Pál püspök
Isten szolgáinak szolgája
örök emlékezetül
1. A búcsúk tanítása és sok évszázados gyakorlata a Katolikus Egyházban az isteni kinyilatkoztatás szilárd alapján nyugszik. [1] Ez apostolokról ránkhagyományozott kinyilatkoztatás "a Szentlélek segitségével az Egyházban bontakozik", miközben "az Egyház a századok folyamán az isteni igazság teljessége felé törekszik, mindaddig, amig be nem teljesednek benne Isten igéi." [2]
A búcsúk tanának és üdvös gyakorlatának helyes megértésére emlékezetünkbe kell idéznünk néhány igazságot, amit az Isten igéjével megvilágositott egész Egyház mindig hitt, és a püspökök mint apostolutódok, de elsősorban a római pápák mint Szent Péter utódai a századok folyamán mind a lelkipásztori gyakorlatban, mind tanitó jellegű dokumentumaikban tanítottak és tanítanak.
2. Miként az isteni kinyilatkoztatásból tudjuk, a bűnöket az isteni szentség és igazságosság által kiszabott büntetések követik, melyeket akár itt a Földön az életnek fájdalmaival, nyomoruságaival és viszontagságaival, s fóként a halál elviselésével, [3] akár a másvilágon tűz és szenvedések, vagyis tisztító büntetések által kell lerónunk. [4] A keresztények ezért mindenkor meg voltak győződve arról, hogy a gonosz útnak sok keserves következménye van, s hogy a gonosz út göröngyös, tövises és ártalmas számára, akik járnak rajta. [5]
Isten igazságos és irgalmas ítélete azért rója ki ezeket a büntetéseket, hogy megtisztítsa a lelket, megvédje az erkölcsi rend szentségét, és teljes méltóságában állitsa helyre Isten dicsőségét. Minden bűn megzavarja ugyanis azt az egyetemes rendet, amit Isten kimondhatatlan bölcsessége és végtelen szeretete határozott meg; és minden bűn igen nagy javakat rombol le mind a bűnös személy, mind az emberi társadalom szempontjából. Világosan látta minden kor keresztényeinek lelkiismerete, hogy a bűn nemcsak az isteni törvény áthágása, hanem azonfelül még ha nem is mindig közvetlenül és nyíltan az Isten és az ember közötti személyes barátságnak is megvetése vagy elhanyagolása, [6] Istennek valóságos és soha eléggé föl nem mérhető megsértése,sőt hálátlan visszautasitása annak a szeretetnek, melyet Isten Krisztusban ajánlott föl nekünk, amikor Krisztus a barátaivá hívta meg tanitványait, nem szolgáknak. [7]
3. A bűnök teljes megbocsátásához és úgynevezett jóvátételéhez tehát nemcsak az szükséges, hogy lelkünk őszinte megtérésével visszaállítsuk az Istennel való barátságot, és az Isten bölcsességét és jóságát ért megbántásokért engeszteljünk, hanem teljesen helyre kell állitanunk rnindazokat az akár egyéni, személyes jellegű, akár közösségi jellegű vagy éppen az egyeternes rendhez tartozó javakat, amiket a bűn lecsökkentett vagy tönkre is tett. Ez történhet önkéntes jóvátétellel, aminek büntetés jellege is van, vagy az igazságos és végtelenül szent isteni bölcsességtől ránk szabott büntetések elviselésével, melyekből kiviláglik az egész világ előtt Isten szentsége és tündöklő dicsősége. E büntetések létéből és súlyosságából ismerjük föl a bűn esztelenségét és rosszaságát, illetve rossz következményeit.
A tisztítótűzról szóló tanításból világosan látható, hogy a bűn megbocsátása után is maradhatnak, és valójában gyakran maradnak vissza lerovandó büntetések, vagy a bűnök megtisztítandó maradványai. [8] A tisztítótűzben ugyanis az elhunytak lelkei, "akik igaz bűnbánattal, Isten szeretetében haltak meg, anélkül, hogy cselekedeteikért és mulasztásikért a bűnbánat megfelelő gyümölcseivel elégtételt nyújtottak volna" [9] a halál után, tisztitó büntetésekkel tisztulnak. Ezt a liturgikus imádságok is igazolják, melyeket a szentmisére egybegyűlt keresztény közösség a legősibb időktől fogva mondott, azért imádkozva: "hogy, akik bűneinkért méltán bünhődünk, azokat irgalmasságod neved dicsőségére szabadítsa meg." [10]
Minden e világban zarándokló ember elkövet legalább bocsánatos, s ahogy mondani szokták mindennapos vétkeket: [11] így tehát valamennyien rászorulnak Isten irgalmára, hogy megszabaduljanak a bűnök büntető következményeitől.
4. Az isteni terv titokzatos és jóságos misztériumából fakadóan az emberek terrnészetfölötti kapcsolatban vannak egymással, melynek alapján egynek a bűne másoknak is árt, miként egynek életszentsége a többieknek is áldást hoz. [12] Így a Krisztus-hívők segítik egymást a természetfölötti cél elérésében. E kommunió tanúja maga Ádám, akinek bűne minden emberre átszármazik. De e természetfölötti kapcsolat nagyobb és tökéletesebb kiinduló pontja, alapja és példája maga Krisztus, akivel Istentől kapott meghívás alapján közösségre léphetünk. [13]
5. Krisztus ugyanis, "aki bűnt nem követett el", " szenvedett értünk"; [14] "a mi bűneinkért sebezték meg, a mi gonoszságainkért törték össze, ... az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást". [15]
Krisztus nyomdokait követve [16] a keresztények mindig törekedtek arra, hogy segitsék egymást az égi Atya felé vezető úton imádsággal, lelki javak fölajánlásával és vezeklő engeszteléssel. Minél buzgóbb szeretet sürgette őket, annál inkább követték a szenvedő Krisztust, hordozták keresztjüket a maguk bűneinek és mások vétkeinek kiengesztelésére abban a biztos tudatban, hogy az irgalmasság Atyjánál segithetnek testvéreiken az üdvösség elnyerésében. [17] Ez a szentek közössége ősrégi dogmája, [18] melyben Isten egyes gyermeinek élete Krisztusban és Krisztus által csodálatosan összekapcsolódik az összes többi keresztény testvér életével Krisztus titokzatos testének természetfölötti egységében rnint egyetlen misztikus személyben. [19]
Így jön létre "az Egyház kincstára". [20] Ez persze nem valami évszázadokon át összegyülemlett halmaza az anyagi javaknak, hanem az az Isten előtti végtelen és kimerithetetlen érték, amit Krisztus engesztelései és érdemei jelentenek: amelyeket Ő fölajánlott, hogy az egész emberiség megszabaduljon a bűntől, és eljusson az Atyával való közösségre. Maga a megváltó Krisztus az, akiben megvannak és hatnak megváltásának elégtételei és érdemei. [21] Ezenkívül e kincstárba tartozik még az mérhetetlen és páratlan és mindig új érték, amivel a Boldogságos Szűz Mária és az összes szentek imádságai és jócselekedetei rendelkeznek Isten színe előtt, akik az Úr Krisztus kegyelméből követték az Ő nyomdokait, megszentelődtek és végrehajtották az Atyától rájuk bízott művet; úgy, hogy a saját üdvösségükön munkálkodva testvéreik üdvösségét is segítették a titokzatos Test egységében.
" Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének birtokában összeolvad az egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne (vö. Ef 4,16). Az úton levőknek és a Krisztus békéjében elszenderült testvéreknek egysége a legkevésbé sem szakad meg, sőt az Egyház mindig vallott hite szerint a lelki javak közösségében erősebb lesz. Abból következően ugyanis, hogy az égiek bensőségesebben egyesülnek Krisztussal, az Egyház egészét megszilárdítják a szentségben, nemesebbé teszik istentiszteletét, melyet itt a földön bemutat, és sokféleképpen hozzájárulnak az Egyház további épüléséhez (vö. 1Kor 12,12--27). Hiszen ők az örök haza polgárai, ott vannak az Úrnál (vö. 2Kor 5,8), és őáltala, ővele és őbenne szüntelenül közbenjárnak értünk az Atyánál, bemutatván érdemeiket, melyeket a földön szereztek Jézus Krisztus, Isten és az emberek egyetlen közvetítője által (vö. 1Tim 2,5), mindenben az Úrnak szolgálva és a saját testükben kiegészítve azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből testének, az Egyháznak javára (vö. Kol 1,24). Nagy segítséget nyújt tehát gyöngeségünknek az ő testvéri gondoskodásuk." [22]
Ezért a hivek között, akik akár eljutottak már az égi hazába, akár elkövetett vétkeikért engesztelnek a tisztítótűzben, akár még a Földön zarándokolnak, állandóan fönnáll a szeretet köteléke, és az összes javak bőségesen áradó kölcsönös cseréje, melyekkel az egész titokzatos test minden bűnéért engesztelve kiengesztelik az isteni igazságosságot; Isten irgalmát pedig megbocsátásra késztetik, hogy a bűnbánó bűnösök minél hamarabb eljussanak Isten házanépe javainak teljes élvezetére.
Már maguk az apostolok buzdították tanitványaikat arra, hogy imádkozzanak a bűnösök üdvösségéért, [23] mely gyakorlatot az Egyház ősi szokása szentül megtartott, [24] főként amikor a bűnbánók az egész közösség közbenjárását kérték, [25] és azáltal, hogy az elhunytakat közbenjáró imádsággal, kiváltképp az eucharisztikus áldozat fölajánlásával segítették. [26] Az Egyházban már a legrégibb idő óta jócselekedeteket is ajánlottak föl Istennek a bűnösök üdvösségéért, főleg olyasmit, amit az emberi gyarlóság nehéznek talál. [27] Mivel pedig azokat a szenvedéseket, melyeket a vértanúk hitükért és az isteni törvényért viseltek el, igen nagyra értékelték, a vezeklők kérni szokták a vértanukat, hogy az őérdemeiktől támogatva hamarabb kapjanak föloldozást a püspöktől. [28] Az igazak imádságait és jócselekedeteit ugyanis oly nagyra értékelték, hogy állították: a bűnbánót az egész keresztény nép segitsége fürdeti és tisztítja meg, s részesíti a megváltásban. [29]
Minderről nem azt gondolták, hogy az egyes hívők pusztán a saját erejükkel tevékenykednek a többi testvér bűneinek bocsánatáért, hanem hitték, hogy maga az Egyház mint Krisztussal, a Főve1 összekapcsolt egy test ad az elégtételt egyes tagjaiban. [30]
Az egyházatyák korában azonban általános volt a meggyőződés, hogy az üdvözítés művét az Egyház azoknak a pásztoroknak tekintélye alatt és velük közösségben vakósítja meg, akiket a Szentlélektől állított püspökké Isten egyházának kormányzására. [31] Ezért a püspökök mindent okosan megfontolva határozták meg az elégtétel módját és mértékét, sőt azt is megengedték, hogy a kánoni vezeklést más cselekedetekkel helyettesítsék, melyek talán könnyebbek, a közjó szempontjából megfelelőbbek és a jámborság számára kedvezőbbek voltak, melyeket maguk a vezeklők, sőt olykor más hivők végeztek el. [32] Lassankét így jöttek szokásba a búcsúk.
7. Az Egyházban élő meggyőződés alapján, mely szerint az Ur nyájának pásztorai Krisztus és a szentek érdemeinek alkalmazásával meg tudják szabadítani a híveket a büneik után megmaradó büntetésektől, az Isten népét szüntelenül éltető Szentlélek sugallatára a századok során kialakult a búcsúk szokása. Ezáltal az Egyház tanitásában és fegyelmében fejlődés történt és nem elváltozás, [33] és a a kinyilatkoztatás gyökeréből új érték fakad a hivek és az egész Egyház javára.
A búcsúk lassanként terjedő használata pedig az Egyház története során akkor vált a leginkább nyilvánvalóvá, amikor a római pápák úgy határoztak, hogy az Egyház közjavát szolgáló bizonyos cselekedetek "mindenfajta vezeklés helyettesítésére beszámítandók", [34] és "a büneiket valóban bánó és meggyónó" és az ilyen jócselekedeteket végző hívőknek "a mindenható Isten irgalmából és ... apostolainak érdemeiben és tekintélyében bízva", "az apostoli teljhatalommal," "bűneiknek nemcsak teljes és bőséges, hanem a legteljesebb megbocsátását" engedélyezték. [35]
"Isten egyszülött Fia" ugyanis ".. kincstárat szerzett a küzdő Egyháznak, ... ezt a kincstárat pedig rábizta... Szent Péterre, a mennyek országa kulcsainak birtokosára, valamint az ő utódaira és helyetteseikre itt a Földön, hogy üdvös módon osszák szét a hivek között, és sajátos, észszerű okokra való tekintettel engedjék el a bűneiket bánó és megvalló híveknek a bűneikért járó ideigtartó büntetést hol teljesen, hol részlegesen, akár egyetemlegesen bárkinek, akár különlegesen egyeseknek (ahogyan Isten szerint jónak látják). E kincstárhoz tartoznak ... a Boldogságos Istenszülő és az összes választottak érdemei." [36] 8. A már megbocsátott bűnökért járó ideigtartó büntetéseknek ezt az elengedését külön névvel indulgentia-nak, `búcsúnak' nevezték. [37]
A búcsú részben megegyezik azokkal az egyéb utakkal és módokkal, amik a bűnök visszamaradó mozzanatainak megszüntetését szolgálják, ugyanakkor azonban határozottan különbözik is tőlük.
A búcsúban ugyanis az Egyház az Úr Krisztustól kapott megváltás szolgálóleányának hatalmával élve nem csupán imádkozik, hanem a megfelelőképpen fölkészült Krisztus-hívőnek illetékes hatóségként adományoz Krisztus és a szentek elégtételeinek kincstárából az ideigtartó büntetések elengedésére. [38]
A cél pedig, amelyet az egyházi hatóság a búcsúk engedélyezésével elérni akar, abban áll, hogy ne csupán segítse a híveket a megérdernelt büntetések lerovásában, hanem a jámborság, a bűnbánat és a szeretet cselekedeteire is késztesse őket, főként olyanokra, melyek növeli a hitet és előmozdítják a közjót. [39]
Ha pedig a hivek elhunytak megsegitésére ajánlják föl a búcsúkat, akkor kiváló módon gyakorolják a szeretetet, és miközben az égeikre gondolnak, földi tennivalóikat is helyesebben végzik.
Ezt a tanitást az Egyház tanitóhivatala különféle megnyilatkozásokban védte meg és adta elő. [40] A búcsúk gyakorlatába viszont nem egyszer visszaélések csúsztak be, egyrészt mert "a mértéktelenül és feleslegesen engedélyezett búcsúk" lejáratták az Egyház kulcshatalmát, és erejétől fosztották meg a vezeklő elégtételt, [41] másrészt pedig "a gyalázatos nyerészkedés" miatt káromolták a búcsúk nevét. [42] Az Egyház azonban e visszaéléseket megszüntetve és helyreigazítva "azt tanítja és rendeli, hogy az Egyházban rneg kell tartani a búcsúk gyakorlatát, mert a keresztény nép számára nagyon üdvös dolog, és szent zsinatok hagyták jóvá tekintélyükkel. Kiközösítéssel sújtja mindazokat, akik a búcsút haszontalannak tartják, vagy tagadják azt, hogy az Egyháznak van hatalma búcsúkat engedélyezni". [43]
9. Az Egyház napjainkban is felszólitja minden gyermekét, hogy rnérlegelje és fontolja meg, milyen nagy értéket képvisel a búcsúnyerés mind az egyes ember, mind pedig az egész keresztény társadalom javára.
Hogy csak röviden összefoglaljuk a legfontosabbakat, az első, amit ez az üdvös gyakorlat tanít: "rossz és keserves dolog elhagyni az Urat, az Istent". [44] A hivek ugyanis, midőn elnyerik a búcsút, belátják, hogy ők maguk a saját erejükkel nem tudnának jóvátételt adni a rosszért, amit a bűnükkel saját maguknak is, az egész társadalomnak is okoztak, ezért üdvös alázat támad bennük.
A búcsúk gyakorlata továbbá arra is tanít, hogy míly benső egység fűz össze mindnyájunkat Krisztusban, és hogy kinek-kinek természtfölötti élete milyen nagy hasznára van a többieknek: mert ezáltal a többiek is könnyebben és szorosabban tudnak egybekapcsolódni az Atyával. A búcsú gyakorlata tehát egyrészt föllobbantja bennünk a szeretetet, másrészt kitűnő gyakorlása annak, amikor Krisztusban elhunyt testvéreinken segítünk vele.
10. Hasonlóképpen a búcsúk használata fölkelti bennünk a bizalmat és a reményt az Atyaistennel való teljes kiengesztelődésre; de ez úgy történik, hogy nem a hanyagságra ad alkalmat, hanem serkent az Istennel való teljes közösség elnyerésére. A búcsúk ugyanis ámbár ingyenes ajándékok mind az élők, mind a megholtak javára csak bizonyos föltételek teljesítése után nyerhetők el. Elnyerésükhöz ugyanis szükséges, hogy egyrészt elvégezzék az előírt jócselekedeteket, másrészt hogy a hívő kellő fölkészültséggel rendelkezzék: szeresse Istent, tagadja meg a bűnöket, bizzék az Úr Krisztus érdemeiben, és erősen higgyen abban, hogy a szentek közössége nagyon hasznos számára.
Az sem elhanyagolandó tény, hogy amikor a hivek búcsút nyernek, egyszersmind tanulékonyan alávetik magukat az Egyház törvényes pásztorainak, elsősorban a mennyország kulcsait birtokló Szent Péter utódjának, hiszen épp őket bízta meg az Üdvözítő, hogy legeltessék és kormányozzák Egyházát.
A búcsúk üdvös intézménye tehát a maga módján hozzájárul ahhoz, hogy az Egyház Krisztus számára szeplő és ránc nélküli, szent és szeplótelen legyen, [45] és csodálatos módon kapcsolódjék Krisztushoz a szeretet természetfölötti köteléke által. Minthogy pedig a szenvedő egyház tagjai a búcsúk révén hamarabb jutnak be a mennyei egyház tagjai közé, azért a búcsúk által mind jobban és gyorsabban megvalósul Krisztus országa addig is, "amig mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve a krisztusi teljességet". [46]
11. Ezen igazságokra támaszkodva tehát az Anyaszentegyház, miközben szüntelenül ajánlja hiveinek a búcsúk használatát, mely a történelem tanúsága szerint a keresztény nép számára nagyon kedves és ma is hasznos, egyáltalán nem akarja háttérbe szorítani a megszentelés és tisztulás egyéb módjait, főként nem a szentmiseáldozatot és a szentségeket, kiváltképp a szentgyónást, de az úgynevezett szentelmények nyújtotta bőséges segítséget sem; végül pedig éppenséggel nem akarja kisebbíteni az imádságnak, a vezeklésnek és a jótékonysági cselekedeteknek értékelését. Mindezen segédeszközöknek közös vonása, hogy annál hatékonyabban adják meg a megszentelődést és megtisztulást, minél szorosabban kapcsolódik az ember a szeretet által a Főhöz, Krisztushoz és az Egyház egész testéhez. A szeretet kiemelkedő helyét a keresztény életben a búcsúk is igazolják. Nem lehet ugyanis búcsút nyerni őszinte metanoia, megtérés és Istennel való kapcsolat nélkül, melyekhez csak hozzájárul az előirt cselekedetek elvégzése. Megmarad tehát a szeretet rendje, és ebbe szövődik bele a büntetések elengedése az Egyház kincstárának hasznosítása által.
Az Egyház buzdítja hiveit, hogy se el ne hagyják, se kevésre ne becsüljék atyáik megszentelt hagyományait, hanem fogadják vallásos hittel és engedelrnességgel, és a katolikus család drága kincseként őrizzék. Az Egyház mindazonáltal szabadon hagyja a lehetőséget, hogy ki-ki Isten fiainak szent és jogos szabadságával élve használja a megtisztulásnak és megszentelődésnek ezeket az eszközeit, de állandóan felhívja a hívők figyelmét mindarra, ami a búcsúnál előbbrevaló az üdvösség elnyerése érdekében, mert szükséges, vagy jobb, vagy hatékonyabb. [47]
Hogy pedig növekedjék a búcsúk iránti tisztelet és megbecsülés, az Anyaszentegyház némi újítást lát szükségesnek a búcsúk fegyelmében, és új szabályok kibocsátását határozta el.
12. Az alábbi szabályok -- a püspöki karok véleményének meghallgatása után -- alkalmas változtatásokat vezetnek be a búcsúk fegyelmébe.
Az Egyházi Törvénykönyv rendelkezései, valamint a Szentszéknek a búcsúkról szóló határozatai, amennyiben megfelelnek az új szabályoknak, továbbra is érvényben maradnak.
Az új szabályok megalkotásában főként három szempont volt irányadó: új mértéket kell megállapítani a részleges búcsúkra; csökkenteni kell a teljes búcsúkat; egyszerűbb és méltóbb formába kell öltöztetni az úgynevezett tárgyakhoz fűződő és helyhez kötött búcsúkat. Ami a részleges búcsúkat illeti, elhagytuk a régi években és napokban kifejezett meghatározást, és új szabályt vagyis mértéket állapítottunk meg, mely szerint a búcsúval ellátott jócselekedetet végző hivő cselekedete veendő alapul.
Mivel ugyanis a Krisztus-hívő cselekedetével azon érdemen kívül, ami cselekedetének fő gyümölcse -- ideigtartó büntetésének elengedését is elnyerheti, mégpedig annál nagyobb mértékben, minél nagyobb a cselekvő szerete és a cselekedet értéke, úgy láttuk jónak, hogy a büntetés elengedésének azt a mértékét, amelyet a hivő saját cselekedetével elnyert, vegyük alapul azon büntetés elengedéshez, amit az egyházi tekintély a részleges búcsúval szívesen ad.
Ami a teljes búcsúkat illeti, megfelelőnek látszott a számukat csökkenteni, hogy a hivek a teljes búcsút kellőképpen értékeljék, és megfelelően fölkészülve nyerhessék el. Ami ugyanis gyakran előfordul, arra kevésbé figyelünk, s ami bőségesebben áll rendelkezésünkre, azt kevéssé becsüljük; hiszen a legtöbb hivőnek bizonyos időre van szüksége, hogy kellőképpen fölkészüljön a teljes búcsú elnyerésére.
Ami végül a tárgyakhoz vagy helyekhez kötött búcsúkat illeti, nemcsak a számuk csökkentettük nagyon, hanem még a nevüket is megszüntettük, hogy világosabbá váljék: a hivők cselekedeteit gazdagítják a búcsúk, és nem a tárgyakat vagy helyeket, melyek csupán alkalmul szolgálnak a búcsúk elnyerésére. Sőt a jámbor társulatok tagjai is jelvényeik használata nélkül nyerhetik el saját búcsúikat, ha elvégzik az előirt cselekményeket.
1. A búcsú Isten szine előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hivő, aki megfelelően fölkészült és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, mely mint a megváltás szolgálója, Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli és részesít belőle.
2. A búcsú részleges vagy teljes aszerint, hogy részben vagy teljesen szabadit meg a bűnökért járó ideigtartó büntetésektől.
3. Mind a részleges, mind a teljes búcsúnyerést mindig fö1 lehet ajánlani az elhunytak javára mint közbenjárást.
4. A részleges búcsút ezután egyszerűen részleges búcsú névvel illetjük, nem adva hozzá semmi meghatározott napot vagy évet.
5. A hivőnek, aki legalább szívbéli töredelemmel tesz részleges búcsúval ellátott jó cselekedetet, az Egyház ugyanannyi büntetés elengedését ajándékozza, amennyi a saját cselekedetéért elengedtetett neki.
6. Teljes búcsút naponta csak egyszer lehet nyerni; kivétel a 18. p. előirása a "halál órájára". Részleges búcsút viszont napjában többször is nyerhetünk, hacsak kifejezetten más rendelkezés nincs érvényben.
7. A teljes búcsú elnyeréséhez el kell végezni a búcsúval ellátott cselekményt, és teljesíteni kell három föltételt: szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára. Ezenfelül szükséges, hogy ki legyen zárva minden bűnös ragaszkodás, beleértve a bocsánatos bűnöket is.
Ha nincs meg ez a teljes fölkészültség, vagy nem teljesülnek a mondott föltételek, kivéve a 11. pontban említett "akadályozottak" esetét, a búcsú csak részleges lesz.
8. A három föltételt teljesíteni lehet az előírt cselekmény elvégzése előtt vagy után akár több nappal is; helyes azonban, hogy a szentáldozás és az imádság a Szentatya szándékára azon a napon történik, amelyen az előirt cselekedeteket elvégezzük.
9. Egyetlen szentgyónás után több teljes búcsú is elnyerhető, de egy szentáldozással és egy a Szentatya szándékára mondott imádsággal csak egy teljes búcsút lehet nyerni.
10. A Szentatya szándékára történő imádkozás föltételeinek teljesen eleget teszünk, ha elmondunk a Szentatya szándékára egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. A hiveknek azonban módjukban áll bármi más imádságot mondani a Szentatya szándékára, kinekkinek a Szentatya iránti egyéni áhítata és tisztelete szerint.
11. Érintetlenül hagyva a gyóntatóknak a CIC 1917. 935. kánonjában adott fölcserélési fölhatalmazást az akadályozottak számára, mind az előírt cselekmények, mind föltételek tekintetében, a helyi ordináriusok megengedhetik a joghatóságuk alá tartozó hiveknek, akik olyan helyen laknak, ahol semmi módon nem, vagy csak nagy nehézségek árán juthatnak szentgyónáshoz vagy szentáldozáshoz, hogy elnyerhessék a teljes búcsút tényleges szentgyónás és szentáldozás nélkül is, ha őszinte bűnbánatot indítanak, és elhatározzák, hogy az emlitett szetségekhez járulnak, mihelyt lehetőségük nyílik rá.
12. A búcsúk fölosztása személyi, tárgyi és helyi búcsúkra ettő1 kezdve megszűnik, mert így világosabban kitűnik majd, hogy a búcsú a hivek cselekedetéhez van kötve, bár néha tárggyal vagy hellyel kapcsolatos.
13. A búcsúk kézikönyvét át kell dolgozni abból a célból, hogy csak a jelentősebb imádságok és a jelentősebb ájtatossági, jótékonysági és vezeklési cselekedetek legyenek búcsúval ellátva.
14. Az egyes szerzetesrendek, szerzetes társulatok, fogadalom nélkül közös életet folytató társaságok, világi intézmények, továbbá a hivek jámbor társulásai búcsúinak jegyzékeit és összefoglaló kiadványait minél előbb fölül kell vizsgálni avégett, hogy teljes búcsút csak a Szentszéktől megállapított jelesebb napokon lehessen nyerni. Tegyen előterjesztést e tárgyban a legfőbb elöljáró, vagy jámbor társulások esetében a helyi főpásztor.
15. Minden templomban, nyilvános kápolnában -- vagy félig nyilvános kápolnában azok számára, akik törvényesen használják elnyerhető az a teljes búcsú, amelyet csak a megholtakért ajánlhatunk fel november 2-án.
A plébániatemplomokban ezenfelül évente kétszer lehet nyerni teljes búcsút: a templom titulusának ünnepén (a "templombúcsú" napján) és a Porciuncula búcsú napján, augusztus 2-án, vagy ha a megyésfőpásztor hozzájárul, a megelőző vagy a következő vasárnapon. A templomokhoz vagy kápolnákhoz kapcsolt többi búcsút minél előbb át kell dolgozni.
16. Templommal vagy kápolnával kapcsolatos teljes búcsú elnyeréséhez az előirt cselekedet az adott templom vagy kápolna áhitatos meglátogatása, és ott a Miatyánknak és a Hiszekegynek elimádkozása.
17. Az a hivő, aki bármely pap által szabályszerűen megáldott kegytárgyat (feszületet, keresztet, olvasót, skapulárét, érmet) áhitatos lélekkel használ, részleges búcsút nyer.
Ha pedig a kegytárgyat a pápa vagy egy püspök áldotta meg, akkor az a hivő, aki ezt a kegytárgyat áhítatos lélekkel használja, teljes búcsút is nyerhet Szent Pétert és Pál apostolok ünnepén, ha elmondja a hitvallást bármilyen jóváhagyott formában.
18. Ha halálveszélyben forgó hivőnél nincsen pap, aki kiszolgáltassa neki a szentségeket, és megadja az apostoli áldást, amely az Egyházi Törvénykönyv 468. kánonjának 2. §-a értelmében teljes búcsúval van ellátva, az Egyház mint jó anya a halál órájára teljes búcsút engedélyez az ilyen hivőnek, ha az kellőképp fölkészült rá, azt az egyet tételezve föl, hogy élete folyamán szokásszerűen végzett valamilyen imádságokat. Dicséretes, ha ennek a búcsúnak elnyeréséhez feszületet vagy keresztet is használunk.
Ugyanezt a teljes búcsút a hívő akkor is elnyerheti, ha aznap már nyert teljes búcsút.
19. A teljes búcsúról szóló összes szabályokat főként azt, ami a 6. pontnál található alkalmazni kell azokra a teljes búcsúkra is, amelyeket eddig toties quoties `annyiszor ahányszor' búcsúknak szoktak nevezni.
20. Az Anyaszentegyház a legmesszebbmenően gondoskodni óhajtván az elhunyt hivekről, hatályon kívül helyez minden ide vonatkozó kiváltságot, az értük fölajánlott bármely szentmisét viszont a lehető legteljesebb közbenjáró hatással ruházza föl.
A búcsúnyerésnek ez az új szabályzata életbe lép három hónappal azután, hogy ez a Rendelkezés az Acta Apostolicae Sedis-ben (1967. jan. 30-án) megjelenik.
A kegytárgyak használatához fűzött olyan búcsúk, melyekről fentebb nem történt említés, megszűnnek e Rendelkezésnek az Acta Apostolicae Sedis-ben való megjelenési napjától számitott három hónap után. A14. és 15. pontban említett felülvizsgálatot egy éven belül be kell nyujtani a Sacra Paenitentiaria Apostolica-hoz. Hatályukat vesztik mindazok a búcsúk, amelyek e rendelkezés megjelenésétól számított két éven belül nem kapnak új megerősítést.
Úgy akarjuk, hogy jelen szabályzatunk előírásai most és a jövőben is jogérvényesek és hatályosak legyenek; ha szükséges, még az elődeink által kibocsátott apostoli rendelkezések ellenére, valamint egyéb esetleg különleges figyelemre méltó és külön hatálytalanitást igénylő előírások ellenére is.
Kelt Rómában, Szent Péternél, 1967. év január 1-jén, a mi Urunk Jézus Krisztus születésének nyolcadnapján, pápaságunknak negyedik évében.
VI. Páp pápa
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére
[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster@katolikus.hu címre.
Módosítva:
1999. 06. 28.