• Előkoferenciák
• Őszentsége II. János Pál pápa találkozása az egyetemi közösséggel
• Az emberi személy: genealógia, biológia, biográfia
• Az ember városa: társadalom, környezet, gazdaság
• A tudományok viziója: fölfedezések, technológiák, alkalmazások
• Kreativitás és emlékezet: képzőművészet, irodalom, zene, dráma
• II. János Pál pápa beszéde az egyetemi oktatók világtalálkozójának részvevőihez
• A Szentatya homíliája

Előkoferenciák

Az emberi személy: genealógia, biológia, biográfia

Az ember: kép, élet, sors - Róma
a. Az ember, az Egyház útja
b. Az emberi személy: Isten és Krisztus képmása a történelemben
c. Krisztus az emberi történet folyamában
d. Az ember képe és Krisztus képe
e. Paideia et humanitas. A békéért a harmadik évezredben
f. Teológusok Rómában. Egy hosszú tradició
Fides et ratio: Az ész vize és a hit bora - Saďda (Libanon)
Metafizika a harmadik évezred felé - Róma
A korai emberi élet - Róma
A humán genom - Nápoly
Születés, a kifejlődő szabadság kezdete - Jeruzsálem, Assisi
Az egyének és csoportok jogai az új millenniumban - Róma
A személy jogai bioetikai és jogi szempontból - Róma
A nő ma és identitása: feminitás, termékenység, nemzés - Róma
Házassági krízisek: kiengesztelődés és jogi viták - Róma
Az ember városa: társadalom, környezet, ökonómia
Egyetem és globális társadalom - Róma
A vallásos jelenség ma: tradició, mutáció, tagadás - Róma
A gyermekek és családok egészségének és életstílusának javulása a harmadik évezredben - Bologna
Az ember és a város: a fenntartható emberi fejlődésért - Nápoly
Hátrány: szabad idő és életminőség - Urbino
Neurológiai veszélyhelyzetek: a kórházból a társadalmi reintegrációig - Róma
Megelőző akciók és stratégiák 2000-re: az alkoholártalom megelőzése (mint prioritás az egészségpolitikában) - Firenze
Egy autentikusan emberi turizmusért - Rimini
Információ, értékek, demokrácia - Róma
A személy és az intézmény a normatív források rendszerében - Campobosso
Egy új világrendért: a népek egyesülése az államok partikularizmusán túl - Róma
Az emberiségnek és környezetének jövője - Róma
Élelmiszertermelés és életminőség - Sassari
Észak és Dél viszonya a 21. század világgazdaságában: egyenlőtlenségek, jólét, alkalmak - L'Aquila
Munkanélküliség és szegénység: okok és gyógyszerek - Róma
Új gazdagság, új szegénység: milyen forrásai vannak egy új humanizmusnak - Milánó
Aktuális problémák a tömegkommunikáció fiziopatológiájában
A tudományok viziója: felfedezések, technológiák, alkalmazások
Az egyetem mint híd a technológiától a társdalomig (ISTAS 2000) - Róma
Műhely az életért - Modena
Tudomány és megismerés: milyen racionalitás felé - Bologna
Fizika a 21. század számára - Róma
A földtudományok hozzájárulása a természeti kockázatok enyhítéséhez - Róma
Az ember és környezete a harmadik évezredben: a föld és városai - Róma
Az ember és környezete a harmadik évezredben: a tér - Róma
Információ: tudomány és technológia a következő századra - Róma
Gondoskodás az emberről a technológiai társadalomban - Róma
Bionika az ember számára a harmadik évezredben - L'Aquila, Avezzano, Fiuggi, Róma
A klinikai kísérletezés etikai problémái - Chieti
Az emberi személy az időskorban. Életminőség egészségben és betegségben - Orvieto
Női szerendipitás. Munka világszerte a nők etikai természetes jólétéért
Emberiség és rák. Sebészeti onkológia a harmadik millennium kezdetén - Róma
Földrajz a posztmodern társadalom számára. Közösség, ökoszisztéma, értékek - Róma
Vér- és csontvelőadás - Viterbo

Kreativitás és emlékezet: a képzőmúvészetek, irodalom, zene, dráma

1. A ,,Magna Charta Universitatum'' szerint ,,az egyetem autonóm intézmény a földrajzi és kulturális örökség következtében különbözőképpen szervezett társadalmak szivében; kulturát hoz létre, értékel és közvetít kutatással és tanítással''.

Egyetemeink nehézségei az elmúlt 20 évben abból fakadtak, hogy új helyzettel kerültek szembe, amelyet el kellett fogadniuk, és ez minden tudásközvetítőtől alkalmazkodást kiván. Újra át kell gondolniuk küldetésüket. Az egyetemek nem tudtak hangot adni a változás iránti szükségletüknek, miközben az újdonság szimptómáihoz passzivan alkalmazkodtak. Mindazonáltal az igazgatás összes módszereit nem vehetik kölcsön a külső világtól, elfogadva az üzleti szervezetek előirásait és módszereit. Ez magába foglalja a társdalom többi része és az egyetemek közötti kapcsolatok új kezelését, és az ebbe az irányba tett lépéseket is.

2. A 1980-as években a technológiai haladás új korszaka kezdődött. A társdalomban - és különösen a gazdaságban - alkalmazott technológiai változások nagyon megváltoztatták az oktatás és kutatás területét. A technikai átalakulások korábbi hulláma - 1914-től 1970-ig - az ipari folyamatokat és energiaforrásokat érintette, az emberi munka a termelési folyamatok ellenőrzésére és a munkaszervezésre összpontosított, mivel az ipari termelés még sok nyersanyagot és sok fizikai munkát kívánt. Ma új helyzet állt elő. [1] A munkában az emberi aktivitás kevesebb fizikai erőfeszítést igényel. Továbbá - hála az információ- és kommunikációtechnológiának - a hagyományos ellenőrzésben és szervezési aktivitásban az embert részben helyettesítette a gép, teret engedve a kreativitásnak, a változásnak, az innovációnak és a technikai és társadalmi életünkkel kapcsolatos kritikai nézetek fejlődésének.

Míg a multban a társdalomnak új iparokra volt szüksége, hogy új energiaforrásokhoz jusson, nekünk most az új iparok azért szükségesek, hogy az új technikai környezet által megkivánt tudást létrehozzuk, felhasználjuk, és terjesszük.

Hogy pontosabbak legyünk: ha korábban azt kívánták az egyetemektől, hogy hozzanak létre és terjesszenek tudást, most a magatartás és viselkedés formálását kívánják tőlük, hogy a felsőfokú oktatás iránti új társadalmi követelmények teljesüljenek. Így a tanulási folyamatnak hangsúlyoznia kell a képességet a csoportmunkára, a változásokhoz való alkalmazkodásra, új realitások kialakítására, a hajlékonyságra, vagyis a problémamegoldásra és az innovációra.

Továbbá arra kérik az egyetemet, hogy legyen tanuláscentrikus, és a megszerzett tudás minőségét olyan fogalmakkal lehessen lemérni, hogy a diákok mint tudnak, értenek, és képesek tenni tanulmányi tapasztalataik megszerzése után. [2]

3. Ezért néhány új tény alakította az egyetemi életet.

Először a diákok számának emelkedése és a diákok egy új csoportjának a kialakulása. Valóban, 1980 és 1985 között csökkent, majd ezután újból emelkedett a felsőfokú oktatásban résztvevő diákok száma, elsősorban a női népesség nagyobb részvétele következtében.

Egyidejűleg megváltozott az egyetemi és főiskolai oktatásban résztvevő diákcsoportok összetétele. Amint az innovációnak és a szociális fejlődésnek megfelelően változnak a munkahelyek, a diákok tudják, hogy életük különböző periódusaiban begyakorlottaknak vagy újragyakorlottaknak kell lenniük. A közeljövőben valószínűleg csak kis különbségek lesznek a kezdő és folytatólagos oktatás között. A felsőoktatási intézményeknek jól fel kell készülniük erre irányzatra, amely fokozottan magában fogja foglalni a tanulmánymegszakítást, részidős tanulmányokat, speciális érdeklődés nélküli rövid előadássorozatokat egy-egy fokozat megszerzése érdekében. A jóléti állam és a megnövekedett szabadidő viszont lehetővé teszi kulturális vagy oktatási szükségletek kielégítését érett korban.

Az OECD egy újabb kiadványa [3] szerint az új diákok három csoportja különböztethető meg: a fiatal felnőttek, a másodszor szerencsét próbálók és másodszor ,,ráharapók''.

Az első csoport diákjai - a fiatal felnőttek - késői huszas éveikben, tehát a 18 és 24 év közötti hagyományos egyetemi életkor fölött vannak. A másodszor szerencsét próbálók érett felnőttkorban kezdik felsőfokú tanulmányaikat, miután normális, fiatalabb korukban elmulaszották. Végül a másodszor ,,ráharapók'' további felsőfokú tanulmányok végzésére jönnek vissza. Azokban az OECD-hez országokban, ahol lehetett adatokat szerezni az 1986 utáni 11 évből, a 18 és 24 év közöttiek részvételi aránya kb. 70%-kal növekedett. Sőt, ugyanebben a periódusban a 25 és 29 év közöttiek részvételi aránya is csaknem 50%-kal emelkedett.

A fiatal felnőttek növekvő fontossága mellett, a diákság idősödése egyes országokban olyan felnőttek növekvő részvételét tükrözi, akik korábban nem kezdtek volna felsőfokú tanulmányokba. Itt a másodszor szerencsét próbálókra gondolunk.

Az OECD-hez tartozó fejlettebb országokban, a 30 és 64 év közötti korcsoportban, tehát már felsőbb tanulmányainak befejezése után, minden tizenkét felnőtt közül egy a további kvalifikációért tanul. De sokkal többen, akár öt közül egy felnőtt iratkozott be valamely felsőfokú oktatási intézmény által hirdetett előadássorozatra az előző évben.

Ez a háttér új helyzetet jelez az egyetemen. Komolyan megkérdőjelezi azt a feltételezést, hogy a felsőfokú oktatás elsősorban a fiatalokért van.

4. Másodszor, az egyetemek módosítják oktatási programjuk tanrendjét és tartalmát.

Az egyetemek formája és szervezete megfelel az oktatási folyamatok bemenő adatait képező tudományos diszciplináknak. Ezeknek a diszciplináknak tananyaga jogot ad a diákoknak fokozat vagy oklevél szerzésére. Ma mind több diákot nem egy tudományterület egyre jobb elsajátítása, vagyis nem az input érdekli, hanem az előkészület egy leendő munkaterületre, vagyis az output folyamatára koncentrálnak. Az ilyen előkészület manapság különböző diszciplinák együttesét kivánja meg, jártassággal és gyakorlati tudással kombinálva (olykor hiányos tudományos háttérrel, legalább is pillanatnyilag). Egyes tárgyak első szintjüken széles, multidiszciplináris képzést kinálnak, a későbbi szinteken viszont szakosodottabb, diszciplináris megközelítést nyújtanak szilárd alap kialakításához egy bizonyos területen. Más tárgyak a tanulmányok első ciklusától kezdve - egyes esetekben nagyon rövid időperiódus alatt és alacsonyabb fokozatok formájában - fejlett hivatásbeli kiképzést adnak, amely bizonyos készségekre megfelelő alapot teremt.

A diákok részére biztosított nagyobb hajlékonyság sok szempontból teljesen új tanulási folyamat eredménye: a távoktatás nyilt használata, a tanulmányok szervezésének hosszú életű bázisa, a gyakorlatra szánt idő fölaprózása a tanulmányok és a munka keverésével. Ez a flexibilitás azonban bizonyos kockázattal jár, mert a diákok érdeklődésében és a tudományok határaiban bekövetkező változásokkal szemben az intézményeknek továbbra is biztosítaniuk kell, hogy a kurrikulumok hivatásbeli és fegyelmi ösztönző erejüket megőrizzék. Ezért egy figyelő és tanácsadó hálózat kialakítása folyik, amelynek az lesz a feladata, hogy a diákoknak tanácsokat adjon, vagy bizonyos utakat javasoljon nemcsak az akadémiai cél elérésére, hanem foglalkoztatási szándékok szempontjából is. [4]

A szándék változatossága és a tanulás esetenként eltérő mintája ellenére a határok lassan átjárhatókká válnak hidak, kreditpontok átvitele, stb. révén.

Még a nemzeti hatóságok bizonyos jogi követelményeitől is meg lehet szabadulni a felsőfokú oktatás globális terében.

Ezáltal úgy tűnik nekem, hogy a felsőfokú oktatás hagyományos rendszerének módositási folyamata kettős szándékot mutat. Egyrészt a akadémiai intézmények változatossá tételének irányzatával találkozunk az intézményeken belül és az intézmények között. Másrészt, világos tendencia bontakozik ki a meglévő határok elmosására, hogy a változatosság egységesítésének áhított mértékét elérjük. Az intézmények hajlanak a két irányzatot kombinálni azáltal, hogy hajlékonyabban közelednek bizonyos követelményekhez, hagyományos oktatási küldetésükben kutatást végezve, a kritikus látásmódot elősegítve és a közösséggel szemben bizonyos szolgálatokat ellátva.

5. A kurrikulum változatossá tételéhez hasonlóan az információ és kommunikáció új technikái is módosították a tanulási folyamatot.

,,Az információ- és kommunikációtechnológia gyors növekedése kihívást jelent ebben a folyamatban, de ugyanakkor új lehetőségeket is ad az egyetemeknek...A legvilágosabb változás az oktató szerepével szembeni igény eltolódása a tudás átadásától a tanulás közvetítése felé. Ekkor az egyetem értéket ad a tartalomhoz. De ismét kérdések vetődnek föl: hogyan tanulnak a diákok, és milyen célból? Hogyan teremtenek az információ- és kommunikációtechnológiák lehetőséget a tanítás és tanulás javítására?

A technológia például csökkentheti a követelményszintek közötti különbséget a tömeges felsőoktatás korában. Hajlékonyabb tanulást és tanítást eredményezhet, ami a legtöbb egyetem számára kihívás... Egyre inkább elfogadást nyer a koncepcióbeli eltolódás az oktatócentrikus megközelítéstől a tanuláscentrikus felé. A technológiának növelnie kell a tanulási tapasztalatot, hogy maximalizálja a metakognitiív jártasságokat és fejlessze az önszerveződő tanulási képességet. De a diákok és az oktatók közötti, valamint a tanulók egymás közötti közvetlen kontaktusát továbbra is hangsúlyozni kell.'' [5]

Rá kell mutatni arra is, hogy amint az állami támogatás és kezdeményezés csökkent, a piac egyre inkább elfoglalta helyét, mint a felsőfokú oktatás uralkodó formálója. A profitért oktató szolgáltatók egészen új fajtája alakult ki versenyezve a hagyományos kollégiumokkal és egyetemekkel.

6. A változások a kutatási gyakorlatban is új mintát kényszerítenek ki. Az oktatás és kutatás hagyományos kombinációja az egyetemeket megkülönböztette más felsőoktatási intézményektől. Az innovációs kényszer a kutatásnak, mint a növekedés motorjának felhasználását megnövelte. Fokozta az együttműködést más kutató centrumokkal. Ez új szervezési mintákat követel, pl. ,,peri-egyetem''-nek nevezett intézmények létrehozását, amelyekben kutatóintézetek, ,,gondolattankok'', konzultációs centrumok vagy egyetemi területen létesített vállalatok laza hálózatba szerveződnek a hagyományos egyetemek és kollégiumok köré.

Kétértelmű irányzattal állunk szemben, amely egyrészt növeli az egyetem együttműködését a társadalom többi részével, másrészt azonban alkalmul szolgálhat a centrifugális kísértésre, amely feltöri az egyetem belső összetartását. Mindenesetre, a kutatás nem redukálható puszta problémamegoldó megközelítésre. Az egyetemeknek a kutatás melegágyainak kell maradniuk. ,,Az egyetemeknek ipari laboratóriumokhoz hasonlóvá tétele elősegíti a figyelem elvonódását azon legfontosabb funkcióiktól, hogy a nyilvános tudás nagyobb forrásai és a társadalom leghatékonyabb eszközei legyenek a technológiai tudás nyilvánossá tételére.'' [6]

7. Azt hiszem, az ilyen fejlődés nem fogja megszűntetni az egyetemi hagyományt, hanem azt inkább kiegészíti - sőt megvédi -, amikor bátorítja új társadalmi igények kifejlődését. A hajlékony változások akadályainak eltávolitására egy átmeneti periódus beiktatása az egyetemek autonóm döntésein alapulhatna.

Ma a kormányok mindenütt növelik az egyetemek részére biztosított autonómiát. De ez a bővítés messzebb megy, mint a szabad kutatás. Bátorságot jelent a választásra, mivel egy megjósolhatatlan világban élünk. A bizonytalanság azonban jó ok a mozdulatlanságra. A ,,várjunk és nézzük meg'' magatartás ésszerű mindaddig, amíg a változás nem ellenőrízhető, vagy a fejlődési irányzat nem befolyásolható. Félek azonban, hogy ebben az esetben a piac meghódítja az egyetemi életet, és egy rövidtávú megközelítést kényszerít ki, amely egyes országokban a gyengébb területek leépülését segíti elő; másokban ez a rövidlátás hiábavalóvá teszi azokat a kisérleteket, hogy hosszú távon épitkezzenek, vagyis hogy megerősítsék a társadalom számára alapvető egyetemi szerkezeteket.

Így az egyetemi autonómia egészen új keretben fejlődik. Ebben az összefüggésben az autonómiának és a decentralizációnak számításba kell vennie a pénz fölött rendelkezőket és az adófizetőket - akiknek képviselői növelni fogják súlyukat az intézmények irányító testületeiben. A társadalomnak, amelyet a demokratikus kormányok képviselnek, most egyszerűen az a feladata, hogy ellenőrizze az egyetemi politika fő vonalait és a közpénzek felhasználását. Ez a politika viszont szelektíven befolyásolja az egyetemeket, amennyiben teljesítményük döntően hat a jövő társadalomra.

8. Új kihívás az egyetemek számára a globalizáció.

A tudomány működési köre egyetemes. De a globalizáció - a kultúra, a technológia, a gazdaság, a politika vagy általában a társadalom vonatkozásában - más kapcsolatokat mutat. A globalizáció versenyt és együttműködési hálózatot is jelent. Új fajta diákok, új fajta oktatási és kutatási aktivitások, új formák az ilyen szolgálatok ellátásában: mindez új típusú egyetemeket jelent - teljesen diverzifikálva.

A hálózat útkeresés a nem-egyetemi intézményekkel - cégekkel, helyi hatóságokkal, regionális kormányzatokkal, stb. - kötött innovatív szövetségek számára, hogy közösen nézzenek szembe és birkózzanak meg a speciális problémákkal. A hálózat együttműködési mód is más egyetemekkel, kölcsönösen kicserélve sajátos szakértelmüket, hogy ezáltal munkamegosztást vezessenek be az intézmények között.

9. Az egyetemeken a humanizmus fejlődése a tudományos forradalommal kapcsolatban az igazság új, dinamikus eszméjét állította föl, amelyet korábban nem fogalmaztak meg vagy nem definiáltak, de amelyet föl kell fedezni, és aztán alkalmazni. Ugyanakkor az a kockázat, amelyet az új tudományos fölfedezéseknek és az emberiség problémái humanista megközelitésének együttesen kell vállalnia, elősegítette az egyetem képességét arra, hogy táplálja az innovációt, és szigorú alapot teremtsen az intézményekre és társadalmi kapcsolatokra vonatkozó kriticizmusnak.

Ténylegesen, a kutatás - sajátos vonása az egyetemi intézménynek más felsőfokú oktatási intézményekkel összevetve - terjeszti a kreativitást, amennyiben a diákok és a jövendő szakemberek hozzászoknak ahhoz, hogy kétségbe vonjanak korábbi tudást és hagyományos jártasságot.

Az ilyen fejlődés az oktatást és a tudományt a szociális és gazdasági növekedés centrumába állítja. Ezzel párhuzamosan a humanizmus új viziója dereng föl.

,,Ez világosabbá válik, ha a világ egységesülését nézzük, és azt a kötelességünket, hogy egy jobb világot építsünk az igazság és az igazságosság alapján. Igy tanui vagyunk egy új humanizmus születésének, amelyben az embert legelőször is a testvéreivel és a történelemmel szembeni felelősség határozza meg .'' [7]

De éppen a tudományos felfedezés és a technikai haladás nem oldott meg olyan nagy emberi problémákat, amelyek gyakran jelentek meg a humanista hagyományban.

Az első hiányt II. János Pál pápa emelt ki a Fides et ratio enciklikában: ,,Meg kell állapítanunk, hogy mai helyzetünk egyik legfontosabb összetevője ,,a dolgok értelmének krízise''. Úgy megsokasodtak a gyakran tudományos színezetű nézetek az életről és a világról, hogy valóban átéltük, hogyan hatalmasodik el a tudás feltöredeződése. Éppen ettől válik nehézzé és gyakran hiábavalóvá a dolgok értelmének keresése. Még drámaibb az, hogy az adatok és tények e kavargásában - amelyben élünk, s úgy látszik, ezek alkotják a lét tulajdonképpeni folyamatát - nem kevesen megkérdezik, hogy egyáltalán van-e még értelme a dolgok értelmét keresni... Ennek következtében az emberi szellemet kétértelmű gondolkodás keríti hatalmába, amely arra készteti, hogy még inkább önmagába, immanenciája korlátai közé zárkózzék, és semmiféle kapcsolata ne legyen a transzcendenssel. A filozófiát, mely többé nem teszi föl a lét értelmének kérdését, az a nagy veszély fenyegeti, hogy puszta eszközzé fokozza le az észt, és kiöli belőle az igazság szenvedélyes keresésének készségét.'' [8]

Egy másik hiány a szolidaritás és az igazságosság elégtelensége: ,,A tudományban és a technológiában megnyilvánuló globális vezérség nem jelent vezérséget a gyermekegészségügyben, a várható élettartamban, az írni-olvasni tudás mértékében, a lehetőségek azonosságában, a munkások termelékenységében és a források felhasználásának hatékonyságában. Nem orvosolta az oktatási rendszerek hiányát, a városok züllését, a környezeti rombolást, az elérhetetlen egészségápolást és a történelem legnagyobb nemzeti adósságait.'' [9]

A humanizmus a reneszánszban atmoszférát teremtett az egyetemi gondolkodásmód népszerűsítéséhez. Terjesztette az egyetemi hagyományt és ténylegesen a realitás megközelítésének módszerét. Azt hiszem ezt az atmoszférát hiányolták az újabb időkben az egyetemi emberek.

De az új körülmények új lehetőségeket nyújtanak.

Véleményem szerint találhatunk új területeket, hogy alkalmazzuk intézményeinket az emberi kérdések követelményeihez. Arra korlátozódom, hogy néhány utat javasoljak.

Például, le kell győzni a diszciplinák fragmentálódását, bátorítani kell a különféle területeken dolgozó tudósokat arra, hogy találkozzanak, egészítsék ki egymás tudását, és elemezzék az emberiség problémáit.

Bárhogy is van, az egyetemnek mint intézménynek el kell köteleznie magát az őszinte együttműködésre az őt körülvevő társadalommal, hogy foglalkozzanak a közös problémákkal. Vagy kapcsolódjanak programokba más területek és régiók egyetemeivel egy világméretű szolidaritásban. Vagy javasoljanak tanulmányokat kurrikulumaik perspektiváinak kiterjesztésére olyan témákkal, amelyeket a hivatásból eredő szükségletek közvetlenül nem kivánnak meg.

Ez kihívás az egyetemi emberek részére. De emlékeznünk kell arra, hogy korunk minden előnye ,,sem biztosítja a teljesértékű kulturális nevelést, ha közben tisztázatlan marad az a mélyre hatoló kérdés, hogy mi az értelme a kultúrának és a tudásnak a személyiség szempontjából.'' [10]

[1] Robert J. Gordon, Current Productivity Puzzles from a Long-term Perspective, University of Groningen, September 1998.
[2] Learning for Life, Department of Employment, Education, Training and Youth of the Australian Government, April 1998.
[3] Education Policy Analysis 1999, OECD, Paris 1999.
[4] Declaration of the World Conference on Higher Education, UNESCO, Paris, October 1998.
[5] Association des Universit;s Europ;ennes (CRE), Restructuring the University. New Technologies for teaching and learning - Restructurer l'Université. Les nouvelles technologies dans l'enseignement et l'apprentissage, Avril 1998.
[6] R. R. Nelson, What is ,,Commercial'' and what is ,,Public'' in Technology and Wealth of Nations, ed. N. Rosenberg, R. Landau and D. C. Mowery, Stanford 1995.
[7] Gaudium et spes, 55.
[8] Fides et ratio , 81.
[9] G. Brown, Chairman of the U. S. Science, Space and Technology Committee, Glion Colloquium, May 13-17 1998.
[10] Gaudium et spes , 61.

Egy új humanizmus keresésének céljával egyetemi oktatók konferenciák sorozatán vettek részt, amelyek témája a következő volt: ,,Az emberi személy: genealógia, biológia és biográfia''. A következők megvizsgálását tűzték ki célul:

1. Mit fedezünk föl a tudományos kutatás révén az emberi személy biológiai munkájáról, és hogyan világítják meg ezek az eredmények megértésünket Isten emberi teremtésének mélységéről és komplexitásáról?

2. Hogyan közelítjük meg az emberi méltóság alapvető törvényes feltételeit, tekintettel közös tulajdonságainkra és különbségeinkre?

3. Hogyan formáljuk át az emberi személy egységére és teljességére vonatkozó megértésünket filozófiai és teológiai vizsgálatok révén az emberi egzisztencia lényeges kérdéseivé?

A biológiai kutatás területén a konferenciák összegyűjtötték a biomedicina, a genetika, a neurológia, az élettan és a lélektan különböző területein dolgozó kutatókat, hogy áttekintsék az emberi személy kognitiv képességére vonatkozó új hipotéziseket és az elme és agy közötti viszonyt. A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az előrehaladás ellenére, a tudomány különböző ágai közötti kölcsönhatások hiánya korlátozta a kutatást. Az új millenniumban még többet érhetünk el a szakterületeket meghaladó kutatás támogatásával?

Tanultunk az újabb tudományos kutatásokból a celluláris specializációról és a központi idegrendszer félelmetes bonyolultságáról. Tanultunk az újszülött és gyermeki tudat váratlan kifinomultságáról és arról a sebességről, amellyel a gyermeki tudás éretté válik. A következő millenniumban várhatóan alkalmazzák ezeket az elméleti fölfedezéseket az emberi problémákra, például a kognitív hiányosságokban és idegrendszeri rendellenességekben szenvedők kezelésében, ezáltal lehetővé téve részükre a visszatérést a családba és a közösségi életbe.

A biomedicina területén a legmeglepőbb előrehaladás talán az emberi genom megismerésében történt. Jelentős eredményeket hozott az emberi és orvosi genetikában az emberi genetikai abnormalitások tanulmányozása. A genom medicina jövőbeni feladata lesz, hogy új gyógyító terápiákat fejlesszen ki úgy, hogy a kockázat fölismerését kövesse a határozott közbelépés. A klinikai kutatók szerepe döntővé válik a kutatók és betegek közötti híd felépítésében. Ez az együttműködés reményt ad azoknak, akiket kromoszóma-törések és más hiányosságok sújtanak. Ez fog segíteni a magas, születés előtti halálozási arányszám csökkentésében is.

A genom tanulmányoknak még csak a kezdetén vagyunk, és meg kell értenünk a gének százezreinek és egyéni variációjának jelentését. És ami még fontosabb, komolyan kell vennünk a genetikai forradalom következményeit a tudományban.

A következő fél millenniumban az emberek képesek lesznek közvetlenül befolyásolni saját evoluciójukat. Ezért döntő, hogy meghatározzuk a morális elveket és szabályokat, és ez moralitást fog követelni saját természetünkkel szembeni viszonyunkban is, amely számításba veszi azt a képességünket, hogy átalakítsuk biológiai tulajdonságainkat. A konferenciákon a diszkussziók közben a résztvevők nagyon is tudatában voltak annak, hogy ez lehet a legnagyobb morális kihívás, amellyel az embereknek valaha is szembe kellett nézniük.

Az emberi méltóság alapvető törvénykezési feltételére térve, a törvény, az oktatás és a társadalomtudományok területén dolgozó oktatók végiggondolták a globalizáció és a kulturaközi kapcsolatok következményeit. Vizsgálták a nőt, mint emberi személyt fizikai és pszichológiai állapotában és történelmi tapasztalatában a politikai életben és a munkaerőben. Az ellentétek a nő mint a meggyőzés eszköze és a nő mint a belső megszentelt életre való hivatás modellje között mutatják létének polaritásait ezen az ezredfordulón.

Több konferencia tanulmányozta a háború és a menekült állapot hatását az egyéni emberi személyre és az emberiségre mint egészre. Az egyetem létfontosságú szerepet játszhat a békére nevelésben az alapvető problémák és lehetőségek vizsgálatával, és a nemzetközi testületek oktatási kapcsolatainak irányításával az emberi, egyéni és politikai jogok elismerésének elősegítésében. A jelenkori kapcsolatok tudósai folyamatosan fejlesztik a békefenntartó aktivitások jogait és feltételeit. Folyamatosan törekszenek arra, hogy felhívják figyelmünket az erőszakot okozó körülmények javítására. De a feladat nem könnyű. A Nyugat kulturális története mutatja, hogyan legitimizál és delegitimizál egyszerre az erőszak a jó és a gonosz fogalmaival kapcsolatban.

A nyelvnek, az erőszak formáinak és motívumainak tanulmányozása és az erőszak eltérő eszméinek létezése a különböző kultúrákban mutatja az erőszak megértésének és a békére nevelésnek a komplexitását. A tudósoknak tovább kell vizsgálniuk az ideológiai, pszichológiai és szociológiai folyamatokat, amelyek segítik a háború és béke okainak és hatásainak megismerését.

Megtanultuk, hogyan avatkoznak közbe a pedagógiai és szociológiai erők rövid időtávon. Most fel kell tárnunk, hogyan tápláljuk a civilizáció, kultúra és humanitás közös gyökereit, hogy elkerüljük az értelmetlen konfliktusokat és háborukat. Mindenekfölött a következő millenniumban a béke kutatásának területe új következményeket kínál a vallásos pedagógiának.

Végül a konferenciák résztvevői küszködtek a lét alapvető filozófiai és teológiai kérdéseivel, különösen tekintetbe véve a gyökeres haladást az emberi biológiai tudományban és a hatalmas változásokat az emberi család szociális és törvényi feltételeiben. A most végetérő évezred utolsó részében a kortárs antropológia hallgatása az emberi személy másvilági dimenzióiról gátolta az emberi személy igazi megértését. Ahogy közeledünk az új millenniumhoz, okunk van azt hinni, hogy ebben a posztmodern korban jelentős áttörést fogunk tapasztalni a hit és a világ közötti dialógusban. Az egymáshoz közelebb vezető tendenciák között van a másokhoz fűződő kapcsolatainknak és egy új vallási modellnek a filozófiai vizsgálata, amelyben a testvériség eszméje mint alapvető paradigma megújul. Sok modern és kortárs szerző keresi az emberi személy méltóságát a személynek abban a képességében, amely a tudás és a szeretet interszubjektiv viszonyait hozza létre más emberi lényekkel és közösséget formálva az emberiséggel. Ezek a vizsgálatok azonban csak egy véges énen alapuló emberi tökéletességhez vezethetnek, és nem elégségesek ahhoz, hogy megértsük az emberi személy törekvését a mérhetetlen tökéletesség felé. Az új humanizmusnak fel kell ismernie a Végtelen Létezőt, akivel minden emberi személy hivatva van kapcsolatba lépni, és akin keresztül az emberi személy analóg viszonyba kerül a végtelen méltósággal.

Kell, hogy az új humanizmus alkalmazza a teljesség stratégiáit, elősegítve a diszciplinák egységét az emberi személy tanulmányozásában. A biológiai és törvénykezési kutatás hasznát veheti a filozófiai és teológiai tanulmányoknak. Hasonlóképpen a filozófusok és teológusok nem beszélhetnek a kapcsolatkereső emberi személyről, ha nem veszik figyelembe a biológia új fölfedezéseit. Az emberi személy episztemológiája haszonnal alkalmazhatja az emberi tapasztalatot mint kiindulási pontot, ezáltal követve egy fenomenológiai utat, amely minden formájában nyitott az emberi realitásra.

Például, a konferenciák résztvevői úgy látták, hogy Isten képe építi a személy képét, így a személy mikrokozmikus létét és a személy horizontjának határait. Képes az új humanizmus jobban megmagyarázni újonnan talált képességünket a génterápiában, az emberi személy genealógiáján, természtfölötti hivatásán és az univerzum fölötti uralkodás hatalmán meditálva? El fog vezetni az új humanizmus az etnikai és nemi különbségek feltételeinek megértéséhez, ha elgondolkozik az emberi személy trinitárius fogalmán? Ez utóbbi azt jelenti, hogy az emberi személyt Isten képmása, amely egzisztenciális léttel van felruházva, képes az önmeghatározásra és halhatatlan lélekkel rendelkezik, ami garantálja a személy belső egységét.

Amikor az emberi személyre vonatkozó tudományos vizsgálatok csodáit ünnepeljük, és a másokkal közösségben élő emberi egyén összetett szociális és törvénykezési aspektusain elmélkedünk, emberségünk mélyebb értelméhez térünk vissza. Az emberi személy az egyetlen teremtmény a Földön, amelyet Isten önmagáért akar.

Szentatya,

1. Az a tizennyolc különböző egyetemi kollokvium, amely a ,,Társadalom, környezet, gazdaság'' témakörben szerveződött, az evangéliumi elvek által inspirált válaszokat keresett korunk nagy problémáira. Határozottan interdiszciplináris megközelítésből indultak ki, a társadalomtudományok légkörében a különböző tudományos ismeretek közötti elmélyült dialógusból.

Ez az egyetlen út, amely lehetővé teszi szinergizmusok kialakulását és az ember figyelembevételét összes - szocioökonomikus, ökológikus, politikai, morális, spirituális, vallási - dimenzióival együtt.

2. Az egyetemi oktatók az embert akarták megközelíteni a harmadik millennium előestéjén, amint konfrontálódik egy radikálisan új és kétértelműségekkel teli világgal, amelynek újdonsága szűntelenül gyorsul az utolsó években. Ezt a világot jellemzi a szembenálló tömböknek a vége és a demokrácia haladása, de a mikronacionalizmusok kifejlődése és a helyi háboruk sokasodása is; jellemzi példátlan tudományos és technikai haladás, amely azonban veszélyezteti az ökológiai egyensúlyt, és meg akarja kérdőjelezni az élet és a gondolat keresztény koncepcióját; jellemzi a távolságok félelmetes redukciója, amely lehetővé teszi a közlekedési és hírközlési eszközök szűntelen haladása által az emberek, kulturák, gazdaságok közeledését, de a kaotikus urbanizáció és világ globalizációja árán ismét egyszer az emberi személyt veszélyezteti. Szentséges Atya, ön megjegyezte az 1995 október 5-én az Egyesült Nemzetekhez intézett beszédében, hogy ,,az univerzalitás ezen horizontján látjuk, milyen erőteljesen jelenik meg újra az etnikai-kulturális partikularizmus, mint az identitás és túlélés féktelen szükséglete, mint egyfajta ellensúly az uniformizáló tendenciákkal szemben.''

3. A különféle kollokviumok a maguk módján közelítették meg a témákat, amelyek látszólag éppen annyira különbözők voltak, mint a mai vallási jelenségek: az ember és a város, a környezet, az élelmiszertermelés, a hátrányos helyzetűek életminősége, a neurológiai betegségekben szenvedők szociális beilleszkedése, az egészség problémái, a turizmus, a médiumok, a demokrácia, a munkanélküliség és a szegénység, az Észak-Dél viszony. A kollokviumok megkíséreltek választ adni mai globális világunk kihívásaira.

Hogyan ,,cselekedjünk keresztényien?'' Hogyan strukturáljuk és kontrolláljuk, az emberi személy megóvása érdekében, hatásait egy olyan jelenségnek, amely, úgy tűnik, kicsúszik minden ellenőrzés alól?

4. Az egyik kollokvium azt kívánta, hogy ,,a dialógus váljék a gondolkodó ember magatartásává'' Itt az egyetemnek a funkciója az emberi személy integrális formálása az egyetemes dialógus előkészítésére, miként az Egyház, az egyetem eszméjének eredeténél, nem szűnt meg emlékeztetni erre, hogy összegyűjtse az embereket, anélkül, hogy uniformizálná őket. A dialógusnak ellensúlyoznia kell a fragmentáció és az önmagába fordulás paradox következményeként fellépő uniformizáció kulturájának kockázatát, hogy megteremtse az igazi ,,kapcsolat-kultúrát'', vagyis az emberek közötti kontaktus kultúráját. Ezt illusztrálják azok a tanulmányok, amelyeket a turisztikai cserékkel, a barátság hordozóival, a vendégfogadással és vendégszeretettel, a kölcsönös megismeréssel, a médiumokkal mint információterjesztőkkel, vagy a nemzeti partikularizmusok szükségszerű meghaladásával kapcsolatban végeztek.

5. Az Egyház tanítása szerint a mai társadalom fejlődésének középpontjába az emberi személyt kell helyezni. Így az egyetemi oktatók kimutatták, hogy a városra és a környezetre vonatkozó minden reflexiónak a személy elidegenithetetlen méltóságán és a mindenkire vonatkozó életminőség kutatásán kell alapulnia, nem megfeledkezve a hátrányos helyzetűekről; ez ugyanis az egyetlen eszköz egy valóban emberi közösség építésére. Az élet kulturájának elősegítése, a gyengék integrálása a közösségbe, a szociális igazságosság, a munka kultúrájának megvalósítása, a természeti és társadalmi környezet minősége, ezek e jövő közös kihívásai az összes ,,jóakaratú ember'' számára. ,,Hogy hitelesen emberi legyen'', a turizmust tárgyaló kollokvium mindezeket összegezte. Egy egész antropológia jelenik meg, amelynek célja, hogy a szabad idő valóban a test és lélek számára fölszabadított idő legyen, és nem az unalomé és a devianciáké, amelyek a drog vagy a szex rabszolgáivá tesznek.

6. Több kollokvium utalt arra, hogy a béke mennyire fontos út az új humanizmus felé. A béke jelenti a háború távollétét és a konfliktusok szabályozását, de ennél jóval többet is. A valóban emberi béke a kiengesztelődés, a megbocsátás és az igazságosság. Akkor, amikor az iparosított világ fölöslegben dúskál, a bolygó legszegényebb részétől, ahol az éhség problémája mindenekelőtt továbbra is politikai, megtagadják a lehetőséget, hogy a lényegeshez, vagyis táplálékhoz jusson . Az igazságosság keresése egy ,,emberi ökonómia'' előmozdítását jelenti, amint azt a Populorum progressio enciklika hangsúlyozta. Ez magába foglalja olyan problémák megoldásának keresését, mint a munkanélküliség és a szegénység, az adósság és a piacok, az információ és hozzáférhetőség az orvosi kutatás technológiáihoz és eredményeihez .

7. Fel kell fognunk ezeknek az egymástól annyira különböző és egymáshoz mégis annyira közeli témájú kollokviumoknak az együttesén át az egyetemi kutatás fontosságát a társadalomtudományokban, hogy definiálni lehessen az emberre mint személyre alapozott ,,emberi várost'', egy olyan várost, amely megadja az evangéliumi üzenetnek az őt megillető helyét. A társadalomtudományok a városok és a környezet, a gazdaság, az egészség és az oktatás törvényeinek tanulmányozásán át a lét lényegét érintik. Ezáltal az élet és az ember keresztény koncepciójának hordozói.

a tudomány jellege és területe: a tudomány humanista természete, eredete és határai; fragmentációja és egysége, az egyetem szerepét hangsúlyozva; etikai meggondolások a kutatásban, a tudósnak, mint embernek egyéni helyzete, különösen a tudomány és a hit viszonya;

a kutatás szociális relevanciája: a tudományos alapú technológia növekvő befolyása, amit általában ellenőriznek a globális vagy partikuláris pénzügyi érdekek; a rehumanizáció szükségessége;

és végül a legnépesebb csoport az élet sürgető problémáival kapcsolatos kérdések a tiszta biológiában, a biotechnológiában és az orvostudományban végzett kutatásoktól az egyénre és a társadalomra vonatkozó elkerülhetetlen következményekig.

Több konferencia tekintette át az újabb tudományos eredményeket és az új fölfedezések kilátásait, például a fizikában, az űrkutatásban, a biológiában, a földtudományokban, vagy az informatikában (ideértve a mesterséges intelligenciát is). A tudomány fejlődését és nagy mértékű haladását növekvő, gyakran hasznos, de negatív fragmentációval is járó diverzifikáció és specializáció kísérte. A tanítás és a kutatás, az oktatás és a professzionális képzés, a természettudományok és a human tudományok szétválasztása is hozzájárult a tudományok dehumanizációjához. A tudósokat és a diákokat fokozatosan felszívják kutatásaik részletei, elveszítve a szélesebb látásmódot és perspektívát, ideértve munkájuk etikai és morális aspektusait is. Ezért számos diszkusszió és kerekasztal koncentrált a tudósok világszemléletére - rámutatva arra, hogy megfelelő szélesebb, filozófiai keretet kell találni a ,,tisztán technikai'' tudományos eredmények számára azzal a kívánsággal, hogy a világ, és benne a tudomány és a technológia szerepe is humanizálódjék. Számos kitűnő tudós, köztük a legkülönfélébb vallások képviselői, sőt nem-hívők is, lelkesen fogadták a részvételt ezekben a jubileumi eseményekben, ezáltal is tanúsítva a dialógus folytatásának szükségességét.

A kutatás lánca a tiszta, gyakran ,,értékmentesnek'', vagyis minden külső értékrendszertől függetlennek mondott tudományoktól az alkalmazásokig és a tudományos alapú technológiákig vezet, és mindkét végén emberi lény van, egyrészt mint szubjektum és alkotó, másrészt mint objektum és haszonélvező.

Az alapvető kérdés így merült föl: Valóban teljesen független, értékmentes-e a tudomány, és az emberi szellemnek ez a nagy eredménye valóban csupán bizonyos szabályok és eljárások mechanikai alkalmazását jelenti-e, vagy nem igényel-e szélesebb konceptuális keretet? A kérdést több, egyébként ,,technikai'' szimpozium hangsúlyozta és vitatta meg. Mennyire racionális a racionális? És a döntő kérdés: kompatibilis-e a hit a tudománnyal, vagy ez a viszony semleges, nem-konfliktuális, de kölcsönösen irreleváns, vagy a hit lényeges és szükséges-e - a tudós számára, az első helyen.

Nyilvánvalóan, a tudomány és a tudományos kutatás eredményein alapuló technológiák alkalmazásai nem lehetnek függetlenek az értékrendszertől, amint azt mutatják az atombomba és a rombolás más eszközei, a kémiai környezetszennyezés és -károsítás. A technológia példátlan mértékben terjed, és befolyásolja az egyén és a társadalom életének minden aspektusát. Több szimpozium megmutatta, hogyan vezethet a lehetséges technológiák korlátlan megvalósítása káros hatásokhoz és dehumanizációhoz. Nyilvánvalóan az összes lehetséges technológiák közül azokat kell választani és alkalmazni, amelyek elfogadhatók és kívánatosak, és ez a lépés, amely kívül esik a tiszta tudományon és technológián, szélesebb keretet, alapvetőbb etikai meggondolásokon alapuló értékrendszert kíván. Az egyetemnek , amely kezdetétől kezdve arra kötelezte magát, hogy egységben nézze az emberi életet és ismeretet, biztosan hozzá kell járulnia a technológia és a társadalom közötti rés áthidalásához.

Újabb fejlődés, különösen az élettudományokban megmutatta, hogy még a tiszta tudományos kutatás sem lehetséges erős etikai irányelvek nélkül, és nem csupán egyszerű egyetértést kiván a tudományos eredmények korrekt és tisztességes ismertetésére és interpretálására, hanem sokkal többet! Amikor a tudományos kutatás tárgyává lettek például az emberi embriók vagy a genetikailag módosított életformák, a tiszta, ,,értékmentes'' tudomány fikciója kezdett eltűnni. Így a legtöbb konferencia a biológia területén, a biotechnológiával és az orvostudománnyal együtt, az élet nagy kérdéseivel, eredetével és értékeivel foglalkozott, és kapcsolódott a tudomány és technológia közötti dialógusban a vallási és jogi következtetésekhez, beleértve az idősek és szenvedők gondozását, a gyermek védelmét a fogantatás pillanatától, az egészség és betegség megkülönböztetésének problémáját, a szervátültetést, az orvosoknak a betegekkel, különösen a pszichiátriai esetekkel szembeni felelősségét, az etikai kérdéseket a rák kezelésében, a klinikai kisérletezés etikáját, különös tekintettel a szegény országokra és szociális csoportokra, stb. Az eredmények iránti hatalmas érdeklődés és sok teológus, politikus, újságíró és jogász részvétele ezekben a vitákban bizonyítja a problémák sürgősségét és a bioetika növekvő fontosságát. Az öregedés különösen releváns és növekvő probléma számos fejlett országban a demográfiai hanyatlás miatt, a kevésbé fejlett országokban, pl. Kinában pedig a hatalmas népesség következtében. Az öregedés kultúrájának eltűnése globális katasztrófához vezethet, ha a társadalom nem fedezi föl és nem ismeri el az idős emberek tisztességes szerepét! Az eutanázia biztosan nem fogadható el megoldásként, ezért ismét az értékek problémája merül föl - szeretet, gondoskodás, tapasztalat, szociális és spirituális kontinuitás és tradició, mindezek olyan hozzájárulások, amelyeket csakis idős emberek szolgáltathatnak, és amelyek hiányát társadalmunk oly szomorúan érzi.

Több konferencia foglalkozott a tudomány és a teológia, az egyetem és az Egyház közötti dialógussal, amely kilenc századdal ezelőtt kezdődött a középkori kereszténység kulturális és filozófiai légkörében, és oly sokban járult hozzá civilizációnk spirituális és materiális fejlődéséhez. Növekszik az egyetértés abban a kérdésben, hogy a régi, 19. századi pszeudokonfliktus a vallás és tudomány között véglegesen véget ért. Hangsúlyozták, hogy abban a szükségszerű folyamatban, amelyben a egyetem feladatát az új körülmények között újrafogalmazzák, és alkalmazzák az új millennium szükségleteihez, lehetséges és szükséges is, hogy a kereszténység nyújtson az ember feladatával kompatibilis értékrendszert és ideális kiindulási pontot a tudomány egységesítéséhez és egy új humanizmus kifejlesztéséhez. Mennyire vagyunk aktívak mi, katolikus értemiségiek ebben a folyamatban? Még mindig szenvedünk az örökölt kisebbségi komplexumtól, még mindig visszavonulóban vagyunk? Elég-e az, hogy katolikusok és tudósok vagyunk, vagy nem kell-e arra törekednünk, hogy katolikus tudósokká váljunk?

Az egyetemek jubileuma, az aktivitások és eredmények gazdag spektrumával, újra megmutatta, hogy a Szentszék a legelső és egyedülálló intézménye marad a világméretű akadémiai közösség és a társadalom közötti gyümölcsöző és szükségszerű dialógusnak, amelyben a kereszténység továbbra is stabilitást ad civilizációnknak, és inspirációt a jövőnek.

A negyedik kutatási terület, melyet ,,kreativitás és emlékezet''-nek nevezünk, különösen is kapcsolódik az Oktatók Világtalálkozójának a témájához, melynek részvevői azért jöttek össze, hogy közösen gondolkodjanak arról, mit tehet az egyetem az új humanizmusért. ,,Az ember - mondotta Pascal - végtelenül fölülmúlja az embert'' alapvetô ,,nyugtalansága'' (Heidegger), beteljesedésre irányuló vágya, a jövő felé irányultsága által. Az emlékezet és a kreativitás által szövődik bele az ember a kitárulkozás, a bensőségessé válás és a transzcendencia folyamatába.

E terület összes kérdései - különösen azok, melyek a sokféle művészetet érintik - kapcsolódnak az igazság, a szépség és az élet értelme igényeihez, melyek a mai kultúrákból merülnek föl. Széles körben folyik ugyanis kutatás ,,az élet lelki dimenziójáról mint az elembertelenedés ellenszeréről'', miként a Redemptoris missio enciklika mondja (38. p.). Sürgősen le kell győzni a szekularizált kultúra egyeduralmát, melyet a haszonelvűség és a technikai - tudományos gondolkodás jellemez.

Az e témával foglalkozó összejövetelek eredményeit Dante néhány sorának segítségével foglalhatjuk össze. A legnagyobb költő, végigjárva a Purgatóriumot, ,,röpülni kész a csillagokhoz''. Előtte azonban föl kellett elevenítenie az emlékezetet, az ,,emlékezés'' erejét, mely ,,túlságosan'' kifáradt. Fölszólítást kapott, hogy igyék az Eunoé folyó ,,édes, szent, tisztító'' vizéből. Amint ezt megtette, visszanyerte az emlékezés ,,erejét''. Így lett a költő ,,tiszta, s röpülni kész a csillagokhoz'' (Dante: Purgatórium, XXXIII, 127 - 145.).

Az összes összejövetel arra irányult, hogy fölelevenítsük a kreatív emlékezetet, kétfajta kapcsolatrendszerével együtt. Az első kapcsolatrendszer az egyetemi oktatókra van bízva, akik interdiszciplináris és interconfesszionális távlatokban vázolták evangéliumi ihletésű nagy művek nyelvészeti-történeti-filozófiai-esztétikai profilját, bemutatva az alkotókat, korukat és utóhatásaikat. A második kapcsolatrendszer a művészeké - íróké, költőké, zeneszerzőké, filmrendezőké - , akik arra hivatottak, hogy közvetlenül tanúskodjanak saját, az evangélium által késztetett és áthatott kreatív tapasztalatukról.

Az az ,,édes, szent, tisztító'' víz, mely föléleszti az emlékezetet és fölkészíti a csillagokhoz szállót, a hit - bibliai hagyományból, irodalmi és művészeti tapasztalatokból táplálkozó - tapasztalata.

A Biblia ugyanis ,,a nagy kódex, melyen a nyugati művészet hosszasan munkálkodott'' (N. Frye: Il grande codice. Torino, 1986), ,,a hatalmas szótár'', ahogy Paul Claudel mondta, vagy az ,,ikonográfiai atlasz'' Marc Chagall kifejezése szerint.

A művészet, különböző formáiban, végigkíséri a kereszténységet egész történetén, s kifejezi a különböző korok mély vallási érzését és lelkületét.

Még a nyugati építészet stílusaiban - mint az ókeresztény, román, gótikus, reneszánsz és barokk stílusban - is a nagy reprezentánsok vallásos jellegű épületek, s mindegyik a hit történetének egy sajátos mozzanatát tükrözi, szemek elé állítva a lelkiséget, mely meghatározza a művészetet. Ha például a római templomokat nézzük, nyilvánvaló bizonyítékait látjuk a kereszténység alkotó és hagyományozó tevékenységének a művészetben, látható jeleit a pápa és a római nép hitének, s az örök város küldetésének tanúit a világban.

A hit tapasztalata, a bibliai hagyomány és a művészi kifejezés szövetében a kreatív emlékezet a maga egyszerű és mély valóságában jelenik meg mint a szeretet és a remény ajándéka, mely képessé tesz az élet ajándékként - azaz szeretettel és reménnyel - való elfogadására és megélésére. Az emlékezet értékes ajándék. A hagyomány, a nyelv, a művészi és zenei alkotások, az irodalom olyan kódexek, melyek révén az élet mutatkozik meg számunkra, s lesz a miénk. Életünk alapja tehát. E gyökerekbol fakad a lehetőség, hogy eljussunk önmagunk igazságához: csodálattal és hálával fölismerjük magunkat mint Isten gyermekét.

A kreatív emlékezet és a keresztény hit átszövik és élesztik egymást, mint ahogy a művészet és a hit találkozik és átölelik egymást. A különbözô összejövetelek megmutatták az evangélium és a művészet közötti ,,mély szövetséget'', melyrol II. János Pál pápa a Művészekhez szóló levelében írt (6. p.).

A keresztény szemléletben az ajándék mindenek principiuma, Isten tevékenységének fő jellemzője, melyet a teológiai hagyomány ,,kegyelem''-nek nevez: kezdve a mindenség és az élet ajándékától, melyet Isten a teremtés által adott az embernek, Jézusnak, Isten Fiának, valamint Isten Lelkének és az Ő ajándékainak ajándékozásáig. Ezek az ajándékok azok a különleges lelki minőségek, melyekkel Isten élete nyilvánul meg bennünk.

Az ajándék tehát radikális dimenzió, alapvetően meghatároz nemcsak horizontálisan (embertől emberig), hanem vertikálisan is (Istentől az emberig). Az élő emlékezet rehabilitációja mint az elfogadás, a megújulás és a kreatív inspirációkkal való továbbadás, hatalmas kulturális lehetőségeket hordoz, és fölülmúlja a hamis megosztásokat, s kézbevesz nagyon mellőzött témákat, melyek fontosak az új és sürgető humanizmus szempontjából.

Különösen érvényesek az e területen oktatók számára VI. Pál pápa szavai, melyeket 1964. május 7-én a művészeknek mondott: ,,Szolgálatunknak szüksége van együttműködésetekre. Mert miként tudjátok, a mi szolgálatunk az, hogy prédikáljuk, hozzáférhetővé és érthetővé, sőt megindítóvá tegyük a lélek, a láthatatlan, a kimondhatatlan, Isten világát. E tevékenységnek, mely a láthatatlan világot hozzáférhető, érthető formákba önti, ti mesterei vagytok ... S a ti művészetetek éppen az, hogy a szellem egéből lehozzátok annak kincseit, és szavakba, színekbe, formákba öltöztessétek, érzékelhetővé tegyétek.'' (AAS 56, 1964, 438. o.)

E megvilágításban a ,,művészi szolgálat'' vagy a ,,művészi hivatás a szépség szolgálatára'' ,,»lelkiség«, mely .... a maga módján hozzájárul egy nép életéhez és újjászületéséhez'', miként II. János Pál pápa a Művészekhez szóló levelében mondta, idézve az ismert lengyel költő, Cyprian Norwid szép mondatát: ,,A szépség azért van, hogy alkotásra lelkesítsen, hogy a mű megszülessen.'' (3. p.)

1. Örömmel találkozom Önökkel a kegyelem ezen esztendejében, amikor Krisztus határozottan hív minket arra, hogy nagyobb meggyőződéssel ragaszkodjunk a hithez és mélyen újítsuk meg az életet. Mindenekelőtt köszönöm az elkötelezettséget, amely e napokban a lelki és kulturális találkozókon megnyilvánult. Végigtekintve Önökön, gondolatban szívből köszöntöm az összes nemzet egyetemi oktatóit, s a hallgatókat is, akik vezetésükre vannak bízva a kutatás egyszerre fáradságos és örömteli útján. Köszöntöm Ortensio Zechino szenátor, egyetemi miniszter urat, aki itt van Önök között az olasz kormány képviseletében.

A professzor urak - akik korábban már hallották, vagy most hallották szavamat - egyetértettek velem abban, hogy alaptémát adok az Önök gazdag és részletekbe menő reflexiójához. E jubileumi találkozó mindnyannyiuk számára kedvező alkalmat adott annak vizsgálatára, hogy az ünnepelt nagy esemény, Isten Igéjének megtestesülése, mennyire az egész életet befolyásoló és átformáló életelv. Krisztus ugyanis nem pusztán egyvalaki a megfoghatatlan vallásos dimenzióban, hanem az a konkrét hely, ahol a Fiú személyében Isten teljesen magáévá tette emberségünket. Ővele ,,az örökkévaló belép az időbe, a Minden elrejtőzik a töredékben, Isten magára ölti az ember arcát'' (Fides et ratio, 12.). Istennek ezen ,,kenózisza'', mely a kereszt ,,botrányáig'' elmegy (vö. Fil 2,7), ostobaságnak tűnhet az önmagától megrészegült ész számára.

Valójában ,,Isten ereje és Isten bölcsessége'' (1Kor 1,23 - 24) mindazok számára, akik kitárulnak az Ő szeretetének meglepetése (ajándéka) előtt. Önök azért vannak itt, hogy erről tanúskodjanak.

2. Az alaptéma, amelyről elgondolkodtak - egyetem egy új humanizmusért - , jól beleillik Krisztus központi jelentőségének jubileumi újrafölfedezésébe.

A megtestesülés eseménye ugyanis az embert a szíve mélyén érinti, megvilágítja gyökereit és célját, s olyan reménységre nyitja meg, mely nem csal meg. Önök, a tudomány emberei, állandóan az emberi személy értékét kutatják. Bármelyikük elmondhatja az ókori filozófussal: ,,Az embert keresem!'' Erre az alapvető kérdésre annyi választ adtak, s e válaszok között Önök meghallották Krisztus válaszát: a választ, amely szavaiból hangzik, de még előbb fölragyog az Ő arcán. Ecce homo: Íme, az ember! (vö. Jn 19,5) Amikor Pilátus a fölizgatott tömegnek megmutatta Krisztus elgyötört arcát, nem is gondolta, hogy bizonyos értelemben kinyilatkoztat. Tudtán kívül megmutatta a világnak Azt, akiben minden ember ráismerhet a maga gyökerére, s akitől mindenki remélheti üdvösségét. Redemptor hominis: ez Krisztusnak az a képe, melyet első enciklikám óta bele akartam ,,kiáltani'' a világba, s e jubileumi évben föl szeretnék éleszteni a lelkekben és szívekben.

3. Krisztustól indítva, aki kinyilatkoztatja az embernek az embert (vö. Gaudium et spes 22.), Önök az elmúlt napok összejövetelein meg akarták erősíteni egy valóban ,,humanista'' egyetemi kultúra igényét. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a kultúrát az emberi személyhez kell mérni, legyőzve egy pragmatizmusba hajló vagy a tudományoskodásban szétszóródó - azaz az életnek értelmet adni nem képes - tudás kísértését. Ezért hangsúlyozták, hogy nem ellentmondás, hanem éppen logikai összefüggés van a kutatás szabadsága és az igazság megismerése között, ami a kutatásnak pontosan a célja, természetesen az emberi gondolkodás korlátai és fáradozásai között. Hangsúlyozandó szempont ez, annak érdekében, hogy ne engedjünk annak a relativista közszellemnek, mely a mai kultúra nagy részét fenyegeti. Valójában anélkül az irányultság nélkül, mely alázatos, de bizakodó magatartással keresi az igazságot, a kultúra menthetetlenül felszínessé válik, ráhagyatkozik a vélemények változandóságára, s kiszolgáltatja magát az erősebbek gyakran álnok fölényének.

Egy igazság nélküli kultúra nem biztosíték, hanem inkább veszedelem a szabadság számára. Más alkalommal már elmondtam: ,,Az igazság és az erkölcsiség követelményei nem alázzák meg és nem semmisítik meg szabadságunkat, hanem épp ellenkezőleg, lehetővé teszik és megszabadítják azoktól a veszedelmektől, melyeket magában hordoz.'' (Beszéd a palermói egyházi kongresszushoz, Insegnamenti, XVIII., 2, 1995, 1198. o.) Ebben az értelemben perdöntő Krisztus figyelmeztetése: ,,az igazság szabaddá tesz titeket'' (Jn 8,32).

4. Az igazságban gyökerező keresztény humanizmus magában foglalja a Transzcendens iránti nyitottságot. Az ember igazsága és nagysága abban rejlik, hogy a látható világ egyetlen öntudatra képes teremtménye, aki fölismeri, hogy egy mindenekfölötti misztérium szólította meg, amelynek az ész és a hit közösen adja az Isten nevet. Olyan humanizmusra van szükségünk, melyben a tudomány és a hit horizontja többé nincs összeütközésben.

Nem elégedhetünk meg azonban olyan kétértelmű közeledéssel, mint amilyet az a kultúra támogat, mely kétségbe vonja az ész igazságot megismerő képességét. Ezen az úton azt kockáztatnánk, hogy a hitet érzelmekre, hangulatra, művészetre - azaz minden kritikai alaptól megfosztott hitre - redukálnánk. Ez pedig már nem volna a keresztény hit, mely értelmes és felelős csatlakozást igényel mindahhoz, amit Isten Krisztusban kinyilatkoztatott. A hit nem az ész hamujából csírázik ki! Nagyon buzdítom mindnyájukat, az egyetem embereit, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy helyreálljon az Igazság és az Abszolútum felé nyitott tudás horizontja.

5. Azt azonban világosan kell látni, hogy a tudás e ,,vertikális'' dimenziója nem foglal magában semmiféle intimizáló zártságot; épp ellenkezőleg, természete szerint kitárul a teremtés dimenziói felé. Miként is lehetne másképp? A Teremtő elismerésével az ember elismeri a teremtmények értékét. Kitárulván a megtestesült Ige felé, elfogad mindent, ami Benne teremtetett (vö. Jn 1,3), s amit Ő megváltott. Föl kell újra fedeznünk a teremtés eredeti és eszkatologikus értelmét, figyelembe véve belső igényeit, ugyanakkor szabadon, felelősen, kreatív módon, derűsen, ,,megnyugodva'' és szemlélődve örülve neki. Miként a II. Vatikáni Zsinat egy ragyogó részlete emlékeztet: ,,lelki szegénységben és a lélek szabadságával használva és élvezve a teremtett dolgokat, a világ igaz birtokosa lesz: mint akinek semmije sincs, és mindene megvan. »Minden a tiétek: ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené« (1Kor 3,22 - 23)''. (Gaudium et spes 37)

Ma a nagyon figyelmes tudományelméleti reflexió elismeri, hogy az embertudományoknak és a természettudományoknak újra találkozniuk kell annak érdekében, hogy a tudás újra visszanyerje egységét. A tudományok és technológiák fejlődése ma csodálatos, ugyanakkor félelmetes lehetőséget ad az ember kezébe. Amikor az erkölcsi követelmények figyelembevételével tudatosítjuk a tudomány korlátait, az nem a tudománytól való félelem, hanem az emberhez méltó és az értelem szolgálatába állított kutatás biztosítása. Önök, akik a tudományos kutatás emberei, legyenek rajta, hogy az egyetemek ,,kulturális laboratóriumok'' legyenek, ahol a teológia, filozófia, ember- és természettudományok között építő dialógus folyik, miközben figyelembe veszik az erkölcsi törvényt, a kutatás belső szabályait és az élet szolgálatát.

6. A hittel megvilágosított tudás nem szakad el a mindennapi élet tereitől, hanem azokban lakik a remény és a prófécia teljes erejével. Az általunk óhajtott humanizmus egy olyan társadalomért fáradozik, amely az emberi személyre és elidegeníthetetlen jogaira, az igazságosság és a béke értékeire, és - a szolidaritás és a szubszidiaritás szellemében - az egyének, a társadalom és az állam tisztességes kapcsolataira koncentrál.

Olyan humanizmus ez, mely még a gazdagsági fejlődésbe is lelket tud önteni, hiszen az ,,minden ember és az egész ember javára'' kell, hogy szolgáljon (Populorum progressio, 14; Sollicitudo rei socialis, 30.)

Különösen sürgető feladat az együttműködés annak érdekében, hogy a kultúra hiteles eredményeként megszületett demokrácia igazi mivoltát teljesen biztosítsuk. E témakörben ugyanis aggasztó jelenségek mutatkoznak, pl. amikor a demokráciából puszta ügyvitelt formálnak, vagy azt gondolják, hogy a többség akaratának kifejezése elegendő egy törvény erkölcsi megengedettségéhez. Valójában ,,a demokrácia értéke azokkal az értékekkel együtt áll vagy bukik, melyeket megtestesít és támogat. (...) Ezen értékek alapja nem lehet időleges és változékony ,,többségi'' vélemény, hanem csak egy objektív erkölcsi törvény elfogadása, amennyiben az emberi szívbe írt ,,természeti törvény'' az irányadó a polgári törvény számára.'' (Evangelium vitae, 70.)

7. Kedveseim, az egyetemek - épp úgy, mint a többi intézmények - érzik a jelen óra súlyát. Mindazonáltal az egyetem nélkülözhetetlen a kultúra számára. Ezért nem veszítheti el eredeti rendeltetését a kutatásra, s a vele együttjáró, életformáló - s mondanám, nevelő - tevékenységre, elsősorban a fiatal nemzedékek javára. E feladatnak kell azon reformok és alkalmazkodások középpontjában állnia, melyekre ennek az ősi intézménynek is szüksége lehet, ha meg akar felelni az idők követelményeinek.

A keresztény hit a maga emberiességével hozzá tud járulni az egyetem életéhez és nevelői feladatához, oly mértékben, amennyire a gondolkodás erejével és a megfelelő élettel tanúskodnak róla kritikus és építő dialógusban azokkal, akiket más indítékok vezérelnek. Kívánom, hogy e távlatot majd azok a világtalálkozók is elmélyítsék, melyeken a közeljövőben egyetemek rektorai és adminisztratív irányítói, egyetemi lelkészek és hallgatók fognak találkozni saját nemzetközi ,,fórumaikon''.

8. Kedves Tanárok! Az evangéliumból a világnak és az embernek olyan felfogása származik, mely szűntelenül fölszabadítja a kulturális, emberies és etikai értékeket az élet és a történelem tisztességes szemléletére. Legyetek erről mélyen meggyőződve, és ezt tegyétek munkátok kritériumává.

Az Egyház, melynek történetileg elsődleges szerepe van az egyetemek kialakulásában, változatlanul mély szimpátiával tekint rájuk, és Önöktől döntő hozzájárulást vár ahhoz, hogy ez az intézmény úgy lépjen be az új évezredbe, hogy teljesen magára talál, mint olyan hely, ahol kvalifikált módon bontakozik ki a tudásvágy, az igazság szenvedélyes szeretete és az ember jövőjével való törődés. E jubileumi találkozás hagyjon mindannyiukban eltörölhetetlen jelet, s adjon új erőt e nagyon fontos feladathoz. E jókívánsággal áldom meg Önöket Krisztus, a történelem Ura és az ember Megváltója nevében tiszta szívemből.

1. ,,Mindent jól tett; a süketeket hallóvá, a némákat szólóvá tette'' (Mk 7,37). E szentmise jubileumi légkörében arra kapunk fölszólítást, hogy csatlakozzunk azok csodálkozásához és dicséretéhez, akik jelen voltak az evangélium által imént elbeszélt csodánál. Mint annyi más gyógyítás, ez is tanúsítja, hogy Jézus személyében elérkezett az Isten országa. Krisztusban megvalósulnak az Izajás próféta által meghirdetett messiási ígéretek: ,,megnyílik majd a süketek füle... ujjongani fog a némák nyelve'' (Iz 35,5 - 6).

Az egész emberiség számára megkezdődött Őbenne az Úr kegyelmének esztendeje (vö. Lk 4,17 - 21).

A kegyelem ezen esztendeje végigvonul az időn; immár az egész történelmet megjelöli, a föltámadás és az élet kezdete, mely nemcsak az emberiséget, hanem az egész teremtést is átfogja (vö. Róm 8,19 - 22). Mi azért vagyunk itt, hogy újra megtapasztaljuk a kegyelem ezen esztendejét, most az Egyetem jubileumán, melyre összejöttek a különbözô országokból a rektorok, tanárok, adminisztrátorok és lelkészek, s ti, kedves egyetemi hallgatók, az egész világról. Mindnyájatoknak szól szívbéli köszöntésem. Köszönetet mondok a koncelebráns Bíboros és Püspök urak jelenlétéért. Köszöntöm az egyetemi Miniszter urat és a megjelent többi méltóságokat.

2. ,,Effata, nyílj meg!'' (Mk 7,34)

A szó, melyet Jézus a süketnéma meggyógyításakor mondott, ma felénk hangzik el; megindító szó, mély szimbolikus jelentéssel, s arra hív, hogy nyíljunk meg a meghallásra és a tanúságtételre.

A süketnéma, akiről az evangélium beszél, nem annak helyzetére emlékeztet-e, aki nem képes kapcsolatba kerülni azzal, aki igazán értelmet adna a létének? Arra az emberre kell gondolnunk, aki vélt autonómiába zárkózik, melyben végül elszigetelődik Istentől, s gyakran a felebaráttól is. Ehhez az emberhez fordul Jézus, hogy visszaadja neki a másik és a mások iránti megnyílás képességét, a bizalom és az ingyenes szeretet magatartásában. Fölkínálja neki a találkozás rendkívüli alkalmát Istennel, aki a szeretet, s annak, aki szereti Őt, megengedi, hogy megismerje. Az üdvösséget kínálja föl neki.

Krisztus megnyitja az embert Isten és önmaga megismerésére. Az igazság számára nyitja meg Ő, aki az igazság (vö. Jn 14,6), belülről érintve meg, és így ,,belülről'' gyógyítja meg minden képességét. Titeket, kedves testvérek, akik a tanulás és a kutatás területén munkálkodtok, ez a szó arra hív, hogy nyissátok meg a lelketeket a titeket szabaddá tevő igazság számára!

Ugyanakkor Krisztus szava arra is fölszólít titeket, hogy legyetek közvetítői, gyakran fiatalok megszámlálhatatlan sokasága felé, ezen ,,effatá-''nak, mely megnyitja a lelket a tudás különböző területein az igazság egyik vagy másik szempontjának befogadására. E megvilágításban mindennapi tevékenységtek Krisztus követésévé válik a testvérek szolgálatának útján a szeretet igazságában.

Krisztus az, aki ,,mindent jól tett'' (Mk 7,37). Ő a minta, akit szűntelen szem előtt kell tartani, hogy akadémiai tevékenységetek az igazság egyre teljesebb megismerésére irányuló emberi vágynak hatékony szolgálata legyen.

3. ,,Mondjátok a kicsinyhitűeknek: bátorság! Ne féljetek, íme a ti Istenetek ... Ő jön üdvözíteni titeket.'' (Iz 35,4)

Izajás e szavai magukban foglalják a ti küldetéseteket is, kedves egyetemi emberek! Mindennappos feladatotok az igazság hirdetése, védelme, terjesztése. Gyakran a világmindenség és a történelem legkülönbözőbb valóságaira vonatkozó igazságról van szó. A taglalt kérdés nem mindig érinti közvetlenül - mint a filozófiában és a teológiában - az élet végső értelmének kérdését és az Istennel való kapcsolatot. Mindazonáltal minden gondolkodásnak ez a legtágabb horizontja. Az élet olyan részleteinek kutatásában is, melyek egész távolinak látszanak a hittől, benne rejlik annak az igazságnak és értelemnek a vágya, mely felülmúlja a részleteket és az esetleges valóságot.

Ha az ember lelkileg nem ,,süket és néma'', a gondolkodás, a tudomány és a tapasztalat minden mozdulata a Teremtőre emlékezteti, és vágyat ébreszt Utána, amely vágy gyakran rejtett, esetleg elnyomott, de kiolthatatlan. Nagyon jól megértette ezt Szent Ágoston, aki így kiáltott: ,,Magadnak teremtettél minket, ó Uram, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.'' (Conf. 1,1).

A ti hivatásotok, egyetemi hallgatók és oktatók, akik kitártátok szíveteket Krisztusnak, az, hogy átéljétek és hatékonyan tanúsítsátok a kapcsolatot, mely az egyes tudományok és a végső ,,bölcsesség'' között van, amely bölcsesség Istenre tekint, s bizonyos értelemben egybeesik vele, emberré lett Igéjével, és az igazság nekünk ajándékozott Lelkével. Így általatok az egyetem az ,,effata'' helyévé válik, ahol Krisztus a ti segítségetekkel folytatja a fülek és a nyelvek megnyitásának csodáját azáltal, hogy újfajta hallást és igaz kommunikációt támaszt.

E Krisztussal való találkozástól nem kell félnie a kutatás szabadságának. E találkozás ugyanis nem zárja ki a dialógust és a személyek tiszteletét sem, hiszen a keresztény igazságot természete szerint előadják az embernek, és sohasem erőszakolják rá senkire, s mintegy súlypontja a ,,lelkiismeret szentélyének'' mélységes tisztelete. (Redemptoris missio, 39; vö. Redemptor hominis, 12; Dignitatis humanae, 3.)

4. Nagy átalakulások idején élünk, melyek az egyetemi világra is kihatnak. A kultúra emberi jellege olykor mellékesnek tűnik, s azt az irányzatot hangsúlyozzák, mely a megismerés horizontját a mérhető dolgokra korlátozza, és mellőz minden olyan kérdést, mely a valóság végső jelentését érinti. Föltehetjük a kérdést, hogy milyen embert kell fölkészítenie ma az egyetemnek? A hiteles és integrális új humanizmus kihívásával szemben az egyetemnek olyan személyekre van szüksége, akik figyelnek az egyetlen Mester szavára; kvalifikált szakemberekre és Krisztus hihető tanúira van szüksége.

Nem könnyű küldetés ez, mert állandó elkötelezettséget követel, imádságból és tanulásból táplálkozik, s a mindennapok megszokott dolgaiban mutatkozik meg. E küldetés támogatására való az egyetemi pasztoráció, mely egyszerre személyek lelki gondozása és hatékony kulturális késztetés, melyben az evangélium világossága irányítja és teszi emberivé a tanítás, a tanulás és a kutatás folyamatait.

E lelkipásztorkodás központjai az egyetemi kápolnák, ahol az oktatók, a hallgatók és a személyzet támogatást és segítséget kap keresztény életéhez. Mint az egyetem életének jelentős helyei az egyetemi körülményeknek megfelelô formákban és módokon táplálják minden egyes lélek tevékenységét: a lélek helyei, a keresztény erények gyakorlásának helyei, nyitott és vonzó otthonok, a kultúra kereszténnyé tételének eleven és késztető központjai az élénk és tiszteletteljes dialógusban, a világos és megindokolt elhatározásban (1Pt 3,15), s a kérdező és meggyőző tanúságtételben.

5. Kedveseim, igen nagy öröm számomra, hogy ma veletek együtt ünnepelhetem az egyetemek jubileumát. A hit kulturális termékenységének beszédes jele az, hogy ennyien vagytok itt.

Amikor az ember tekintetét a megtestesült Ige misztériumára emeli (vö. Incarnationis mysterium bulla, 1. p.), megtalálja önmagát (vö. Gaudium et spes 22.). Belső örömöt is tapasztal, mely a tanulás és tanítás stílusában is megmutatkozik. Így a tudomány fölülmúlja azokat a korlátokat, melyek merő funkcionális vagy pragmatikus folyamatot formálnának belőle, hogy megtalálja méltóságát szolgálva az embert a maga teljes és az evangélium által megvilágosított és vezérelt igazságában.

Kedves oktatók és hallgatók! A ti hivatástok, hogy az egyetemet olyan környezetté formáljátok, ahol a tudományt művelik, olyan hellyé, ahol a személy kibontakozást, bölcsességet s a társadalom kvalifikált szolgálatára késztetést talál.

Utatokat Máriára, a bölcsesség székére bízom, kinek alakját azért állítom ma elétek, hogy hallgassátok mint tanítót és zarándokot a világ egyetemi városaiban. Ő, aki imádságával támogatta az apostolokat az evangelizáció kezdetén, titeket is segítsen keresztény szelleművé tenni az egyetemi világot.