A Magyar Püspöki Kar pásztorlevele a magzati élet védelmérõl

1992. december 21.

Kedves Testvérek!

     A Magyar Országgyûlés megalkotta a január 1-én életbelépõ új törvényt "a magzati élet védelmérõl". A törvényjavaslattal kapcsolatos viták a parlamenten belül és kívül, majd a törvény megalkotása utáni magyarázatok különösen is ráirányították a figyelmet az abortusz kérdésére. A Magyar Katolikus Püspöki Kar a magzati élet védelmében többször is hallatta a szavát abban a reményben, hogy a magyar Parlament erkölcsi felelõssége tudatában olyan törvényt fog hozni, amely az élethez való alapvetõ emberi jogot érvényesíti és korlátozás nélkül védi a magzati életet.
     A új törvény tartalmaz pozitív·rendelkezéseket is, amelyek egészségügyi és anyagi segítséget nyújtanak a gyermeket váró anyának, kitér az orvosok lelkiismereti szabadságának a biztosítására. Mivel az emberi élet a fogamzással kezdõdik, sajnálattal látjuk, hogy a törvény lehetõvé teszi a magzat elpusztítását. Látszat, szerint tartalmaz bizonyos korlátozásokat, de az anya "válsághelyzetének" egyéni értelmezésével - mégha szépen hangzó magyarázatokat is lehet hozzáfûzni - gyakorlatilag minden korlátozás nélkül megengedi a magzati élet kioltását. Ezért a törvény nem "a magzati élet védelmérõl", hanem a "magzati élet elpusztításáról" szól.
     A törvény ugyan senkit sem kötelez abortuszra, de büntetlenül megengedi. Mivel a törvény adta lehetõség, és a közvélemény megtévesztheti híveinket is, kötelességünk a téves indokolásokat elutasítanunk, a katolikus tanítást megismételnünk, és egy különös veszélyre a figyelmet felhívnunk.

     I. Megtévesztõ indokolások, magyarázatok úgy mutatják be a törvényt, hogy humánus, az anya jogait érvényesíti, a fejlõdés irányába mutat, a nemzetközi gyakorlattal megegyezik.
     A "ne ölj" erkölcsi parancs az emberi természetbõl ered, vallási és világnézeti meggyõzõdéstõl függetlenül. Az emberi törvényhozásnak nincs joga az emberi természetbõl eredõ erkölcsi törvény lerontására, az ártatlan élet kioltásának igazságtalan megengedésére.
     A vitában sokszor szerepelt az anya lelkiismeretére történõ hivatkozás. Sajnálatos módon megmutatkozott, hogy a lelkiismeret szó elvesztette eredeti értelmét, az erkölcsi jó és rossz megkülönböztetését, és helyébe a szabad egyéni vélekedés került.
     Az anya jogainak a hangoztatása a születendõ gyermek életének a kioltásával kapcsolatban a nõi méltóság és az anyai hivatás megcsúfolása.
     Az ártatlan emberi élet elpusztítására irányuló törvény sohasem lehet humánus, hanem minden esetben embertelen és életellenes, nem szolgálja a társadalmi fejlõdést, mégha egyes országok példáját követi is.

     II. A katolikus tanítás az abortusz kérdésében egyértelmû. Most jelent meg "A Katolikus Egyház Katekizmusa", amelyet a Szentatya 1992. december 7-án, nyújtott át az Egyháznak. Ennek a szavaival tárjuk híveink elé a katolikus Egyház világos tanítását:
     "Az emberi életet tisztelni és védeni kell teljes mértékben fogantatásától kezdve. Az emberi lényben létének elsõ pillanatától a személy jogait kell elismerni, és ezek közé tartozik az ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.
     Már az elsõ századtól kezdve az Egyház hirdette minden szándékos abortusz erkölcsi bûnösségét. Ez a tanítás nem változott meg, és nem is módosítható. A szándékos abortusz súlyosan ellenkezik az erkölcsi törvénnyel.
     Az abortusz elkövetése súlyos bûn. Az Egyház ezt az élet ellen elkövetett bûnt kiközösítéssel sújtja az Egyházi Törvénykönyv szerint. (Ez annyit jelent, hogy olyan súlyos bûn, amely alól a gyóntató pap csak különleges felhatalmazással adhat feloldozást.)
     Minden ártatlan emberi lény elidegeníthetetlen joga az élethez a polgári társadalom és a törvényhozás alkotó eleme."

     III. Az új törvény sajátos erkölcsi veszélyt is tartalmaz, fõleg a fiatalság számára, mivel elõírja az iskolában a szexuális felvilágosítást, a fogamzásgátló eszközök ismertetését. A felvilágosítás szükséges. Megvan azonban a veszély, hogy a szexuális felvilágosítást biológiai kérdéssé egyszerûsítik le, ahol gyakorlati tanácsokat adnak, még nagyobb teret nyitva a szabadosságnak, ahelyett, hogy az egész embert készítenék fel a házasságra és a felelõs családi életre.
     Isten parancsolatai között a "ne paráználkodj", a "felebarátod házastársát ne kívánd" ma is teljes mértékben érvényesek. Ennek mellõzése a keresztény nevelésben a mulasztás súlyos bûnét hozza magával.
     A keresztény nevelés rámutat az erkölcsi alapokra, a személy méltóságára, a lelki értékekre, különösen is a fegyelmezettség szükségességére az ösztönös hajlamokkal és indulatokkal szemben. Mindehhez szükségünk van Isten kegyelmére, amelyet a szentségek gyakori vételébõl merítünk.

     Tudatában vagyunk annak, hogy az új törvény adta lehetõség, a közvélemény, a szexuális szabadosság elterjedése és vonzása igen nagy kísértést jelent mindenki számára. De azt sem feledhetjük, hogy Krisztus kegyelme erõt ad a "ne ölj", "ne paráználkodj", "felebarátod házastársát ne kívánjad" isteni törvényei nem embertelenek, hanem igényesek, amelyek feltételei az igazi szabadságnak és az emberi kiteljesedésnek. Mindnyájan esendõ emberek vagyunk, akik bûnbánatra szorulunk. Egyházunk ezért szólít fel a bûnbánatra, és hirdeti Isten megbocsátó irgalmának és szeretetének örömhírét.
     A keresztény közösség tanúságtétele Krisztus tanításának a megtartásával ma is társadalomformáló erõ, amint a kereszténység elsõ századaiban is az volt. Híveink Krisztus tanításához hûséges élete ma is hozzájárul az egészséges családi és társadalmi életünk formálásához. Kapcsolódjék hozzá állhatatos imánk és áldozatvállalásunk, hogy kieszközöljük Isten kegyelmét a magyar családokért és ifjúságért, a szebb és keresztényibb jövõ kialakításáért.
     Budapest, 1992. december 21.

A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KAR