Elnök Úr,
Őszentsége,
Kedves Örmény Barátaim!
1. Hálát adok a mindenható Istennek, hogy ma első alkalommal örmény földre lép Róma püspöke, erre az ősi és szeretett földre, melyről így énekelt a ti nagy költőtök, Daniel Varujan: A kis falvaktól egész a horizontig tart a mi földünk anyasága! Régóta vártam a kegyelemnek és az örömnek ezt a percét, különösen mióta Ön, Elnök úr, és Őszentsége, minden örmények Katolikosza és legfőbb Pátriárkája látogatást tett a Vatikánban.
Nagyon hálás vagyok Önnek, Elnök úr, üdvözlő szavaiért, melyeket a kormány és Örményország lakóinak nevében intézett hozzám. Köszönetet mondok a polgári és katonai vezetőknek, valamint az Örményországban akkreditált diplomáciai testületnek, hogy megjelentek fogadásomra. Amikor Önhöz fordulok, Elnök úr, megbecsülésemet és barátságomat nemcsak az itt élő polgárokra, hanem a világon szerte élő örmények millióira is ki akarom terjeszteni, akik hűségesek örökségükhöz és identitásukhoz, és ma megújult büszkeséggel és örömmel tekintenek szülőföldjük felé. Az ő szívükben is a Varujan egyik költeményében megfogalmazott érzések élnek:
A szívem szeretne elmerülni a kék ég fénylő hullámaiban, hajótörést szenvedni - ha kell - az ég csillagain; megismerni új csillagokat, az elveszett őshazát, ahonnan kiesett lelkem még mindig az ég után sír nosztalgiával.
2. Őszentsége, II. Karekin katolikosz úr, testvéri szeretettel ölelem az Úrban Önt és az Ön által vezetett egyházat. Az Ön bátorítása nélkül nem volnék itt mint zarándok, hogy megtiszteljem a keresztény élet rendkívüli tanúságtételét, melyet az Apostoli Örmény Egyház oly régóta tett, főként a 20. században, mely Önök számára az elmondhatatlan terror és szenvedés ideje volt.
A kereszténység hivatalos vallássá nyilvánításának 1700. évfordulóján e hőn szeretett földön az egész katolikus Egyház osztozik az Önök és minden örmény bensőséges örömében.
Ölelésre tárom karjaimat, püspök testvéreim, s a Katolikus Egyháznak Örményországban és a határos területeken élő minden hívője felé, és szeretnélek megerősíteni mindnyájatokat Urunk Jézus Krisztus szeretetében, nemkülönben országotok és a felebarát szolgálatában.
3. Mélyen megindít e föld kereszténységének dicsőséges története, mely a hagyomány szerint Júdás Tádé és Bertalan apostolok prédikációjáig nyúlik vissza. Később Világosító Szent Gergely tanúságtétele és munkája nyomán a kereszténység első alkalommal egy egész nemzet hitévé vált. Az egyetemes Egyház évkönyvei tanúsítják, hogy Örményország népe volt az első, mely mint nép fogadta be a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának kegyelmét és igazságát. Azon ősidők óta egyházatok szüntelenül énekli az Atyaisten dicséretét, ünnepli az Ő Fia, Jézus Krisztus halálának és föltámadásának misztériumát, és segítségül hívja a Szentlelket, a Vigasztalót. Buzgón őrzitek soksok vértanútok emlékezetét, és a vértanúság az örmény nép és egyház sajátos jegye maradt.
4. Örményország múltja elválaszthatatlan keresztény hitétől. A Jézus Krisztus evangéliuma iránti hűség hozzájárul majd a jövőhöz is, amit ez a nemzet az elmúlt század pusztításai után most épít. Elnök úr, drága barátaim, az imént ünnepelték függetlenségük tíz éves évfordulóját. Jelentős lépés ez azon az úton, mely az igazságos és harmonikus társadalom felé vezet, amelyben mindenki teljesen otthon érezheti magát, s láthatja, hogy törvényes jogait tiszteletben tartják. Mindenki, de főként azok, akik a közügyekért felelősek, arra hivatottak, hogy az igazságosság és szolidaritás iránti elkötelezettségükkel a közjót és a nép gyarapodását elébe helyezzék bármiféle részleges érdeknek. Ez érvényes e régió békéjének sürgető keresésében is. A béke csak a különféle közösségek kapcsolatában és az erősebb fél nagylelkűségében megmutatkozó kölcsönös megbecsülés és igazságosság megbízható alapjaira épülhet.
Örményország az Európa Tanács tagja lett. Ez azt jelzi, hogy Önök elszánták magukat, hogy határozottan és bátran elindítják az állami intézmények demokratikus reformját, ami a polgárok emberi és polgári jogainak biztosításához szükséges. Nehéz idők ezek, ugyanakkor olyan idők, melyek kihívást jelentenek a nemzetnek és bátorsággal töltik el. Mindenkinek határozottan el kell döntenie, hogy szereti-e a saját földjét, és föláldozza-e életét az igazi fejlődésért s népe lelki és anyagi jólétéért!
Isten áldja meg az örmény népet szabadsággal, boldogulással és békével!
Tisztelendő Testvérem,
minden örmény Katolikosza és Legfőbb Pátriárkája,
Kedves Fivéreim és Nővéreim Krisztusban!
Szálljon mindnyájatokra Isten áldása!
1. Zarándokutamon elérkeztem Örményországba dicsérni Istent az evangélium világosságáért, mely 17 évszázaddal ezelőtt áradt szét a földön erről a helyről, ahol Világosító Szent Gergely égi látomást kapott Isten Fiáról fény formájában. A Szent Ecsmiadzin nagy szimbóluma Örményország hitének Isten egyszülött Fiában, aki leszállott a mennyből, meghalt, hogy megváltson a bűntől, s akinek föltámadása megnyitotta az új eget és az új földet. Ecsmiadzin az összes örmény számára záloga az ugyanabban a hitben való állhatatosságnak szenvedések és - tegnapi s mai - vérontások közepette, melyeket a ti gyötrelmes történelmetek hűségetek áraként követelt. E helyen szeretnék tanúskodni arról, hogy a ti hitetek a mi hitünk Jézus Krisztusban, igaz Istenben és igaz emberben: hiszen egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség.
Itt a Szent Ecsmiadzinban örömmel teli szívvel viszonzom a békecsókot, melyet Őszentsége az elmúlt novemberben adott nekem Péter apostol sírjánál Rómában. Mély megindultsággal köszöntöm Önt s a szeretett Apostoli Örmény Egyház érsekeit, püspökeit, szerzeteseit, papjait és híveit. Mint Róma püspöke csodálattal hajtok térdet népetek keresztségének mennyei ajándéka előtt, s fejezem ki tiszteletemet ebben a templomban, mely a nemzet szimbóluma, s a kezdetektől fogva Szent Gergely látomásának megfelelően hordozza oszlopain a vértanúság jelét.
2. Köszönöm Őszentségének, hogy a házába fogadott engem. Ez az első alkalom, hogy a római Pápa valamely országban végig egy olyan testvérének házában időzzön, aki egy dicsőséges keleti Egyház vezetője, és egy tető alatt ossza meg vele a mindennapi életet. Köszönöm a szeretetnek ezt a jelét, ami nagyon megindít engem, s minden katolikus szív számára a mély barátság és testvéri szeretet jele. E percekben az Ön tiszteletre méltó elődeire gondolok. I. Vazgen katolikoszra, aki oly sokat tett azért, hogy népe megláthassa a szabadság ígéretének földjét, és épp akkor tért meg Istenhez, amikor elnyerték a függetlenséget. Gondolok a feledhetetlen I. Karekin katolikoszra, aki olyan volt számomra, mint a testvérem. Súlyos betegségében nem tudtam meglátogatni, pedig nagyon reménykedtem benne. E vágyam most teljesült a Szentségeddel, ugyanolyan kedves és szeretett testvéremmel való találkozásban. Nagyon várom a következő napokat, amikor Önnel kéz a kézben találkozni fogok az örmény néppel, és közösen adunk hálát a mindenható Istennek a Krisztus iránti hűség 17. évszázadáért.
3. Jézus Krisztus, Urunk és Üdvözítőnk, add megértenünk azt a ragyogó igazságot, amit Szent Gergely hallott ezen a helyen: Szereteted kapui összes teremtményeid számára megnyíltak... a világosság, ami betölti a földet, a te evangéliumod hirdetése.
Urunk, tégy minket méltóvá e napok kegyelmére. Fogadd el közös imádságunkat; fogadd el az egész Egyház háláját az örmény nép hitéért. Sugallj nekünk olyan szavakat és gesztusokat, melyek igazolják egymás iránti testvéri szeretetünket. Mária, Isten Anyja, Örményország Királynője és Szent Gergely közbenjárására kérjük ezt tőled, akinek a te Igéd világosság formájában jelent meg. Amen.
Élők és holtak Bírája, irgalmazz nekünk!
Hallgasd meg, ó Urunk, a siralmat,
mely e helyről száll hozzád,
a megholtak szavát a Mec Jeghérn mélységeiből,
az ártatlan vér kiáltását,
mely úgy esdekel, mint Ábel vére,
mint Ráchel, aki siratja fiait, mert nincsenek többé.
Hallgasd meg, ó Urunk, Róma Püspökének szavát,
aki megismétli elődjének,
XV. Benedek pápának esdeklését,
aki 1915-ben fölemelte szavát
a súlyosan gyötört örmény nép védelmére,
melyet a megsemmisülés küszöbére sodortak.
Tekints e föld népére,
mely oly régóta beléd vetette bizalmát,
súlyos szorongatásokon ment keresztül,
és nem fogyatkozott meg az irántad való hűségben.
Törölj le a szemükről minden könnyet,
és add, hogy a 20. században elszenvedett agóniája
adja át helyét az örökkétartó élet aratásának.
Mélységesen megindulva
az örmény népet ért rettenetes erőszaktól,
megrendülve kérdezzük önmagunktól,
hogyan történhetett a világban
ilyen embertelen eltévelyedés?
De megújítva reményünket a te ígéretedben,
ó Urunk, kérjük,
adj nyugodalmat az elhunytaknak a te békédben,
melynek nincsen vége,
és adj gyógyulást a te szereteted hatalmával
a még sajgó sebekre.
A lelkünk jobban sóvárog utánad, Urunk,
mint a hajnali őrség,
és várjuk
a kereszten szerzett megváltás beteljesedését.
Várjuk a húsvét világosságát,
mely a legyőzhetetlen élet hajnala,
az új Jeruzsálem dicsősége,
ahol nem lesz többé halál.
Élők és holtak Bírája, irgalmazz nekünk!
(majd örményül:)
Ter voghormjá! Khrisztosz snorhjá mez!
Ter voghormjá!
(Uram, irgalmazz, Krisztus, kegyelmezz,
Uram, irgalmazz!)
Íme, mily jó és milyen édes a testvérek együttléte!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
1. Az elmúlt vasárnapon Őszentsége és az egész ecsmiadzini katolikoszátus örömére fölszentelték ezt az új székesegyházat Világosító Szent Gergely tiszteletére, mely méltó emlékműve Örményország a mi Urunk Jézus Krisztus iránti 1700 éves hűségének. Ez a családi szentély tanúsítja az atyáitoktól örökölt hitet, és mindannyiunknak arról a reményről beszél, mely eltölti az örmény népet, hogy megújult bizalommal és bátor elszántsággal tekintsen a jövőbe.
Számomra személy szerint igen nagy öröm, hogy Őszentségével együtt vezethetem ezt az ökumenikus liturgiát. Olyan ez, mintha folytatása volna az elmúlt esztendőben a római Szent Péter-bazilikában végzett közös imádságunknak. Ott közösen tisztelhettük Világosító Szent Gergely ereklyéjét, és az Úr ma megajándékoz azzal, hogy ugyanazt itt, Jerevánban is megtehetjük. Ugyanazzal a testvéri szeretettel ölelem Őszentségét, mellyel római látogatásom alkalmával Ön üdvözölt engem.
Hálás vagyok Őexcellenciájának, a köztársasági Elnök úrnak jelenlétéért ezen az ökumenikus találkozón, mely jele közös meggyőződésünknek, hogy e nemzet életerős lesz, s a kölcsönös megbecsülés és az összes intézmények együttműködésének erejéből boldogulni fog. Gondolatom most Őszentsége I. Aram kilikiai katolikoszhoz, valamint a jeruzsálemi és konstantinápolyi örmény pátriárkákhoz száll: az Úr szeretetében küldöm nekik köszöntésemet. Szívből köszöntöm a civil hatóságok és vallási közösségek jelenlévő tagjait.
2. Amikor III. Tiridát király Szent Gergely prédikációjára megtért, új világosság támadt az örmény nép hosszú történelmében. A hit egyetemessége elválaszthatatlanul összeforrott nemzeti identitástokkal. A keresztény hit maradandóan meggyökeresedett az Ararát hegye körüli földön, és az evangélium szava mélységesen befolyásolta az örmény nép nyelvét, családi életét, kultúráját és művészetét.
Megőrizve és kibontakoztatva a maga identitását, az örmény Egyház habozás nélkül bocsátkozott dialógusba más keresztény hagyományokkal, s merített azok lelki és kulturális örökségéből. Már a kezdetek kezdetén örményre fordították nem csupán a Szentírást, hanem a szír, görög és latin egyházatyák fő műveit is. Az örmény liturgia merített Kelet és Nyugat egyházának liturgikus hagyományaiból. E rendkívüli lelki nyitottságnak köszönhetően az örmény Egyház végig a történelmén különlegesen érzékeny volt a keresztények egységére. Szent pátriárkák és egyháztanítók - például Szent Magnusz Izsák, Otmuszi Babghén, Dzagi Zakariás, Nerszesz Snorhali, Lambroni Nerszesz, Szalamasztai István, Dzsugajeci Jakab és mások - jól ismertek az Egyház egysége iránti buzgóságukról.
Nerszesz Snorhali a bizánci császárhoz intézett levelében úgy vázolta az ökumenikus dialógus alapelveit, hogy azok semmit nem veszítettek érvényességükből. Meglátásai között hangsúlyozza a tényt, hogy az egység keresése az egész közösség feladata, s nem szabad hagyni, hogy megoszlások támadjanak az egyházakon belül; tanítja továbbá, hogy gyógyítani kell az emlékezést ahhoz, hogy le lehessen győzni a múlt ellenérzéseit és előítéleteit, mint ahogy elengedhetetlen a kölcsönös megbecsülés és az egyenrangúság érzése az illetékes egyházak képviseletében tárgyalók között; végül ő mondja, hogy a keresztényeknek szükségük van arra a mély belső meggyőződésre, hogy az egység nem stratégiai állások vagy politikai előnyök megszerzése, hanem az evangélium Krisztus parancsolta hirdetése miatt lényeges. E nagy örmény egyháztanítónak a meglátásai rendkívüli lelkipásztori bölcsesség gyümölcsei, s én magamévá teszem őket most itt, köztetek.
3. Íme, mily jó és milyen édes a testvérek együttléte! Amikor 1970-ben VI. Pál pápa és I. Vazgen katolikosz békecsókot váltott, a római és az örmény Egyház közötti testvéri kapcsolatok új korszaka kezdődött. Kettejük találkozását hamarosan más jelentős látogatások követték. Én magam igaz örömmel őrzöm Őszentsége I. Karekin két római látogatásának emlékét, melyeket először mint kilikiai, másodszor mint ecsmiadzini katolikosz tett Rómában. Attól kezdve, hogy I. Karekin katolikosz megfigyelőként részt vett a II. Vatikáni Zsinaton, fáradhatatlanul munkálkodott azon, hogy előmozdítsák a keleti és nyugati keresztények közti testvéri kapcsolatokat és gyakorlati együttműködést. Nagyon szerettem volna viszonozni látogatását itt, Örményországban, de gyenge egészsége, majd korai halála ezt lehetetlenné tette. Hálát adok az Úrnak azért, hogy megajándékozott titeket az Egyház e nagy emberével, a keresztények egységének bölcs és bátor úttörőjével.
Örömmel viszonzom azt a látogatást, melyet Őszentsége örmény püspökök és hívők egy csoportjával tett nálam Rómában. Az egyházi barátság és szeretet nagy jeleként értékeltem akkor meghívását, hogy látogassak el Örményországba és a Szent Ecsmiadzinba. Az Apostoli Örmény Egyház és a Római Egyház kapcsolatai évszázadokon keresztül intenzívek és közvetlenek voltak, és soha nem aludt ki egészen a teljes egység vágya. Mai látogatásom tanúskodik közös óhajunkról, hogy eljussunk arra a teljes egységre, amit az Úr akart tanítványai számára. Az Ararát hegyének közelében vagyunk, ahol a hagyomány szerint Noé bárkája szárazra került. Miként a galamb a béke és a szeretet olajágával a csőrében tért vissza, úgy azért imádkozom, hogy látogatásom a köztünk már meglévő gazdag és termékeny együttműködés megszentelése (konszekrációja) legyen.
Valóságos és bensőséges egység van a Katolikus Egyház és az Örmény Egyház között, tekintettel arra, hogy mindketten megőrizték az apostoli jogfolytonosságot, érvényes szentségeik vannak, különösen a keresztség és az Eucharisztia. Ennek tudata kell hogy arra késztessen minket, hogy még intenzívebben fáradozzunk ökumenikus dialógusunk erősítéséért. A hit és szeretet e dialógusában - bármilyen nehéz - egyetlen kérdést sem szabad mellőznünk. Annak tudatában, hogy Róma püspökének szolgálata mennyire fontos a keresztény egység keresésében, kértem Ut unum sint kezdetű enciklikámban, hogy egyházaink püspökei és teológusai reflektáljanak azokra a formákra, melyekben ez a szolgálat a szeretet mindkét fél részéről elismert szolgálataként valósulhat meg. Az Egyház életének első századai iránymutatók lehetnek e kérdésben. Buzgón imádkozom azért, hogy újra megvalósulhasson az ajándékok cseréje, amire az Egyház első évezrede oly csodálatos példát adott. Annak az időnek emlékezete, amikor az Egyház még mindkét tüdejével lélegzett, késztesse a keleti és nyugati keresztényeket arra, hogy együtt járják útjukat a hit egységében és a törvényes különbözőségek tiszteletben tartásában, elfogadván és támogatván egymást mint Krisztus egyetlen testének tagjai.
4. Egy szívvel szemléljük Krisztust, a mi békénket, aki egyesítette azt, ami korábban megosztott volt. Valóban, az idő sürget, s feladatunk szent és nem tűr halasztást. Hirdetnünk kell az üdvösség örömhírét korunk embereinek, férfiaknak és nőknek egyaránt. Miután megtapasztalták a kommunizmus és a materializmus lelki ürességét, keresik az élet és a bölcsesség értelmét: szomjazzák az evangéliumot. Igen nagy felelősséggel tartozunk értük, ők pedig a hitben és a kölcsönös szeretetben az egység meggyőző tanúságtételét várják tőlünk. Miután a teljes közösségért fáradozunk, együtt tegyük meg azt, amit külön-külön nem tudunk. Fáradozzunk együtt, tiszteletben tartva különféle identitásunkat és hagyományainkat. Soha többé ne forduljon szembe keresztény a kereszténnyel, vagy egyház az egyházzal! Járjuk inkább együtt utunkat, kéz a kézben, hogy a 21. század és a harmadik évezred világa hinni tudjon.
5. Az örmények mindig igen tisztelték Krisztus keresztjét. A kereszt számukra a remény kimeríthetetlen forrása volt évszázadokon át, megpróbáltatás és szenvedés idején. E földnek jellegzetessége a sok chacskhar, kereszteskő, melyek mind a keresztény hit iránti hűségükről tanúskodnak. Az örmény Egyház az esztendőnek ebben az időszakában üli egyik nagy ünnepét: a Szent Kereszt fölmagasztalását.
Magasba emeltetvén a földről, a kereszt fájára, Jézus Krisztus, a mi üdvösségünk, életünk és föltámadásunk, mindeneket magához vonz.
Ó Krisztus keresztje, igaz reménységünk! Valahányszor a bűn és az emberi gyöngeség megoszlást okoz, adj erőt nekünk a megbocsátáshoz és a megbékéléshez! Ó Krisztus keresztje, légy támaszunk, amikor azért fáradozunk, hogy helyreállítsuk a teljes közösséget azok között, akik föltekintenek a megfeszített Úrra, mint üdvözítőnkre és Istenünkre! Amen.
Köszönöm a figyelmüket, és kérem Isten áldását a teljes egység felé törekvő lépteinkre.
Kedves Fivéreim és Nővéreim!
Köszöntelek és megáldalak mindnyájatokat!
Az Úr az én világosságom és üdvösségem.
1. A Zsoltáros e szavai csendültek meg az örmények szívében, amikor 1700 évvel ezelőtt a keresztény hit, melyet e földön elsőként Bertalan és Júdás Tádé apostol hirdetett, a nemzet vallása lett. Attól az időtől kezdve az örmény keresztények a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmében és igazságában éltek és haltak meg. Az evangélium világossága és üdvössége indított és támogatott benneteket zarándoklástok minden szakaszában a századokon át. Mi most megemlékezünk Örményország Jézus Krisztus iránti hűségéről, és kifejezzük tiszteletünket ebben a szentmisében, melyet Őszentsége II. Karekin katolikosz testvéri szeretetből fakadó meghívására azon a szent helyen mutathatok be, ahol Isten Fia megjelent hitbéli atyátoknak, Világosító Szent Gergelynek.
Mennyire várta Róma Püspöke ezt a napot! Nagy örömmel köszöntöm Őszentségét, a katolikoszt, érsek és püspök testvéreit, valamint az Apostoli Örmény Egyház minden hívőjét.
Köszöntöm Nerszesz Der Nerszeszián érsek urat, Vártán Kecsicsián koadjutor érsek úrral együtt, s rajtuk keresztül gondolatom Őboldogsága XIX. Nerszesz Bedrosz pátriárka s a világon szétszórtan élő örmény katolikusok püspökei felé száll. Magamhoz ölelem a papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket, és mindnyájatokat, örmény katolikus Egyház fiai és leányai. Köszöntöm Giuseppe Pasotto püspök urat, a kaukázusi latin szertartásúak apostoli adminisztrátorát és mindazokat, akik Grúziából és a Kaukázus más részeiről jöttek.
2. Hosszú éveken át nem lehetett hallani a papok hangját templomaitokban, de a nép hitének - Péter apostol utóda iránti áhítattal és gyermeki szeretettel teljes - szava nem hallgatott el.
Amikor rosszakaratú emberek tüzet nyitottak Panik helység temploma harangtornyának keresztjére, bántani akarták azt az Istent, akiben nem hittek. Erőszakuk azonban elsősorban a nép ellen irányult, akik gyűjtötték a köveket, hogy házat építsenek az Úrnak; ellenetek irányult, akik azokban a templomokban megkaptátok a hit ajándékát a keresztség vizében és a Szentlélek ajándékát a bérmálásban; ellenetek irányult, akik e templomokban összejöttetek, hogy együtt részesüljetek az Eucharisztia asztaláról a mennyei eledelben; ellenetek irányult, akiknek házasságát az imádság e helyein áldották meg, hogy családjaitok szentek legyenek, s ahol utolsó búcsút vettetek szeretteitektől, abban a biztos reményben, hogy egy napon együtt lesztek velük a Paradicsomban.
Fegyverből tüzet nyitottak a keresztre; s ti mégis tovább folytattátok az Úr dicséretének énekét, őriztétek és tiszteltétek utolsó papotok papi ruháját, mint köztetek való jelenlétének jelét. Énekeltétek himnuszaitokat, annak biztos tudatában, hogy az égben papotok hangja egyesül a tiétekkel Krisztus, az örök főpap dicséretében. Amennyire csak tudtátok, díszítettétek szent helyeiteket, s Jézus és az Ő szűz Anyja képei mellett gyakran ott volt a római Pápa képe is az Apostoli Örmény Egyház katolikoszának képével együtt. Megértettétek, hogy ahol csak keresztények szenvednek, még ha megosztottak is egymás között, már mélységes egységben vannak.
3. Ez a magyarázata annak, hogy a ti újkori történelmeteket miért nem bélyegzi meg az az egyházak közötti szomorú ellenkezés, mely másutt, nem is olyan messze innen, annyira meggyötörte a keresztényeket. Emlékszem, az ateista ideológia telének elmúltával az elhunyt I. Vazgen katolikosz hamarosan kérte a római Szentszéket, hogy küldjön egy papot az örményországi katolikusokhoz. Akkor kiválasztottam számotokra Komitasz atyát, Mechitar apát egyik lelki gyermekét. A mechitarista közösség ebben az évben ünnepli alapításának 300. évfordulóját. Adjunk hálát az Úrnak azért a dicsőséges tanúságtételért, amit a szerzetesek tettek; és fejezzük ki köszönetünket mindazért, amit az örmény kultúra megújításáért tesznek.
Már nem volt fiatal, de Komitasz atya elfogadta, hogy közvetlenül és lelkesedéssel egyesüljön veletek az újjáépítés nehéz feladatában. Jött, és Panikban telepedett meg, ahol helyreállította a keresztet, melyet fegyverekkel próbáltak elpusztítani. Testvéri szeretettel az Apostoli Örmény Egyház hívei és klérusa iránt, újra megnyitotta és megszépítette a katolikusok számára a templomot, amit oly régóta védtek. Most e templom oldalánál nyugszik, halálában is közel a népéhez, s várja az igazak föltámadását.
4. Ezt követően testvéri egyetértésben Vazgen katolikosszal, aki a nemzeti parlamentben megvédte az örmény katolikusok jogait, elküldhettem nektek lelkipásztorul egy másik mechitaristát, akit a Szent Péter-bazilikában püspökké szenteltem. Édesapja olyan hitvalló, aki életével fizetett Krisztus iránti hűségéért a kommunista börtönökben.
Nerszesz érsek úrhoz is volna egy külön köszönő szavam. Amikor kértem, készségesen elhagyta a velencei Szent Lázár szigeti szeretett mechitarista közösségét, hogy jöjjön és szerető atyaként s tisztelt tanítóként szolgáljon köztetek. Most segítségül áll mellette Vártán érsek, Mechitár apát egy másik lelki gyermeke. Neki is hosszú és termékeny lelkipásztori szolgálatot kívánok.
Korábban helynökével - aki időközben az Iránban élő örmény katolikusok püspöke lett -, most pedig koadjutor érsekével, a papokkal és szerzetesnőkkel, akik oly nagylelkűen áldozzák energiáikat az evangélium szeretetéért, Nerszesz érsek megtanította nektek és megmutatta, hogy ebben az országban a katolikus Egyház nem versenytárs. Kapcsolatainkat testvéri lelkület hatja át. Miként a hallgatás éveiben odatettétek a pápa képét a katolikosz képe mellé, úgy ebben a szentmisében nem csupán a katolikus hierarchiáért, hanem Őszentsége II. Karekinért, az összes örmények katolikoszáért is imádkozunk.
Őszentsége nagylelkűségében meghívta Róma püspökét, hogy az Eucharisztiát a maga katolikus közösségével a Szent Ecsmiadzinban ünnepelje, és megtisztel minket jelenlétével ezen örvendetes alkalommal. Vajon nem közös hitünk családos jele-e ez? Nem fejezi-e ki sok fivérünk és nővérünk forró vágyát, akik annyira óhatják látni, hogy akadálytalanul haladunk az egység útján? Szívből szeretném, hogy mielőbb eljöjjön a nap, amikor együtt ünnepeljük majd az isteni Áldozatot, amely mindannyiunkból egy valóságot alkot. Ezen az oltáron, amely Szentséged oltára, kérem az Urat, bocsássa meg nekünk az egység ellen elkövetett régi vétkeinket, és vezessen minket a szeretetre, mely minden akadályt legyőz.
5. Kedves katolikus fivéreim és nővéreim, joggal vagytok büszkék atyáitok ezen ősi földjére, és örökösei vagytok e föld történelmének és kultúrájának. A katolikus Egyházban sok nép ajkáról és sokféle nyelven száll föl Istenhez a dicsőítő himnusz, de a sokféle hang egy dallammá olvadása semmiképpen nem rombolja le a ti örmény identitástokat. Ti őseitek édes nyelvét beszélitek. Liturgiátokat úgy éneklitek, ahogy az örmény Egyház szent atyái tanították. Az apostoli Egyházhoz tartozó testvéreitekkel együtt tegyetek tanúságot az egy és ugyanazon Jézus Krisztusról, aki nincs megosztva. Ti nem Apollóhoz, nem Kéfáshoz, nem is Pálhoz tartoztok: Ti Krisztusé vagytok, és Krisztus az Istené.
6. Mint örmények a többi örménnyel együtt ugyanazon jogok és kötelességek birtokában, segítsétek újjáépíteni a nemzetet. Bizonyos vagyok abban, hogy e nagyon jelentős feladat végrehajtásában az Apostoli Örmény Egyházhoz tartozó fivéreink és nővéreink úgy tekintik a katolikus közösség tagjait, mint ugyanannak az anyának, az áldott örmény földnek, a vértanúk és szerzetesek, a tudósok és művészek földjének gyermekeit. Az időközben beállt megoszlások a gyökereket érintetlenül hagyták. Versenyeznünk kellene, de nem a megoszlások létesítésében vagy egymás kölcsönös elmarasztalásában, hanem az egymás iránti szeretet bizonyításában. Az Úr tanítványai között a versengés egyetlen lehetséges tárgya az, hogy ki tud jobban szeretni! Emlékezzünk csak nagy püspökötök, Lambroni Nerszesz szavára: Senki sem élhet békében Istennel, ha előbb nem köt békét az emberekkel... Ha szeretünk és a szeretet a mértékünk, akkor szeretetben lesz részünk; ha mértékünk az irigység és a gyűlölet, irigység és gyűlölet irányul felénk.
Örményország ma minden fiától és leányától nagy erőfeszítéseket és új áldozatokat vár. Örményországnak szüksége van arra, hogy gyermekei mindannyian egész szívükkel a közjóért fáradozzanak. Csak ez fogja biztosítani, hogy a közéletben dolgozók tisztességes és nagylelkű szolgálatát a nép hűséggel és megbecsüléssel viszonozza; hogy a családok egységesek és hűségesek legyenek; hogy minden emberi életet szeretettel fogadjanak fogantatása pillanatától kezdve, s nagy figyelemmel gondozzanak akkor is, ha betegség vagy szegénység sújtja. És hol találhattok erőt e nagy, közös feladathoz? Ott, ahol az örmény nép mindig indíttatást talált ahhoz, hogy állhatatos maradjon magas eszményeihez és megvédje a maga lelki és kulturális örökségét: abban a világosságban és üdvösségben, ami Jézus Krisztustól jön hozzátok.
Örményország éhezi és szomjazza Jézus Krisztust, ezért adták sokan őseitek közül az életüket is. E mostani, nehéz időkben az emberek kenyeret keresnek. De amikor megvan a kenyerük, a szívük többet szeretne. Szeretne értelmet találni az életnek, s megtalálni a reményt, amely támaszt adna a kemény mindennapi munkában. Ki fogja arra késztetni őket, hogy Jézus Krisztusba vessék bizalmukat? Ti, örmény keresztények, ti, valamennyien!
7. Az összes örmény keresztények mind Jézus Krisztus keresztjére néznek, mint a világ egyetlen reményére s Örményország igaz világosságára és üdvösségére. Valamennyien a kereszten születtetek, Krisztus átszúrt oldalából. Nagyon becsüljétek a keresztet, hiszen tudjátok, hogy élet és nem halál, győzelem és nem vereség. Ti tudjátok ezt, mert megértettétek az igazságot, melyet Szent Pál hirdetett a Filippieknek: fogsága az evangélium terjedésére szolgált.
Keserű tapasztalataitokat úgy látjátok - ahogy igaz is -, hogy a maga módján bizonyos bebörtönzés volt. Vállatokra vettétek kereszteteket, és az nem tett tönkre titeket! Sőt, titokzatos és csodálatos módon újjáteremtett. Ez a magyarázata annak, hogy 1700 esztendő múltán elmondhatjátok Mikeás próféta szavával: Ne örülj, ellenségem, a bajomon! Ha el is estem, föl fogok kelni; ha a sötétségben ülök is, az Úr lesz az én világosságom.
Örményország keresztényei, a nagy megpróbáltatás után itt van a fölkelés ideje! Keljetek föl azzal, aki minden időben a ti világosságotok és üdvösségetek volt!
8. Ezen ökumenikus zarándoklat alkalmával nagyon szerettem volna meglátogatni mindazokat a helyeket, ahol katolikusok nagy számban élnek. Szerettem volna imádkozni az 1988-ban történt rettenetes földrengés áldozatainak sírjánál, mert tudom, hogy még sokan viselik annak tragikus következményeit. Szerettem volna személyesen meglátogatni a Redemptoris Mater Kórházat, melynek létrejöttéhez én magam is hozzájárulhattam, amikor Örményország olyan nehéz helyzetben volt, s melyről tudom, hogy nagyon megbecsülitek a szolgálatért, amit végez a Kamilliánusok, valamint Jézus Kis Nővérei fáradhatatlan munkájának köszönhetően. Sajnos azonban mindebből semmi nem vált lehetővé. De tudjátok meg, hogy valamennyiőtöknek megvan a helye a szívemben és imádságaimban.
Kedves fivéreim és nővéreim, amikor majd hazatértek e szent helyről, emlékezzetek rá, Róma püspöke azért jött, hogy megtisztelje az örmény nép hitét, melynek ti magatok is részesei vagytok. Eljött hozzátok megünnepelni hűségeteket és bátorságtokat, és dicsérni Istent, aki megengedte, hogy lássátok a szabadság napját. Ennél a csodálatosan szép oltárnál emlékezzünk meg mindazokról, akik harcoltak azért, hogy ezt a napot meglássák, és nem látták, de most Isten országának örök dicsőségében szemlélik azt.
Isten Anyja, akit ti oly gyöngéden szerettek, virrasszon örmény gyermekei fölött és őrizze meg mindig mindnyájatokat - kicsinyeket, fiatalokat, családokat, öregeket, betegeket - oltalmazó palástja alatt.
Mindenkor hűséges Örményország! Isten áldása legyen mindig veletek! Amen.
Excellenciás Kocsárján Elnök Úr,
Őszentsége,
Drága Örmény Barátaim!
1. Eljött a perc, hogy elbúcsúzzam és köszönetet mondjak Önnek, Elnök úr, és a kormány tagjainak a csodálatos vendégszeretetért, melyet Örményországban találtam. Köszönöm mindenkinek, a polgári és katonai elöljáróknak és munkatársaiknak, a hírközlésben dolgozó férfiaknak és nőknek, amiért idejüket és szakértelmüket adták e látogatás sikeréért.
Mély megindultsággal fejezem ki köszönetemet Őszentségének, az Apostoli Örmény Egyház legfőbb Pátriárkájának és Katolikoszának, hierarchiájának és híveinek a testvéri szeretetért és közösségért, amiben e napokban együtt részesedtünk.
2. Szeretettel köszöntelek benneteket, Nerszesz és Vártán érsek urak, Giuseppe püspök úr, és titeket, a katolikus Egyház papjai, szerzetesei, szerzetesnői és hívei: örömmel ünnepeltük együtt hitünk misztériumát, s személyesen megtapasztaltam vágyatokat, hogy honfitársaitokkal együtt akartok dolgozni a nagyobb igazságosságért és az örmény polgárok jobb életéért. A pápa magával visz titeket a szívében, és Isten meg fogja adni nektek az erőt, hogy szembe tudjatok nézni a rátok váró kihívásokkal.
Ismételten szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet minden egyház és egyházi közösség képviselői felé, akik részt vettek látogatásom eseményein. Bárcsak növekednék Krisztus minden követőjében a bizalom és az ökumenikus barátság, most, amikor átlépünk a harmadik évezredbe és az egyre szorosabb egység és együttműködés útját járjuk!
3. Köszönet neked, örmény nép, meleg barátságodért, a közös imádságért, nagy vágyadért, amelylyel a keresztények egységét óhajtod, köszönet hited tanúságtételéért; e hitet a sötét napokban sem hagytad el; s e hit maradandó és mély gyökereket vert családjaitokban és nemzeti életetekben.
Hosszú történelmetek során az Ararát a maradandóság szimbóluma és a bizalom forrása lett az örmény nép számára. Az erőszak és az üldözés többször is keményen próbára tette ezen állandóságot és bizalmat. Az örmény nép drága árat fizetett azért, hogy a keresztény világ határán él, olyannyira igaz ez, hogy az életszentség és a vértanúság szavak szókincsetekben szinonimaként szerepelnek. A rettenetes üldözés, mely a múlt század elején népeteket a megsemmisülés küszöbére sodorta, a totalitárius elnyomás hosszú évei, a pusztító földrengés: e tények egyike sem tudta megakadályozni az örmény lelket abban, hogy újra megtalálja a bátorságot és visszaszerezze nagy méltóságát.
4. Való igaz, hogy a mostani évek nehezek, és a szívetek olykor zavart és fáradt. Fiataljaitok közül sokan elhagyták szülőföldjüket, mert nincs munkaalkalom és szegények vagytok; nehéz folytatni a közjóért való munkát. Mindezek ellenére, drága örmény barátaim, maradjatok szilárdak a reményben! Ne feledjétek, hogy bizalmatokat Krisztusba vetettétek és örökre neki adtátok magatokat.
Szerte a világban élő örmény testvéreitek támogatásával legyetek elkötelezettek hazátok és társadalmatok szabadságban történő újjáépítésére.
Az idő megérett arra, hogy nemzetetek - fejlődése és boldogulása érdekében - nagy, koncentrált erőfeszítésben egyesítse kulturális erőforrásait és szellemi energiáit a keresztény örökség legfőbb értékei alapján. Ezek az értékek: minden ember méltósága, a személy központi szerepe minden helyzetben és kapcsolatban, s a mindenkit megillető egyenlő mértékű igazságosság, továbbá a gyengék és szerencsétlenek iránti szolidaritás erkölcsi parancsa. Kérem az Urat, hogy Örményország és a többi népek vezetőinek adassék meg a bölcsesség és az állhatatosság ahhoz, hogy bátran járják a béke útját, hiszen béke nélkül lehetetlen az igazi fejlődés és gyarapodás.
5. Búcsúzván tőletek, eltölt a remény, hiszen láttam kezdeményezőkészségteket s törekvéseitek nemes voltát. Visszahangozzanak az örmény szívekben nagy költőtöknek, Hovhonnesz Tumánjánnak a hazáról mondott szavai:
Életben maradtál, talpon maradtál bajaidban,
a múlt és a jelen titokzatos útján,
talpon bölcsen, gyötrődve és szomorúan
a te Isteneddel...
És eljön a hajnal, ahol majd boldog lesz az élet,
végül a világosság ezer és ezer lélekben,
és a te Ararát hegyed szent ormain
végül fellobban a jövendő tüze.
Akkor majd, azon a hajnalon
új énekek és új költemények
fakadnak költőid ajkán.
Világosító Szent Gergely s az örmény vértanúk és szentek serege virrasszon fölöttetek most és a jövőben! Krisztus Anyja, az Újszövetség Bárkája vezérelje Örményországot a vízözön utáni békére, Isten békéjére, aki elhelyezte szivárványát a felhők közé, jeléül szeretetének, melynek soha nem lesz vége.
Köszönöm, Elnök Úr!
Köszönöm, drága Karekin testvérem!
Köszönet mindenkinek!
(2001. február 2.)
1. Csodálatos és mindig gondviselő Isten, a te mindent megelőző tudásod szerint indítottad el az örmények üdvösségét.
Az ősi liturgikus himnusz, mely nemes népetek evangelizálásának isteni kezdeményezéséről énekel, drága fivéreim és nővéreim, hálát ébreszt a szívemben ezen a kedves évfordulón, amikor őseitek kereszténységgel való találkozásának 17. centenáriumát ünneplitek. Az egész katolikus Egyház örül, amikor megemlékezik a gondviselésszerű keresztelésről, melynek köszönhetően drága és nemes nemzetetek véglegesen belépett az új, krisztusi életet befogadó népek sorába.
Mindnyájan, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Pál apostol szavai föltárják azt a páratlan újdonságot, ami a keresztény ember számára a keresztségből fakad. E szentségben ugyanis az ember beletestesül Krisztusba, úgyhogy immár bizalommal mondhatja: már nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Ez a személyes és megismételhetetlen találkozás megszenteli és átformálja az embert azáltal, hogy Isten imádójává és a Szentlélek élő templomává teszi. A keresztség beoltja a tanítványt az igaz szőlőtőbe, Krisztusba, szőlővesszővé teszi, mely termést tud hozni. Azáltal, hogy fiú lett a Fiúban, a világ kezdetétől készített örök boldogság örököse.
Tehát minden keresztség az Úr Krisztus és az ember közötti szeretet találkozásával megpecsételt esemény a szabadság és az igazság misztériumában. Olyan esemény, melynek eucharisztikus dimenziója is van, mint minden más szentségnek is: a Krisztusba testesülés magával hozza az Egyházba, az Ige Jegyesébe, a Szeplőtelen és szeretettel teljes Anyába testesülést is. Erről mondja Pál apostol: Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel.
Ez az Egyházba testesülés egyes népek történelmében rendkívüli módon válik láthatóvá, amikor a megtérés különleges körülményekhez vagy eseményekhez kapcsolódó, közösségi aktus. Ha ez történik, akkor beszélünk egy nép keresztségéről.
2. Kedves örmény fivéreim és nővéreim, immár tizenhét évszázada, hogy ez a közös Krisztushoz térés megtörtént veletek. Olyan eseményről van szó, mely mélységesen meghatározta identitástokat; nem csupán a személyes, hanem a közösségi identitást is. Joggal lehet beszélni tehát nemzetetek keresztségéről, jóllehet a kereszténység valójában már korábban megjelent földeteken. A hagyomány ugyanis a kezdetet Szent Júdás Tádé és Szent Bertalan apostol prédikációjához és tevékenységéhez köti.
Az örmény közösség keresztségével, ami a polgári és a katonai vezetők megtérésével kezdődött, a nép új identitása született, mely az örménységnek elválaszthatatlan sajátossága lett. Attól kezdve lehetetlen volt örménységről beszélni anélkül, hogy annak ne lett volna lényeges része a Krisztusba vetett hit. Sőt, maga az örmény kultúra rendkívül erős indítást kapott az evangélium hirdetésétől: az örménység egészen sajátos karaktert adott az evangelizálásnak, s ugyanakkor az evangélium hirdetése nagyon erős indítást adott a nemzeti kultúrának. Az örmény ábécé föltalálása is, ami alapvető jelentőségű volt a nép kulturális identitásának szilárdsága és véglegessége szempontjából, szorosan kötődött Örményország keresztségéhez, és előbb volt az evangelizálás sajátos és igazi segédeszköze, mint a fogalmak és ismeretek közlésének módja. A Szent Szahak katolikosszal együttműködő Meszrop Mastoc műve, az új ábécé lehetővé tette az örményeknek, hogy a szírek és a görögök kultúrájának, teológiájának és lelkiségének legjobb elemeit fogadják be, s a befogadottakat eredeti módon hozzák kapcsolatba saját értékeikkel.
3. Örményországnak a 4. század kezdetén történt megtérését a hagyomány a 301. évhez köti, s őseitekben élt a tudat, hogy ők az először - korábban, mint ahogy a római birodalom saját vallásának ismerte volna el a kereszténységet - hivatalosan kereszténnyé lett nép.
A történész Agathangelosz szimbólumokkal teljes elbeszélésben mondja el részletesen azokat a dolgokat, melyek a hagyomány szerint népetek tömeges megtérését kísérték. Az elbeszélés két hős gondviselésszerű és drámai találkozásával kezdődik: az egyik a pártus Anak fia, Gergely, aki a cezáreai Kappadókiában nevelkedett, a másik az örmény király, III. Tiridát. Először egy összeütközés történt, mert Gergelytől a király azt követelte, hogy áldozzon Anahit istennőnek. Ő ezt megtagadta, és elmagyarázta az uralkodónak, hogy egyedül egy a teremtője az égnek és a földnek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja. Kegyetlenül megkínozták, de Gergely Isten erejével állhatatos maradt. Amikor a király ezt látta, szűk, mély és sötét kútba dobatta Gergelyt, amelyben kígyók éltek, s ahonnan senki került ki élve. A Gondviselés azonban egy jámbor özvegy keze által táplálni kezdte Gergelyt, s így ő hosszú éveken át sértetlenül élt a kútban.
A történet következő eseménye Rómában játszódik, ahol Diocletianus császár megpróbálta elcsábítani Hripszime szüzet, aki, hogy elkerülje a veszedelmet, néhány társnőjével elmenekült Rómából, és Örményországban keresett menedéket. Szépségére fölfigyelt Tiridát király is, s ő is meg akarta szerezni magának. Amikor látta, hogy semmire sem megy, Hripszimét társnőivel együtt kegyetlenül megkínoztatta és megölette. Büntetésül e szörnyű tettért, Tiridát vaddisznóvá változott és nem kapta vissza emberi alakját mindaddig, amíg égi jelnek engedelmeskedve ki nem szabadította Gergelyt a kútból, melyben ő immár 13 éve élt. Amikor a szent imádságára újra emberré változott, Tiridát megértette, hogy Gergely Istene az igaz Isten, s elhatározta, hogy családjával és hadseregével együtt megtér és az egész országban hirdetni kezdi az evangéliumot.
Így történt, hogy az örmények megkeresztelkedtek, és a kereszténység a nemzet hivatalos vallása lett. Gergely pedig, akit közben Cezareában püspökké szenteltek, Tiridáttal együtt bejárta az országot, lerombolták a bálványok kultuszhelyeit és keresztény templomokat építettek.
Ezek után Gergely Vághársápátban látomásban látta Isten egyszülött, megtestesült Fiát, s azon a helyen templomot épített, és a látomásra utalva Ecsmiadzinnak nevezte el, ami azt jelenti: (a hely, ahol) `az Egyszülött alászállott'. A pogány papokat megtanították az új vallásra, és az új kultusz szolgái lettek, fiaik pedig a későbbi papság és szerzetesség magvát alkották.
Ezután Gergely visszavonult a pusztába remetének, s legkisebb fia, Arisztakesz püspök és az örmény Egyház feje lett, később részt vett a niceai zsinaton (325-ben). A Chorenáci Mózes néven ismert örmény történész Gergelyről azt mondja: Ősünk és atyánk az evangéliumi életben, s hogy bizonyítsa a folytonosságot az apostoli igehirdetés és Világosító Gergely között, hivatkozik a hagyományra, mely szerint Gergelynek abban a kiváltságban volt része, hogy szüleinek háza Júdás Tádé apostol sírja közelében állt.
A még osztatlan Egyház ősi naptárai Keleten is, Nyugaton is ugyanazon a napon adják az igazság és életszentség fáradhatatlan apostolának ünnepét. Az egész örmény nép hitbeli atyja, Szent Gergely ma is közbenjár az égben, hogy nagy nemzetetek minden gyermeke ott lehessen majd az egyetlen nyáj isteni pásztora, Krisztus által megterített egyetlen asztal körül.
4. E hagyományos elbeszélés a legendás elemek mellett nagyon fontos lelki és erkölcsi tartalmat hordoz, tudniillik azt, hogy az evangélium hirdetése és Örményország megtérése a hit vértanúira alapozódik. Gergely szenvedése, Hripszime és társnői vértanúsága mutaja, hogy Örményország első keresztsége valójában vérkeresztség volt.
Népetek történelmének állandó jellemzője a vértanúság. E nép hite elválaszthatatlanul kötődik a Krisztusért és az evangéliumért vállalt vértanúsághoz. Az örmények egész kultúráját és lelkiségét áthatja a vértanúságban odaadott élet, a legnagyobb szeretet jelének becsülése. Még itt visszhangzanak annak a szenvedésnek a sóhajai, melyet a világ üdvösségéért föláldozott Báránnyal közösségben lévők viseltek el. Nagy példája ennek Vártán Mámikonján hadvezér és társainak áldozata, akik 451-ben az avarajri csatában adták életüket azért, hogy hűségesek maradjanak Krisztushoz és megvédjék a nemzet hitét a szasszanida II. Jaszdegerd ellen, aki a perzsa vallást akarta rákényszeríteni az örményekre. A csata előtti éjszakán, amint ezt a történész Elizeus elmondja, a katonákat Vártán e szavakkal buzdította a hit megvédésére: Aki azt hitte, hogy a kereszténység számunkra olyan, mint a ruha, most tudja meg, hogy nem tudja levenni rólunk, mint ahogy a bőrünk színe se vehető el tőlünk. Ezek a hívők nagyon bátrak voltak: számukra a Krisztusért vállalt halál azt jelentette, hogy a lelkiismeret jogainak vállalása mellett részesednek az Ő szenvedésében. Számukra lehetetlen volt a hit megtagadása, mert kereszténységüket a legnagyobb jónak tartották.
Azóta sokszor történtek hasonló dolgok, egészen a 19. és 20. század fordulójának örményirtásáig, melynek csúcspontja 1915-ben volt, amikor az örmény nép soha nem látott erőszak áldozata lett. Ennek fájdalmas következményei mind a mai napig láthatók az örmény szórványokban, ahova sokaknak menekülniük kellett. Emlékezetük nem halványodhat el. Az éppen elmúlt század folyamán elődeink több alkalommal is ki akarták fejezni elismerésüket az örmény keresztényeknek, akik erőszak áldozatai lettek. Én magam is meg akartam emlékezni a népeteket ért szenvedésekről, mert ezek Krisztus titokzatos teste tagjainak szenvedései.
A véres események, azon túl, hogy mélyen érintették népetek lelkét, többször módosították még a földrajzi határokat is, és sokakat szerte a világon tartós emigrációba kényszerítettek. Figyelemre méltó a tény, hogy ahova csak eljutottak az örmények, vitték magukkal sajátos erkölcsi értékeiket és kulturális struktúráikat, melyek elválaszthatatlanul kötődtek az egyházi struktúrákhoz. Annak tudatában, hogy Isten velük van, az örmény keresztények megőrizték és állandóan imádkozták Nareki Szent Gergely imáját: Ha tekintetemet a nyomorúság napján a kettős veszedelemre fordítom, lássam a te üdvösségedet, ó gondviselő Remény! Ha tekintetemet a magasba emelem a mindent megrendítő viharra, jöjjön felém édességesen a te békeangyalod! A keresztény hit az örmény történelem legtragikusabb pillanataiban is olyan erő volt, melyből a megpróbált nép újra tudott születni.
Így az Egyház, mely társa volt a világban zarándokló, békét és nyugalmat kereső gyermekeinek, biztosította számukra az igazi erkölcsi erőt, és sok esetben az egyetlen fórum volt, amelyhez folyamodhattak, s az egyetlen hiteles központ volt, mely táplálta erőiket és inspirálta a gondolkodásukat.
5. Gyötrelmes történelmetek egy másik nagyon értékes eleme, kedves örmény fivéreim és nővéreim, az evangelizáció és a kultúra közti kapcsolat. A Világosító név, mellyel Szent Gergelyt illették, jól kifejezi kettős tevékenységét népe megtérésének történelmében. A megvilágosítás ugyanis a keresztény nyelvben hagyományos kifejezés annak jelzésére, hogy a keresztség által a tanítványt, akit Isten a sötétségből csodálatos világosságára hívott, elárasztja Krisztusnak, a világ világosságának ragyogása. A keresztény Őbenne találja meg hivatásának és a világba szóló küldetésének lényegi tartalmát.
De a megvilágosítás az örmény felfogásban további jelentéssel gazdagodik, mert a kultúra terjesztését is jelenti tanítás által, ami egész különlegesen a szerzetes mesterek feladata volt, akik Szent Gergely evangélium-hirdetését folytatták. Miként a történész Korjun hangsúlyozza, Örményország evangelizálása magával hozta a tudatlanság fölötti győzelmet. Az írástudás és a Szentírás parancsolatai és szabályai ismeretének elterjedésével a nép alkalmassá vált arra, hogy bölcsen és okosan irányított társadalmat építsen. Agatangelosz sem késlekedik megjegyezni, hogy Örményország megtérése mennyire hozzájárult a pogány kultuszoktól való szabaduláshoz, melyek nem csupán eltakarták a nép elől a hit igazságait, hanem ezen túlmenően a tudatlanság állapotában tartották.
Ezért az örmény Egyház mindig küldetése integrális részének tekintette a kultúra és a nemzeti öntudat fejlesztését, s mindig azon fáradozott, hogy e szintézis eleven és termékeny maradjon.
6. Az örmények megtéréséhez kötődő hagyományos elbeszélés egy másik reflexióra is indít. Világosító Szent Gergelyben és a szent szüzekben fölragyog a hit hatalmas ereje, mely arra tesz képessé, hogy az ember ne hajoljon meg a világ és a hatalom kísértései előtt, s ellenálljon a legkeményebb szenvedéseknek és a legcsábítóbb hízelgéseknek is. Tiridát király sorsában észrevehetők az Istentől való eltávolodás következményei: az ember elveszíti méltóságát, elállatiasodik és rabja lesz a saját ösztöneinek. Az egész elbeszélésből fontos igazság világlik ki: a hatalomnak nincs abszolút szakralitása, és nem igaz, hogy mindig igaza van abban, amit cselekszik. El kell ismerni a döntések személyes felelősségét: ha a döntések rosszak, akkor is rosszak, ha király hajtja végre azokat. Az egész emberiség születik újjá, amikor a hit leleplezi a bűnt, a gonosz megtér, s megtalálja Istent és az Ő igazságát.
A bálványoltárok helyén emelt keresztény épületekben mutatkozik meg a kereszténység igazi mivolta: befogadja azt, ami természete szerint érték az emberiség vallásos érzékében, s ugyanakkor olyan hit újdonságát adja, mely nem tűr kompromisszumokat. Így amikor Isten szent népét építjük, hozzájárulunk egy új civilizáció kialakulásához is, melyben magasabb szinten élnek tovább az ember legigazibb értékei.
7. Miközben folynak Örményország megtérésének 17. centenáriumi ünnepségei, gondolatom az ég és a föld Urához száll, s szeretném kifejezni feléje az egész Egyház háláját azért, hogy az örmény népben ilyen erős és bátor hitet ébresztett, s mindig erőt adott a tanúságtételhez.
Csatlakozom ehhez az örömteli emlékezéshez, hogy veletek együtt szemléljem, kedves fivéreim és nővéreim, azon szentek megszámlálhatatlan seregét, akik erről az áldott földről származnak, s most az Atya dicsőségében ragyognak. E szentek az Egyház gazdag kincstárát jelentik: vértanúk, hitvallók, szerzetesek és szerzetesnők, Isten termékeny igéjéből újjászületett férfiak és nők. A kiemelkedő személyek közül szeretném említeni Nareki Szent Gergelyt, aki megjárta az emberi reménytelenség sötét mélységeit és elvitte oda a kegyelem ragyogó világosságát, mely a reménytelenségben is fényt ad a hívőnek; és Nerszesz Snorhali katolikoszt, aki össze tudta kapcsolni a népe és hagyománya iránti rendkívüli szeretetet a többi egyházak iránti nagy nyitottsággal, példamutató erőfeszítéseket téve a közösség és a teljes egység keresésére.
Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani az örmény népnek hosszú története során Krisztus iránt tanúsított hűségéért, az üldözést és vértanúságot jól ismerő hűségért. A keresztény Örményország gyermekei ontották vérüket az Úrért, de az egész Egyház gyarapodott és nyert megújult erőt áldozatukból. Az, hogy a Nyugat ma szabadon vallhatja meg a hitét, azoknak is köszönhető, akik föláldozták magukat és a testükkel védték a keresztény világot a végeken. Az ő haláluk volt a mi biztonságunk ára: ők most ragyogó fehérbe öltözve éneklik a dicséret himnuszát a Báránynak a mennyország boldogságában.
Az örmény nép hitbéli és kulturális öröksége az egész emberiséget gazdagította tehetséggel és műalkotásokkal, melyek ma szétszórtan jelen vannak az egész világon. Az evangelizáció 1700 esztendeje e földből a keresztény civilizáció bölcsőjét formálta, melyre csodálattal tekint az isteni Mester minden tanítványa.
Az örmények a béke és a munkaszeretet követeiként bejárták a világot, és kemény kétkezi munkával hozzájárultak a világ átalakításához s ahhoz, hogy a világ közelebb kerüljön az Atya szeretete tervének megvalósulásához. A keresztény nép örül nagylelkű és hívő jelenlétüknek, s kívánja, hogy a világ minden részén találjanak együttérzést és megértést.
Külön gondolok azokra, akik azért fáradoznak, hogy Örményország kigyógyuljon a totalitárius rendszer hosszú éveinek szenvedéseiből. A nép a remény és a szolidaritás konkrét jeleit várja, s bizonyos vagyok abban, hogy a keresztény eredet hálás emlékezete minden örmény számára vigaszt és késztető erőt jelent. Bízom abban, kedves örmény hívek, hogy Istennek köztetek művelt csodatetteinek emlékezete segít benneteket, hogy fölfedezzétek a teljes emberi méltóságot - mely minden emberé, bármilyen körülmények között él is -, és arra késztet, hogy lelki és erkölcsi alapokon építsétek újjá az országot.
Nagyon kívánom, hogy a hívők bátran folytassák elkötelezett erőfeszítéseiket azért, hogy a holnapi Örményország az igazságosság, a szolidaritás, az egyenjogúság, az egymás iránti tisztelet, a becsületesség és a vendégszeretet emberi és keresztény értékeivel virágozzék, melyek az emberi együttélés alapjai. Ha ez megtörténik, az örmény nép jubileuma bőséges gyümölcsöket fog hozni.
8. Bizonyos vagyok abban, hogy szeretett nemzetetek keresztségének 1700. évfordulója fontos és páratlan jelentőségű abban is, hogy határozottan folytassátok az ökumenikus dialógust. Az Örmény Apostoli Egyház és a katolikus Egyház közti szívélyes kapcsolatok az utóbbi évtizedekben erős impulzust kaptak a pápa és ezen Egyház legmagasabb méltóságának találkozásaitól is.
Megfeledkezhetnénk-e ebben az összefüggésben Őszentsége I. Vazken 1970-ben, a felejthetetlen I. Karekin 1996-ban és 1999-ben, s legutóbb II. Karekin Róma püspökénél és a római keresztény közösségnél tett látogatásairól? Továbbá az a tény, hogy az örmény kereszténység atyjának ereklyéjét átadhattam Őszentsége II. Karekinnek az új jereváni katedrális számára az örmény katolikus pátriárka jelenlétében, újabb megerősítése annak a szoros köteléknek, mely a római egyházat Világosító Szent Gergely minden gyermekéhez fűzi.
Ezt az utat bizalommal és bátran kell folytatnunk, hogy valamennyien hűségesek legyünk Krisztus parancsához: hogy egyek legyenek! Ebben a távlatban kell az örmény katolikus egyháznak fölkínálnia a maga döntő hozzájárulását imádsággal, életpéldával, az ősi keleti hagyományhoz való gondos hűséggel, egymás mélyebb megismerésével, együttműködéssel, s a dolgok és a lelkek testvéri megbecsülésével.
Az örményekkel együtt és az örményekért fogok bemutatni nemsokára egy ünnepélyes szentmisét, hogy hálát adjunk Istennek a hit Tőle kapott ajándékáért.Azért fogunk imádkozni, hogy az Úr egyesítse az összes népeket szent Egyházában, mely az apostolok és a próféták alapján áll, s őrizze meg szeplőtelenül visszatérésének napjáig.
Azon a a szentmisén az élet kenyerének egyetlen asztalánál jelen lesznek azok a testvérek, akik már teljes közösségben élnek Péter székével, s így a maguk mással nem helyettesíthető hozományával gazdagítják a katolikus Egyházat. De szívből kívánom, hogy az a szent hálaadás lélekben átölelje az összes örményt, bárhol élnek, hogy a hit ajándékáért mindegyikünk hálaadása egy hangon szólaljon meg Isten felé a béke szent csókjában.
9. Gondolatom most a világosság Anyjához, Máriához száll, a Szent Szűzhöz, aki test szerint szülte a Világosságot, aki az Atyától származik és így az igazságosság napjának hajnala lett. Ő, akit az örmények mély áhítattal `Asztvádzádzin'-nak, Istenszülőnek neveznek, jelen volt e nép gyötrelmes történetének minden percében. A Máriatisztelet kincstára elsősorban a liturgikus szövegekben és a homíliákban látható. Ezekben szólalt meg századokon át az örmények gyermeki ragaszkodása az üdvösség nagy misztériumának Szolgálóleánya iránt. A napi szentmisében és a zsolozsma minden hórájában történő megemlékezés mellett az Egyháznak vannak Mária-ünnepei végig az esztendőn, melyek fölidézik életét és annak misztériumait. A hívők bizalommal fordulnak hozzá, kérvén közbenjárását Szent Fiánál: A minden árnyék nélküli Fényesség Temploma, a kimondhatatlan Ige nászágya, te, aki megsemmisítetted Éva anyánk szomorú átkát, esdd ki egyszülött Fiadtól, aki minket megbékéltetett az Atyával, hogy szabadítson meg minket minden szorongatástól és adjon békét a lelkünknek. A Mindenkor Segítő Szűzanyát Örményország királynőjeként tisztelik.
Az Isten Anyjáról éneklő örmény szentek seregében kiemelkedő dicsőségű Nareki Szent Gergely, az örmény egyház nagy mariológus doktora, akit én is idéztem Redemptoris Mater c. enciklikámban, s aki a Szűzanyát úgy köszönti, mint a teremtetlen Istenség akaratának választott székét. Az ő szavaival könyörög most az Egyház ezen az ünnepen, hogy Örményország keresztségének jubileuma az újjászületés és az öröm forrása legyen:
Fogadd a hála énekét ajkunkról,
és ajándékozd meg ezt az Egyházat
Sion és Betlehem ajándékaival és kegyelmeivel,
hogy méltók lehessünk
részesedni az üdvösségben,
azon a napon, amikor majd megnyilvánul
a halhatatlan Megváltó és a te egyszülött Fiad
romolhatatlan dicsősége.
Az egész örmény népre és a közelgő ünnepekre kérem az isteni áldás teljességét, magamévá téve a történész Agathangelosz szavait: Ők a Teremtőhöz fordulva mondják: »Urunk, a mi Istenünk te vagy«, s Ő mondja nekik: »Ti az én népem vagytok«, a legszentebb Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségére. Amen.
A Vatikánból, 2001. február 2-án
II. János Pál pápa