet.” Életünkben Istennek kell adnunk az első helyet. Ezért az első három parancsolat az Istennel való kapcsolatunkról szól. Ő igazán méltó arra, hogy teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből szeressük (vö. MTörv 6,5). Isten egyetlen, és nem cserélhető föl hamis istenekkel. Kedves fiatalok, Ő nektek is mondja: „Én vagyok a te Urad, Istened, aki el akarlak vezetni téged az élet teljességére: ne cserélj el semmi másra!” Ma igen nagy a késztetés arra, hogy az igaz Istent hamis istenekkel és téveszmékkel helyettesítsük. Bálványok az anyagi javak. Ha úgy keresitek és használjátok őket, mint eszközöket és szerszámokat a jóra, segítséget jelentenek. Soha nem foglalhatják el az első helyet az emberi szívben, legkevésbé a fiatal szívben, mely arra hivatott, hogy magasban, a legszebb és legnemesebb eszmények felé szárnyaljon!
Isten neve Atya, Szeretet, Hűség, Irgalmasság. Mi mást kívánhatnánk, mint hogy mindenki ismerje meg és szeresse Őt? Az Ő napja – a szombat, majd számunkra, keresztény számára a vasárnap, az Úr föltámadásának napja – az ígéret földjének elővételezése. Megtehetjük-e, hogy ne szenteljük meg azt az Eucharisztián, a keresztény közösség ünnepi találkozóján való részvétellel?
6. „Szeresd felebarátodat.” A negyediktől a tizedikig tartó parancsolatok a felebaráttal való kapcsolatról szólnak. Megmutatják az utat, miként alakíthatók ki a többi emberrel az igazságra és igazságosságra alapuló tiszteletteljes és szerető kapcsolatok.
Aki megvalósítja ezeket az isteni törvényeket, eléggé gyakran úgy érzi, hogy az árral szemben halad. Ukrajnai fiatalok, Krisztus azt kéri tőletek, hogy forduljatok szembe az árral! Azt kéri, hogy védjétek meg az Ő törvényét, és valósítsátok meg következetes magatartásotokkal a mindennapi életben. Ez az ősi és mindig aktuális törvény az evangéliumban tökéletesen beteljesedett. E beteljesedés az éltető szeretet, igaz, szabad és mély szeretet, mely elvezet a Tízparancsolat hűséges megtartásához. Ettől a szívben gyökerező isteni törvénytől ne féljetek: valósítsátok meg teljesen önmagatokat, s vegyetek részt a szolidárisabb, igazságosabb világ építésében!
7. Kedves fiatalok, népetek nehéz és összetett változást él át, mely a sok éven át elnyomó totalitárius uralomból végre szabad és demokratikus társadalomba vezet. A szabadság azonban erős, felelős, érett lelkiismereteket tételez föl. A szabadság igényes, és bizonyos értelemben többe kerül, mint a rabszolgaság!
Ezért atyaként átölelve benneteket mondom: válasszátok a keskeny utat, melyet az Úr mutat nektek parancsolataival. E parancsolatok az igazság és az élet igéi. Az az út, amely gyakran szélesnek és kényelmesnek mutatkozik, később tévútnak és zsákutcának bizonyul. Ne essetek a kommunista uralom rabszolgaságából a fogyasztói társadalom rabszolgaságába (kommunizmusból konzumizmusba), a materializmus egy újabb formájába, mely szóban ugyan nem tagadja Istent, de a tetteivel igen, mert kizárja Őt az életből.
Isten nélkül semmi jót nem tudtok tenni, az ő segítségével viszont szembenézhettek a jelen pillanat minden kihívásával. Képesek lesztek szemben az árral elkötelezett döntéseket is hozni, mint például olyan döntést, hogy hűségesen itt maradtok a hazátokban, s nem engedtek a külföldi könnyű boldogulás ábrándképének. Itt van szükség rátok, fiatalok, akik készen álltok kivenni a magatok részét az ország szociális, kulturális, gazdasági és politikai életének jobbításából. Oly dicsőséges múltú földetek jövője érdekében itt van szükség talentumaitokra, melyekkel oly bőségesen rendelkeztek.
Ukrajna jövője nagyrészt tőletek s az általatok vállalt felelősségtől függ. Isten meg fogja áldani erőfeszítéseiteket, ha életeteket a család és a társadalom nagylelkű szolgálatába állítjátok, egyéni érdekeitek elé helyezvén a közjót. Ukrajnának olyan férfiakra és nőkre van szüksége, akik a társadalom szolgálatára szentelik magukat, s az a céljuk, hogy a leggyengébbeken és elesettebbeken kezdve mindenki számára biztosítsák a jogokat és a jólétet. Ez az evangélium logikája, de a polgári társadalmat gyarapító logika is. Az igazi civilizációt ugyanis nem csak a gazdasági fejlődéssel, hanem elsősorban a nép humán, erkölcsi és spirituális fejlődésével mérik.
8. Kedves fiatalok! Hálát adok Istennek, hogy megadta nekem a veletek való találkozást. Mielőtt elbúcsúznánk, a lelketekre szeretném kötni: szeressétek az Egyházat! Az Egyház a ti családotok és a lelki épület, melynek eleven köveivé kell válnotok. Az Egyház arca különösen vonzó az őt gazdagító különféle hagyományok által. Testvéri lelkülettel éljetek és gyarapodjatok az egységben, mint ma, hogy a különféle hagyományok ne megoszlást okozzanak, hanem egymás megismerésére és megbecsülésére ösztönözzenek.
Kísérjen utatokon Szűz Mária, akit itt Ukrajnában annyira tiszteltek. Szeressétek és hallgassátok őt. Ő megtanít majd titeket arra, hogy őszinte és nagylelkű ajándék legyetek Isten és a testvérek számára. Arra fog késztetni, hogy Krisztusban keressétek az élet és az öröm teljességét. Így lesztek az Egyházban földetek szentjeinek új nemzedéke, akik hűségesek Istenhez és az emberhez, apostolai az evangéliumnak elsősorban kortársaik számára.
Lelki táplálékotok legyen az eucharisztikus kenyér, Krisztus! Ha vele táplálkoztok az Eucharisztiában, mindig megmaradtok az Ő szeretetében, és bő termést fogtok hozni, s ha utatok göröngyössé válik, ha az evangélium iránti hűség egyszer majd nagy tehernek tűnik számotokra, mert áldozatokat és bátor döntéseket igényel, emlékezzetek e találkozásunkra. Akkor majd föl tudjátok eleveníteni magatokban a most közösen tett hitvallás lelkesedését: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak!” Ismételgessétek ezt és ne féljetek! Krisztus lesz a ti erősségtek és örömötök.
Köszönöm, drága barátaim! A pápa jót akar nektek, s úgy tekint rátok, mint a remény új hajnalának őrállóira (vö. 129. zsoltár); hálát ad Istennek nagylelkűségtekért, miközben szeretettel imádkozik értetek és teljes szívéből megáld benneteket.
(lengyel nyelvű köszöntés)
Szívből köszöntöm a lengyel nyelvűeket!
Drága fiatal barátaim, itt vagytok, hogy kortársaitok közösségében
találkozzatok a pápával, s meghallgassátok, amit mondani akar nektek.
Azt akarom tehát nektek is mondani, amit a 2000. év Nagy Jubileumának
végén az egész Egyháznak mondtam: Duc in altum! Vesd ki a hálót! Ne
engedj a kishitűségnek, mely a társadalmi kapcsolatok válságából –
abból, hogy sikertelenül keresed a mindennapi élet értelmét – vagy a
mai világ körülményei között bármiből megszülethet. Őrizd lelkedben az
Ő arcát, Isten megtestesült Fiának, a Mesternek, a Gyógyítónak, az Úr
megkínzott szolgájának, a föltámadott Úrnak az arcát! Nézz az Ő
szemébe: mennyire szeret téged! Ne félj ettől a szeretettől! Ifjú, ne
félj őszinte szeretettel válaszolni rá! Engedd, hogy a szeretet
formálja világodat, személyiségedet, emberi kapcsolataidat! Krisztussal
együtt vesd ki saját emberséged hálóját! Ne veszítsd el a reményt! A
tőle kapott meghívás iránti hűség áldott gyümölcsöket fog teremni
életedben.
Kedves fiatalok! Emlékezzetek a vértanúkra. Emlékezzetek rá, hogy nagyszüleitek és szüleitek milyen drága áron őrizték hűségüket Krisztushoz és az Egyházhoz. Az ő hitük, reményük és szeretetük hozzon gyümölcsöt szívetekben.
Kérlek benneteket, vigyétek el köszöntésemet családotokba, iskolátokba, munkahelyetekre! Vigyétek el kortársaitoknak! Szívembe zárlak és imádságaimmal átölellek mindnyájatokat. Kérem Istent, hogy olyan nemzedék legyetek, mely szilárd alapokat rak a harmadik évezred nemzedékei hitének épülete számára. Isten áldjon meg benneteket!
(A Szentatya homíliája után elénekelték az Akatisztosz-himnuszt.)
2001. június 27., szerda 10.00
1. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja a barátaiért.” (Jn 15,13)
Krisztus ünnepélyes szavai ma különleges elevenséggel visszhangzanak közöttünk, amikor boldoggá avatjuk a lvovi ukrán egyház néhány dicsőséges gyermekét. Többségüket a keresztény hit elleni gyűlöletből ölték meg. Néhányan nem is olyan régen lettek vértanúk, s ezen isteni liturgia résztvevői közül nem kevesen még személyesen ismerték őket. Halicsina földjét, mely története során látta az ukrán görög katolikus egyház kifejlődését, mint a feledhetetlen Joszif Szlipij metropolita mondta, „holttestek hegye és vérfolyamok borítják”.
Egyházatok olyan élő és termékeny közösség, mely Szent Cirill és Metód prédikációjára Szent Vlagyimir és Szent Olga körül bontakozott ki. Különböző korok, de elsősorban a múlt század vértanúinak példája azt tanúsítja, hogy a vértanúság Isten és az Egyház szolgálatának legmagasabb foka. A jelen ünneppel tiszteletünket akarjuk kifejezni feléjük, s hálát adunk az Úrnak hűségükért.
2. A boldoggá avatás szertartásával az egész Egyház elismerését is ki szeretném fejezni Isten Ukrajnában élő népének Mikola Csarneckij és 24 társa, valamint Romzsa Tivadar és Kovcs Omeljan vértanúkért, s Josaphata Michaelina Hordaszevska nővérért. Miként a földbe esett búzaszem meghal, hogy életet adjon a kalásznak (vö. Jn 12,24 ), úgy ők is odaadták életüket, hogy Isten szántóföldje újból és bőségesebb termést hozzon.
Rájuk emlékezvén köszöntöm e koncelebráció minden részvevőjét Lubomir Husar és Marian Jaworski bíboros urakat, a Görög Katolikus és Latin Egyház püspökeit és papjait. Miközben köszöntöm a Lwowi ukránok jelenlegi Nagy Érsekét, gondolatom elődei – Isten Szolgája Andrej Septyitszkij, a hősies Joszif Szlipij bíboros, a nemrég elhunyt Miroszlav Ljubacsivszkij bíboros – felé is száll. Megemlékezvén a pásztorokról, szívem szeretettel fordul az Ukrán Görög Katolikus Egyház minden fia és leánya felé, azok felé is, akik más városokból és nemzetekből a rádió és a televízió által kapcsolódnak hozzánk.
3. Isten szolgái, akiket ma a boldogok közé iktatunk, az egyházi közösség minden rétegét képviselik: vannak közöttük püspökök és papok, szerzetesek és szerzetesnők, és laikusok. A nácizmus és a kommunizmus gonosz ideológiáinak követői sokféleképpen próbára tették őket. Tudván Krisztus e hűséges tanítványainak szenvedéseiről, Elődöm, XII. Pius őszinte részvéttel kifejezte szolidaritását irántuk, „akik kitartanak a hitben, s ellenállnak a kereszténység ellenségeinek, ugyanazzal a legyőzhetetlen bátorsággal, amellyel egykor elődeik álltak ellen”, és dicsérte bátorságukat, mellyel „hűségesek maradtak a római pápa és pásztoraik iránt”. (Orientales Ecclesias apostoli levél, 1952. dec. 15: AAS 45 [1952] 8.)
Az isteni kegyelem támogatásával eljutottak a győzelem útjának végpontjáig. Ez az út a megbocsátáson és a megbékélésen át vezet; olyan út, mely a kálvária áldozata után elvisz a Húsvét ragyogó fényességébe. E testvéreink és nővéreink név szerint ismert képviselői névtelen hősök – férfiak és nők, férjek és feleségek, papok és szerzetesek, fiatalok és öregek – sokaságának, akik a 20., a „vértanúság százada” folyamán szembenéztek az üldözéssel, erőszakkal, sőt a halállal, hogy meg ne tagadják a hitüket. Megfeledkezhetnénk-e Isten Szolgája Andrej Septyitszkij metropolita jövőbe látó és határozott lelkipásztori tevékenységéről, akinek boldoggá avatási eljárása folyamatban van, s reméljük, hogy egy napon a szentek dicsőségében láthatjuk? Emlékeznünk kell hősies apostoli tevékenységére, ha emberileg érteni akarjuk az Ukrajnai Görög Katolikus Egyház megmagyarázhatatlan termékenységét az üldözés sötét éveiben.
4. Fiatalságomban én magam is tanúja voltam ennek az „apokalipszisnek”. „Papságom már a kezdetekor beleszövődött nemzedéke, oly sok fiának és leányának áldozatába “ (Dono e mistero, 47.) Emlékezetük nem merülhet feledésbe, mert áldást jelent: csodálattal és hálával fordulunk feléjük, akik olyanok, mint a boldogságok vérontásig megélt evangéliumának ikonjai, a remény jelei ők korunk és az eljövendő korok számára. Megmutatták, mennyivel erősebb a szeretet, mint a halál. A gonoszság misztériumával szemben tanúsított ellenállásukban az emberi törékenység ellenére föl tudott ragyogni a hit és Krisztus kegyelmének ereje (vö. 2Kor 12,9–10). Legyőzhetetlen tanúságtételük új keresztények magvának bizonyult (vö. Tertullianus: Apol. 50, 13:CCL 1, 171).
Velük együtt üldöztek és megöltek Krisztus miatt más felekezetekhez tartozó keresztényeket is. Közös vértanúságuk nagyon erős felhívás a megbékélésre és az egységre. A vértanúk és a hitvallók ökumenizmusa ez, mely megmutatja az egység útját a 21. század keresztényeinek. Bárcsak áldozatuk az élet konkrét leckéje volna mindenki számára. Természetesen nem egyszerű vállalkozásról van itt szó. Az utóbbi évszázadok során nagyon sok gondolati sztereotípia, kölcsönös ellenszenv és túlságos türelmetlenség halmozódott föl. Az egyetlen eszköz az akadályok útról való eltávolítására elfeledni a múltat, kérni és fölajánlani egymásnak a megbocsátást az okozott és kapott megbántásokért, és fenntartások nélkül bízni a Szentlélek megújító tevékenységében. E vértanúk megtanítanak a szeretet kettős parancsa, az istenszeretet és a felebaráti szeretet iránti hűségre.
5. Kedves papok, kedves szerzetesek és szerzetesnők, kedves szeminaristák, katekéták és teológiai hallgatók! Egész különlegesen rátok szeretném bízni az evangélium e hősi tanúinak ragyogó példáját. Mint ők, legyetek ti is hűségesek Krisztushoz mindhalálig! Ha Isten földeteket sok hivatással áldja meg, ha a szemináriumok tele vannak – s ez a remény forrása Egyházatok számára –, ez kétségtelenül az ő áldozatuknak egyik gyümölcse. De éppen ez nagy feladatot jelent számotokra. Ezért mondom az illetékeseknek: nagy gondot fordítsatok a leendő papok és Istennek szentelt életre hivatottak nevelésére a keleti szerzetesség hagyományának szellemében. Egyrészt mutassátok meg az Isten országáért vállalt cölibátus értékét, másrészt világítsátok meg a házasság szentségének és a vele járó kötelességeknek jelentőségét. A keresztény család – emlékeztett rá a zsinat – olyan, mint egy „családi egyház”, melyben a szülőknek kell elsőként hirdetniük gyermekeiknek a hitet.
Az Egyház összes gyermekét buzdítom, hogy állandó elkötelezettséggel törekedjen Krisztus egyre hitelesebb és elmélyültebb megismerésére. A klérusnak legyen állandó gondja az, hogy laikusoknak komoly evangéliumi és egyházi képzést kínáljon föl. Ne gyengüljön a keresztényekben az áldozatos lelkület. Ne csökkenjen a keresztény közösség bátorsága az üldözöttek és a megbántottak megvédésében, ugyanakkor nagy figyelmet fordítsanak az idők jeleinek megértésére, hogy meg tudjanak felelni a pillanat társadalmi és spirituális kihívásainak.
Biztosítalak arról benneteket, hogy figyelemmel kísérem egyházatok szinodusának harmadik ülését, mely 2002-ben lesz, és Ukrajna szociális problémáinak egyházi értelmezésére lesz szentelve. Az Egyház nem hallgathat, amikor az emberi méltóság védelme és a közjó forog kockán.
6. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja a barátaiért.” (Jn 15,13) A ma boldoggá avatott vértanúk mindvégig követték a Jó Pásztort. Tanúságtételük ne maradjon számotokra pusztán szóbeli dicséret, hanem felszólítás legyen a követésre. A keresztséggel minden keresztény meghívást kapott az életszentségre. Nem mindenkire vár az, ami ezekre az új boldog vértanúkra várt, tudniillik a vérontás végső próbatétele. De mindenki feladata, hogy mindennapos és hűséges nagylelkűséggel kövesse Krisztust, miként Josaphata Michaelina Hordaszevska, a Szeplőtelen Szűz Szolgálóinak társalapítója. Ő rendkívüli módon meg tudta valósítani mindennapos ragaszkodását az evangéliumhoz azáltal, hogy gyakran nehéz helyzetekben és szenvedések közepette szolgálta a gyermekeket, betegeket, szegényeket, analfabétákat és emigránsokat.
Törekedjetek valamennyien, az Ukrán Görög Katolikus Egyház fiai és leányai, az életszentségre. E törekvésetekben és megújulásotokban legyen veletek Mária, aki „mindenkit megelőz az egyetlen Úrba vetett hit tanúinak hatalmas seregében” (RM 30).
Járjanak közben értetek azok a szentek és boldogok, akik ezen az ukrán földön nyerték el az igazság koronáját, s azok a boldogok, akiket ma különösen is ünneplünk. Példájuk és oltalmuk segítsenek titeket Krisztus követésében és az Ő titokzatos teste, az Egyház hűséges szolgálatában. Az ő közbenjárásukra árassza Isten sebeitekre az irgalmasság és a vigasztalás olaját, hogy bizalommal tudjatok tekinteni arra, ami rátok vár, szívetekben azzal a biztonsággal, hogy olyan Atyának vagytok a gyermekei, aki gyengéden szeret titeket.
Szívből megköszönöm Leonyid Danilovics Kucsma elnök úrnak ezt az Ukrajnába szóló szívélyes meghívást. Köszönet mindazoknak is, akik hozzájárultak az Ukrajnai Görög Katolikus Egyház híveivel és nemes országuk népével való lelkipásztori találkozásomhoz. Isten áldja meg, Elnök úr, az ukrán nép javára végzett szolgálatát.
Köztársasági Elnök Úr!
Bíboros Urak!
Főtisztelendő Püspök Testvéreim!
Uraim! Kedves Ukránok!
1. Elérkezett a búcsú perce. Megindultsággal köszöntöm az itt jelenlévőket és rajtuk keresztül az ukrán népet, melyet e napokban közelebbről megismerhettem. Különösen is gondolok Kijev és Lvov lakóira, akik fogadtak engem, s mindazokra, akik a többi városokból és falvakból eljöttek, hogy találkozzanak velem.
Megérkezésemkor úgy éreztem, mintha átölelt volna a kertes, aranykupolás Kijev városa. Majd megízlelhettem Lvov hagyományos vendégszeretetét, a városét, mely oly gazdag keresztény emlékekben.
Most nagy nosztalgiával indulok útnak e földről, népek és kultúrák útjainak kereszteződésében, ahonnan több mint ezer esztendeje megkezdődött az evangélium terjedése és meggyökerezése Kelet-Európa népeinek történelmében és kultúrájában. Mindannyiatoknak újra szeretném mondani: köszönöm!
2. Köszönet neked Ukrajna, aki megvédted Európát fáradhatatlan és hősies küzdelmeddel a támadók ellen.
Köszönet nektek, polgári és katonai Hatóságok, a szolgálatért, melyet a magatok területén az ukrán nép rendezett fejlődéséért végeztek, s köszönet a nagylelkű odaadásért, mellyel biztosítottátok apostoli utam szerencsés kimenetelét.
Köszönet nektek, kedves testvérek és nővérek, akik e „mindhalálig hűséges “ (Jel 2,10) keresztény közösség tagjai vagytok. Már régóta szerettem volna kifejezni csodálatomat és megbecsülésemet hősies tanúságtételetekért, melyet az elmúlt század üldözéseinek hosszú, dermesztő telében tanúsítottatok.
Köszönet az imádságokért és a hosszú lelki előkészületért, mellyel a Péter utódával való találkozásra készültetek, hogy megerősítsen benneteket a hitben és segítsen abban a testvéri szeretetben élni, amely „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel” (1Kor 13,7).
E pillanatban, amikor elhagyom Ukrajna földjét, tiszteletteljes és szívélyes köszöntésemet küldöm a tiszteletre méltó ortodox egyház fiainak és leányainak, s pásztoraiknak.
Mindnyájatokat imáimba foglallak, és jó kívánságként mindnyájatoknak mondom Pál apostolnak a tesszalonikaiaknak mondott áldó szavait: „A békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békét!” (2Tesz 3,19)
3. Az Úr adjon neked békét, Ukrajna népe, aki kitartó és egyetértő odaadással visszanyerted a szabadságot, elkezdted újra föltárni legigazibb gyökereidet, s elkötelezted magad a reformok fáradságos útjára, hogy mindenkinek megadd a lehetőséget saját hite, kultúrája és meggyőződése megvallására és megélésére, a szabadság és az igazságosság keretei között.
Még ha sajognak is a nép jogait megtagadó és lábbal tipró elnyomás, a diktatúra és a totalitarizmus hosszú évei alatt kapott fájdalmas sebek, bizalommal tekints a jövőbe. Itt van az alkalmas idő! Itt a reménység és a bátor kezdeményezés ideje!
Kívánom, hogy Ukrajna teljes jogú tagja lehessen egy olyan Európának, mely az egész kontinenst magába foglalja az Atlanti-óceántól az Uralig. Miként annak az 1989. évnek a végén mondottam, mely oly jelentős lett a kontinens legújabb történelmében, nem tudunk megvalósítani egy „békés és civilizációt sugárzó Európát azon különböző s mégis egymást kiegészítő értékek eleven cseréje és bennük való részesedés nélkül”, melyek sajátosan jellemzőek Kelet és Nyugat népeire (Insegnamenti di Giovanni Paolo II., XII/2, 1989:1591.).
4. E jelentős korszakváltó időszakban a küldetése tudatában lévő Egyház buzdítja híveit, hogy tevékenyen működjenek együtt az állammal a közjó előmozdításában. Létezik ugyanis egy szociális szeretet, mely „a kultúra, a politika, a gazdaság és a család szolgálatában mutatkozik meg, annak érdekében, hogy mindenütt tiszteletben tartsák azokat az alapvető elveket, melyektől függ az ember sorsa és a civilizáció jövője” (Novo millennio iueunte, 51.)
A keresztényeknek tudniuk kell, hogy teljes joggal integrális részei az ukrán nemzetnek, mégpedig az ezeréves történelem jogán, amely a kijevi Oroszország és Vlagyimir 988-ban a Dnyeper folyó vizében fölvett keresztségével kezdődött; de főként ma teljes jogú tagjai az ukrán nemzetnek annak a vérkeresztségnek erejében, melyet a 20. század szörnyű üldözéseiben vettek föl. Azokban a szörnyű években nagyon sokan lettek a hit tanúi, nemcsak katolikusok, hanem ortodoxok és reformáltak is, akiket Krisztus szeretetéért a legkülönfélébb módokon kifosztottak és sokszor meg is öltek.
5. Az egység a szívek összhangja! Ez a béke titka, s egy igaz és maradandó szociális fejlődés föltétele. A szándékok és cselekvések összhangja hatására Ukrajna mint a hit és a dialógus hazája láthatja majd, hogy méltóságát elismerik a nemzetek közösségében.
Most eszembe jut nagy költőtök, Tarasz Sevcsenko ünnepélyes figyelmeztetése: „Csak a házadban fogom megtalálni az igazságot, az erőt és a szabadságot”. Ukránok, hagyományaitok termékeny földje ad éltető táplálékot jövőtök gyökereinek! Együtt építhetitek a jövőt; együtt nézhettek szembe a jelen óra kihívásaival azon közös eszméktől lelkesítve, melyek régi és új történelmetek tagadhatatlan hagyományát alkotják. Közös a küldetés; legyen közös az egész ukrán nép elkötelezettsége is!
Újra kifejezem feléd, Ukrajna földje, jókívánságomat: boldogulj és élj békében! Feledhetetlen emlékeket hagysz a szívemben! Viszontlátásra, te baráti nép, melyet szeretettel ölelek magamhoz! Köszönöm a szívélyes fogadtatást és a vendégszeretetet, amit soha nem fogok elfelejteni! Viszontlátásra, Ukrajna! Magamévá teszem legnagyobb költőd szavait, és kérek az „erős és igaz Istentől” minden áldást a te „százszor vérrel öntözött, egykor dicsőséges” földed fiai számára. Kedves testvéreim és nővéreim, költőtökkel és veletek együtt mondom én is: Isten óvjon mindig, „ó szent, szent Hazám!”
Kérem a mindenható Istent, hogy áldjon meg téged, ó ukrán nép, és gyógyítsa meg minden sebedet! Az Ő hatalmas szeretete töltse el szívedet, és vezessen a harmadik keresztény évezredben egy reményteli új jövő felé. (áldással:) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!