1. A II. Vatikáni Zsinat elrendelte, hogy el kell készíteni "A keresztény nép katekézisének direktóriumát". [1] E zsinati rendelkezés végrehajtásánál a Klérus Kongregációja fölhasználta egy szakértôkbôl álló bizottság munkáját és konzultált a földkerekség Püspökkari Konferenciáival, amelyek sok tanáccsal és észrevétellel szolgáltak. Az elkészült szöveget átvizsgálta egy teológiai bizottság és a Hittani Kongregáció; 1971. március 18-án VI. Pál pápa véglegesen jóváhagyta, s április 11-én közzétette Általános Hitoktatási Direktórium címmel.
2. A II. Vatikáni Zsinat befejezése óta eltelt 30 esztendô itt, a harmadik évezred küszöbén kétségtelenül nagyon alkalmas idô volt a katekézis megújítása szempontjából. Az elmúlt idôben ugyanis az ôsegyházra jellemzô evangelizáló erô újra felszínre került. Újra életre kelt az Egyházatyák tanítása, és sokat segített a katekumenátus felújítása. 1971 óta az Általános Hitoktatási Direktórium vezette a részegyházakat a katekézis megújításának hosszú útján, és hivatkozási alapot adott mind a katekézis tárgyát, mind módszerét tekintve.
A megtett úton mindenütt sokan és nagylelkűen dolgoztak, s csodálatos kezdeményezések történtek és gyümölcsök termettek a gyermekek, fiatalok és felnôttek katekézise és a hitbeli érlelôdés terén. Ugyanakkor nem maradtak el a tanbeli problémák és fogyatékosságok, valamint a katekézis minôségét gyengítô -- nagyrészt az összes nép kulturális fejlôdésével és nem kateketikai természetű egyházi problémákkal összefüggô -- tapasztalatok.
3. Az egyházi Tanítóhivatal ezekben az években lelkipásztori gonddal figyelt a katekézis ügyének elômozdítására. A püspökök és a Püspökkari Konferenciák közül sokan, minden régióban, jelentôs támogatást adtak a katekézisnek jó katekizmusok, lelkipásztori normák és segédanyagok kiadásával, szakértôk képzésének és a kateketikai kutatások támogatásával. E munka termékeny volt, és jótékony hatást tett a részegyházak kateketikai gyakorlatára. Egyedülállóan értékes segítséget hozott a katekézis megújulásához az Istentiszteleti Kongregáció 1972. január 6-án közzétett Ordo initiationis christianae adultoruma.
Méltó megemlékeznünk arról a különleges szolgálatról, melyet a II. Vatikáni Zsinat utáni elsô idôszakban VI. Pál pápa nyújtott. II. János Pál pápa errôl így írt: "Tiszteletreméltó Elôdünk, VI. Pál pápa különösen példamutató volt igehirdetésével, a II. Vatikáni Zsinat dokumentumairól adott hivatalos értelmezéseivel -- az egész Zsinatot korunk nagy hitoktatásának tekintette -- és egész életével." [2]
4. Igen nagy jelentôsége és súlya volt a katekézis elômozdítása szempontjából a mai világ evangelizálásáról tanácskozó Püspöki Szinodus általános ülésének 1974 októberében. VI. Pál pápa az elébe terjesztett javaslatok alapján adta ki 1975. december 8-án az Evangelii nuntiandi apostoli buzdítást. E dokumentum -- többek között -- egy sajátosan súlyos elvet szögez le: a katekézis az Egyház nagy misszióján belüli evangelizáló tevékenység. A katekézist ettôl kezdve úgy kell tekinteni, mint a missziós parancsot ma jellemzô igényekben és gondokban való állandó részesedést.
A következô Püspöki Szinodusnak, melyet VI. Pál pápa 1977 októberében hívott össze, szintén a katekézis volt a témája. E szinodus úgy látta, hogy "a katekézis megújítása a legnagyobb ajándék, amit a Szentlélek korunkban az Egyháznak adott". [3]
5. II. János Pál pápa 1978-ban átvette ezt az örökséget, és elsô saját elgondolásait a Catechesi tradendae apostoli buzdításában 1979. október 16-án tette közzé. Ez a buzdítás teljesen szerves egységet alkot az Evangelii nuntiandival, és a katekézist az evangelizáció összefüggésébe állítja be. Pápasága folyamán II. János Pál pápa folyamatos és nagyon jelentôs tanítást adott a katekézisrôl. Írásos megnyilatkozásai között kiemelkedik 12 enciklikája a Redemptor hoministôl az Ut unum sintig. Ezek az enciklikák már önmagukban is súlyos és organikus tanítást képviselnek az Egyház életének a II. Vatikáni Zsinat által óhajtott megújulásában.
II. János Pál pápa e dokumentumai közül külön ki kell emelnünk a Redemptor hominis (1979. május 4.), a Dives in misericordia (1980. november 30.), a Dominum et vivificantem (1986. május 18.) enciklikákat kateketikai jelentôségük, a Redemptoris missio (1990. december 7.) enciklikát pedig a missziós feladat örökérvényűségének megerôsítése miatt.
6. Másrészt a Püspöki Szindus rendes és rendkívüli általános ülései jelentôsek voltak a katekézis terén. Különleges fontosságuk miatt ki kell emelnünk az 1980-ban a család küldetésérôl és 1987-ben a világiak hivatásáról tárgyaló szinodusokat. E két szinodust követte II. János Pál pápa két apostoli buzdítása: a Familiaris consortio (1981. november 22.) és a Christifideles laici (1988. december 30.). Az 1985-ben ülésezô rendkívüli Püspöki Szinodus ugyancsak nagyon jelentôs volt a mai és a holnapi katekézis szempontjából. Számvetés készült a zsinat óta eltelt 20 évrôl, és javaslatot adtak át a pápának, hogy készítsék el a Katolikus Egyház Katekizmusát. E rendkívüli szinodus javaslatát a Pápa jóakarattal fogadta és magáévá tette. Türelmes és körültekintô munka gyümölcseként a Pápa Fidei depositum apostoli konstitúciójával 1992. október 11-én adta át a püspököknek és a részegyházaknak a Katolikus Egyház Katekizmusát.
7. Ez az egyedülálló esemény a Tanítóhivatal fentebb említett lépéseivel és megnyilatkozásaival együtt ránk rótta a kötelezettséget, hogy vizsgáljuk felül az Általános Hitoktatási Direktóriumot, hogy ezt a jelentôs teológiai--lelkipásztori segédeszközt az új követelményekhez és körülményekhez illesszük. A Szentszék mindenkinek szóló szolgálata ezen örökség összegyűjtése és rendszerezése, szemmel tartva a kateketikai tevékenységet az Egyház mai életének távlataiban.
A Klérus Szent Kongregációjának írányítása mellett egy püspöki bizottság és teológus--katekéta szakértôk feladata volt az "Általános direktórium a katekézis számára" elkészítése. Ezután az 1971-ben közzétett szöveg alapján készült direktóriumot a Püspökkari Konferenciák és kateketikai intézetek véleményezésére küldték el.
Az új Általános direktóriumnak két egyenragú igénynek kellett megfelelnie:
8. Az új Általános direktórium a katekézis számára, jóllehet megtartja az 1971-ben kiadott szöveg alapszerkezetét, a következôképpen tagolódik:
9. A jelen Direktórium célja nyilvánvalóan azonos az 1971-ben közzétett Általános Hitoktatási Direktóriuméval. E dokumentum ugyanis arra irányul, "hogy közreadja azokat a lelkipásztori--teológiai elveket, amelyeket a Tanítóhivatal a II. Vatikáni Zsinat okmányaiból merít annak érdekében, hogy jobban lehessen szervezni és végezni az Ige szolgálatát és a lelkipásztori munkát" [9] , pontosabban a katekézist. Az alapvetô szándék az volt és maradt, hogy inkább reflexiókat és elveket mint közvetlen alkalmzásokat vagy gyakorlati eligazításokat adjunk. Ezt az eljárást fôként a következôk indokolják: a katekézis anyagában csak akkor lehet elkerülni a hibákat és tévedéseket, ha kezdetttôl fogva helyesen értjük a katekézis természetét és céljait valamint az értékeket, melyeket a katekézisnek át kell adnia. [10] A Püspökkari Konferenciák feladata lesz ezután ezen elvek és tételek konkrét megvalósítása nemzeti, regionális vagy egyházmegyei Direktóriumok, katekizmusok és egyéb segédeszközök révén, melyek alkalmasak a katekézis elômozdítására.
10. Nyilvánvaló, hogy e direktóriumnak nem minden része azonos súlyú. Az isteni kinyilatkoztatásról, a katekézis természetérôl, a kritériumokról -- melyek szerint a keresztény tanítást hirdetni kell -- mondottakat mindenkinek el kell fogadnia. Ami viszont a mai helyzetre, a módszertani kérdésekre, a katekézis életkorokhoz és kultúrákhoz alkamazásáról szól, inkább csak nagyvonalú eligazításnak tekintendô. [11]
11. E Direktórium elsôsorban a Püspököknek, a Püspökkari Konferenciáknak szól és mindazoknak, akik az ô irányitásuk alatt "felelôsek" a katekézis területén. Nyilvánvalóan hasznos eszköz lesz a papképzésben, a papok és katekéták folyamatos továbbképzésében. A Direktórium közvetlen célja, hogy segítséget nyújtson a katekizmusok és kateketikai direktóriumok készítéséhez. Sok püspök bedolgozott javaslata és megjegyzése nagyon hasznos lesz ennél a munkánál.
12. Mivel e Direktórium nagyon különbözô helyzetben élô és lelkipásztorkodó részegyházakhoz szól, csak általános vagy átlagos viszonyokat vehetett alapul. Ugyanez érvényes a különbözô fokú katekézisekrôl mondottakra is. Erre tekintettel kell lenni e Direktórium feldolgozásánál. Mint már az elôzô változatnál mondtuk, elôfordulhat, hogy nem kielégítônek fogják ítélni olyan részegyházakban, ahol a katekézis régóta és magas szinten folyik, míg túl sokat követelônek fogják látni ott, ahol még csak az elsô lépéseket teszik meg.
13. Amikor útjára bocsátjuk e dokumentumot, mellyel az Apostoli Szentszék ismét tanújelét adta, milyen nagy gondot fordít a kateketikai szolgálatra, kívánjuk, hogy kedvezô fogadtatásra találjon, gondosan tanulmányozzák és az egyes helyi egyházak lelkipásztori szükségleteinek megfelelôen dolgozzák föl; ugyancsak kivánjuk, hogy egyre inkább serkentse a katekézis szükségleteinek és a Tanítóhivatal normáinak és irányelveinek megfelelô kutatásokat és törekvéseket.
A Boldogságos Szűz, az új evangelizáció Csillaga vezessen el mindannyiunkat Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus teljes megismerésére.
"Egyébként, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr szava terjedjen és megdicsôüljön, miként nálatok is" (2Tesz 3,1).
A Vatikánból, 1997. augusztus 15-én.
Mária mennybevételének ünnepén
+ Darío Castrilloin Hoyos
érsek
pro-prefektus
+Crescenzio Sepe
c. érsek
titkár
"Halljátok! Íme, kiment a magvetô vetni. És történt, hogy amint vetett, egy rész az út mellé hullott; és odajöttek a madarak és fölették. A másik rész sziklára hullott, ahol nem volt elég földje, és azonnal kikelt, mert nem volt mélyen a földben; és amikor fölkelt a nap, kivirult, mivel azonban nem volt gyökere, kiszáradt. Egy másik rész tövisek közé hullott, és felnôtt a tövis és elfojtotta és nem hozott termést. És mások jó földbe hullottak és termést hoztak: kihajtottak, felnôttek, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszoros termést hozott." (Mk 4,3--8)
14. E bevezetés arra szeretné indítani a lelkipásztorokat és a katekétákat, hogy gondolják meg: a szántóföldet, ahová a magot vetik mindig a hit és az irgalmasság fényénél kell nézni. Ahogyan a mai világot be fogjuk mutatni nyilvánvalóan nem örökérvényű, hiszen a történelmi körülményekhez van kötve.
"Íme, kiment a magvetô vetni." (Mk 4,3)
15. A magvetô példabeszéde az evangelizáció számára forrás természetű. "A mag az Isten igéje" (Lk 8,11). A magvetô Jézus Krisztus. Kétezer évvel ezelôtt ô maga Palesztinában vetette a magot, és elküldte tanítványait, hogy ugyenezt tegyék a világban. Jézus Krisztus, aki ma Egyházában a Szentlélek erejével jelen van, továbbra is széles körben és bôkezűen veti az Atya magvát.
A föld állapota azonban nem egyforma. Az Evangélium "az út mellé hull" (Mk 4,4), amikor valójában nem hallják meg; sziklára hull (Mk 4,5), anélkül hogy földbe kerülne; tövisek közé hull (Mk 4,7), de az emberi szívekben a sokféle gond hamarosan megfojtja. De egy rész jó földbe hull (Mk 4,8), tudniillik olyan férfiakba és nôkbe, akik készek rá, hogy személyes kapcsolatban éljenek Istennel és együttműködve a felebarátokkal bô termést hoznak.
Jézus a példabeszédben a jó hírt nyilatkoztatja ki, Isten Országának -- amely a szántóföld nehézségei, a világ feszültségei, konfliktusai és gyötrô kérdései ellenére eljön -- örömhírét. Az evangélium magva termékennyé teszi az emberi történelmet, és nagyon jó aratást ígér. Jézus azonban figyelmeztet is: Isten magva csak a jól felkészült szívben csírázik ki.
A hit fényénél szemlélt világról
16. Jézus az Egyházban folytatja az evangélium vetését Isten nagy szántóföldjén. A keresztények, akik nagyon eltérô társadalmi körülmények között élnek, a mai világot ugyanazzal a szemmel nézik, mint Jézus nézte a maga kortársait. Jézus tanítványai ugyanis belülrôl ismerik "a mai emberek örömét és reményét, gyászát és szorongásait". [12] Látják az emberi történelmet és jelen vannak benne, nemcsak értelmes lényként, hanem a hitükkel is. A hit fényénél pedig látjuk "a világot, melyet ... a Teremtô szeretetbôl alkotott és tart fönn, s mely a bűn szolgaságába került ugyan, de a megfeszített és föltámadt Krisztus, megtörvén a Gonosz hatalmát, megszabadította..." [13] A keresztények minden körülmények között tudják, hogy minden emberi történésre együtt hatnak a következô erôk:-- a maga jóságát minden teremtményre árasztó Isten teremtô tevékenysége;-- a bűnbôl eredô erôszak, mely korlátozza és eltompítja az embert;-- a Krisztus húsvétjából fakadó erô, azaz a megújulás csírája, mely megadja a hívônek a végsô "beteljesedés" [14] reményét. A világ olyan szemlélete, mely ezek közül csak egyet is figyelmen kívül hagy, nem keresztény. Ezért nagyon fontos, hogy a katekézis a katekumenokat és a már megkeresztelt hallgatókat rávezesse az égetô kérdések teológiai megoldására. [15]
17. Az Egyház, az emberek Anyja mindenekelôtt fájdalommal látja "a férfiak és nôk megszámlálhatatlan tömegét, gyermekeket, felnôtteket és öregeket, tehát valóságos és megismételhetetlen emberi személyeket a nyomor elviselhetetlen súlya alatt görnyedni". [16] A katekézissel, melyben az Egyház szociális tanításának is megvan a maga helye, [17] szeretné fölébreszteni a keresztények szívében "az igazságosság iránti elkötelezettséget" [18] és "a szegények iránti megkülönböztetett szeretetet" [19] oly módon, hogy jelenléte világosság legyen, mely megvilágosít, és só, mely átalakít.
18. A világ szántóföldjét vizsgálva az Egyház nagyon érzékeny mindarra, ami sérti az emberi személy méltóságát. Tudatában van, hogy e méltóságból fakadnak az emberi jogok, [20] melyek a keresztény elkötelezettségnek állandóan aggasztó tárgyát képezik. Ezért nem csak a gazdasági és társadalmi, [21] hanem fôként a kulturális és vallási mutatókra figyel. A személy és a népek integrális fejlôdését kíséri figyelemmel. [22]
19. Néhány helyen, látszólagos ellentmondásban az emberi személy méltósága iránti érzékenységgel, az emberi jogokat nyilvánvalóan megsértik. [23] Így a szegénységnek más, nem anyagi jellegű formái alakulnak ki: kulturális és vallási szegénység, mely az egyházi közösséget is érinti. Az emberi jogok tagadása vagy korlátozása ugyanis elszegényíti a személyt és a népeket, éppúgy vagy még jobban, mint amikor anyagi javaktól fosztják meg ôket. [24] Az Egyház evangelizációs tevékenységének az emberi jogok e széles területén vissza nem utasítható feladata van: föl kell fedeztetnie minden emberi személy sérthetetlen méltóságát. Bizonyos értelemben "központi és egységesítô feladatot jelent az emberi család szolgálatában, melyre az Egyház s benne a világi Krisztus-hívôk hivatottak". [25] A katekézisnek föl kell készítenie erre a feladatra. A kultúra és a kultúrák
20. A magvetô tudja, hogy a mag mindig a konkrét talajba hullik, és abból kell fölvennie mindazt, amire a növekedéshez és a terméshez szüksége van. [26] Azt is tudja, hogy a fölszívott elemek közül egyik-másik akadályozhatja a növekedést és az aratást. A Gaudium et spes zsinati konstitúció hangsúlyozza a tudomány és a technika nagy jelentôségét a modern kultúra megnyilvánulásaiban és fejlôdésében. Az ebbôl fakadó tudományos szemlélet "mélyen átalakítja a kultúrát és a gondolkodásmódot", [27] nagy emberi és vallási következményekkel. A tudományos és tapasztalati racionalitás mélyen áthatja a mai embert.Mindazonáltal annak tudata, hogy ez a racionalitás nem tud mindent megmagyarázni, egyre szélesebb körökben terjed. Maguk a tudósok állapítják meg, hogy az ember mélységeinek megértéséhez a szigorú tapasztalati módszerek mellett szükség van más típusú tudásra is. A nyelv filozófiai vizsgálatai például megmutatják, hogy a szimbolikus gondolkodás az emberi személy -- másként hozzáférhetetlen -- misztériumának egyik megközelítési módja. Nélkülözhetetlen tehát egy olyan "mentalitás", amely nem szedi szét az embert, hanem beépíti érzelmi világát, egységben látja ôt és mélyebb értelmet ad az életének.
21. A "kultúra ezen egyetemesebb formájával" [28] együtt megfigyelhetô a bennszülött kultúrák újraértékelésének növekvô vágya. Ma is érvényben van a Zsinat kérdése: "Hogyan lehet támogatni az új kultúra dinamizmusát és terjeszkedését anélkül, hogy a hagyományos örökség iránti hűség el ne vesszen?" [29] -- Sok helyen észlelik, hogy a hagyományos kultúrákra külsô, eluralkodó hatások és importált életformák telepszenek rá. Lépésrôl lépésre felmorzsolják a népek öntudatát és saját értékeit. -- Észlelik a kommunikációs eszközök rendkívül erôs befolyását is, melyek sokszor gazdasági és ideológiai érdekek szolgálatában olyan világnézetet erôltetnek rá az emberekre, mely nincs tekintettel a megszólított nép kulturális arculatára.
Így az evangelizáció az inkulturációban az egyik legnagyobb kihívással találja magát szemben. A Egyháznak az evangélium fényénél vállalnia kell a kultúra és a kultúrák minden pozitív értékét, [30] és el kell utasítania azokat az elemeket, amelyek akadályozzák az egyes személyek és a népek hiteles lehetôségük szerinti fejlôdését. A vallási--erkölcsi helyzet
22. Azon elemek között, melyek egy nép kulturális örökségét alkotják, a magvetô számára különös jelentôsége van a vallási--erkölcsi összetevônek. A mai kultúrában folyamatosan terjed a vallási közömbösség: "Kortársaink közül sokan ... föl sem fogják a bensôséges és éltetô kapcsolatot Istennel, vagy kifejezetten elutasítják". [31] Az ateizmust mint Isten tagadását "korunk legsúlyosabb tényei közé kell sorolni". [32] Különbözô színekben tud megjelenni, de ma fôként a szekularizáció formáját ölti magára, mely az ember és a világ olyan autonóm szemléletét jelenti, "melyben a dolgok önmagukat magyarázzák anélkül, hogy Istenhez kellene folyamodni". [33] A vallásosság körében viszont megfigyelhetôk "a szenthez való viszatérés jelei", [34] egyfajta új szomjúság az isteni és transzcendens valóság után. A mai világ egyre szélesebb körben és egyre élénkebben tanúskodik "a vallásos gyakorlatok újjáéledésérôl". [35] E jelenség persze nem egyértelműen pozitív. [36] A szekták, új vallási mozgalmak terjedése, a "fundamentalizmus" újjáéledése [37] olyan jelenségek, melyek komoly kihívások az Egyház felé, és figyelmesen kell elemezni ôket.
23. A mai erkölcsi helyzet párhuzamosan változik a vallás alakulásával. Megfigyelhetô ugyanis az emberi személy ontológiai igazságának elhomályosulása. S ez úgy történik, mintha Isten elutasítása az emberi törekvések belsô összeomlását jelentené. [38] Így sokfelé látható "... az etikai relativizmus..., mely a polgári együttéléstôl elvesz minden erkölcsi fogódzópontot". [39] Az evangelizáció a vallási--erkölcsi területen kiváltságos megvalósulási környezetet talál. Az Egyház elsôdleges küldetése ugyanis az, hogy hirdesse Istent, az Ô tanúja legyen a világ elôtt. Isten igazi arcát kell megismertetnie, szeretô üdvözítô tervét, mely az emberek javát akarja, ahogy Jézus ezt kinyilatkoztatta nekünk.
E tanúságtétel elôkészítéséül az Egyháznak olyan katekézist kell folytatnia, amely segíti az Istennel való találkozást és megerôsíti a közösség kötelékét Ôvele.
24. Jézus tanítványai kovászként vannak a világban, de mint mindig, rájuk is hatnak az emberi helyzetek.
Éppen ezért föl kell tennünk a kérdést: milyen a keresztények hitének aktuális helyzete?
A katekézis megújulása, mely az utóbbi évtizedekben ment végbe az Egyházban, sok pozitív gyümölcsöt hozott. [40] A gyermekek, fiatalok és felnôttek katekézise ezekben az években kialakított egy olyan keresztény embertípust, aki tudatosan vállalja a hitét és életét hozzá igazítja. A katekézis segítette bennük:-- az Istennel mint az irgalmasság Atyjával való eleven találkozást; -- Jézus Krisztus mélyebb fölfedezését, nemcsak istensége, hanem embersége tekintetében is; -- annak megérzését, hogy valamennyien felelôsek vagyunk az Egyház világhoz szóló küldetéséért; -- a hit társadalmi igényeinek tudatosodását.
25. Mindazonáltal a vallás mai összképe önvizsgálatra készteti az Egyház gyermekeit: "Mennyire érintette meg ôket is a szekularizmus és az etikai relativizmus szelleme?" [41] Az elsô kategóriát alkotja "azok sokasága, akik megkapták a keresztséget, de teljesen kívül élnek a keresztény életen". [42] A "nem gyakorló" [43] keresztények sokasága ez, akik szívébôl azért nem tűnt el egészen a vallásos érzék. Valóságos kihívás az Egyház számára a hit fölébresztése bennük.
Rajtuk kívül itt van az "egyszerű nép", [44] akik olykor nagyon ôszinte vallásos érzésekrôl és mélyen gyökerezô "népi vallásosságról" [45] tesznek tanúságot. Él bennük bizonyos hit, "de alapjait alig ismerik". [46] Ezenkívül sok olyan keresztény van, akik nagyon műveltek, de vallásos képzést csak gyermekkorukban kaptak és szükségük volna hitük felújítására és érlelésére más megvilágításban. [47]
26. A megkereszteltek egy része sajnos titkolja keresztény voltát, akár a vallások közötti félreértett dialógus miatt, akár bizonyos irtózás miatt attól, hogy a mai társadalomban tegyen tanúságot Jézus Krisztusba vetett hitérôl.
A hit ezen helyzetei arra sürgetik a magvetôt, hogy új evangelizációt [48] bontakoztasson ki, fôleg azokban a régi hagyományokkal rendelkezô egyházakban, melyekben a szekularizáció mélyebben hatott. Ebben az evangelizációra éhes új helyzetben a missziós igehirdetésnek és fôként a fiatalok és felnôttek katekézisének feltétlen elsôbbsége van. Az egyházi közösség belsô élete
27. Fontos szemügyre vennünk magának az egyházi közösségnek az életét, annak bensôséges természetét.
Elôször azt kell fontolóra vennünk és felfedeznünk, hogy az Egyházban mennyire talált meghallgatásra és mennyi gyümölcsöt hozott a II. Vatikáni Zsinat. A nagy zsinati dokumentumok nem maradtak meg holt betűnek: megfigyelhetôk a hatásaik. A négy konstitúció -- a Sacrosanctum Concilium, a Lumen gentium, a Dei Verbum és a Gaudium et spes -- megtermékenyítették az Egyházat. Ugyanis:
-- A liturgikus életet mélyebben értjük mint az egyházi élet forrását és csúcspontját.
-- Isten népe tudatára ébredt a keresztségbôl fakadó "általános papságnak". [49] Ugyanakkor egyre inkább felfedezi az életszentségre szóló egyetemes meghívást, és növekszik a szeretetszolgálat iránti érzék. -- A egyházi közösség érzékenyebb lett Isten Igéje iránt. Intenzívebb lett például a Szentírás olvasása, magyarázása és elmélkedése. -- Új módon értelmezzük az Egyház világba szóló küldetését. A belsô megújulás alapján a zsinat nyitottá tette a katolikusokat a szükségszerűen az emberi fejlôdéshez kapcsolódó új evangelizáció igényeinek fogadására; a világgal, a különbözô kultúrákkal és vallásokkal folytatandó dialógusra és a keresztények egységének sürgetô gondjára.
28. E termés szemügyre vétele közben be kell ismernünk "a zsinat megvalósításának hiányosságait és nehézségeit" [50] is. A tágas és mély egyháztan ellenére meggyengült az Egyházhoz tartozás érzéke; gyakran tapasztalható bizonyos "irtózás az Egyháztól"; [51] gyakran egyoldalúan, csak mint intézményt látják, megfeledkezve misztériumáról.
Néha sarkított és ellentétes álláspontot foglalnak el a II. Vatikáni Zsinat által óhajtott megújulás megvalósításában. E magatartások és ideológiák széteséshez és az -- evangelizáció számára nélkülözhetetlen -- közösségrôl való tanúságtétel károsodásához vezettek.
Az Egyház evangelizációs tevékenységének és benne a katekézisnek határozottabban kell keresnie a szoros egyházi összetartozást. Ennek érdekében nagyon fontos elôsegíteni és elmélyíteni a kommunió hiteles ekkleziológiáját, [52] hogy a keresztényekben mély, egyházias lelkület ébredjen. A katekézis helyzete: elevenség és problémák
29. Az utóbbi években a katekézis nagyon sok pozitív eredményt mutatott föl, melyek életrevalóságát jelzik. A sok közül kiemelendô:-- a papok, szerzetesek és laikusok nagy száma, akik lelkesen és kitartóan a katekézisnek szentelik magukat. A katekézis az egyházi tevékenységek közül az egyik legkiemelkedôbb. -- a mai katekézis missziós jellege és törekvése arra, hogy illeszkedjék a katekumenok és a már megkeresztelt hallgatók hitéhez egy olyan világban, amelyben a vallásos érzék eltompul. A katekéták tudatában vannak, hogy a katekézisnek integrális képzéssé kell válnia és nem korlátozható pusztán oktatásra: hozzá kell járulnia az igaz megtéréshez. [53] -- Nagyon sok részegyház kateketikai tervében egyre nagyobb szerepet kap a felnôttek katekézise. [54] Sok egyházmegye lelkipásztori tervében megmutatkozik a felnôtt-katekézis elsôbbsége. Néhány egyházi mozgalomban és csoportban központi helyet foglal el.
-- Kétségtelenül a Tanítóhivatal újabb megnyilatkozásainak hatására a kateketikai gondolkodás napjainkban komolyabb és mélyebb lett. Sok részegyház rendelkezik már ilyen értelmű, jó és hatásos lelkipásztori tervvel.
30. Mindazonáltal néhány problémát különleges figyelemmel kell megvizsgálnunk, keresve a megfelelô megoldást:
-- Az elsô probléma: a katekézis fogalma -- tudniillik, hogy a hit iskolája, szoktatás és felkészülés az egész keresztény életre -- még nem vált egészen tudatossá a katekétákban.
-- Alapvetô probléma, hogy a "kinyilatkoztatás" általában áthatja a kateketikai tevékenységet, a "hagyomány" zsinati fogalma azonban gyakorlatilag kisebb jelentôséget kap a kelleténél. Sok katekizmusban ugyanis szinte kizárólag a Szentírásra hivatkoznak anélkül, hogy megfelelô módon kísérné ezt az Egyház kétezer éves életére és gondolkodására való hivatkozás. [55] A katekézis egyházi természete így kevésbé válik világossá. A Szentírás, Szenthagyomány és Tanítóhivatal kölcsönös kapcsolata, "mindegyik a maga sajátos módján", [56] még nem harmonikusan termékenyíti meg a hit kateketikai továbbadását. -- A katekézis célját tekintve -- tudniillik, hogy elô akarja segíteni a Jézus Krisztussal való kommuniót -- a Krisztus-misztérium teljes igazságának kiegyensúlyozottabb elôadására van szükség. Olykor csak Krisztus emberségére kerül a hangsúly anélkül, hogy kifejezetten szólnának istenségérôl; más, napjainkban ritkább esetekben szinte kizárólag istenségét hangsúlyozzák, figyelmen kívül hagyva az Ige megtestesülése misztériumának valóságát. [57] -- A katekézis tartalmát tekintve több probléma van. Vannak hiányosságok az Istenrôl, az emberrôl, a bűnrôl, a kegyelemrôl és a végsô dolgokról szóló tanításban. Megbízhatóbb erkölcsi képzést kell adni. Elôfordul, hogy az Egyház történetét nem megfelelô módon adják elô, s hogy mellôzik az Egyház szociális tanítását. Néhol olyan katekizmusokat és egyéb szövegeket írnak, melyek válogatásukkal és eltérô hangúlyaikkal ártanak a hit egységében szükséges konvergenciának. [58] -- "A katekézis bensôleg kötôdik az egész liturgikus és szentségi tevékenységhez." [59] Ennek ellenére néhol a kateketikai gyakorlat a liturgiával való laza és esetleges kapcsolatról tanúskodik: alig figyelnek oda a liturgikus jelekre és szertartásokra, nem becsülik a liturgikus forrásokat, a tanmenet alig vagy egyáltalán nem kapcsolódik a liturgikus évhez, az egész katekézis folyamán jelentéktelenek az ünnepek. -- Ami a pedagógiát illeti, a módszerek és technikák egyesek részérôl történt túlhangsúlyozása után még nem fordítanak kellô figyelmet a hit saját pedagógiájának eredetiségére és követelményeire. [60] Könnyen beleesnek a "tartalom--módszer" dualizmusba, hol egyik, hol másik iránybantúlozva. A pedagógiai természetű problémák megoldásánál nem mindig alkalmazzák a szükséges teológiai ítéletalkotást.-- Ami a kultúrák különbözôségét illeti a hit szolgálata tekintetében, nem egyszerű úgy átadni az evangéliumot a megszólított nép kulturája szintjén, hogy valójában úgy tudják fogadni, mint erôforrást jelentô ismeretet a személyek és a társadalom számára. [61] -- A katekézis egyik alapvetô feladata az apostolkodásra és misszióra való felkészítés. Azonban, miközben a kateketikai tevékenységen belül növekszik az érzékenység arra, hogy a laikus híveket a keresztény tanúságtételre, a vallások közötti dialógusra, a világi elkötelezettségre neveljék, gyenge és nem megfelelô a pogányoknak szóló misszióra nevelés. A mindennapi katekézis sokszor figyelmen kívül hagyja a missziót.
31. A föld elemzése után a magvetô, közölvén velük Lelkének erejét, elküldi munkásait, hogy hirdessék az evangéliumot az egész világon.
Ugyanakkor megtanítja ôket, hogyan kell olvasni az idôk jeleibôl, és elvárja tôlük, hogy gondosan készüljenek föl a vetésre.
Hogyan kell olvasni az idôk jeleibôl?
32. A Lélek hangja, akit Jézus az Atyától elküldött apostolainak, a történelem eseményeiben is hallható. [62] A jelen helyzet változó jelenségei és az evangelizáció felé elhangzó kihívások mély indítékai mögött föl kell fedezni "Isten jelenlétének és tervének jeleit". [63] Olyan elemzésrôl van szó, melyet az együttérzés lelkületével a hit fényénél kell elvégezni. Felhasználva a mindig szükséges humán tudományokat, [64] az Egyház az aktuális helyzet jelentését az üdvösség történetén belül próbálja megtalálni. Ítéletei a valóságról mindig a missziónak szóló diagnózisok.
33. Annak érdekében, hogy a katekézis ma ki tudja fejezni elevenségét és hatékonyságát, el kell fogadnia a következô kihívásokat és tendenciákat:
"Megkapjátok majd a Szentlélek erejét, és tanúim lesztek... egészen a föld határáig." (ApCsel 1,8)
34. Jézus föltámadása után elküldte az Atyától a Szentlelket, hogy befejezze az üdvösség művét és -- miként ôt küldte az Atya -- arra indítsa a tanítványokat, hogy az ô küldetését folytassák az egész világon. Jézus volt az elsô és a legnagyobb evangelizáló. Hirdette Isten Országát [65] mint új és végsô isteni beavatkozást a történelembe, és e hírt úgy határozta meg, hogy ez "az evangélium", azaz a jó hír. Egész földi életét ennek szentelte: megismertette az Országhoz tartozás örömét, [66] annak követelményeit, "magna chartáját", [67] a benne foglalt misztériumokat, [68] a belépôk testvéri életét [69] és eljövendô beteljesedését. [70]
35. Ez az elsô rész meg akarja határozni a katekézis sajátos jellegét. Az elsô fejezet, mely a teológiai beépítésrôl szól, röviden fölidézi a kinyilatkoztatásnak a Dei Verbum konstitúcióban elôadott fogalmát. Külön is meghatározza, hogyan kell felfogni az Ige szolgálatát. A katekézis tartalmát az Isten Igéjének, az evangéliumnak, Isten Országának és a hagyománynak a konstitúcióban leírt fogalma képezi. Ezekkel együtt a katekézisnek evangelizációnak kell lennie. Folyamatát és elemeit részletesen és új módon az Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás tartalmazza.
A második fejezet a katekézist beépíti az evangelizációba és kapcsolatba hozza Isten Igéje szolgálatának más formáival. E kapcsolatok segítségével könnyebb felfedezni a katekézis sajátos jellegét.
A harmadik fejezet részletesebben elemzi magát a katekézist: egyházi természetét, a Jézus Krisztussal való kommunióhoz kötôdô célját, feladatait és katekumenális jellegét, ami az egész katekézist irányítja.
A katekézis fogalma meghatározza tartalmának megválasztását és rendszerezését (ismeretanyagát, gyakorlatait és magatartásformáit), címzettjeit és a pedagógiát kitűzött céljai elérése érdekében.
A katekézis szó maga jelentésbeli fejlôdésen ment át az Egyház 20 évszázados története folyamán. E Direktóriumban a katekézis fogalmát a zsinat utáni pápai megnyilatkozásokból, elsôsorban az Evangelii nuntiandiból, a Catechesi Tradendae-bôl és a Redemptoris Missióból merítjük.
"Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket fönn az égben... Tudtunkra adta ugyanis akaratának misztériumát, azt az elôre elhatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idôk teljessége és Krisztusban mint fôben újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van." (Ef 1,3--10)
36. "Isten, aki az Ige által teremt és tart fönn mindent, a teremtett dolgokban állandóan tanúskodik az embereknek önmagáról." [71] Az ember, aki természete szerint és hivatása alapján "fogékony Istenre"amikor a teremtmények üzenetét hallgatja, biztonsággal tud következtetni Isten létére, aki mindenek oka és célja és ki tudja magát nyilatkoztatni az embernek.
A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum konstitúciója a kinyilatkoztatást olyan cselekményként írja le, mellyel Isten személyesen mutatkozik meg az embereknek. Isten ugyanis úgy mutatkozik meg, mint aki közölni akarja magát azáltal, hogy az emberi személyt részesíti a maga isteni természetében. [72] Így valósítja meg szeretetteljes tervét."Istennek a maga jóságában és bölcsességében úgy tetszett, hogy kinyilatkoztatja önmagát és tudtunkra adja akaratának szent titkát ..., hogy meghívja az embereket és befogadja a saját közösségébe." [73]
37. Az Atyának ez a gondviselô terve [74] Jézus Krisztusban kapta meg a teljes kinyilatkoztatást és a Szentlélek erejével valósul meg.Magában foglalja:-- Istennek, az ô "bensô igazságának" [75] , "titkának", [76] az emberi személy hivatásának és méltóságának [77] kinyilatkoztatását;-- az üdvösségnek mint Isten kegyelmének és irgalmasságának ajándékát, [78] mely magában foglalja a rossztól, a bűntôl és a haláltól való szabadítást -- felkínálását minden ember számára; [79] -- a végsô meghívást, hogy az összes szétszóródott gyermekek összegyűljenek Isten családjában, s így megvalósuljon az emberek közötti testvéri egység. [80]
38. A mérhetetlenül nagy Isten pedagógiával él, [81] amikor az embernek kinyilatkoztatja magát: eseményeket és emberi szavakat használ föl, hogy közölje a maga tervét; fokozatosan és lépésenként [82] adja a kinyilatkoztatást, hogy jobban megközelítse a embereket. Isten ugyanis oly módon cselekszik, hogy az üdvtörténet eseményei és az eseményeket kísérô és magyarázó, Istentôl sugalmazott szavak segítségével az emberek eljussanak üdvözítô tervének megismerésére.
"A kinyilatkoztatás e rendje egymással bensôleg összefüggô tettekbôl és szavakból áll:
Isten üdvtörténeti tettei kinyilvánítják és megerôsítik a tanítást és a szavakkal jelzett valóságokat;
a szavak pedig hirdetik a tetteket és megvilágítják a bennük rejlô misztériumot." [83]
39. A kinyilatkoztatást a világ felé közvetítô evangelizáció is tettekkel és szavakkal valósul meg. Egyidejűleg tanúságtétel és hirdetés, szó és szentség, tanítás és elkötelezettség.
A katekézis átadja a kinyilatkoztatás tényeit és szavait: hirdetnie kell, el kell beszélnie a tényeket és magyaráznia kell a bennük rejlô mély misztériumokat. Ezenfelül, mivel a kinyilatkoztatás fényforrás az emberi személy számára, a katekézis nem csupán emlékezetet Isten csodálatos, régmúlt tetteire, hanem a kinyilatkoztatás fényében értelmezi az idôk jeleit s a férfiak és nôk jelen életét, hogy megvalósítsa bennük Istennek a világ üdvözítésére vontakozó tervét. [84] Jézus Krisztus a kinyilatkoztatás közvetítôje és teljessége
40. Isten fokozatosan nyilatkoztatta ki magát az embereknek a próféták és az üdvtörténet eseményei által, mígnem Fiának elküldésével kinyilatkoztatását teljessé tette: [85] "Jézus Krisztus egész jelenlétével és minden megnyilvánulásával, szavaival és tetteivel, jeleivel és csodáival, fôként pedig halálával és a halálból való dicsôséges föltámadásával, végül az igazság Lelkének elküldésével beteljesíti és tökéletessé teszi a kinyilatkoztatást." [86] Jézus Krisztus nem csupán a legnagyobb próféta, hanem ô az örök Isten emberré lett Fia. Éppen ezért Ô az utolsó esemény, mely felé tart az üdvösség történetének minden egyéb eseménye. [87] Ô ugyanis "az Atyának egyetlen, tökéletes és végsô Szava". [88]
41. Az ige szolgálatának ki kell fejeznie a kinyilatkoztatás rendjének ezt a sajátos, csodálatos karakterét: Isten Fia belép az emberek történelmébe, magára veszi az emberi életet és halált, s megvalósítja az új és örök szövetséget Isten és az emberek között. A katekézis sajátos feladata megmutatni, kicsoda Jézus Krisztus, milyen az ô élete, mi az ô misztériuma, és úgy kell bemutatnia a keresztény hitet, mint az Ô személyének követését. [89] Ezért állandóan az evangéliumokra kell építenie, melyek "az összes szent könyv szívét alkotják mint a Megtestesült Ige, Megváltónk életének és tanításának fô tanúi". [90] A tény, hogy Jézus Krisztus a kinyilatkoztatás teljessége, alapozza meg a katekézis "krisztusközpontúságát": [91] a kinyilatkoztatott üzenetben Krisztus misztériuma nem egy elem a többi mellett, hanem a központ, mely körül minden egyéb hierarchikusan elrendezôdik és megvilágosodik.
42. Isten kinyilatkoztatása, mely Jézus Krisztusban éri el tetôpontját, az egész emberiségnek szól: "Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére" (1Tim 2,4). Ezen egyetemes üdvözítô akarat alapján Isten úgy rendelkezett, hogy a kinyilatkoztatás jusson el minden néphez, minden nemzedékhez, és mindig sértetlenül ép maradjon. [92]
43. Ezen isteni terv végrehajtására alapította Jézus Krisztus az Egyházat az apostolokra, és elküldve nekik az Atyától a Szentlelket, elküldte ôket az egész világra, hogy hirdessék az evangéliumot. Az apostolok ezt a parancsot szavaikkal, tetteikkel és írásaikkal hűségesen teljesítették. [93] Az apostoli hagyomány az Egyházban és az Egyház által marad fenn. Az Egyház pedig a maga egészében -- lelkipásztorok és hívek -- éberen ôrködik megôrzése és továbbadása fölött. Az evangélium ugyanis ép és eleven marad az Egyházban: Jézus Krisztus tanítványai szüntelenül elmélkednek és szemlélôdnek rajta, megélik mindennapjaikban és hirdetik a misszióban. Az evangéliumot megélô Egyházat a Szentlélek teszi termékennyé; állandóan növeli a megértésében, készteti a feladatra, hogy a világ minden szögletében hirdesse az evangéliumot, és támogatja e tevékenységében. [94]
44. A Kinyilatkoztatás -- Istennek a hagyományban és a Szentírásban tartalmazott Igéje -- fogyatkozás nélküli ôrzése és továbbadása a hitelességben hordozza a biztosítékát. Az egyházi Tanítóhivatal, melyet a Szentlélek támogat és amely "birtokolja az igazság karizmáját", "hitelesen értelmezi Isten Igéjét". [95]
45. Az Egyház, "az üdvösség egyetemes szentsége", [96] a Szentlélektôl indítva az evangelizáció által adja tovább a kinyilatkoztatást: hirdeti az Atya üdvözítô tervének jó hírét, és a szentségekben közli az isteni ajándékokat.
Az önmagát kinyilatkoztató Istennek a hit engedelmességével tartozunk, mely által az ember -- az értelem és az akarat teljes beleegyezésével -- szabadon ragaszkodik "Isten kegyelmének evangéliumához" (ApCsel 20,24). A Szentlélek ajándékaként kapott hittel az ember eljut a maga dicsôségének gazdagságát Krisztusban kinyilatkoztató Isten szeretetének szemlélésére és ízlelésére. [97]
46. Az Egyház "azért van, hogy evangelizáljon", [98] azaz hogy "a jó hírt az emberiség minden részéhez elvigye és befolyásával belülrôl alakítsa át, újítsa meg magát az emberiséget". [99] Jézus missziós parancsa különbözô, egymással szorosan összefüggô teendôket foglal magában: "hirdessétek" (Mk 16,15), "tegyétek tanítvánnyá és tanítsátok", [100] "legyetek tanúim", [101] "kereszteljetek", [102] "cselekedjétek az én emlékezetemre" (Lk 22,19), "szeressétek egymást" (Jn 15,2). Hirdetés, tanúságtétel, tanítás, szentségek, felebaráti szeretet, tanítvánnyá tenni: mindezek utak és eszközök az egyetlen evangélium továbbadására és alkotórészei az evangelizációnak.
Közülük egyik-másik oly nagy jelentôségre tett szert, hogy hajlandók vagyunk azonosítani az evangelizációval. Azonban "semmiféle részleges vagy töredékes meghatározás nem képes kifejezni az evangelizáció gazdag, összetett és dinamikus valóságát". [103] Fennáll a veszély, hogy elszegényítjük, sôt végül megcsonkítjuk. Ezzel ellentétben ki kell bontakoztatnia "a maga teljességét" [104] és meg kell testesítenie belsôleg kétpólusú valóságát: a tanúságtételt és igehirdetést, [105] a szót és szentséget, [106] a belsô átalakulást és társadalmi megújulást. [107] Akik az evangelizációban dolgoznak, azoknak az evangelizáció "globális szemléletével" kell cselekedniük, és tudniuk kell, hogy az evangelizáció azonos az Egyház küldetésével. [108]
47. Az Egyház, bár állandóan magában hordozza az üdvösség eszközeinek teljességét, tevékenységében a fokozatosság elvét követi. [109] Az Ad gentes zsinati határozat pontosan tisztázta az evangelizáció folyamatát: keresztény tanúságtétel, a szeretet jelenléte és dialógusa (11--12), az evangélium hirdetése és felhívás a megtérésre (13), katekumenátus és keresztény beavatás (14), a keresztény közösség formálása a szentségek és szolgálatok révén (18--20). [110] Ez az Egyház elültetésének és építésének folyamata.
48. Ennek megfelelôen az evangelizációt olyan folyamatként kell felfognunk, melynek révén az Egyház, a Szentlélektôl indítva hirdeti és terjeszti az evangéliumot az egész világon:
-- a szeretettôl indítva áthatja és átformálja a földi élet rendjét azáltal, hogy fölveszi magába és megújítja a kultúrákat; [111]
-- tanúságot tesz [112] a népek között a keresztényeket jellemzô új lét- és életmódról;
-- az "elsô hirdetés" [113] által kifejezetten hirdeti az evangéliumot és megtérésre hív; [114]
-- a "katekézis" [115] és a "beavató szentségek" [116] által bevezet a hitbe és keresztény életbe: a Jézus Krisztushoz megtérôket betestesítve, a követés útjára újra rálépôket visszavezetve a keresztény közösségbe; [117]
-- állandóan táplálja a kommunió [118] ajándékát a hívôkben a hit állandó nevelésével (homíliákkal és az igehirdetés egyéb formáival), a szentségekkel és a szeretet gyakorlásával;
-- állandóan serkenti a missziót, [119] amennyiben Krisztus minden tanítványát küldi, hogy hirdessék az evangéliumot szóval és tettel az egész világon.
49. Az evangelizációs folyamat [120] ebbôl következôen szakaszokból vagy "lényeges mozzanatokból" áll: [121] missziós tevékenység a még nem hívôk és azok felé, akik vallási közömbösségben élnek; bevezetô kateketikai tevékenység azok felé, akik vágyódnak az evangéliumra, valamint azok felé, akiknek arra van szükségük, hogy kiegészítsék vagy fölelevenítsék beavatásukat; lelkipásztori tevékenység a már érett keresztény hívôk felé a keresztény közösségen belül. [122] Ezek a mozzanatok azonban nem zárt egységek: ha szükséges, ismétlôdnek annak érdekében, hogy nyújtsák az evangéliumi táplálékot személyek vagy közösségek lelki gyarapodására.
50. Az Ige szolgálata [123] az evangelizáció lényeges eleme. A keresztény jelenlét a különbözô emberi közösségekben és az élet tanúságtétele megköveteli, hogy Jézus Krisztusnak, az Úrnak kifejezett hirdetése magyarázza és igazolja. "Nincs igazában evangelizáció, ha nem hirdetik Isten Fiának, a Názáreti Jézusnak misztériumát, országát, ígéreteit és életét, tanítását és nevét." [124] Akik már Krisztus tanítványai, szintén rászorulnak arra, hogy folytonosan táplálják ôket Isten Igéjével, hogy növekedni tudjanak keresztény életükben. Az Ige szolgálata az evangelizáció keretein belül emberi "szavakat" használva az Egyházon keresztül adja tovább a kinyilatkoztatást. E szavaknak azonban mindig hivatkozniuk kell a "tettekre": azokra, amelyet Isten végbevitt és folyamatosan végbevisz, különösen a liturgiában; a keresztények életének tanúságtételére; arra az átformáló tevékenységére, melyet ôk oly sok jóakaratú emberrel együtt a világban megvalósítanak. Az Egyház ezen emberi szava az eszköz, melyet a Szentlélek fölhasznál, hogy folytassa a dialógust az emberiséggel. Az Ige szolgálatának ugyanis ô a fôszereplôje, akinek köszönhetô, hogy "az evangélium élô hangja visszhangzik az Egyházban és általa a világban". [125] Az Ige szolgálata "különbözô formákban" történik. [126] Az Egyház az apostoli idôktôl kezdve, [127] a vágytól indítva, hogy Isten szavát a legmegfelelôbb módon ajánlja föl az embereknek, e szolgálatot a legváltozatosabb formákban valósította meg; [128] ezek segítették annak az alapvetô feladatnak megoldását, amelyre az Ige szolgálata hivatott.Isten Igéje szolgálatának feladatai és formái
51. Isten Igéje szolgálatának fô feladatai a következôk:
-- Összegyűjtés és meghívás a hitre
Ez a feladat közvetlenül következik Jézus missziós parancsából. A nem hívôknek szóló "elsô hirdetés" által valósul meg. Azoknak szól, akik nem akarnak hinni, akik meg vannak ugyan keresztelve, de a keresztény élet peremén élnek, más vallások tagjai... [129] A gyermekek vallásosságának ébresztése a keresztény családokban szintén e feladat egyik kiemelkedô formája.
-- A beavatás
Akik a kegyelem indítására úgy döntöttek, hogy követni akarják Krisztust, azokat "beavatják a hit, a liturgia és Isten népe szeretetének életébe". [130] Az Egyház e feladatát alapvetôen a katekéták révén oldja meg szoros kapcsolatban a beavatás szentségeivel, akár készülnek a felvételére, akár már megkapták e szentségeket. Jelentôs formái: a kereszteletlen felnôttek katekézise a katekumenátusban; felnôtt megkereszteltek katekézise, akik szeretnének viszatérni a hithez, vagy akiknek arra van szükségük, hogy kiegészítsék a beavatásukat; a gyermekek és a fiatalabbak katekézise, melynek természete szerint beavató jellege van. A keresztény családi nevelésnek és az iskolai hitoktatásnak szintén beavató feladata van.
-- Folyamatos nevelés a hitben
Egyes területeken ezt "folyamatos katekézisnek" is nevezik. [131] Az alapelemekbe már beavatott keresztényeknek szól, akiknek életük során folyamatosan szükségük van hitük táplálására és érlelésére. Nagyon változatos formákban megoldható feladat: "rendszeresen vagy esetlegesen, egyénileg vagy közösségben, szervezetten vagy spontán módon, stb.". [132]
-- Liturgikus feladat
A Ige szolgálatának liturgikus feladata is van, hiszen amikor egy szent cselekményben történik, integrális részét képezi annak. [133] Kiemelkedô módon a homíliában fejezôdik ki. Egyéb formái az igeliturgia közben adott magyarázatok és buzdítások. Hivatkoznunk kell a különbözô szentségek közvetlen elôkészületeire, a szentségek ünneplésére, s mindenekelôtt a hívôk Eucharisztiában való részvételére mint a hitre nevelés forrás jellegű formájára.
-- Teológiai feladat
Célja, hogy kifejlessze a hit megértését a fides quaerens intellecum, a 'megértést keresô hit' tevékenységi körében. [134] A teológiának e feladat megoldásához szembe kell néznie vagy dialogizálnia kell az adott kultúrára jellemzô filozófiai gondolkodással, humanizmussal, emberrel foglalkozó tudományokkal. Olyan formákban valósul meg, melyek elômozdítják "a hit igazságainak rendszeres feldolgozását és tudományos kutatását". [135]
52. Az Ige szolgálatának fô formái: az elsô hirdetés vagy missziós prédikáció, keresztség elôtti és utáni katekézis, liturgikus és teológiai forma. Gyakran megtörténik, hogy e formáknak -- lelkipásztori körülmények miatt -- egyszerre több feladatot is meg kell oldaniuk. A katekézisnek például a beavatási feladattal egyidôben gyakran missziós feladatokat is el kell látnia. A körülmények miatt egy homíliának az összegyűjtést és a szervezett beavatást kell elvégeznie.
53. Az evangelizáció, amikor a kinyilatkoztatás örömhírét hirdeti a világnak, a férfiakat és nôket a megtérésre és a hitre hívja. [136] Jézus hívó szava: "Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak" (Mk 1,15) tovább hangzik, ma az Egyház evangelizációja által. A keresztény hit mindenekelôtt megtérés Jézus Krisztushoz, [137] teljes és ôszinte ragaszkodás az ô személyéhez és komoly elhatározás az ô követésére. [138] A hit személyes találkozás Jézus Krisztussal és az ô tanítványává szegôdés. Ez maradandó elkötelezettséget jelent arra, hogy úgy gondolkodjék, mint Ô, úgy alkosson ítéletet, mint Ô, és úgy éljen, ahogyan Ô élt. [139] A hívô így csatlakozik a tanítványok közösségéhez és teszi magáévá az Egyház hitét. [140]
54. Ez a Jézus Krisztusra, az Atya kinyilatkoztatásának teljességére kimondott "igen" két dimenziójú: magában foglalja a bizakodó ráhagyatkozást Istenre, és szeretetteljes elfogadását mindannak, amit Ô kinyilatkoztatott. Ez csak a Szentlélek tevékenysége által válik lehetôvé. [141] "A hittel -- az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, -- értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten elôtt "és önként elfogadja a kapott kinyilatkoztatást". [142]
"Hinni tehát kettôs kapcsolatot jelent: kapcsolatot a személlyel és kapcsolatot az igazsággal; az igazsággal, az azt tanúsító személy iránti bizalom miatt." [143]
55. A hittel együttjár az élet megváltozása, a "megtérés", [144] azaz a lelkület és a szív mély átalakulása; ennek következtében a hívô "új módon kezd élni, közösségi módon, amit az evangélium indít el". [145] Az élet ezen megváltozása a keresztény ember létének minden szintjén megmutatkozik: az imádás belsô életében és Isten akaratának elfogadásában; az Egyház küldetésében való tevékeny részvételében; családi és házaséletében; hivatásának gyakorlásában; gazdasági és társadalmi tevékenységében.
A hit és megtérés a »szívbôl« fakad, azaz mindent magába foglalóan az emberi személy mélyébôl. Amikor találkozik Jézus Krisztussal és hozzá kapcsolódik, az ember beteljesedni látja legmélyebb vágyait; megtalálta azt, akit mindig keresett, és túláradó módon találja meg. [146] A hit megfelel annak a gyakran nem tudatos és mindig korlátok között megjelenô "várakozásnak", [147] melynek tárgya az igazság megismerése Istenrôl, magáról az emberrôl és a rá váró sorsról. Olyan, mint felüdítô tiszta víz, mely új erôt ad az otthonát keresô embernek útja folytatásához.
A hit Isten ajándéka. Csak a "megelôzô és követô kegyelem" [148] gyümölcseként, s mint teljesen szabad válasz születhet meg a szív mélyén a Szentlélek indítására, aki megmozdítja a szívet és Isten felé fordítja, megadva neki "az édességet a beleegyezésben és az igazság hittel való elfogadásában". [149] A Boldogságos Szűz Mária élte meg legtökéletesebben a hit ezen dimenzióit. Az Egyház benne tiszteli "a hit legtökéletesebb megvalósulását". [150]
56. A hit olyan ajándék, melynek állandóan növekednie kell a hívôk szívében. [151] A Jézus Krisztushoz való csatlakozás ugyanis elindít egy állandó megtérési folyamatot, mely végigkíséri az egész életet. [152] Aki hinni kezd, olyan, mint egy éppen megszületett kisded, [153] aki lassan-lassan növekszik és "a tökéletes ember állapota" [154] felé, a Krisztusban való teljes érettség felé tart.
A hit és megtérés folyamatában teológiai szempontból nézve a következô fontos mozzanatok emelhetôk ki:
a) Az érdeklôdés az evangélium iránt. Az elsô mozzanat az, amikor a nem hívô, a közömbös vagy más valláshoz tartozó ember szívében az elsô hirdetés következményeként megszületik az érdeklôdés az evangélium iránt, anélkül hogy határozott döntést hozott volna. Az emberi lélek ezen elsô mozdulatát a hit felé, ami már a kegyelem gyümölcse, különbözô nevekkel illetik: "fogékonyság a hitre", [155] "evangéliumi elôkészület", [156] hajlandóság a hitre, "vallásos keresés". [157] Az Egyház "szimpatizálóknak" [158] nevezi azokat akik ilyen nyugtalan érdeklôdést tanúsítanak.b) A megtérés. Ennek az evangélium iránti elsô érdeklôdésnek keresési idôre van szüksége, [159] hogy komoly vággyá alakulhasson. A hit melletti döntésnek jól átgondoltnak és érettnek kell lennie. A Szentlélek és az igehirdetés által ébresztett keresés készíti elô a megtérést, mely -- kétségtelenül -- "kezdeti" [160] lesz, de már magában rejti a Jézus Krisztushoz való csatlakozást és a követésére irányuló akaratot. Ez az "optio fundamentalis" alapozza meg az Úr tanítványa egész keresztény életét. [161] c) A hit megvallása. A Jézus Krisztusra hagyatkozás fölébreszti a hívôben a vágyat, hogy mélyebben megismerje Ôt és azonosuljon Vele. A katekézis bevezeti a hit megismerésébe és a keresztény élet megtapasztalásába, támogatva egy olyan lelki úton, mely kiváltja a "gondolkodás és az erkölcsök fokozatos megváltozását" [162] harcok és lemondások, de Isten részérôl mérték nélkül ajándékozott örömök közepette. Jézus Krisztus tanítványa így válik alkalmassá arra, hogy élô, kifejezett és tevékeny hitvallást tegyen. [163] d) Úton a tökéletesség felé. Ez az alapvetô érettség, melybôl megszületik a hitvallás, nem végpont az állandó megtérés folyamatában. A keresztségi hitvallás egy olyan lelki épület alapját teszi le, melynek növekednie kell. A megkeresztelt ember mindig a Szentlélek indítására, a szentségekbôl, az imádságból, a szeretet gyakorlásából táplálkozva és a hit folyamatos nevelésének sokféle formájától támogatva keresi, hogy magáévá tegye Krisztus kívánságát: "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes". [164] Ez minden kereszténynek szóló felhívás a teljességre.
57. Az Ige szolgálata segíti a teljes megtérés e folyamatát. Az evangélium elsô hirdetésének hitre hívás jellege van; a katekézis feladata, hogy alapot adjon a megtéréshez és megadja a keresztény élet alapszerkezetét; az állandó hitre nevelésnek, melyben kiemelkedik a homília, az állandó tápláléknak kell lennie, melyre minden felnôtt szervezetnek szüksége van, hogy élni tudjon. [165] Különféle társadalmi--vallási magatartások az evangelizációval szemben
58. A világ evangelizálása nagyon különbözô és változékony vallási körképpel találja magát szemben, melyben alapvetôen "három helyzetet" [166] lehet megkülönböztetni, s ezek megfelelô és differenciált választ várnak.a) Azon "népek, népcsoportok, szociális--kulturális összefüggések" helyzete, "amelyekben Krisztus és az Ô Evangéliuma ismeretlen, vagy ahol hiányoznak a beérett keresztény közösségek, amelyek képesek arra, hogy az adott körülmények között megéljék és más embercsoportoknak is hirdessék hitüket". [167] Ez a helyzet a "pogányokhoz szóló missziót" [168] igényli, elsôsorban a fiatalokra és a felnôttekre koncentráló evangelizációs tevékenységgel. Sajátossága, hogy nem keresztényekhez szól és a megtérésre hívja ôket. b) Vannak olyan helyzetek, melyekben egy adott társadalmi--kulturális környezetben meghatározó módon "vannak jelen olyan keresztény közösségek, amelyek megfelelô, szilárd egyházi szervezettel rendelkeznek, buzgók a hitben és a hit megélésében, az evangélium melletti tanúságtételükkel hatással vannak környezetükre, és érzik a világmisszió iránti felelôsségüket." [169] Ezeknek a közösségeknek, tekintettel arra, hogy mély keresztény érzülettel bíró személyekbôl és családokból állnak, "az Egyház lelkipásztori tevékenységére" van szükségük. Ilyen összefüggésben a gyermekek, serdülôk és fiatalok katekézise egy valóban jól tagolt keresztény beavatási folyamatot valósítson meg, mely lehetôvé teszi számukra, hogy érett hittel érjék el a felnôttkort és evangelizált növendékekbôl evangelizáló felnôtté tudjanak válni. Ilyen helyzetben is a felnôtteknek szólnak a keresztény képzés [170] különbözô formái.c) Sok régóta keresztény országban, s olykor még a fiatalabb egyházakban is, létezik "egy közbülsô helyzet", [171] melyben "a megkereszteltek egész csoportja elvesztette a hit eleven érzékét, vagy már nem is vallja magát az Egyház tagjának, mert életükben eltávolodtak Krisztustól és az Evangéliumtól." [172] Ez a helyzet "új evangelizációt" igényel. Sajátossága, hogy a missziós tevékenység mindenféle életkorú megkeresztelt emberhez szól, akik csak külsôlegesen keresztény vallásos környezetben élnek. Ilyen körülmények között az elsô igehirdetésnek és az alapvetô katekézisnek kell elsôbbséget biztosítani.
59. E társadalmi--vallási helyzetek nyilvávalóan különböznek egymástól, és nem jó egyformán kezelni ôket. E különbségnek azonban, mely mindig jelen volt az Egyház missziójában, ma ebben a változó világban van egy újdonsága. Mégpedig az, hogy gyakran egy helyen élnek együtt különbözô alaphelyzetek. Sok nagyvárosban például együtt van jelen a "pogány missziót" és az "új evangelizációt" igénylô helyzet. Velük együtt aktívan vannak jelen misszionáló keresztény közösségek, melyeket megfelelô lelkipásztori gondoskodás táplál. Ma gyakran megtörténik, hogy egy részegyházban mindezen helyzetekkel egyszerre kell szembenézni. "A hívek lelki gondozása, az új evangelizáció és a kimondottan missziós tevékenység közötti határokat nem lehet egyértelműen megvonni, meggondolatlanság közéjük korlátot állítani vagy közöttük éles megkülönböztetést tenni." [173] Valójában ugyanis mindegyik "hat a másikra, ösztönzi és segíti azt". [174] Éppen ezért, hogy az együtt élô evangelizációs tevékenységek kölcsönösen gazdagíthassák egymást, figyelembe kell venni a következôket:-- A pogányokhoz szóló misszió, bármilyen körülmények között folyik is, a legsajátosabb missziós tevékenység, amit Jézus az Egyházra bízott, s ezért példa értéke van az Egyház missziós tevékenysége egészében. Az "új evangelizáció" nem helyettesítheti és nem pótolhatja a "pogány missziót", mely változatlanul sajátosan missziós tevékenység és elsôdleges feladat. [175] -- "Minden katekézis modellje a keresztségi katekumenátus, az a sajátos képzés, melynek révén a hitre megtért felnôttet elvezetik a keresztségi hitvalláshoz a húsvéti vigiliában." [176] E katekumenális képzésnek kell inspirálnia a katekézis minden egyéb formáját tárgya és megvalósítása tekintetében egyaránt.
-- "A felnôttek katekézise, mivel olyanokhoz szól, akik teljes felelôsséggel képesek csatlakozni a hithez, a katekézis legfôbb formája, amelyhez az összes többi, egyébként mindig szükséges formának igazodnia kell." [177] Ez azt jelenti, hogy a különbözô életkorok katekézisének hozzá kell igazodnia és az egyházmegye átfogó lelkipásztori tervében illeszkednie kell hozzá. Így tehát a katekézis, mint az Egyház missziós tevékenységének lényeges "összetevôje", az evangelizációtól missziós lendületet nyer, termékennyé válik tôle és hasonlóvá válik hozzá. A kateketikai szolgálat így alapvetôen egyházi szolgálatnak bizonyul Jézus missziós parancsának teljesítésében.
"Amiket hallottunk és megértettünk, mit atyáink beszéltek el nekünk, nincs az eltitkolva fiaik elôl. Elmondjuk az ifjú nemzedéknek az Úr dícséretét és az ô erejét, és csodálatos dolgait, melyeket cselekedett." (Zsolt 78,3--4).
"Egy Apolló nevű zsidó érzekeztt Efezusba. Ékesszóló és az Írásokban igen jártas ember volt. Már kapott valami oktatást az Úr igazságairól, buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról" (ApCsel 18,25)
60. Ebben a részben bemutatjuk, hogy milyen kapcsolatban áll a katekézis az evangelizáció többi összetevôjével, melynek integrális része.
Elôször leírjuk a katekézis és a misszióban folyó elsô igehirdetés, majd a katekézis és a keresztény beavatás szentségeinek bensôséges kapcsolatát. Ezt követôen bemutatjuk a katekézis alapvetô szerepét az Egyház megszokott életében, az állandó hitre nevelés feladatának megoldásában.
Külön részben foglalkozunk a katekézis és az iskolai vallásoktatás viszonyával, mivel e kettô szorosan összefügg egymással és a családi keresztény neveléssel együtt alapvetôek a gyermekek és a fiatalok nevelésében.
61. Az elsô igehirdetés a még nem hívôkhöz és azokhoz szól, akik ténylegesen vallási közömbösségben élnek. Feladata, hogy hirdesse az Evangéliumot és megtérésre hívjon. Az "Evangélium elsô hirdetésétôl különbözô" [178] katekézis elôsegíti és érleli a kezdeti megtérést azáltal, hogy hitre neveli a megtértet és betestesíti a keresztény közösségbe. Az Ige szolgálatának e két módja a kiegészíti egymást. Az elsô igehirdetés, melyre minden keresztény meghívást kap, része a "menjetek" [179] parancsnak, melyet Jézus tanítványainak adott; ezért magában foglalja, hogy idegenben, röviden adja elô mondandóját. A katekézis ezzel szemben abból az állapotból indul ki, amit Jézus szintén jelzett: "aki hisz", [180] aki megtér, aki elszánja magát. E két tevékenység lényeges és kölcsönösen feltételezik egymást: elmenni és összegyűjteni, hirdetni és nevelni, hívni és betestesíteni.
62. A lelkipásztori gyakorlatban nem könnyű meghúzni a határt a két tevékenység között. Azok a személyek ugyanis, akik a katekézisre jönnek, gyakran valójában megtérésre szorulnak. Ezért az Egyház, rendes körülmények között, óhajtja, hogy a katekézis folyamatának elsô szakaszát szánják a megtérés elérésére. [181] A pogány misszióban ez az "elô-katekumenátusban" [182] történik. Az "új evangelizáció" helyzeteiben ezt a "kérügmatikus katekézis" valósítja meg, melyet egyesek "elô-katekézisnek" [183] hívnak, mert az elô-katekumenátus mintáját követve az Evangéliumnak a hit szilárd elfogadását célzó bemutatása. Csak a megtérésbôl kiindulva, azaz megtámaszkodva annak belsô állapotára, "aki hisz", képes a szorosan vett katekézis teljesíteni sajátos feladatát, tudniillik a hitre nevelést. [184] Az a tény, hogy a katekézis kezdetben vállalja ezeket a missziós feladatokat, nem menti föl a részegyházat a kötelezettség alól, hogy intézményesen gondoskodjék az elsô igehirdetésrôl, mint Jézus missziós parancsának közvetlen teljesítésérôl. A katekézis megújulásának erre az elôzetes missziós evangelizációra kell támaszkodnia.
63. A Catechesi tradendae apostoli buzdítás, amikor a katekézist beillesztiaz Egyház küldetésébe, emlékeztet rá, hogy az evangelizáció gazdag, összetett és dinamikus valóság, mely több, egymástól különbözô, lényeges "mozzanatot" foglal magába. És hozzáteszi: "A katekézis egyike az egész evangelizáció lényeges elemeinek". [185] Ez azt jelenti, hogy vannak tevékenységek, amelyek "elôkészítik" [186] a katekézist, és vannak, amelyek "következnek belôle". [187] A katekézis megfelel az idôszaknak, amelyben érlelôdik a Jézus Krisztushoz való megtérés, mert felkínálja ennek az elsô csatlakozásnak az alapjait. A megtérteket "a teljes keresztény életre nevelés, megfelelô hosszúságú újoncidô" [188] révén bevezetik az üdvösség misztériumába és az evangéliumi életstílusba. Ugyanis "bevezetik ôket a keresztény élet teljességébe". [189]
64. Az Ige szolgálatának ezen bevezetô feladatának különféle megoldásai által a katekézis lerakja a hit épületének alapjait. [190] E szolgálat további feladatainak teljesítése az épület különbözô szintjeit építi meg.A bevezetô katekézis így a szükséges összekötô kapocs a hitre hívó missziós tevékenység és a keresztény közösséget folyamatosan tápláló lelkipásztori tevékenység között. Ezért nem fakultatív tevékenység, hanem alapvetô és meghatározó mind a tanítvány személyiségének mind a közösség egészének fölépülése számára. Nélküle a missziós tevékenységnek nem volna folytatása és terméketlen maradna. A lelkipásztori tevékenységnek viszont gyökerei nem volnának nélküle, felszínessé és zavarossá válna: bármilyen kis szélroham összedöntené az egész épületet. [191] Valójában "a hitoktatástól nemcsak az Egyház terjedése és számbeli növekedése függ, hanem a belsô gyarapodása és az is, hogy mennyire alkalmazkodik Isten terveihez". [192] Ebben az értelemben a katekézist az evangelizációban elsôbbséget élvezô mozzanatnak kell tekintenünk.
65. A hit, mellyel az ember válaszol az Evangélium hirdetésére, igényli a keresztséget. E két valóság bensô kapcsolatának gyökere Krisztus akaratában van, aki megparancsolta apostolainak, hogy tegyék tanítvánnyá az összes nemzetet és kereszteljék meg ôket. "A keresztelésre szóló küldetés, tehát a szentségi küldetés benne foglaltatik az evangelizációs küldetésben." [193] Akik megtértek Jézus Krisztushoz és már a katekézis által nevelést kaptak a hitben, amikor megkapják a keresztény beavatás szentségeit, a keresztséget, a bérmálást és az Eucharisztiát, "kiszabadulva a sötétség hatalmából Krisztussal együtt meghalnak, eltemetkeznek és föltámadnak, elnyerik a fogadott fiúság Lelkét, és Isten egész népével együtt ünneplik az Úr halálának és föltámadásának emlékezetét." [194]
66. Így a katekézis a keresztény beavatás alapeleme, és szorosan kapcsolódik a beavató szentségekhez, különösen a keresztséghez, a "hit szentségéhez". [195] A kapocs, ami összeköti a katekézist a keresztséggel, a hitvallás, mely egyidejűleg lényeges eleme e szentségnek és célja a katekézisnek. A kateketikai tevékenység célja éppen ez: az élô, kifejezett és tevékeny hitvallás elôsegítése. [196] Ennek érdekében az Egyház a katekumenoknak és a katekézis növendékeinek átadja az evangéliumról szerzett élô tapasztalatát, a hitét, hogy magukévá tegyék és megvallják. Éppen ezért "az igazi katekézis mindig meghatározott úton és rendszer szerint vezeti be az embert a Kinyilatkoztatásba, amelyet Isten Jézus Krisztusban adott önmagáról, s amelyet az Egyház erôs emlékezettel és a Szentírásban megôrzött, s folyamatos és aktív hagyománnyal nemzedékrôl nemzedékre továbbadott az embereknek." [197]
67. Mivel a katekézis az evangelizációs folyamat "lényeges mozzanata", a keresztény beavatás szolgálatában van néhány alapvetô tulajdonsága. [198] A katekézis: -- A hit szerves és rendszeres oktatása. Az 1977-ben tartott Szinodus hangsúlyozta az "egységes és jól rendezett" [199] katekézis szükségességét, mert a Krisztus misztériumában való élô és szerves elmélyülés különbözteti meg fôként a katekézist Isten Igéje bemutatásának minden egyéb formájától. -- Ez a szerves oktatás azonban több az egyszerű ismeretközlésnél: az egész keresztény életet átadja, "teljes keresztény beavatást", [200] mely támogatja a Krisztus személyére koncentráló hiteles krisztuskövetést. A hit megismerésére és a belôle való életre nevel ugyanis oly módon, hogy az egész ember legmélyebb tapasztalataiban is érezze, hogy Isten Igéje teszi termékennyé. Így segíti Krisztus tanítványát, hogy a régibôl új emberrré váljon, vállalja keresztségi kötelezettségeit és "szívbôl" [201] vallja meg a hitet. -- Alapvetô, lényegi képzés, [202] a keresztény tapasztalat magvára, a hit legalapvetôbb igazságaira és a legelemibb evangéliumi értékekre koncentrál. A katekézis rakja le a keresztény ember lelki épületének alapjait, táplálja hitéletének gyökereit, hozzászoktatva a szilárd táplálékhoz a keresztény közösség mindennapi életében.
68. Összefoglalva. A beavató katekézis, mivel szerves és rendszeres, nem korlátozódik a pusztán mellékes vagy esetleges dolgokra; [203] a keresztény életre szóló képzés ezért magába zárja, de felülmúlja a puszta oktatást; [204] mivel lényegi, arra irányul, ami a keresztény ember számára "közös", anélkül hogy vitatott részletekbe bocsátkoznék vagy teológiai kutatássá válna. Végül, mivel beavatás, beletestesít a közösségbe, mely éli és ünnepli a hitet és tanúskodik róla. Éppen ezért egyidejűleg teljesíti a beavatás, a nevelés és a képzés feladatát. [205] A kereszteletlen felnôttek katekumenátusára jellemzô ezen gazdagságnak kell inspirálnia a katekézis egyéb formáit.
69. A hit állandó nevelése föltételezi és követi az alapvetô nevelést. Mindkettô az Ige kétféle, egymástól különbözô és egymást kiegészítô szolgálatának feladatát végzi az állandó megtérés folyamatának szolgálatában.
A beavató katekézis megalapozza a keresztény életet Jézus követôiben. A megtérés állandó folyamata felülmúlja az alapvetô katekézist. E folyamat támogatásához szükséges egy olyan keresztény közösség, mely befogadja a kezdôket, támogatja és alakítja ôket a hitben. "A terméketlenség veszedelme fenyegeti a katekézist, ha a katekument nem fogadja be egy olyan közösség, amely a hitbôl él." [206] A segítségnyújtás, melyet a közösség biztosít a kezdônek, átalakul a közösség teljes integrálódásává.
70. A keresztény közösségben Jézus Krisztus tanítványai kettôs asztalnál táplálkoznak: "Isten Igéjének és Krisztus testének asztalánál". [207] Az Evangélium és az Eucharisztia a táplálék az Atya háza felé vezetô zarándokúton. A Szentlélek tevékenységének hatására a "közösség" ajándéka és a "misszió" elkötelezettsége egyre jobban elmélyül és elevenebb lesz. A hit állandó nevelése nemcsak az egyes keresztényeknek szól kíséretként életszentségre vezetô útjukon, hanem a keresztény közösségnek is, hogy mint közösség érlelôdjék az isten- és a felebaráti szeretet belsô életében, s mint missziós közösség a világ felé megnyílásában. Jézus kívánsága és imádsága az Atyához állandó fölhívás: "hogy legyenek mindnyájan egyek. Miként te, Atyám bennem és én tebenned, úgy legyenek ôk is egyek mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem." Ennek az ideálnak fokozatos megközelítése a közösség részérôl nagy hűséget igényel a Szentlélek tevékenysége iránt, továbbá igényli az Úr testével és vérével való állandó táplálkozást és az Igét hallgatva a hit állandó nevelését.
Az Isten Igéjének asztalán kiváltságos helye van a homíliának, hiszen "a homília azon az úton lép tovább, amelyet a katekézis megkezdett, és végig is megy rajta. Ugyanakkor arra indítja az Úr tanítványait, hogy a lélek útját igazságban, imádságban és hálaadásban járják minden áldott nap." [208]
71. A hit állandó nevelése érdekében az Ige szolgálata a katekézis sok formájára épít. Közülük kiemelhetôk a következôk:
-- a Szentírás tanulmányozása és vizsgálata, nemcsak az Egyházban, hanem az Egyházzal és annak mindig élô hitével olvasva. Ez segít fölfedezni az isteni igazságot, oly módon, hogy a hit válaszát ébressze. Az úgynevezett "lelki olvasmány" (lectio divina) az Írások ezen élô tanulmányozásának kiemelkedô formája.
--Az események keresztény értelmezése, amit megkövetel a keresztény közösség missziós hivatása. Erre vonatkozóan elengedhetetlen az Egyház szociális tanításának tanulmányozása, melynek "legfôbb célja, hogy ezeket a valóságban létezô igazságokat (melyek elsôsorban az ember társadalmi és nemzetközi összefüggésekben folyó életéhez kapcsolódnak) értelmezze, azaz megvizsgálja, megfelelnek- avagy ellentmondanak-e az emberrôl s annak földi és természetfölötti hivatásáról szóló evangéliumi tanításnak". [209] -- A liturgikus katekézis, mely elôkészít a szentségek fölvételére és segíti a liturgia mélyebb megértését és megtapasztalását. Magyarázza az imádságok tartalmát, a gesztusok és jelek értelmét, tevékeny részvételre, szemlélôdésre és csöndre nevel. Úgy kell tekinteni, mint "a katekézis kiemelkedô formáját". [210] -- Az alkalmi katekézis, mely a személyes, családi, társadalmi és egyházi élet különbözô helyzeteiben segít az adott helyzetet a hit szempontjából megérteni és átélni. [211] -- A lelki képzés kezdeményezései, melyek erôsítik a meggyôzôdést, új távlatokat nyitnak és állhatatossá tesznek az imádságban és Krisztus követésében.
-- A keresztény üzenet rendszeres elmélyítése teológiai oktatás révén, mely valóban a hitre nevel, növeli a hit megértését és alkalmassá teszi a keresztényt arra, hogy számot adjon a világban reményérôl. [212] E tanítást méltán nevezhetjük "tökéletessé tevô katekézisnek".
72. Alapvetô jelentôségű, hogy a felnôttek -- akár megkereszteltek, akár nem --, a gyermekek és a fiatalok beavató katekézise és az állandó katekézis szoros kapcsolatban álljon egymással a keresztény közösség kateketikai tervében, hogy a részegyház harmonikusan növekedhessék és evangelizáló tevékenysége hiteles forrásokból fakadjon. "Nagyon fontos, hogy a gyermekek, az ifjak és a felnôttek katekézise ne egymástól független területek legyenek, amelyek között nincs meg a szükséges összeköttetés. Még fontosabb, hogy el ne szakadjanak egymástól. Szorosan kapcsolódjanak egymáshoz és épüljenek egymásra." [213]
73. Külön megfontolást érdemel -- az Ige szolgálatán belül -- az iskolai vallásoktatás sajátos természete és kapcsolata a gyermekek és fiatalok katekézisével.
Az iskolai vallásoktatás és a katekézis kiegészítik egymást: "A vallásoktatás és a katekézis között elszakíthatatlan kapcsolat, ugyanakkor világos különbözôség van". [214] Az iskolai vallásoktatásnak az ad sajátos jelleget, hogy be kell hatolnia a kulturális környezetbe és kapcsolatba kell lépnie a többi tantárggyal. Az iskolai vallásoktatás ugyanis mint az Ige szolgálatának eredeti formája a kultúra személyes, rendszeres és kritikus elsajátítási folyamatában jeleníti meg az Evangéliumot. [215] A kultúra egészébe -- melyet a növendékek elsajátítanak, s melyet a többi iskolai tantárgyak által fölkínált értékek és tudásfajták határoznak meg -- az iskolai vallásoktatás az Evangélium hatékony kovászát hozza. Arra törekszik, hogy "a növendékek lelkébe oltsa az Evangéliumot oly módon, hogy az a hit világosságával egész ismeretanyagukat át tudja ragyogni és kapcsolódni tudjon egész emberi kultúrájukhoz". [216] Éppen ezért az iskolai vallásoktatásnak iskolai tantárgyként kell megjelennie, ugyanazzal a rendszerességgel és szigorral, mint a többi tantárgynak. A keresztény üzenetet és eseményt ugyanazzal a komolysággal és mélységgel kell bemutatnia, mellyel a többi tantárgy közli a maga tudását. Helye nem mellettük, valahol a peremen van, hanem egy szükséges, tantárgyak közötti dialógusban. E dialógusnak azon a szinten kell folynia, melyen a többi tantárgy alakítja a növendékek személyiségét. Így a keresztény üzenet bemutatásának hatása van arra, hogyan fogják föl a világ eredetét, a történelem értelmét, az erkölcsi értékek alapját, a vallás feladatát a kultúrában, az ember célját és kapcsolatát a természettel. Az iskolai vallásoktatás e tantárgyak közötti dialógus által megalapozza, fölerôsíti, kibontakoztatja és teljessé teszi az iskola nevelô tevékenységét. [217]
74. Az iskolai vallásoktatás eltérô iskolai körülmények között folyik, aminek következtében, bár megtartja sajátosságát, különbözô hangsúlyokat kap. Így függvénye a törvényhozásnak és a szervezettségnek, a didaktikai fölfogásnak, a tanítók és növendékek személyes adottságainak, valamint az iskolai vallásoktatás és a családi és plébániai katekézis kapcsolatának.
Lehetetlen egyetlen formára redukálni az iskolai vallásoktatás minden változatát, melyek a történelem folyamán az államokkal kötött megegyezések és az egyes Püspöki Konferenciák döntései alapján kialakultak. Mégis törekedni kell arra, hogy az iskolai vallásoktatás megfeleljen sajátos céljának és természetének. [218] A növendékeknek "joguk van igazán és bizonyossággal megismerni a vallást, amelyhez tartoznak. E jogukat, hogy mélyebben megismerjék Krisztus személyét és egész üdvözítô üzenetét, nem lehet tôlük megtagadni. Az iskolai vallásoktatás hitvalláshoz igazodó mivolta, melyet az Egyház az egyes országokban meghatározott formákban és módon megvalósít, elengedhetetlen biztosíték a családok és a növendékek számára, akik ezt az oktatást választják." [219] A katolikus iskola számára az ilyen iskolai vallásoktatás, melyet az Ige szolgálatának más formái (katekézis, liturgikus szertartások stb.) is kiegészítenek, pedagógia feladatának elengedhetetlen része és létezésének alapja. [220] Az állami és nem felekezeti iskola keretében, ahol a polgári hatóság vagy más tényezô közös vallásoktatást ír elô katolikusoknak és nem katolikusoknak, [221] az iskolai vallásoktatásnak inkább ökumenikus és vallások közötti általános ismeret természete van.Más körülmények között az iskolai vallásoktatásnak inkább kulturális jellege lehet, azzal a céllal, hogy ismertesse a vallásokat, kellô súllyal emelve ki a katolikus vallást. [222] Ilyen esetben is, fôként ha egy ôszintén becsületes elôadó tanítja, az iskolai vallásoktatás az igazi "evangéliumi elôkészület" jellegét ölti magára.
75. Az iskolai vallásoktatásra járó növendékek életét és hitét jelentôs és folyamatos változás jellemzi. Az iskolai vallásoktatásnak ezzel számolnia kell, hogy sajátos célját elérhesse.Az iskolai vallásoktatás a hívô növendékeket segíti abban, hogy jobban megértsék, mit mond a keresztény üzenet az összes vallás-- és minden ember -- közös, nagy egzisztenciális problémáiról, az adott kultúrában fokozottan jelenlévô életszemléletrôl és azokról a fô erkölcsi problémákról, melyekkel a mai emberiség küszködik.
Azok a növendékek viszont, akik a keresés vagy a vallásos kételkedés állapotában vannak, az iskolai vallásoktatásban fölfedezhetik, hogy valójában mi a Jézus Krisztusba vetett hit, milyen válaszokat ad az Egyház kérdéseikre. Így alkalmat kapnak megfontoltabb döntésekre.
Amikor viszont a növendékek nem hívôk, az iskolai vallásoktatás az Evangélium missziós hirdetésének jellegét ölti, azzal a céllal, hogy a hit melletti döntésre vezessen, amit azután a katekézis közösségi környezetben késôbb növelni és érlelni tud.
A keresztény családi nevelés, a katekézis és az iskolai vallásoktatás a hitbeli nevelés szolgálatában
76. A családon belüli keresztény nevelés, a katekézis és az iskolai vallásoktatás -- mindegyik a maga sajátosságaival -- szoros kapcsolatban állnak egymással a gyermekek, serdülôk és ifjak keresztény nevelése szolgálatában. A gyakorlatban azonban mindig figyelembe kell venni az éppen aktuális tényezôket annak érdekében, hogy valóságérzettel és lelkipásztori okossággal lehessen eljárni az általános irányelvek alkalmazásában.
Ezért az egyes egyházmegyéknek és lelkipásztori régióknak kell mérlegelniük az adott körülményeket, tudniillik, hogy a keresztény családokban megtörténik-e vagy sem a gyermekek alapvetô keresztény beavatása; illetve, hogy hagyományosan milyen nevelôi befolyása van a plébániának, az iskolának stb.
Következésképpen a helyi egyházak és a Püspöki Konferenciák határozzák meg saját irányelveiket a különbözô helyzetekre, az eltérô, de egymást kiegészítô tevékenységek ösztönzésére.
77. Miután vázoltuk a katekézis helyét az Egyház evangelizáló küldetésében, kapcsolatait az evangelizáció különbözô elemeivel és az Ige szolgálatának más formáival, ebben a fejezetben a következôkról lesz szó:
-- a katekézis egyházi természetérôl, tudniillik arról, hogy a katekézist a Szentlélektôl éltetett Egyház végzi;
-- az alapvetô célról, amit a katekizáló Egyház el akar érni;
-- az eszközökrôl és a közbeesô célként jelentkezô feladatok megoldásáról;
-- a kateketikai folyamat belsô fokozatosságáról és katekumenális jellegérôl, ami inspirálja.
Továbbá e fejezetben jobban elmélyítjük a katekézis sajátos -- az elôzô fejezetben már leírt -- természetét, melynek során szemügyre vesszük a kapcsolatokat, melyek más egyházi tevékenységekhez fűzik.
78. A katekézis természete szerint egyházi cselekedet. [223] A katekézist az Egyház végzi, mely a Mester Jézus küldetését folytatva és a Szentlélekbôl élve arra küldetett, hogy a hit tanítója legyen. Ezért az Egyház az Úr Anyját követve szívében hűségesen ôrzi, [224] hirdeti, ünnepli, éli és a katekézisben átadja az Evangéliumot mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy követik Jézus Krisztust.Az evangéliumnak ezen átadása az egyházi hagyomány élô aktusa: [225] -- az Egyház ugyanis továbbadja a hitet, melyet ô maga él: Isten misztériumának és üdvözítô tervének megértését; a látásmódot, mellyel az ember nagyszerű hivatását látja; az ország örömét közvetítô evangéliumi életstílust; reményét; az emberiség és Isten minden teremtménye iránti szeretetét.-- az Egyház tevékenyen adja tovább a hitet, elveti a katekumenok és a katekézis növendékeinek szívében, hogy termékennyé tegye legmélyebb tapasztalataikat. [226] Az Egyház részérôl átadott ("traditio") hitvallás, mely a katekézis során kicsírázik és felnô, a különbözô kultúrák értékeivel gazdagodva tér vissza ("redditio"). [227] Így a katekumenátus a katolicitás növekedésének fontos helyévé és az egyházi megújulás kovászává válik.
79. Az Egyház, amikor a keresztény beavatás révén átadja a hitet és az új életet, úgy jár el, mint az emberek anyja, aki halhatatlan életre szüli a Szentlélektôl fogant és Istenbôl született [228] fiakat. Éppen azért, "mert Anyánk, az Egyház hitünk nevelôje is"; [229] egyszerre Anya és Tanító. A katekézis által saját hitével táplálja gyermekeit, s mint tagokat beépíti az Egyház családjába. Mint jó anya teljes gazdagságában és tisztaságában ajánlja nekik az Evangéliumot, egyidejűleg mint a kultúra sajátosságait is tartalmazó, alkalmas táplálékot s mint választ az emberi szív legmélyebb vágyaira. A katekézis célja: közösség Jézus Krisztussal
80. "A katekézis végsô állomása nemcsak az, hogy valaki elérkezik Krisztushoz, hanem közösségre is lép Vele, sôt egészen bensôséges kapcsolatba kerül az Úrral." [230] Az egész evangelizáló tevékenység a Krisztussal való közösséget akarja elôsegíteni. Miután az elsô igehirdetés által a Szentlélek elindította valakiben a "kezdeti" [231] megtérést az Úrhoz, a katekézis fölkínálja ennek az elsô csatlakozásnak a megalapozását és érlelését. Az éppen megtértet segíteni akarja abban, hogy "jobban megismerhesse Jézust, akinek átadta magát: az Ô misztériumát, Isten országát, amelyet hirdet, követelményeit és ígéreteit, amelyek az evangéliumban találhatók meg, és az utakat, amelyeket azoknak mutatott, akik követni akarják Ôt". [232] A keresztség, az a szentség, mellyel "hasonlóvá válunk Krisztushoz" [233] sajátos kegyelmével támogatja a katekézis e tevékenységét.
81. A Jézus Krisztussal való közösség természete szerint arra készteti a tanítványt, hogy egyesüljön mindazzal, amivel maga Jézus Krisztus mélységesen egy volt: Istennel, az Ô Atyjával, aki a világba küldte Ôt és a Szentlélekkel, aki küldetésében indította; az Egyházzal, az Ô testével, melyért önmagát adta, és az emberekkel, az Ô testvéreivel, akikkel meg akarta osztani sorsát.
82. A katekézis az Ige szolgálatának az a különleges formája, mely a kezdeti megtérést olyan érettségre vezeti, hogy eleven, világos és tevékeny hitvallássá váljék: "a katekézis hit megvallásából fakad és a hit megvallására vezet." [234] A keresztség alkalmával letett hitvallás [235] kifejezetten szentháromságos. Az Egyház "az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében" (Mt 28,19) [236] keresztel a háromszemélyű egy Isten nevében, akire a keresztény rábízza életét. A beavató katekézis -- a keresztelés elôtt vagy után -- fölkészít erre az elkötelezô döntésre. Az állandó katekézis késôbb segíti e hit megvallásának folyamatos érlelôdését, hogy az Eucharisztia ünneplésében bontakozzék ki és az tartsa ébren a vele járó kötelezettségeket. Nagyon fontos, hogy a katekézis jól tudja egyesíteni a Krisztusba vetett hitet, "Jézus az Úr", a Szentháromságba vetett hittel, "Hiszek az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben", mert e kettô ugyanannak a keresztény hitnek más-más megfogalmazása. Aki az elsô igehirdetés hatására megtér Jézus Krisztushoz, és Ôt Úrnak ismeri el, elindul egy úton, mely szükségszerűen elvezet a Szentháromság kifejezett megvallásához.
Az egy Istenbe vetett hit megvallásával a keresztény ember ellene mond mindenfajta feltétlen emberi szolgálatnak: a hatalomnak, a gyönyörnek, a fajnak, az ôsöknek, az államnak, a pénznek..., [237] így megszabadul minden bálványtól, ami rabszolgává tenné. A hit megvallása annak kinyilvánítása, hogy Istennek és az embereknek akar szolgálni minden rabság nélkül. Hirdetvén a Szentháromságba, a személyek közösségébe vetett hitet, Jézus Krisztus tanítványa azt is kinyilvánítja, hogy Isten és a felebarát szeretete az Ô léte és cselekedetei számára meghatározó elv.
83. A hit megvallása csak akkor tökéletes, ha kapcsolatban van az Egyházzal. Minden megkeresztelt egyes szám elsô személyben mondja el a hitvallást, hiszen ennél nincs személyesebb cselekmény. De az Egyházban és az Egyház által mondja el, hiszen annak tagjaként teszi. A "hiszek" és a "hiszünk" kölcsönösen magukban foglalják egymást. [238] Amikor a keresztény ember hitvallását összekapcsolja az Egyházéval, "beletestesül" annak küldetésébe, tudniillik hogy a világ életéért "az üdvösség egyetemes szentsége" legyen. Aki leteszi a hitvallást, olyan kötelezettségeket vállal, melyek nem ritkán üldözést váltanak ki. A keresztény történelemben a vértanúk a legkiemelkedôbb hirdetôi és tanúi a hitnek. [239]
84. A katekézis különbözô, egymással összefüggô feladatokat megoldva éri el a célját. [240] Feladatai megoldásánál a katekézis Jézus Krisztustól tanulja, hogy hogyan alakította Ô tanítványait: megismertette velük Isten országának természetét ("Nektek adatott tudni Isten országának misztériumait", Mt 13,11); [241] megtanította ôket imádkozni ("amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Miatyánk...", Lk 11,2); [242] bevezette ôket a misszióba ("kettesével elküldte ôket ", Lk 10,1). [243] A katekézis feladatai megfelelnek a hitre nevelés különbözô szempontjainak, hiszen a katekézis egy teljes keresztény képzés, mely "nyitott a keresztény élet minden összetevôje felé". [244] A hit természete szerint igényli, hogy megismerjék, ünnepeljék, éljék és imádkozzák. A katekézis mindezeket a dimenziókat szolgálja. A hit azonban a keresztény közösségben él és a misszióban hirdetik: megosztott és hirdetett hit. A katekézisnek ezeket a dimenziókat is támogatnia kell.
E feladatokat a II. Vatikáni Zsinat így írta le: "A katekézis, mely megvilágítja és erôsíti a hitet, Krisztus Lelke szerint táplálja az életet, elvezet a liturgikus misztériumban való tudatos és tevékeny részvételre, és apostoli tevékenységre buzdít." [245]
85. A katekézis fô feladatai a következôk:
-- A hit megismerésének támogatása
Aki találkozott Krisztussal, arra vágyik, hogy a lehetô leginkább megismerje Ôt, és arra is, hogy megismerje az Atya tervét, melyet Krisztus nyilatkoztatott ki. A hívô elfogadás (fides qua) megköveteli a hit igazságainak ismeretét (fides quae). [246] Az emberi kapcsolatokban is egy személy iránti szeretet egyre mélyebb megismerést igényel. A katekézisnek éppen ezért el kell vezetnie "az isteni terv teljes igazságának fokozatos megértésére" [247] azáltal, hogy Jézus Krisztus tanítványait bevezeti a hagyomány és a Szentírás megismerésébe, melyek "Jézus Krisztus mindent fölülmúló ismeretét" (Fil 3,8) [248] jelentik.A hit mélyebb megismerése keresztény módon világítja meg az emberi létet, táplálja a hit életét, és képessé tesz arra, hogy az ember tanúságot tegyen hitérôl a világban. A Szentírás és az Egyház hitének összefoglalása, a hitvallás átadása e feladat megvalósítását jelenti. -- A liturgikus nevelés"Krisztus mindig jelen van Egyházában, kiváltképpen a liturgikus cselekményekben", [249] ezért a Jézus Krisztussal való közösség elvezet a szentségekben és egész különlegesen az Eucharisztiában való üdvözítô jelenlétének ünneplésére. Az Egyház nagyon óhajtja, hogy minden keresztény hívôt vezessenek el erre a teljes, tudatos és tevékeny részvételre, amit megkíván a liturgiának a természete és a hívôk keresztségbôl fakadó általános papságának méltósága. [250] Ezért a katekézisnek azon túlmenôen, hogy elôsegíti a liturgia és a szentségek megismerését, Jézus Krisztus tanítványait nevelnie kell "az imádságra, a hálaadásra, a bűnbánatra, a bizalomteljes kérésre, a közösségi érzékre, a szimbolikus nyelvre ...", [251] mert minderre szükség van az igazi liturgikus élethez. -- Erkölcsi nevelésA Jézus Krisztushoz való megtérés magában foglalja az Ô követését is. Ezért a katekézisben a tanítványoknak át kell adnia a Mester sajátos magatartásformáit. Így egy belsô átalakulás útjára lépnek, melyen -- részesedve az Úr húsvéti misztériumában -- "a régi emberbôl új emberré válnak Krisztusban." [252] A hegyi beszédben, melyben Jézus megismétli a tízparancsolatot és megtölti azt a boldogságok lelkületével, [253] a ma annyira szükséges erkölcsi nevelésben nélkülözhetetlen hivatkozási pont. Az evangelizáció, mely "mindig magában foglalja az erkölcs hirdetését és elôadását is", [254] akkor mutatja meg megszólító erejét, amikor a hirdetett szóval együtt a megélt szót is föl tudja ajánlani. Ennek az erkölcsi tanúságtételnek, melyre a katekézis fölkészít, meg kell mutatnia az evangélium erkölcsi--társadalmi következményeit is. [255] -- Imádságra nevelésA Jézus Krisztussal való közösség a tanítványokat elvezeti Mesterük imádkozó és szemlélôdô lelkületére. A Jézussal való imádkozás tanulása azt jelenti, hogy ugyanazokkal az érzésekkel imádkozunk, melyekkel Ô fordult az Atyához: imádással, dicsérettel, hálaadással, gyermeki bizalommal, kéréssel, dicsôsége fölötti csodálattal. Ezek az érzések tükrözôdnek a Miatyánkban, abban az imádságban, melyre Jézus tanította meg tanítványait, s amely minden keresztény imádság modellje. Az egész evangélium összefoglalását jelentô [256] "Miatyánk átadása" [257] e célt szolgálja. Amikor a katekézist imádságos lelkület hatja át, az egész keresztény élet megismerése mélyül el. Erre az imádságos lelkületre különösen akkor van szükség, amikor a katekumenok és a katekézis növendékei az Evangélium súlyosabb követelményeivel találkoznak és gyengének érzik magukat, vagy amikor ámulattal veszik észre Isten beavatkozását életükbe.A katekézis további fô feladatai: beavatás a közösségi életbe és a misszióba, illetve nevelés a közösségi életre és a misszióra
86. A katekézis a keresztény embert fölkészíti arra, hogy közösségben éljen és tevékenyen vegyen részt az Egyház életében és küldetésében. A II. Vatikáni Zsinat fölszólítja a lelkipásztorokat, hogy "a kellô módon ápolják a közösségi szellemet", [258] a katekumenokat pedig arra, hogy "tanulják meg a tevékeny együttműködést az Egyház evangelizációjában és építésében." [259] -- Nevelés a közösségi életre a) A keresztény közösségi élet nem improvizációk halmaza, ezért gondosan nevelni kell rá. Ennek elérése érdekében a katekézisnek fejleszteni kell azokat az erényeket, melyeket Máté evangéliuma közöl Jézusnak a közösségi életre vonatkozó tanításából: az egyszerűséget és az alázatosságot ("ha olyanok nem lesztek, mint a kisdedek...", Mt 18,3); a kisebbekrôl való gondoskodás ("aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül...", Mt 18,6); a különleges törôdés az eltávolodottakkal ("Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz...", Mt 18,12); a testvéri feddés ("menj, fedd meg négyszemközt...", Mt 18,15); a közös imádság ("ha ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben...", Mt 18,19); a kölcsönös megbocsátás ("hetvenszer hétszer is...", Mt 18,22). A testvéri szeretet ezeket az erényeket mind magában foglalja ("úgy szeressétek egymást, amint Én szerettelek titeket" Jn 13,34).
b) Miközben a katekézis e közösségi érzékre nevel, gondoskodnia kell az ökumenikus lelkületrôl is, és bátorítania kell a testvéri magatartást a többi egyházak és egyházi közösségek tagjai felé. Ennek érdekében világosan kell közölnie a katolikus Egyház egész tanítását, kerülvén a megtévesztô kifejezéseket vagy elôadásmódot. Segítenie kell "a többi vallások jó megismerését", [260] melyekkel közösen birtokolunk olyan értékeket, mint "Isten írott Igéje, a kegyelmi élet, a hit, a remény és a szeretet és a Szentlélek egyéb belsô ajándékai". [261] A katekézisnek annyira lesz ökumenikus dimenziója, amennyire föl tudja ébreszteni és táplálni tudja "az egység igaz vágyát", [262] nem egy könnyű irenizmus, hanem a tökéletes egység elérésére, akkor és úgy, amikor és ahogyan azt az Úr akarja.
-- Beavatás a misszióba
a) A katekézis nyitott a missziós buzgóság felé is. [263] Törekszik rászoktatni Jézus tanítványait arra, hogy keresztényként legyenek jelen a társadalomban, a társadalmi, kulturális és szakmai életben. Arra is fölkészíti ôket, hogy hivatásuknak megfelelôen vegyenek részt a különbözô egyházi szolgálatokban. A laikus hívôk számára ez az evangelizáló feladat a keresztény beavatás szentségeibôl és hivatásuk világi jellegébôl fakad. [264] Föl kell használni minden eszközt a papi, a szerzetesi és apostoli élet minden formájára szóló, továbbá missziós hivatások ébresztésére.A katekézisnek fejlesztenie kell azokat az evangéliumi erényeket, melyeket Jézus sürgetett tanítványainál, amikor misszióba küldte ôket: keresni az elveszett bárányt; tanítani és gyógyítani; arany és erszény nélkül szegénynek lenni; elviselni az elutasítást és az üldözést; szilárdan hinni az Atyában és a Szentlélek segítségében; az országért való munka örömén kívül nem várni más jutalmat. [265] b) A katekézis, miközben erre a missziós lelkületre nevel, fölkészít a vallások közötti dialógusra is, mely alkalmassá teheti a hívôket arra, hogy termékeny kapcsolatban legyenek más vallású férfiakkal és nôkkel. [266] A katekézisnek meg kell mutatnia, hogy az Egyház nem keresztény vallásokkal való kapcsolatában elsô helyen áll az emberi nem közös eredete és célja, és az Igének azok a "magvai", melyeket Isten azokban a vallásokban helyezett el. A katekézisnek segítenie kell "Krisztus hirdetésének" és "a vallások közötti dialógusnak" megkülönböztetésében és összekapcsolásában. E két elemet, miközben kapcsolatukat ápolják, nem szabad sem összekeverni, sem egyenrangúnak tekinteni. [267] ugyanis "a dialógus nem ment föl az evangelizáció kötelezettsége alól." [268]
87. A katekézis feladatai, mint látható, gazdagon összetett valóságot képeznek, melynek egészérôl érdemes néhány megfontolást megfogalmazni. -- Az összes feladatra szükség van. Miként az emberi szervezet számára életföltétel, hogy összes szervei jól működjenek, úgy a keresztény élet érlelôdése számára minden dimenzióját ki kell munkálni: a hit megismerését, a liturgikus életet, az erkölcsi nevelést, az imádságot, a közösséghez tartozást, a missziós lelkületet. Ha a katekézis ezek bármelyikét mellôzné, a keresztény hit fejlôdése nem volna teljes.
-- Minden feladat a maga módján szolgálja a katekézis végsô célját. Az erkölcsi nevelés például lényegét tekintve krisztologikus és szentháromságos, egyházi érzékkel teljes és nyitott a társadalmi dimenzióra. Ugyanez érvényes a liturgikus nevelésre is, mely lényegét tekintve vallási és egyházi természetű, ugyanakkor nagyon igényes a világnak szóló evangelizációs elkötelezettség tekintetében.
-- Az egyes feladatok magukban foglalják és kibontakoztatják egymást. Minden nagy kateketikai témának -- például az Atya Istenrôl szóló katekézisnek -- van ismeretközlô oldala és vannak erkölcsi következményei, az imádságban mélyül el, és megjelenik a tanúságtételben. Az egyik feladat hívja a másikat: a hitbeli ismeret alkalmassá tesz a misszióra; a szentségi élet erôt ad az erkölcsi átalakuláshoz.
-- Feladatai megoldásához a katekézisnek két nagy eszköze van: az evangéliumi üzenet átadása és a keresztény élet gyakorlata. [269] A liturgikus nevelésnek például el kell magyaráznia, hogy mi a keresztény liturgia és mik a szentségek; de meg is kell tapasztaltatnia a különféle szertartásokat, föl kell fedeztetnie és meg kell szerettetnie a szimbólumokat, a gesztusok értelmét stb. Az erkölcsi nevelés nem csupán a keresztény erkölcs tanítását közli, hanem tevékenyen fejleszti az evangéliumi erényeket és a keresztény értékeket.
-- A hitre nevelésben a hit úgy is megjelenik, mint "ajándék", és úgy is, mint "feladat". A hit megismerése, a liturgikus élet, a krisztuskövetés mind-mind a Szentlélek imádságban elnyert ajándéka, ugyanakkor lelki, erkölcsi, tanúságtételi szempontból feladat. Mindkét jelleget -- ajándék és feladat -- gondozni kell. [270] -- A hit minden dimenziójának, miként a hit egészének is, gyökeret kell vernie az emberi tapasztalatban, anélkül, hogy a személyben valami idegen vagy elszigetelt jelenség lenne. A hitbeli ismeret nagyon jelentôs, megvilágítja az egész emberi létet és párbeszédet folytat a kultúrával; a liturgiában az egész személyes élet lelki áldozattá válik; az evangéliumi erkölcs befogadja és fölemeli az emberi értékeket; az imádság nyitott minden személyes és társadalmi probléma felé. [271] Miként az 1971-es Direktórium jelezte, "nagyon fontos, hogy e sok vonás gazdagságát a katekézis úgy ôrizze meg, hogy egyik se szakadjon el a többitôl és ne legyen a többi kárára." [272]
88. Az isteni kegyelem hatására ébredt és az Egyház tevékenysége által kiművelt hit érlelôdési folyamaton megy keresztül. A katekézis e fejlôdés szolgálatában végzett fokozatos tevékenység. A jó katekézis fokozatosan van elrendezve. [273] A keresztségi katekumenátus négy fokozatú:-- az elôkatekumenátusban [274] van a megtérésre elôkészítô elsô evangelizáció helye, és itt bontakozik ki az elsô igehirdetés kérügmája;
-- a szoros értelemben vett katekumenátus [275] kezdetén van az "evangéliumok átadása" és egy átfogó katekézis ideje; [276]
-- a tisztulás és megvilágosodás ideje [277] intenzív elôkészület a beavató szentségekre és benne a "hitvallás átadása" [278] és a "Miatyánk átadása"; [279]
-- a müsztagógia [280] a szentségek fölvételének és a közösségbe való belépésnek ideje.
89. Ezek a nagy katekumenátusi hagyomány bölcsességével telt szakaszok inspirálják a katekézis fokozatosságát. [281] Az egyházatyák korában ugyanis a katekumenképzés elsô szakasza a biblikus katekézis volt, mely az üdvösség történetének elbeszélésére koncentrált; ezt követte a keresztségi elôkészület, a doktrinális katekézis, mely elmagyarázta az átadott hitvallást és Miatyánkot, erkölcsi következményeivel együtt; a beavató szentségek kiszolgáltatását követte a müsztagogikus katekézis, mely segített elmélyíteni a beavató szentségek misztériumát és beépülni a közösségbe. Ez a patrisztikus fölfogás világosság a mai katekumenátus és a beavató katekézis számára.
A beavató katekézis, amennyiben a megtérés folyamatát kíséri, lényege szerint fokozatos; s amennyiben annak szolgálatában áll, aki elhatározta, hogy követi Krisztust, kifejezetten krisztocentrikus.
90. Tekintettel arra, hogy a pogányoknak szóló misszió minta az Egyház egész missziós tevékenysége számára, a hozzá kapcsolódó keresztségi katekumenátus sugalmazó modell az egész katekézis számára. [282] Ezért jó kiemelni a katekumenátusnak azon elemeit, melyeknek inspirálniuk kell a katekézist, s magának ennek az inspirációnak a jelentését. Elôre kell azonban bocsátanunk, hogy a katekézis növendékei és a katekumenok, [283] továbbá a keresztség utáni és a keresztség elôtti katekézisek között alapvetô különbség van. E különbség a beavató szentségekbôl származik, melyeket már megkaptak a katekézis növendékei, "beléptek az Egyházba és az ország gyermekei lettek a keresztség által". Az ô megtérésük alapja a már megkapott keresztség, melynek erôit ki kell bontakoztatniuk. [284]
91. E lényegi különbség figyelembevételével most sorra vesszük a keresztségi katekumenátus néhány elemét, melyeknek inspirálóan kell hatniuk a keresztség utáni katekézisre:-- A keresztségi katekumenátus az egész Egyházat mindig emlékezteti a beavatás feladatának -- és fô alkotórészeinek -- alapvetô jelentôségére: a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia katekéziseire és szentségeire. A keresztény beavatás lelkipásztori tevékenysége életfontosságú minden részegyház számára.
-- A keresztségi katekumenátus az egész keresztény közösség gondja. Ugyanis "a keresztény beavatás nemcsak a katekéták és papok, hanem az egész hívô közösség, különösen pedig a keresztszülôk feladata". [285]
A katekumenátus intézménye így növeli az Egyházban a lelki anyaság tudatát, melyet a hitre nevelés minden formájában gyakorol. [286]
-- A keresztségi katekumenátust teljesen áthatja Krisztus húsvéti misztériuma. Ezért "az egész beavatásnak világosan meg kell mutatnia a maga húsvéti jellegét". [287] A keresztény liturgia központja, a húsvéti vigília és ennek keresztségi lelkisége az egész katekézisre inspirálóan hat.
-- A keresztségi katekumenátus az "inkulturáció" kiindulási helye is. Isten -- egy konkrét történelmi pillantban emberré lett -- Fia megtestesülésének példáját követve az Egyház a katekumenokat a maguk teljességében, kulturális megkötöttségeikkel együtt fogadja be. Az egész katekizáló tevékenység része annak a feladatnak, hogy az Egyház katolicitásába beépítsék az "Igének" a népekben és az egyénekben szétszórt igaz magvait. [288]
-- Végezetül a keresztségi katekumenátus mint nevelôi folyamat és a hit igazi iskolája lendületet és néhány sajátosságot ad a keresztség utáni katekézisnek: a nevelés intenzitását és integritását; jól elhatárolható szakaszokból álló fokozatosságát; kapcsolatait a fôként biblikus és liturgikus szertartásokkal, szimbólumokkal és jelekkel; állandó kapcsolatát a keresztény közösséggel.A keresztség utáni katekézis -- anélkül, hogy egyszerűen másolnia kellene a keresztségi katekumenátust, és elismervén a katekézis növendékeiben megkeresztelt voltukat -- jól teszi, ha merít a "keresztény élet ezen elôkészítô iskolájából" [289] és engedi, hogy ennek fô jellegzetességei termékenyítôen hassanak rá.
"Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust" (Jn 17,3) "Jézus Galileába ment, és ott hirdette Isten evangéliumát és mondta: »Beteljesedett az idô és már közel van Isten országa. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumnak.«" (Mk 1,14--15)
"Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, melyet hirdettem nektek... elsôsorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, s hogy eltemették, s hogy öltámadott harmadnapon az Írások szerint." (1Kor 15,1--4)
92. A keresztény hitet, mely által az ember kimondja a maga "igen"-jét Jézus Krisztusra, két szempontból lehet nézni:
-- mint az önmagát kinyilatkoztató Istenhez való ragaszkodást a kegyelem hatására; ebben az esetben a hit a teljes ráhagyatkozás Isten Szavára (fides qua).
-- mint a kinyilatkoztatás és az evangéliumi üzenet tartalmát; ebben az esetben a hit törekvés arra, hogy egyre jobban megismerje e Szó mélyebb értelmét (fides quae).
E két szempont természete szerint elválaszthatatlan. A hit érése és növekedése megköveteli szerves és párhuzamos fejlôdését. Módszertani megfontolásokból azonban külön-külön is lehet szemlélni ôket. [290]
93. E második részben az evangéliumi üzenet tartalmáról lesz szó (fides quae).-- Az elsô fejezet elmondja azokat a szabályokat és kritériumokat, melyekhez a katekézisnek igazodnia kell közölt tartalma megalapozásában, megfogalmazásában és elôadásában. Az Ige szolgálatának ugyanis minden formája a saját jellegének megfelelôen rendezi el és mutatja be az evangéliumi üzenetet. -- A második fejezetben a hit tartalmáról lesz szó úgy, ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusa a katekézis anyagának alapszövegeként azt elôadja. Útmutatásokat adunk segítségül a Katekizmus elsajátításához és az Egyház kateketikai tevékenységén belüli elhelyezéséhez. Emellett néhány támpontot adunk ahhoz, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusát alapul véve a részegyházakban kidolgozzák a helyi katekizmusokat, melyek -- ôrizvén a hit egységét -- tekintettel vannak a különbözô helyzetekre és kultúrákra.
"Halljad, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat Istenedet szíved, lelked mélyébôl, minden erôddel! Ezeket a parancsolatokat, melyeket ma szabok neked, ôrizd meg szivedben és vésd gyermekeidnek is eszébe, beszélj róluk amikor otthon tartózkodsz és amikor úton vagy, amikor lefekszel és amikor fölkelsz. Igen, jelként kösd ôket a kezedre, legyenek ékesség a homlokodon. Írd fel ôket házad ajtófélfájára és kapujára! " (MTörv 6,4--9)
"És az Ige testté lett és közöttünk lakozott." (Jn 1,14)
94. A forrás, melybôl a katekézis üzenetét meríti, Isten Igéje:
"A katekézis tanításának anyagát mindig Isten Igéjének abból az eleven forrásából meríti, melyet a Szenthagyomány és a Szentírás által kapott. Mert a Szenthagyomány és a Szentírás Isten Igéjének egyetlen letéteményét alkotják, amely az Egyházra van bízva." [291] E "hitletétemény" [292] olyan, mint a családfô kincstára, melyet az Egyházra, Isten családjára bízott, s ô ebbôl állandóan elôhoz újat és régit egyaránt. [293] Az Atya valamennyi gyermeke, akiket az Ô Lelke éltet, az Igének ebbôl a kincstárából táplálkoznak. Tudják, hogy az Ige Jézus Krisztus, tudniillik az emberré lett Ige, akinek hangja állandóan hangzik a Szentlélek által az Egyházban és a világban. Isten Igéje a csodálatos isteni "lehajlása" [294] által szól hozzánk és ér el hozzánk emberi "cselekedetek és szavak" által úgy, "miként egykor az örök Atya Igéje az emberi természet gyöngeségét magára véve hasonló lett az emberekhez". [295] Isten szavaként emberi szavakban fejezi ki magát, s bár nagyon közeli, mégis mintegy elfátyolozott marad "kiüresített" állapotban. Ezért a Szentlélektôl vezetve az Egyháznak mindig értelmeznie kell, s miközben mélyen hívô lélekkel szemléli, "jámboran hallgatja, szentül ôrzi és hűségesen adja elô". [296] A katekézis üzenetének forrása és "forrásai" [297]
95. Isten Igéjét, mely a Szent Hagyományban és a Szentírásban található:-- szemléljük és egyre mélyebben megértjük Isten egész népének hitérzékével a Tanítóhivatal vezetése alatt, mely tekintéllyel magyarázza azt;
-- ünnepeljük a liturgiában, ahol állandóan hirdetjük, hallgatjuk, elsajátítjuk és magyarázzuk;
-- tükrözi az Egyház élete a maga kétezer éves történelmében a keresztények, fôként a szentek tanúságtételében;
-- elmélyíti a teológiai kutatás, mely segíti a hívôket, hogy elôrehaladjanak a hit misztériumai eleven megértésében;
-- látjuk azokban az igaz vallási és erkölcsi értékekben, melyek mint az Ige magvai szét vannak szórva az emberi társadalmakban és a különbözô kultúrákban.
96. Mindezek fô- vagy kiegészítô forrásai a katekézisnek, melyek közül egyiket sem szabad szinonim értelemben venni. [298] A Szentírás ugyanis "Istennek a Szentlélek sugalmazására írásba foglalt szava"; [299] a Szent Hagyomány pedig "Isten szavát, melyet Krisztus Urunk és a Szentlélek bízott az apostolokra, sértetlenül származtatja át". [300] A Tanítóhivatal feladata, hogy "tekintéllyel magyarázza Isten szavát", [301] s ezáltal -- Jézus Krisztus nevében -- alapvetô egyházi szolgálatot végez. A szorosan összetartozó és összekapcsolódó Hagyomány, a Szentírás és a Tanítóhivatal, "mindegyik a maga módján" [302] a katekézis fô forrása. A katekézis "forrásai" mindegyikének megvan a maga saját nyelve, mely a "hit dokumentumainak" változatos gazdagságában nyilvánul meg. A katekézis e dokumentumok élô hagyománya: [303] perikópák, liturgikus szövegek, egyházatyák írásai, a Tanítóhivatal formulái, hitvallások, a szentek tanúságtétele, teológiai reflexiók.Isten szavának élô forrása és belôle fakadó és azt kibontakoztató "források" biztosítják a katekézisnek a sajátosságokat, melyek szerint üzenetét át tudja adni mindazoknak, akikben megérlelôdött az elhatározás, hogy követik Jézus Krisztust.
97. A katekézisben az evangéliumi üzenet bemutatásának kritériumai szorosan összefüggenek egymással, mert egyetlen forrásból fakadnak.
-- A Jézus Krisztus személyében koncentrált üzenet (krisztusközpontúság) belsô természete szerint vezet be ennek az üzenetnek szentháromságos dimenziójába.
-- Az üdvösség ajándékában koncentrált Ország örömhírének hirdetése magában foglalja a szabadítás üzenetét.
-- Az üzenet egyházi jellege történeti jellegére utal, mert a katekézis -- mint az evangelizáció egésze is -- "az Egyház idejében" valósul meg.
-- Az evangéliumi üzenet, mivel az örömhír minden népnek szól, törekszik az inkulturációra, mely csak akkor valósulhat meg igazán, ha az üzenetet teljes egészében és tisztán adják át.
-- Az evangéliumi üzenet szükségszerűen rendszerbe foglalt üzenet saját igazság-hierarchiával. Az evangéliumnak ez a harmonikus látása alakítja át jelentôségteljes eseménnyé az emberi személy számára.
Jóllehet ezek a kritériumok az Ige egész szolgálatára érvényesek, most a katekézisre vonatkozóan fejtjük ki ôket.
98. Jézus Krisztus nem csupán közvetíti Isten szavát: Ô maga Isten szava. Ezért a katekézis -- teljes egészében -- kapcsolatot jelent Ôvele.
Ebben az értelemben mindenekelôtt a "krisztusközpontúság" [304] jellemzô a katekézisre és a következôket jelenti:
-- Elsô helyen azt jelenti, hogy "a katekézis egy személyrôl, a Názáreti Jézus Krisztusról szól, az Atyának kegyelemmel és igazsággal teljes Egyszülöttérôl". [305] Valóban a katekézis alapvetô feladata, hogy bemutassa Krisztust, s minden egyebet csak Ôvele kapcsolatban. Amit ezzel elôsegít, az Krisztus követése, a közösség Ôvele: az üzenet minden részlete erre irányul.-- A krisztusközpontúság második helyen azt jelenti, hogy "Krisztus áll a katekézisben bemutatott üdvtörténet középpontjában." [306] Ugyanis Ô az utolsó esemény, mely felé az egész szent történet tart. Ô az "idô teljességében" (Gal 4,4) jött el, és "az egész emberi történelem kulcsa, központja és célja." [307] A katekézis üzenete segíti a keresztény embert abban, hogy megtalálja helyét a történelemben és aktív részese legyen, megmutatván, hogy Krisztus milyen módon végsô értelme ennek a történelemnek.-- Továbbá a krisztusközpontúság azt jelenti, hogy az evangéliumi üzenet nem embertôl való, hanem Isten szava. Az Egyház s nevében minden katekéta igazán elmondhatja: "Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki engem küldött" (Jn 7,16). Ezért mindaz, amit a katekéta továbbad, "Jézus Krisztus tanítása, az igazság, amit Ô közöl, vagy pontosabban az igazság, ami Ô maga." [308] A krisztusközpontúság kötelezi a katekézist, hogy azt adja át, amit Jézus tanít Istenrôl, az emberrôl, a boldogságról, az erkölcsi életrôl, a halálról... úgy, hogy semmit meg ne változtasson benne. [309] A kateketikai üzenet középpontjában a Jézus életét elbeszélô evangéliumok állnak. Mivel "kateketikai struktúrájuk" van, azt a tanítást tartalmazzák, amit az elsô keresztény közösségek kaptak, s mely Jézus életét, üzenetét és üdvözítô tetteit közvetítette feléjük. A katekézisben "a központi helyet a négy evangélium foglalja el, mert Jézus Krisztus áll a középpontjukban." [310]
99. Istennek Szűz Mária Fiában, a Názáreti Jézusban megtestesült Igéje, az Atya Igéje, aki Lelke által szól a világhoz. Jézus állandóan az Atyára hivatkozik, akinek egyszülött Fiának tudja magát, és a Szentlélekre, akinek Fölkentjének tudja magát. Ô az "út", mely bevezet Isten belsô misztériumába. [311] A katekézis krisztusközpontúsága természete szerint vezet el az Istenbe: az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe vetett hit megvallásához. Lényege szerint szentháromságos krisztusközpontúság. A keresztények a keresztségben Krisztushoz válnak hasonlóvá, aki "egy a háromságból", [312] és a megkeresztelteket e hasonlóság "fiúvá teszi a Fiúban" az Atyával és a Szentlélekkel közösségben. Ezért a hitük gyökeréig szentháromságos. "A Szentháromság misztériuma a keresztény hit és élet központi misztériuma." [313]
100. Az evangéliumi üzenet szentháromságos krisztusközpontúsága készteti a katekézist többek között a következô témák kidolgozására: -- A katekézis belsô szerkezete; a bemutatás minden esetben szentháromságosan krisztusközpontú: "Krisztus által az Atyához a Szentlélekben." [314] Egy olyan katekézis, mely e Három közül az egyiket elhagyná vagy megfeledkezne "szerves" összetartozásukról, a keresztény üzenet eredetiségének elvesztését kockáztatná. [315] -- A katekézis Jézusnak az Atyáról, önmagáról mint Fiúról és a Szentlélekrôl adott kinyilatkoztatásának pedagógiáját követve mutatja be Isten belsô életét az emberiség javára tett üdvözítô cselekedeteibôl kiindulva. [316] Isten művei kinyilatkoztatják, hogy ki Ô önmagában, s viszont, létének misztériuma megvilágítja minden művének megértését. Analóg módon így történik ez az emberi kapcsolatokban is: a személy cselekedetei által mutatja meg magát, s minél jobban ismerjük, annál jobban értjük a cselekedeteit. [317] -- Az egylényegű és három személyű Isten Jézus által kinyilatkoztatott belsô életének bemutatása föltárja e misztérium éltetô következményeit az emberek élete számára. Az egyetlen Isten megvallása azt jelenti, hogy "az embernek a személyes szabadságát nem szabad alávetnie föltételek nélkül egyetlen földi hatalomnak sem". [318] Továbbá azt jelenti, hogy az egy Isten -- aki "személyek közössége" -- képmására teremtett emberiség arra hivatott, hogy testvéri közösség legyen, mely az Atyának egyenlô személyi méltósággal bíró gyermekeibôl áll. [319] A keresztény istenfogalom emberi és társadalmi következményei mérhetetlenek. Az Egyház szentháromságos hitének megvallásában és hirdetésében "az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységében egyesült népnek" tekinti magát. [320]
101. Amit Jézus Istenrôl mond, örömhír az emberiség számára. Jézus ugyanis meghirdette Isten országát: [321] Isten új és végsô beavatkozását, melynek átformáló hatalma olyan, mint ami a világ teremtésében mutatkozott meg, sôt nagyobb annál. [322] Ebben az értelemben "az örömhír magva és központjaként Krisztus az üdvösséget hirdeti, Isten nagy ajándékát, mely nemcsak mindattól szabadít meg, ami nyomorítja az embert, hanem elsôsorban a bűntôl és a rossztól, és magával hozza az istenismeret, az istenlátás és a ráhagyatkozás örömét, és annak örömét, hogy Ô ismer bennünket". [323] A katekézis az Ország üzenetét adja át, ami Jézus igehirdetésének a központja. S közben az üzenet "lépésrôl lépésre elmélyül és kibontja következményeit", [324] s megmutatkoznak nagy hatásai a személyekre és a világra.
102. Az evangéliumi kérügma kibontásában a katekézis a következô alapvetô szempontokat hangsúlyozza: -- Jézus az ország eljövetelével együtt hirdeti és kinyilatkoztatja, hogy Isten nem egy távoli, megközelíthetetlen lény, "névtelen és távoli hatalom," [325] hanem Atya, aki jelen van teremtményei között, szeretetével és hatalmával tevékenykedve. Ez az egyszerű és közvetlen tanúságtétel Istenrôl, mint Atyáról a katekézisben alapvetô.
-- Jézus egyidejűleg megmutatja, hogy Isten országával együtt fölkínálja a teljes üdvösség ajándékát, megszabadít a bűntôl, bevezet az Atyával való közösségbe, megajándékoz az istengyermekséggel, és a halál legyôzésével örök életet ígér. [326] Ez a teljes üdvösség egyszerre immanens és eszkatologikus, "ebben az életben kezdôdik el, de az örökkévalóságban válik teljessé". [327] -- Amikor Jézus hirdeti az Országot, Isten igazságosságát hirdeti: meghirdeti az isteni ítéletet és a mi felelôsségünket. Isten ítéletének hirdetése a maga lelkiismeretet nevelô hatalmával az evangélium központi témája és örömhír a világnak, és elhangzik azok felé, akik szomjazzák az igazságot, s mindazok felé, akik azt meg akarják valósítani, de azok felé is, akik nem tudtak szeretni és másokkal együttműködni, mert a bűnbánat és a bűnbocsánat lehetséges, hiszen Krisztus keresztjében megtaláljuk a bűntôl való megváltást. A meghívás a megtérésre és arra, hogy higgyünk az Ország evangéliumának -- mely az igazságosság, a szeretet és a béke országa, s melynek fényénél megítéltetünk -- alapvetô a katekézis számára.
-- Jézus kijelenti, hogy Isten országa Benne, az Ô személyében kezdôdik. [328] Kinyilatkoztatja ugyanis, hogy Ô, aki Úrrá lett, valósítja meg ezt az országot mindaddig, amíg beteljesedvén át nem adja az Atyának, amikor majd újra eljön dicsôségben. [329] "Ez az Ország misztérium formájában már jelen van ezen a világon, de az Úr eljövetelekor válik teljessé." [330] -- Jézus azt is megmutatja, hogy tanítványainak közössége, az ô Egyháza "itt a földön ennek az országnak csírája és kezdete". [331] Az Egyház mint kovász a tésztában, arra vágyik, hogy Isten országa mint hatalmas fa növekedjék a világban, befogadván magába minden népet és minden kultúrát. "Az Egyház valójában az Ország szolgálatában áll." [332] -- Végül Jézus kinyilatkoztatja, hogy az emberi történelem nem a megsemmisülés felé tart, hanem kegyelmeivel és bűneivel afelé, hogy -- Ôbenne -- fölvétessék Istenbe és átalakuljon. A történelem az atyai ház felé zarándokolva már elôízét adja a jövendô világnak, ahol miután megtisztul és fölvétetik, eléri tökéletességét. "Az evangelizációnak tartalmaznia kell, a jelen állapothoz kapcsolódó, ugyanakkor attól különbözô másik élet -- ami az emberek nagyszerű és örök hivatása -- próféciáját." [333]
103. Isten országának üdvösséget hirdetô örömhíre magában foglalja a szabadítás üzenetét. [334] Az országot hirdetve Jézus egész különösen fordult a szegényekhez: "Boldogok vagytok ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jól fogtok lakni. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok." (Lk 6,20--21) Jézusnak ezek a szenvedôkhöz intézett boldogságai annak az üdvösségnek eszkatologikus meghirdetése, melyet az Ország hoz magával. Azokat a fájdalmas tapasztalatokat érinti, melyre az evangélium annyira érzékeny: a szegénységet, az éhséget, az emberi fájdalmat.
Jézus tanítványainak közössége, az Egyház ugyanazzal az érzékenységgel fordul az emberek felé, mint egykor Mestere. Együttérzô fájdalommal fordul azon népek felé, "melyek minden erôfeszítést megtesznek, hogy legyôzzék az ôket az élet peremére szorító bajokat: az éhséget, a járványokat, az analfabétizmust, a nyomort, a nemzetközi kapcsolatok igazságtalanságait..., a gazdasági és kulturális új gyarmatosítást." [335] A szegénység minden formája, "nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális és vallási" [336] szegénység is, foglalkoztatja az Egyházat.Küldetésének fontos elemeként "az Egyház kötelessége hirdetni a szabadulást sok százmillió embernek, mivel közülük nagyon sokan gyermekei; kötelessége segíteni e szabadulás megszületését, tanúskodni róla, egész a teljes megvalósulásig". [337]
104. A katekézis, hogy a keresztényeket e feladatra fölkészítse, gondoskodik a következôkrôl:
-- A szabadítás üzenetét "az evangelizáció sajátosan vallásos céljának" [338] távlatába állítja be, mert elveszítené létjogosultságát, "ha eltérne attól a vallási tengelytôl, melyet követnie kell, ami minden egyebet megelôzve Isten országa a maga teljes teológiai értelmében". [339] Ezért a szabadítás üzenete "nem korlátozódhat az egyszerű és szűk gazdasági, politikai, társadalmi vagy kulturális keretek közé, hanem az egész emberre kell vonatkoznia, minden összetevôjére, beleértve nyitottságát az abszolútum, Isten felé is". [340] -- A katekézis, miközben az erkölcsi nevelés feladatát végzi, a keresztény szociális erkölcsöt úgy mutatja be, mint az isteni igazságosság követelményét és "a Krisztus által megvalósított radikális szabadítás" [341] következményét. Ez ugyanis valójában a jó hír, melyet a keresztények reményteli szívvel vallanak: Krisztus megszabadította és folyamatosan megszabadítja a világot. Ebbôl születik a keresztény gyakorlat, mely a szeretet nagy parancsának teljesítése.
Hasonlóképpen miközben fölkészít a misszióra, a katekézis fölébreszti a katekumenokban és a katekézis növendékeiben "a szegényekkel való megkülönböztetett törôdést", [342] mely "nem partikularizmus vagy szektásság jele, hanem az Egyház küldetésének és természetének egyetemességét fejezi ki. E törôdés nem kizáró", [343] hanem magával hozza "az igazságosság iránti elkötelezettséget minden egyes ember állapotának, hivatásának és feladatának megfelelôen". [344]
105. A katekézis egyházi természete az átadott evangéliumi üzenetnek sajátos egyházi jelleget ad. A katekézis az Egyház hitének megvallásából ered, és a katekumenok és a katekézis növendékeinek hitvallásához vezet. Az elsô hivatalos szó, mellyel az Egyház, miután megtudta a nevét, a keresztelendô felnôtthöz fordul, ez: "Mit kérsz Isten Egyházától?" A jelölt válasza: "A hitet!" [345] A katekumen ugyanis tudja, hogy az általa fölfedezett és megismerni vágyott evangélium a hívôk szívében él. A katekézis nem egyéb, mint az evangélium átadásának folyamata úgy, ahogy a keresztény közösség befogadja, megérti, ünnepli, éli és különbözô formákban közli. Ezért amikor a katekézis átadja Krisztus misztériumát, üzenetében Isten egész népének hite visszhangzik, végig a történelmen: az apostolok hite, akik ezt Krisztustól és a Szentlélek tevékenységétôl kapták; a mártírok hite, akik vérükkel vallották és vallják; a szentek hite, akik a maga mélységében élték és élik; az egyházatyák és egyháztanítók hite, akik világosságot árasztva tanították; a misszionáriusoké, akik megállás nélkül hirdetik; a teológusoké, akik segítik jobb megértését, s végül a lelkipásztoroké, akik buzgón és szeretettel ôrzik és hitelesen magyarázzák. Valójában a katekézisben jelen van mindazok hite, akik hisznek és engedik, hogy a Szentlélek vezesse ôket.
106. Ez az egyházi közösség által átadott hit egyetlen valóság. Jóllehet Jézus Krisztus tanítványai olyan közösség, mely szét van szórva az egész világban és a katekézis a hitet a nagyon különbözô kulturák saját nyelvén adja tovább, az evangélium, amit átad, egyetlen, mint ahogy egy a hitvallás és egy a keresztség: "Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten, mindenek Atyja" (Ef 4,5).
Az Egyházban a katekézis tehát az a szolgálat, mely a katekumenokat és a katekézis növendékeit bevezeti a hitvallás egységébe. [346] Természete szerint erôsíti az egység kötelékét [347] azáltal, hogy létrehozza az odatartozás tudatát egy nagy közösséghez, melyet sem a tér, sem az idô nem képes korlátozni: "az igaz Ábeltôl az utolsó választottig, a Föld szélsô határaiig, a világ végéig". [348]
107. Jézus Krisztus tanítványainak hitvallása egy zarándok, misszióba küldött Egyházból fakad. Még nem az út végének dicsôséges kikiáltása, hanem megfelel az "Egyház idejének". [349] "Az üdvösség rendjének" ezért történeti jellege van, mert az idôben valósul meg: "Régmúlt idôkben kezdôdött, folytonosan elôrehaladt, majd Krisztusban érte el csúcsát; a jelen idôben kifejti hatását és várja a jövendôben bekövetkezô beteljesedését". [350] Ezért az Egyház, amikor ma átadja a keresztény üzenetet, mindig a múlt üdvözítô eseményeinek "emlékezetébôl" indul ki, elbeszélve azokat. Ezek világosságánál értelmezi az emberi történelem -- melyben Isten Lelke megújítja a Föld színét -- aktuális eseményeit, és hittel várja az Úr eljövetelét. A patrisztikus katekézisben a hit misztériumainak elôadását mindig kísérte Isten csodatetteinek elbeszélése (narratio) és Krisztus visszatérésének várása (exspectatio). [351]
108. A keresztény üzenet történeti jellege arra indítja a katekézist, hogy foglalkozzon a következô témákkal: -- Biblikus katekézis révén be kell mutatnia az üdvtörténetet úgy, hogy megismerteti azokat a "tetteket és szavakat", melyekkel Isten önmagát nyilatkoztatta ki az emberiségnek: az Ószövetség nagy korszakait, melyekkel elôkészítette az evangélium útját; [352] Jézusnak, Isten Mária méhében megtestesült Fiának életét, aki tetteivel és tanításával teljessé tette a kinyilatkoztatást; [353] és az Egyház történetét, mely továbbadja a kinyilatkoztatást. Ez a hittel értelmezett történelem is jelentôs része a katekézisnek. -- Amikor a katekézis a hitvallást és a keresztény erkölcs tartalmát magyarázza, az evangéliumi üzenetnek meg kell világítania az üdvtörténet "mai napját". -- "Az Ige szolgálata nem csupán emlékezetbe idézi Isten csodás tetteinek kinyilatkoztatását, (...) hanem egyszersmind ennek a kinyilatkoztatásnak fényénél értelmezi korunk emberi életét, az idôk jeleit és a világ dolgait, hiszen azokban Isten terve dolgozik az emberek üdvösségére." [354] -- Müsztagogikus katekézissel -- mely "... újra olvassa és újra éli a liturgia "mai napján" az üdvtörténet e nagy eseményeit" [355] -- be kell ágyaznia a szentségeket az üdvösség történetébe. A történeti--üdvrendi "mai napra" hivatkozás ebben a katekézisben lényeges. Így segítik a katekumenokat és a katekézis növendékeit abban, "...hogy megnyíljanak az üdvösség rendjének »lelki« megértésére...". [356] -- A kinyilatkoztatás "tettei és szavai" a "bennük foglalt misztériumra" utalnak. [357] A katekézisnek segítenie kell a jeltôl a misztériumhoz vezetô lépés megtételében. Jézus embersége mögött föl kell fedeztetnie Isten Fiát; az Egyház történelme mögött "az üdvösség szentségének" misztériumát; "az idôk jelei" mögött Isten tervének jelenlétét. A katekézis így megmutatja a hit sajátos megismerési formáját, mely "jeleken át történô megismerés". [358] Az evangéliumi üzenet inkulturációja [359]
109. Isten Igéje emberré lett, konkrét, térben és idôben egy meghatározott kultúrához tartozó emberré. "Krisztus a megtestesülésével beleolvadt azoknak az embereknek társadalmi és kulturális környezetébe, akik között élt." [360] Ez Isten szavának eredeti "inkulturációja", s egyben mintája az Egyház egész evangelizációjának, mely "arra hivatott, hogy az Evangélium erejét elvigye a kultúra és a kultúrák szívébe". [361] A hit "inkulturációja", [362] mely csodálatos cserében fölveszi "mindazoknak a nemzeteknek gazdagságát, melyek Krisztus örökségét képezik", [363] mélyreható, átfogó és lassú folyamat. [364] Nem egyszerű, külsôdleges alkalmazkodás, mely -- hogy vonzóbbá tegye a keresztény üzenetet -- arra korlátozódik, hogy tetszetôs színfalakkal eltakarja. Épp ellenkezôleg, az Evangélium mélyrehatolását jelenti a személyek és a népek bensô világába azáltal, hogy eléri kultúráik "mélységét egészen a gyökerekig". [365] Az inkulturáció munkájában azonban a keresztény közösségeknek világosan kell látniuk a helyzetet: ugyanis egyrészt föl kell venniük [366] azokat a kulturális értékeket, melyek összeegyeztethetôk a hittel; másrészt "gyógyítani" [367] és "átalakítani" [368] kell azokat a sajátosságokat, gondolkodás- és életmódokat, melyek ellenkeznek Isten országával. Ez a megkülönböztetés akkor helyes, ha "az evangéliummal való összeegyeztethetôség és az egyetemes Egyházzal való közösség" [369] kettôs elvére támaszkodik. Isten egész népének részt kell vennie ebben a folyamatban, melynek "fokozatosnak kell lennie oly módon, hogy valóban a keresztény közösség tapasztalatát fejezze ki". [370]
110. A hit ezen inkulturációja során a katekézis számára konkrét feladatok mutatkoznak. Ki kell emelnünk közülük a következôket: -- Az egyházi közösséget kell tekinteni az inkulturáció fôszereplôjének. E feladat egyik kifejezôje, ugyanakkor hatékony eszköze a katekéta, akinek ôszinte vallásossággal együtt szociális érzékenységgel kell rendelkeznie, s jól kell ismernie kulturális környezetét. [371] -- Ki kell dolgozni a helyi katekizmusokat, melyek megfelelnek a különbözô kultúrák igényeinek, [372] úgy mutatva be az evangéliumot, hogy az válaszoljon a szóbanforgó kultúrák törekvéseire, kérdéseire és problémáira.-- A katekumenátusban és a kateketikai intézetekben megfelelô inkulturációt kell megvalósítani úgy, hogy józan megítéléssel beépítik a katekumenok és a katekézis növendékei kultúrájának nyelvét, szimbólumait és értékeit. -- Úgy kell bemutatnia a keresztény üzenetet, hogy azok, akiknek gyakran pogány vagy posztkeresztény kultúrákban kell hirdetniük az evangéliumot, alkalmasak legyenek "számot adni a reménységrôl" (1 Pt 3,15). Az ügyes apologetika, mely segíti a hit és kultúra dialógusát, ma nélkülözhetetlen.
111. A hit inkulturációja feladatának megoldása közben a katekézisnek a maga teljességében és tisztán kell átadnia az evangéliumi üzenetet. Jézus az Evangéliumot maradéktalanul hirdette: "Mindent, amit hallottam az én Atyámtól, megismertettem veletek" (Jn 15,15). Amikor tanítványait misszióba küldi, Krisztus ugyanezt az integritást követeli tôlük: "... tanítsátok meg ôket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek" (Mt 28,19). Ezért a katekézis alapvetô jellemzôje, hogy ôrzi az üzenet integritását, s kerüli a részleges vagy torzított közlést: "Ahhoz ugyanis, hogy a hitbeli engedelmes meghajlás tökéletes lehessen, Krisztus tanítványa joggal várhatja el, hogy a »hit igéjét« megkapja, de nem megcsonkítva, nem meghamisítva vagy hiányosan, hanem teljes egészében, minden komolyságával és egész éltetô erejével". [373]
112. Az integritás két, egymással szorosan összefüggô tulajdonságot rejt magában. Ugyanis:-- Az evangéliumi üzenetet teljes egészében kell bemutatni, el nem hallgatva egyetlen alapvetô összetevôjét sem, és nem válogatva a hitletéteménybôl. [374] Épp ellenkezôleg, a katekézisnek "gondoskodnia kell arról, hogy hűségesen mondja el a teljes üzenetet az üdvösségrôl". [375] Ennek természetesen fokozatosan kell történnie, az isteni pedagógiát követve, mellyel Isten fokozatosan bontakoztatta ki a kinyilatkoztatást. Az integritásnak társulnia kell az alkalmazással.
-- Következésképpen a katekézis a keresztény üzenet egész szerkezetének egyszerű bemutatásából indul ki, és azt címzettjeinek befogadóképességéhez igazítva adja elô. De nem korlátozódik erre a kezdeti bemutatásra, hanem fokozatosan s egyre bôségesebben és részletesebben mondja el a katekézis növendékei befogadóképességének és a katekézis sajátosságainak megfelelôen. [376] -- A hiteles evangéliumi üzenetet kell bemutatnia, teljes tisztaságában, anélkül hogy követelményeit a visszautasítástól való félelembôl csökkentené, ugyanakkor nem rak a vállakra az evangéliumban nem szereplô terheket, hiszen Jézus igája édes. [377] A hitelesség szorosan kapcsolódik az inkulturációval, mert ennek feladata, hogy "lefordítsa" [378] az üzenet lényegét egy meghatározott kultúra nyelvére. E feladat megoldása közben mindig adódik bizonyos feszültség: "az evangelizáció sokat veszít erejébôl és hatékonyságából, ha nincs tekintettel a konkrét népre, melyhez fordul...", mindazonáltal "elveszíti saját természetét és elsilányul, ha tartalmát a fogalmazás során megrontja vagy kiüresíti". [379]
113. A keresztény üzenet inkulturációja és integritása közti, összetett kapcsolatot annak az evangéliumi magatartásnak kell irányítania, mely úgy írható le, mint "missziós nyíltság a világ teljes üdvösségéért". [380] Ennek az erénynek képesnek kell lennie arra, hogy -- minden elzárkózás mellôzésével -- a valóban emberi és vallásos értékek elfogadását összekapcsolja a misszióval. Ennek ugyanis maradéktalanul kell hirdetnie az Evangélium igazságát, és nem szabad beleesnie a felszínes alkalmazások csapdájába, melyek el tudják silányítani az evangéliumot és elôsegítik az Egyház "szekularizációját". Az evangéliumi hitelesség kizárja mindkét magatartást, melyek ellenkeznek a misszió igazi tartalmával.
114. Az üzenet, melyet a katekézis továbbad, "rendszerbe foglalt és hierarchikusan tagolt" [381] , mert a hit élô és összefüggô szintézise. A Szentháromság misztériuma köré szervezôdik krisztusközpontú távlattal, hiszen a Szentháromság "a hit többi misztériumainak forrása, azokat megvilágosító világosság". [382] Belôle kiindulva az üzenet egészének harmóniája igényli "az igazságok hierarchiáját", [383] mivel mindegyikük más kapcsolatban van a hit alapjával. Mindazonáltal ez a hierarchia "nem azt jelenti, hogy az egyik igazság jobban, a másik kevésbé tartozik a hithez, hanem hogy bizonyos igazságok más igazságokra támaszkodnak és azoktól kapják a magyarázatukat." [384]
115. A keresztény üzenet minden szempontja és dimenziója részesedik ebben a rendszerbe foglalt, hierarchikus tagoltságban:-- Az üdvösség története, amikor elbeszéli "Isten csodatetteit" (mirabilia Dei), melyeket a múltban tett, a jelenben tesz és tenni fog értünk, Jézus Krisztus, "az üdvösség történetének központja" köré szervezôdik. [385] Az Evangélium elôkészítése az Ószövetségben, a kinyilatkoztatás teljessége Jézus Krisztusban és az Egyház ideje jelentik az egész üdvtörténet szerkezetét, melynek kezdete a teremtés, vége az eszkatológia. Az apostoli hitvallás megmutatja, hogy az Egyház hogyan akarta mindig élô szintézisben bemutatni a keresztény misztériumot. E hitvallás az egész Szentírás és az Egyház egész -- hierarchikusan köréje rendezôdô -- tanítása olvasásának szintézise és kulcsa. [386] -- A szentségek is organikus valóságot alkotnak, melyek mint újjáteremtô erôk fakadnak Jézus Krisztus húsvéti misztériumából, és "szerves egészet alkotnak, melyben minden szentségnek megvan a maga életfontosságú saját helye". [387] Ebben a szerves egészben az Eucharisztia egyedülálló helyet foglal el, melyre az összes többi szentség irányul: ô a "szentségek szentsége". [388] -- Az erkölcsi üzenetben az istenszeretet és a felebaráti szeretet kettôs parancsa nem más, mint az értékek Jézus által meghatározott hierarchiája: "e két parancstól függ az egész törvény és a próféták" (Mt 22,40). Ha a Tízparancsolatot összefoglaló ketttôs fôparancsot, az Isten és a felebarát iránti szeretetet az evangéliumi boldogságok lelkületével élik, a keresztény élet Magna Chartáját jelenti, melyet Jézus a hegyi beszédben hirdetett meg. [389] -- A Miatyánk, összefoglalva az Evangélium lényegét, átfogja és hierarchikusan elrendezi a Szentírásban és a Egyház egész életében található imádságos gazdagságot. Ez az imádság, melyet maga Jézus adott tanítványainak, megmutatja a gyermeki bizalmat és a legmélyebb vágyakat, melyekkel az ember Istenhez fordulhat. [390]
116. Isten Igéje a megtestesülésben teljes egészében magára vette az emberi természetet, a bűnt kivéve. Íly módon Jézus Krisztus, aki "a láthatatlan Isten képmása" (Kol 1,15), a tökéletes ember is. Innen lehet megérteni, hogy "az ember misztériuma egyedül Krisztus misztériumában talál igazi világosságot". [391] A katekézis, amikor bemutatja a keresztény üzenetet, nem csupán azt mutatja meg, hogy Isten van, s hogy milyen az Ô üdvözítô terve, hanem teljesen föltárja az embernek az embert és a maga nagyszerű hivatását. [392] A kinyilatkoztatás ugyanis " nem szakad el az élettôl és nem helyezkedik szembe annak fô törekvéseivel, hanem az Evangélium fényével teljes egészében megvilágítja az emberi lét végsô értelmét, és serkent vagy figyelmeztet". [393] A keresztény üzenet és az emberi tapasztalat kapcsolata nem pusztán módszertani kérdés, hanem a katekézis céljából fakad, ami nem más, mint a Jézus Krisztus személyével való kapcsolat. Ô földi életében teljesen emberi életet élt: "Emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett." [394] Ezért " Krisztus megteszi, hogy mindazt, amit életében átélt, mi az életünkkel Ôbenne éljük, és Ô a maga életével mibennünk élje". [395] A katekézis a Mester és tanítvány emberi tapasztalata közti azonosságért dolgozik, és megtanít úgy gondolkodni, mint Ô, úgy cselekedni, mint Ô, úgy szeretni, mint Ô. [396] Közösségben élni Krisztussal és tapasztalni a kegyelem új életét. [397]
117. E kiemelkedôen krisztológiai indíték miatt a katekézisnek, amikor bemutatja a keresztény üzenetet, "figyelmessé kell tennie az embereket a legalapvetôbb személyes és közösségi tapasztalatokra. A belôle származó kérdéseket az Evangélium fényénél kell tárgyalnia, mégpedig úgy, hogy a helyes irányban próbálják megváltoztatni életük folyását." [398] Ebben az értelemben:-- Az elô-katekumenátus vagy elô-katekézis sajátos elsô evangelizációjában, evangélium hirdetésében mindig kapcsolódni kell az emberi természethez, annak mély igényeihez, megmutatván, hogy az Evangélium mennyire kielégíti az emberi szív vágyait. [399] -- A bibliai katekézis segítséget ad az aktuális emberi élet értelmezéséhez azoknak a tapasztalatoknak a fényében, melyeket Izrael népe, Jézus Krisztus és az az egyházi közösség élt meg, melyben a föltámadott Krisztus Lelke él és működik szüntelen.
-- A hitvallás magyarázatában a katekézis megmutatja, hogy a hit nagy témái (teremtés, eredeti bűn, Megtestesülés, Húsvét, pünkösd, eszkatológia...) mennyire élet és világosság forrásai az ember számára.
-- Az erkölcsi katekézis -- amikor bemutatja , hogy milyen az Evangéliumhoz méltó élet, [400] és elôsegíti az evangéliumi boldogságok Tízparancsolatot átható szellemét -- a boldogságokat meggyökerezteti az emberi szívben jelen lévô emberi erényekben. [401] -- A liturgikus katekézisben állandóan hivatkozni kell a nagy emberi tapasztalatokra, melyeket a zsidó és keresztény kultúrából kiindulva a liturgikus cselekmények jelei és szimbólumai megjelenítenek. [402]
118. A jelen fejezetben elmondott szabályokat és kritériumokat "anyagának tárgyalásánál a katekézis minden formájában alkalmazni kell: a biblikus, liturgikus katekézisben, összefoglaló tanításokban, az emberi lét föltételeinek tárgyalásánál, stb." [403] E szabályokból és kritériumokból természetesen nem lehet levezetni egy olyan rendet, melyet az anyag tárgyalásakor követni kellene. Ugyanis "lehetséges, hogy a katekézis mai körülményei és a pedagógiai módszerek azt javallják, hogy a katekézis tanításának gazdag anyagát ne így, hanem egy másik módon adjuk tovább". [404] Ki lehet indulni Istenbôl, és tôle eljutni Krisztushoz és viszont; de ugyanígy ki lehet indulni az emberbôl és el lehet jutni Istenhez, és megfordítva. Egy meghatározott sorrend alkalmazása az üzenet továbbadásakor függ a körülményektôl és a katekézist fogadó ember hitének állapotától.
Meg kell találni az egyházi közösség körülményei és a katekézis növendékei számára legalkalmasabb pedagógiai módszert. Ez késztet azoknak az utaknak és módoknak megtalálására, melyek a legjobban megfelelnek a konkrét helyzeteknek.
A püspökökre tartozik a pontosabb szabályok megfogalmazása és azok alkalmazása kateketikai direktóriumok, kultúráknak és életkoroknak megfelelô katekizmusok és más alkalmas eszközök segítségével. [405]
"Ez a mi hitünk, ez az Egyház hite" "Minden Írás, amit Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, érvelésre, feddésre és az igaz életre való nevelésre, hogy Isten embere tökéletes és minden jóra kész legyen" (2Tim 3,16--17). "Legyetek tehát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, melyeket tôlünk élô szóban vagy levélben kaptatok" (2Tesz 2,15).
119. A jelen fejezet a katekézis tartalmát veszi szemügyre úgy, ahogy az Egyház a hit összefoglalásaiban adja, melyeket hivatalosan dolgoz ki és tesz közzé katekizmusaiban.
Az Egyház kezdettôl fogva élt a hit olyan megfogalmazásaival, melyek röviden tartalmazzák annak lényegét, amit az Egyház hisz és él: újszövetségi szövegek, hitvallások, liturgikus formulák, eucharisztikus imák (szentmise kánonjai). Késôbb jónak látszott fölkínálni a hit bôségesebb magyarázatát rendszerbe foglalt szintézis formájában, katekizmusokban, melyeket az utóbbi évszázadokban számos helyi Egyház dolgozott ki. Két történelmi pillanatban, a trienti zsinat után és napjainkban alkalmasnak látszott közzé tenni a hit rendszerezett elôadását egy egyetemes Katekizmusban úgy, hogy az hivatkozási pont legyen az egész Egyház katekézise számára. Ez volt a szándéka II. János Pál pápának, amikor a Katolikus Egyház Katekizmusát 1992. október 11-én közzétette.
A jelen fejezet a katekizmusokat, az Egyház hivatalos eszközeit kapcsolatba akarja hozni a kateketikai gyakorlattal.
Ezért elôször a Katolikus Egyház Katekizmusáról szólunk, s próbáljuk tisztázni a szerepét, mely az Egyház katekézisének egészében megilleti. Ezután elemezni fogjuk a helyi katekizmusok szükségességét, melyeknek az a célja, hogy a hit tartalmát alkalmazzák a különbözô helyzetekre és kultúrákra, s teszünk néhány javaslatot a kidolgozásukra. Az Egyház -- szemlélve annak a hitnek gazdag tartalmát az eszközökben, melyeket a püspökök adnak Isten népe kezébe, s melyek "szimfóniája" [406] kifejezi azt, amit az Egyház hisz, ünnepel és él -- kiáltva mondja: "Ez a mi hitünk, ez az Egyház hite". A "Katolikus Egyház Katekizmusa" és az "A Katekézis Általános Direktóriuma"
120. A Katolikus Egyház Katekizmusa és A Katekézis Általános Direktóriuma két különbözô és egymást kiegészítô eszköz az Egyház kateketikai tevékenysége szolgálatában. -- A Katolikus Egyház Katekizmusa "a katolikus Egyháznak a Szentírás, az apostoli hagyomány és az egyházi Tanítóhivatal által igazolt és megvilágított hitének és tanításának bemutatása." [407] -- A Katekézis Általános Direktóriuma "a Tanítóhivatalból, s fôként a II. Vatikáni Zsinat okmányaiból merített, lelkipásztori és teológiai elvek közreadása, annak érdekében, hogy jobban lehessen szervezni és végezni" az Egyház kateketikai tevékenységét. [408] E két eszköz a maga nemében és a maga sajátos tekintélyével kölcsönösen kiegészíti egymást. -- A Katolikus Egyház Katekizmusa a Pápai Tanítóhivatal műve, mellyel az apostoli tekintély alapján napjainkban kötelezô jelleggel összegezi a katolikus hit egészét, s fôként a részegyházaknak fölajánlja hivatkozási pontként a hit tartalmának hiteles elôadásához.
-- A Katekézis Általános Direktóriuma értéke annyi, amennyit a Szentszék az ilyen eligazító segédeszközöknek rendes körülmények között tulajdonít azzal, hogy jóváhagyja és megerôsíti. Hivatalos segédeszköz az evangéliumi üzenet átadásához és a kateketikai tevékenység egésze számára.
E két eszköz egymást kiegészítô jellegét igazolja az a tény is, hogy -- miként az Elôszóban mondtuk -- ez a Direktórium nem szentel külön fejezetet a hit tartalma bemutatásának, amint ez az 1971-es Direktórium A keresztény örömhír fôbb elemei c. fejezetében történt. [409] Emiatt az üzenet tartalma tekintetében e Direktórium föltételezi a Katolikus Egyház Katekizmusát és ennek konkrét alkalmazása módszertani segédeszköze kíván lenni. A Katolikus Egyház Katekizmusának itt következô bemutatása nem azért készült, hogy megismételje vagy igazolja a Tanítóhivatal e művét, hanem hogy elôsegítse jobb megértését és befogadását a kateketikai gyakorlatban.
121. Maga a Katolikus Egyház Katekizmusa Elôszavában meghatározza a maga célját. "E Katekizmus célja az, hogy a hit és erkölcs katolikus tanításának rendszerbe foglalt és egységes elôadását nyújtsa a II. Vatikáni Zsinat és az egész egyházi hagyomány fényében. Fô forrásai a Szentírás, az egyházatyák, a liturgia és az egyházi Tanítóhivatal." [410] A Katolikus Egyház Katekizmusával az egyházi Tanítóhivatal szolgálatot akart nyújtani korunknak, elismerve a Katekizmusról, hogy:-- "az egyházi közösség hatékony és törvényes eszköze". [411] Erôsíteni akarja az egység kötelékét azáltal, hogy Krisztus tanítványaiban megkönnyíti "az apostoloktól kapott egyetlen hit megvallását"; [412] -- "a hit tanításának erôs szabálya". [413] Mivel minden megkeresztelt embernek joga van megtudni az Egyháztól, hogy mit kapott és kiben hisz, a Katolikus Egyház Katekizmusa ezekre világos választ ad. Éppen ezért olyan dokumentum, melyre a katekézisnek és az Ige szolgálata egyéb formáinak hivatkoznia kell;
-- "hivatkozási pont a különféle régiókban szerkesztendô Katekizmusok, illetve kompendiumok számára". [414] A Katolikus Egyház Katekizmusa ugyanis "nem akarja helyettesíteni a helyi Katekizmusokat", [415] hanem "bátorítani és segíteni akarja új helyi Katekizmusok elkészítését, melyek figyelemmel vannak a különféle helyzetekre és kulturális adottságokra, ugyanakkor gondosan ôrzik a hit egységét és a katolikus tanítás iránti hűséget". [416] A Tanítóhivatal jelen dokumentumának sajátossága, hogy egyetemes érvénnyel rendszerbe foglalja a hitet. Ebben különbözik a Tanítóhivatal egyéb dokumentumaitól, melyeknek nem célja az ilyen szintézis nyújtása. Különbözik a helyi Katekizmusoktól is, melyek az egyházi közösségekben Isten népe meghatározott része szolgálatára vannak szánva.
122. A Katolikus Egyház Katekizmusa a keresztény élet négy alapvetô dimenziója szerint van elrendezve: hitvallás, liturgia, evangéliumi erkölcs és imádság. E négy dimenzió egy és ugyanazon magból, a keresztény misztériumból fakad. E misztérium:
-- "a hit tárgya (elsô rész)
-- ezt ünnepeljük és kapjuk a liturgikus cselekményekben (második rész);
-- jelen van, hogy Isten gyermekeit cselekvésükben megvilágítsa és támogassa (harmadik rész);
-- megalapozza imádságunkat, melynek kiváltságos formája a »Miatyánk«, és tárgya kérô, dicsôítô és közbenjáró imádságainknak (negyedik rész)." [417] E négyes tagolás kibontja a hit lényeges szempontjait: -- hinni a Teremtô Istenben, a háromszemélyű egy Istenben és az Ô üdvözítô tervében;-- a szentségi életben megszentelôdni Tôle;-- teljes szívbôl szeretni Ôt, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat; -- az Ô országának eljövetelét és a vele szemtôl szemben való találkozást várva imádkozni.A Katolikus Egyház Katekizmusa így a hitt, ünnepelt, az életben megtapasztalt és imádságból erôsödô hitre hivatkozik, és meghívást jelent egy átfogó, keresztény nevelés számára.
A Katolikus Egyház Katekizmusának beosztása rámutat a keresztény élet mély egységére. Megmutatkozik benne a "lex orandi", a "lex credendi" és a "lex vivendi". "A liturgia maga imádság; a hitvallás megtalálta megfelelô helyét az istentisztelet ünneplésében. A kegyelem, a szentségek gyümölcse a keresztény tevékenység mással nem helyettesíthetô föltétele éppúgy, mint ahogyan az Egyház liturgiájában való részvétel megköveteli a hitet. Ha azonban a hit nem nyilvánul meg cselekedetekben, halott, és nem teremhet gyümölcsöt az örök életre." [418] A hit továbbadását támogató négy pillér (hitvallás, szentségek, Tízparancsolat, Miatyánk) [419] körüli hagyományos tagolással a Katolikus Egyház Katekizmusa hivatkozási alapszöveg a katekézis négy fô nevelési feladatához [420] és a kidolgozandó helyi Katekizmusok számára, bár nem követel egyiktôl sem azonosulást. A katekézis tartalmi elemeinek elrendezését a konkrét körülményekhez kell igazítani, és nem határozható meg egy közös Katekizmus által az egész Egyház számára. [421] A katolikus tanításhoz való tökéletes hűség és bemutatásának gazdag sokfélesége kompatibilis egymással.
123. A Katolikus Egyház Katekizmusának tulajdonképpeni alapja Jézus Krisztus, "az Út, az Igazság és az Élet" (Jn 14,6).A teljesen Jézus Krisztusra épülô Katekizmus kétfelé irányul: Isten és az emberi személy felé. -- A Katolikus Egyház Katekizmusát egészében is, részeiben is a háromságos egy Isten misztériuma és az Ô üdvözítô terve inspirálja és rendezi el hierarchikusan. A hitvallás, a liturgia, az evangéliumi erkölcs és az imádság a Katolikus Egyház Katekizmusában szentháromságos ihletettségű, és ez az egész mű vezérfonala. [422] Ez a központi ihletô elem az egész szövegnek mélyen vallásos jelleget ad. -- Az emberi személy misztériumát a Katolikus Egyház Katekizmusa sok helyen bemutatja, fôként ezekben a fejezetekben: "Az ember fogékony Istenre", "Az ember", "Isten Fia emberré lett", "Az ember hivatása: élet a Szentlélekben". [423] Ez a -- Jézusnak, a tökéletes embernek emberi természete fényénél szemlélt -- tanítás megmutatja azt a magasztos hivatást és eszményi tökéletességet, melyre minden ember meghívást kapott. Valójában a Katolikus Egyház Katekizmusának egész tanítása összefoglalható ebben a zsinati gondolatban: "Krisztus (...) az Atya és az ô szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását". [424]
124. Nagyon fontos föltárnunk a Katolikus Egyház Katekizmusának irodalmi műfaját, hogy biztosítani tudjuk számára azt a hatást, melyet az egyházi tekintély neki szán korunk kateketikai tevékenységének gyakorlatában és megújításában. A fô jellemzôk, melyek meghatározzák a Katolikus Egyház Katekizmusának irodalmi műfaját, a következôk:-- A Katolikus Egyház Katekizmusa mindenekelôtt katekizmus; azaz az egyházi Tanítóhivatal hivatalos szövege, mely tekintéllyel, pontos formulákkal rendszerbe gyűjti az üdvösség azon alapvetô eseményeit és igazságait, melyek kifejezik Isten népe közös hitét és a katekézis számára nélkülözhetetlen hivatkozási alapot jelentenek.
-- A Katolikus Egyház Katekizmusa, éppen mert katekizmus, a keresztény élet alapvetô és általános elemeit gyűjti össze, és nem foglalkozik olyan részletekbe menô értelmezésekkel, melyek nem egyebek, mint egyéni hipotézisek vagy teológiai iskolák véleményei. [425] -- A Katolikus Egyház Katekizmusa egyetemes Katekizmus, azaz az egész Egyháznak szól és a hit korunknak szóló szintézisét adja, magában foglalva a II. Vatikáni Zsinat tanítását valamint korunk égetô vallási és erkölcsi kérdéseit. Mindazonáltal "kitűzött célja miatt e Katekizmus nem próbálja megvalósítani az elôadás és a kateketikai módszerek alkalmazásait, melyeket azok kulturális, életkor- és lelki érettségbeli, társadalmi és egyházi különbségei követelnek, akikhez a katekézis szól. E nélkülözhetetlen alkalmazások a helyi katekizmusokra, s még inkább azokra tartoznak, akik a Krisztus-hívôket oktatják." [426]
125. A II. Vatikáni Zsinat azt a fô célt tűzte maga elé, hogy jobban ôrizze és mutassa be a keresztény tanítás drága letéteményét, annak érdekében, hogy a Krisztus-hívôk és minden jóakaratú ember számára hozzáférhetôbbé tegye. E letétemény tartalma Isten Egyházban ôrzött Igéje. Az egyházi Tanítóhivatal, amikor azt a feladatot kapta, hogy dolgozza ki a hit tanítása számára a hivatkozási alapszöveget, ebbôl a drága letéteménybôl olyan új és régi dolgokat válogatott, melyeket a cél eléréséhez a legmegfelelôbbnek látott. A Katolikus Egyház Katekizmusa alapvetô szolgálat: támogatja az Evangélium hirdetését és a hit tanítását -- melyek üzenetüket a hagyomány és a Szentírás Egyházra bízott letéteményébôl merítik --, hogy teljes hitelességgel valósuljanak meg. A Katolikus Egyház Katekizmusa nem egyetlen forrás a katekézis számára, hiszen mint a Tanítóhivatal műve, nem áll Isten Igéje fölött, hanem neki szolgál.
Azonban az Ige értelmezésének nagyon fontos műve, mely arra született, hogy az Evangéliumot a maga teljes igazságában és tisztaságában hirdesse és adja tovább.
126. A Katolikus Egyház Katekizmusa és a hitletétemény kapcsolatának fényénél kell tisztázni két, a katekézis számára életfontosságú kérdést:
-- a Szentírás és a Katolikus Egyház Katekizmusa -- a katekézis tartalma szempontjából két alapszöveg -- kapcsolatát;
-- az egyházatyák kateketikai hagyományának -- beleértve tartalmi gazdagságát és katekézis-értelmezését -- és a Katolikus Egyház Katekizmusának kapcsolatát.
127. A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum konstitúciója hangsúlyozta a Szentírás alapvetô fontosságát az Egyház életében. Úgy mutatta be a szent hagyománnyal együtt, "mint a hit legfôbb szabályát", ugyanis "változatlanul közvetíti magának Istennek igéjét, és a próféták és apostolok szavaiban a Szentlélek hangját szólaltatja meg". [427] Ezért az Egyház azt akarja, hogy a Szentírásnak kiemelkedô helye legyen az Ige egész szolgálatában. Konkrétan a katekézisnek "hiteles bevezetésnek kell lennie a »lectio divinába«, azaz a Szentírásnak az Egyházban lakó Lélek szerinti olvasásába". [428] "A Hagyományról és a Szentírásról a katekézis forrásaként beszélni nemcsak azt jelenti, hogy a katekézisben állandóan szentírási idézetek, gondolatok hangozzanak és az evangéliumi szellem érvényesüljön, hanem azt is, hogy annál gazdagabb és hatékonyabb lesz a katekézis, minél inkább az Egyház lelkületével és értelmezésével olvassák az Igét." [429] Ebben a hagyomány fényénél történô szentírásolvasásban a Katolikus Egyház Katekizmusának jelentôs szerepe van.
128. A Szentírás és a Katolikus Egyház Katekizmusa két hivatkozási pontot jelent az Egyház mai kateketikai tevékenységének ihletésére:-- A Szentírás ugyanis -- "mint Istennek a Szentlélek sugalmazására leírt szava" [430] -- és a Katolikus Egyház Katekizmusa -- mint az Egyház élô hagyományának kiemelkedô megnyilvánulása és a hit tanítása számára biztos szabály -- arra hivatott, hogy mindegyik a maga módján és a maga sajátos tekintélyével tegye termékennyé a katekézist a mai Egyházban.
-- A katekézis Isten szavának tartalmát kétféleképpen adja tovább, mégpedig úgy, ahogyan az Egyház birtokolja, magáévá teszi és éli: mint az üdvösség történetének elbeszélését, s mint a Hitvallás magyarázatát. A Szentírásnak és a Katolikus Egyház Katekizmusának ihletnie kell mind a biblikus, mind a tanító katekézist, melyek hordozzák Isten szavának e tartalmát.
-- A katekézis rendes folyamatában nagyon fontos, hogy a katekumenok és a katekézis növendékei mind a Szentírást, mind a helyi Katekizmust használni tudják. A katekézis végül is nem más, mint a hit e dokumentumainak élô és hatékony átadása.
129. A hitletéteményben a Szentírással együtt benne van az Egyház egész hagyománya. "Az egyházatyák mondásai tanúskodnak e hagyomány éltetô jelenlétérôl, melynek gazdagsága átárad a hívô és imádkozó Egyház gyakorlati életébe." [431] E tanbeli és lelkipásztori gazdagsággal kapcsolatban érdemes fölfigyelni néhány szempontra: -- a döntô fontosságra, melyet az Atyák a helyi egyházak alakulásában a keresztségi katekumenátusnak tulajdonítanak. -- a szakaszokra bontott keresztény képzés kibontakozó és fokozatos felfogására. [432] Az Atyák a katekumenátus megszervezésében az isteni pedagógiát követték. Katekumenátus folyamán a katekumen Izrael népéhez hasonlóan utat tesz meg az ígéret földje felé: a keresztségben eggyé válnak Krisztussal. [433] -- a katekézis tartalmának a fokozatok szerinti megszervezésére. A patrisztikus katekézisben az üdvtörténet elbeszélése állt az elsô helyen. A nagyböjt múlásával egymást követték a hitvallás és a Miatyánk átadása, illetve ezek magyarázata az összes erkölcsi következményekkel együtt. A beavató szentségek kiszolgáltatását követte a müsztagogikus katekézis, a szentségek mélyebb megértése és ízlelése.
130. A Katolikus Egyház Katekizmusa magában hordozza a katekézis számára a katekizmusok nagy hagyományát. [434] E hagyomány gazdagságából érdemes néhány szempontot megemlítenünk: -- a hit ismeret- vagy igazság-természetét. A hit ugyanis nemcsak egy élményszerű csatlakozás Istenhez, hanem az értelem és az akarat beleegyezése is a kinyilatkoztatott igazságba. A katekizmusok állandóan figyelmeztetik az Egyházat arra, hogy a hívôknek, még ha nagyon egyszerű formában is, rendszerezett ismerettel kell rendelkezniük a hitrôl. -- a minden forrásából táplálkozó hitre nevelést, melynek dimenziói: a megvallott, az ünnepelt, az életben megtapasztalt és az imádságból erôsödô hit.
A patrisztikus hagyomány és a Katekizmusok gazdagsága mind beárad az Egyház aktuális katekézisébe és gazdagítja azt, formailag és tartalmilag egyaránt. A katekézist emlékeztetik hét alapelemére: az üdvtörténet elbeszélésésének három szakaszára: Ószövetség, Jézus Krisztus élete és az Egyház története; és az elôadás négy pillérére: a hitvallásra, a szentségekre, a Tízparancsolatra és a Miatyánkra. E hét alapkôre, melyek mind a beavató katekézisnek, mind az állandó keresztény érlelôdésnek alapját képezik, különbözô méretű és szerkezetű épületeket lehet emelni, a kultúrák és a címzettek különbözôségei szerint.
131. A Katolikus Egyház Katekizmusa minden hívônek és minden embernek szól, aki meg akarja ismerni, hogy mit hisz a katolikus Egyház, [436] s egész különlegesen "arra van rendelve, hogy bátorítsa és segítse új helyi Katekizmusok elkészítését, melyek figyelemmel vannak a különféle helyzetekre és kulturális adottságokra, ugyanakkor gondosan ôrzik a hit egységét és a katolikus tanítás iránti hűséget." [437] A megyéspüspökök vagy Püspöki Konferenciák által kidolgozott vagy jóváhagyott helyi katekizmusok ugyanis [438] nagyon értékes eszközök a katekézis számára, "mely arra hivatott, hogy a kultúra és a kultúrák mélyéig vigye el az Evangélium erejét". [439] Ezért II. János Pál pápa sürgetô bátorítással fordult az egész világ Püspöki Konferenciáihoz, hogy türelemmel, de erôs elhatározással fogjanak hozzá a Szentszék szándéka szerinti katekizmusok készítéséhez, melyek -- hűségesen a kinyilatkoztatás lényegi tartalmához és módszertanilag igazodva a mai követelményekhez -- képesek az új idôk keresztény nemzedékeit erôs hitre nevelni. [440] Az Egyház a helyi katekizmusokkal aktualizálja az "isteni pedagógiát", [441] melyet Isten alkalmazott a kinyilatkoztatásban, amikor gondviselô jóságával a természetünknek megfelelô módon szólt hozzánk. [442] A helyi katekizmusokban az Egyház az evangéliumot úgy közli az emberrel, hogy ô valóban az üdvösség örömhíreként fogadhassa. A helyi katekizmusok így tapintható megnyilvánulásai lesznek Isten "csodálatos lehajlásának" [443] és az Ô világ iránti kimondhatatlan szeretetének. [444]
132. Három fô vonás jellemez minden olyan Katekizmust, melyet egy helyi egyház a sajátjának tekint: hivatalos jellege, a bemutatott hit alapvetô és rendszerbe foglalt szintézise, és hogy a Szentírással együtt a katekézis alapszövegéül adják. -- A helyi katekizmus ugyanis az Egyház hivatalos szövege. Bizonyos módon láthatóvá teszi a "hitvallás átadását" és a "Miatyánk átadását" a katekumenok és a keresztelendôk számára. Ezért a hagyomány aktusa.
A helyi katekizmus hivatalos jellege minôségi különbséget jelent a katekézisben használt egyéb segédeszközökkel szemben (didaktikai szövegek, nem hivatalos katekizmusok, katekéta kézikönyvek ...).
-- Minden katekizmus összegezô alapszöveg, melyben rendszerbe foglaltan és "az igazságok hierarchiájának" megfelelôen jelennek meg a keresztény misztérium eseményei és alapvetô igazságai.
-- A helyi katekizmus "a keresztény hagyomány és kinyilatkoztatás dokumentumainak" [445] "rendszerbe foglalt" összegezését nyújtja a "nyelvek" változatosságával, melyeken Isten Igéje kifejezi magát.A helyi katekizmus végül a katekézist ihletô alapszöveg. A Szentírás és a Katekizmus az a két alapvetô tanítást tartalmazó dokumentum, melyeknek a katekézis végzése során mindig kézben kell lenniük. Bár mindkettô elsôrangú eszköz, mégsem az egyetlenek: szükség van ugyanis más, közvetlenebb segédeszközökre is. [446] Ezért jogos a kérdés, hogy egy hivatalos katekizmusnak kell-e tartalmaznia pedagógiai elemeket, vagy ellenkezôleg, arra kell szorítkoznia, hogy a forrásokat megjelölve tanbeli szintézis legyen.Mindenesetre, mivel a Katekizmus kateketikai eszköz, a közlés eszköze, ezért mindig pedagógiai ihletettsége van, s korlátain belül mindig tükröznie kell az isteni pedagógiát.A tisztán módszertani kérdések rendesen inkább a többi segédeszközökhöz tartoznak.
133. A Katolikus Egyház Katekizmusa megjelöli azokat a szempontokat, melyeket figyelembe kell venni a hit rendszerbe foglalt szintézisének megfogalmazásakor illetve alkalmazásakor, amit minden helyi katekizmusnak nyújtania kell. A hit e szintézisének alkalmazkodnia kell a követelményekhez, melyeket "azok különbözô kultúrája, életkora, lelki élete, társadalmi és egyházi helyzete támaszt, akikhez a katekézis szól". [448] A II. Vatikáni Zsinat is nyomatékosan hangsúlyozza az evangéliumi üzenet alkalmazásának szükségességét: "az igehirdetés ezen alkalmazásának minden evangelizáció törvényének kell maradnia". [449] Éppen ezért
-- A helyi katekizmusnak a hit összefoglalását azzal a konkrét kultúrával összefüggésben kell bemutatnia, melyben a katekumenok és a katekézis növendékei élnek. Ezért vegye föl mindazokat "a sajátos elemeket, amelyekkel a keresztény életet, a liturgiát és gondolkodásmódjukat ki tudják fejezni", [450] s melyek saját kulturális hagyományukból fakadnak, és a helyi egyház munkájának és inkulturációjának gyümölcsei.
-- Az "üzenethez és az emberi személyhez hűséges" [451] helyi katekizmus a keresztény misztériumot jelentôségteljesen, a konkrét címzett életkorának gondolkodását és pszichológiáját figyelembe véve -- s ebbôl következôen világosan támaszkodva életének alapvetô tapasztalataira -- adja elô. [452]
-- Külön figyelembe kell venni a vallásosság konkrét formáit az adott társadalomban. Más dolog egy vallásilag közömbös, és ismét más egy mélyen vallásos közeg számára katekizmust írni. [453] Minden Katekizmusban igen nagy gonddal kell kezelni a "hit--tudomány" kapcsolatát.
-- A katekizmus készítésekor jelentôs tényezô a szociális kérdés, legalábbis annak legmélyebb (gazdasági, politikai, családi) összetevôi. Az Egyház szociális tanítását követve a katekizmus tud olyan támpontokat, indítékokat, cselekvési irányokat mutatni, melyek megvilágítják a keresztények jelenlétét e problémák közepette. [454]
-- Végül mindenekelôtt a konkrét egyházi helyzetet kell figyelembe venni, melyben a részegyház él. Nyilvánvalóan nem a mulandó dolgokat, melyekkel a Tanítóhivatal más dokumentumai foglalkoznak, hanem a maradandó állapotttal, mely sajátosan hangsúlyozott evangelizációt igényel. [455]
134. A helyi egyházaknak, hogy az evangéliumi üzenetet a katekizmusokkal megfelelôen tudják közvetíteni a különbözô életkoroknak, helyzeteknek és kultúráknak, biztoskezű és érett kreativitásra van szükségük. A helyi egyházaknak az Egyházra bízott hitletéteménybôl a belsô Mester, a Szentlélek vezetésével ki kell választaniuk, meg kell szerkeszteniük és meg kell fogalmazniuk mindazokat az elemeket, melyekkel egy adott helyzetben teljes épségében át tudják adni az evangéliumot.
E nehéz feladathoz a katolikus Egyház Katekizmusa a hit egységét biztosító "hivatkozási pont". A jelen Direktórium azokat az alapvetô támpontokat kínálja föl, melyekhez igazodni kell a keresztény üzenet bemutatásakor.
135. A helyi katekizmusok kidolgozásánál hasznos szemmel tartani a következôket:
-- Mindenekelôtt arra kell törekedni, hogy valóban alkalmazott és "inkulturált" katekizmusok készüljenek. Ezért jó különbséget tenni a katekizmus között, mely az üzenetet alkalmazza a különbözô életkorokra, körülményekre és kultúrákra, és az olyan segédeszköz között, mely a Katolikus Egyház Katekizmusának összefoglalása és bevezet annak tanulmányozásába. Ez két különbözô dolog. [456]
-- A helyi katekizmusok lehetnek egyházmegyeiek, regionálisak vagy nemzetiek. [457] Ami a tartalom szerkesztését illeti, az egyes Püspöki Konferenciák különbözô beosztású és szerkeztű katekizmusokat adnak ki. Mint már mondtuk, a Katolikus Egyház Katekizmusa a tanítás szempontjából alapszöveg, de nem akar ráerôltetni az egész Egyházra egy meghatározott katekizmus-formát. Így vannak szentháromságos szerkezetű katekizmusok, másokat az üdvtörténet szakaszai, ismét másokat a jelentôs bibliai és teológiai témák (szövetség, Isten országa stb.), ismét másokat a hit dimenziója szerint vagy a liturgikus évet követve szerkesztenek.
-- Ami az evangéliumi üzenet megfogalmazási módját illeti, egy katekizmus kreativitása a tartalom megformulázására is vonatkozik. [458] Természetesen a katekizmusnak hűségesnek kell maradnia a hitletéteményhez a keresztény tanítás lényegének kifejezésében. "A részegyházak egybeolvadnak nemcsak személyekkel, hanem azok minden törekvésével, értékeivel és korlátaival, imádság-, szeretet-módjával, élet- és világszemléletével, melyek együtt meghatároznak egy emberi környezetet. A részegyház feladata, hogy az evangéliumi üzenet lényegét alkalmazza a helyi körülményekre, anélkül, hogy az alapvetô igazságokon a legkisebb változtatást ejtené, megértve ezeknek az embereknek a nyelvét, és ugyanezen a nyelven hirdetve az evangéliumot." [459] E kényes feladat megoldásánál az alapelvet a II. Vatikáni Zsinat fogalmazza meg: "Keresni kell a módját, hogy az eddiginél alkalmasabban lehessen közölni a tanítást korunk embereivel, mert más a hitletétemény, az igazság, és más az elôterjesztés módja, de a tartalom és az értelem ugyanaz". [460]
136. A Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi katekizmusok, természetesen mindegyik a maga sajátosságaival, egységet alkotnak. "Az apostoli hit egységének", [461] ugyanakkor e hit változatos megfogalmazásának konkrét kifejezôi. A Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi katekizmusok harmóniája a hit szimfóniáját szólaltatja meg: elsôsorban magának a -- katolikus Egyház egész Püspöki Kollégiumának együttműködésével kidolgozott -- Katolikus Egyház Katekizmusának belsô szimfóniáját; és egy másik szimfóniát, mely ebbôl fakad és a helyi katekizmusokban hangzik föl. E "szimfóniának", "az egyetemes Egyház kórusának", [462] mely a Katolikus Egyház Katekizmusához hűséges helyi katekizmusokban szólal meg, nagy teológiai jelentôsége van: -- Elsôsorban az Egyház katolicitását mutatja meg. A népek kulturális gazdagsága beépül az Egyház egyetlen hitének kifejezésébe. -- A Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi katekizmusok megmutatják az egyházi kommuniót is, melynek látható kötelékei közül az egyik az "egy hit megvallása". [463] A részegyházak, "melyekben Krisztus egy és egyetlen Egyháza létezik", [464] az egésszel, az egyetemes Egyházzal "sajátos, bensôséges kapcsolatban" vannak. [465] A Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi katekizmusok közötti egység e kommuniót teszi láthatóvá. -- Ugyanakkor a Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi katekizmusok nyilvánvalóvá teszik a püspöki kollegialitást. A püspökök ugyanis, mindegyik a maga egyházmegyéjében és együtt, mint kollégium, közösségben Péter utódával, a katekézis fô felelôsei az Egyházban. [466] A Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi katekizmusok egységükkel és változatosságukkal arra hivatottak, hogy az Egyház katekézisének megújító kovásza legyenek. Amikor az Egyház, Krisztus tanítványainak egész közössége katolikus és egyetemes szemmel szemléli ôket, valóban elmondhatja: "Ez a mi hitünk, ez az Egyház hite".
"Én tanítottam meg járni Efraimot, a kezét fogtam... Puha kötelékekkel vonzottam ôket, a szeretet kötelékeivel; olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemôt; lehajoltam hozzá, hogy enni adjak neki. " (Oz 11,3--4)
"Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettôvel együtt megkérdezték, mi a példabeszédek értelme. Ezt felelte nekik: »Titeket beavattalak az Isten országa titkaiba.«". "Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik." (Mk 4,11.34)
"Egy a ti Mesteretek, a Krisztus" (Mt 23,10)
137. Jézus gondosan fölkészítette tanítványait, mielôtt misszióba küldte ôket. Úgy állt elôttük, mint az egyetlen Mester, s ugyanakkor türelmes és hűséges barát, [467] egész életével tanította, [468] megfelelô kérdésekkel támogatva ôket, mélyebb magyarázatokat adott nekik, mint a sokaságnak, [469] bevezette ôket az imádságba, [470] elküldte ôket missziós gyakorlatra, [471] megígérte, majd elküldte nekik Atyja Lelkét, hogy bevezesse ôket a teljes igazságba, [472] és támogatta ôket az elkerülhetetlen, nehéz helyzetekben. [473] Jézus Krisztus, a Mester, "aki kinyilatkoztatja nekünk Istent, de az embert is; megszentel és vezet; él, beszél, buzdít, sürget, javít, megítél és megbocsát; naponként velünk járja a történelem útjait; Mesterként jött el és dicsôségben fog eljönni újra." [474] Jézusban, az Úrban és Mesterben találja meg az Egyház a kegyelmet az állandó ihletést és a követendô modellt a hit minden közléséhez.
138. Jézusnak, a Mesternek iskolájában a katekéta mint felelôs személy, tevékenységét Isten kegyelmének titokzatos tevékenységével együtt folytatja. Ezért a katekézis "a hit egyedülálló pedagógiájának" [475] gyakorlása. Az evangélium átadása az Egyház által elsôsorban és mindig a Szentlélek műve, s tanúja és legfôbb szabálya a kinyilatkoztatás (elsô fejezet). A Szentlélek azonban személyeket használ eszközül, akik elfogadják az evangélium hirdetésének misszióját, s akiknek szaktudása és emberi tapasztalata beépül a hit pedagógiájába. Ebbôl fakad az a kérdésköteg, melyet hosszasan tárgyalnak a katekézis történetében, tudniillik a katekézis végzésére, forrásaira, módszereire, címzettjeire és az inkulturáció folyamatára irányuló kérdések.
A második fejezet nem kívánja kimerítôen tárgyalni e kérdéseket, hanem csak azokat emeli ki, melyek ma különösen fontosak az egész Egyház számára. A részproblémák boncolgatása a részegyházak különbözô direktóriumaira és egyéb segédeszközeire vár.
139. "Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit apja nem fenyít?"(Zsid 12,7) A személy üdvössége, ami a kinyilatkoztatás célja, a történelemben mindig úgy mutatkozik, mint "Isten [egyedülálló és hatékony] pedagógiájának" gyümölcse. Az emberi szokások analógiájára és az adott kor kultúrájának megfelelôen Istent a Szentírásban úgy látják, mint irgalmas Atyát, tanítómestert, bölcset, [477] aki az embert -- egy-egy személyt és a közösséget -- aktuális állapotában veszi, megszabadítja rossz kötelékeitôl, a szeretet kötelékével magához vonja és fokozatosan és türelmesen növeli az érett fiúságra, amikor szabadon és hűségesen engedelmeskedik az Ô szavának. Ennek érdekében Isten a különbözô életkorokhoz és életkörülményekhez alkalmazkodva mint leleményes és gondos nevelô népének életkörülményeit a bölcsesség iskolájává alakítja. [478] A tanítás és katekézis szavait bízza népére, melyeket nemzedékrôl nemzedékre tovább kell adni, [479] a jutalommal és a büntetéssel figyelmeztet, s még a próbatéteket és szenvedéseket is a nevelés eszközévé teszi. [480] Egy személyt eljuttatni az Istennel való találkozásra, ami a katekéta feladata, számára annyit jelent, mint középpontba állítani és magáévá tenni a kapcsolatot, melyben Isten van a személlyel és vezetni engedi magát Istentôl.
140. Amikor eljött az idôk teljessége, Isten elküldte az emberiséghez az Ô Fiát, Jézus Krisztust, aki elhozta a világba az üdvösség nagy ajándékát. Beteljesítette megváltó küldetését úgy, hogy folytatta "Isten pedagógiáját", azzal a tökéletességgel és hatékonysággal, mely személyének újdonságából fakadt. Szavaiból, tetteibôl, csodajeleibôl rövid, de intenzív életébôl a tanítványok közvetlen tapasztalatot nyertek "Jézus pedagógiájáról," amit késôbb az Evangéliumokban rögzítettek: a másik ember, különösen a szegény, a kicsi, a bűnös mint Istentôl szeretett és keresett személy elfogadása; Isten országának mint az igazság és az Atya vigasztalása örömhírének nyílt hirdetése; a tapintatos és erôs szeretet stílusa, mely megszabadít a rossztól, s támogatja az életet; sürgetô meghívás olyan magatartásra, mely az Istenbe vetett hitbôl, az ország reményébôl és a felebarát szeretetébôl fakad; a személyek közötti érintkezés minden eszközének -- szó, hallgatás, metafora, kép, példa, különbözô jelek -- használata, miként a prófétáknál. Amikor Krisztus a tanítványait fenntartások nélküli teljes odaadásra hívja, [481] úgy adja át nekik hitre nevelését, mint az ügyében és a sorsában való teljes részesedést.
141. Az Egyház, mely "Krisztusban mintegy szentség", [482] küldetését kezdettôl fogva úgy élte meg, mint az Atya és a Fiú pedagógiájának látható és jelenlévô folytatását. "Mivel anyánk, nevelôje is a hitünknek." [483] Ezekbôl következôen a keresztény közösség önmagában egy élô katekézis. Puszta létével hirdet, ünnepel és cselekszik, és a katekézisnek mindig eleven és nélkülözhetetlen helye marad. A századok során az Egyház a hit pedagógiájának páratlan kincstárát halmozta föl: mindenekelôtt a katekéták és a szentek tanúságát. A vallási ismeretközlés különbözô utait és formáit, mint például a katekumenátus, a katekizmusok, a keresztény élet útjai; a katekézis tananyagának, a hit kultúrájának, a katekézis intézményeinek és szolgálatainak drága örökségét. Mindezek együtt alkotják a katekézis történetét, s joggal részei a közösség emlékezetének és kateketikai gyakorlatának.
142. "Boldog ember, akit te tanítasz, Uram, és a te törvényedre tanítod Ôt" (Zsolt 94,12). Isten Egyházban hallott szavának iskolájában a tanítvány a Szentlélek kegyelmébôl, mint Mestere, növekszik "bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek elôtt" (Lk 2,52), és segítséget kap a katekézistôl, más tudományokból és a tapasztalatból, hogy kibontakoztassa magában a kapott "isteni nevelést". [484] Ily módon a Krisztus-hívôk, akik egyre inkább megismerik az üdvösség misztériumát, tanulják imádni az Atya Istent, és "az igazságot teszik a szeretetben", arra törekszenek, hogy növekedjenek "minden által Ôfeléje, aki a Fô, Krisztus" (Ef 4,15).Mondhatjuk, hogy Isten pedagógiája beteljesedik, amikor a tanítvány eléri "az érett férfikort, Krisztus nagykorúságának mértéke szerint" (Ef 4,13). Ezért nem lehet egy másik ember hitének pedagógusa és mestere az, aki nem meggyôzôdéses és hűséges tanítványa Krisztusnak az Ô Egyházában.
143. A katekézis, amennyiben az isteni kinyilatkoztatás közlése, teljesen követi Isten pedagógiáját, ahogyan az Krisztusban és az Egyházban látható, átveszi alapvonásait és a Szentlélek vezetésével bölcsen szintézist alkot, így segítvén elô a hit igaz megtapasztalását, a gyermeki találkozást Istennel. Ezért a katekézis
-- olyan pedagógia, mely átszövi és szolgálja az Isten és a személy közötti "üdvösség-dialógust", azáltal hogy világossá teszi ezen üdvösség egyetemes rendeltetését; Istenre vonatkozóan hangsúlyozza a szeretetbôl fakadó, ingyenes, a szabadságot tiszteletben tartó isteni kezdeményezést; az emberre vonatkozóan megmutatja a kapott ajándék értékét, és annak szükségességét, hogy állandóan növekednie kell benne; [485] -- elfogadja a kibontakozás elvét a kinyilatkoztatásban, Isten Igéjének titokzatos és transzcendens természetét, s annak alkalmazkodását a különbözô személyekhez és kultúrákhoz;-- elismeri Jézus Krisztusnak, Isten emberré lett Igéjének központi szerepét, aki a katekézist "a megtestesülés pedagógiájává" teszi, ezért az Evangéliumot mindig az élet javára és a személyek életében kell továbbadni;-- értékeli a hit közösségi megtapasztalását, ami az Egyháznak, Isten népének sajátja;
-- a "személy közötti" kapcsolatra támaszkodik, és magáévá teszi a dialógus folyamatát;
-- a jelek pedagógiája, melyben a tettek és szavak, a tanítás és a tapasztalat összekapcsolódik; [486] -- mivel a kinyilatkoztatás végsô indoka Isten szeretete, a katekézis a kimeríthetetlen isteni szeretetbôl, ami a Szentlélek, veszi igazságának erejét és az állandó kötelezettséget a tanúságtételre. [487] A katekézis így -- mint folyamat, út vagy ösvény -- Krisztus evangéliumi követésévé válik a Szentlélekben az Atya felé, hogy elérje a hit érettségét "Krisztus ajándékozásának mértéke" (Ef 4,7) s kinek-kinek lehetôségei és szükségletei szerint.
144. A katekézis, mely tehát az aktuális hit pedagógiája, feladatai megoldása közben nem hagyatkozhat "ideológiai" tanításokra vagy pusztán emberi érdeklôdésre, [489] és nem keveri össze Isten üdvözítô tevékenységét, mely tisztán kegyelem, az ember pedagógiai tevékenységével, de nem is állítja ezeket szembe és nem szakítja el ôket egymástól. Ihletôje és szabálya a dialógus, melyet Isten szeretettel folytat minden személlyel; e dialógus állandó "visszhangja" azáltal, hogy állandóan keresi a dialógust az emberekkel az Egyház Tanítóhivatala által nyújtott alapelvek szerint. [490] Módszertani döntéseinél a következô jól meghatározott célkitűzések játszanak szerepet:-- elômozdítani egy kibontakozó és egységes szintézist az ember teljes Istenhez kötôdése (fides qua) és a keresztény üzenet tartalma (fides quae) között; -- kidolgozni a hit minden szempontját, ami által a hit ismertté, ünnepeltté, megéltté és imádkozottá válik; [491] -- buzdítani az embert, hogy hagyatkozzon rá "teljes szabadsággal Istenre": [492] értelmével, akaratával, szívével, emlékezetével; -- segíteni az embert, hogy azt a hivatást válassza, melyre az Úr hívja. A katekézis így egyszerre kezdeményez, nevel és tanít.
145. Jézus Krisztus Isten élô és tökéletes kapcsolata az emberrel, s az ember élô és tökéletes kapcsolata Istennel. Tôle kapja a hit pedagógiája "a törvényt, mely alapvetô az Egyház egész élete számára", s mely a katekézis alaptörvénye is: "a hűséget Isten és az emberek iránt a szeretetben". [493] Ezért az a katekézis igazi, mely segíti az egész képzési folyamatban fölfogni Isten tevékenységét, elôsegítve az odahallgatás, a hálaadás és az imádság légkörét. [494] Célja ugyanakkor az ember szabad válasza is, amit a katekézis növendékeinek aktív részvételével törekszik elérni.
146. Isten, mivel barátaiként akar az emberekkel beszélni, [496] a maga pedagógiáját egész különlegesen azzal mutatja meg, hogy beszédét gondosan alkalmazza a mi földi állapotunkhoz. [497] Ez a katekézis számára azt a soha le nem zárható feladatot jelenti, hogy meg kell találnia az alkalmas nyelvet Isten szavának -- s ami annak kibontása, az Egyház hitvallásának -- közlésére a hallgatók változatos körülményei közepette, [498] azzal a bizonyossággal, hogy Isten kegyelmével ezt meg is tudja tenni, s hogy a Szentlélek megörvendezteti azzal, hogy meg is teszi.
Ezért a katekézis számára azok a megfelelô pedagógiai mozzanatok, melyek lehetôvé teszik, hogy Isten szavának teljességét eljuttassa az emberek szívébe. [499]
147. A katekéta, mindig a hit pedagógiájából merítve ihletet, szolgálatát mint egyedülálló nevelôi folyamatot alakítja ki, melyben egyrészt segíti a személyt, hogy meg tudjon nyílni a vallásos életre, másrészt úgy közli vele az evangéliumot, hogy az beléhatoljon és átformálja gondolkodását, lelkiismeretét, szabadságát, tetteit, hogy Jézus Krisztus példája szerint a léte önátadássá váljék.
Ennek érdekében a katekéta ismeri és fölhasználja a keresztény módon értelmezett nevelés tudományainak segítségét.
148. A hit továbbadásában az Egyháznak nincs saját módszere, sem egyetlen módszere, hanem Isten pedagógiájának fényénél vizsgálja az idôk jeleit, és a lélek szabadságával használja "mindazt, ami igaz, nemes, igazságos, tiszta, szeretetreméltó, tisztességes és dicséretes" (Fil 4,8), tehát mindazokat az elemeket, melyek nem ellenkeznek az evangéliummal, és annak szolgálatába állítja ôket. Ennek csodálatos bizonyítéka az Egyház történelmében az, hogy az Ige szolgálatának oly sok karizmája módszertanilag különbözô utakon nyilvánult meg. "A követett módszerek változatossága az életnek és a bôségnek a jele", ugyanakkor a címzettek iránti tisztelet bizonysága. E változatosságot igényli "a növendékek életkora, szellemi fejlettsége, egyházi és lelki érettsége és egyéb sajátos körülményei". [502] A kateketikai módszertan egyetlen célja a hitre nevelés, mely fölhasználja a pedagógiai tudományok és a kommunikáció eredményeit, és figyelembe veszi a kateketika mai vívmányait.
149. A "hűség Istenhez és hűség az emberhez" alapelv segít elkerülni a módszer és a tartalom szembeállítását, mesterséges elkülönítését vagy egymás iránti közömbösségét, mert ez az elv állítja szükséges kapcsolatukat és egymásrahatásukat. A katekéta egyrészt tudja, hogy a módszer a kinyilatkoztatás és a megtérés szolgálatában áll, [504] ezért nélkülözhetetlen. Másrészt azt is tudja, hogy a katekézis tartalma nem közömbös a módszerre nézve, hanem olyan átadási folyamatot követel, mely megfelel az üzenetnek, forrásainak és nyelvezetének, az egyházi közösség körülményeinek és az egyes hívôk állapotának, akikhez a katekézis szól. A hagyományban és a mai kateketikában mutatkozó jelentôségük miatt említésre méltó: a biblikus módszer, [505] a "dokumentáló pedagógia, " különös tekintettel a hitvallásra, amennyiben "a katekézis a hit dokumentumainak átadása", [506] a liturgikus és egyházi jelek módszere, a tömegtájékoztató eszközök sajátos módszere.
A jó kateketikai módszer biztosítja a tartalom iránti hűséget.
150. A hit közlése a katekézisben kegyelmi esemény, mely találkozást hoz létre Isten szava és az emberi tapasztalat között, látható jelekkel fejezôdik ki, s végül megnyílik a misztérium felé. Általunk nem mindig ismert, különbözô módokon történhet.
A katekézis történetét látva ma általában induktív (rávezetô) és deduktív (levezetô) útról beszélnek. Az induktív módszer abban áll, hogy tényeket mutat be (bibliai, liturgikus, az Egyház életében és a mindennapi életben elôforduló esményeket), azzal a céllal, hogy föltárja azok jelentését az isteni kinyilatkoztatásban. E módszernek nagy elônye, hogy hasonlít a kinyilatkoztatás lefolyásához; megfelel az emberi szellem mély törekvésének, tudniillik hogy a látható dolgokon keresztül eljusson az érthetô dolgok megismerésére; és hasonlít a hitbeli -- jeleken át történô -- megismerés sajátosságaihoz.
Az induktív módszer nem zárja ki, sôt igényli a deduktív módszert, mely a tényeket okaikból kiindulva írja le és magyarázza. A deduktív szintézis azonban csak akkor teljes értékű, ha az induktív folyamat kiegészíti.
151. Más a szó értelme, amikor "operatív" utakról van szó: az egyiket "kérügmatikusnak" (vagy lehajlónak) is nevezik, amikor az üzenet hirdetésének abból a formájából indulnak ki, mely a hit fô dokumentumaiban (Szentírás, liturgia, tanítás) található, és ebbôl vonja le az életre vonatkozó következtetéseket; a másikat "egzisztenciálisnak" (fölszállónak) mondják, amikor emberi problémákból és helyzetekbôl indulnak ki, s azokat Isten Igéjének fényével világítják meg. Önmagában bármelyik helyes lehet, ha tiszteletben tartják a fontos elemeket: a kegyelem misztériumát és az emberi értelmet, a hit megértését és az értelmes gondolkodást.
152. A tapasztalatnak, melyet állandóan és értékének megfelelôen becsülni kell, különbözô feladatai vannak a katekézisben.
a) Az emberben érdeklôdést, kérdéseket, reményt és félelmet, gondolkodást és ítéleteket serkent, melyek eredményeként fölébred a vágy a lét alakítására. A katekézis feladata, hogy az embereket figyelmessé tegye legfontosabb tapasztalataikra, segítse ôket fölébredt kérdéseik és igényeik evangéliumi megítélésében, és nevelje ôket új életfölfogásra. A személy így lesz képes arra, hogy tevékenyen és felelôsséggel viselkedjék Isten ajándékával kapcsolatban.
b) A tapasztalat segít megérteni a keresztény üzenetet. Jézus is így járt el, amikor fölhasználta az emberi tapasztalatokat és helyzeteket az eszkatologikus és transzcendens valóságok és a velük kapcsolatos viselkedési formák bemutatására. Ebbôl a szempontból a tapasztalat nélkülözhetetlen eszköz a kinyilatkoztatás tárgyi tartalmát jelentô igazságok fölfedezésére és elsajátítására.
c) E feladatok jelzik, hogy a hívô tapasztalat bizonyos módon az üdvösség megnyilvánulásának és megvalósulásának környezetévé válik, ahol Isten a megtestesülés pedagógiáját követve kegyelmével eléri az embert és üdvözíti. A katekétának segítenie kell az embert abban, hogy a tulajdon életét ebbôl a szemszögbôl nézze, hogy fölfoghassa a Szentlélek hívását a megtérésre, az elkötelezettségre, a reményre, és így egyre inkább fölfedezze Isten tervét a maga életében.
153. A kateketikai pedagógia állandó feladata, hogy a hittel világítsa meg és értelmezze a tapasztalatot. E feladatnak vannak nehézségei, de nem kerülheti ki azokat, nehogy az igazsággal szembeni mesterséges szembenállások vagy integrista értelmezések csapdájába essék.
A feladat akkor oldható meg, ha jól fölhasználják a mély emberi tapasztalatok, [509] és a kinyilatkoztatott üzenet közötti kapcsolatot, illetve kölcsönhatást. Bôséges bizonyságát adja ennek a próféták prédikációja, Krisztus prédikációja és az apostolok tanítása, melyek alapvetô és normatív támpontot adnak a hit és az emberi tapasztalat minden találkozásához az Egyház idejében.
154. A katekézis része az Egyház azon "emlékezetének" , mely megörökíti közöttünk az Úr jelenlétét. [511] Az emlékezôképesség gyakoroltatása ezért a kereszténység kezdetétôl fogva fontos alkotóeleme a hit pedagógiájának. A mechanikus memorizálás veszélyének elkerülésére az emlékeztetô technika mellett harmonikusan jelen kell lennie a megismerés különbözô tevékenységeinek, mint például a spontán válasz és a reflexió, a dialógus és a csönd, a szóbeli beszámoló és az írás. [512] Emlékezetbe vésendôk a hit fô formulái, hogy biztosítsák a pontos megfogalmazást és a közös tanításbeli, kulturális és nyelvi örökséget. A hit nyelvének biztos ismerete a hit szerinti élet elengedhetetlen föltétele. E formulákat azonban megfelelô magyarázat után összefoglalásként kell adni, és azoknak hűségesnek kell lenniük a keresztény üzenethez. Közéjük tartoznak bizonyos bibliai, dogmatikus, liturgikus szövegek és a keresztény hagyomány jól ismert imádságai (apostoli hitvallás, Miatyánk, Üdvözlégy). [513] "A hit és jámborság virágai -- hogy képszerűen fejezzük ki magunkat -- nem születnek meg abban a pusztaságban, melyet az emlékezet nélküli katekézis jelent. Arra azonban nagy gondot kell fordítani, hogy ezeket a szövegeket, miközben memorizálják ôket, lépésrôl lépésre egyre jobban meg is értsék, hogy mind közösségileg, mind egyénileg a keresztény élet forrásaivá válhassanak." [514]
155. Mélyebben nézve a hit formuláinak megtanulása és hívô megvallásuk a "traditio "és "redditio" hagyományos és gyümölcsözô gyakorlatához tartozik, mely által a katekézisben a hit átadásának (traditio) megfelel a növendék válasza (redditio), magában a katekézisben és késôbb az életben. [515] E módszer kedvez a kapott igazságban való nagyobb részesedésnek. Az a személyes válasz helyes és érett, mely teljesen tiszteletben tartja az átadott hit eredeti értelmét, és jelzi, hogy érti a (biblikus, liturgikus, doktrinális) nyelvet, amelyen közlik.
156. Semmiféle módszer, a legkipróbáltabb sem független a katekéta személyétôl, a katekézis bármely szakaszában.
A katekéta Szentlélektôl kapott karizmája, a megalapozott lelkiség és az élet egyértelmű tanúsága éltet minden módszert, és csak az Ô emberi és keresztény erényei biztosítják a szövegek és minden más segédeszköz jó használatát.
A katekéta természete szerint közvetítô, aki segíti az emberek és Isten misztériumának, illetve növendékeinek egymás közötti és a közösséggel való kapcsolatát. Ezért mindent meg kell tennie, hogy a saját kulturális értékelése, társadalmi helyzete és életmódja ne legyen akadály a hit útjában, hanem inkább teremtse meg annak föltételeit, hogy a keresztény üzenetet rajta keresztül keressék, elfogadják és elsajátítsák.
A katekéta nem feledkezhet meg arról, hogy az emberek hite a kegyelem és a szabadság gyümölcse, ezért gondoskodnia kell arról, hogy tevékenységét a Szentlélekbe vetett hit és az imádság állandóan támogassa.
Végül a legfontosabb, hogy a katekétának személyes kapcsolata legyen a növendékkel. E kapcsolat a nevelôi szándékból, a leleményes kreativitásból, a személy szabadságának és érettségének maximális tiszteletben tartásából táplálkozik.
A katekéta, amikor bölcs társa a növendékeknek, a katekézis egyik legértékesebb szolgálatát végzi: segíti a növendékeket abban, hogy fölismerjék, mire hívja ôket Isten.
157. A katekézis növendékeinek aktív részvétele képzési folyamatukban nemcsak az igaz emberi kapcsolatoknak felel meg, hanem egész különösen a kinyilatkoztatás és az üdvösség rendjének is. A keresztény élet rendes körülményei között ugyanis a hívôk arra hivatottak, hogy egyenként és közösségben tevékenyen válaszoljanak Isten ajándékára imádsággal, a szentségek vételével, a liturgikus cselekményekben való részvétellel, az egyházi és társadalmi szerepvállalással, a szeretet gyakorlásával, a nagy emberi értékek -- mint a szabadság, az igazságosság, a béke és a környezetvédelem -- elômozdításával.
A katekézisben tehát a növendékek vállalják a feladatot, hogy gyakorolják a hitet, a reményt és a szeretetet, tanulják az igaz ítéletalkotást, erôsítik a megtérési szándékot és a keresztény élet gyakorlatát.
A növendékek, fôként ha felnôttek, nagyon hozzá tudnak járulni a katekézis fejlôdéséhez, amennyiben hatékonyabb módokat javasolnak az üzenet megfogalmazására és megértésére, mint például: "megtételbôl megérteni," a keresés és a dialógus gyakorlása, vélemények szembesítése és cseréje.
158. A kateketikai pedagógia oly mértékben hatékony, amennyiben a keresztény közösség konkrét és jó példát ad az egyes hívôk életéhez. Ez akkor történik meg, ha a közösség úgy jelenik meg, mint a katekézis forrása, helye és célja. Tehát konkrét: a közösség a hívô tanúságtétel látható helye, gondoskodik tagjai képzésérôl. Isten családjaként fogadja ôket, és a hit növekedéséhez biztonságos környezetet ad. [519] Az Evangélium nyilvános és "kollektív" hirdetése mellett mindig elengedhetetlen a személyes kapcsolat Jézus és az apostolok példája szerint. Ily módon a személyes lelkiismeret könnyebben megszólítható, s a hit ajándéka -- amint ez általában a Szentlélek tevékenységében történik -- élôtôl élôhöz érkezik a növendékben, és ezért meggyôzôbb. [520]
159. A csoportnak jelentôs szerepe van a személyek fejlôdési folyamatában. Ez érvényes a katekézisre is, akár a kicsinyekrôl van szó, akiknél elôsegíti a szocializációt, akár a fiatalokról, akiknél a személyiség formálásában szinte életszükséglet a csoport, akár felnôttekrôl, akik között a dialógus, a megosztás és a kölcsönös felelôsség keresztény stílusát alakítja.
A katekéta, aki részese a csoport életének s annak folyamatait érzékeli és értékeli, fô feladatának tekintse, hogy az Egyház nevében az evangélium tevékeny tanúja legyen, aki képes arra, hogy saját érett hitének gyümölcseiben részesítse a többieket és bölcsen irányítsa a közös keresést.
Didaktikai jelentôségén túl a keresztény csoport arra hivatott, hogy a közösség megtapasztalásának és az egyházi életében való részesedésnek helyévé váljék, célját és teljes megnyilvánulását a minél teljesebb eucharisztikus közösségben találva meg. Jézus mondja: "Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok velük" (Mt 18,20).
160. "Korunk elsô Areopagusa a tömegtájékoztatás, amely elôsegíti az emberi nem egységesülését (...). A tömegkommunikáció akkora jelentôségre tett szert, hogy sokan a tájékozódás és képzés legfôbb eszközének tekintik, amely normát és viselkedésmintát nyújt az egyén, a család és a közösség számára." [523] Ezért a sok hagyományos eszköz mellett "a média használata lényegessé vált az evangelizáció és a katekézis számára". [524] Ugyanis "az Egyház vétkesnek érezné magát az Úr elôtt, ha nem használná föl ezeket a hatalmas eszközöket, melyeket az emberi értelem napról napra tökéletesít; (...) bennük találja meg a szószék modern és hatékony változatát. Jóvoltukból a sokasághoz tud szólni." [525] Ide számítanak: televízió, rádió, sajtó, hanglemezek, hangszalagok, video- és hangkazetták, CD-k és az audiovizuális készülékek. [526] Mindegyik sajátos sajátos szolgálatot tesz, de sajátos használatot is igényel; igényeiket tiszteletben kell tartani és jelentôségüket becsülni kell. [527] Egy jól programozott katekézisbôl e segédeszközök nem hiányozhatnak. Fontos elôsegíteni az egyházak közötti kölcsönzést, hogy az aránylag magas beszerzési és kezelési költségek csökkenjenek, az evangélium ügyének igazi szolgálata.
161. Ezen eszközök jó fölhasználása a katekétákra azt a súlyos feladatot rója, hogy ismerjék meg és megfelelô módon használják ôket. A nagy hatás miatt azonban, melyet a média a kultúrára gyakorol, nem szabad megfeledkezni arról, hogy "nem elegendô tehát csupán a keresztény üzenet és az Egyház tanításának terjesztésére felhasználni ôket, hanem magának ennek az üzenetnek kell beépülnie a modern hírközlés által az »új kultúrába«. Az »új kultúra« bonyolultsága nem annyira a tényekbôl ered, hanem abból, hogy az új nyelvezet, új technika, új lélektani tényezôk új közlési módon jelennek meg." [528] Isten kegyelmével csak így lesz képes az evangéliumi üzenet elérni az egyes emberek lelkiismeretét, és kiváltani "a személyes ragaszkodást és elkötelezettséget önmaga iránt". [529]
162. A tömegtájékoztató eszközök aktív szereplôinek és használóinak alkalmat kell adni arra, hogy fogadhassák az evangélium kegyelmét. Ez arra készteti a katekétákat, hogy külön csoportokat szervezzenek: a tömegtájékoztatásban dolgozókból, s számukra az Evangéliumot mint az igazság, a felelôsség és az isnpiráció területét kell megmutatni; a családokból -- melyek annyira ki vannak téve a tömegtájékoztatás befolyásának --, védelmükre, de még inkább a kritikai érzék és nevelés céljából; [530] a fiatalokból, akik részben használói, részben tevékeny alanyai ezen eszközöknek. "A tömegtájékoztató eszközök alkalmazása és befogadása tekintetében sürgôsen határozott és erôslelkű erôfeszítésre van szükség, mely elutasítja a monopólium és a manipuláció minden formáját, annak érdekében, hogy az igazság szeretetétôl vezérelt kritikai érzék kialakuljon, a szabadság és a személy méltósága védelmet kapjon és a népek hiteles kultúrája fölemelkedjék." [531]
"A nemzetek világosságául adtalak téged, hogy üdvösségemet elvidd a föld szélsô határáig" (Iz 49,6).
"És elment Názáretbe, ahol nevelkedett, és szokása szerint szombaton bement a zsinagógába, és fölkelt, hogy olvasson. Átadták neki Izaiás próféta könyvét; és amikor kigöngyölte a könyvet, rátalált a helyre, ahol írva állt: Az Úr Lelke rajtam; amiért fölkent engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy elbocsássam a megtörteket elengedésben, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.
És miután összetekerte a könyvet, visszaadta a szolgának és leült;
és mindazok szeme, akik a zsinagógában voltak, figyelemel tekintett rá.
Ô pedig szólni kezdett hozzájuk: Ma beteljesedett ez az Írás a fületekben."
(Lk 4,16--21)
163. Szolgálatának kezdetén Jézus kijelenti: arra küldetett, hogy a szegényeknek hirdesse az evangéliumot, [533] majd egész életével megerôsíti, hogy Isten országa minden embernek szól, a legelesettebbektôl kezdôdôen. Valójában Isten országának katekétája Ô mindenki számára: nagyoknak és kicsinyeknek, gazdagoknak és szegényeknek, egészségeseknek és betegeknek, közelieknek és távoliaknak, zsidóknak és pogányoknak, férfiaknak és nôknek, igazaknak és bűnösöknek, az egyszerű népnek és a hatalmasoknak, egyéneknek és csoportoknak. Mindenki rendelkezésére áll, mindenféle bajuk után érdeklôdik: szóval és tettel gyógyítva és megbocsátva, dorgálva és bátorítva lélekben és testben egyaránt.
Földi életét Jézus azzal fejezi be, hogy fölszólítja tanítványait: ugyanezt tegyék, hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek, [534] "minden népnek " (Mt 28,19; Lk 24,47) "a föld határáig" (ApCsel 1,8), idôben korlátlanul "a világ végéig" (Mt 28,20).
164. E feladatot az Egyház 2000 éve teljesíti az igehirdetés és a katekézis számtalan változatával, miközben a pünkösdi Lélek állandóan serkenti az evangelizáció kötelességének teljesítésére "görögöknek és barbároknak, bölcseknek és oktalanoknak"(Róm 1,14).
Így bontakoznak ki a hit pedagógiájának fô vonásai, melyek azt mutatják, hogy szorosan összefonódik a katekézis egyetemes nyitottsága és példaszerű megtestesülése a címzettek világában.
165. A katekézis címzettjei különbözô életkörülményeinek figyelembevétele [535] arra indítja a katekézist, hogy sokféle módon próbáljon velük találkozni és alkalmazza a különbözô igényekhez a keresztény üzenetet és a hit pedagógiáját. [536] Így ha a kezdeti hit állapotát nézzük, a katekumenok és a neofiták útja nyílik meg; a már megkereszteltek hite fejlôdésének figyelembevétele arra indítja a katekézist, hogy elmélyítse vagy -- ha szükséges -- fölelevenítse a hit alapjait. Ha a növendékek testi és lelki fejlôdését nézzük, a katekézis életkoronként tagolódik. Ha viszont a társadalmi--kulturális összefüggéseket nézzük, a katekézis csoportok szerint alakul.
166. Lehetetlen részletekbe menôen tárgyalni a katekézis minden lehetséges típusát, ezért e részben csak olyan szempontokat emelünk ki, melyek minden helyzetben fontosak lehetnek:
Valójában az inkulturáció problémájáról van szó, a hit tartalmával, a személyekkel és a kulturával kapcsolatban.
A részegyházak feladata, hogy nemzeti és regionális kateketikai Direktóriumaikban adjanak pontosabb és részletesebb elirányítást a helyi szükségleteknek és körülményeknek megfelelôen.
Minden hívô szükséglete és joga, hogy jó katekézist kapjon [537]
167. Minden megkeresztelt embernek, mivel Istentôl arra kapott meghívást, hogy elérkezzék a hit érettségére, szüksége s ezért joga is van a megfelelô katekézisre. Az Egyháznak feladata, hogy ezt a jogos igényt megfelelôen kielégítse.
Ennek érdekében mindenekelôtt azt kell figyelembe venni, hogy az Evangélium címzettje a "konkrét, történti ember" [538] , aki mindig az adott környezetben él, s mindig befolyásolják pszichológiai, társadalmi, kulturális és vallási tényezôk; akár tudja ezt, akár nem. [539] A katekézis folyamatában a növendéknek tevékeny, tudatos és felelôs személyként kell viselkednie, s nem lehet egyszerű, néma és passzív befogadó. [540]
168. Az egyes emberekre figyelés nem feledtetheti, hogy a katekézis címzettje a keresztény közösség mint ilyen és benne minden személy. Ha ugyanis igaz, hogy a katekézis az Egyház életének egészébôl meríti jogosságát és energiáját, az is igaz, hogy "az Egyház belsô növekedése, hogy megfelel-e Isten tervének, lényegében a katekézistôl függ". [542] Ezért az Evangélium szükséges alkalmazása tekintettel van a közösségre, és magában is foglalja azt.
169. "Továbbra is minden evangelizáció törvényének a kinyilatkoztatott ige megfelelôen alkalmazott hirdetésének kell maradnia." [544] Ennek belsô teológiai indoka a megtestesülés misztériumában rejlik; megfelel a józan emberi kapcsolattartás elemi pedagógiai igényeinek, és tükrözi az Egyház sok évszázados gyakorlatát.Az alkalmazkodás az Egyház sajátosan anyai tevékenysége, mely az embert úgy tekinti, mint "Isten szántóföldjét" (1Kor 3,9), melyet nem elítélnie kell, hanem reménykedve megmunkálnia. Egyenként akar találkozni az emberekkel, komolyan veszi a helyzetek és kultúrák különbségeit, és számol sokak közösségével az egyetlen üdvözítô Szóban. Az Evangéliumot úgy adja át, mint igazi ízes, tápláló és megfelelô táplálékot. Minden kezdeményezésnek ebbôl kell ihletet merítenie, és fel kell használni a katekéta tehetségét és kreativitását.
170. Az alkalmazás Isten Igéje továbbadásának körülményei szerint változik. [545] A körülményeket a katekézis címzettjeinek "kulturális, életkor- és lelki érettségbeli, társadalmi és egyházi különbségei" [546] határozzák meg. Igen nagy figyelmet kell rájuk fordítani. Azt sem szabad feledni, hogy a sokféle helyzetben az alkalmazásnak mindig a teljes személyt kell figyelembe vennie a maga egyediségében, ahogy az Egyház látja az embert. Ezért a katekézis nem elégszik meg azzal, hogy számba veszi a külsô körülményeket, hanem mindig számol a személy belsô világával, az emberi lény igazságával, "az Egyház elsô és alapvetô útjával". [547] Ez egy olyan alkalmazkodási folyamatot eredményez, mely annál megfelelôbb, minél inkább tekintettel van a személy belsô világából fakadó kérdésekre, törekvésekre, szükségletekre.
171. Az életkoronkénti katekézis a keresztény közösség alapvetô igénye. Egyrészt ugyanis a hit része a személy fejlôdésének; másrészt az élet minden szakaszában ki van téve az elkereszténytelenedés kihívásának, és szembe kell néznie a keresztény hivatás mindig új feladataival.
Jogosak tehát az életkoronkénti és kiegészítô katekézisek, ahogyan a címzettek szükségletei és képességei megkívánják. [548] Ezért az összes antropológiai--fejlôdéstani, teológiai--lelkipásztori tényezôre figyelemmel kell lenni, felhasználva a humán tudományok és pedagógia egyes életkorokra vontakozó eredményeit. Meg kell találni a módját, hogy a hit fejlôdésének egyes szakaszai szervesen tudjanak beépülni a személybe, külön ügyelve arra, hogy a gyermekkorban kapott katekézis harmonikusan egészüljön ki a késôbbiekben.
Ebbôl következôen pedagógiailag is szükségszerű, hogy a felnôtt katekézist vegyük alapul és annak fényénél rendezzük el a többi életkor katekézisét.
Itt csak néhány általános elemrôl és példa értékű javaslatról lesz szó, a részletek meghatározása a Püspöki Konferenciák és részegyházak kateketikai direktóriumaira tartozik.
172. Amikor felnôttekkel beszélünk a hitrôl, komolyan figyelni kell élettapasztalatukra, körülményeikre és a kihívásokra, melyekkel naponta szembe kell nézniük. A hittel kapcsolatban sok és sokféle kérdés merül föl bennük. [550] Ebbôl fakadóan meg lehet különböztetni:-- a hívô felnôtteket, akik hit melletti döntésükhöz hűségesen élnek és ôszintén akarják hitük elmélyítését; -- a megkeresztelt felnôtteket, akik nem kaptak megfelelô katekézist, vagy nem fejezték be a beavatási folyamatot, vagy eltávolodtak a hittôl, úgyhogy "quasi katekumennek" lehet tekinteni ôket; [551] -- kereszteletlen felnôtteket, akiknek a szó szoros értelmében vett katekumenátus való. [552] Végül meg kell említenünk azokat a felnôtteket, akik a katolikus Egyházzal nem teljes közösségben lévô keresztény közösségekbôl jönnek.
173. A felnôtteknek szóló katekézis olyan személyekhez szól, akiknek joga és kötelessége, hogy éretté tegyék a hit Istentôl kapott csíráit; [554] akiknek hivatása, hogy különbözô társadalmi szerepeket vállaljanak; akik mélyreható változásoknak és kríziseknek vannak kitéve. Ezért a felnôtt hitét állandóan magyarázni, növelni és védeni kell, hogy elnyerje a keresztény bölcsességet, mely értelmet, egységet és reményt tud adni a személyes, társadalmi és szellemi élet sok megnyilvánulásában. A felnôtt katekézisnek pontosan kell ismernie a hitében felnôtt személy általánosan jellemzô vonásait, be kell vezetnie a hit tartalmába; meg kell határoznia az elôadás állandó elemeit, a leghatékonyabb módszereket, ki kell választania a megfelelô és modelleket. Külön figyelmet érdemel a felnôttek katekétájának személye, képzése, és mindazok, akik egy közösség felnôtt tagjainak katekéziséért felelôsek. [555]
174. Azon tényezôk közül, melyek biztosítják a felnôttek hiteles és hatékony katekézisét, megemlítendôk: [556]
-- figyelem a címzettek felnôtt violtára, férfi és nôi mivoltára; figyelemmel a különbségekre, problémáikra és tapasztalataikra, és teljes tisztelettel lelki és kulturális adottságaikra;-- figyelem a felnôttek laikus voltára, akiknek a keresztség alapján "azáltal kell keresniük Isten Országát,, hogy a világ dolgait Istennek tetszô módon rendezik el" [557] és meghívást kaptak az életszentségre; [558]
-- figyelem a közösségi életre, hogy a felnôttek befogadásának és támogatásának helye legyen;-- figyelem a felnôttek lelkipásztori gondozásának átfogó tervére, melyben a katekézis kapcsolódik a liturgikus képzéshez és a karitatív szolgálatokhoz.
175. A felnôtt katekézisnek, hogy válaszoljon korunk legégetôbb kérdéseire, a keresztény hitet a maga teljességében, hitelesen és rendszerbe foglaltan kell elôadnia úgy, ahogy azt az Egyház értelmezi. Elsô helyet kell biztosítania az üdvösség hirdetésének; magyarázatot kell adnia a közkézen forgó nehézségekre, homályos dolgokra, félreértésekre, elôítéletekre és ellenvetésekre; meg kell mutatnia az üzenet lelki és erkölcsi erejét, s be kell vezetnie a Szentírás hívô olvasásába és az imádság gyakorlatába. Alapvetô szolgálatot tesz a felnôtt katekézisének a Katolikus Egyház Katekizmusa és -- vele összhangban -- az egyes Egyházak felnôttek számára készült katekizmusai.
Részleteiben a felnôtt katekézis feladatai a következôk:
-- Segítenie kell a feltámadott Krisztus Lelkében folyó élet alakulását és érlelôdését, aminek eszközei a szentségi pedagógia, lelkigyakorlatok, lelkivezetés...
-- Nevelnie kell korunk társadalmi--kulturális változásainak a hit fényénél történô helyes megítélésére. Ezáltal a keresztény nép segítséget kap ahhoz, hogy meg tudja ítélni civilizációnk értékeit és veszedelmeit, és megfelelô választ tudjon rájuk adni.
-- Tisztáznia kell a mai vallási és erkölcsi kérdéseket, azaz azokat a kérdéseket, melyek a mai emberekben merülnek föl pl. a köz- és egyéni erkölcs, a szociális kérdés, az új nemzedék nevelése tárgyában.
-- Tisztáznia kell a világi tevékenység és az egyházi tevékenység közötti kapcsolatokat, kimutatva különbségeiket, átfedéseiket és kellô kölcsönhatásokat. Ezért az Egyház szociális tanítása a felnôttek képzésének integrális része.
-- Ki kell dolgoznia a hit racionális alapjait. A hit és a hit tárgyainak helyes megértése összhangban van az emberi értelem igényeivel, s az Evangélium mindig maradandó és aktuális. Elô kell tehát mozdítani a keresztény gondolkodás és kultúra lelkipásztori gondozását. Ez segíti majd legyôzni az integrizmus és funtamentalizmus különbözô formáit és az önkényes szubjektív értelmezéseket is.
-- Arra kell nevelnie, hogy a felnôtt keresztények felelôsséget vállaljanak az Egyház küldetésében és tanúságot tudjanak tenni a társadalomban.
A felnôtteket segíteni kell, hogy fedezzék fel, értékeljék és használják -- mind az egyházi közöségben, mind a társadalomban -- minden természetes adottságukat és kegyelemi ajándékaikat. Így elkerülhetô a néhány mai társadalomban gyakori eltömegesedés és elnévtelenedés veszedelme, melyek az indentitás elveszítéséhez és a személyes adottságok lebecsüléséhez vezetnek.
176. Vannak olyan helyzetek és körülmények, melyek a katekézis különleges formáit kívánják meg:
-- a keresztény beavatás katekézise, más szóval a felnôttek katekumenátusa, melyrôl a RICA rendelkezett;
-- Isten népének szóló, a hagyományos formákat kellôen alkalmazó katekézis végig a liturgikus éven, vagy rendkívüli módon missziók alkalmával;
-- a tökéletesítô katekézis, mely azoknak szól, akiknek a közösségben képzési feladata van: a katekétáknak vagy a laikus apostolkodás felelôseinek;
-- az életfordulókra, pl. házasságra, gyermek keresztségére és a keresztény beavatás másik két szentségére, az ifjúkor nehézségeire felkészítô katekézis. Olyan pilanatok ezek, amelyek nagyon kedvezôek az élet értelme kérdésének felvetésére és megválaszolására;
-- különleges élethelyzetekre -- pl. munkavállalás, katonaság, kivándorlás -- felkészítô katekézis. Olyan változások ezek, melyek belsôleg gazdagíthatnak, ugyanakkor csalódásokat okozhatnak, s ilyenkor szükség van Isten Igéje világosságára és támogatására;
-- a szabadidô felhasználására felkészítô katekézis, különösen a vakáció, szabadság, turistautak esetében;
-- az Egyház és társadalom különleges eseményeire felkészítô katekézis.
Ezek és sok egyéb más különleges katekézis természetesen csatlakozik a folyamatos, rendszeres katekézishez, melyet minden egyházi közösségnek biztosítania kell felnôtt tagjai számára.
177. Ez az életkor, melyet hagyományosan kisgyermek- vagy iskoláskor elôtti korra és gyermekkorra osztanak, a hit és az értelem számára egyaránt az életkezdés ideje. "A gyermekkorban kiváló lehetôségek nyílnak mind az Egyház építésére, mind a társadalom emberibbé tételére." [563] A gyermek a keresztség következtében Isten gyermeke és Krisztus szava szerint a mennyek országának kiváltságos tagja. [564] Ma, különbözô okok miatt, a gyermek nagyobb tiszteletet és segítséget érdemel, mint korábban, emberi és lelki fejlôdéséhez, a katekézis révén is, mely nem hiányozhat a keresztény gyermekek életébôl. Aki ugyanis megajándékozta ôket az élettel és gazdagította azt a keresztséggel, annak kötelessége, hogy továbbra is gondoskodjék róluk.
178. A kicsinyek katekézise szükségszerűen kapcsolódik sajátos élethelyezetükhöz, és egymást kiegészítô nevelôk tevékenységéhez.Néhány különösen fontos és általános tényezôt kiemelhetünk:-- A kisgyermek- és gyermekkor az emberi és keresztény nevelés elsô szocializációs periódusa a családban, az iskolában és az Egyházban, ezért döntô fontosságú a hit késôbbi életre nézve.
-- Megbízható hagyomány szerint ebben az idôszakban fejezôdik be a keresztséggel megkezdett keresztény beavatás. A szentségek vételével kezdôdik a gyermek hitének rendszeres nevelése és bevezetése a Egyház életébe. [566]
--
-- A gyermekkorban a katekézis kiemelkedôen nevelô jellegű, s arra törekszik, hogy kibontakoztassa azokat az emberi adottságokat, amelyek antropológiai szemontból megalapozzák a hit életét, mint pl. a bizalmat, a hálát, az önátadást, a segítségkérést, az örömteli részvételt... Az imádságra nevelés, a Szentírásba való bevezetés a kicsinyek keresztény nevelésének lényeges szempontjai. [567]
--
-- Végül látni kell két alapvetô élettér nevelôi fontosságát: a családét és az iskoláét. A családi katekézis nem helyettesíthetô mással, elsôsorban pozitív, befogadó szerepe, a felnôttek vonzó példája, a hit elsô kifejezett gyakorlása miatt.
179. Az iskolába kerülés a gyermek számára azt jelenti, hogy bekerül a családnál nagyobb közösségbe, ami lehetôséget ad értelmi, érzelmi, magatartásbeli fejlôdéséhez. Az iskolában gyakran van valamilyen hitoktatás is.
Mindez a katekézistôl és katekétáktól együttműködést kíván a szülôkkel és a tanítókkal az adott lehetôségek között. [568] A lelkipásztorok el ne feledjék, hogy az Egyházat építik, amikor segítséget nyújtanak a szülôknek és a nevelôknek, hogy jól tudják teljesíteni küldetésüket. Ezen túlmenôen jó alkalmul szolgál a felnôtt katekézis számára. [569]
180. Valójában vannak, mégpedig nagy számmal, olyan kisgyermekek és gyermekek, akik nagyon hátrányos helyzetben vannak, mert hiányzik számukra a család vallásos támasza, vagy azért, mert nincs igazi családjuk, vagy mert nem járnak iskolába, bizonytalan anyagi helyzetben élnek, kevésbé tehetségesek, vagy más adottság miatt. Sokan közülük meg sincsenek keresztelve, mások nem tudják befejezni a beavatás megkezdett útját. A keresztény közösség feladata a nagylelkű, szakszerű és reális kisegítés azáltal, hogy keresik a kapcsolatot az ilyen családokkal, megfelelô iskolai nevelést javasolnak és biztosítják a gyermekek számára megfelelô katekézist.
181. Általában elmondható, hogy annak a lelki és kulturális krízisnek, mely a világot gyötri, [573] elsô áldozatai a fiatal nemzedékek. De az is igaz, hogy a jobb társadalom iránti elkötelezettség bennük találja meg legjobb reményét.Ennek még jobban kell serkentenie az Egyházat, hogy bátran és kreatív módon hirdesse az Evangéliumot a fiatalok világának.
A tapasztalat mutatja, hogy nagyon hasznos különbséget tenni a serdülés elôtti kor, a serdülôkor és az ifjúkor között, felhasználva az ide vonatkozó tudományos eredeményeket és a különbözô országok körülményeinek ismeretét.
Az úgynevezett fejlett országokban különösen érzékelhetô a serdülés elôtti korban lévôk problémája: nem eléggé veszik figyelembe ennek a korosztálynak a nehézségeit, igényeit, emberi és lelki adottságait, olyannyira, hogy tagadó korosztályról lehet beszélni.
Nagyon gyakori eset, hogy egy fiú vagy leány, miután részesül a bérmálás szentségében, ezzel befejezi a beavatási folyamatot, s ezzel egyidejűleg szinte teljesen eltávolodik a hit gyakorlásától. Ezzel komolyan számolni kell, s ki kell alakítani a szükséges, sajátos lelkipásztori választ, fölhasználva a beavatási folyamat nevelôi adottságait.
Ami a másik két csoportot illeti, jó megkülönböztetni a serdülôket és az ifjakat, tudva, hogy nagyon nehéz éles határt vonni közéjük. Ez a két periódus nagy általánosságban a felnôttkor elôtti idôszakot foglalja magában.
Az ifjúkorúnak szóló katekézist is mélyen át kell gondolni és erôsíteni kell.
182. Az Egyház a fiatalokat úgy tekinti, mint "reménységet" s mint "nagy kihívást az Egyház jövôje számára". [575] A gyors és nagyméretű kulturális és társadalmi változások, a fiatalok számának növekedése, a felnôttkor felelôsségének vállalása elôtti nem rövid idôszak, a munkanélküliség és nem kevés országban a súlyos elmaradottság, a fogyasztói társadalom nyomása..., mindez a fiatalok világát a várakozás, de nem ritkán a csalódás, az unalom, a félelem és kirekesztôdés világává teszi. Sokukban alapmagatartássá lesz az Egyháztól való eltávolodás vagy legalábbis a bizalmatlanság az Egyház iránt. Ebben gyakran a család vallási--erkölcsi támaszának hiánya és a kapott katekézis hiányosságai és gyengéi mutatkoznak meg.
Ugyanakkor sokan közülük bátran törekszenek az értelmes életre, a szolidaritásra, a szociális elkötelezettségre, a vallási tapasztalatokra.
183. Mindebbôl adódik néhány következmény a katekézis számára.
A hit szolgálata mindenekelôtt észreveszi a fiatalok helyzetének fény- és árnyoldalait úgy, ahogy az élet különbözô helyzeteiben mutatkozik.
A katekézis szíve az a válasz, melyet Krisztus az evangéliumi ifjúnak mondott. [576] E válasz minden ifjúnak mint ifjúnak szól, figyelmes megértéssel problémáik iránt. A fiatalok ugyanis az Evangéliumban Krisztus beszélgetôpartnereinek mutatkoznak, aki feltárja nekik "páratlan gazdagságukat" és sürgeti ôket a személyes és közösségi gyarapodásra, ami döntô jelentôségű mind az Egyház, mind a társadalom számára. [577] Ezért a fiatalokat nem szabad csupán a katekézis tárgyának tekinteni, hanem úgy kell szemlélni, mint "aktív alanyokat, az evangelizáció tevékeny résztvevôit és a társadalmi megújulás megvalósítóit". [578]
184. A feladat nagysága miatt a részegyházak, a nemzeti és regionális püspöki konferenciák dolga lesz az egész összefüggésében a helyi igényekre választ találni.
Néhány általános vonást föl tudunk vázolni:
-- Számolni kell a vallási helyzet sokféleségével: vannak kereszteletlen fiatalok, mások nem fejezték be a keresztény beavatást vagy olykor súlyos hitválságban vannak, mások dönteni akarnak vagy már döntöttek is a hit mellett, de segítséget kérnek hozzá.
-- Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az a katekézis lesz gyümölcsözô, amely a gyermekek, serdülôk és ifjak -- életük minden problémáját érzékelô -- lelkipásztori gondozásának összefüggésében tud kibontakozni. Ennek érdekében a katekézist ki kell egészítenie a helyzetelemzésnek, a humán és pedagógiai tudományok eredményeinek, laikus hívôk s a fiatalok részvételének.
-- A katekézis hatékonyságát biztosítja és növeli a jól irányított csoport tevékenysége, a jól működô ifjúsági egyesülethez tartozás, [580] a fiatalokkal való személyes törédés, beleértve a lelki vezetést is.
185. A ifjúsági katekézis különbözô formái között a körülményeknek megfelelôen gondoskodni kell az iskoláskorúak katekumenátusáról, a keresztény beavatás katekézisérôl, elôre meghatározott témák katekézisérôl, egyéb többé-kevésbé rendszeres tájékoztató találkozásokról...
Általánosságban a fiatalok katekézisének új utakon kell elindulnia, nyitottnak kell lennie ezen korosztály teológiai, etikai, történelmi, szociális, stb. problémái elôtt. Részleteiben megfelelô helyet kell biztosítani benne az igazságra és az Evangélium szerinti szabadságra nevelésnek, a hivatást tisztázó beszélgetéseknek, a keresztény elkötelezettségnek a társadalom iránt, a missziós felelôsségnek. [581] Kiemelendô, hogy a fiatalok mai evangelizációjának gyakran inkább missziós, mint szoros értelemben vett katekumenátus jellegűnek kell lennie. A fiatalok közötti apostolkodás ugyanis gyakran kénytelen alapvetô emberi dolgokra és elemi hitbeli ismeretekre tanítani a fiatalokat, s ezzel elôkészíteni ôket a szorosan vett katekumenátusra, ezért gyakran az általános nevelôi tevékenységen belül erôsíteni a katekumenátust megelôzô nevelést.
Megoldandó a fiatalok "nyelvezetének" (felfogás, érzékenység, ízlés, stílus, szótár, stb.) és az Egyház (katekéta, katekézis) által használt nyelvezet különbségének problémája. Ezért sürgetôen szükség van "a katekézis fiatalokhoz való alkalmazkodására", amely képes "türelemmel és bölcsen" lefordítani a fiatalok nyelvére "Krisztus üzenetét, anélkül hogy elárulná azt". [582] AZ ÖREGEK KATEKÉZISE [583]
186. A világ sok országában új és sajátos lelkipásztori feladatot jelent az Egyháznak az öregek egyre növekvô száma. Gyakran úgy tekintik ôket, mint passzív alanyokat, akik csak terhet jelentenek. A hit fényénél azonban úgy kell tekintenünk ôket, mint Isten ajándékát az Egyháznak és a társadalomnak, akik felé megfelelô katekézissel is kell fordulni. Mint a többi hívônek, nekik is joguk van a katekézisre, és kötelességük elfogadni azt.
Számolni kell a különféle körülményekkel: személyes, családi, társadalmi állapottal, különösen a magány és a kirekesztettség próbatételével. Alapvetô feladata van a családnak, mivel ott a hit hirdetése a szeretet és az elfogadás légkörében történhet, ami minden egyébnél jobban bizonyítja az Ige erejét.
Bárhogyan történik is, az öregek katekézisében kapcsolódjék össze a hit tartalmának átadása a katekéta és a hívô közösség szíves jelenlétével. Ezért kívánatos, hogy az öregek a közösség kateketikai életében teljesen vegyenek részt.
187. Az öregek katekézisének tekintettel kell lennie címzettjei hitbeli állapotára: elérkezhet valaki az öregkorba érett és gazdag hittel; ilyenkor a katekézis végéhez segíti a hit útján, s a hálát és a bizakodó várakozást ébresztgeti. Mások többé-kevésbé halvány hittel és gyenge hívô gyakorlattal élnek; ilyenkor a katekézis új megvilágosodás és vallásos tapasztalatok forrása. Amikor egy öreg ember mély lelki és testi sérüléseket hordoz, a katekézis segít neki imádkozni, megbocsátani, megbékélni.
Az öreg ember állapota minden esetben a remény katekézisét igényli, mely az Istennel való végsô találkozásra készít fel.
Neki magának jótétemény, a közösséget meg gazdagítja, ha az idôs keresztény olyan hitrôl tesz tanúságot, amely annál inkább felfénylik, minél inkább közeledik az Úrral való találkozás nagy pillanata.
188. A Szentírás úgy mutatja be az idôs hívôt, mint az istenfélelemmel és bölcsességgel teli személy szimbólumát, aki gazdag élettapasztalat birtokában szinte természetes "katekétája" a közösségnek. Ugyanis a hit hagyományának tanúja, az élet mestere, a szeretet gyakorlója. A katekézis megbecsüli ezt a kegyelmet: segíti az öreg személyt a benne rejlô gazdag lehetôségek felfedezésére; segíti, hogy a kicsinyek -- akik annyira tudják becsülni az öregeket --, a fiatalok és felnôttek katekétája legyen. Ez elômozdítja a nemzedékek között annyira fontos dialógust a családban és a társadalomban.
189. Minden keresztény közösség azokra, akik testi vagy lelki fogyatékosságban szenvednek vagy más hátrány sújtja ôket, fôleg ha kiskorúak, úgy tekint, mint akiket az Úr megkülönböztetett szeretettel szeret. A fokozódó társadalmi és egyházi felelôsségérzet és a sajátosan erre szakosodott pedagógia tagadhatatlan fejlôdése azt eredményezi, hogy a család és más nevelô intézmények e személyeknek, akiknek mint megkeresztelt embereknek joguk van hozzá -- vagy ha kereszteletlenek, meghívásuk van az üdvösségre --, megfelelô katekézist nyújtsanak. Az Atya e gyengébb gyermekek iránti szeretete és Jézus állandó jelenléte Lelkével együtt ébreszti a bizalmat, hogy mindenki, bármennyire fogyatékos, képes növekedni az életszentségben.
A hitre nevelés, mely elsôsorban a családnak szól, megfelelô és személyes utakat igényel, figyelembe veszi a pedagógiai kutatások eredményeit, és azokat az egész személyt érintô nevelésben gyümölcsözteti. Másrészt kerülendô a veszedelem, hogy a szükségszerűen sajátos katekézis elszigetelôdjék a közösség lelkipásztori gondozásától. Hogy ez meg ne történjék, a közösséget állandóan tájékoztatni kell és be kell vonni. Az ilyen katekézis sajátos igényei a katekétáktól külön szaktudást várnak, s még érdemszerzôbbé teszik szolgálatukat.
190. Ugyanígy kell kezelni az elszigetelôdött -- ahhoz közel álló vagy már belesodródott -- személyeket, mint például a kivándorlókat, menekülteket, nomádokat, hajléktalanokat, krónikus betegeket, drogfüggôket, börtönben lévôket, foglyokat... Jézus ünnepélyes kijelentése, mellyel magáénak vallja "a legkisebb testvéreinek" (Mt 25,40.45) tett jót, biztosítja a kegyelmet a jótékonysághoz e nehéz helyzetekben. A hatékony katekézis maradandó jelei: a "helyzetek" megkülönböztetési képessége, az egyes emberek kérdéseinek és szükségleteinek fölismerése, a személyes találkozás keresése nagylelkű türelemmel, a konkrét körülményeknek megfelelô határozott cselekvés és a nem közvetlen, esetleges katekézishez folyamodás. A közösségnek testvérien támogatnia kell az ilyen szolgálatot végzô katekétákat.
191. A katekézis ma találkozhat olyan Krisztus-hívô rétegekkel, melyek foglalkozásuk, tágabb kulturális sajátosságaik miatt katekézisükben rendkívüli utakat igényelnek.
Ilyen a munkásoknak, szabadfoglalkozásúaknak, művészeknek, tudósoknak, egyetemistáknak szóló katekézis... Nagyon ajánlott, hogy e sajátos csoport-katekézisek a keresztény közösség egészének útjához kapcsolódjanak.
Természetesen ezek a rétegek nekik megfelelô különleges módszereket és nyelvet igényelnek, mely ugyanakkor teljesen hűséges az átadandó üzenethez. [586]
192. A hit szolgálata ma nagyon figyelembe veszi az életkörülményeket, hiszen egy konkrét személy élete abban folyik, hatások onnan érik, és ô oda hat vissza és ott teljesíti kötelességeit. Általánosságban és példaként két nagy környezetet említünk, melyek a katekézis különbözô formáit igénylik: a falusi és a városi környezetet. A falusi embereknek szóló katekézis szükségszerűen a falun fölmerülô problémákkal foglalkozik, a szegénységhez és nyomorhoz kapcsolódó szükségletekkel. A falusi környezetben gyakran megtalálható a félelem és a babona, ugyanakkor gazdag az egyszerűségben, az életbe vetett bizalomban, a szolidaritásban, az Istenbe vetett hitben és a vallásos hagyományok hűséges ôrzésében.
A városi embereknek szóló katekézisnek számolnia kell szélsôséges helyzetekkel is, melyek a tobzódó gazdagságtól a nyomorig és elszigetelôdésig terjednek. Az életritmus gyakran okoz stresszt, nagy a mozgékonyság, fenyeget a menekülés kényszere és a kötelességek alóli kibúvás, gyakori a fájdalmas névtelenség és a magány...
Mindegyik környezet számára jól meggondoltan kell végezni a hit szolgálatát, jól fölkészült katekétákkal, megfelelô segédeszközökkel, igénybe véve a tömegtájékoztató eszközöket is...
193. Sok közösség és egyén hivatott arra, hogy egy "pluralista" és szekularizált világban éljen, [588] melyben megtalálható a hitetlenség és vallási közömbösség, de a kulturális és vallási pluralizmus eleven formái is. Sokakban mutatkozik az értékek és a biztonság határozott keresése, de nem hiányoznak a hamis vallások és a hithez való bizonytalan csatlakozás sem. E bonyolult helyzetben megtörténhet, hogy keresztények elbizonytalanodnak és eltévednek, nem tudnak szembenézni a jelenségekkel, sem az azokban keringô üzeneteket nem tudják megítélni. Elhagyják a szabályos vallásgyakorlatot, s végül úgy élnek, mintha Isten nem létezne, s gyakran pótvallásokhoz folyamodnak. Hitük veszedelemben forog, s félô, hogy -- ha kellô táplálékot és támogatást nem kap -- kialszik és meghal.
194. Elengedhetetlen az evangelizáló katekézis, vagyis az "olyan katekézis, melyet eltölt az Evangélium éltetô nedve, s amely a korhoz és a személyekhez szólni tudó nyelvet használ". [589] A keresztényeket arra akarja nevelni, hogy nyitottan és a világgal való dialógusban legyenek tudatában megkeresztelt, hívô és egyháztag mivoltuknak. Emlékezteti ôket a hit alapelemeire. Buzdítja a valóságos megtérésre, elmélyíti bennük a keresztény üzenet igazságát és értékeit, minden elméleti és gyakorlati ellenvetéssel szemben, segíti ôket, hogy a mindennapi életben fölismerjék és élni tudják az evangéliumot, képessé teszi ôket, hogy számot tudjanak adni reményükrôl, [590] bátorítja ôket, hogy a tanúságtétellel, a dialógussal és az igehirdetéssel teljesítsék missziós hivatásukat.
195. A keresztény közösségekben a katolikus valóság élô természetének megfelelôen megvannak az istenkeresésnek és a vallásos életnek sajátos megnyilvánulásai, telve buzgósággal és megindító jószándékkal; ezeket joggal nevezzük "népi jámborságnak". "Olyan Isten utáni szomjúságot fejez ki, melyet csak az egyszerű és lélekben szegények tudnak átélni; nagylelkűvé és áldozatkésszé tesz egész a hôsiességig, amikor a hit megvallásáról van szó: jó érzéket ad Isten kimondhatatlan tulajdonságainak -- például az atyaság, a gondviselés, az állandó és szeretô jelenlét -- ízleléséhez, másutt alig tapasztalható erényeket hoz felszínre: türelmet, a mindennapok keresztjének ismeretét, elvonatkoztató képességet, mások iránti nyitottságot, áhítatot." [592] Gazdag, de sebezhetô valóság, a mélyén rejlô hit tisztulásra és erôsítésre szorul. Olyan katekézisre van tehát szükség, mely képes összegyűjteni az ilyen adottságok vallási értékeit, és képes segíteni a fanatizmus, a babona, a szinkretizmus és a vallási tudatlanság legyôzésében. "Helyes vezetés mellett e népi jámborság hozzásegít ahhoz, hogy a néptömegek igazán találkozni tudjanak Istennel Jézus Krisztusban." [593]
196. A hívôk Mária-tisztelete is sokféle formát öltött helyek és korok, a népek kulturális hagyományai és vallásos érzéke szerint. A Mária-tisztelet e formái megújult katekézist igényelnek, mely lehetôvé teszi a mulandó elemek cseréjét és a maradandók megbecsülését, és beépíti az egyházi Tanítóhivatal mariológiai tanítását.Az ilyen katekézisre igen nagy szükség van. Nagyon jó, ha világosan kifejezi a mariológiában megmutatkozó szentháromságos, krisztológiai és egyháztani vonásokat. Emellett a Mária-ájtatosságok felülvizsgálatában vagy alkotásában figyelemmel kell lenni a biblikus, liturgikus, ökumenikus és antropológiai szabályokra. [594]
197. Minden keresztény közösséget természetének megfelelôen indít a Szentlélek arra, hogy ismerje föl ökumenikus hivatását abban a helyzetben, amelyben él, és vegyen részt az ökumenikus dialógusban és a keresztények egységét szolgáló kezdeményezésekben. Ezért a katekézisnek mindig és mindenütt "ökumenikus jellegűnek" [596] kell lennie. Ezt elsôsorban azzal valósítja meg, hogy az egész kinyilatkoztatást -- melynek letéteményét az igazságok hierarchiájának tiszteletben tartásával a katolikus Egyház ôrzi -- elôadja; [597] második helyen a katekézis rávilágít a hit azon egységére, mely a keresztények között fönnáll, s ugyanakkor elmagyarázza a meglévô megosztottságokat és a megszüntetésük érdekében teendô lépéseket. [598] Emellett a katekézis -- különösen a Szentírás szeretetének ápolásával -- ébreszti és táplálja az egység igaz vágyát. Végül a gyermekeket, ifjakat és felnôtteket arra készíti föl, hogy katolikus mivoltukat ôrizve és tisztelve a többiek hitét, legyenek kapcsolatban más vallású testvéreikkel.
198. Különbözô keresztény vallások együttélése esetén a püspökök alkalmasnak, sôt szükségesnek ítélhetik az együttműködés meghatározott formáit katolikusok és más keresztények között a katekézisben. Nagyon fontos azonban, hogy a katolikusok számára más módon és fokozott gonddal biztosítsanak egy kifejezetten katolikus katekézist. [599] A hitoktatásnak olyan iskolában, melyben különbözô keresztény vallásokhoz tartozó növendékek tanulnak, ökumenikus értéke van akkor, ha hitelesen mutatja be a keresztény tanítást. Alkalmat kínál ugyanis a dialógusra, mely eloszlathatja a tudatlanságot és az elôítéleteket és nyitottá tud tenni a jobb, kölcsönös megértésre.
199. Különös figyelmet igényel a katekézis és a zsidó vallás kapcsolata. [600] Ugyanis "az Egyház, Isten népe az új Szövetségben saját misztériumát vizsgálja, fölfedezi kapcsolatát a zsidó néppel, melyhez elôbb szólt a mi Urunk, Istenünk". [601] "A vallásoktatásnak, a katekézisnek és a prédikációnak nemcsak tárgyilagosságra, igazságosságra és toleranciára kell nevelnie, hanem a megértésre és a dialógusra is. Hagyományaink túlságosan közeliek egymáshoz, ezért nem feledkezhetünk meg egymásról. Egymás megismerését minden fokon elô kell mozdítani." [602] Egész pontosan a katekézis célja az antiszemitizmus minden formájának legyôzése. [603]
200. A keresztények napjainkban többnyire sokvallású környezetben s nem ritkán kisebbségben élnek. Ilyen helyzetben, különösen az iszlámmal kapcsolatban, a katekézis nagyon fontos és arra hivatott, hogy sokféle feladatát különleges felelôsséggel oldja meg.Elsôsorban elmélyíti és erôsíti a hívôk identitását -- fôként amikor kisebbségben vannak -- megfelelô alkalmazkodással vagy inkulturációval úgy, hogy szembesíti Jézus Krisztus Evangéliumát a többi vallás üzenetével. Ehhez azonban elengedhetetlenek az erôs és buzgó keresztény közösségek és a jól fölkészített, bennszülött katekéták.
Másodsorban a katekézis segíti a többi vallás jelenlétének tudatosítását. Képessé teszi a hívôket arra, hogy fölismerjék bennük a keresztény üzenettel ellenkezô elemeket, de arra is neveli ôket, hogy gyűjtsék össze az Evangélium bennük található magvait (semina verbi), melyek elô tudnak készíteni az evangéliumra.
Harmadsorban a katekézis minden hívôben éleszti a missziós érzéket, ami a hit melletti egyértelmű tanúságtételben, a kölcsönös megértésben és tiszteletben, a dialógusban, a személyi jogok és a szegények védelmében való együttműködésben s -- ahol lehetséges -- az Evangélium kifejezett hirdetésében nyilvánul meg.
201. Manapság a vallási és kulturális relativizmus légkörében, sok a keresztény nem megfelelô magatartása miatt virágzanak az "új vallási mozgalmak", melyeket szektáknak vagy kultuszoknak is hívnak. A sokféle név és irányzat nagyon nehezen rendszerezhetô pontos keretek között. Amennyire kívülrôl látható, különbséget lehet tenni a keresztény eredetű, a keleti vallásokból származó és az ezoterikus hagyományokat követô mozgalmak között. Mind olyan tanításokat és életvitelt hirdetnek, mely eltávolít a keresztény hit tartalmától. A hitükben veszélyeztetett keresztények számára tehát szükséges "egy olyan evangelizáció s rendszeres és átfogó katekézis, melyet az ezeket életté formáló tanúságtétel kísér". [606] Le kell gyôzni ugyanis a tudatlanság és az elôítélet kísértéseit; a hívôket segíteni kell, hogy igazán találkozni tudjanak a Szentírással, támogatva ôket az imaélet tapasztalatainak megszerzésében, védve ôket a tévedés magvetôitôl, a kapott hit iránti felelôsségre nevelve és evangéliumi szeretet tüzével közeledve a magány, a szegénység és a szenvedés veszélyes helyzeteihez. E mozgalmakat a bennük megnyilvánuló vallásos törekvések miatt "evangelizálandó Areopagosznak" lehet tekinteni, ahol a legégetôbb kérdések választ kaphatnak. "Az Egyház mérhetetlen lelki örökséget tud fölkínálni az emberiségnek Krisztusban, aki »az Útnak, az Igazságnak és az Életnek« vallotta magát (Jn 14,6)". [607]
202. "Megállapíthatjuk, hogy a katekézisnek, de általában az egész evangelizációnak is az a célja, hogy az evangélium erejét mélyen beoltsa az emberi kultúrába és a kultúra különbözô formáiba." [610] Az elôzôekben már elmondtuk a kateketikai alkalmazkodás és inkulturáció elveit. [611] Most elegendô megerôsítenünk, hogy a kateketikai folyamat szükséges és kiemelkedô vezérlôje a Tanítóhivatal által magyarázott és a teológia által elmélyített "hitszabály". Azt sem szabad feledni, hogy a katekézis története, fôként az egyházatyák korában, sok szempontból a hit inkulturációjának története, s mint ilyen kutatást és elmélkedést érdemel. Olyan történet ez, mely nem zárul le, és az evangélium elsajátítása hosszú idôt igényel.
E fejezetben néhány módszertani jelzést adunk ahhoz a feladathoz, mely amennyire szükséges, annyira igényes, egyáltalán nem könnyű, s ki van téve a szinkretizmus s más félreértések veszedelmének. Elmondható e ma különösen fontos témáról, hogy a katekézis szempontjából általános és jól programozott kutatást igényel.
203. Az alábbiakban összefoglalt elemek szerves egységet alkotnak:-- a maga valóságában kell megismerni a személyek kultúráját és azt, hogy mennyire hatja át életüket;
-- föl kell ismerni a kultúra elemeit magában az Evangéliumban, hangsúlyozván, hogy az Evangélium nem valami emberi kultúrtalajból fakadt, ugyanakkor elismerve, hogy az Evangélium nem szakítható el a kultúráktól, melyekbe kezdettôl fogva beleszövôdött, s melyeknek a századok során átadatott;
-- hirdetni kell a belsô változást, tudniillik a megtérést, melyet az Evangélium mint "átalakító és újjászülô" [613] erô vált ki a kultúrákban;
-- tanúságot kell tenni arról, hogy az Evangélium transzcendens valóság, s nem merül ki a kultúrában, ugyanakkor föl kell ismerni a kultúrában föllelhetô evangéliumi magvakat;
-- elô kell mozdítani az Evangélium új kifejezési formáját, mely megfelel az evangelizált kultúrának, törekedvén a hit olyan nyelvére, mely a hívôk közös öröksége, s ezért a kommunió alapvetô tényezôje;
-- épen kell ôrizni az Egyház hitének tartalmát, és gondoskodni kell róla, hogy a hagyomány tanbeli formuláinak magyarázata vegye figyelembe a címzettek kulturális és történelmi helyzetét, mindig elkerülve a tartalmi csonkításokat és hamisításokat.
204. A katekézisnek el kell hárítania a kultúra minden kártékony beavatkozását, ugyanakkor nem korlátozódhat arra, hogy "fölékesítsen" egy kultúrát az Evangéliummal, hanem "mélyen, az élet gyökeréig hatóan", [614] az emberi kultúra és kultúrák gyökeréig hatóan kell közölnie az Evangéliumot. Ebbôl egymásra ható tényezôkbôl álló dinamikus folyamat származik: törekedni kell meghallani Isten szavának visszhangját a népek kultúrájában (pl. jóslás, kérô ima, jelek); fölismerni a hiteles evangéliumi értékeket, s azokat, melyek legalább nyitottak az Evangéliumra; megtisztítani azokat a dolgokat, melyek a bűn vagy az emberi gyöngeség jelét viselik (szenvedélyek, a rossz struktúrái); késztetni az embereket a radikális megtérésre Istenhez, a dialógusra másokkal, a türelmes belsô érlelôdésre.
205. Az értékelés fázisában -- ami különösen a kezdeti vagy kísértési állapotban nagyon szükséges -- nagy gondot kell fordítani arra, hogy a katekézis folyamatába be ne szűrôdjenek szinkretista elemek. Mert ha ez megtörténik, az inkulturációs kísértések veszélyessé válnak, eltévelyednek, ezért helyesbítésre szorulnak.
Pozitív értelemben az a helyes katekézis, mely nem csupán a hit tartalmának intellektuális elsajátítását eredményezi, hanem megmozgatja a szívet és átalakítja a cselekvésmódot. Így a katekézis erôteljes és a hit által összefogott életet eredményez, áthidalja a hitt és látott valóságok, a keresztény üzenet és a kulturális környezet közötti hasadékot, és az életszentség gyümölcseit termi.
206. "Az inkulturációnak Isten egész népét át kell fognia, és nem csak néhány szakembert, mert ismeretes, hogy a nép rendelkezik egy eredeti hitérzékkel, amit sohasem szabad szem elôl téveszteni. Az inkulturációnak irányítottnak kell lennie, ösztökélni kell, de sohasem szabad erôltetni, nehogy a keresztényekben ellenhatást váltson ki. Nyerjen kifejezést a társadalmi életben, érlelôdjék benne, és ne legyen pusztán a tudósok kutatásának gyümölcse." [615] Az Evangélium megtestesülésére -- mely az inkulturáció sajátossága -- fordított figyelem igényli a katekézisben való részvételét mindazoknak, akik ugyanabban a kultúrában élnek: a klérus, a lelkipásztorkodás munkásai (katekéták), laikusok.
207. A hit inkulturációjának legalkalmasabb formái között említendô a fiatalok és a felnôttek katekézise, mert ezek hordozzák a hit és az élet leghatékonyabb összekapcsolásának lehetôségét. De nem szabad mellôzni a kicsinyek keresztény beavatásában sem az inkulturációt, tekintettel a beavatás késôbbi kulturális következményeire: gondolunk az új életmód elsajátítására, a lelkiismeret nevelésére, a bibliai és szentségi nyelv, valamint a kereszténység történelmének megismerésére.
Kiváltságos út a liturgikus katekézis a jelek sokasága miatt, melyek kifejezik az üzenetet és Isten népe oly nagy része számára hozzáférhetôek; nagyra kell értékelni az olvasmányos könyvek szövegeit, a liturgikus év szerkezetét, a vasárnapi homíliát és egyéb fontos kateketikai alkalmakat (esküvô, temetés, beteglátogatás, búcsúk stb.); különleges hely illeti a családról való gondoskodást, melynek nagyon fontos szerepe van a hit átadásában; külön fontosságot nyer a katekézis a sok nemzetiségű és sok kultúrájú környezetben, amennyiben segít fölfedezni és megbecsülni a különbözô csoportok adottságait a hit elfogadásában és tanúsításában.
208. A hit inkulturációja bizonyos szempontból a nyelv műve. Ez magában foglalja, hogy a katekézis ôrizze és értékelje az üzenet sajátos nyelvét, fôként a biblikus nyelvet, de az Egyház történelmi--hagyományos (hitvallás, liturgia) és úgynevezett doktrinális (dogmatikus) formuláinak nyelvét is; emellett a katekézisnek kapcsolatba kell kerülnie a címzett személy kultúrájának szóhasználatával és kifejezési formáival; végül a katekézisnek ösztökélnie kell az Evangélium új kifejezôdéseit abban a kultúrában, amelyben meggyökerezik.
Az Evangélium inkulturációs folyamatában a katekézisnek nem kell félnie a hagyományos formulák és a hit szakkifejezéseinek használatától, de meg kell adnia ezek jelentését és meg kell mutatnia egzisztenciális erejüket; másrészt a Katolikus Egyház Katekizmusának kötelessége "megtalálni azt a kifejezési formát, amely egyaránt alkalmas a mai gyermekek és felnôttek, de minden más ember számára is. Olyan nyelvet kell beszélnie, amely egyaránt érthetô az értelmiségiek és a tudósok, az analfabéták és az egyszerű emberek, a betegek és fogyatékosok számára is." [617]
209. Szorosan a nyelvhez kapcsolódnak a tájékoztatási módok. Ma a leghatásosabb és legmeggyôzôbb eszközök a mass-media, a 'tömegtájékoztató eszközök'. "A modern kultúra evangelizációja nagyrészt ezek befolyásától függ." [618] Visszautalva e Direktórium elôzô részére (148--162. p.) most néhány, az inkulturáció szempontjából nagyon hasznos elemre hívjuk föl a figyelmet: ezen eszközök sajátos tájékoztató jellegüknek megfelelô, fokozott használatára, egyensúlyt tartva a kép és a szó között; a vallásos tartalom ôrzésére a választott kifejezési formákban; a fogadók kritikai érettségének és a média által közöltek személyes értékelésének fejlesztésére; a célnak megfelelô, a tömegtájékoztató eszközökön keresztül átadható, kateketikai segédanyagok alkotására; a termékeny együttműködésre a lelkipásztorkodás szereplôi között. [619]
210. Az inkulturáció folyamatának elismerten fontos eszköze a katekizmus. Mindenekelôtt a Katolikus Egyház Katekizmusa, melynek "sokfajta szolgálatot kell tennie a szükségszerűen mindig igaz és ezáltal hatékony inkulturáció számára is". [620] A Katolikus Egyház Katekizmusa kifejezetten megkívánja a helyi katekizmusok készítését, melyek "megvalósítják az elôadás és a kateketikai módszerek alkalmazását, azok kulturális, életkor- és lelki érettségbeli, társadalmi és egyházi különbségeinek megfelelôen, akikhez a katekézis szól". [621]
211. Az Evangélium olyan nyitott, nagylelkű és bátor katekézist sürget, mely ott képes elérni az embert, ahol él, olyan alaphelyzetekben találkozva vele, melyekben a legalapvetôbb és legelemibb kulturális kommunikáció folyik, tudniillik a családban, az iskolában, a munkahelyen, a szabadidôben.
Ugyancsak fontos, hogy a katekézis fölismerje és áthassa azokat az emberi helyzeteket, melyekben a kulturális irányzatoknak nagyobb befolyása van az életmód alakítására és terjedésére, mint például a városokban, a turizmusban és a kivándorlók között, a fiatalok körében és más fontos társadalmi környezetben.
Végezetül "az Evangélium világosságát olyan területekre is el kell vinni", [622] mint a kultúra "modern Areopagosz"-nak nevezett területei, például a tömegtájékoztatás; a béke, a fejlôdés, a fölszabadítás, a környezetvédelem; a személyek, elsôsorban a kiskorúak, a kisebbségek, a nôk és a gyermekek jogainak védelme, a tudományos kutatás és a nemzetközi kapcsolatok...
212. A katekézis által megvalósított inkulturációs folyamatnak állandóan szembesülnie kell sokféle konkrét helyzettel. Itt csak a legfontosabbakat és leggyakrabban elôfordulókat nevezzük meg:
Elsôként különbséget kell tenni az újonnan kereszténnyé lett országok -- ahol az elsô missziós igehirdetésnek még meg kell erôsödnie -- és a keresztény hagyományú, de új evangelizációra szoruló országok inkulturációja között.
Figyelembe kell venni az azokat a helyzeteket, melyekben feszültségeket és összeütközéseket támasztanak olyan tényezôk, mint az etnikai és vallási sokféleség, a kiáltó fejlôdési különbségek, a városi és falusi élet, az uralkodó rendszereket, melyeket néhol nagyon erôs szekularizáció, másutt erôs vallásosság befolyásol.
Végül tanulmányozni kell az adott területet meghatározó kulturális irányzatokat, melyek a társadalmi és foglalkozási rétegekben mutatkoznak, például a tudósok és művészek, a munkások, fiatalok, a társadalom peremére sodródottak, külföldiek, fogyatékosok ...
Általánosabban szólva "a keresztény képzés komolyan vessen számot a helyi kultúrával, mely része a képzésnek és segít fölismerni mind a hagyományos, mind a modern dolgok értékét. Az egy-egy nép vagy nemzet életterében együtt létezô kultúrákra megkülönböztetett figyelmet kell fordítani." [623]
213. Az inkulturáció a helyi egyházakra tartozik és a keresztény élet minden részét magában foglalja. Többek között a katekézist is. A konkrét és sajátos helyzetekben történô inkulturáció természetének megfelelôen "a helyi egyházakra fordított méltányos figyelem csak gazdagíthatja az Egyházat, s e figyelem elengedhetetlen és sürgetô." [625] Ennek érdekében nagyon helyesen a Püspöki Konferenciák szinte mindenütt dolgoznak kateketikai direktóriumokon (vagy hasonló eszközökön), katekizmusokon és segédanyagokon, s műhelyeket és képzési központokat állítanak föl. A jelen Direktórium fényénél át kell nézni és igazítani kell a helyi direktóriumokat, serkentve a kutató központok együttműködését, fölhasználva a katekéták tapasztalatait és elôsegítve Isten népének részvételét.
214. A tárgy súlyossága, s másrészt a kutatás és kísérletezés elhagyhatatlan idôszaka a törvényes pásztorok által irányított kezdeményezéseket követel.
-- Támogatni kell a széleskörű és személyhez szóló katekézist, mely segít legyôzni a minden inkulturációt súlyosan akadályozó tudatlanságot vagy hamis információt; olyan dialógusok és személyes kapcsolatok révén történhet ez, melyek megmutatják az igehirdetés hatékony útjait;
-- A hit inkulturációjának kísérleteit az Egyház által meghatározott módokon kell elvégezni. Különösen nagy jelentôsége van a felnôttek katekumenátusának, ahogy azt a RICA elôírja;
-- Ha ugyanazon az egyházi területen különbözô nyelvű népcsoportok élnek, tanácsos a megfelelô nyelvekre lefordítani a különbözô direktóriumokat a katekéták számára, és katekéta központok révén minden csoportnak ugyanazt a támogatást biztosítani;
-- A kölcsönös meghallgatás és a kommunió érdekében dialógust kell kezdeni a helyi egyházak között, valamint a helyi egyházak és a Szentszék között. Ez az inkulturáció számára hatékonyabb és alkalmasabb kísérleteket és megoldásokat tesz lehetôvé.
215. Mindabból, amit az elôzôekben a katekézis természetérôl, tartalmáról, pedagógiájáról és címzettjeirôl elmondtunk, fakad a kateketikai lelkipásztorkodás, mely ténylegesen a részegyházban valósul meg.
Ez az ötödik rész ennek legfontosabb elemeit mondja el.
216. Az elsô fejezet a kateketikai szolgálatról és annak szolgáiról szól. A katekézis közös, de differenciált felelôsség tárgya. A püspökök, papok, diákonusok, szerzetesek és laikus hívôk mindegyike a maga karizmájával és feladatával vesz benne részt.
A katekéták második fejezetben elemzett képzése döntô jelentôségű a kateketikai tevékenységben. Ha fontos, hogy a katekézist hatékony eszközökkel lássuk el, még fontosabb, hogy megfelelô katekétákat képezzünk. A harmadik fejezet a helyeket veszi szemügyre, ahol a katekézis megvalósul.
A negyedik fejezet a katekézis szervezeti szempontjaival foglalkozik: az irányító szervekkel, a katekézis összehangolásával és a kateketikai szolgálat néhány sajátos feladatával.
Az e fejezetekben elmondott észrevételek és tanácsok nem alkalmazhatók közvetlenül és egyszerre az Egyház minden részében. Azokban az országokban vagy régiókban, melyekben a kateketikai tevékenység még nem tudta elérni a megfelelô szintet, ezek az irányvonalak és tanácsok csak fokozatosan elérendô célok együttesét jelentik.
A részegyház [626]
217. Az Evangélium hirdetése, átadása és megélése a részegyházban [627] vagy egyházmegyében [628] történik. A részegyházat Jézus Krisztus tanítványainak egy közössége alkotja, [629] akik társadalmilag és kulturálisan meghatározott területen élnek. Minden részegyházban "az egyetemes Egyház jelenik meg, minden lényeges elemével". [630] Valójában az egyetemes Egyház mint Pünkösd napján a Szentlélektôl termékennyé tett elsô sejt "leányaiként szüli a részegyházakat és bennük fejezôdik ki". [631] Az egyetemes Egyház mint Krisztus teste úgy jelenik meg, mint "az egyházak teste". [632]
218. A Evangélium hirdetése és az Eucharisztia az a két pillér melyekre épül s melyek körül szervezôdik a részegyház. Miként az egyetemes Egyház, úgy a részegyház is "azért létezik, hogy evangelizáljon". [633] A katekézis minden részegyház elemi evangelizációs tevékenysége. Általa a egyházmegye minden tagjának, és mindazoknak, akik azzal közelednek, hogy csatlakozni szeretnének Jézus Krisztushoz, felkínál egy olyan képzési formát, amely lehetôvé teszi az Evangélium megismerését, ünneplését, megélését és hirdetését a saját kultúra keretein belül. Így a hit megvallását -- ami a katekézis célja -- Krisztus tanítványai a "saját nyelvükön" [634] mondhatják el. Mint Pünkösd napján, Krisztus Egyháza mai is "jelen van és tevékenykedik" [635] a részegyházakban, "minden nyelven beszél", [636] mert egy állandóan növekvô fa gyökerei minden kultúrába szerteágaznak.
219. A szentségi (ministeria) és egyéb (servitia) szolgálatok összességében, melyekkel a részegyház teljesíti evangelizálóküldetését, kiemelkedô helyet foglal el a katekézis szolgálata, [637] melynek fôbb vonásai a következôk:
a) A katekézis az egyházmegyében egyetlen szolgálat, [638] melyet közösségben a püspökkel egymáshoz kapcsolódva végeznek a papok, diákonusok, szerzetesek és laikusok. De e szolgálatért az egész keresztény közösségnek felelôsséget kell éreznie. S jóllehet a papok, szerzetesek és laikusok közösen végzik a katekézist, különbôzôképpen, mindegyik a saját egyházi állapotának megfelelôen végzi (fölszentelt szolgák, Istennek szentelt személyek, keresztény hívôk). [639] Rajtuk keresztül, különbözô feladataik által ajánlja fel a kateketikai szolgálat hiánytalanul az Igét és az egyházi élet tanúságtételét. Ha bármelyik hiányozna közülük, a katekézis veszítene gazdagságából és jelentôségébôl.
b) Ez az egyházi szolgálat nélkülözhetetlen az Egyház növekedése számára. Nem olyan tevékenység, amit a közösségben magánúton vagy egyéni kezdeményezésként lehetne végezni. Az Egyház nevében történik, a tôle kapott küldetés alapján.
c) A kateketikai szolgálatnak -- az egyházi szolgálatok egészében -- sajátos jellege van, mely abból következik, hogy a kateketikai tevékenység beágyazódik az evangelizációba. A katekétának mint hitre nevelô személynek feladata különbözik mindenki másétól, aki lelkipásztori tevékenységet folytat (liturgiában, karitászban, szociális téren...), akkor is, ha nyilvánvalóan összehangoltan kell tevékenykedniük.
d) Annak érdekében, hogy a kateketikai tevékenység az egyházmegyében gyümölcsözô legyen, bizalomra van szükség azok iránt, akik nem közvetlenül a katekézist végzik, de tevékenységük feltétele és támogatója a katekézisnek. Ilyen tevékenység pl. a katekéták képzése, kateketikai anyagok kidolgozása, tudományos munka, szervezés és tervezés. Akik ezekkel foglalkoznak, a katekétákkal együtt az egyetlen egyházmegyei kateketikai szolgálatot végzik.
220. A katekézis az egész keresztény közösség felelôssége. A keresztény beavatás ugyanis "nem csak a katekéták vagy a papok dolga, hanem a hívôk egész közösségéé". [640] A hit állandó nevelése is az egész közösségre tartozik. A katekézis ezért olyan nevelô tevékenység, mely a közösség egyes tagjai felelôsségével kezdôdik egy kapcsolatokban gazdag közösségi légkörben, hogy a katekumenok és a katekézis növendékei tevékenyen kapcsolódhassanak be a közösség életébe.
A keresztény közösség ugyanis figyelemmel kiséri a katekézis folyamatát mind a kicsinyek, mind a fiatalok, mind a felnôttek esetében mint olyan dolgot, melyben része van s közvetlenül érinti ôt magát. [641] Hiszen a keresztény közösség fogadja a kateketikai folyamat végén a növendéket testvéri közösségébe, "ahol teljes mértékben élhetik azt, amit megkezdtek". [642]
221. A keresztény közösség nemcsak sokat ad a kateketikai csoportoknak, hanem sokat is kap tôlük. Az újonnan megtértek, fôleg a fiatalok és felnôttek amikor Jézus Krisztushoz csatlakoznak, a közösség számára új emberi és vallási értekeket hoznak. Így a közösség gyarapszik és növekszik, mert a katekézis nemcsak növendékeit vezeti az érettebb hitre, hanem magát a közösséget is.Jóllehet az egész keresztény közösség felelôs a katekézisért és minden tagjának tanúságot kell tennie a hitrôl, csak néhányan kapják a kifejezett egyházi megbízást arra, hogy katekéták legyenek. A szülôknek eredeti feladata, hogy gyermekeik misszionáriusai legyenek, az Egyház viszont Isten népe egyes különlegesen meghívott tagjait hivatalosan megbízza azzal, hogy a közösségen belül szervezett formában adják át a hitet. [643]
222. A II. Vatikáni Zsinat kiemelte a Evangélium hirdetése és továbbadása fontosságát a püspöki szolgálatban: "A püspök fô feladatai közül kiemelkedik az Evangélium hirdetése". [644] E feladat teljesítésekor a püspökök mindenki más elôtt "a hit hirnökei", [645] akik új tanítványokat akarnak megnyerni Krisztusnak, ugyanakkor "hiteles tanítók", [646] akik a rájuk bízott népnek átadják a hitet, hogy vallják és éljék. A püspökök prófétai szolgálatában a missziós igehirdetés és a katekézis két szorosan összetartozó mozzanat. E feladathoz kapják a püspökök "az igazság biztos karizmáját". [647] A püspökök "a katekézis elsôszámú felelôsei, az elsôrangú katekéták". [648] Az Egyház történetében nyilvánvaló a nagy és szent püspökök szerepe, akik kezdeményezéseikkel és írásaikkal a katekumenátus intézményének legvirágzóbb korszakát jelentik. Ôk úgy tekintették a katekézist, mint szolgálatuk alapvetô feladatát.
223. A katekézisrôl való gondoskodás azt jelenti, hogy a püspök a részegyházban "mintegy felülrôl irányítja a katekézist", [649] s ez egyebek között magában foglalja a következôket:
-- Egyházában hatékony elsôbbséget kell biztosítania a tevékeny és hatásos katekézisnek, azaz "mozgósítsa az embereket, az eszközöket, a segítôket és a gazdasági forrásokat is". [650]
-- A katekézis érdekében közvetlenül vegyen részt az Evangélium hívôknek való átadásában, ugyanakkor ôrködjék a hitvallás hitelessége, a fölhasznált szövegek és segédeszközök minôsége fölött. [651]
-- "Föl kell szítania és életben kell tartania az igazi kateketikai buzgóságot; olyan buzgóságot, mely megfelelô és hatékony szervezeti formát talál", [652] mélységes meggyôzôdéssel afelôl, hogy az egyházmegye keresztény élete számára a katekézis nagyon jelentôs.
-- Gondoskodnia kell arról, hogy "a katekéták megfelelô fölkészítést kapjanak feladatukhoz; úgy, hogy jól ismerjék az Egyház tanítását, és tanulják meg a pszichológia és a pedagógia elméleti és gyakorlati törvényszerűségeit". [653]
-- Az egyházmegyében meg kell határoznia a katekézis átfogó, egységes és részletes tervét, melynek meg kell felelnie a hívôk szükségleteinek, és be kell ágyazni az egyházmegyei lelkipásztori tervekbe. Egy ilyen terv összehangolható a Püspöki Konferencia terveivel.
224. A pap sajátos feladata a katekézis terén az ordo szentségébôl fakad. A papok ugyanis az ordo szentsége által a Szentlélektôl kapott fölkenés alapján a pap-Krisztushoz válnak hasonlóvá, mint a Fô szolgái, hogy a püspöki rend munkatársaiként építsék egész testét, ami az Egyház. [654] Ezen ontológiai Krisztus-hasonlóság következtében a papok szolgálata formálja a közösséget, összehangolja és bátorítja a többi szolgálatot és karizmát. A katekézissel kapcsolatban az ordo szentsége a papokat "nevelôkké teszi a hitben". [655] Azon fáradoznak tehát, hogy a közösség hívei megfelelôen alakuljanak és eljussanak a keresztény érettségre. [656] Annak tudatában, hogy "szolgálati papságuk" [657] "a hívôk általános papságának" [658] szolgálatában áll, a papok serkentik a katekéták hivatását és munkáját, segítvén ôket a feladatuk megoldásában, mely a keresztségbôl fakad és az Egyháztól kapott küldetés alapján végzendô. Így a papok követik a II. Vatikáni Zsinat hozzájuk intézett buzdítását: "Ismerjék el és mozdítsák elô a laikusok méltóságát és az Egyház küldetésében rájuk váró sajátos részt". [659]
225. A pap -- különösen a plébános [660] -- feladata a katekézisben:
-- a katekézis mint mindenki feladata iránti közös felelôsség, valamint a katekéták és küldetésük tiszteletének és megbecsülésének ébresztése a keresztény közösségben;
-- gondoskodás a katekézis megalapozásáról és megfelelô szervezésérôl, számítva a katekéták aktív részvételére, és óvakodva attól, "nehogy valamit is elmulasszanak azokból, melyek hozzájárulnak a katekézis jó irányításához és szervezéséhez"; [661]
-- katekéta hivatások ébresztése és fölismerése, továbbá a katekéták katekétájaként igen nagy gondot fordítva erre, törôdés a képzésükkel;
-- kateketikai tevékenység beépítése a közösség evangelizációs tervébe és gondoskodás a katekézis, a szentségek és a liturgia kapcsolatáról;
-- saját közössége katekézisének és az egyházmegyei lelkipásztori tervek kapcsolatának biztosítása, segítve a katekétákat, hogy tevékenyen működjenek együtt a közös egyházmegyei tervvel.
A tapasztalat azt mutatja, hogy egy közösség katekézisének minôsége legnagyobb részt a pap jelenlététôl és tevékenységétôl függ.
226. A keresztény élet tanúságtétele, amit a szülôk a családban tesznek, a gyöngédségbe és az anyai--atyai gondoskodásba burkoltan érkezik a gyermekekhez. A gyermekek így fölfogják és örvendezve élik meg Isten és Jézus szülôk által megjelenített közelségét; ez az elsô keresztény tapasztalat gyakran az élet egészére kiható mély nyomokat hagy. Ez a kisgyermekkori vallásos eszmélés a családi körben "semmi mással nem helyettesíthetô". [663] Ez az elsô beavatás erôsödik, amikor családi események vagy ünnepek alkalmával "a családban próbálják magyarázni az események keresztény vagy vallásos jelentését". [664] Tovább mélyül, ha a szülôk otthon magyarázzák gyermekeiknek és segítik elsajátítani a keresztény közösségben kapott rendszeres katekézist. Ugyanis "a családi katekézis megelôzi, kíséri és kiegészíti a katekézis minden egyéb formáját". [665]
227. A házasság szentségében a szülôk megkapják gyermekeik -- akiknek tanúsítják és átadják az emberi és vallásos értékeket -- keresztény nevelésének feladatát és kegyelmét. [666] E nevelô tevékenység, mely egyszerre emberi és vallásos, "igazi szolgálat", [667] mely által átadatik és terjed az Evangélium, egészen addig, hogy maga a családi élet lesz a hit útja és a keresztény élet iskolája. Ahogyan a gyermekek növekednek, fokozódik a kölcsönösség, és "az ilyen típusú kateketikai dialógusban mindenki kap és ad". [668] Ezért a keresztény közösségnek igen nagy figyelmet kell fordítania a szülôkre. Személyes kapcsolatok, találkozók, kurzusok és szülôknek szóló felnôtt katekézisek révén is segíteni kell ôket, hogy vállalni tudják gyermekeik hitbeli nevelésének -- ma különösen is kényes -- feladatát. E feladat még sürgetôbb olyan helyeken, ahol a polgári törvényhozás nem engedélyezi vagy nehézzé teszi a hitbeli nevelést. [669] Ilyen esetekben "a családi egyház" [670] gyakorlatilag az egyetlen hely, ahol a gyermekek és a fiatalok hiteles katekézishez juthatnak.
228. Az Egyház egész különlegesen meghívja a kateketikai tevékenységre az Istennek szentelt személyeket, és azt kívánja, hogy "legjobb erôiket adják" a katekézishez. [671] A szerzetesek, szerzetesnôk és az apostoli élet társaságai tagjainak sajátos részvétele a katekézisben különleges életállapotukból fakad. Az evangéliumi tanácsokra tett fogadalom, mely meghatározza a szerzetesi életet, ajándék az egész keresztény közösségnek. Az egyházmegyei kateketikai tevékenységben a szerzetesek eredeti és különleges segítségét sem a papok, sem a laikusok nem tudják pótolni. E különlegesség Istennek szenteltségük nyilvános tanúságtételébôl fakad, ami az ország valóságának élô jeleivé teszi ôket. "E tanácsok fogadalommal való vállalása egy az Egyház által elismert, állandó életállapotban az Istennek »szentelt élet« jellemzô vonása." [672] Jóllehet az evangéliumi értékeket minden kereszténynek meg kell valósítania, az Istennek szentelt személyek "a boldogságok követelményeit radikálisan teljesíteni akaró Egyházat testesítik meg". [673] A szerzetesek laikusokéval egyesült tanúságtétele mutatja az Egyháznak mint Isten országa jelének egyetlen arcát. [674]
229. "Több szerzetescsalád is jött már létre mind férfiakból, mind nôkbôl azért, hogy a gyermekek és az ifjúság, fôleg az árván maradtak keresztény nevelésének szenteljék magukat." [675] Az alapítók karizmájának köszönhetôen ma sok szerzetes és szerzetesnô dolgozik a felnôttek egyházmegyei katekézisében. A történelem folyamán a szerzetesek "mindig sokat tettek az Egyház kateketikai tevékenysége által". [676] Az alapítói karizmák [677] nem mellékesek, amikor a szerzetesek kateketikai feladatot vállalnak. Ugyanis érintetlenül hagyva a katekézis sajátos jellegét, a különbözô szerzetes közösségek karizmái sajátos hangsúlyt adnak a közös feladatnak, gyakran mély vallási, szociális és pedagógiai érzékkel. A katekézis története bizonyítja az elevenséget, melyet ezek a karizmák ajándékoztak az Egyház nevelôi tevékenységének.
230. A laikusok kateketikai tevékenységének is megvan a maga sajátos jellege, ami egyházi állapotukból következik: "A laikusok különleges sajátossága a világi jelleg". [678] A laikus katekéták -- az élet minden gondját megosztva a többi férfival és nôvel -- kateketikai tevékenységükben a világban folyó életükbôl indulnak ki, és sajátos érzékenységet és jelleget adnak az Evangélium átadásának: "Ez az evangelizáció (...) sajátos jelleget és különleges hatékonyságot nyer attól, hogy a világ megszokott körülményei között történik". [679] Ugyanis, mivel ugyanazt az életformát élik, mint növendékeik, a laikus katekétáknak különös érzéke van az Evangélium megtestesítéséhez az élet konkrét helyzeteiben. A katekumenok és a katekézis növendékei megtalálhatják bennük a keresztény modellt, melyet majd késôbb, hívô életükben követhetnek.
231. A világi Krisztus-hívôk kateketikai hivatása a keresztség szentségébôl fakad és a bérmálásból erôsödik; azokból a szentségekbôl, melyek révén részesedik "Krisztus papi, prófétai és királyi feladatából". [680] Az apostolkodásra szóló általános meghíváson túl egyes laikusok belsôleg úgy érzik, Isten arra hívja ôket, hogy katekéták legyenek. Az Egyház ébreszti és elbírálja ezt az isteni hívást, s küldetést ad a katekézisre. Így az Úr Jézus férfiakat és nôket különleges módon arra hív, hogy Ôt, a Mestert és a tanítványok nevelôjét kövessék. Ez a Jézus Krisztustól eredô, személyes meghívás és a Vele való kapcsolat a katekéta tevékenységének igazi mozgatói. "Krisztusnak e szeretetteljes ismerete ébreszti a vágyat, hogy hirdessük ôt, hogy »evangelizáljunk« és másokat is a Krisztusban való hit »igenjére« vezessünk." [681] A katekétai elhivatottság érzése és az Egyháztól kapott küldetés az egyéni adottságoknak megfelelôen különbözô fokokban jelenik meg. Néha a katekéta életének meghatározott szakaszában vállalja a kateketikai szolgálatot, vagy csak esetenként; amit tesz, mindig értékes szolgálat és együttműködés. A kateketikai szolgálat fontossága azonban javallja , hogy az egyházmegyében legyenek olyan szerzetesek és laikusok, akik állandó jelleggel és nagylelkűen a katekézisnek szentelik magukat, nyilvános elismerést nyertek és -- a papokkal és a püspökkel közösségben -- meg tudják adni ennek az egyházmegyei szolgálatnak azt az egyházi jelleget, mely annak sajátja. [682]
232. Az Egyházban különbözô katekétatípusok léteznek, a katekézis különbözô igényeinek megfelelôen:-- "Missziós területek katekétái", [683] akiket egész különlegesen megillet e cím. "Ma virágzó egyházak nélkülük nem jöhettek volna létre." [684] Vannak közöttük, akiknek "sajátos feladata a katekézis"; [685] és vannak, akik "az apostolkodás különbözô formáiban tevékenykednek". [686] -- Néhány régóta keresztény, de most nagy paphiánnyal küszködô egyházban olyan szükség van a katekétára, mint a missziós területeken. Ugyanis égetô szükségletekkel kell szembenéznie: az állandó papot nélkülözô kis falusi közösségek összetartása; a megfelelô jelenlét és misszió "a nagy városok szegény negyedeiben". [687]
-- A hagyományosan keresztény, de most "új evangelizációra" [688] szoruló országokban a fiatalok katekétája és a felnôttek katekétája nélkülözhetetlen a beavató katekézis lefolytatásánál. A katekétáknak gondoskodniuk kell az állandó katekézisrôl is, de ennek megoldásában a pap szerepe ugyanilyen fontos.
-- Változatlanul alapvetôen fontos a kisgyermekek, a gyermekek és a fiatalok katekétája, akinek az a kényes küldetése, hogy átadja "az elemi katekézist vagy fölkészítsen az elsô gyónásra, áldozásra és a bérmálásra". [689] Ez a feladat még sürgetôbb ma, amikor a gyermekek és a fiatalok "nem kapnak megfelelô vallásos nevelést családjukban". [690]
-- Új, még kialakítandó katekétatípus a szentségek vételét megelôzô találkozások katekétája, [691] akinek a küldetése felnôttekhez szól gyermekeik keresztsége vagy elsôáldozása, illetve házasságkötésük alkalmával. Eredeti feladatról van szó, melyben ötvözôdik az elfogadás, az elsô igehirdetés és az alkalom, melyben a katekéta a hit keresésének útján társul szegôdhet.
-- Más típusú katekétákra van sürgetôen szüksége különösen érzékeny csoportoknak: az öregeknek, [692] akiknek az Evangélium sajátos helyzetüknek megfelelô bemutatására van szükségük; a fogyatékosoknak és hátrányos helyzetűeknek, akiknek a közösségbe való teljes beilleszkedésen túl különleges kateketikai pedagógiára van szükségük; [693] a kivándorlóknak és a modern fejlôdésbôl kiszorultaknak. [694]
-- Kívánatosak lehetnek egyéb katekétatípusok is. Saját kulturális és vallási helyzetét elemezve minden részegyháznak önmagának kell fölfedeznie szükségleteit, s valóságérzékkel kell kialakítania a katekétatípusokat, melyekre szüksége van. Az elsô feladat a katekéták képzésének meghatározása és megszervezése.
233. Annak érdekében, hogy a részegyházban jól lehessen végezni a kateketikai szolgálatot, mindenekelôtt a katekéták megfelelô lelkipásztori gondozására van szükség, melyben különbözô szempontokat kell szem elôtt tartani. Törekedni kell a következôkre:
-- A plébániákon és a keresztény közösségekben katekéta hivatásokat kell ébreszteni. Mivel a katekézis maga egyre inkább differenciálódik, támogatni kell a különbözô katekéta típusokat. "Szakosodott katekétákra lesz szükség." [695] Erre vonatkozóan majd meg kell határozni a kiválasztás szempontjait.
-- Elô kell segíteni, hogy legyen bizonyos számú teljes munkaidôs katekéta, akik intenzívebben és állandó jelleggel a katekézissel tudnak foglalkozni [696] a nyilvánvalóan nagyobb létszámú részmunkaidôs katekéták mellett.
-- Meg kell valósítani a katekéták egyenletesebb elosztását a katekézist igénylô csoportok között. A fölismerés, hogy szükség van a fiatalok és a felnôttek katekézisére, a gyermekek és a serdülôk katekétáinak egyenletesebb elosztásához fog vezetni.
-- Támogatni kell a kateketikai tevékenység felelôseit egyházmegyei, regionális és plébániai szinten. [697]
-- Meg kell szervezni a katekéták képzését, mind alapfokon, mind az állandó képzés szintjén.
-- Gondoskodni kell a katekéták és a katekéták csoportjainak megfelelô személyes és lelki gondozásáról. Ez elsôsorban és alapvetôen az adott keresztény közösség papjaira tartozik.
-- A katekétákat össze kell hangolni a többi lelkipásztori munkatárssal a keresztény közösségekben, hogy az evangelizációs tevékenység szerves egész lehessen és a katekéták csoportja ne maradjon kívül a közösség életén.
234. Mindezek a feladatok abból a meggyôzôdésbôl születnek, hogy bármilyen lelkipásztori tevékenység, melynek nincsenek megfelelôen képzett és fölkészített személyei, kérdésessé válik. A tárgyi eszközök nem lehetnek valóban hatékonyak, ha nem jól képzett katekéták használják. Éppen ezért a katekéták megfelelô képzését nem szabad mellôzni a szövegek modernizálása és a katekézis jobb szervezése miatt. [698] Következésképpen a katekéták egyházmegyei lelkipásztori gondozásában föltétlen elsôbbséget kell biztosítani a laikus katekéták képzésének. Ezzel együtt mint döntô mozzanatra, figyelmet kell fordítani a papok kateketikai képzésére, mind a szemináriumokban, mind az állandó képzés idôszakában. Kérjük a püspököket, hogy e képzésre igen nagy gondot fordítsanak.
235. A képzés a katekétákat alkalmassá akarja tenni arra, hogy az Evangéliumot át tudják adni azoknak, akik Jézus Krisztushoz akarnak csatlakozni. Ezért a képzésnek el kell érnie, hogy a katekéta a lehetô legmagasabb szinten meg tudja valósítani az átadást. "A katekétaképzés célja az, hogy képessé és alkalmassá tegyen az evangélium továbbadására." [699] A katekézis krisztusközpontúsága, mely arra irányul, hogy a megtért ember közösségre lépjen Jézus Krisztussal, áthatja az egész katekétaképzést. [700] Azaz a katekétát föl kell készíteni arra, hogy hatékonyan tudja vezetni a katekézist, melyben egymást követô szakaszokban hirdeti Jézus Krisztust, megismerteti az Ô életét az üdvtörténet egészének összefüggésében, magyarázza Isten értünk emberré lett Fiának misztériumát, s végül segíti a katekument vagy a katekézis növendékét, hogy a beavatás szentségei által eggyé váljon Jézus Krisztussal. [701] Az állandó katekézisben nem történik más, mint a katekéta kibontakoztatja ezeket az alapvetô szempontokat.Ez a krisztológiai szempont közvetlenül hat a katekéta mivoltára és fölkészülésére. "A katekéta belsô harmóniáját és alkalmasságát éppen a krisztusközpontúság szempontjából kell megítélni, és a bensôséges kapcsolatban Krisztussal és az Atyával a Szentlélekben kell alakítani." [702]
236. Mivel a képzés a katekétát arra akarja alkalmassá tenni, hogy továbbadja az Evangéliumot az Egyház nevében, az egész képzésnek egyházi természete van. A katekétaképzés nem egyéb, mint segítség annak tudatosításához, hogy az Evangélium az Egyházé és ezáltal lehet alkalmassá válni az Egyház nevében végzett evangelizálásra.
Konkrétabban szólva képzése folyamán a katekéta közösségbe kerül az Egyház azon törekvésével, hogy mint menyasszony "sértetlenül és tisztán ôrizze meg jegyese iránti hűségét" [703] és mint "Anya és Tanító" a teljes Evangéliumot akarja átadni úgy, hogy alkalmazza az összes kultúra életkor és élethelyzet számára. Az Evangélium átadásának egyházi jellege áthatja az egész katekétaképzést, és sajátos jelleget kölcsönöz neki.
237. A katekéták jó képzésének föltétele, hogy elôzôleg számba vegyünk néhány meghatározó szempontot.
-- Mindenekelôtt a katekétákat a jelen történelmi pillanat -- értékeivel, kihívásaival és árnyoldalaival együtt mutatkozó -- evangelizációs szükségletei kielégítésére képezzük. Hogy e feladattal szembe tudjanak nézni, mély hitű, [704] egyértelműen keresztény és egyházias, [705] továbbá szociálisan érzékeny [706] katekétákra van szükség. Ezekre a szempontokra minden képzési tervnek tekintettel kell lennie.
-- A képzésben szem elôtt kell tartani a katekézisnek azt a fogalmát, melyet az Egyház ma szorgalmaz. A katekétákat arra képezzük, hogy nem csupán egy tanítás átadására legyenek képesek, hanem az átfogó keresztény képzésre is, megoldva "a beavatás, a nevelés és a tanítás feladatait." [707] A katekétáknak egyidejűleg tanítónak, mesternek és tanúnak kell lenniük.
-- Az Egyház által most megélt kateketikai pillanat arra szólít, hogy olyan katekétákat képezzünk, akik képesek legyôzni "a széthúzó egyoldalú irányzatokat," [708] és teljes és csorbítatlan katekézist tudnak adni. Képesnek kell lenniük arra, hogy összekapcsolják a hit igazság- és jelentés-tartalmát (kinyilatkoztató és fölszólító tartalmát), az ortodoxiát ('igaz tanítás') az ortopraxisszal ('helyes cselekvés'), az egyházi érzéket a szociális érzékkel. A képzésnek el kell érnie, hogy e fogalompárok -- melyek között feszültségek jöhetnek létre -- megtermékenyítsék egymást.
-- A laikus katekéták képzése nem feledkezhet meg a laikusok egyházon belüli sajátos jellegérôl, és nem szabad úgy fölfogni, mint a szerzetesek és papok képzésének bizonyos keverékét. Sôt, szem elôtt kell tartani, hogy apostolkodásra képzésük sajátos jelleget kap a laikusok evilági természetétôl és sajátos lelkiségüktôl.
-- Alapvetô jelentôsége van a képzésben használt pedagógiának. Általános elv, hogy a katekétaképzés pedagógiájának összhangban kell lennie a katekézisben alkalmazandó pedagógiával. Nagyon nehéz lenne a katekétának a katekézis közben olyan stílust és érzékenységet improvizálni, melyre a saját képzése során nem szoktatták rá.
238. A katekéták képzése több elemet foglal magában. Köztük a legmélyebb a katekéta létére vonatkozik, emberi és keresztény összetevôire. A képzésnek ugyanis mindenekelôtt abban kell ôt segítenie, hogy mint személy, mint hívô s mint apostol érlelôdjék. A következô elem a katekéta tudása, tudniillik, hogy tudja jól betölteni feladatát. Ezt áthatja az üzenethez és az emberi személyhez való kettôs hűség, és megköveteli, hogy a katekéta jól ismerje az üzenetet, melyet átad, s ugyanakkor a címzettet, aki azt fogadja, továbbá a társadalmi környezetet, amelyben él. Végül a cselekvôképesség eleme, hiszen a katekézis a közlés aktusa. A képzés a katekétából az ember és az emberi élet nevelôjét akarja formálni. [709]
239. A kezdeti emberi érettségre alapuló, [710] állandóan átgondolt és értékelt kateketikai gyakorlat a katekéta számára lehetôvé teszi, hogy gyarapodjék érzelmi kiegyensúlyozottsága, kritikai érzéke, belsô egysége, kapcsolatteremtô és dialogizáló képessége, leleményessége és csoportmunkára való hajlandósága. [711] Növekednie kell a katekétában a katekumenok és a katekézis növendékei iránti tiszteletnek és szeretetnek: "Milyen ez az érzület? Jóval több, mint a pedagógusé, olyan, mint egy atyáé; sôt több annál: olyan, mint egy anyáé. Az Úr az Evangélium minden hirdetôjétôl és az Egyház minden építôjétôl ilyen érzületet vár el." [712] A képzésnek ugyanakkor biztosítania kell, hogy a katekézis végzése táplálja a katekéta hitét, és mint hívô embert gyarapítsa. Ezért a jó képzés mindenekelôtt a katekéta lelkiségét táplálja, [713] oly módon, hogy tevékenysége valóban életének tanúságtételébôl fakadjon. Minden témának, amit tanít, elôször magának a katekétának a hitét kell táplálnia. Igazában elsôként önmagukat katekizálva katekizálnak másokat. Ezenfelül a képzésnek állandóan táplálnia kell a katekéta apostoli öntudatát, evangéliumhirdetô érzékét. Ezért ismernie és élnie kell saját egyházmegyéje és plébániája evangelizációs programját, hogy alkalmazkodni tudjon a részegyház missziós tudatához. Ezen apostoli öntudat táplálásához a legjobb, ha azonosul Jézus Krisztussal, mint a tanítványok tanítójával és nevelôjével, magáévá téve az országért való buzgóságot, amit Jézus tanúsított. A katekéta apostoli hivatása a kateketikai gyakorlatból kiindulva és az állandó képzésbôl táplálkozva az idô múlásával folyamatosan érlelôdik.
240. A katekétának nemcsak tanúnak, hanem mesternek is kell lennie, aki a hitet tanítja. Biblikus--teológiai képzése a keresztény üzenet rendszerbe foglalt ismeretét nyújtja a hit központi misztériuma, Jézus Krisztus köré fölépítve.
Ezen elméleti képzést minden rendszerbe foglaltan fölépített katekézis megköveteli. Tartalma:
-- az üdvtörténet három nagy korszaka: Ószövetség, Jézus Krisztus élete és az Egyház története;
-- a keresztény üzenet nagy fejezetei: hitvallás, liturgia, erkölcsi élet, imádság.
A teológiai képzés szintjén a katekéta képzésének elméleti anyaga ugyanaz, mint amit a katekézisben tovább kell adnia. A Szentírásnak kell lennie "az egész képzés lelkének". [714] A Katolikus Egyház Katekizmusa a helyi egyház saját katekizmusával együtt a tanítás alapszövege.
241. E biblikus teológiai képzésnek néhány sajátossággal rendelkeznie kell:
a) Összegezô jellegűnek kell lennie, hogy megfeleljen az átadandó üzenetnek, s benne a keresztény hit elemeinek jól szerkesztetten s egymással összhangban kell megjelenniük, az "igazság hierarchiáját" tiszteletben tartó rendszerbe foglaltan.
b) A hit e szintézisének olyannak kell lennie, hogy érlelje a katekéta hitét, s ugyanakkor tegye képessé arra, hogy számot tudjon adni a reményrôl a jelen, missziós idôben. "Ma egyre sürgetôbb a világi Krisztus-hívôk elméleti képzése, nemcsak a természetes igény miatt, hogy hitüket egyre jobban elmélyíthessék, hanem amiatt is, hogy »számot tudjanak adni a bennük lévô reményrôl« a világ -- s annak súlyos és bonyolult problémái -- színe elôtt." [715]
c) A teológiai képzésnek életközelinek kell lennie, össze kell kapcsolnia a keresztény üzenetet a férfiak és nôk konkrét életével, "részben, hogy ihlesse, részben, hogy mérlegelje az Evangélium fényénél". [716] Megmaradván teológiai tanításnak, kateketikai stílusúnak kell lennie.
d) Végül olyannak kell lennie, hogy a katekéta "ne csak az evangéliumot tudja továbbadni, hanem növendékeit képessé tudja tenni arra is, hogy a hitükhöz mérve tudják értékelni a világ dolgait." [717]
242. A katekéta az emberrôl és környezetérôl a humán tudományok révén is -- melyek korunkban rendkívüli fejlettségi fokot értek el -- szerez ismereteket. "A lelkipásztorkodásban nemcsak a teológiai elveket kell kielégítôen ismerni és alkalmazni, hanem a világi tudományok, elsôsorban a lélektan és a szociológia eredményeit is, hogy a híveket is tisztább és érettebb hitéletre vezessék." [718] A katekétának legalább elemi fokon pszichológiai ismeretekkel is kell rendelkeznie. Tudnia kell az embert mozgató pszichológiai folyamatokról, a személyiség struktúrájáról, az emberi szív legmélyebb vágyairól, a fejlôdéslélektanról, életciklusokról, valláspszichológiáról és a Szent misztériumával kapcsolatos élményekrôl.A társadalomtudományok a személy társadalmi--kulturális környezetének ismeretét adják, mely nagy hatással van rá. A katekéta képzésében ki kell térni "a szociális, kulturális és gazdasági feltételek elemzésére is, mivel a közösségi élet e tényezôi igen nagy hatással lehetnek az evangelizáció folyamatára". [719] Ezekkel a II. Vatikáni Zsinat által kifejezetten ajánlott tudományokkal együtt a katekéták képzésében így vagy úgy más tudományok is jelen lehetnek, különösen a nevelés és a kommunikáció tudományai.
243. Ezek a következôk:
a) A tudományok autonómiájának tiszteletben tartása: "Az Egyház elismeri a kultúra, s különösen a tudományok törvényes autonómiáját". [720]
b) A különféle pedagógiai, szociológiai és pszichológiai irányzatok és iskolák evangéliumi megítélése: értékeik és korlátaik ismerete.
c) A humán tudományok tanulása -- a katekétaképzésben -- nem fölösleges. Az ember társadalmi, kulturális, pszichológiai és egzisztenciális helyzetének megismerése a hittel kapcsolatban történik, melyben az embert nevelni kell. [721]
d) A teológiának és a humán tudományoknak a katekétaképzésben táplálniuk és erôsíteniük kell egymást. Ezért kerülni kell, hogy a humán tudományok váljanak a hit pedagógiájának irányítójává, elszakadva az isteni pedagógiából eredô teológiai normáktól. Alapvetô és szükséges tudományok, de ebben az esetben az evangelizáció szolgálatában állnak, ami nem pusztán emberi tevékenység. [722]
244. A létre és a tudásra vonatkozó elemekkel együtt a katekétaképzésnek ki kell terjednie a cselekvôképességre is. A katekéta olyan nevelô, aki elôsegíti a hit érlelôdését, mely a katekumenban és a katekézis növendékében a Szentlélek segítségével történik. [723] Az elsô, amit a képzésben figyelembe kell venni, a hit sajátos pedagógiájának tiszteletben tartása. A katekéta ugyanis arra készül, hogy a hit növekedését segítse elô, melynek ô nem letéteményese. A hitet Isten adja a férfi és a nô szívébe. A katekéta feladata csak annyi, hogy ezt az ajándékot munkálja, fölajánlja, táplálja és növekedésében segítse. [724] A képzés érlelni próbálja a katekétában a nevelôi képességet, ami magában foglalja: a másokra figyelés képességét, a nevelôi kérdések megértését és megoldását, az elfogadás folyamatainak találékony támogatását, s annak művészetét, hogy egy emberi csoportot az érettség felé vezessen. Miként minden művészetben, itt is a legfontosabb, hogy a katekéta megszerezze saját stílusát a katekézisben azáltal, hogy a kateketikai pedagógia általános elveit a saját személyiségére alkalmazza. [725]
245. Konkrétabban: a katekétát, s különösen a teljes munkaidôs katekétát alkalmassá kell tenni arra, hogy a kateketikai csoportban meg tudja szervezni a nevelôi tevékenységet, mérlegelvén a körülményeket, kidolgozván egy reális tervet -- és megvalósítása után -- kiértékelve azt. [726] Képesnek kell lennie a csoport vezetésére a pszichológia által fölkínált technikák okos alkalmazásával. E nevelôi képességet és cselekvôképességet a vele járó ismeretekkel habitusokkal és technikákkal "jobban meg lehet szerezni, ha az alkalmazással egyidejűleg adják át (pl. olyan összejöveteleken, melyekhez hittanórát kapcsolnak)". [727] Az eszményi cél az, hogy a katekéták saját képzésük aktív szereplôi legyenek, s a képzés ne csupán külsô szabályok elsajátítása legyen, hanem a kreativitás jegyében történjék. Ezért a képzésnek a gyakorlathoz nagyon közel kell állnia: belôle kell kiindulnia és hozzá kell megérkeznie. [728]
246. A katekétaképzés formái közül kiemelkedik a saját keresztény közösség. A katekéta benne tapasztalja meg saját hivatását és táplálja állandóan apostoli érzékét. A közösség azon feladatában, hogy a katekétának mint hívônek és tanúnak érlelôdését folyamatosan támogassa, alapvetô fontosságú a pap személye. [729]
247. A keresztény közösség különbözô típusú képzést tud adni, katekétái számára:a) Állandóan táplálja a katekéták egyházi hivatását azáltal, hogy ébren tartja bennük a saját egyházuktól kapott megbízás tudatát.b) Nagyon fontos, hogy gondoskodjék saját katekétái hitének érlelésérôl azokon a rendes módokon, melyekkel a keresztény közösség neveli a hitben lelkipásztori munkatársait és elkötelezettebb laikusait. [730] Amikor a katekéták hite még nem elég érett, tanácsos, hogy vegyenek részt a fiatalok és felnôttek katekumenátus típusú tanfolyamán, ami lehet a közösségben rendszeres vagy kifejezetten számukra szervezett.c) A katekéták csoportja számára szervezett, közvetlen kateketikai fölkészítés a képzés kiemelkedô eszköze, fôként ha kíséri a hittanórákon tapasztalt dolgok kiértékelése.
d) A közösségen belül más képzési formák is megvalósíthatók: a katekézisrôl szóló kurzusok, például az év elején; lelkigyakorlatok és összejövetelek a liturgikus év fontosabb idôszakaiban; [731] kurzusok egy-egy égetô kérdésrôl; rendszeresebb elméleti képzés, például a Katolikus Egyház Katekizmusának tanulmányozása.Ezek az állandó képzési formák a katekéta személyes munkájával együtt nagyon hasznosnak látszanak. [732]
248. A katekéta képzési folyamatában nagyon fontos a katekéta-iskola [733] látogatása. Sok helyen az ilyen iskolákat két szinten szervezik: a katekétáknak és a katekézis felelôseinek. [734]
249. Ezeknek az iskoláknak a célja az, hogy általános és alapvetô rendszerbe foglalt és rendszeres kateketikai képzést adjanak. Megfelelôen hosszú idôn keresztül adják elô a képzés sajátosan kateketikai elemeit: a keresztény üzenetet, az ember és a társadalmi--kulturális környezet ismeretét és a hit pedagógiáját. E rendszeres képzés elônyei figyelemreméltóak:
-- elméleti jellegű, azaz a képzést nem halványítja el a tevékenység;
-- minôségét szakképzett tanárok biztosítják;
-- az egyházi közösséget tápláló kapcsolat és együttműködés alakul ki a különbözô közösségekhez tartozó katekéták között.
250. A plébániai, vagy a fölöttük álló vikariátusi területek katekézis-felelôsei, illetve a teljes munkaidôs katekéták [735] fölkészítésére ajánlatos megszervezni egyházmegyei vagy egyházmegyeközi szinten a felelôsök iskoláit.
Ezeknek az iskoláknak a szintje nyilvánvalóan magasabb. Ugyanis az általános alapprogrammal együtt adniuk kell azokat a kateketikai szakosításokat, melyeket az egyházmegyék körülményeiknek megfelelôen szükségesnek tartanak.
Megfelelô lehet -- az eszközök és adottságok jobb fölhasználása céljából --, ha az ilyen iskolák hallgatósága szélesebbkörű és magában foglalja az egyéb lelkipásztori munkatársakat is, és átalakulnak Lelkipásztori Munkatársak Képzési Központjaivá. Közös (elméleti és antropológiai) alapképzés után a szakosodás azon lelkipásztori és apostoli tevékenységek szerint történik, melyeket késôbb a hallgatókra mint munkatársakra fognak bízni.
251. A katekézis számára életfontosságú a felsôfokú kateketikai képzés, melyben papok, szerzetesek és laikusok egyaránt részt vehetnek. Ezért megújítjuk a kívánságot, hogy "fejleszteni vagy alapítani kell a katekéták számára lelkipásztori intézeteket azért, hogy megfelelô szakembereket képezzenek ki, akik egyházmegyei szinten vagy szerzetesközösségek működési területén irányítani tudják a katekézist. Ezek az intézetek lehetnek nemzeti vagy nemzetközi méretűek. A tananyagot, idôtartamát és a vizsgarendet tekintve az egyetemeket kell mintául venni." [736] Ezek az intézmények képzik azokat, akiknek késôbb irányítaniuk kell a katekétákat, illetve akik a kateketikát fogják tanítani a szemináriumokban és a katekéta-iskolákban. Ezek az intézmények a kateketikai kutatás központjai is.
252. Ez a képzési szint nagyon alkalmas az egyházak közötti termékeny együttműködésre: "Ilyen téren a gazdagabb egyházak nyújtsanak segítséget a megszorultabb, szegényebb egyházaknak. Hiszen mi más értékesebb ajándékot tudnának adni egymásnak, mint hogy segítenek a szegényebbeknek abban, hogy egyház voltukban gyarapodhassanak?" [737] Ebben az együttműködésben azonban meg kell nyilvánulnia a szegényebb egyházak megbecsülésének és sajátos felelôsségük tiszteletben tartásának. Egyházmegyei vagy egyházmegyeközi szinten tudatossá kell válnia a felsôfokú képzettség fontosságának, amint ez más egyházi tevékenységek vagy más tudományok tekintetében történik.
253. A keresztény közösség a kommunió (koinónia [739] ) -- a Lélek gyümölcse -- ajándékának történeti megvalósulása.A "kommunió" az egyetemes Egyház és a részegyházak -- a megtapasztalható keresztény közösségek -- belsô magva. Ez válik láthatóvá a keresztény közösségek gazdag változatosságában, melyekben a keresztények születnek, nevelôdnek és élnek a hitben. Ilyenek: a család, a plébánia, a katolikus iskola, a keresztény egyesületek és mozgalmak, az egyházi bázisközösségek... Ezek a katekézis "helyei", azaz közösségi terek, melyekben a katekumenátus jellegű és az állandó katekézis megvalósul. [740]
254. A keresztény közösség a katekézis kiindulópontja, helye és célja. Mindig a keresztény közösségbôl születik az Evangélium hirdetése, mely a férfiakat és a nôket megtérésre és Krisztus követésére hívja. Ugyanez a közösség fogadja azokat, akik meg akarják ismerni az Urat és elkötelezik magukat az új életben. Kíséri a katekumenokat és a katekézis növendékeit sajátos útjukon, és anyai gondoskodással részesíti ôket a saját hitében, s betestesíti ôket önmagába. [741] A katekézis mindig ugyanaz, de a kateketizálás e "helyei" [742] különös sajátosságokkal ajándékozzák meg. Fontos tudni, hogy milyen szerepe van egy-egy helynek a katekézis szempontjából.
255. A szülôk az elsô nevelôk a hitben. A szülôkkel együtt, fôként bizonyos kultúrákban az összes családtagnak megvan a maga feladata a fiatalabb családtagok nevelésében. Pontosabban is meg kell határozni, hogy a keresztény családi közösség milyen értelemben "helye" a katekézisnek.
A családot úgy határozzuk meg, mint "családi egyházat"; [743] ez azt jelenti, hogy az egész Egyház élettevékenységének minden keresztény családban tükrözôdnie kell: a missziónak, katekézisnek, tanúságtételnek, imádságnak, ... stb. A család ugyanis, éppen úgy, mint az Egyház, "olyan hely, ahol az Evangéliumot továbbadják, s ahonnan az Evangélium kisugárzik". [744] A családnak mint a katekézis "helyének" kizárólagos kiváltsága, hogy az Evangéliumot a legnagyobb emberi értékek összefüggésébe ágyazva adja tovább. [745] Ezen az emberi alapon a keresztény életbe való bevezetés mélyebbre hat: az Isten iránti érzék ébredése, az imádság elsô lépései, az erkölcsi lelkiismeret nevelése és a teremtô Atyaisten szeretetének tükrözôdéseként felfogott emberi szeretet keresztény érzékének formálása. Összegezve, olyan keresztény nevelésrôl van szó, mely inkább tanúsított, mint tanított, inkább esetekhez kötôdô, mint rendszeres, inkább folyamatos és mindennapi, mint idôszakos. E családi katekézisben egyre nagyobb szerepet kap a nagyszülôk segítsége. Bölcsességük és vallásos érzékük gyakran meghatározó a valóban keresztény légkör kialakításában.
256. A keresztségi katekumenátus a katekizálás típikus helye, melyet az Egyház azért intézményesített, hogy a kereszténységre vágyó felnôtteket fölkészítse a beavató szentségekre. [747] A katekumenátusban valósul meg ugyanis "az a különleges képzés, mellyel a hitre megtért felnôttet eljuttatják a húsvéti vigíliában a keresztségi hit megvallásához". [748] A keresztségi katekumenátusban folyó katekézis szorosan kötôdik a keresztény közösséghez. [749] Attól a pillanattól fogva, hogy beléptek a katekumenátusba, az Egyház körülveszi a katekumenokat "szeretetével és gondoskodásával mint hozzá tartozókat és gyermekeit: ugyanis már Krisztus családjához tartoznak..." [750] Ezért a keresztény közösség segíti "a jelölteket és a katekumenokat az egész beavató folyamat során, az elô-katekumenátustól a katekumenátusig és a müsztagógiáig". [751] A keresztény közösség e folyamatos jelenlétét jól mutatja be az Ordo Initiationis Christianae Adultorum. [752]
257. Kétségtelenül a plébánia a legjelentôsebb hely, ahol formálódik és megnyilvánul a keresztény közösség. Hivatása, hogy családi ház legyen, testvéri és befogadó otthon, ahol a keresztények fölfedezhetik, hogy ôk Isten népe. [753] A plébánián ugyanis megjelenik minden emberi különbség, és beleszövôdik az Egyház egyetemességébe. [754] Ugyanakkor a plébánia az a természetes környezet, ahol megszületik és növekszik a hit. Éppen ezért nagyon alkalmas közösségi tér az Ige szolgálata -- mely egyszerre tanítás, nevelés és élettapasztalat -- számára.A plébánia ma sok országban mély átalakulást él meg. A társadalmi változások nagy hatással vannak rá. A nagy városokban "az urbanizáció szinte fölforgatta a plébániát". [755] Ennek ellenére "a plébánia megôrzi helyét, és a keresztény nép, még a vallását nem gyakorló réteg is, szoros kapcsolatban marad vele". [756] A plébániának továbbra is a katekézis irányítójának és "kiváltságos helyének" [757] kell maradnia, beismerve, hogy bizonyos esetekben nem tud a katekizálás minden egyházi feladatának gravitációs központja maradni és együtt kell működnie más intézményekkel.
258. Hogy a katekézis a plébánia evangelizáló küldetésében teljesen kifejthesse hatását, néhány feltételnek teljesülnie kell:
a) A felnôttek katekézisének [758] egyre inkább elsôbbséget kell kapnia. Egyfajta segítségrôl van szó "a keresztség utáni katekézisben katekumenátus formájában, a felnôtt keresztség néhány elemének megismétlésével, oly módon, hogy a hívô ember átélje a kapott keresztség mérhetetlen és rendkívüli gazdagságát, és az ebbôl következô felelôsséget átvigye az élet gyakorlatába". [759] b) Megújult bátorsággal kell kezdeni az igehirdetést a távollévôknek és azoknak, akik vallási közömbösségben élnek. [760] E feladata megoldása közben a szentségek elôtti találkozások (elôkészítés házasságra, a gyermekek keresztelésére és elsôáldozására ...) alapvetô jelentôségűvé válhatnak. [761] c) A plébániai katekézis számára hivatkozási pontként szükségesek azok a hitbe korábban beavatott, érett keresztényekbôl álló közösségi magok, melyek megfelelô és megkülönböztetett lelkipásztori gondoskodásban részesülnek. E cél könnyebben elérhetô, ha a plébániai közösségekben elôsegítik a kisebb egyházi közösségek alakulását. [762] d) Ha ezek a feltételek, fôként a felnôttekre vonatkozóan, megvalósulnak, a gyermekek, a serdülôk és a fiatalok katekézise -- mely továbbra is nélkülözhetetlen -- nagy hasznot merít belôlük.
259. A katolikus iskola [763] az emberi és keresztény képzés nagyon fontos helye. A II. Vatikáni Zsinat Gravissimum educationis nyilatkozata szerint "a katolikus iskolák történetében döntô változás folyik: az iskolai intézménybôl iskolai közösség alakul". [764] A katolikus iskola, éppúgy, mint a többi iskola, a fiatalok kulturális és emberi képzését szolgálja. A katolikus iskolának azonban sajátossága, hogy:-- "megteremti az evangéliumi szabadság és szeretet légkörét az iskolai közösségben,-- segíti a fiatalokat abban, hogy személyiségük kibontakoztatásával együtt növekedjék bennük az az új teremtmény, amellyé a keresztségben lettek;-- végül, az egyetemes kultúrát összekapcsolja az üdvösség hírével." [765] A katolikus iskola nevelési tervét a zsinat felfogása szerint kell kibontani.
E nevelési terv az iskolai közösségben valósul meg, melyet "a tanítók, az igazgató, az adminisztrátorok, a szülôk mint gyermekeik természetes és helyettesíthetetlen nevelôi és a növendékek, a nevelôi folyamat felelôs és aktív szereplôi" [766] alkotnak.
260. Amikor a katolikus iskola növendékei nagyrészt vallásos katolikus családokból valók, az Ige szolgálata sokféle formát ölthet: elsô igehirdetés, iskolai vallásoktatás, katekézis, homília. Közülük kettô különösen jelentôs a katolikus iskolában: a vallásoktatás és a katekézis, melynek sajátosságáról már szóltunk. [767] Amikor a családok gyermekeiket a nevelés minôsége vagy más meggondolás miatt adják katolikus iskolába, a kateketikai tevékenység szükségszerűen korlátozott, és a vallásoktatás -- amikor csak lehetséges -- a kulturális jelleget hangsúlyozza. Az ilyen iskola "nagyon jelentôs szolgálatot tesz az embereknek", [768] és úgy kell tekinteni, mint az Egyház evangelizációjának belsô elemét. Tekintettel a társadalmi--kulturális és vallási körülmények sokféleségére, melyek közepette a katolikus iskola világszerte működik, hasznos lesz, ha a püspökök és a Püspöki Konferenciák pontosan meghatározzák a kateketikai tevékenység katolikus iskolában megvalósítandó módját.
261. "A hívôk" részegyházakban működô "egyesületeinek, mozgalmainak és csoportjainak" [769] célja Jézus Krisztus tanítványainak segítése abban, hogy laikusi küldetésüket teljesíteni tudják a világban és az egyházban. A keresztények ezekben a csoportokban "jámborsági gyakorlatokat folytatnak, apostolkodnak, gyakorolják a szeretetet és keresztényként vannak jelen a világban". [770] Ezekben az egyesületekben és mozgalmakban, annak érdekében, hogy a keresztény élet elôbb említett tevékenységeit jobban végezhessék, sajátos képzés folyik: "Ugyanis mindegyik sajátos módszerrel és lehetôséggel rendelkezik, hogy az apostoli élet tapasztalataiban mélyen gyökerezô képzést nyújtson, s mind lehetôséget kínál, hogy tagjai kiegészítsék és sajátossá tegyék azt a képzést, amit más személyektôl vagy közösségektôl kapnak". [771] A katekézis minden laikus képzésében az egyik alapelem. Ezért ezek az egyesületek és mozgalmak rendes körülmények között "külön idôt szánnak a katekézisre". [772] A katekézis ugyanis nem az általuk nyújtott keresztény képzés másik választható lehetôsége, hanem annak egyik lényeges eleme.
262. Amikor a katekézis ilyen egyesületek és mozgalmak keretén belül folyik, néhány szempontra tekintettel kell lenni. Nevezetesen:
a) Tiszteletben kell tartani a katekézis "saját természetét" [773] azáltal, hogy a szó, az emlékezet és a tanúságtétel (a tanítás, az ünneplés és a gyakorlati élet) hármasságával kibontakoztatják fogalmának teljes gazdagságát. A katekézis, akármelyik "helyen" történik is, mindenekelôtt a hitben történô alapvetô és rendszerbe foglalt képzés. Éppen ezért magában kell foglalnia "a keresztény tanítás komoly tanulását" [774] és "a keresztény élet minden összetevôjére nyitott", [775] komoly vallásos képzést.
b) Ez nem akadályozza meg, hogy az egyesületek és mozgalmak -- sajátos karizmáikkal -- céljuknak megfelelôen meghatározott hangsúlyokkal katekizáljanak. De mindig hűségesnek kell maradniuk a katekézis fogalmához. Egy egyesület és mozgalom lelkiségének megfelelô nevelés -- ami mindig az Egyház nagy gazdagságának jele -- az összes keresztény számára közös, alapvetô keresztény képzést követô idôszakban jellemzô. Elôbb arra kell nevelni, ami az Egyház minden tagjában közös és csak késôbb arra, ami különleges vagy megkülönböztetô.
c) Hangsúlyoznunk kell, hogy a mozgalmak és az egyesületek a katekézis szempontjából a plébánia számára nem rendes választási lehetôség, hiszen a plébánia mint ilyen a nevelô közösség. [776]
263. Az utóbbi évtizedekben az egyházi bázisközösségek nagymértékben elterjedtek. [777] Olyan közösségekrôl van szó, "melyek abból a vágyból születnek, hogy intenzívebben akarják élni az Egyház életét; vagy emberibb léptékeket keresnek, amit a nagy egyházi közösségekben nehezen lehet tapasztalni..." [778] Az egyházi bázisközösségek "az Egyház életerejének jelei". [779] Jézus Krisztus tanítványai összegyűlnek e közösségekben, hogy hallgassák Isten Igéjét, testvériesebb kapcsolatokat ápoljanak, életükben ünnepeljék a keresztény misztériumokat, és részt vállaljanak a társadalom átalakításában. E kifejezetten keresztény elemek mellett jelentôs emberi értékek is föltűnnek: a bátorság és a személyes érdeklôdés, felelôsség egymásért, kreativitás, hivatásbeli kérdések, a világ és az Egyház problémái iránti érdeklôdés. Mindebbôl a közösség gazdagító élménye fakadhat, "a közösség igazi megnyilvánulása és olyan eszköz, mely elmélyíti a közösséget". [780] A hitelesség érdekében "minden közösségnek egységben kell élnie a rész- és az egyetemes egyházzal. Ôszinte közösségben a pásztorokkal és a Tanítóhivatallal; miközben arra törekszik, hogy missziós módon működjék és minden ideológiai elkülönülést és szellemi eltorzulást kerüljön." [781]
264. Az egyházi bázisközösségeken belül nagyon termékeny katekézis bontakozhat ki:-- A közösségekben élô testvériesség nagyon jó környezet az átfogó kateketikai tevékenység számára, csak tartsák meg a katekézis természetét és sajátosságait.
-- A katekézis segít a közösségi élet elmélyítésében, hiszen biztosítja a hívôk keresztény életének alapjait. Katekézis nélkül az egyházi bázisközösségek aligha maradandók.
-- Végül a kisközösség alkalmas befogadó közeg azok számára, akik már megtették a katekézis útjának egy bizonyos szakaszát.
265. A kateketikai lelkipásztorkodás megszervezésének irányítója az egyházmegye püspöke. A Kateketikai Hivatal, másnéven az Egyházmegyei Kateketikai Titkárság "olyan eszköz, amellyel a püspök mint az egyházmegye feje és fô tanítója az egész hitoktatási munkát irányítja, segíti és ellenôrzi". [782]
266. Az Egyházmegyei Kateketikai Titkárság fô feladatai a következôk:
a) A hitbeli nevelés kérdésében egyházmegyei helyzetelemzést [783] készít. Ebben az elemzésben pontosan meg kell határozni az egyházmegye szükségleteit a kateketikai gyakorlatban.
b) Cselekvési programot [784] dolgoz ki világos célokkal, irányokkal és konkrét teendôkkel.
c) Támogatja és képezi a katekétákat. Ennek érdekében megfelelô intézményeket kell létrehozni. [785]
d) Kidolgozza vagy legalábbis javasolja a plébániák és a katekéták számára a kateketikai tevékenységhez szükséges eszközöket: katekizmusokat, direktóriumokat, életkoroknak megfelelô tanterveket, kateketikai kézikönyveket, tankönyveket, audiovizuális eszközöket ... [786]
e) Serkenti és támogatja az egyházmegye különféle kateketikai intézményeit (keresztségi katekumenátust, plébániai katekézist, katekéták csoportjait), melyek a kateketikai tevékenység "alapsejtjei". [787]
f) Egyházmegye, plébánia és vikariátusi területek szintjén gondoskodik a személyi és anyagi erôforrások gyarapításáról. [788]
g) Együttműködik a liturgikus hivatallal, tekintettel arra, hogy ennek lényeges jelentôsége van a katekézis, különösen a beavató szentségekre fölkészítô katekézis szempontjából.
267. E feladatok teljesítése érdekében a Kateketikai Titkárság "tagjainak megfelelô szakértelemmel kell rendelkezniük. A kérdések súlya és sokfélesége, amellyel foglalkozniuk kell, megköveteli, hogy többen legyenek és valóban szakértelemmel bírjanak." [789] Helyes, ha ezt a egyházmegyei szolgálatot papok, szerzetesek és laikusok együtt végzik.A katekézis a részegyház élete számára annyira alapvetô tevékenység, hogy "egyetlen egyházmegye sem nélkülözheti a saját Kateketikai Hivatalt". [790]
268. Korunkban ez az együttműködés nagyon termékeny. Nemcsak a földrajzi közelség, hanem a kulturális rokonság is tanácsossá teszi a közös kateketikai munkát. "Ajánlatos, hogy a különbözô egyházmegyék hangolják össze tevékenységüket, s tegyék közkinccsé tapasztalataikat, kezdeményezéseiket, munkájuk eredményét. Így a jobban ellátott megyék segíteni tudnak a gyengébben állókon, és közös programot tudnak kialakítani nagyobb területeken." [791]
269. "A Püspöki Konferencia mellett Kateketikai Hivatal létesíthetô, melynek legfôbb feladata, hogy az egyes egyházmegyéknek segítséget nyújtson a katekézis terén." [792] A lehetôség, amit a Kódex megadott, a Püspöki Konferenciák nagy részében már valóság. A Püspöki Konferencia Kateketikai Hivatala vagy nemzeti Kateketikai Központja kettôs feladatot végez: [793] -- A terület összes egyházmegyéjében a katekézis szolgálatára áll. Gondoskodik az egész területre érvényes kiadványokról, nemzeti kongresszusokról, a tömegtájékoztató eszközökkel való kapcsolattartásról, s általában mindenrôl, ami az egyes egyházmegyék vagy régiók lehetôségeit meghaladja.
-- Az egyházmegyék és régiók számára információs központ, kateketikai terveket készít, hogy összehangolja és támogassa a katekézis szempontjából gyengébb területeket. Ha a püspökök jónak látják, a nemzeti hivatalt megbízhatják azzal, hogy fölvegye a kapcsolatot más Püspöki Konferenciák Kateketikai Hivatalaival és egyéb kateketikai intézetekkel. E hivatal mindig a Püspöki Konferencia tagjainak segítô szerve.
270. "Krisztus parancsa, hogy az evangéliumot hirdetni kell minden teremtménynek, Péterrel együtt és az ô vezetése alatt elsôsorban és közvetlenül rájuk (tudniillik a püspökökre) vonatkozik." [794] Péter utódának szolgálata -- Jézusnak az Evangélium hirdetésére és átadására vonatkozó e kollegiális parancsában -- alapvetô feladat. E szolgálatot ugyanis "nemcsak globális szolgálatnak kell tekinteni, ami kívülrôl elér minden Egyházat, hanem olyannak kell tekinteni, mint ami belülrôl tartozik minden részegyház lényegéhez". [795] Péter kateketikai szolgálata kiemelkedô módon a tanításaiban valósul meg. A Pápa a katekézisre vonatkozóan közvetlenül a Klérus Kongregációja által intézkedik, mely "a római Pápát legfôbb pásztori hivatalának gyakorlásában" [796] segíti.
271. "Feladatának megfelelôen [a Klérus Kongregáció]:
-- gondoskodik minden életkorú és állapotú hívô vallásos képzésérôl;
-- szabályokat ad ki a katekézis megfelelô végzése érdekében;
-- felügyeli a kateketikai képzést;
-- a Hittani Kongregációval egyetértésben megadja az elôírt szentszéki jóváhagyást a katekizmusokra és más hasonló kateketikai művekre; [797] -- segíti a Kateketikai Hivatalok munkáját és figyelemmel kíséri az ilyen nemzetközi kapcsolatokat, ezeket koordinálja, s ha kell segítséget nyújt." [798]
272. A katekézis összehangolása fontos feladat a részegyházban. Az összehangolás történhet:
-- magán a katekézisen belül a különbözô életkoroknak és társadalmi helyzeteknek megfelelô katekézisformák között;
-- a katekézis illetve az Ige szolgálatának más formái, valamint más evangelizáló tevékenységek között.
A katekézis összehangolása nem az evangelizáló tevékenység hatását fokozó merô stratégiai tény, hanem mély teológiai alapja van. Az evangelizáló tevékenységeket jól össze kell hangolni, mert a hit egységére irányul, mely fönntartja az Egyház minden tevékenységét.
273. E részben az összehangolás:
-- a katekézis belsô összehangolása, hogy a részegyház egységes kateketikai szolgálatot tudjon végezni;
-- kapcsolat az egymást átható missziós tevékenység és a katekumenátus között a pogányoknak szóló misszióban [799] vagy az "új evangelizációban"; [800] -- a nevelés lelkipásztori szolgálata mindazon nevelôk felé, akik ugyanazokkal a növendékekkel foglalkoznak, elsôsorban gyermekekkel, serdülôkkel és fiatalokkal. A II. Vatikáni Zsinat nagyon ajánlotta az egész lelkipásztori tevékenység összehangolását, hogy egyre inkább tükrözze a részegyház egységét. [801]
274. A katekézis egyházmegyei terve a részegyház átfogó kateketikai javaslata, mely összehangoltan és rendszerbe foglaltan integrálja az egyházmegyében a különbözô címzetteknek készített kateketikai terveket. [802] Ebben az értelemben minden részegyháznak legalább kettôs szolgálatot kell végeznie a keresztény beavatás érdekében. Biztosítania kell:
a) a keresztény beavatás egységes és rendszeres folyamatát a kisgyermekek, gyermekek, serdülôk és fiatalok számára szoros összefüggésben a már megkapott vagy fölveendô szentségekkel és a neveléssel.
b) a felnôttek katekézisét, mely azoknak a keresztényeknek szól, akiknek hitük megalapozására van szükségük, akár meg vannak már keresztelve, akár keresztségre készülnek.
Sok helyen megjelent az öregek katekézisének szükségessége, azon keresztények számára, akik elérkezvén az emberi élet harmadik és végsô szakaszába, arra vágynak, talán életükben elôször, hogy hitük szilárd alapot kapjon.
275. E kateketikai folyamatokat, melyek társadalmi--kulturális tényezôk miatt még variálódhatnak is, nem szabad egymástól függetlenül szervezni, mintha "semmi közük nem volna egymáshoz". [803] A részegyház kateketikai kínálatának jól összehangoltnak kell lennie. A katekézis e különbözô formái között "támogatni kell a tökéletes komplementaritást". [804] Mint fentebb jeleztük, a szervezô elv, amely egy részegyház által fölajánlott különbözô jellegű katekézisek összetartozását biztosítja, a felnôtt katekézisre irányuló figyelem. Ez az a tengely, mely körül forog, s melyre épül az elsô és a harmadik életkor katekézise. [805] Az a tény, hogy az egységes egyházmegyei kateketikai terv különbözô kateketikai folyamatokat kínál, nem azt jelenti, hogy ugyanannak a személynek egymás után mindegyiket végig kell járnia. Ha egy fiatal ember jól megalapozott hittel érkezik el a felnôttkor küszöbére, nincs szüksége a felnôtteknek szóló, katekumenátus jellegű katekézisre, hanem neki szilárdabb eledel való, mely elôresegíti állandóan érlelôdô hitében. Ugyanez érvényes azokra is, akik jól meggyökerezett hittel öregszenek meg.
A beavató katekézis e nélkülözhetetlen formáival együtt a részegyháznak föl kell kínálnia a keresztény felnôttek számára különbözô folyamatos katekéziseket.
276. Mivel a katekézis az evangelizáció egész folyamatának egy eleme, szükségszerűen fölmerül a kérdés, hogyan lehet összehangolni a kateketikai tevékenységet az ôt megelôzô missziós tevékenységgel és az ôt követô lelkipásztori tevékenységgel. Ezek ugyanis olyan elemek, "melyek elôkészítik a katekézist, vagy belôle fakadnak." [806] Ebben az értelemben a hitet ébresztô missziós igehirdetés és az alapokat lerakni szándékozó beavató katekézis kapcsolata döntô az evangelizációban. Ez a kapcsolat bizonyos módon még nyilvánvalóbb a pogányokra irányuló misszióban. [807] A felnôttek ugyanis, akik megtérnek az elsô igehirdetés hatására, belépnek a katekumenátusba, ahol katekézisben részesülnek. Az "új evangelizációt" [808] igénylô helyzetekben az összehangolás bonyolultabb, mert olykor rendes katekézist kell nyújtani olyan fiataloknak és felnôtteknek, akiknek elôbb idôt kell hagyni az elsô igehirdetésre és a Krisztus melletti döntés fölébresztésére. Hasonló problémák jelentkeznek a gyermekek katekézisével és szüleik képzésével kapcsolatban. [809] Máskor a folyamatos katekézis valamelyik formáját ajánlják föl olyan felnôtteknek, akiknek igazából beavató katekézisre van szükségük.
277. Az evangelizáció mai helyzete megköveteli, hogy a missziós igehirdetés és a beavató katekézis két tevékenységét összehangoltan és a részegyházban egy misszionárius és katekumenátus jellegű evangelizációs terv keretében ajánljuk föl. A katekézist ma elsôsorban úgy kell tekinteni, mint egy hatásos missziós igehirdetés következményét. Az Ad gentes nyilatkozat állítása -- mely a katekumenátust az Egyház missziós tevékenységébe ágyazza -- a katekézis számára nagyon értékes szabály. [810]
278. A részegyházban a nevelés lelkipásztori szolgálatának kell összehangolnia a különbözô "helyeket", melyeken a hitre nevelés folyik. Nagyon fontos, hogy mindezek a kateketikai eszközök "a közös hitvallásra, az Egyház iránti közös engedelmességre és a közösségen belüli evangéliumi életre irányuljanak". [811] A nevelés összehangolása alapvetôen a kisgyermekekre, a gyermekekre, serdülôkre és a fiatalokra vonatkozik. Hasznos, ha a részegyház az ifjúság keresztény nevelésének különbözô szektorait egyetlen nevelôi, lelkipásztori tervbe fogja össze. Mindegyik részlet kiegészíti a többit, s külön-külön egyik sem képes megvalósítani a keresztény nevelés egészét.
Mivel a kisgyermek és az ifjú egy és ugyanaz a személy, akire a különbözô nevelôi tevékenységek irányulnak, nagyon fontos, hogy a különbözô hatások alapjában azonos ihletésűek legyenek. A tevékenységek közötti bármely ellentmondás ártalmas, mert mindegyiküknek megvan a maga jelentôsége és sajátossága.
Ebben az értelemben egy részegyház számára nagyon fontos, hogy a keresztény beavatásról olyan tervvel rendelkezzék, mely összefogja a különbözô nevelôi feladatokat és számol az új evangelizáció igényeivel.
279. A részegyháznak a kateketikai tevékenység megszervezésében kiindulópontként helyzetelemzéssel kell rendelkeznie. "Az ilyen felmérésnek tárgya összetett, ugyanis ki kell terjednie a lelkipásztori tevékenységre, de vallási, szociális, kulturális és gazdasági feltételek elemzésére is, mivel a közösségi élet e tényezôi igen nagy hatással lehetnek az evangelizáció folyamatára." [812] A valósággal való szembenézésrôl van szó a katekézis és annak szükségletei szempontjából. Konkrétabban:-- Világos képet kell alkotni a "lelkipásztori tevékenység vizsgálatában" a katekézis helyzetérôl: ténylegesen milyen helye van az evangelizációs folyamatban: milyen az egyensúlyi helyzet és a megosztás a különbözô kateketikai csoportok között (kisgyermekek, gyermekek, serdülôk, fiatalok, felnôttek ...); mennyire van összehangolva a katekézis a család keresztény nevelésével, az iskolai neveléssel, az iskolai vallásoktatással és a hitre nevelés egyéb formáival; milyen a katekézis minôsége; mi az átadott tartalom és a használt módszer; a katekéták és képzésük jellemzôi.
-- "A vallási helyzet elemzése" elsôsorban három, egymással szorosan összefüggô szinten vizsgálódik: a szent iránti érzék, azok az emberi élmények, melyek mélységüknél fogva a misztérium megközelítésére irányulnak; a vallásos érzék, vagyis egy meghatározott nép istenfogalma és Istennel való kapcsolatának módjai; és a hit helyzete a hívôk különbözô rétegeiben. E szintekkel összefüggésben az erkölcsi helyzet minden értékével és fogyatékosságával.
-- A "társadalmi--kulturális elemzés", melyrôl a katekétaképzésben fontos humán tudományokkal kapcsolatban szóltunk, [813] rendkívül fontos. A katekumenokat és a katekézis növendékeit föl kell készíteni a társadalmon belüli keresztény jelenlétre.
280. Az összes ilyen helyzetelemzésnek "meg kell gyôzniük a lelkipásztorkodásban dolgozókat arról, hogy az emberi helyzetek kétértelműek, legalábbis lelkipásztori szempontból. Ezért az evangélium hirdetésében tevékenykedôknek meg kell tanulniuk, hogy fölfedezzék a lehetôségeket, amelyek igehirdetésük számára a konkrét helyzetben adódnak. (...) Az átalakító fejlôdés mindig lehetséges, s a hit felé állandóan képes megnyílni a világ." [814] E helyzetelemzés az elsô tájékoztató jellegű munkaeszköz, amit a kateketikai szolgálat fölkínál a lelkipásztoroknak és a katekétáknak.
281. A gondos helyzetelemzés után tovább kell lépni a cselekvési terv elkészítésére. Ez határozza meg a lelkipásztorkodás kateketikai céljait és eszközeit, s a megvalósítás szabályait a helyi szükségleteknek megfelelôen és az egyetemes Egyház céljaival és törvényeivel való teljes összhangban.
A cselekvési tervnek gyakorlatinak kell lennie, hiszen az egyházmegyei vagy egyházmegyeközi kateketikai tevékenység irányítása a célja. Rendes körülmények között csak bizonyos idôre szól, melynek végén új célokkal, eszközökkel és hangsúlyokkal megújítják.
A tapasztalat szerint a cselekvési terv nagyon hasznos a katekézis számára, mert közös célok meghatározásával az erôk egyesítésére és a közös cél megvalósítására ösztönöz. Éppen ezért mindenekelôtt reálisnak, egyszerűnek, világosnak és határozottnak kell lennie.
282. A cselekvési tervvel együtt, mely elsôsorban a gyakorlatra irányul, a Püspöki Karok dolgozzanak ki országonként olyan elméleti és eligazító eszközöket, melyek megadják az alkalmas és eredményes katekézis szabályait. Elnevezés szerint lehetnek Kateketikai direktóriumok, Eligazító kateketikai szabályok, Alapszövegek stb. Mivel e segédeszközök a katekézis vezetôinek és a katekétáknak szólnak, tisztázniuk kell a katekézis fogalmát: természetét, célját, feladatait, tartalmát, címzettjeit, módszerét. E direktóriumok vagy általános eligazító szövegek esetében, ha Püspöki Konferenciák készítik vagy tekintélyükkel adják ki, a kidolgozás és a jóváhagyatás tekintetében ugyanazt az utat kell végigjárni, mint a katekizmusok esetében. Azaz közzétételük elôtt el kell nyerniük az Apostoli Szentszék jóváhagyását. [815] E direktóriumok és alapszövegek nagy hatással vannak a helyi egyházak katekézisére, és kidolgozásuk hasznos és ajánlott, mert többek között jelentôs támpontot adnak a katekéták képzéséhez. Az ilyen jellegű eszközök közvetlenül és szorosan kapcsolódnak a püspöki hivatalhoz.
283. A kateketikai tevékenység egészét irányító és tervezô eszközök mellett (helyzetelemzés, cselekvési program, Kateketikai Direktórium) vannak közvetlenül használt munkaeszközök, melyeket a kateketikai tevékenységben alkalmaznak. Ide tartoznak a didaktikai szövegek, [816] melyeket a katekumenok és a katekézis növendékeinek kezébe adnak. Hasznosak a katekéták és -- kisgyermekek katekézise esetében -- a szülôk számára írt "Kézikönyvek". [817] Hasonlóképpen fontosak a katekézis közben használt audiovizuális eszközök, melyekkel kapcsolatban józan kritikára van szükség. [818] E munkaeszközök ihletôjének az Istenhez és az emberi személyhez való kettôs hűségnek kell lennie, ami az Egyház egész életének egyik alaptörvénye. Össze kell ugyanis kötni a tökéletes tanbeli hűséget az emberhez való ôszinte alkalmazkodással, figyelembe véve az életkori pszichológiát és azt a társadalmi--kulturális környezetet, melyben az ember él.Röviden azt kell mondanunk, hogy e kateketikai eszközöknek:-- "illeszkedniük kell azoknak az embereknek konkrét életkörülményeihez, akikhez szólnak, és legyenek tekintettel sajátos aggodalmaikra, nehézségeikre és reményeikre"; [819] -- "törekedjenek olyan nyelven szólni, hogy azt a mai ember képes legyen megérteni;" [820] -- "úgy hassanak az olvasókra, hogy elmélyítsék bennük Krisztus misztériumának ismeretét, és ebbôl igaz megtérés és Isten akaratával jobban megegyezô élet születhessék." [821]
284. A katekézis eszközei közül kiemelkednek a Katekizmusok. [822] Jelentôségük abból a ténybôl fakad, hogy a közölt tartalmat az Egyház pásztorai hitelesnek és sajátjuknak ismerik el. Ha az egész kateketikai tevékenység feje mindig a püspök, akkor a Katekizmusok kiadása olyan feladat, mely közvetlenül a püspöki szolgálathoz tartozik. A nemzeti, regionális vagy egyházmegyei katekizmusok kidolgozása -- a katekézis munkásainak részvételével -- végsô soron a püspökök feladata, akik a részegyházban "a katekéták".A katekizmus szerkesztésénél a következô két szabályt be kell tartani:
a) Tökéletes összhangban kell lenni a Katolikus Egyház Katekizmusával, mely "biztos és hiteles alapszöveg... a helyi katekizmusok kidolgozásához". [823]
b) Gondosan betartandók a jelen Direktórium szabályai és irányelvei az evangéliumi üzenet bemutatásához, tekintettel arra, hogy e Direktórium is "szabály" a katekézis számára, "melyhez igazodni kell" [824] .
285. Az "Apostoli Szentszék elôzetes jóváhagyása" [825] -- mely a Püspöki Konferenciák által kiadott katekizmusok esetében szükséges --, úgy értendô, hogy e Katekizmusok olyan dokumentumok, melyekkel az egyetemes Egyház a különbözô társadalmi--kulturális térségekben, melyekhez küldetése szól, hirdeti és továbbadja az Evangéliumot, és életre hívja a részegyházakat, melyekben megnyilvánul. [826] Egy Katekizmus jóváhagyása annak a ténynek az elismerése, hogy az egyetemes Egyház szövege egy meghatározott kultúra és hely számára.
286. A jelen irányelvek és eligazítások megfogalmazása közben fáradtságot nem kímélve törekedtünk arra, hogy minden gondolat eredetét és alapját megmutassuk a II. Vatikáni Zsinat és az egyházi Tanítóhivatal azt követô fôbb dokumentumainak tanításában. Különös figyelmet fordítottunk a különbözô népek egyházi életének idôközben fölgyülemlett tapasztalatára. A Szentlélek világosságánál mérlegeltünk, mindig az Egyház megújulása és az evangelizáció jobb szolgálata érdekében.
287. A Katekézis Általános Direktóriuma az Egyház összes pásztorának, munkatársaiknak és a katekétáknak készült, abban a reményben, hogy bátorítást jelent a szolgálatban, melyet az Egyház és a Szentlélek rájuk bíz: tudniillik, hogy növeljék a hitet azokban, akik hittek.
Az adott eligazítások nem csupán a katekézis természetét és az Egyház ezen evangelizáló szolgálatának törvényeit és szabályait akarja tisztázni és közreadni, hanem táplálni akarják a reményt az Ige erejével és a Szentlélek belsô tevékenységével azokban, akik az egyházi tevékenység ezen kiváltságos területén fáradoznak.
288. A katekézis hatékonysága ma is és mindig Isten ajándéka az Atya és a Fiú Szentlelkének tevékenysége által.
A katekézis e föltétlen függését Isten beavatkozásától már Pál apostol tanította a korintusiaknak, amikor ezt mondta: "Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. Nem számít sem az, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten." (1Kor 3,6--7)
Sem a katekézis, sem az evangelizáció nem lehetséges Istennek az Ô Lelke által folyó tevékenysége nélkül. [827] A kateketikai gyakorlatban sem a legfejlettebb pedagógiai technikák, sem a legragyogóbb emberi személyiséggel rendelkezô katekéta nem helyettesítheti a Szentlélek csöndes és finom tevékenységét. [828] Ô ugyanis "az egész egyházi misszió fôszereplôje"; [829] Ô a fô katekéta; azokban, akik az Úr felé növekednek, Ô a "belsô mester". [830] Ô ugyanis "az ihletô elve az egész kateketikai tevékenységnek és mindazoknak, akik azt végzik". [831]
289. Éppen ezért a katekéta lelkében lakjék a türelem és a bizalom, hogy maga Isten az, aki kicsíráztatja, fölneveli és gyümölcsözteti Isten Igéjének jó földbe vetett és szeretettel megmunkált magvát! Márk evangélista az egyetlen, aki közli azt a példabeszédet, melyben Jézus szemlélteti az elvetett mag állandó és fokozatos növekedését: "Isten országa olyan, mint az ember, aki magot vet a földbe. Alszik vagy fölkel, éjszaka van vagy nappal, a mag csírázik és szárba szökken, hogy miként, ô maga nem tudja. A föld magától terem elôször szárat, azután kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás." (Mk 4,26--29)
290. Az Egyház, melynek feladata a hívôk kateketizálása, segítségül hívja az Atya és a Fiú Lelkét, kérve Ôt, hogy tegye belsôleg gyümölcsözôvé és virulóvá azt a sok munkát, amit szerte a földön végeznek a hit és az üdvözítô Jézus Krisztus követésének növekedéséért.
291. A katekézis munkásai ma is közbenjárásában bízva folyamodjanak Szűz Máriához, aki látta, hogy Fia növekedik "bölcsességben, korban és kedvességben" (Lk 2,52). Máriában találják meg a követendô lelki modellt és a példát, hogyan kell hitben, reményben és szeretetben erôsíteni a mai katekézis megújulását. A "Pünkösdi Szűz" [832] közbenjárására ébredjen az Egyházban új erô gyermekeket szülni a hitben és nevelni ôket a Krisztusban való teljességre.
Ôszentsége II. János Pál pápa 1997. augusztus 15-én a jelen A Katekézis Általános Direktóriumát jóváhagyta és elrendelte közzétételét.
Darío Castrillón Hoyos kiérdemesült bucaramangai érsek
Pro-Prefektus
Crescenzio Sepe gradói c. érsek, titkár
[1]
CD 44.
[2]
CT 2.
[3]
CT 3.
[4]
Megfelel az Általános Hitoktatási Direktórium II. részének.
[5]
Ugyenerrôl az Általános Hitoktatási Direktórium III. része tárgyal.
[6]
Megfelel az Általános Hitoktatási Direktórium IV. részének.
[7]
Megfelel az Általános Hitoktatási Direktórium V. részének. Jóllehet néhányan megalapozottan azt javasolták, hogy ez a rész kerüljön a pedagógiai fejezet elé, a harmadik fejezetben elmondott új szempont miatt mégis tanácsosabbnak látszott megtartani az 1971-es szöveg beosztását. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a címzettek figyelembevétele részesedés az isteni "leereszkedésben" -- és gyümölcse is ennek -- (DV 8) az üdvtörténetben és az emberhez alkalmazkodó kinyilatkoztatásban.
[8]
Az Általános Hitoktatási Direktórium VI. részének miden elemét tartalmazza.
[9]
ÁHD Elôszó
[10]
Vö. ua.
[11]
Uo.
[12]
GS 1.
[13]
GS 2.
[14]
Uo.
[15]
Vö. SRS 35.
[16]
SRS 13b; EN 30.
[17]
Vö. CT 29f.
[18]
SRS 41. Vö. Püspöki Szinodus II: De iustitia in mundo (1971. nov.): Institutio ad iustitiam. AAS 63 (1971) 935; LC 77.
[19]
SRS 42; Vö.ChL; KEK 2444--48; TMA 51.
[20]
XXIII. János pápa: Pacem in terris enciklika (1963. ápr. 11.) 9--27: AAS 55 (1963) 261--70. Felsorolja, hogy az Egyház szerint melyek a legalapvetôbb emberi jogok. A 28--34. pontban viszont elmondja az ember alapvetô kötelességeit. A katekézisnek mindkét szempontot szem elôtt kell tartania.
[21]
Vö. SRS 15a.
[22]
PP 14; CA 29.
[23]
ChL 5d; vö. SRS 26b; VS 31c.
[24]
Vö. SRS 15; KEK 2444; CA 57b.
[25]
ChL 37a; vö. CA 47c.
[26]
AG 22a.
[27]
GS 5.
[28]
GS 18.
[29]
GS 56c.
[30]
Vö. EN 20; CT 53.
[31]
GS 19.
[32]
Uo.
[33]
EN 5; vö. GS 19; LC 41.
[34]
Püspöki Szinodus 1985. II, A, 1.
[35]
ChL 4.
[36]
Vö. RM 38.
[37]
CA 29, 46c.
[38]
Vö. GS 36. II. János Pál pápa a Dominum et vivificantem enciklikában is megállapította ezt az összefüggést: "Az »Isten halálának« ideológiája hatásaiban mind elméleti, mind gyakorlati síkon igazolja, hogy valójában az »ember halálának« ideológiája." (35)
[39]
VS 101; vö. EV 19, 20.
[40]
Vö. CT 3; vö. NPD 4.
[41]
TMA 36b; vö. GS 19c.
[42]
EN 52; vö. CT 19, 42.
[43]
EN 56.
[44]
EN 52.
[45]
EN 48; vö. CT 54; ChL 34b; DCG (1971) 6; Püspöki Szinodus 1985. II, A, 4.
[46]
EN 52.
[47]
Vö. EN 52; CT 44.
[48]
Vö. ChL 34b; RM 33d.
[49]
LG 10.
[50]
Püspöki Szinodus 1985. I, 3.
[51]
Uo.
[52]
Hittani Kongregáció: Communionis notio levél (1992. máj. 28.) 1: AAS 85 (1993) 838; vö. TMA 36e.
[53]
Vö. CT 19b.
[54]
Vö. CT 43.
[55]
Vö. CT 27b.
[56]
DV 10c.
[57]
Vö. CT 29b.
[58]
Vö. CT 30.
[59]
CT 23.
[60]
Vö. CT 58.
[61]
Vö. EN 63.
[62]
Vö. FC 4b; ChL 3e.
[63]
GS 11; vö. 4.
[64]
Vö. GS 62e; FC 5c
[65]
Vö. Mk 1,15 és párh.; RM 12--20; KEK 541--560.
[66]
Vö. Mt 5,3--12.
[67]
Vö. Mt, 5,1--7,29.
[68]
Vö. Mt 13,11.
[69]
Vö. Mt 18,1--35.
[70]
Vö. Mt 24,1--25,46.
[71]
DV 3.
[72]
Vö. 2Pt 1,4; KEK 51--52.
[73]
DV 2.
[74]
Vö. Ef 1,9.
[75]
DV 2.
[76]
EN 11.
[77]
Vö. GS 22a.
[78]
Vö. Ef 2,8; EN 27.
[79]
Vö. EN 9.
[80]
Vö. Jn 11,52: AG 2b; 3a.
[81]
Vö. DV 15; CT 58; ChL 61; KEK 53, 122; Lyoni Szent Ireneusz: Adversus haereses III,20,2: SCh 211, 389--93.
[82]
KEK 54--64.
[83]
DV 2.
[84]
Vö. DCG (1971) 11b.
[85]
Vö. Zsid 1,1--2.
[86]
DV 4.
[87]
Vö. Lk 24,27.
[88]
KEK 65. (onnan ide idézi Keresztes Szent Jánost!!)
[89]
Vö. CT 5; KEK 520, 2053.
[90]
KEK 125, hivatkozással a DV 18-ra.
[91]
A krisztusközpontúságról bôvebben szól az I, 3. és a II, 2. s Direktóriumban.
[92]
Vö. DV 7.
[93]
Vö. DV 7a.
[94]
Vö. DV 8; KEK 75--79.
[95]
DV 10b; vö. KEK 85--87.
[96]
LG 48; AG 1; GS 45; vö. KEK 774--776.
[97]
Vö. Kol 1,26.
[98]
A Dei Verbum konstitúcióban (2--5) és a CCC-ban (50--175) a hitrôl mint a kinyilatkoztatásra adott válaszról van szó. A jelen összefügésben, kateketikai-lelkipásztori meggondolásból a hitet inkább az evangelizációhoz kell kötnünk mint a kinyilatkoztatáshoz, mert ez valójában az Egyház evangelizációs küldetése átal jut el az emberhez.
[99]
EN 18.
[100]
Vö. Mt 28,19--20.
[101]
Vö. ApCsel 1,8.
[102]
Vö. Mt 28,19.
[103]
EN 17.
[104]
EN 28.
[105]
Vö. EN 22a.
[106]
Vö. EN 47b.
[107]
Vö. En 18.
[108]
EN 24d.
[109]
Vö. AG 6b.
[110]
Az evangelizáció folyamatában meg kell különböztetni a "kezdet", a "fokozatos fejlôdés" és az "érettség" állapotát: "Mindegyik állapothoz megfelelô tevékenységeknek kell tartozniuk" (AG 6).
[111]
Vö. EN 18--20; RM 52--54; AG 11--12, 22.
[112]
Vö. EN 21, 41; RM 42--43; AG 11.
[113]
EN 51--53; CT 18, 19, 21, 25; RM 44.
[114]
Vö. AG 13; EN 10, 23; CT 19; RM 46.
[115]
EN 22; CT 18; vö. AG 14; RM 47.
[116]
AG 14; KEK 121; vö. Ua. 1229--33.
[117]
Vö. EN 23; CT 24; RM 48--49; vö. AG 15.
[118]
Vö. ChL 18.
[119]
Vö. ChL 32. (kommunió és misszió közötti belsô összefüggés)
[120]
Vö. EN 24.
[121]
CT 18.
[122]
Vö. AG 6f; RM 33, 48.
[123]
Vö. ApCsel 6,4. Az Ige szolgálatát az Egyházban végzik: -- a fölszentelt szolgák (vö. CIC 765--57) -- az Istennek szentelt élet intézményeinek tagjai, Istennek szenteltségük alapján (vö. CIC 758) -- világi Krisztus-hívôk keresztségük és bérmálásuk alapján (vö. CIC 759).A szolgálat szóval kapcsolatban föl kell hívnunk a figyelmet, hogy a nem fölszentelt hívôkre csak bizonyos mértékig és csak Krisztus egyetlen és forrás természetű szolgálatára hivatkozva lehet használni a szolgálat kifejezést.... A szó eredeti értelmében azt a tevékenységet jelzi, mellyel az Egyház tagjai -- az Egyházon belül és a világért -- folytatják Krisztus küldetését. Amikor ellenben a kifejezést a különbözô hivatalokkal és feladatokkal kapcsolatban és azok megkülönböztetésére használjuk, világosan kell látni, hogy csak az egyházi rend szentségének alapján hordozza azt a teljes és egyértelmű jelentést, melyet a hagyomány állandóan neki tulajdonított. ( Vö. II. János Pál pápa beszéde a Partecipazione dei fedeli laici in Ministero szümposzion résztvevôihöz. L'Osservatore Romano 1994. IV. 23.)
[124]
EN 22; vö 51--53.
[125]
DV 8c.
[126]
PO 4b; vö. CD 13c.
[127]
Az Újszövetségben e szolgálatnak nagyon eltérô formái jelentek meg: "hirdetés", "tanítás", "buzdítás"... Figyelemreméltó a kifejezések gazdagsága.
[128]
A módozatok, ahogyan szerteágazott az Ige egyetlen szolgálata, nem a keresztény üzenet belsô sajátosságai. Sokkal inkább hangsúlyozások, hangnemek, többé-kevésbé kibontott kifejtések, melyek az egyes csoportok és személyek hitbeli állapotához igazodtak.
[129]
Vö. EN 51--53.
[130]
AG 14.
[131]
Különbözô természetű érvek igazolják a folyamatos nevelés a hitben illetve a folyamatos katekézis kifejezések használatát, föltéve hogy nem relativizálják a beavató katekézis elsôdleges, alapvetô és sajátos jellegét. A folyamatos nevelés a hitben kifejezés a II. Vatikáni Zsinat utáni katekéta gyakorlatban terjedt el a beavatási katekézist követô késôbbi katekézis, és nem a katekézis egészének jelölésére. Látható, hogy ezt az alapképzés és a folyamatos képzés közötti különbséget átvitték a papképzésre is. (II. János Pál pápa: Pastores dabo vobis 5--6. fejezet, fôként a 71. p.)
[132]
DCG (1971) 19d.
[133]
Vö. SC 35; KEK 1154.
[134]
Vö. Hittani Kongregáció: Donum veritatis instrukció a teológus egyházi hivatásáról (1990. V. 24.) 6: AAS 82 (1990) 1552.
[135]
DCG (1971) 17; vö. GS 62g.
[136]
Vö. Róm 10,17; LG 16; AG 7; vö. KEK 846--848.
[137]
Vö. AG 13a.
[138]
Vö. CT 5b.
[139]
Vö. CT 20b.
[140]
Vö. KEK 166--67.
[141]
Vö. KEK 150, 153, 176.
[142]
DV 5.
[143]
KEK 177.
[144]
Vö. EN 10; AG 13b; KEK 1430--31.
[145]
EN 23.
[146]
Vö. AG 13.
[147]
Vö. RM 45c.
[148]
DV 5; KEK 153.
[149]
DV 5; KEK 153.
[150]
KEK 149.
[151]
CT 20a: "Ez igazában azt jelenti, hogy mind ismeretekben, mind tettekben felnônek azok a magvak, amelyeket a Szentlélek az elsô igehirdetéssel vetett el."
[152]
Vö. RM 46b.
[153]
Vö. 1Pt 2,2; Zsid 5,13.
[154]
Ef 4,13.
[155]
12.
[156]
Vö. Cézareai Euszébiosz: Praeparatio evangelica I,1; SCh 206, 6; LG 16; AG 3a.
[157]
ChL 4c.
[158]
12, 111.
[159]
Vö. 6, 7.
[160]
AG 13b.
[161]
Vö. AG 13; EN 10; RM 46; VS 66; 10.
[162]
AG 13b.
[163]
Vö. MPD 8b; KEK 187--89.
[164]
Mt 5,48; vö. LG 11c, 40b, 42e.
[165]
Vö. DV 24; EN 45.
[166]
Vö. RM 33.
[167]
RM 33b.
[168]
RM 33b. Fontos tudatosítani azokat a "határokat" melyeket a RM megjelöl a "pogányok missziója" számára. Nem csak földrajzi határokról van szó (37a), hanem "új emberi közösségekrôl és új társadalmi jelenségekrôl" (37b) -- mint a nagyvárosok, az ifjuság világa, a kivándorlás -- "kultúrterületekrôl vagy modern Areopagusokról", mint amilyenek a kommunikációs eszközök,a tudományok, az ökológia világa...Ennek megfelelôen egy helyi egyház, mely már meggyökerezett egy területen nemcsak kifelé folytat pogány missziót, hanem befelé, saját határai között is.
[169]
RM 33c.
[170]
Az eredetiben formatio szerepel. A felnôttek katekézise és a papok, szerzetesek állandó továbbképzése kapcsán használják a szentszéki dokumentumok e szót, vsz. azért, hogy kerüljék a nevelés szót. fordításunkban következetesen a formatio=képzés megoldást választottuk.
[171]
RM 33d.
[172]
RM 33d.
[173]
RM 34b.
[174]
RM 34c. Az idézett rész konkrétan a belsô és külsô misszió egymásra hatására hivatkozik. Az 59c ugyanígy megmutatja, hogy a "pogány misszió" mennyire segíti a népeket a fejlôdésben, míg "az új evangelizáció" felébreszti a szolidaritást a fejlett országokban más népek iránt.
[175]
Vö. RM 31, 34.
[176]
MDP 8.
[177]
DCG (1971) 20; vö. CT 43, IV, 2.
[178]
CT 19.
[179]
Mk 16,15; Mt 28,19.
[180]
Mk 16,16.
[181]
Vö. CT 19; DCG (1971) 18.
[182]
9--13; vö. CIC 788.
[183]
A jelen Direktórium a "kérügmatikus katekézis", vagy "elô-katekézis" cimzettjérôl rendes körülmények között föltételezi, hogy érdeklôdik az Evangélium iránt, vagy legalább keresô nyugtalanság él benne. Ha ez teljesen hiányzik csak "elsô igehirdetésrôl" lehet szó.
[184]
Vö. 9, 10, 50; vö. CT 19.
[185]
CT 18; vö. 20c.
[186]
CT 18.
[187]
Uo.
[188]
AG 14.
[189]
CT 18.
[190]
Jeruzsálemi Szent Cirill: Catecheses illuminandorum I,11: PG 33, 351--52.
[191]
Vö. Mt 7,24--27.
[192]
CT 13; vö. 15.
[193]
KEK 1122.
[194]
AG 14; vö. KEK 1212, 1229.
[195]
KEK 1253. A felnôttek katekumenátusában, egész sajátosan a pogány misszióban, a katekézis megelôzi a keresztséget. A már megkereszteltek (gyermekek, fiatalok vagy felnôttek) katekézisében ez a képzés kveti a keresztséget. De ebben az esetben is az a célja a katekézisnek, hogy segítsen fölfedezni és megélni a már megkapott keresztség mérhetetlen gazdagságát. A KEK 1231. a keresztség utáni katekumenátus kifejezést használja. A ChL 61. ugyanezt keresztség utáni katekézisnek nevezi.
[196]
Vö. CD 14.
[197]
CT 22; vö. CT 18d, 21b.
[198]
Vö. CT 21.
[199]
CT 21. A Szinodus anyagában két szempontot kell hangsúlyoznunk, melyet a Catechesi tradendae átvett: egy lelkipásztori probléma érzékelését ("fontosnak tartjuk hangoztatni a keresztény tanítás rendszeres és szervezett voltát, mert innen is, onnan is hallatszanak olyan hangok, amelyek lekicsinylik ennek jelentôségét"); és a tényt, hogy szerves egységét a katekézis fô jellemzôjének tartják .
[200]
CT 21.
[201]
Vö. CT 20; Szent Ágoston: De catechizandis rudibus IV, 8: CCL 46, 128--129.
[202]
Vö. CT 21b.
[203]
Vö. CT 21c.
[204]
Vö. AG 14; CT 33; KEK 1231.
[205]
Vö. DCG (1971) 31.
[206]
CT 24.
[207]
DV 21.
[208]
CT 48; vö. SC 52; DV 24; DCG (1971): 17; Ordo Lectionum Missae 1981: 24.
[209]
SRS 41; vö. CA 5, 53--62; DCG (1971): 26; Katolikus Nevelés Kongregációja: Orientamenti per lo studio e l'insegnamento della dottrina sociale della Chiesa nella formazione sacerdotale (1988. XII. 30.)
[210]
CT 23; vö: SC 35,3; CIC 777, 1--2.
[211]
Vö. CT 21c, 47; DCG (1971): 96c--f;.
[212]
Vö. 1Pt 3,15; Hittani Kongregáció: Donum veritatis instrukció, 6b. A CT 61. is beszél a katekézis és a teológia közötti kapcsolatról.
[213]
CT 45c.
[214]
Katolikus Nevelés Kongregációja: Dimensione religiosa dell'educazione nella scuola cattolica. Lineamenti per la riflessione e la revisione. (1988. IV. 7.) 68; vö. II. János Pál pápa beszéde a római egyházmegye papjaihoz (1981. III. 5.): Insegnamenti di Giovanni Paulo II. IV/1, 629--630; CD 13c; CIC 761.
[215]
Katolikus Nevelés Kongregációja: L'école catholique (1977. III. 19.), 26.
[216]
CT 69. Megjegyzendô, hogy a CT szerint az iskolai vallásoktatás sajátossága nemcsak az, hogy elômozdítja a dialógust általában a kultúrával, amit az Ige szolgálatának minden formájáról el lehet mondani, hanem az iskolai vallásoktatás határozottabban támogatja ezt a dialógust a rendszeres és kritikus bevezetés személyes folyamatában, továbbá az iskola által képviselt kulturális hagyománnyal való találkozásban.
[217]
Vö. Katolikus Nevelés Kongregációja: Dimensione religiosa dell'educazione nella scuola cattolica. Lineamenti per la riflessione e la revisione. (1988. IV. 7.) 70.
[218]
Vö. II. János Pál pápa beszéde az Európai Püspöki Karok Tanácsának A nyilvános iskolákban folyó katolikus vallásoktatásról rendezett Szimpozionjához (1991. IV. 15.): Insegnamenti di Giovanni Paulo II. XIV/1, 780.
[219]
Uo.
[220]
Vö. CT 69; Katolikus Nevelés Kongregációja: Dimensione religiosa dell'educazione nella scuola cattolica. Lineamenti per la riflessione e la revisione. (1988. IV. 7.) 66.
[221]
Vö. CT 33.
[222]
Vö. CT 34.
[223]
Vö. fentebb A kinyilatkoztatás továbbadása az Egyház, a Szentlélek műve által (42--45. p.), s késôbb Az evangéliumi üzenet egyházi jellege (105--106 p.) alatt cím alatt mondottakkal. Vö. EN 60. Az evangelizáció minden tettének egyházi természetérôl beszél.
[224]
Vö. LG 64; DV 10a.
[225]
Vö. DCG (1971): 13.
[226]
Vö. AG 22a.
[227]
Vö. CT 28; 25, 183--187. A traditio--redditio symboli, 'a hitvallás átadása és viszont megvallása' a katekumenátus fontos mozzanata, nagyon jól kifejezi a hit kettôs természetét: kapott ajándék (traditio), s egy adott kultúrán belül személyes válasz (redditio). Vö. CT 28, mely sürgeti a ma megfelelô forma eltrejesztését.
[228]
Vö. LG 64.
[229]
KEK 169. Az Egyház anyasága és nevelôi feladata közti kapcsolatot nagyon szépen fejezte ki Nagy Szent Gergely: "Isten Igéjének jegyeseként betelve Szentlélekkel az igehirdetés szolgálata által foganja gyermekeit, akiket buzdítván, megtérítvén világra hoz." (Moralia in Iob XIX, 12: CCL 143a, 970).
[230]
CT 5; vö. KEK 426; AG 14a; A katekézis e krisztológiai irányultságáról lásd még a 40--41. és 98. pontot.
[231]
AG 13b.
[232]
CT 20.
[233]
LG 7b.
[234]
Püspöki Szinodus: Cum iam ad exitum üzenet korunk katekézisérôl Isten népéhez (1977. X. 28.): 8; vö. KEK 185--197.
[235]
Vö. KEK 189.
[236]
Vö. KEK 189--190, 197.
[237]
Vö. KEK 21,13.
[238]
Vö. KEK 166--167, 196.
[239]
Vö. RM 45.
[240]
A DCG (1971) 21--29. is megkülönbözteti a katekézis céljait és feladatait: a feladatok közbeesô célok a végsô cél felé vezetô úton.
[241]
Vö. Mk 4,10--12.
[242]
Vö. Mt 6,5--6.
[243]
Vö. Mt 10,5--15.
[244]
CT 21b.
[245]
GE 4; vö. 19; CIC 788,2.
[246]
Vö. DCG (1971) 36a.
[247]
DCG (1971) 24.
[248]
DV 25a.
[249]
SC 7.
[250]
Vö. SC 14.
[251]
DCG (1971) 25b.
[252]
AG 13.
[253]
Vö. Hittani Kongregáció: Libertatis conscientia instrukció 62. (1986. III. 22.): AAS 79 (1987) 554--99; KEK 1965--86. az 1697. § részletesen leírja a katekézissel szemben erkölcsi szempontból támasztott követelményeket.
[254]
VS 107.
[255]
Vö. CT 29f.
[256]
Vö. KEK 2761.
[257]
25, 188--191.
[258]
PO 6b.
[259]
AG 14d.
[260]
DCG (1971) 27.
[261]
UR 3b.
[262]
CT 32; vö. KEK 821; CT 32, 34.
[263]
Vö. CT 24c; DCG (1971) 28.
[264]
Vö. LG 31b; ChL 15; KEK 898--900.
[265]
Vö. Mt 10,5--42; Lk 10,1--20.
[266]
Vö. EN 53; RM 55--57.
[267]
Vö. RM 55b; A Vallások Közötti Dialógus Pápai Tanácsa és a Népek Evangelizációjának Kongregációja: Dialogo e Annuncio. Riflessioni e orientamenti de Evangelio nuntiando et de Dialogo inter religioso. (1991. V. 19.) 14--54: AAS 84 (1992) 419--432; KEK 839--845; jelen dokumentum 200.
[268]
RM 55a.
[269]
Vö. CIC 773; 788, 2.
[270]
DCG (1971) 22--23.
[271]
DCG (1971) 26.
[272]
DCG (1971) 31b.
[273]
Vö. 19.
[274]
9--13.
[275]
14--20; 68--72; 98--105.
[276]
93; vö. MDP 8c.
[277]
21--26; 133--142; 152--159.
[278]
25; 183--87.
[279]
25; 188--92
[280]
37--40; 235--39..
[281]
E fokozatosság mutatkozik meg az elnevezésekben is, melyeket az Egyház azokra használ, akik a keresztségi katekumenátus különbözô szakaszaiban vannak: "szimpatizáns" ( 12), aki már hajlik a hitre, de még nem hisz teljesen; "katekumen" ( 17--18), aki már eldöntötte, hogy követi Krisztust; "választott" vagy "folyamodó" ( 24), akit meghívtak, hogy keresztelkedjék meg; "neofita" ( 31--36), az újonnan megkeresztelt; "keresztény hívô" ( 39), a keresztény közösség aktív, érett hitű tagja.
[282]
Vö. MDP 8; EN 44; ChL 61.
[283]
A jelen Direktóriumban gondosan megkülönböztetik a katekumenok és a katekézis növendékei között a különbség érzékeltetésére. A CIC 204 és 205. kánonja az Egyházzal való egység különbségére emlékeztet a "katekumenok" és a "Krisztus-hívôk" között.
[284]
295.
Ugyanez a 4. fejezetben olyan felnôtt megkereszteltekrôl beszél, akiknek szükségük van a bevezetô katekézisre. A CT 44 pontosan leírja a körülményeket, melyek e beavató katekézist szükségessé teszi.
[285]
AG 14d.
[286]
Methodius Olympius például a keresztény közösségnek ezt az anyai tevékenységét tartja szem elôtt, amikor ezt írja: "Akik pedig még tökéletlenek és most kezdik szokni a fegyelmet, azokat a tökéletesebbek anyaként hozzák világra és nevelik." (Symposium III, 8: SCh 95, 111). Vö. Nagy Szent Gergely: Homiliarum in evangelia, I, III, 2: PL 76, 1086.
[287]
8.
[288]
Vö. CT 53.
[289]
"A felnôttek katechumenátusa, amely katekézis, liturgikus részvétel és közösségi élet egyszerre, nagyszerű példát ad arra, hogy hogyan találkoznak a különféle lelkipásztori tevékenységek." DCG (1971) 130.
[290]
DCG (1971) 36a.
[291]
CT 27.
[292]
Vö. DV 10; 1Tim 6,20; 2Tim 1,14.
[293]
Vö. Mt 13,52.
[294]
DV 13.
[295]
Uo.
[296]
DV 10.
[297]
Mint látható, a forrás és a források kettôs kifejezését használjuk. A katekézis forrásáról azért beszélünk, hogy hangsúlyozzuk Isten szavának egyetlenségét, emlékezvén a Dei Verbumban adott kinyilatkoztatás fogalomra. Ezt követte a CT 27, amely beszél a katekézis forrásáról is. Ennek ellenére megtartottuk a források kifejezést, követve a hagyományos kateketikai szóhasználatot, utalásul azokra a konkrét helyekre, melyekbôl a katekézis anyagát meríti. Vö. DCG (1971) 45.
[298]
Vö. DCG (1971) 45b.
[299]
DV 9.
[300]
Uo.
[301]
DV 10b.
[302]
DV 10c.
[303]
Vö. MPD 9.
[304]
Vö. KEK 426--29; CT 5, 6; DCG (1971) 40.
[305]
CT 5.
[306]
DCG (1971) 41a; vö. 39--40, 44.
[307]
GS 10.
[308]
CT 6.
[309]
Vö. 1Kor 15,1--4; EN 15e, f.
[310]
KEK 139.
[311]
Vö. Jn 14,6.
[312]
Az "egy a háromságból" kifejezést 553-ban az V. egyetemes konstaninápolyi zsinat használta. Vö. DS 424; KEK 468.
[313]
KEK 234; vö. 2157.
[314]
DCG (1971) 41; vö. Ef 2,18.
[315]
DCG (1971) 41.
[316]
Vö. KEK 158, 236, 259.
[317]
Vö. KEK 236.
[318]
KEK 450.
[319]
Vö. KEK 1702, 1878. A SRS 40. az "egység modellje" kifejezést használja e témával kapcsolatban. A KEK 2845. a Szentháromság közösségét "minden kapcsolat igazsága forrásának és ismertetôjegyének" mondja.
[320]
LG 4b.
[321]
Vö. EN 11--14; RM 12--20; KEK 5,41--56.
[322]
A liturgia a húsvéti vigíliában, az elsô olvasmány utáni I. könyörgésben ezt így fejezi ki: "Mindenható, örök Isten, aki csodálatos vagy minden művedben, add, hogy akiket megváltottál, azok megértsék, hogy a világ teremtése nem nagyobb műved mint az, hogy az idôk végén föláldoztatott a mi Husvétunk, Krisztus, ki Veled él és uralkodik mindiörökkön örökké." Missale Romanum, 1970, 276.
[323]
EN 9.
[324]
CT 25.
[325]
EN 26.
[326]
Az üdvösség ezen ajándékát hozza "a hit és az Egyház szentségei kegyelme által kapott megigazulás. E kegyelem megszabadít a bűntôl és bevezet az Istennel való közösségbe." LC 52.
[327]
EN 27.
[328]
Vö. LG 3, 5.
[329]
Vö. RM 16.
[330]
GS 39.
[331]
LG 5.
[332]
RM 20.
[333]
EN 28.
[334]
Vö. EN 30--35.
[335]
EN 30.
[336]
CA 57; vö. KEK 2444.
[337]
EN 30.
[338]
EN 32; vö. SRS 41; RM 58.
[339]
EN 32.
[340]
EN 33: vö. LC: Ez az instrukció kötelezô hivatkozási pont a katekézis számára..
[341]
LC 71.
[342]
CA 57; LC 68; vö. SRS 42; KEK 2443--49.
[343]
LC 68.
[344]
SRS 41; vö. LC 77. A püspöki szinodus 1971-ben tárgyalta a katekézis számára alapvetôen fontos témát: "Az igazságosságra nevelés".
[345]
75; vö. KEK 1253.
[346]
KEK 172--175, ahol Lyoni Szent Ireneusz alapján elemzik az egyetlen hit tartalmi gazdagságát.
[347]
KEK 815: "A zarándok Egyház egységét a közösség következô látható kötelékei is biztosítják: az apostoloktól áthagyományozott egy és ugyanazon hit megvallása; a liturgia, mindenekelôtt a szentségek liturgiájának közös ünneplése; az apostoli jogfolytonosság, mely az egyházi rend szentsége által fönntartja Isten családjának testvéri egyetértését."
[348]
EN 61; Nagy Szent Gergely és a Didakhé idézésében.
[349]
KEK 1076.
[350]
DCG (1971) 44.
[351]
A szentatyák, amikor a katekézis tartalmát az üdvtörténeti események elbeszélésére építették, kimutatva, hogy a kereszténység üdvtörténet és nem merô vallásfilozófia, azt akarták elérni, hogy a kereszténység meggyökerezzen az idôben; miként azt is nyilvánvalóvá akarták tenni, hogy Krisztus ennek a történelemnek a középpontja.
[352]
KEK 54--64. A Katekizmus ezen -- a biblikus katekézis számára alapvetô -- pontjai bemutatják a kinyilatkoztatás fôbb korszakait, melyekben a Szövetség a kulcsfogalom. Vö. KEK 1081, 1093.
[353]
Vö. DV 4.
[354]
DCG (1971) 11.
[355]
KEK 1085. Vö. 1075, 1116, 129--130, 1093--1094.
[356]
KEK 1095. Az 1075. § szól e "müsztagogikus katekézis" bevezetô jellegérôl, mert "a láthatóból halad a láthatatlan, a jelbôl a jelzett, a «szentségekbôl» a «misztérium» felé".
[357]
DV 2.
[358]
DCG (1971) 72; vö. KEK 39--43.
[359]
Vö. 202--214. p.
[360]
AG 10; vö. 22a.
[361]
CT 53; EN 20.
[362]
Az "inkulturáció" kifejezést a Tanítóhivatal különbözô dokumentumaiból vesszük. Például CT 53, RM 52--54. A "kultúra" kifejezést mind általános, mind "szociológiai és etnológiai" értelemben elmagyarázta a GS 53; vö. ChL 44a.
[363]
AG 22a; vö. LG 13, 17; GS 53--62; DCG (1971) 37.
[364]
Vö. RM 52b, mely az inkulturációhoz szükséges "hosszú idôrôl" beszél.
[365]
EN 20; vö. 63; RM 52.
[366]
A LG 13. a "támogat és fölvesz" kifejezést használja.
[367]
Az LG 17. így fejezi ki: "gyógyítani, fölemelni és tökéletesíteni".
[368]
Az EN 19. szerint megérinteni, s mintegy átformálni.
[369]
RM 54a.
[370]
RM 54b.
[371]
Vö. GCN 12.
[372]
Vö. KEK 24.
[373]
CT 30.
[374]
Vö. uo.
[375]
DCG (1971) 38a.
[376]
Vö. DCG (1971) 38b.
[377]
Vö. Mt 11,30.
[378]
Az EN 63 az "áttesz", "átvisz" kifejezéseket használja.
[379]
EN 63c; vö. CT 53c, 31.
[380]
Püspöki Szinodus (1985) II, D, 3; vö. EN 65.
[381]
CT 31, mely ezenkívül szól még az üzenet épségérôl is; vö. DCG (1971) 39, 43.
[382]
KEK 234.
[383]
UR 11.
[384]
DCG (1971) 43.
[385]
DCG (1971) 41.
[386]
Jeruzsálemi Szent Cirill a hitvallásról mondja: "A hit összefoglalása nem úgy készült, ahogy embereknek tetszett; hanem az egész Szentírás legfontosabb tanításait állították benne össze egységes hit tanává. Miként a mustármag apró magocskában rejti a sok ágat, úgy tartalmazza a hit ezen összefoglalása néhány szóban az Ó- és az Újszövetség teljes vallási ismeretét." (Catecheses illuminandorum 5,12: PG 33, 521--524). A szöveget idézi a KEK is (186. p., vö. 194).
[387]
KEK 1211.
[388]
KEK 1211.
[389]
Szent Ágoston a hegyi beszédet úgy mutatja be, mint "a keresztény élet tökéletes levelét..., mely tartalmazza az összes életet irányító parancsot". (De sermone Domini in monte 1,1: CCL 35,1); vö. EN 8.
[390]
Valójában az Úr imája "az egész evangélium breviáriumát" tartalmazza. (Tertullianus: De Oratione 1: CSEL 20,181); "Ha átfutod a Szentírás minden imádságát, úgy vélem, nem fogsz találni semmit, amit az Úr imája ne tartalmazna és ne foglalna magában." (Szent Ágoston: Epistula 130, 12, 22: PL 33, 502)
[391]
GS 22a.
[392]
Vö. uo.
[393]
CT 22c; vö. EN 29.
[394]
GS 22b.
[395]
KEK 521; vö. 519--21.
[396]
Vö. CT 20b.
[397]
Vö. Róm 6,4.
[398]
DCG (1971) 74; vö. CT 29.
[399]
AG 8a.
[400]
Vö. Fil 1,27
[401]
Vö. KEK 1697.
[402]
Vö. KEK 1145--52.
[403]
DCG (1971) 46.
[404]
CT 31.
[405]
Vö. CIC 775. 1--3. §
[406]
Vö. FD 2d.
[407]
FD 4a.
[408]
DCG (1971) Bevezetés.
[409]
DCG (1971) III, 2.
[410]
KEK 11.
[411]
FD 4a.
[412]
KEK 815.
[413]
FD 4a.
[414]
FD 1.
[415]
FD 4.
[416]
Uo.
[417]
FD 3d.
[418]
FD 3e.
[419]
Vö. KEK 13.
[420]
Vö. e dokumentum I, 3.
[421]
Vö. Ratzinger bíboros: Il Catechismo della Chiesa Cattolica e l' ottimismo dei redenti. In J. Ratzinger--C. Schönborn: Breve introduzione al Catechismo della Chiesa Cattolica. [Eredetileg: Kleine Hinführung zum Katechismus der Katholischen Kirche. München, 1993.], Róma, 1994. 26--27.
[422]
Vö. KEK 189--190; 1077--1109; 1693--1695; 2564.
[423]
Vö. KEK 27--49; 355--379; 456--478; 1699--1756.
[424]
GS 22.
[425]
DCG (1971) 119.
[426]
KEK 24.
[427]
DV 21.
[428]
MPD 9c; Pápai Biblikus Bizottság: L'interpretatione della Bibbia nella Chiesa. IV, C, 3.
[429]
CT 27. Vö. Püspöki Szinodus (1985) II, B, a, 1.
[430]
DV 9.
[431]
DV 8.
[432]
Amikor a II. Vatikáni Zsinat a felnôtt katekumenátus felújítását szorgalmazta, hangsúlyozta, hogy annak fokozatosnak kell lennie: "A katekumenátust, a több fokozatból álló keresztségi elôkészítést a felnôttek számára vissza kell állítani" (SC 64).
[433]
Példaként nagyon jellemzô Órigenész tanúsága [amikor Józsue könyvét magyarázza]: "Te ugyanis, aki az imént hagytad el a bálványok sötétségét és hallani akarod az isteni törvényt, elôször elhagyod Egyiptomot. Amikor a katekumenok közé számláltattál és engedelmeskedni kezdtél az egyházi parancsolatoknak, átkeltél a Vörös-tengeren és a pusztai állomáshelyeken naponta megpihensz, hogy halljad Isten törvényét és szemléld Mózes arcán az Úr dicsôségét. Amikor pedig a keresztség titokzatos forrásához érkezel, a Jordánon is átkelsz és belépsz az ígéret földjére." (Homiliae in Iesus Nave, IV, 1: SCR 71, 149)
[434]
Vö. KEK 13.
[435]
E cím kizárólag a hivatalos katekizmusokra vonatkozik, azokra, melyeket a megyéspüspök (CIC 775, 1) vagy a Püspöki Konferencia (CIC 775, 2) sajátjának ismer el. A nem hivatalos katekizmusokról (CIC 827, 1) és a katekézis egyéb segédeszközeirôl (DCG [1971] 116) a jelen dokumentum V, 4. fejezetében lesz szó.
[436]
FD 4c.
[437]
FD 4d.
[438]
Vö. CIC 775.
[439]
CT 53a; vö. KEK 24.
[440]
Vö. CT 5.
[441]
DV 15.
[442]
Vö. DV 13.
[443]
DV 13.
[444]
Uo. Elmondhatatlan jóság, gondviselés és törôdés, lehajlás a kinyilatkoztatásban tapasztalható isteni pedagógiát jelölô kifejezések. Isten azon vágyát fejezik ki, hogy alkalmazkodni (szünkatabaszisz) akar az emberhez. A helyi katekizmusok kidolgozását ugyanilyen lelkülettel kell megoldani.
[445]
DCG (1971) 119.
[446]
A katekézisben az eszközökkel együtt más fontos elemek is vannak: a katekéta személye, tanítási módszere, kapcsolata a növendékekkel, a növendékek fölvevôképességének ismerete és ritmusa, a szeretet és a hit légköre, a keresztény közösség részvétele stb.
[447]
Vö. e dokumentum IV. rész, 1. f.
[448]
KEK 24.
[449]
GS 44.
[450]
CT 53.
[451]
Vö. CT 55c; MPD 7; DCG (1971) 34.
[452]
Vö. CT 36, 45.
[453]
A helyi katekizmusokban figyelemmel kell lenni a népi vallásosságra (vö. EN 48; CT 54; KEK 1674--76), az ökumenikus dialógusra (vö. CT 32--34; KEK 817--822) és a vallások közötti dialógusra (vö. EN 53; RM 55--57; KEK 839--45).
[454]
A LC 72. különbséget tesz a principia doctrinalia, a criteria iudicandi és a regulae et impulsiones ad agendum (az elméleti elvek, az ítéletalkotás kritériumai és a cselekvési szabályok) között, melyeket az Egyház szociális tanítása fölkínál. Ezek között minden katekizmusnak különbséget kell tennie.
[455]
Elsôsorban a "különbözô társadalmi, kulturális föltételeket" kell szem elôtt tartani az evangelizáció szempontjából. Lásd e dokumentum 59. pontját.
[456]
A helyi katekizmusok és a KEK-et összefoglaló művek különbségére nézve lásd: Hittani Kongregáció--Klérus Kongregáció: Principia directoria pro efficiendis "compendiis" Catechismi Catholicae Ecclesiae levél a Püspöki Konferenciák elnökeinek (1994. XII. 20., 94004378 sz.), Elôszó 1--5, ahol többek között ez áll: "A Katolikus Egyház Katekizmusát összefoglaló műveket tévedés volna úgy tekinteni, mint amik helyettesíthetik a helyi katekizmusokat, annyira, hogy ezek elôkészítését akadályoznák, s közben elmaradnának az alkalmazások a címzettek sajátos helyzeteihez, amit a katekézis megkövetel." (Elôszó 4.)
[457]
Vö. CIC 775, 1--2. §
[458]
A nyelv mind a helyi katekizmusokban, mind a katekézisben rendkívül fontos: vö. CT 59.
[459]
EN 63. Az alkalmazás--lefordítás kényes feladatánál figyelembe kell venni a Hittani Kongregáció--Klérus Kongregáció: Principia directoria pro efficiendis "compendiis" Catechismi Catholicae Ecclesiae levél a Püspöki Konferenciák elnökeinek (1994. XII. 20., 94004378 sz.) elôszava 3. pontjában mondottakat: "A helyi katekizmusok, melyeknek a Katolikus Egyház Katekizmusa »biztos és hiteles hivatkozási szövege« (FD 4), a Püspökök nagy feladata. A fölmerülô nehézségek legyôzhetôk lesznek, ha elegendô, esetleg hosszú idôn át földolgozva a Katolikus Egyház Katekizmusát, készítik elô a teológiai, kateketikai és nyelvi talajt, hogy a katekizmus témáit igazán el lehessen ültetni a kultúrában."
[460]
GS 62.
[461]
FD 4b.
[462]
RM 54b.
[463]
KEK 815.
[464]
LG 23a.
[465]
Hittani Kongregáció: Communionis notio levél, 9.
[466]
Vö. CT 63b.
[467]
Vö. Jn 15,15; Mk 9,33--37; 10,41--45.
[468]
Vö. CT 9.
[469]
Vö. Mk 4,34; Lk 12,41.
[470]
Vö. Lk 11,1--2.
[471]
Vö. Lk 10,1--20.
[472]
Vö. Jn 16,13.
[473]
Vö. Mt 10,20; Jn 15,26; ApCsel 4,32.
[474]
CT 9.
[475]
CT 58.
[476]
DV 15; DCG (1971) 33; CT 58; ChL 61; KEK 53, 122, 684, 708, 1145, 1609, 1950, 1964.
[477]
Vö. MTörv 8,5; Oz 11,3--4; Péld 3,11--12.
[478]
Vö. MTörv 4,36--40; 11,2--7.
[479]
Vö. Ez 12,25--27; MTörv 6,4--8; 6,20--25; 31,12--13; Józs 4,20.
[480]
Vö. Ám 4,6; Oz 7,10; Jer 2,30; Péld 3,11--12; Zsid 12,4--11; Jel 3,19.
[481]
Vö. Mk 8,34--38; Mt 8,18--22.
[482]
LG 1.
[483]
KEK 169; vö. GE 3c.
[484]
Vö. GE 4.
[485]
Vö. VI. Pál: Ecclesiam suam enciklika (1964. VIII. 6.), III: AAS 56 (1964) 637--659.
[486]
Vö. DV 2.
[487]
Vö. RM 15; KEK 24b--25.; DCG (1971) 10.
[488]
Vö. MPD 11; CT 58.
[489]
Vö. CT 52.
[490]
Vö. VI. Pál: Ecclesiam suam enciklika (1964. VIII. 6.), III: AAS 56 (1964) 609--659.
[491]
Vö. MPD 7--11; KEK 3, 13; DCG (1971) 36.
[492]
DV 5.
[493]
CT 55.
[494]
Vö. DCG (1971) 10, 22.
[495]
DV 13; KEK 684.
[496]
Vö. DV 2.
[497]
Vö. DV 13.
[498]
Vö. EN 63; CT 59.
[499]
Vö. CT 31.
[500]
Vö. GE 1--4; CT 58.
[501]
CT 51.
[502]
Vö. CT 51.
[503]
Vö. CT 31, 52, 59.
[504]
Vö. CT 52.
[505]
MPD 9c; Pápai Biblikus Bizottság: L'interpretatione della Bibbia nella Chiesa. IV, C, 3.
[506]
MPD 9.
[507]
Vö. DCG (1971) 72.
[508]
Vö. DCG (1971) 74; CT 22.
[509]
Itt azokra a tapasztalatokra gondolunk, melyek az élet és a valóság "nagy kérdéseihez" kötôdnek: Isten léte, az ember sorsa, a történelem kezdete és vége, a jó és a rossz, a jövô, a szeretet és a szenvedés értelme... Vö. EN 53; CT 22, 39.
[510]
Vö. DCG (1971) 73; CT 55.
[511]
Vö. MPD 9.
[512]
Vö. CT 55.
[513]
Vö. KEK 22.
[514]
CT 55.
[515]
Vö. e Direktórium 88. p.: A keresztségi katekumenátus: szerkezet és fokozatosság.
[516]
Vö. DCG (1971) 71; e Direktórium V., 1--2. f. (215--252 p.)
[517]
DCG (1971) 75.
[518]
Vö. e Direktórium 215--232. p.
[519]
Vö. AG 14; DCG (1971) 35; CT 24.
[520]
Vö. EN 46.
[521]
DCG (1971) 76.
[522]
Vö. DCG (1971) 122--123; EN 45; CT 46; FC 76; ChL 44; RM 37; Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa: Aetatis novae instrukció (1992. II. 22.): AAS 84. (1992) 447--468; EA 71; 122--124.
[523]
RM 37.
[524]
Aetatis novae instrukció 11.
[525]
EN 45.
[526]
Vö. CT 46.
[527]
Vö. DCG (1971) 122.
[528]
RM 37.
[529]
EN 45.
[530]
Vö. SC 76.
[531]
ChL 44.
[532]
RM 15; vö. EN 49--50; CT 35; RM 14, 23.
[533]
Vö. Lk 4,18.
[534]
Vö. Mk 6,15.
[535]
Vö. e Direktórium ált. bevezetése.
[536]
Vö. DCG (1971) 77.
[537]
EN 49--50; CT 14, 35.
[538]
RH 13; vö. EN 31.
[539]
Vö. RH 13--14; KEK 24.
[540]
Vö. DCG (1971) 75.
[541]
DCG (1971) 21.
[542]
CT 13.
[543]
Vö. GS 44; EN 63; CT 31; KEK 24--25.
[544]
GS 44. E negyedik részben, a Tanítóhivatalt követve s mert gyakorlatilag hasznos, az alkalmazás és inkulturáció kifejezéseit használjuk. Alkalmazáson értve elsôsorban a személy, inkulturáción a kulturális környezet figyelembevételét.
[545]
Vö. RM 33.
[546]
KEK 24.
[547]
RH 14.
[548]
Vö. CT 45.
[549]
Vö. DCG (1971) 20, 92--97; CT 43--44; COINCAT La catechesi degli adulti nella comunita cristiana. 1990.
[550]
Vö. COINCAT 10--18.
[551]
Vö. CT 44.
[552]
Vö. CT 19.
[553]
Vö.DCG (1971) 92--94; CT 43; Vö. COINCAT 20--25, 26--30, 33--84.
[554]
Vö. 1Kor 13,11; Ef 4,13.
[555]
Vö. COINCAT 33--84.
[556]
Vö. COINCAT 26--30.
[557]
LG 31; vö. EN 70; ChL 23.
[558]
Vö. ChL 57--59.
[559]
DCG (1971) 97.
[560]
Vö. jelen Direktórium 60--66.
[561]
Vö. DCG (1971) 78--81; CT 36--37.
[562]
Vö. DCG (1971) 78--79; ChL 47.
[563]
ChL 47.
[564]
Vö. Mk 10,14.
[565]
Vö. DCG (1971) 78--79; CT 37.
[566]
Vö. CT 37.
[567]
Vö. Istentiszteleti Kongregáció: Direttorio per le messe con la partecipazione de fanciulli (1973. nov. 1.): AAS 66 (1974) 30-46.
[568]
Vö. DCG (1971) 79.
[569]
Vö. DCG (1971) 78--79.
[570]
Vö. DCG (1971) 80--81; CT 42.
[571]
Vö. DCG (1971) 82--92; EN 72; CT 38--42.
[572]
Vö. DCG (1971) 83.
[573]
Vö. e Direktórium 23--24.
[574]
Vö. DCG (1971) 82; EN 72; MDP 3; CT 38--39; ChL 46; TMA 58.
[575]
GE 2; ChL 46.
[576]
Vö. Mt 19,16--22; II. János Pál pápa: Parati semper apostoli levél (1985. márc. 31): AAS 77 (1985) 579--628.
[577]
Parati semper 3.
[578]
ChL 46; vö. DCG (1971) 89.
[579]
DCG (1971) 84--89; CT 38--40.
[580]
DCG (1971) 87.
[581]
Egyéb fontos témák: a hit és értelem kapcsolata; Isten léte és az istenfogalom; a rossz problémája; Krisztus személye; az Egyház; az erkölcsi rend és a személyiség; a férfi és a nô kapcsolata; az Egyház szociális tanítása...
[582]
CT 40.
[583]
DCG (1971) 95; ChL 48.
[584]
Vö. ChL 48.
[585]
Vö. DCG (1971) 91; CT 41.
[586]
Vö. CT 59.
[587]
Vö. EN 51--56; MPD 15.
[588]
Vö. e Direktórium 23--24. p.
[589]
EN 54.
[590]
Vö. 1Pt 3,15.
[591]
Vö. DCG (1971) 6; EN 48; CT 54.
[592]
EN 48.
[593]
Uo.
[594]
VI. Pál: Marialis cultus apostoli buzdítás (1974. II. 2.) 24--25, 29: AAS 66 (1979), 134--136, 141.
[595]
Vö. DCG (1971) 27; MDP 15; EN 54; CT 32--34; Keresztény Egység Pápai Tanácsa: Directorium principiis et normis exsequendis de Oecumenismo (1993. III. 25.) 61: AAS 85 (1993), 1063--64; TMA 34; II. János Pál pápa: Ut unum sint enciklika (1995. V. 25.) 18: AAS 87 (1995) 932.
[596]
CT 32.
[597]
Vö. UR 11.
[598]
Vö. Ökumenikus Direktórium 190.
[599]
Vö. CT 33.
[600]
Vö. NAe 4; Keresztény Egység Titkársága (A Zsidósággal Való Vallásos Kapcsolatok Bizottsága): Ebrei ed ebraismo nella predicazione e nella catechesi cattolica. (1985. VI. 24.)
[601]
KEK 839.
[602]
Ebrei ed ebraismo, VII.
[603]
Vö. NAe 4.
[604]
Vö. EN 53; MPD 15; ChL 35; RM 55--57; KEK 839--845; TMA 53; Vallások Közötti Dialógus Pápai Tanácsa és a Népek Evangelizálásának Kongregációja: Dialogus et annuntiatio instrukció (1991. V. 19): AAS 84 (1992) 414--46; 1263.
[605]
Keresztény Egység Titkársága--Nem Keresztények Titkársága--Nem Hívôk Titkársága--Kultúra Pápai Tanácsa: Il fenomeno delle sčtte o nuovi movimenti religiosi: sfida pastorale. L'Osservatore Romano, 1986. V. 7.
[606]
Ua. 5.4.
[607]
RM 38.
[608]
Vö. e Direktórium 94--118; DCG (1971) 8; EN 20, 63; CT 53; RM 52--54; II. János Pál pápa beszéde a Katekézis Nemzetközi Tanácsának tagjaihoz: L'Osservatore Romano 1992. IX. 27; Istentisztelet és Szentségi Fegyelem Kongregációja: Liturgia romana et inculturatio instrukció. (1985. I: 25.): AAS 87. (1995) 288--319; II. János Pál pápa: Ecclesia in Africa apostoli buzdítás.
[609]
Vö. EN 20, 63; CT 53; RM 52--54; KEK 172--175.
[610]
CT 53.
[611]
Vö. e Direktórium 94--118.
[612]
Vö. CT 53.
[613]
CT 53.
[614]
EN 20.
[615]
RM 54.
[616]
Vö. CT 59.
[617]
CT 59.
[618]
RM 37.
[619]
Vö. DCG (1971) 123.
[620]
II. János Pál pápa beszéde a COINCAT résztvevôihez
[621]
KEK 24; vö. FD 4.
[622]
RM 37.
[623]
ChL 63.
[624]
Vö. e Direktórium 265--285. p.
[625]
EN 63.
[626]
Most és e Direktórium egészében a "részegyház" az egyházmegyét és a hozzá hasonló területi egységeket jelenti (CIC 368). A "helyi egyház" kifejezés egy régióban vagy országban, illetve több országban részegyházak jól meghatározott csoportját jelenti. Vö. I,3; II,1.
[627]
Miként a LG 26a mondja, az Újszövetségben a hívôk törvényes csoportjai az "egyházak" nevet kapták; vö. az ötödik részt nyitó szentírási helyekkel.
[628]
Vö. CD 11.
[629]
A részegyházat elsôsorban úgy írják le, mint "Isten népének egy része" (CD 11).
[630]
Hittani Kongregáció: Communionis notio levél, 7: AAS 85. (1993) 842.
[631]
Ua. 9b.
[632]
Az LG 23b idézi Poitiers-i Szent Hilariust: In Psalmum 13, 3 (PL 9, 206), és Nagy Szent Gergelyt: Moralia in Iob IV, 7, 12 (PL 75, 643, C).
[633]
EN 14.
[634]
Vö. ApCsel 2,11.
[635]
Communionis notio 7.
[636]
Ua. 9b; vö. AG 4.
[637]
A CT 13. a catechesis ministerium kifejezést használja.
[638]
Fontos hangsú lyoznunk az egyetlen szolgálat jelleget a részegyházban. A nagy evangelizáló tevékenységek "alanya" a részegyház. Ez hireti, adja tovább, ünnepli a Evangéliumot. Az aktív szereplôk e szolgálatot "szolgálják" és az "Egyház nevében tevékenykednek". A katekézis ezen egyházi jellegének teológiai, lelkipásztori, lelkiségi jelentôsége igen nagy.
[639]
Vö. CT 16: Különbözô, de közös felelôsség. Vö. e Direktórium 50. pontja jegyzetében az ige szolgálatának magyarázatát.
[640]
AG 14. A CT 16 ebben az értelemben mondja: "A katekézisért eddig is és a jövôben is mindig az egész Egyházat terheli a felelôsség. Ezt éreznie, sôt tudatosan vállalnia kell!"
[641]
"A katekézisnek támszkodnia kell az egyházi közösség tanúságtételére" (DCG 1971, 35); vö. e Direktórium 171--221.
[642]
CT 24.
[643]
"E kivétel nélkül minden Krisztus-hívôt érintô apostolságon kívül más módokon is bevonhatók a világi hívek közvetlenebb együttműködésre a hierarchia apostoli munkájába azon férfiak és nôk módján, akik Pál apostolt segítették az evangélium hirdetésében, sokat fáradozva az Úrban" (LG 33). E zsinati tanítást megtaltáljuk a CIC 228. és 759. kánonjában.
[644]
LG 25; vö. CD 21a; EN 68c.
[645]
LG 25.
[646]
Uo.
[647]
DV 8.
[648]
CT 63b.
[649]
Vö. CT 63c.
[650]
CT 63d. Vö. CIC 775, 1. §
[651]
CT 63c. CIC 823, 1. §
[652]
CT 63d.
[653]
CD 14b; vö. CIC 780.
[654]
Vö. PO 8, 6, 12a; II. János Pál pápa: Pastores dabo vobis apostoli buzdítás (1992. III. 25.), 12.
[655]
PO 6b.
[656]
Vö. CIC 773.
[657]
LG 10.
[658]
LG 10; vö. KEK 1546--47.
[659]
PO 9b.
[660]
Vö. CIC 776--777.
[661]
CT 64. A papok e katekézist irányító tevékenységével kapcsolatban a II. Vatikáni Zsinat két alapvetô igényt támaszt: "ne a saját bölcsességüket, hanem Isten szavát tanítsák" (PO 4) és "Isten szavát ne csak általános és elvont fogalmakkal adják elô, hanem alkalmazzák az élet konkrét helyzeteire" (uo.).
[662]
Vö. e Direktórium 253--55. p., melyek a családi katekézis jellemzôirôl szólnak. A jelen, 226. pont a szülôkrôl inkább mint a katekézis szereplôirôl beszél. Vö. CIC 226, 2. §; 774, 2. §.
[663]
CT 68.
[664]
Uo.
[665]
Uo.
[666]
Vö. ChL 62; FC 38.
[667]
FC 38.
[668]
CT 68; vö. EN 71b.
[669]
Vö. CT 68.
[670]
LG 11.; vö. FC 36b.
[671]
CT 65; vö. CIC 778.
[672]
KEK 915; Vö. LG 44.
[673]
EN 69; vö. VC 33,.
[674]
Vö. VC 31: "Kapcsolatok a különbözô keresztény életállapotok között"; KEK 932.
[675]
CT 65; vö. RM 69.
[676]
CT 65.
[677]
Vö. 1Kor 12,4; LG 12b.
[678]
LG 31. A ChL 15. részletesen elemzi ezt a "világi jelleget".
[679]
LG 35.
[680]
AA 2b; vö. Ordo baptismi parvulorum 62; 224.
[681]
KEK 429.
[682]
Vö. CIC 228, 1. §
[683]
CT 66b
[684]
CT 66b.
[685]
GCM 4.
[686]
Uo.
[687]
CT 45; vö. RM 37a/b 2. §
[688]
RM 33.
[689]
CT 66a.
[690]
Uo.; vö. CT 42.
[691]
Vö. DCG (1971) 96c.
[692]
Vö. CT 45; DCG (1971) 95.
[693]
DCG (1971) 91; CT 41.
[694]
CT 45a.
[695]
GCM 5.
[696]
A II. Vatikáni Zsinat kétféle katekétatípust különböztetett meg, a "fôfoglalkozású katekétákat" és a "kisegítô katekétákat"; vö. AG 17. E megkülönböztetést a GCM 4. átvette teljes munkaidôs katekéta és részmunkaidôs katekéta elnevezéssel.
[697]
Vö. GCM 5.
[698]
Vö. DCG (1971) 108a.
[699]
DCG (1971) 111.
[700]
Vö. CT 5. Itt a katekézis krisztusközpontú céljáról van szó, ami a katekézis tartalmának, a címzett válaszának, a Jézus Krisztus felé kimondott igennek és a katekéta képzésének és lelkiségének Krisztusra irányultságát jelenti.
[701]
Itt utalunk a krisztusközpontú keresztségi katekumenátus négy szakaszára.
[702]
GCM 20.
[703]
LG 64.
[704]
Vö. DCG (1971) 114.
[705]
Vö. GCM 7.
[706]
Vö. GCM 3.
[707]
DCG (1971) 31.
[708]
CT 52; vö. 22.
[709]
Vö. CT 22d.
[710]
Vö. GCM 21.
[711]
A GCM által szorgalmazott emberi minôségek: jó kapcsolatteremtô és dialogizáló képesség, közlési képesség, együttműködési készség, vezetô képesség, higgadt ítéletalkotás, valóságérzet és megértés, reménykeltés és vigasztalás képessége ... (vö. 21).
[712]
EN 79.
[713]
Vö. ChL 60.
[714]
Vö. DCG (1971) 112. A GCM 23. hangsúlyozza a Szentírás fontosságát a katekéták képzésében: "A Szentírás változatlanul fôtantárgy és az egész teológiai képzés lelke. Ahol mód van rá, erôsíteni kell."
[715]
ChL 60.
[716]
CT 22.
[717]
DCG (1971) 112.
[718]
GS 62b.
[719]
DCG (1971) 100.
[720]
GS 59.
[721]
"E tudományok tanításának kérdése nagyon nehéz, mert összetettségük miatt nehéz eldönteni, hogy pontosan mit és hogyan tanítsanak belôlük. Mivel azonban nem pszichológusokat, hanem hitoktatókat képeznek, csak azzal foglalkozzanak, ami közvelenül segítheti ôket munkájukban." (DCG [1971] 112.)
[722]
A humán tudományok felhasználása szempontjából alapvetô, amit a II. Vatikáni Zsinat a GS 62-ben mond: "A hívôk tehát a legszorosabb egységben éljenek kortársaikkal, iparkodjanak megérteni gondolkodásmódjukat és érzésvilágukat, amint az a szellemi kultúrában megmutatkozik. Az új tudományok és tanok, valamint az új felfedezések által nyert ismereteket kapcsolják össze a keresztény erkölccsel és a keresztény hitigazságok tanításával, hogy a vallás gyakorlása és a komoly erkölcsi magatartás lépést tartson náluk a természettudományos tájékozottsággal és a szüntelenül haladó technikával. Így képesek lesznek mindent az egészséges keresztény érzékkel értékelni és értelmezni."
[723]
A pedagógia fontosságát a CT 58. hangsúlyozza: "Korunkban a hatalmasan fejlôdô humán tudományok között elsô helyen áll a pedagógia. (...) A neveléstudomány és az oktatás gyakorlata állandó vitában van egymással azért, hogy minél hatékonyabban tudjanak dolgozni. E törekvéseknek azonban különféle eredményei vannak."
[724]
Vö. CT 58.
[725]
Vö. DCG (1971) 113.
[726]
Uo.
[727]
Vö. DCG (1971) 113.
[728]
Vö. GCM 28.
[729]
"A papok és szerzetesek kötelesek elôsegíteni a világi Krisztus-hívôk képzését. A szinodusi atyák ilyen értelemben szólították föl a papokat és az egyházi rend fölvételére készülôket: »gondosan készüljenek föl, hogy alkalmasak legyenek a világiak hivatásának és küldetésének elômozdítására«." (ChL 61.)
[730]
Vö. ChL 61.
[731]
"Ajánlatosak a plébániai kezdeményezések is ... a katekéták lelki képzésére, mint például az imádkozás iskolái, a testvériség és lelki értékcsere összejövetelei, lelkigyakorlatok. E kezdeményezések nem szigetelik el a katekétákat, hanem segítik ôket gyarapodni saját lelkiségükben és egymás közötti közösségükben." (GCM 22)
[732]
Vö. DCG (1971) 110.
[733]
A misszióban dolgozó katekéták iskolájára vonatkozóan lásd: AG 17c; RM 73; CIC 785; GCM 30. Az Egyházban általában: DCG (1971) 109.
[734]
A DCG (1971) 112c az általános katekéta kifejezést használja.
[735]
Vö. DCG (1971) 109b.
[736]
DCG (1971) 109a.
[737]
CT 71a.
[738]
E Direktórium V, 1. A keresztény közösség és katekizálás felelôssége című része beszél a kateketizáló közösségrôl. A közösséget itt a katekézis helyeként vesszük szemügyre.
[739]
Vö. Communionis notio.
[740]
Vö. MPD 13.
[741]
Vö. CY 24.
[742]
CT 67a. A kifejezés klasszikus a katekézisben.
[743]
Vö. LG 11; AA 11; FC 49.
[744]
EN 71.
[745]
Vö. GS 52; FC 37a.
[746]
Lásd e Direktórium III, 3. A keresztségi katekumenátus: szerkezet és fokozatosság című részét (88--89. p.). Itt a keresztségi katekumenátust úgy tekintjük, mint a katekézis helyét.
[747]
Vö. DCG (1971) 130, ahol megtalálható a keresztségi katekumenátus céljának leírása. Az OICA 4. a keresztségi katekumenátus és a keresztény közösség kapcsolatáról beszél.
[748]
MPD 8c.
[749]
Vö. OICA 4, 41.
[750]
OICA 18.
[751]
OICA 41.
[752]
Vö. 41.
[753]
CT 67c.
[754]
Vö. AA 10.
[755]
CT 67b.
[756]
Uo.
[757]
Uo.
[758]
A felnôttek katekézisét hangsúlyozza: CT 43, DCG (1971) 20.
[759]
CT 61.
[760]
Vö. EN 52.
[761]
Vö. DCG (1971) 96c.
[762]
Föl kell figyelni arra, hogy II. János Pál pápa a ChL 61. p-ban miként jelöli meg a kisebb egyházi közösségek helyét a plébániában, hogy föl ne eméssszék legjobb tagjait: "Az ilyen nagy plébániákon (...) léteznek kisebb egyházi közösségek, és ezek figyelemreméltó segítséget adhatnak a keresztény hívôk képzésében; az egyházi közösség és küldetés tudatát valamint tapasztalatát elmélyíthetik és hatékonyabbá tehetik."
[763]
Katolikus Nevelés Kongregációja: L'école catholique (1977. III. 19.), 26.
[764]
Vö. Katolikus Nevelés Kongregációja: Dimensione religiosa dell'educazione nella scuola cattolica. Lineamenti per la riflessione e la revisione, 31.
[765]
GE 8.
[766]
Katolikus Nevelés Kongregációja: Dimensione religiosa dell'educazione nella scuola cattolica. Lineamenti per la riflessione e la revisione, 32.
[767]
CT 69: "A katolikus iskolának sajátos jellemzôje -- és a katolikus szülôknek ezért kell elônyben részesíteniük más iskolákkal szemben, ha választhatnak -- éppen a katolikus nevelés, amelyet a növendékek egész fölkészítési és nevelési folyamatában érvényesít." Vö. e Direktórium 73--76.
[768]
AG 12c.
[769]
Vö. CT 70.
[770]
CT 70. E pontban a hívôk azon egyesületeire, mozgalmaira és csoportjaira utalunk, melyekben vannak kateketikai elemek, de nem kifejezetten kateketikai céllal alakultak.
[771]
ChL 62.
[772]
CT 67.
[773]
CT 47b.
[774]
CT 47. II. János Pál pápa különbözô ifjúsági csoportokról szól: az Actio Catholica csoportjairól, karitatív, imádkozó, keresztény gondolkodó csoportokról ... Kéri, hogy ne hiányozzon belôlük "a keresztény tanítás komoly tanulmányozása". A katekézis a laikus apostolkodás nélkülözhetetlen eleme.
[775]
CT 21.
[776]
Vö. CT 67b--c.
[777]
EN 58. szerint e bázisközösségek az Egyházban mindenütt virágoznak. A RM 51. szerint: "gyorsan terjedô jelenség".
[778]
EN 58c.
[779]
RM 51a; vö. EN 58f; LC 69.
[780]
RM 51c.
[781]
Uo; vö. EN 58; LC 69.
[782]
DCG (1971) 126. Az egyházmegyei Kateketikai Hivatalt minden egyházmegyében elrendelte a Provido sane dekrétum (Zsinati Kongregáció, 1935. I. 12: AAS 27 [1935] 151); CIC 775, 1. §.
[783]
Vö. DCG (1971) 100.
[784]
Vö. DCG (1971) 103.
[785]
Vö. DCG (1971) 108--209.
[786]
Vö. DCG (1971) 116--124.
[787]
DCG (1971) 126.
[788]
Vö. CT 63.
[789]
DCG (1971) 126.
[790]
Uo.
[791]
DCG (1971) 127.
[792]
CIC 775, 3. §
[793]
Vö. DCG (1971) 129.
[794]
AG 38a; vö. CIC 756, 1--2. §
[795]
II. János Pál pápa beszéde 1987. szeptember 16-án az USA püspökeihez a Los Angeles-i kisszemináriumban: Insegnamenti di Giovanni Paolo II. X/3 (1987) 556. A mondatot idézi a Hittani Kongregáció Communionis notio levele, 13.
[796]
A Pastor Bonus konstitúció 1988. VI. 28-án intézkedett a Római Kúria II. Vatikáni Zsinat által igényelt (vö. CD 9.) reformjáról.
[797]
Lásd alább a 282. és 285. pontot.
[798]
Pastor bonus 94.
[799]
Vö. RM 33.
[800]
Uo.
[801]
CD 17a: " Támogatni kell az apostolkodás különféle formáit. Az egész egyházmegyében vagy annak egyes körzeteiben a -- minden hitoktató, missziós, karitatív, szociális, családi, oktató és bármi más lelkipásztori célú kezdeményezés és intézmény között összhangot teremtô -- püspök irányítása összehangolja és egybekapcsolja az összes apostoli tevékenységet, ami egyúttal az egyházmegye egységét jobban kiemeli."
[802]
Vö. e Direktórium IV,2. (171--188.)
[803]
CT 45c.
[804]
Uo.
[805]
Vö. DCG (1971) 20, ahol arról van szó, hogy a katekézis egyéb formái hogyan irányulnak a felnôttek katekézisére.
[806]
CT 18d.
[807]
RM 33.
[808]
Uo.
[809]
Vö. CT 19, 42.
[810]
Vö. AG 11--15; e Direktórium I,1. 47, 49...
[811]
CT 67b.
[812]
DCG (1971) 100.
[813]
Vö. e Direktórium V,2, 243.
[814]
DCG (1971) 102; vö. Bevezetés 16.
[815]
Vö. DCG (1971) 117, 134; Pastor Bonus 94.
[816]
A kateketikai könyvekkel kapcsolatban a Catechesi Tradendae megállapítja: "A hitoktatás megújulásának egyik jelentôs tényezôje a hittankönyvek újraírása, ami meg is történt már majdnem az egész Egyházban. Sok jól sikerült mű látott napvilágot, és alkalmas kincstárat adnak a hitoktatáshoz." (49)
A DCG (1971) 120. a didaktikai szövegeket így határozza meg: "A didaktikai szöveg segédeszköz, amelyet a hitoktatás résztvevôi kapnak a kezükbe. Semmiféle szöveg nem képes pótolni az evangélium eleven szóban történô közlését, a szövegeknek mégis nagy jelentôségük van, mert segítik a tárgyalt igazságok pontosabb elmélyítését. Az ilyen szövegek szerkesztéséhez is több szakember együttműködése szükséges."
[817]
A kézikönyvek tekintetében a DCG (1971) 121. a következô tartalmi követelményeket állítja: "E könyveknek tartalmazniuk kell az üdvösség üzenetének magyarázatát (állandóan hivatkozva a forrásokra, és nagyon jól elkülönítve azt, ami a hithez tartozik attól, ami merôben teológusok véleménye); szociológiai és pedagógiai tanácsokat; módszertani javaslatokat."
[818]
Vö. e Direktórium III, 2. (160--162); DCG (1971) 122.
[819]
CT 49b.
[820]
Uo.
[821]
Uo.
[822]
A helyi katekizmusokról szólt e Direktórium II,2. (131--136). A jelen Direktórium helyi katekizmusokon a részegyházak és a Püspöki Konferenciák katekizmusait érti.
[823]
FD 4c.
[824]
CT 50.
[825]
DCG (1971) 119, 134; CIC 775. 2§; Pastor bonus 94.
[826]
Vö. Communionis notio 9.
[827]
Vö. EN 75a.
[828]
Vö. EN 75d.
[829]
RM 21.
[830]
Vö. CT 72.
[831]
CT 72.
[832]
CT 73.
64
AA Apostolicam actuositatem: a II. Vatikáni Zsinat határozata a világi hívek apostolkodásáról (1965. nov. 18.)
AG Ad gentes: a II. Vatikáni Zsinat határozata az Egyház misszós tevékenységérôl (1965. dec. 7.)
CA II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika a szociális kérdésrôl (1991. máj.1.) Ford. Balogh Gábor, Barabás Miklós, Goják János. Bp., 1991.
CD Christus Dominus: a II. Vatikáni Zsinat határozata a püspökök lelkipásztori hivatásáról (1965. okt. 28.)
CCL Corpus Chrt:rtianorum, Series Latina (Turnholt, 1953--)
CIC Codex Iuris Canonici (1983. jan. 25.). Magyarul: Az egyházi törvénykönyv. Ford. és magyarázza Dr. Erdô Péter. 3. kiadás Bp., 1997.
ChL II. János Pál pápa: Christifideles laici apostoli buzdítás a világi krisztushívôkrôl 1988. XII. 30. Ford.Dr. Török József. Bp., 1990.
COINCAT Consiglio Internazionale per la Catechesi: La catechesi degli adulti nella communitá cristiana. Útmutatás. Libreria Editrice Vaticana 1990.
CSEL Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum (Bécs, 1866--.)
CT II. János Pál pápa: Catechesi Tradendae apostoli buzdítás a katekézisrôl (1979. okt. 16.). Ford. Diós István. Bp., 1980.
DCG (1971) Klérus Kongregációja: Általános kateketikai direktórium. Ford. Diós István. Bp.,1980.
DH Dignitatis humanae: a II. Vatikáni Zsinat nyilatkozata a vallásszabadságról (1965. dec. 7.)
DM II. János Pál pápa: Dives in misericordia enciklika az irgalmas Atyaistenrôl. 1980. XI. 30. Ford. Diós István. Bp., 1981.
DV Dei Verbum: a II. Vatikáni Zsinat dogmatikai konstituciója az isteni kinyilatkoztatásról (1965. nov. 18.)
DS DENZINGER, H.-- SCHÖNMETZER, A.: Enchiridion Symbolorum Definitionum et Declarationum de Rebus Fidei et Morum, Róma, 1973. Magyarul: Az Egyházi Tanítóhivatal megnyilatkozásai. Ford. Fila Béla--Jug László. Kisterenye-Bp., 1997.
EA II. János Pál pápa: Ecclesia in Africa szionodus utáni buzd tás (1995. szept. 14.): AAS 88 (1996) 5--82.
EN VI. Pál pápa: Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás (1975. dec. 8.) Bp. 1975. (A II. Vatikáni Zsinat tanítása c. kötetben)
EV II. János Pál pápa: Evangelium vitae enciklika az élet védelmérôl (1995. márc. 25.) Ford. Diós István. Bp., 1995.
FC II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás a családról. (1981. nov. 22.) Ford. uô. Bp., 1982.
FD II. János Pál pápa: Fidei Depositum apostoli konstitúció (11 Oct. 1992. okt. 11.): AAS 86 (1994) 113--118.
GCM A Népek Evangelizációjának Kongregációja: Guida per i catechisti. Irányelvek a missziós területeken dolgozó katekéták hivatásáról, képzésérôl, támogatásáról. (1993. dec. 3.), Cittá del Vaticano, 1993.
GE Gravissimum educationis: a II. Vatikáni Zsinat nyilatkozata a keresztény nevelésrôl (1965. okt. 28.)
GS Gaudium et spes: a II. Vatikáni Zsinat lelkipásztori konstituciója az Egyház és a mai világ viszonyáról (1965. dec. 7.)
LC Hittani Kongregáció: Libertatis conscientia instrukció. (1986. márc. 22.): AAS 79 (1987) 554--599.
LE II. János Pál pápa: Laborem exercens enciklika a szociális kérdésrôl. (1981. szept. 14.) Ford. Diós István. Bp., 1981.
LG Lumen gentium: a II. Vatikáni Zsinat dogmatikai konstituciója az Egyházról (1964. nov. 21.)
MM XXIII. János pápa: Mater et Magistra enciklika az Egyházról. (1961. máj. 15.). Az Egyház társadalmi tanítása c. kötetben. Bp., 1993. Ford. Dér Katalin.
NDP Püspöki Szinodus 1977: Nuntium ad Populum Dei, üzenet korunk katekézisérôl (1977. okt. 28) Typis Polyglottis Vaticanis 1977.
Nae Nostra aetate: a II. Vatikáni Zsinat , nyilatkozata az Egyház és a nemkeresztény vallások viszonyáról (1965. okt. 28.)
PB II. János Pál pápa: Pastor bonus apostoli konstitúció a Római Kúria reformjáról. 1988. jún. 28.): AAS 80 (1988) 841--930
PG Patrologiae Cursus Completus, Series Graeca, kiadta Migne. Párizs, 1844--.
PO Presbyterorum ordinis. a II. Vatikáni Zsinat határozata a papi szolgálatról és letrôl (1965. dec. 7.)
PP VI. Pál pápa: Populorum progressio enciklika a népek fejlôdésérôl (1967. márc. 26.) Az Egyház társadalmi tanítása c. kötetben. Bp., 1993. Ford. Dér Katalin.
Püspöki Szinodus 1985: Az 1985. évi rendkívüli Püspöki Szinodus záróközleménye.
RH II. János Pál pápa: Redemptor Hominis enciklika a Megváltóról 1979. III. 4. Ford. Diós István. Bp., 1980.
OICA Ordo Initiationis Christianae Adultorum. Typis Polyglottis Vaticanis 1972
RMi II. János Pál pápa: Redemptoris missio enciklika a missziókról (1990. dec. 7.) Ford. Kiss László. Bp., 1992.
SC Sacrosanctum Concilium: a II. Vatikáni Zsinat konstitúciója a szent liturgiáról (1963. dec. 14.)
SYNODUS SYNODUS EPISCOPORUM (coetus extraordinarius habitus a. 1985), Relatio finalis Ecclesia sub verbo Dei mystertá Christi celebrans pro salute mundi (7 Dic. 1985l, in Urbe Vaticana 1985
SCh Sources Chrétiennes. Paris 1946--.
SRS II. János Pál pápa: Sollicitudo rei socialis enciklika a szociális kérdésrôl. (1987. dec. 30.) Ford. Kiss László, átd. Goják János. Bp., 1993. (Az Egyház társadalmi tanítása c. kötetben)
TMA II. János Pál pápa: Tertio millennio adveniente apostoli levél a 2000. év nagy jubileumáról (1994. nov. 10.) Ford. Diós István. Bp., 1995.
UR Unitatis redintegratio: a II. Vatikáni Zsinat határozata a ökumenizmusról (1964. nov. 21.)
US II. János Pál pápa: Ut unum sint enciklika az ökumenikus törekvésekrôl (1995. máj. 25.) Ford. Diós István. Bp., 1995.
VC II. János Pál pápa: Vita consecrata apostoli buzdítás a szerzetesi életrôl. (1996. márc. 25.) Ford. Diós István. Bp., 1996.
VS II. János Pál pápa: Veritatis splendor enciklika az erkölcs alapkérdéseirôl (1993. aug. 6.) Ford. Diós István. Bp., 1994.
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére
[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster@katolikus.hu címre.
Módosítva:
2000. 02. 16.