I.BEVEZETÉS

1. Az Úr Jézus az apostolokat [1] "kollégium, azaz állandó csoport formájában alapította, melynek fejévé a közűlük válaszott Pétert tette." [2] Nem egymástól függetlenül hívta és küldte ôket, hanem úgy mint Tizenkettôt, ahogy ezt az evangéliumok hangsúlyozzák az ismételten használt "egy a Tizenkettô közül" kifejezéssel. [3] Valamennyiükre rábízta a küldetést, hogy hirdessék Isten országát [4] és nem egyenként, hanem kettesével küldte ôket. [5] Az utolsó vacsorán Jézus az Apostolok és azok egységéért imádkozott az Atyához, akik az ô szavukra hinni fognak Benne. [6] Föltámadása után és mennybementele elôtt az Úr megerôsítette Pétert fôpásztori hivatalában, [7] és rábízta az Apostolokra ugyanazt a küldetést, amit Ô kapott az Atyától. [8] Pünkösd napján, amikor leszállott a Szentlélek, az apostoli Kollégium a Vigasztalótól eredô új életerôvel jelent meg a nyilvánosság elôtt. Péter "a többi tizeneggyel elôlépett", [9] beszélt s sokasághoz és sok hivôt megkeresztelt; az elsô közösség egy volt az Apostolok tanításának hallgatásában [10] és tôlük kapták a lelkipásztori problémák megoldását; [11] a Jeruzsálemben maradt Apostolokhoz fordult Pál, hogy biztosítsa a velük való közösséget, nehogy hiába fáradozzék. [12] Az osztatlan testület tudata akkor is megnyilvánult, amikor fölvetôdött a kérdés, hogy a pogányságból megtérteknek meg kell-e tartaniuk a Régi Törvényt, vagy sem. Akkor az antiochiai közösségben "elhatározták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen föl Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az Apostolokhoz és a presbiterekhez". [13] Az Apostolok és a presbiterek összegyűltek a kérdés megvizsgálására; tanácskoztak és Péter tekintélyének vezetésével határoztak s végül intézkedtek: "A Szentlélek és mi is úgy láttuk jónak, hogy rakjunk rátok több terhet a szükségesnél..." [14]

2. Az üdvös küldetés, melyet az Úr rábízott apostolaira, a világ végezetéig tart. [15] E küldetés teljesítésének érdekében Krisztus akarata szerint maguk az Apostolok "gondoskodtak utódok állításáról ... A Püspökök isteni rendelés alapján az Egyház pásztoraiként az Apostolok helyébe léptek". [16] Ugyanis lelkipásztori szolgálatuk telesítéséhez az apostolok Krisztustól a leszálló Szentlélek különleges kiáradását nyerték, [17] ôk maguk pedig kézrátétellel adták tovább munkatársaiknak azt a lelki adományt [18] , mely a püspökszentelésben jutott el mihozzánk." [19] "Amint az Úr rendelkezése alapján Szent Péter és a többi apostol egyetlen apostoli kollégiumot alkot, úgy kapcsolódnak egymáshoz a római pápa, Szent Péter utóda és a Püspökök, az apostolok utódai." [20] Így az összes Püspökök együtt kapták a parancsot Krisztustól az evangélium hirdetésére a Föld minden részén, ezért törôdniük kell a egész Egyházzal, mint ahogy az Úrtól rájuk bízott küldetés teljesítésében együtt kell működniük egymással és Péter utódával, [21] akiben "megalapította a közösség és a hit egységének örök és látható alapját és elvét". [22] Az egyes Püspökök az egység alapjai és elvei a maguk részegyházában. [23]

3. A püspök részegyházban gyakorolt hatalmának isteni erdete folyamatosan kétségtelen volt. Ugyanakkor a tudat, hogy a Püspökök egy osztatlan testülethez tartoznak, történelem folyamán arra késztette ôket, hogy küldetésük teljesítésében hozzanak létre alkalmas szerveket, tájékoztató eszközöket, melyek kifejezik a kommuniót és az össze egyházal való törôdést, és folytatják az apostoli kollégium életét: a lelkipásztori együttműködést, tanácskozásokat, kölcsönös segítségnyújtást, stb.

E kommunió az elsô századoktól kezdve nagyon jellegzetes megnyilvánulási formát talált a zsinatok tartásában. A 325-ben tartott Niceai zsinattal kezdôdô egyetemes zsinatok mellett meg kell említeni mind a plenáris mind a partikuláris részleges zsinatokat, melyeket a 2. századtól kezdôdôen az egész Egyházban tartottak. [24] A részleges zsinatok gyakorlata az egész középkoron át folytatódott. A Trienti zsinat (1545-1563) után azonban egyre ritkább lett. Mindazonáltal a CIC 1917, mert szándékában állt e tiszteletreméltó intézmény fölelevenítése, rendelkezett a partikuláris zsinatokról is. E Kódex 281. kánonja az egyetemes zsinatról úgy rendelkezett, hogy a Pápa megbízásából tartható, aki kijelöli a zsinatot összehívó és azon elnöklô delegátusát. A Kódex a tartományi zsinatról azt mondja, hogy 20 évenként tartandó, [25] a tartományi Püspökök Konferenciájáról vagy gyűlésérôl pedig, hogy minden öt évben tartsák, s az egyházmegyei problémák megtárgyalásával készítsék elô a tartományi zsinatot. [26] A új Kódex 1983-ban bôségesen rendelkezik a részleges -- mind a plenáris, mind a tartományi zsinatokról [27]

4. A részleges zsinatok mellett és azokkal összhangban a mult századtól kezdôdôen történelmi, kulturális és szociológiai megfontoláskból és sajátos lelkipásztori célokkal egyes országokban megszülettek Püspöki Konferenciák annak érdekében, hogy szembe tudjanak nézni a közös egyházi problémákkal és megfelelô megoldást találjanak rájuk. E konferenciák a zsinatoktól eltérôen állandó jellegűek voltak. A Püspökök és Szerzetesek Szent Kongregációjának 1889. VIII. 24-i instrukciója kifejezett "Püspöki Konferenciák" néven emlékezett meg róluk. [28] A II. Vatikáni Zsinat a Christus Dominus dekrétumban, amellet, hogy kifejezte a részleges zsinatok felújításának óhaját (vö. 36. p.), kifejezetten szólt a Püspöki Konferenciákról, sok országban történt felállításukról és részletes szabályokat is adott számukra (vö. 37-38. p.). A Zsinat ugyanis elismerve e szervek fontosságát és eredeményes voltát, "nagyon hasznosnak ítéli, hogy az egész földkerekségen országonként vagy régiónként alkossanak a Püspökök csoportokat, meghatározott idôpontokban jöjjenek össze, hogy tapasztalataik és elgondolásaik kicserélésével és terveik egyeztetésébôl megvalósuljon erôik szent összefogása az egyházak közös javára." [29]

5. VI. Pál pápa 1966-ban Ecclesiae Sanctae Motu propriójával elrendelte, hogy ahol még nincsenek, föl kell állítani a Püspöki Konferenciákat; a már meglévôk számámra meg kell alkotni saját statutumaikat; ahol lehetelen a megszervezése, a Püspököknek csatlakozniuk kell a már meglévô Konferenciák egyikéhez; Püspöki Konferenciák szervezhetôk több ország püspökeibôl, sôt nemzteközi szinten is. [30] Néhány évvel késôbb 1973-ban a Püspökök Lelkipásztori Direktóriuma emlékeztett rá, hogy " a Püspöki Konferencia arra rendeltetett, hogy sokféleképpen és termékenyen járuljon hozzá a kollegiális érzés konkrét megvalósulásához napjainkban. A Konferenciák kiemelkedô módon ápolhatják a kommunió lelkületét az egytemes Egyházzal és a részegyházak között. [31] Végül az általam 1983. január 25-én közzétett Kánonjogi Kódex 447--459. kánonja külön szabályokat ad, melyek megszabják a Püspöki Konferenciák célját és illetékességét, felállításának módját, összetételét és működését.

A kollegiális lelkület, mely a Püspöki Konferenciák létrehozását indítja és tevékenységét irányítja, együttműködést sürget a különbözô országok Püspöki Konferenciái között, ahogy ezt a II. Vatikáni Zsinat óhajtotta [32] és a kánoni törvényekben szerepel. [33]

6. A II. Vatikáni Zsinat óta a Püspöki Konferenciák jelentôsen kibontakoztak és egy ország vagy egy meghatározott terület püspökei számára az Egyház közjavát szolgáló véleménycsere, a tanácskozás és együttmüködés kedvelt eszközévé váltak: "az elmult években konkrét, élô és hatékony valósággá váltak szerte a világon." [34] Fontosságuk megmutatkozik abban is, hogy hatékonyan hozzájárulnak a Püspökök közötti egységhez, s ezen keresztül az Egyház egységéhez, mert az egyházi kommuniót hatásosan képesek megerôsíteni. Azonban egyre szélesebb körű tevékenységük kiváltott néhány teológiai és lelkipásztori problémát, fôként abból a szempontból, hogy milyen kapcsolat van a Püspöki Konferenciák és az egyes megyésPüspökök között.

7. Húsz évvel a II. Vatikáni Zsinat befejezése után, 1985-ben a rendkívüli Püspöki Szinodus elismerte a Püspöki Konferenciák lelkipásztori hasznosságát, sôt szükséges voltát a mai helyzetben, ugyanakkor nem mulasztottta el megjegyezni, hogy "a Püspöki Konferenciáknak eljárásmódjukban az Egyház javát kell szem elôtt tartaniuk, azaz az egység szolgálatát és minden egyes püspök el nem idegeníthetô felelôsségét az egyetemes Egyház és saját részegyházuk iránt." [35] Ezért a Szinodus ajánlotta, hogy részletesebben és mélyebben kell tanulmányozni a Püspöki Konferenciák teológiai és belôle következô jogi státusát, s fôként tanításbeli tekintélyét, szem elôtt tartva a Christus Dominus zsinati határozat 38. pontját és a CIC 447. illetve a CCEO 753 kánonját. [36] A jelen dokumentum az óhajtott tanulmányozás gyümölcse. Szorosan kapcsolódva a II. Vatikáni Zsinathoz, kifejezetten megfogalmazza a Püspöki Konferenciák teológiai és egyházjogi alapelveit, és megadja a nélkülözhetetlen törvényhozási kiegészítést, hogy elôsegítse a Püspöki Konferenciák teológiailag megalapozott és jogilag biztonságos működését.

II. A PÜSPÖKÖK KÖZÖTTI KOLLEGIÁLIS EGYSÉG

8. Isten népe egyetemes kommuniójában - melynek szolgálatába állította az Úr az apostoli szolgálatot - a Püspökség kollegiális egysége kinyilvánítja az Egyház természetét, mely - tekintettel arra, hogy itt a Földön Isten országának magva és kezdete - "az egész emberiség számára az egység, a remény és az üdvösség erôteljes csírája". [37] Miként az Egyház egy és egyetemes, úgy a Püspökség is egy és osztatlan [38] , kiterjedése azonos a látható Egyház határaival és kifejezi annak áltozatos gazdagságát. Ezen egység látható elve és alapja a Római Pápa, a püspök testület feje.A Püspökség egysége az Egyház egységének egyik alkotó eleme. [39] Ugyanis a Püspökök testülete által "nyilvánul meg és ôriztetik az apostoli hagyomány az egész világon", [40] és az ugyanabban a hitben való részesedés, melynek letéteménye az ô ôrzésükre van bízva, a részesedés ugyanazokban a szentségekben, "melyeknek szabályszerű és gyümölcsözô kiszolgáltatását tekintélyükkel rendezik," [41] az irántuk való engedelmesség és a ragaszkodás hozzájuk mint az Egyház Pásztoraihoz, az egyházi kommunió lényeges elemei. E kommunió, mivel áthatja az egész Egyházat, struktúrálja a Püspöki kollégiumot is és "olyan szerves valóság, mely megkívánja a jogi formát, s azt is, hogy a szeretet éltesse". [42]

9. A Püspökök rendje kollégiumként "fejével, a Római Pápával együtt -- és sohasem e fô nélkül -- szintén hordozó alanya az egész Egyházra kiterjedô legfôbb és teljes hatalomnak". [43] Miként valamennyien jól tudjuk, amikor II. Vatikáni Zsinat ezt tanítja, egyidejűleg emlékeztet arra is, hogy Péter Utódának "primátusi hatalma csorbítatlanul érvényesül a pásztorok és hívek fölött. A Római Pápának ugyanis hivatalából fakadóan -- mert Krisztus helyettese és az egész Egyház feje -- teljes, legfôbb és egyetemes hatalma van az Egyház fölött, melyet mindig szabadon gyakorolhat. [44] A legfôbb hatalmat, mellyel a Püspökök testülete rendelkezik az egész Egyház fölött, csak kollegiálisan lehet gyakorolni akár ünnepélyesen, Egytemes zsinatra összegyűlve, akár a világon szétszórtan, de a Római Pápának kérnie kell a kollegiális aktust, vagy jóvá kell hagynia, illetve szabadon el kell fogadnia közös cselekvésüket. Egy ilyen kollegiális aktussal a Püspökök olyan hatalmat gyakorolnak, mely sajátosan az övék híveik és a egész Egyház javára, s miközben tiszteletben tartják a Római Pápa, a Püspöki kollégium fejének primátusát és elsôbbségét mégsem úgy járnak el mintha helyettesei vagy megbizottai lennének. [45] Ebben világosan megmutatkozik, hogy a katolikus Egyház Püspökei, az egész Egyház javát szolgálják, s mint ilyeneket ismerik el és tisztelik ôket az összes hívôk.

10. Nincs szó hasonló kollegiális cselekményrôl az egyes részegyházak és az illetékes Püspökök csoportjainak szintjén. Az egyes Egyházak esetében a megyéspüspök a Úr nevében vezeti a rábízott nyájat mint saját, rendes és közvetlen Pásztor és eljárása szorosan személyes, nem kollegiális még akkor sem, ha kommuniós lelkületű. A megyéspüspök, birtokolja ugyan az Ordo szentségének teljességét, de nem gyakorolja azt a teljhatalmat, mellyel a Római Pápa és a Püspöki kollégium mint az egyetemes Egyház sajátos elemei - melyek minden részegyházhoz is hozzátarttoznak, hogy a részegyház valóban Egyház legyen, azaz az egyetemes Egyház részleges jelenléte, annak minden lényeges elemével együtt - rendelkeznek. [46] A részegyházak földrajzi zónák (országonként, régiókként, stb. ) szerinti csoportosulásai esetén a megyéspüspökök közös lelkipásztori tevékenységüket nem olyan kollegiális módon végzik, ahogyan a Püspöki kollégium cselekszik.

11. Hogy világosan lássuk és jobban megértsük, hogyan nyilvánul meg egy földrajzi zóna kollegiális egysége a közös lelkipásztori tevékenységben, röviden fel kell idéznünk, hogy milyen kapcsolatban állnak az egyes Püspökök rendes lelkipásztori tevékenységükben az egytemes Egyházzal. Szem elôtt kell ugyanis tartanunk, hogy az egyes Püspökök Püspöki kollégiumhoz tartozása az egész Egyházzal kapcsolatban nem csupán a kollegiális cselekményekben fejezôdik ki, hanem az egész Egyházzal való törôdésben is, amit nem joghatósági cselekményekkel gyakorolnak, mégis nagyon fontos az egyetemes Egyház java szempontjából.

Ugyanis minden püspöknek kötelessége elômozdítani és megvédeni az egész Egyház hitének egységét és közös fegyelmét, és elôsegíteni minden közös tevékenységet az egész Egyház javára, fôként hogy a hit növekedjék és mindenkinek felragyogjon a teljes igazság világossága. [47] "De kétségtelen, hogy ha jól vezetik saját Egyházukat, mint az egyetemes Egyház egy részét, nagyban szolgálják az egész misztikus test javát, mely a részegyházak teste is." [48] A megyéspüspökök nem csupán a részegyházak jó egyházkormányzatával szolgálják az egytemes Egyház javát, hanem tanításukkal és megszentelô tevékenységükkel is.

Kétségtelen, az egyes Püspökök mint a hit tanítói csak az egész Püspöki kollegium cselekményével szólnak a hivôk egyetemes közösségéhez. Ugyanis csak a lelkipásztori gondjára bízott hívôk kötelesek a Megyéspüspök Krisztus nevében kimondott itéletét elfogadni hit és erkölcs dolgában és a lélek vallásos engedelmességével ragaszkodni hozzá.

"A római pápával közösségben tanító püspököket mindenkinek úgy kell tisztelnie, mint az isteni és katolikus igazság tanúit". [49] és tanításuk, amennyiben hűségesen közvetíti és világítja meg a hitet és életre alkalmazását, nagyon javára van az egész Egyháznak.

Egy-egy püspök is, amennyiben "a legfôbb papság kegyelmének sáfára" [50] a megszentelésben, nagy mértékben hozzájárul az Egyház Istent dicsôítô és az embereket megszentelô tevékenységéhez. Ez Krisztus egész Egyházának műve, aki maga cselekszik minden olyan törvényes liturgikus cselekményben, melyet a püspökkel közösségben és az ô irányítása alatt végeznek.

12. Amikor egy terület püspökei valamilyen lelkipásztori tevékenységet közösen végeznek híveik érdekében, a püspöki szolgálat e közös végzése konkrét valósággá teszi a kollegiális szellemet (affectus collegialis-t), [51] ami "a Püspökök együttműködésének a lelke regionális, nemzeti és nemzetközi szinten". [52] Mindazonáltal soha nem ölti magára a Püspökök rendje - mint az egész Egyház fölötti legfelsô hatalom alanya - cselekményeinek kollegiális jellegét. Nagyon különbözô ugyanis az egyes Püspökök és a Püspöki kollégium; illetve az egyes Püspökök és a közös lelkipásztorkodás érdekében létrehozott szervek közötti kapcsolata.

A püspöki testület cselekményeinek kollegialitása ahhoz a tényhez kötôdik, hogy "az egyetemes Egyházat nem lehet úgy felfogni, mintha a részegyházak összessége vagy ezek szövetsége lenne". [53] Nem a részegyházak kommuniójának eredménye, hanem lényege szerint misztérium, a létben és az idôben megelôz minden részegyházat". [54] Hasonlóképpen a Püspöki Kollégium nem tekinthetô a részegyházak megyéspüspökei összességének, sem kommuniójuk eredményének, hanem mint a egytemes Egyház lényeges eleme a részegyházak vezetôi feladatát megelôzô valóság. [55] Ugyanis a Püspöki kollégium egész Egyház fölötti hatalma nem az egyes Püspökök részegyházak fölötti hatalmának összege; korábbi valóság, melyben az egyes Püspökök részesednek és az egész Egyházra vonatkozóan csak kollegiálisan képesek cselekedni. Csak a kollégium feje, a Római Pápa gyakorolhajta egyedül az Egyház fölötti legfôbb hatalmat. Más szóval "a püspöki kollegialitás a szó sajátos és szoros értelmében csak az egész Püspöki Kollégiumot illeti meg, mely mint teológiai alany oszthatatlan", [56] mégpedig az Úr kifejezett akaratából. [57] E hatalom azonban nem uralom, hanem lényeg szerint szolgálati természetű, mert Krisztustól, a Jó Pásztortól ered, aki életét adja juhaiért. [58]

13. A részegyházak csoportosulásainak kapcsolata az ôket alkotó egyházakkal a keresztény élet közös hagyományának kötelékeire és az Egyháznak közös történelemmel, kulturával, nyelvvel bíró embercsoportokban való meghonososádára alapszik. E kapcsolat nagyon különbözik az egytemes Egyház és a részegyházak kölcsönös bensôségének kapcsolatától.

Hasonlóképpen egy terület (nép, régió, stb.) püspökeinek szervei és az azokat alkotó Püspökök kapcsolata, bár mutat némi hasonlóságot, valójában nagyon különbözik a Püspöki kollégium és az egyes Püspökök kapcsolatától. A Püspöki Konferenciákban a Szentszékkel közösségben végzett püspöki szolgálat cselekményeinek kötelezô ereje abból fakad, hogy a Szentszék hozta létre e szerveket és az egyes Püspökök szent hatalma alapján pontos illetékességet bízott rájuk.

A püspöki szolgálat bizonyos cselekményeinek közös végzése arra szolgál, hogy megvalósítsa az összes Püspökök törôdését az egész Egyházzal, ami sajátosan nyilvánul meg a többi, fôként a szomszédos és szegényebb részegyháznak nyújtott testvéri segítségben, [59] folytatódik az azonos földrajzi zóna püspökeinek közös erôfeszítéseiben és célkitüzéseiben az egyes Egyházak javának szolgálatára. [60]

III. A PÜSPÖKI KONFERENCIÁK

14. A Püspöki Konferenciák a kollegiális szellem konkrét megvalósulásának egyik formája. A Kánojogi Kódex, követve a II. Vatikáni Zsinat elôírásait, pontos leírást ad róla: "A Püspöki Konferencia állandó intézmény: valamely ország vagy egy bizonyos terület püspökeiknek egyesülése. Benne ezek a Püspökök egyes lelkipásztori feladatikat közösen gyakorolják területük krisztushivôi érdekében annak a nagyobb jónak az elômozdítására, amit az embreknek az Egyház ad. Ez az elômozdítás fôként az apostoli tevékenységnek a kor és a hely adottságaihoz kellôképen alkalmazott formái és módszerei révén történik a jog elôírásai szerint." [61]

15. A II. Vatikáni Zsinat világosan látta, hogy az erôknek a Püspöki Konferencián belüli eszme-és tapasztalatcserébôl fakadó összehangolására korunknak szüksége van, hiszen "napjainkban nem ritka, hogy Püspökök csak úgy tudják hivatalukat megfelelôen és gyümölcsözôen ellátni, ha egyre nagyobb egyetértésben szorosan együttműködnek más püspökökkel." [62] Lehetetlen kimerítô felsorolást adni az együttműködést igénylô témákról, de mindenki elôtt nyilvánvaló, hogy a hit és az erkölcs védelme és elômozdítása, a liturgikus könyvek fordítása, a hivatásgondozás és papnevelés, a kateketikai segédeszközök, a katolikus egyetemek és egyéb nevelôintézetek támogatása, az ökumenikus törekévsek, a polgári hatóságokkal való kapcsolattartás; az emberi élet, a béke, az emberi jogok védelme úgy, hogy ezeket a polgári törvényhozás is tartsa tiszteletben, a társadalmi igazságosság elômozdítása, a tömegtájékoztató eszközök használata, stb olyan területek, melyek valóságaosn ösytökélik a Püspökök közös cselekvését.

16. A Püspöki Konferenciák rendes körülmények között országosak, azaz egy nemzet püspökeit foglalja magába, [63] mert a közös kultúra, hagyományok és történelem kötelékei, valamint az egy nemzethez tartozó polgárok közötti társadalmi kapcsolatok sokkal komolyabb együttműködést követelnek a terület Püspökségének tagjai között, mint amit egy másik terület egyházi viszonyai igényelnek. Mindazonáltal a kánoni törvény szerint "létesíthetô Püspöki Konferencia kisebb vagy nagyobb terület számára is oly módon, hogy csak egy bizonyos területen lévô egyes részegyházak püspökeit foglalja magában, vagy különbözô országokban lévô részegyházak fôpásztorait egyesítse". [64] Ebbôl következik, hogy lehetségesek Püspöki Konferenciák más területi vagy nemzetközi szinten is. Egy konferencia kisebb vagy nagyobb területét igénylô körülmények, személyek és tények megítélése az Apostoli Székre tartozik. Ugyanis "egyedül a legfôbb egyházi hatóság joga, hogy az érdekelt Püspökök meghallgatása után Püspöki Konferenciákat létesítsen, megszüntessen vagy megváltoztasson." [65]

17. Mivel a Püspöki Konferenciák rendeletetése az, hogy egy adott terület részegyházai közjavát szolgálja azoknak a Pásztoroknak együttműködése által, akiknek lelkipásztori gondjára a terület hívei rá vannak bízva, minden egyes konferenciának magában kell foglalnia a terület össze megyéspüspökét és azokat akik jogban egyenrangúak velük, továbbá a koadjútor és segédpüspököket és azokat a címzetes püspököket, akik az adott területen az Apostoli Szék vagy a Konferencia megbízásából valami különleges feladatot teljesítenek. [66] A Püspöki Konferencia teljes ülésén megyéspüspököknek és azoknak akik jogban velük egyenrangúak, továbbá a koadjútor püspököknek döntô szavazati joga van; mégpedig magánál a jognál fogva és a Konferencia statútumai nem rendelkezhetnek másként. [67] A Püspöki Konferencia elnöke és alelnöke csak a megyéspüspök tagok közül választható. [68] Ami a segédpüspököket és a püspöki konferencia többi püspök tagját illeti, a konferencia statútumai határozzák meg, hogy szavazatuk döntô vagy csak tanácsadó jellegű-e. [69] E tekintetben figyelembe kell venni a a megyéspüspökök illetve a segéd és címzetes Püspökök arányát, nehogy ez utóbbiak esetleges többsége határozza meg a megyéspüspökök lelkipásztori kormányzását. Tanácsosnak látszik, hogy a Püspöki Konferenciák statútumai biztosítsák a nyugdíjba vonult Püspökök jelenlétét tanácsadó szavazati joggal. Külön gondot fordítsanak arra, hogy ha olyan kérdés kerül elô, amelynek egy nyugdíjba vonult püspök kiváló szakértôje, az illetékes bizottságban kapjon helyet. Tekintetettel a Püspöki Konferencia természetére egy tag konferencián való részvétele a nem delegálható.

18. Minden Püspöki Konferenciának önamaga által kidolgozott statútumai vannak. E statútumokat föl kell terjeszteni az Apostoli Székhez felülvizsgálatra (recognitio-ra). A statútumokban "egyebek mellett szabályozzák a konferencia teljes üléseinek megtartását, gondoskodjanak a konferencia állandó püspöki tanácsáról és általános titkárságáról, valamint más olyan hivatalokról sé bizottságokról, melyek a Konferencia megítélése szerint céljának megvalósítását hatékonyan elôsegítik. [70] A célok elérése viszont megkívánja hogy a teljes ölések között dolgozó hivatalok és bizottságok ne váljanak bürokratikussá. Nem szabad megfeledkezni arról a lényeges szempontról, hogy a Püspöki Konferenciák bizottságaikkal és hivtalaikkal együtt a püspököket segítik és nem helyettesítik.

19. A Püspöki Konferencia hatalma és feladatköre szoros kapcsolatban áll a megyéspüspök és a vele egyenrangú egyházi elöljáró hatalmával és felaadatkörével. A Püspökök "Isten helyett állnak a nyáj élén, melynek mint tanítómesterek, az istentisztelet papjai és a kormányzás szolgái, pásztorai... isteni intézkedés folytán léptek az apostolok helyébe mint az Egyház pásztorai" [71] , és "kormányozzák a rájuk bízott részegyházakat, mégpedig nemcsak tanáccsal, meggyôzéssel és jó példával, hanem tekintéllyel és szent hatalommal is... Ez a hatalom, melyet személyesen gyakorolnak Krisztus nevében, saját, rendes és közvetlen hatalom..." [72] Gyakorlását az Egyház legfôbb hatalma szabályozza, s ez az egyetemes Egyház és a részegyháza kapcsaoltának szükségszerű következménye, mert részegyház csak úgy létezhet mint Isten népének része, " melyben az egyetlen katolikus Egyház valóságosan jelen van és tevékenykedik" [73] Ugyanis "a Római Püspök primátusa és a Püspöki Kollégium az egytemes Egyház sajátos elemei, nem az egyházak részlegességébôl eredôen, de mégis minden részegyházban benne rejlô módon." Az ilyen szabályozás részeként a püspök szent hatalma az Egyház és a hívek érdekében bizonyos határok között körülírható, [74] amint a Kánonjogi Kódexben kifejezetten ovasható: "A rábízott egyházmegyében a megyéspüspököt megilleti mindaz a rendes, saját és közvetlen hatalom, ami lelkipásztori feladatának gyarkorlásához szükséges, kivéve azokban az ügyekben, amelyeket a jog vagy a pápa határozata a legfôbb vagy más egyházi hatóságnak tart fönn." [75]

20. A Püspöki Konferenciában a Püspökök együttesen végzik a püspöki szolgálatot a konferencia területén élô hívek javára; de ahhoz, hogy tevékenységük törvényes és kötelezô ererjű legyen, az Egyház legfelsô hatalma közbejöttére van szükség, mely egyetemes törvénnyel vagy speciális megbízással meghatározott kérdéseket a Püspöki Konferencia döntésére bíz. A Püspökök önhatalmulag sem egyenként sem a konferencián együttesen nem korlátozhatják szent hatalmukat a Püspöki Konferencia, még kevésbé annak egy része - legyen az egy állandó tanács, bizottság, vagy maga az elnök - javára. Jól látható ez a gondolat a kánoni törvényben, amely a Püspöki Konferenciába egyesül Püspökök törvényhozó hatalmáról szól: "A Püspöki Konferenciák csak olyan esetekben hozhatnak általános határozatokat, amelyekben az egytemes jog elôírja, vagy a Apostoli Szentszék külön megbízása akár saját kezdeményezésre (motu proprio), akár magának a konferenciának a kérésére ezt elrendeli". [76] Egyéb estekben "az egyes megyéspüspök illetékessége érintetlen marad, és sem a Konferencia, sem annak elnöke nem jár el érvényesen az összes Püspökök nevében, ha nem adta meg hozzá minden püspök a beleegyezését." [77]

21. A püspöki szolgálat közös végzése a tanítás feladatában is megmutatkozik. A Kánonjogi Kódex az ide vonatkozó alaszabályt így szabja meg: "Azok a Püspökök, akik közösségben vannak a testület fejével és tagjaival, akár egyénileg akár Püspöki Konferenciákon vagy részleges szinatokon közösen, noha a tanításban nem rendelkeznek tévedhetetlenséggel, mégis a gondjukra bízott krisztushívôknek hit dolgában hiteles tanítói és mesterei; a krisztushívôk kötelesek püspökük hiteles tanítóhivatalának a lélek vallásos meghajlásával való elfogadására." [78] Ezen általános szabályon túlmenôen maga a Kódex konkrétebben is meghatározza a Püspöki Konferenciák tanbeli illetékeségét, mint pl. "gondoskodni területe számára katekizmusok kiadásáról az Apostoli Szentszék elôzetes jóváhagyásával [79] és a Szentírás könyvei kiadásának és fordításának jóváhagyása. [80] Egy adott terület püspökeinek összhangja, amikor a Római Pápával közösségben közösen hirdetik hit és erkölcs dolgában a katolikus igazságot, tanításukat hatásosabban juttathatja el népükhöz és elevenebbé teheti híveik ragaszkodását e tanítóhivatalhoz a lélek vallásos meghajlásával. Hűségesen végezve a tanítás feladatát a Püspökök Isten Igéjét szolgálják, melynek tanításuk alá van rendelve; azt áhítatosan hallgatják, szentül ôrzik, hűségesen kifejtik úgy, hogy híveiknek a lehetô legjobban javára váljék. [81] S mivel a hit tanítása az egész Egyház közjava és kommuniójának köteléke, a Püspöki Konferenciában egyesült Püspökök mindenek elôtt arra törekedjenek, hogy kövessék az egytemes Egyház Tanítóhivatalát és alkalmas módon juttassák el azt a rájuk bízott néphez.

22. Új kérdések feldogozásában és abban a törekvésben, hogy Krisztus üzenete megvilágosítsa és irányítsa az emberek lelkismeretét a társadalmi változásokból fakadó új problémák megoldásában, a Püspöki Konferenciában egyesült Püspökök közös tanításuk közben nagyon legyenek tudatában nyilatkozataik határainak. Nyilatkozataik ugyanis nem egytemes tanítóhivatal jellegűek, bár ha közösségben vannak az Apostoli Szentszékkel, hivatalosak és hitelesek. Ezért megfontoltan avatkozzanak be más területek püspökei tanítói feladatába, számolva a szélesebbkörű visszhanggal, mely a tömegtájékoztató eszközök révén világméretűvé is válhat. Feltételezvén, hogy a Püspökök hiteles tanítóhivatalának -- tudniillik melyet Krisztus tekintélyével gyakorolnak -- mindig közösségben kell lennie a kollégium fejével és tagjaival, [82] ha a Püspöki Konferenciák tanbeli nyilatkozatait egyhangúlag hagyták jóvá, közzétehetôk a Konferencia nevében, és a hívôknek a lélek vallásos engedelmeségével kell ragaszkodniuk saját püspökeik e tanításához. Ha azonban az egyhangúság hiányzik, a Konferencia egyszerű többsége nem tehet közzé egy esetleges nyilatkozatot úgy, mint a konferencia hiteles tanítását, melyet a terület híveinek el kellene fogadniuk, még kevésbé akkor, ha nem kapták meg az Apostoli Szentszék felülvizsgálati jóváhagyását (recognitio), ami nem is kapható meg, ha a szavazáskor nem volt meg a minôsített a többség. Az Apostoli Szentszék közbelépése olyan, mint amit a jog ahhoz kíván meg, hogy a Püspöki Konferencia általános dekrétumot bocsáthasson ki. [83] Ezen felül az Apostoli Szentszék felülvizsgálatának kell biztosítania, hogy a napjainkban felgyorsult társadalmi és kulturális változások által felvetett kérdések megválaszolásában a tanbeli válasz segítse elô a kommuniót és ne döntse el elôre, hanem készítse elô az egytemes Tanítóhivatal esetleges közbelépéseit.

23. A Püspökök tanítói feladata természetszerűen megkívánja, hogy ha Püspöki Konferencián együttesen tanítanak, az teljes ülésen történjék. A konferencia szerveinek - az állandó tanácsnak, a bizottságoknak vagy hivataloknak - nincs hatalma arra, hogy hiteles tanítást adjanak akár saját, akár a konferencia nevében, akár annak megbízásából.

24. Sok feladat megoldása vár a Püspöki Konferenciákra a Egyház javára. Egyre erôsödô szolgálatban támogatniuk kell "minden egyes püspök el nem idegeníthetô felelôsségét az egyetemes Egyház és saját részegyházuk iránt", [84] és természetesen nem szabad azt akadályozniuk helytelenül helyettesítve ôket ott, ahol a kánonjogi törvény nem korlátossa püspöki hatalmukat a Püspöki Konferenciajavára, vagy nem lehetnek szűrô, vagy közvetítô az egyes Püspökök és az Apostoli Szentszék közvetlen kapcsolatának útjában.

Az eddig adott eligazítások az ezután következô kiegészítô szabályokkal együtt megfelelnek az 1985-ben tartott rendkívüli Püspöki Szinodus általános ülése kívánságának, és meg akarják világítani, s még hatékonyabbá akarják tenni a Püspöki Konferenciák tevékenységét, melyek ezután átvizsgálhatják statútumaikat, hogy a fentiek szerint megfeleljenek eligazítáainknak és a normáknak.

IV. KIEGÉSZÍTÔ SZABÁLYOK A PÜSPÖKI KONFERENCIÁKRÓL

1. Hogy a Püspöki Konferenciák tanbeli nyilatkozatai, melyekrôl e levél 22. pontja beszél, hiteles tanítást jelentsenek és a konferencia nevében lehessen közzétenni, a konferencia püspök tagjainak egyhangúlag, vagy a teljes gyűlés döntô szavazatra jogosult tagjai legalább kétharmadának kell megszavaznia, és meg kell kapnia az Apostoli Szentszék felülvizsgálati jóváhagyását (recognitio-ját).

2. art. A Püspöki Konferencia egyetlen szerve sem végezhet hiteles tanítóhivatali cselekményt, kivéve a teljes ülést. Maga a Konferencia sem engedélyezhet ilyen hatalmat bizottságainak, vagy a saját kebelén belül létrehozott bármely szervének.

3. art. A 2. artikulusban említetteken kívüli intézkedéskre a Püspöki Konferencia doktrinális bizottságát a Konferencia permanens tanácsának kell kifejezetten felhatalmaznia.

4. art. A Püspöki Konferenciáknak felül kell vizsgálniuk statútumaikat, hogy összhangban legyenek a jelen dokumentum eligazításaival és normáival, valamint a Kánonjogi Kódexszel és a CIC 451. kánonja értelmében küldjéke meg az Apostoli Szentszéknek felülvizsgálatra (recognitio-ra).

Szívbôl adom Áldásomat,hogy a Püspöki Konferenciák tevékenysége egyre bôségesebb termést hozzon.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 1998. május 21-én, Urunk Mennybemenetele napján, pápaságom 20. évében.

[1] A Keleti Egyház patriarkális és nagyobb érseki egyházait törvényhozó, bírói s olykor egyházkormányzati hatalommal is felruházott megfelelô Püspöki Szinodusok kormányozzák (vö. CCEO 110, 152.). Róluk a jelen dokumentum nem szól. Ebbôl a szempontból ugyanis nincs analógia az ilyen Szinodusok és a Püspöki Konferenciák között. Ellenben e dokumentum vonatkozik azokra a Gyűlésekre, melyeket a több sui juris egyházból álló régiókban hoznak létre, s a CCEO 322 kánonja és az Apostoli Szék által jóváhagyott statutum szabályoz (vö. CCEO 322, 4. §; Pastor bonus apostoli konstitúció 58,1 oly mértékben, amennyire megközelítik a Püspöki Konferenciákat; vö. ChD 38.).
[2] Vö. LG 19; Mt 10, 1-4; 16, 18; Mk 3, 13-19; Lk 6, 13; Jn 21, 15-17.
[3] Vö. Mt 26, 14; Mk 14,10. 20. 43; Lk 22, 3. 47; Jn 6, 72; 20, 24.
[4] Cfr Mt 10. 5-7; Lc 9, 1-2.
[5] Vö. Mk 6, 7.
[6] Vö. Jn 17, 11. 18. 20-21.
[7] Vö. Jn 21, 15-17.
[8] Vö. Jn 20, 21; Mt 28, 18-20.
[9] ApCsel 2, 14.
[10] Vö. ApCsel 2, 42.
[11] Vö. ApCsel 6, 1-6.
[12] Vö. Gal 2, 1-2.7-9
[13] ApCsel 15,2.
[14] ApCsel 15,28
[15] Vö. Mt 28, 18-20.
[16] LG 20.
[17] Vö ApCsel 1,8; 2,4; Jn 20,22-23.
[18] vö. 1Tim 4,14; 2Tim 1,6--7
[19] LG 21
[20] LG 22.
[21] Vö. LG 23.
[22] Vö. LG 18; 22--23. Nota explivcativa praevia 2.; I. Vatikáni Zsinat Pastor aeternus, Prologus: DS 3051.
[23] Vö. LG 23.
[24] Néhány 2. századi zsinatról lásd Cézareai Euszébiosz: Historia ecclesistica V, 16, 10; 23, 2-4; 24, 8: SC 41, 49. 66-67. 69. - Tertullianus a 3. század elején dícséri a görögök zsinattartó szokását (vö. De ieiunio, 13, 6: CCL 2, 1272).
Szent Cipriábn leveleibôl tudunk afrikai ésrómai zsinatokról a 2. sázzad 20-30as éveibôl Vö. Epist. 55, 6; 57; 59, 13, l; 61; 64; 67; 68, 2, 1; 70; 71, 4, 1; 72; 73, 1-3: Bayard (ed.), Les Belles Lettres, Paris 1961, II, 134-135; 154-159; 180; 194-196; 213-216; 227-234; 235; 252-256; 259; 259-262; 262-264). A 2--3. századi zsinatokról lásd K. J. Hefele, Histoire des Conciles, I, Adrien le Clere, Paris 1869, 77-125.
[25] Vö. CIC. (1917) 283.
[26] Vö. Ua. 292.
[27] Vö. 439-446. kánon.
[28] Püspöki és Szerzetesi Kongregáció "Alcuni arcivescovi" instrukciója (1889. VIII. 24.) Leonis XIII. Acta, IX (1890), 184.
[29] CD 37; Vö. LG 23.
[30] Vö. VI. Pál pápa Ecclesiae Sanctae motu proprio (1966. VIII. 6. ), I. Normae ad exsequenda Decreta SS. Concilii Vaticani II "Christus Dominus" et "Presbyterorum Ordinis" 41: AAS 58 (1966), 773-774.
[31] Püspöki Kongregáció: Ecclesiae imago direktorium a Püspökök lelkipásztori szolgálatáról (1973. II. 22.), 210: Ench. Vat. 4, 2310-2311.
[32] Vö. CD 38, 5.
[33] Vö. CIC 459, l. §. Az együttműködést elôsegítô szervek: Reuniones Internacionales de Conferencias Episcopales, Consejo Episcopal Latinoamericano (CELAM); Consilium Conferentiarum Episcopalium Europae Secretariado Episcopal de América Central y Panamá (SEDAC); Commissio Episcopatuum Communitatis Europaeae (COMECE); Association des Conférences Episcopales de I'Afrique Centrale (ACEAC); Association des Conférences Episcopales de la Region de 1'Afrique Centrale (ACERAC); Symposium of Episcopal Conferences of Africa and Madagascar (SECAM); Inter-Regional Meeting of Bishops of Southern Africa (IMBSA); la Southern African Catholic Bishops' Conference (SACBC); Conférences Episcopales de I'Afrique de 1'Ouest Francophone (CERAO); la Association of the Episcopal Confetences of Anglophone West Africa (AECAWA); la Association of Member Episcopal Conferences in Eastern Africa (AMECEA); Federation of Asian Bishops' Conferences (FABC); Federation of Catholics Bishops' Conferences of Oceania (FCBCO); (Vö. Annuario Pontificio per I'anno 1998, Cittá del Vaticano 1998, pp. 1112-1115 ). Mindazonáltal ezek az intézmények nem Püspöki Konferenciák a szó sajátos értelmében.
[34] II. János Pál pápa: Beszéd a Római Kúriához (1986. VI. 28-án), 7c: AAS 79 (1987), 197.
[35] Zárójelentés II, C, 5: L'Osservatore Romano 1985. XII. 10, 7.
[36] Vö. Ua. II, C), 8, b).
[37] LG 9.
[38] I. Vatikáni Zsinat Pastor aeternus, Prologus: DS 3051.
[39] Vö. Hittani Kongregáció: Communionis notio levele (1992. V. 28),12: AAS 85(1993)845.
[40] LG 20.
[41] LG 26
[42] Ua, Nota explicativa praevia 2.
[43] LG 22.
[44] LG 22.
[45] Vö. LG 22.
[46] Vö. Hittani Kongregáció: Communionis notio levele (1992. V. 28),12: AAS 85(1993)846.
[47] Vö. LG 23.
[48] Uo.
[49] LG 25.
[50] LG 26.
[51] Vö. LG 23.
[52] Püspöki Szinodus 1985., Zárójelentés II, C, 5: L'Osservatore Romano 1985. XII. 10, 7.
[53] II. János Pál pápa: Deszéd az USA püspökeihez (12987, IX. 16-án) 3: Insegnamenti, X, 3,(1987)555.
[54] Vö. Hittani Kongregáció: Communionis notio levele (1992. V. 28),9: AAS 85(1993)843.
[55] Többek között, miként mindannyian tudjuk, sok püspök van, akik püspöki feladatokat látnak el, de nem fejei részegyháznak.
[56] II. János Pál pápa: Beszéd a Római Kúriához (1990. XII. 20-án), 6: AAS 83 (1991), 774.
[57] Vö. LG 22.
[58] Vö. Jn 10, 11.
[59] Vö. LG 23; CD 6.
[60] Vö. CD 36.
[61] CIC 447; vö. CD 38,1.
[62] CD 37.
[63] CIC 448, 1. §
[64] 448 2. §
[65] 449. 1. §
[66] Vö. 450, 1. §
[67] Vö. 454, 1. §
[68] Vö. Kódexértelmezô Pápai Bizottság: Válasz az Utrum Episcopus Auxiliaris kérdésre (1988. V. 23.): AAS 81(198) 388.
[69] Vö. CIC 454. 2. §
[70] CIC 451.
[71] LG 20
[72] LG 27.
[73] CD 11; vö. CIC 368.
[74] Vö. LG 27
[75] CIC 381, 1. §.
[76] CIC 455, 1. §.
[77] CIC 455, 4. §.
[78] CIC 753.
[79] CIC 775, 2. §
[80] VÖ CIC 825.
[81] Vö. DV 10.
[82] Vö. LG 25; CIC 753.
[83] Vö. CIC 455.
[84] Zárójelentés II, C, 5: L'Osservatore Romano 1985. XII. 10, 7.