D. a J. Kr.!
Tisztelendő Testvéreim!
Isten úgy akarta, hogy egyházmegyémbe visszatérjek, és annak vezetését újból személyesen kézbe vegyem. Boldog alkalom ez nekem, mert megint Tisztelendő Testvéreim és kedves Híveim között lehetek, és hirdethetem Jézus Krisztus evangéliumát ezen a helyen, ahová az Ő földi helytartója a római pápa állított. Térdenállva köszönöm Istennek a meg nem érdemelt kegyelmet, és a Boldogságos Szent Szűz anyai közbenjárásával azt a további kegyelmet kérem, pótolja ki gyöngeségemet, hogy alkalmas eszköze legyek utolsó leheletemig.
Távollétem alatt mindig éreztem, hogy Tisztelendő Testvéreim együttéreznek velem, gondolnak reám, imádkoznak érettem. Köszönöm a jóságukat. És köszönöm a hűségüket és munkájukat. Kinek-kinek a hűség és igazság mértéke szerint. Imájukat imádsággal viszonoztam. Felajánlottam az egymásra következő napokat, hónapokat, s majd az egymásra következő éveket minden rakományukkal Istennek, azzal a kéréssel, hogy egyszülött Szent Fiának, Jézus Krisztusnak az érdemeiért az én értéktelen ajándékomat fogadja érték gyanánt, és áldja meg Paptestvéreimet és Híveimet, akik otthon vagy bárhol máshol a mindennapok visszatérő feladataival küzdenek.
Az örömtől meghatottan vettem tudomásul Tisztelendő Testvéreim hűségét, buzgóságát, kitartását, de nem hallgathatom el, hogy az örömbe fájdalom vegyül.
Egyik fájdalmam, hogy templomok állnak némán mert nincs pap, aki kinyissa, és a híveket meghívja a legszentebb áldozatra. Az egyházmegye szórványvidékén száz és száz katolikus család lelki gondozás nélkül tengődik, kitéve a lelki elszáradás és az elkallódás veszélyének. És más helyen is: felnőttek és ifjak lelki vezetés nélkül tanácstalanul bolyonganak; gyermekek csapatai nőnek fel vallási tudatlanságban, hitoktatás és a kegyelem tápláléka nélkül; bűnösök éveken át görnyedten hordozzák lelkük terhét; haldoklók a nagy út előtt az életszámadás aggodalmában hiába várják az Úr Jézus utolsó látogatását, mert... mert: vagy nincs pap, aki Jézus Krisztus evangéliumát hirdesse és kegyelmeit kiossza, felnőtteknek, ifjaknak, gyermekeknek, bűnösöknek, betegeknek. Vagy: van pap, de elveszítette a hívek bizalmát.
Ha az egyházmegye helyzetét részleteiben áttekintem, lesz még mondanivalóm Tisztelendő Testvéreim számára. Addig miheztartásul felhívom figyelmüket a következőkre:
1. Az egyházmegye vezetését 1955. március 25-én személyesen átvettem. Ezzel minden más, tényleges vagy vélt iurisdictio megszűnt. A joghatóság egyedül és kizárólag nálam van, ezt közvetlenül én gyakorlom személyesen vagy helytartóm által, akinek nevét később fogom közölni.
2. Az Egyházi Törvénykönyv rendelkezéseinek őre és végrehajtója, valamint az Apostoli Szentszék rendeleteinek, intézkedéseinek értelmezője és végrehajtója az Egyházmegyei Hatóság. Senki sem értelmezhet tehát magának jogot vagy felhatalmazást arra, hogy az egyházi cenzúra tényét deklarálja, és annak alkalmazását önhatalmúlag szorgalmazza. Ha valakinek konkrét kételye vagy aggodalma van, forduljon felvilágosításért és utasításért az Egyházmegyei Hatósághoz.
3. Megvizsgálandó tényeket vizsgálat tárgyává teszem úgy, ahogy azt egyházunk törvényei és fegyelme kívánja.
4. Tisztelendő Testvéreim szüntessenek be minden vitát, főképpen pedig tartózkodjanak minden szeretetlen, sértő, gyanúsító vagy gyanút keltő megjegyzéstől és általában mindentől, ami egyenetlenséget, bizalmatlanságot, zavart idézhet elő a lelkekben.
5. Akik az egyházi fegyelem ellen vétettek, fogadják az egyház fegyelmi intézkedését engedelmes lélekkel. Az okozott lelki kárt pedig igyekezzenek jóvá tenni kifogástalan papi élettel, buzgósággal, áldozatos munkával, hitvalló hűséggel és bátor helytállással újabb próbatételek idején. Vétkezni: a gyöngeség jele. Az elkövetett hibát beismerni, bánni és jóvátenni: férfias magatartás, a lelki erő jele.
6. A lelkipásztori munka jelenvaló két nagy akadályát: a bizalmatlanságot és a paphiányt ki kell küszöbölnünk bármilyen egyéni áldozat árán. Ennek érdekében minden Tisztelendő Testvéremhez fordulok, és mindenkitől fegyelmet és munkát kérek. Fegyelmet, melyet nem kell kikényszeríteni, mely önmagától létrejön, és működik az önfegyelem alapján. Mint a sacra hierarchia tagjai Jézus Krisztus Anyaszentegyházának élcsapatába tartozunk. Vállaljuk a fegyelmét büszke öntudattal. Akinek most is magyarázni kell az intézkedéseket, vagy aki most is maga akarja meghatározni munkája körét, helyét, idejét, az nem érett meg sem az időkre, sem az Isten országának szolgálatára. És munkát kérek. Munkát Tisztelendő Testvéreimtől, akiknek hatalom adatott, és kületésük van a lelkek gondozására. Isten a lelkek vetésére megérlelte. Eláradt a bűn, de túláradt a kegyelem. Rajtunk múlik, hogy a kegyelmi időt felhasználjuk, és az érett vetést Isten csűrébe gyűjtsük. Az aratás sok, a munkás azonban kevés, a soraink fájdalmas nagy mértékben megritkultak. Vállaljon tehát munkát mindenikünk erején felül. A lanyhák is lendüljenek munkára, a buzgók pedig legyenek még buzgóbbak, hogy a kivételesen szép feladatot elvégezzük Isten akarata szerint. De meghívom erre a munkára segítségül a jámbor lelkeket is, akiket a magasabbrendű természetfeletti élet láza hevít. Ajánlják fel Istennek az életüket áldozatul. Törjenek a lelkiélet csúcsai felé, Isten érezhető közelébe, az Istennel való misztikus egyesülésre, hogy kiengeszteljék és meghódítsák a megbántott Istent. A lelki élet eszközeivel: az elmélkedéssel, az erények hősi gyakorlásával, imával és böjttel, önmegtagadással és a felebaráti szeretet csodáival; mint a kereszt szerelmesei: némán, csendben, ismeretlenül ostromolják az eget, hogy kiesdjék a bűnösök számára a megtérés kegyelmét, a szükséges égi segítséget pedig azok számára, akik az Úr szőlőjében viselik a napok hevét, terhét. A világnak szentekre van szüksége. Legyenek szentek, hogy Isten megszentelje a lelkeket, munkánkat, minket.
Gyulafehérvár, 1955. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján
ÁRON püspök
Vezértitkár Úr,
F. évi február 14-én Nenciu director adjunct Jurconi és Bíró împuternicit urak kíséretében megjelent nálam és az Ön megbízásából erélyes hangon (cu un accent energic) a következőket hozta tudomásomra:
150/ 1966 sz. alatt a rendkívüli jubileumi búcsúk ügyében kiadott körlevelemmel vétettem a kultusztörvény 25. szakasza ellen, s mivel a búcsú kiterjesztésére engedélyért közvetlenül a Vatkánhoz fordultam, vétettem a kultusztörvény 40. szakasza ellen. A Departament ezeket törvénysértésnek tekinti, és ha a körlevél végrehajtása során bárhol zavargások fordulnak elő, felelőssé tesz engem és mindazokat, akik a körlevél végrehajtásában részt vesznek; ha pedig a híveket munkájuktól vonjuk el, szabotázsnak minősítik és mint ilyen büntetik. Ugyanakkor engem utoljára figyelmeztet, hogy ha még hasonló törvénysértést követek el, a kormány felül fogja vizsgálni jogi helyzetemet.
Vezértitkár úr, számomra megnyugtató, hogy Ön csak ezeket és csak ilyen vádakat tud felhozni ellenem. Ebből is csak azt látom, hogy helyes úton, a kötelességteljesítés útján járok.
A törvény 25 szakasza az általános érdekü pásztorlevelekről (pastoralele si circularile de interes general) beszél, de ezekről sem mondja, hogy csak az Ön előzetes cenzúrájával szabad kiadni. Az én pásztorleveleim és körleveleim, melyeket nagyon ritkán és nagyon leszűkített terjedelemben kiadhatok, kizárólag egyházi, vallási és pásztorális tárgyúak, papjaimat és híveimet érdeklik, s úgy tartom, hogy azok elbírálására a püspök illetékes. Sorin inspektor úrral pedig, aki 1965 (...)-én Jurconi împuternicit úr kíséretében felkeresett és a körlevelek ügyét szóvá tette, abban állapodtunk meg, hogy körleveleimet utólag bemutatom, s e célból az expediáláskor megküldöm a Departamentnek is. Így küldöttem a kifogásolt 150/1966 sz. körlevelemet Önnek. Nem tudom feltételezni, hogy Sorin inspektor úr az Ön szándéka ellenére cselekedett volna. Annál meglepőbb, hogy Ön éppen e megállapodás után kiadott első körlevelemet használja fel ellenem.
Ennek a körlevélnek a tartalma és célja kizárólag vallásgyakorlati, tehát olyan, amelyben az ország törvényei szerint is a püspöknek joga van intézkedni, és a papoknak és híveknek joguk van aszerint eljárni. A törvény azt is mondja, hogy az állampolgárokat senkinek sem szabad akadályozni vallásuk gyakorlásában.
A Vatikánhoz, legfelsőbb elöljáróimhoz fordultam engedélyért, hogy híveimnek megkönnyebbítsem a jubileumi búcsú elnyerését. Az eredeti rendelkezés szerint csak a pöspöki székhelyen, a püspöki székesegyházban nyerhették volna el. 1958-ban - korlátozva lévén szabad mozgásomban - a közeli plebániákról a bérmálkozni szándékozó híveket a székhelyemre hívtam, Ön erélyesen megfenyített s akkor is kilátásba helyezte jogi helyzetem felülvizsgálását. Erre gondolva, kértem az Apostoli Szentszéktől felhatalmazást, hogy máshol is megszerezhessék a jubileumi kegyelmeket. Úgy látszik, az Ön szándékát most sem találtam el.
Közvetlenül fordultam a Vatikánhoz. Ezt kellett tennem, ha egyáltalán célt akartam érni. Nem titokban tettem, és nem kértem titkos dolgot. Egyházunk törvénye szerint - jogunk van híveinkkel és egyházi Elöljáróinkkal ellenőrzés nélkül, közvetelen kapcsolatot fenntartani. Az Egyház jogát a nemzetközi joggyakorlat is védi, hiszen szorosan összefügg az embernek egyik elidegeníthetetlen jogával, a vallásgyakorlat és lelkiismereti szabadság jogával. A Pápa és a Pápával való közösség a katolikus vallás lényeges része. Sajnos, mi 1948 óta legfelsőbb egyházi fórumunk hivatalos rendelkezéseihez is csak véletelenül és szórványosan juthatunk hozzá, és súlyos lelkiismeretbeli ügyeket vagyunk kénytelenek megoldatlanul hagyni, mert a törvény negyvenedik szakasza elzárja utunkat.
Ön felelőssé tesz az esetleges zavargásokért. 27 éve vagyok püspöke az egyházmegyének, de nem tudok esetről, hogy híveim vallási gyakorlat alkalmával a közrendet megzavarták volna. Nem fogják most sem, hacsak szándékosan nem provokálják őket. Szíveskedjék akkor a provokátorokat felelősségre vonni.
A törvény szerint jogunk van, - és ez a jog minden állampolgárt megillet - vallásunkat saját szokásaink, törvényeink, liturgikus szabályaink keretei között gyakorolni. Jogunk van Egyházunk ünnepélyesebb vallási gyakorlataiba is bekapcsolódni. A jubileumi búcsú feltételeit mégis beillesztettem azokba a vallási gyakorlatokba, melyek nálunk a nagyböjti és az arra következő időszakban szokásosak. Azt is kifejezetten mondja a körlevél, hogy azokat a híveket szólítja fel a búcsú megszerzésére, ,,akik tehetik''. Nem tudom, milyen törvény alapján volna szabad szabotázzsal vádolni állampolgárokat, akik vallási meggyőződésüket követve vallási gyakorlatokon résztvesznek?
1956-ban Ön megtiltotta az Úrnapi körmenetek megtartását; 1958-ban - amint már jeleztem, megtiltotta, hogy a közeli plebániákról a hívek bérmálkozni székhelyemre jöjjenek; 1958-ban a gyóntatóknak az isteni törvény szellemében, utasítást adtam, hogy küzdjenek az abortusz veszélyesen terjedő gyakorlata ellen, Ön törvényellenes cselekedettel vádolt; 1959-ben mmegbíztam az udvarhelyi főesperest, hogy a farkaslaki plebánia híveit helyettem megbérmálja, Ön a bérmálást letiltotta; 1964-ben megbeszélésre hívtam a temesvári és szatmári egyházmegyék 1-1 megbízottját, hogy a II. vatikáni zsinat által elrendelt liturgikus reform végrehajtásának módozatait megtárgyaljuk, Ön a megbeszélés megtartását megakadályozta és nekem megtiltotta, hogy a liturgikus reformot - amit a világon mindenütt végrehajtanak a katolikusok - végrehajtsam (persze nem vettem tudomásul, amint azt sem vehetném tudumásul, ha valaki megtiltaná, hogy esti imámat elmondjam). A múlt évben utasítást adtam papjaimnak a hitoktatással kapcsolatban, az Ön tisztviselői sorra járták és járják a plebániákat, intelmeket adnak a papoknak, a tanítók és mások pedig azóta a szülőket és a gyermekeket igyekeznek rávenni, hogy ne igényeljék a hitoktatást; 150/1966 sz. alatt meghirdettem a jubileumi búcsút, amit megint a világon mindenütt, ahol katolikusok élnek, megtartanak, s erre Öntől a levelem elején regisztrált választ kaptam.
A különböző korlátozások, büntetések, megfélemlítések, a papok működésének megvonása, áthelyezések késleltetése vagy megtagadása, stb. következtében nem tudjuk papjaink és híveink lelki és vallási irányítését normálisan ellátni. Állandó bizonyrtalanságban és félelemben élünk. Papok és püspök, senki sem tudja, mikor vonják felkelősségre, vagy mivel büntetik hivatali, vallási, lelkiismeretbeli kötelességeinek teljesítése miatt. S ha ebben a légkörben és szoros gyűrűben lélegzeni akarunk, a törvényellenesség vádját szegezik mellünknek.
Úgy értesültem, hogy az împuternicitek papjaimat magukhoz rendelték a körlevéllel kapcsolatban. Tisztelettel kérem Önt, Vezértitkár Úr, ne büntesse papjaimat az én ,,magatartásom'' miatt.
Az én magatartásomat az egyház és a vallás helyzete determinálja. Sokszor éreztem az Ön hatalmának erejét, és ha a jövőben is éreztetni akarja, el fogom viselni. Azt tartom, hogy a püspöknek, ha hivatali kötelességeit hűségesen akarja teljesíteni, osztoznia kell az Egyház és a vallás sorsában.
Kérem fogadja tiszteletemet. Gyulafehérvár, 1966. február 16.
MÁRTON ÁRON
Korunknak egészen sajátos jelensége az abszolút ateizmus. Ilyen az emberiség történetében még nem volt. A jövő történetírói úgy beszélnek majd az ateizmusról, mint az atomenergiáról, vagy a gyarmati népek felszabadulásáról, vagy a Holdra és más égitestekre küldött űrhajókról illetve rakétákról. A mai ember utópisztikus reményeket táplál, különféle elméleti rendszerekben akarja felépíteni a boldog jövőt, de az Istent minden számításából kihagyja. És ez az ateizmus az újkorban született, s jórészt a kereszténység bírálatából.
Magától vetődik fel a kérdés, lehet-e egy ilyen világban a papnak szerepe, kilátása eredményes munkára?
Milan Machovec, a neves csehszlovák filozófus és marxista, aki 1968 óta visszavonultan él Prágában, a múlt évben egy könyvet jelentetett meg Jézusról, s ebben többek közt ezeket mondja: ,,A nagy és tiszta személyiségek művét és szellemi hagyatékát sosem lehet teljesen kiküszöbölni a történelemből. Ma a különböző vallások és a legkülönbözőbb ideológiák foglalkoznak a Jézus-problémával, de ebben a vitában nem egy világnézetről van szó, hanem az emberről, az ember jelenéről és jövendőjéről, győzelméről és csődjéről, szeretetéről és fájdalmáról, kétségbeesésértől és a mindenen győzedelmeskedő reményről.'' Idézi az emmauszi tanítványok szavait, melyekkel az Urat a tanyára invitálják: ,,Maradj velünk, Uram, mert esteledik, hanyatlik már a nap.'' - , s hozzáfűzi: ,,Az ilyen tiszta emberi szavak megdobogtatják az ember szívét akkor is, ha nem hisz a feltámadásban.''
Ez agy ateista hangja. Egy modern emberé, aki a mai világ dilemmáján elmélkedve úgy látja, hogy Krisztust az emberiség ma sem nélkülözheti. Krisztus pedig az Egyház révén van jelen a történelemben. Az Egyház mutatja be a világnak az igehirdetéssel és a szentségek kiszolgáltatásával és pedig elsősorban papjai által.
Ha pedig ez így van, akkor nekünk, mindnyájunknak szól, külön hangsúllyal pedig Nektek, akik most készültök a papi hivatásra, a zsinat figyelmeztetése, melyet a pasztorális konstitúcióban olvasunk: ,,Legyen tudatában minden lelkipásztor, hogy mindennapi viselkedésével és munkájával az Egyház arcát tárja a világ elé, s az emberek abból ítélik meg a keresztény üzenet erejét és igazságát. Életükkel és szavukkal bizonyítsák tehát, hogy az Egyház már puszta jelenlétével kimeríthetetlen forrása azoknak az erényeknek, melyekre a mai világnak legnagyobb szüksége van... A századok folyamán sok felszentelt pap és sok világi hívő lett hűtlen Isten Lelkéhez... s korunkban is éppen azok, akik az evangéliumot hirdetik gyakran messze vannak az evangélium szellemétől. Ezeket a hibákat és fogyatékosságokat elszántan le kell küzdeni, ha nem akarunk, mi papok, ártani az evangélium terjedésének.''
Az emberek, a korunkat jellemző nyugtalanság közepette, szerte a világon mindenütt a teljesebb életet keresik. És jaj nekünk, ha az evangélium hirdetésének ezt az áldott alkalmát elmulasztjuk, ha erre nem készülünk fel teljes odaadással, ha nem tudjuk vállalni az áldozatot. Lelki megújulás nélkül nem teljesíthetjük a missziónkat, a lelki megújulás pedig nem hajtható végre lemondás, az Úr keresztjének vállalása nélkül.
A mai világban a papok előtt új utak nyílnak a tanúságtételre. Tanúságul Ernesto Cardenal példáját említem. 1925-ben született Nicaraguában jómódú szülőktől. Mint ifjú, filozófiát és irodalmat tanult, előbb egyik mexikói majd a New York-i egyetemen. Költő lett, élénken részt vett az irodalmi életben. 1957-ben jelentkezett szerzetesnek, trappistának. Novíciusmestere a szintén költő, Thomas Merton volt. Cardenalt 1963-ban szentelték pappá. Másnap hajóval útra kelt a Solentiname szigetcsoport felé, ott él ma is. A bennszülöttek lelkipásztora, egyszerű faházban lakik, írógépét vastagon bevonta festékkel, hogy a rozsda meg ne egye idő előtt, mert a levegő páratartalma 90%-os, a hőmérséklet pedig déltájt árnyékban 50 Celsius körül van.
Cardenal költeményei a latinamerikai modern költészet remekei közé tartoznak. Jewtusenko, orosz költő, 1970-ben azt mondta, Cardenallal Dél Amerika lírájában új korszak kezdődött: Isten és az ember találkozása, az ég és a föld összeolvadása. Cardenal zsoltárai és a szeretetről írott kicsi könyve - rövid elmélkedések - világhírűek, pedig amit mond, nem a nagy fogyasztóközönség számára valók, nem lehet tetszés szerint felhasználni modern istentiszteleteken vagy dzsesszmuzsikás ájtatosságokon. Jézus szeretetét hirdeti, azt akarja minél tökéletesebben élni és megvalósítani. Akik megértik, erőt merítenek belőle, és tisztábbak lesznek.
Latin Amerika ma a világ egyik leggyúlékonyabb területe. A modern világ problémái sűrítve együtt vannak. A helyzetet csak az evangélium mentheti meg, s az is csak akkor, ha olyan papok hirdetik, mint Cardenal.
Ami érvényes Latin-Amerikára, érvényes ma a világ bármely pontján, ha nem is olyan radikálisan. Meg kell újulnunk az evangélium szellemében, hogy az evangéliumot hitelt érdemlően hirdethessük. Enélkül hiábavaló minden kísérlet és minden erőlködés. a megújulást nem lehet helyettesíteni modernkedéssel sem nagy hanggal, sem a világ szokásainak vagy hóbortjainak az utánzásával.
A papot át kell hatnia a vágynak, hogy mindenkinek mindene legyen. S a papi élet minden szabálya benne foglaltatik Jézus szavaiban: ,,Értük szentelem meg magam, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.'' (Jn 17, 19)
1973. március 7.
Átvéve a Gyulafehérvári Egyházmegye web lap gazdájának szíves engedélyével. [an error occurred while processing this directive]
Módosítva: 2000. 05. 16.