Hittani Kongregáció

MEGFONTOLÁSOK

az azonos nemű személyek együttéléseinek

törvényes elismertetésére irányuló törekvésekrôl

BEVEZETÉS

1. A Szentatya, II. János Pál pápa és a Szentszék illetékes dikasztériumai újabban többször tárgyaltak a homoszexualitást érintô különbözô kérdésekrôl.¹ Ugyanis nyugtalanító erkölcsi és társadalmi jelenség ez azokban az országokban is, melyekben a törvényhozás szempontjából még nincs jelentôsége. Még súlyosabb azonban a helyzet azokban az országokban, ahol már engedélyezték vagy engedélyezni készülnek a homoszexuális együttélések törvényes elismerését, beleértve bizonyos esetekben a gyermekek örökbefogadására szóló fölhatalmazást is. A jelen Megfontolások nem tartalmaznak új doktrinális elemeket, hanem föl akarjuk hívni a figyelmet a szóban forgó kérdés lényeges pontjaira, és rávilágítunk néhány racionális érvre, melyek hasznosak lehetnek a világ különbözô részein adódó helyzetekben a püspökök számára a megfelelô lépések megtételéhez: olyan lépésekhez, melyekkel védik és erôsítik a házasság méltóságát, a család alapját és a társadalom stabilitását, melynek a házasság és a család intézménye lényeges alkotóeleme. E megfontolásoknak az is célja, hogy segítse a katolikus politikusok tevékenységét, irányt mutatva számukra, hogyan maradhatnak összhangban keresztény lelkiismeretükkel olyan esetekben, amikor e kérdéssel kapcsolatos törvényjavaslatokról kell ítéletet alkotniuk.² Mivel a téma a természetes erkölcsi törvénnyel kapcsolatos, az alábbi megfontolásokat nemcsak a hívôknek szánjuk, hanem mindazoknak, akiknek feladata a társadalom közjavának gyarapítása és védelme.

I. A HÁZASSÁG TAGADHATATLAN TERMÉSZETE ÉS SAJÁTOSSÁGAI

2. Az Egyháznak a házasságról és a nemek komplementaritásáról szóló tanítása olyan igazságot ad elô, ami a helyesen gondolkodó értelem számára nyilvánvaló és a világ minden nagy kultúrája által elismert. A házasság emberi személyek nem akármilyen együttélése. A házasságot a Teremtô alapozta meg, s határozta meg természetét, lényeges sajátosságait és célját.³ Semmiféle ideológia nem tudja kitörölni az emberi szellembôl annak bizonyosságát, hogy a házasság csak két különnemű személy között létezik, akik a maguk kölcsönös és kizárólagos személyes odaadásukkal törekszenek személyes közösségükre. Így kölcsönösen tökéletesítik egymást, hogy együtt tudjanak működni Istennel új életek nemzésében és nevelésében.

3. A házasság természetes igazságát a teremtéstörténet bibliai elbeszéléseiben lévô kinyilatkoztatás megerôsíti, de az ôsi emberi bölcsesség is mondja, s magának a természetnek a hangja is hallható benne. A házasságra vonatkozó teremtôi tervnek három alapvetô adata van, melyekrôl a Teremtés könyve beszél.

Az elsô: az ember, Isten képmása, „férfinak és nônek teremtetett” (Ter 1,27). A férfi és a nô mint személyek, egyenlôek, mint nemileg különbözôek, egymás kiegészítôi. A szexualitás egyrészt biológiai valóság, másrészt az emberben magasabb szintre, a személy szintjére emelkedik, ahol a test és a lélek egyesül.

A második: a házasságot a Teremtô alapította mint olyan életformát, amelyben megvalósul a személyeknek az a közössége, melynek feladata a nemi képesség gyakorlása. „Ezért az ember elhagyja atyját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy testben lesznek.” (Ter 2,24)

A harmadik: Isten a férfi és a nô egyesülését meg akarta ajándékozni azzal, hogy különleges részt ad nekik teremtô művében. Ezért megáldotta az embert és az asszonyt e szavakkal: „Legyetek termékenyek és sokasodjatok” (Ter 1,28). A Teremtô tervében a nemek egymást kiegészítése és a termékenység tehát a házasság intézményének természetéhez tartozik. Ezen felül a férfi és a nô közti házastársi egyesülést Krisztus szentségi méltóságra emelte. Az Egyház tanítja, hogy a keresztény házasság a Krisztus és az Egyház közti jegyesi szövetség hatékony jele (vö. Ef 5,32). A házasságnak e keresztény értelme nem hogy csökkentené a férfi és a nô házastársi egyesülésének mélységesen emberi értékét, hanem megerôsíti és biztosítja azt (vö. Mt 19,3–12; Mk 10,6–9).

4. Nincs semmi alapja annak, hogy hasonlóságokat vagy akárcsak távoli analógiákat lehetne megállapítani az egyneműek együttélései és Istennek a házasságra és a családra vonatkozó terve között. A házasság szent, a homoszexuális kapcsolatok viszont ellenkeznek a természetes erkölcsi törvénnyel. A homoszexuális cselekedetek ugyanis „kizárják a nemi aktusból az élet ajándékát. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.”⁴

A Szentírás a homoszexuális kapcsolatokat „mint súlyos eltévelyedéseket ítéli el (...) (vö. Róm 1,24–27; 1Kor 6,10; 1Tim 1,10). A Szentírásnak ez az ítélete nem jogosít föl arra a következtetésre, hogy mindazok, akik ettôl a tehertôl szenvednek, személyesen felelôsek érte, hanem arról tanúskodik, hogy a homoszexualitás cselekedetei lényegük szerint rendellenesek.”⁵ Ugyanez az erkölcsi megítélése megtalálható az elsô századok sok egyházi írójánál,⁶ és a katolikus hagyomány egyöntetűen elfogadta.

Mindazonáltal az Egyház tanítása szerint a homoszexuális hajlamú férfiakkal és nôkkel „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell bánni. Kerülni kell az igazságtalan megkülönböztetés minden formáját.”⁷ Az ilyen személyek, épp úgy, mint a többi keresztény, a tiszta életre kaptak meghívást.⁸ A homoszexuális hajlam azonban „objektíve rendellenes”⁹, és a homoszexuális gyakorlatok „súlyos bűnök a tisztaság ellen”.¹⁰

II. ÁLLÁSPONTOK A HOMOSZEXUÁLIS EGYÜTTÉLÉSEK PROBLÉMÁIVAL KAPCSOLATBAN

5. A ténylegesen létezô homoszexuális együttélések jelenségével kapcsolatban a polgári hatóságok különféle álláspontokat foglalnak el: olykor e jelenség megtűrésére szorítkoznak; olykor támogatják az ilyen együttélések törvényes elismerését azzal a megindoklással, hogy el akarják kerülni – bizonyos jogokra való tekintettel – az azonos nemű személlyel együtt élôk hátrányos megkülönböztetését; egyes esetekben odáig mennek el, hogy törvényileg egyenjogúnak tekintik a homoszexuális együttélést a házassággal, nem zárva ki a jogi képességet sem gyermekek örökbefogadására.

Ahol az állam a homoszexuális együttélések megtűrésének politikáját választja, és nincs olyan törvény, mely kifejezetten engedélyezi az ilyen életformák törvényes elismerését, világosan meg kell különböztetni a kérdés különféle szempontjait. Az erkölcsi lelkiismeret követeli, hogy minden esetben tanúja lehessen annak a teljes erkölcsi igazságnak, mellyel ellenkezik mind a homoszexuális kapcsolatok jóváhagyása, mind a homoszexuális személyek jogtalan és hátrányos megkülönböztetése. Ezért hasznosak a megfontolt és okos beavatkozások, mint például a toleranciával való ideológiai vagy eszközszerű visszaélések leleplezése; az ilyen együttélések erkölcstelen voltának egyértelmű állítása; az állam fölszólítása arra, hogy a jelenséget tartsa korlátok között, hogy ne veszélyeztesse a közerkölcsöket, s fôként ne alakítson ki a fiatal nemzedékekben téves fogalmakat a nemiségrôl és a házasságról, melyek védtelenné tennék ôket és hozzájárulnának a jelenség terjedéséhez. Azokat, akik e toleranciából kiindulva akarnak eljutni az egynemű együttélésben lévô személyek sajátos jogainak a törvénybe iktatásához, emlékeztetnünk kell arra, hogy a rossz megtűrése teljesen más, mint a rossz jóváhagyása és törvényesítése.

Amikor a homoszexuális együttéléseket törvényesen elismerik, vagy törvényileg egyenjogúnak tekintik a házassággal, és számára biztosítják a házasság sajátos jogait, kötelezô ennek világos és határozott elutasítása. Az ilyen súlyosan igazságtalan törvény kihirdetésében vagy alkalmazásában való bármilyen formális együttműködéstôl – s amennyire lehetséges, a törvény alkalmazásában a materiális együttműködéstôl is – tartózkodni kell. Ebben a kérdésben mindenki megkövetelheti magának a lelkiismereti ellenállást.

III. ÉRTELMI ÉRVEK A HOMOSZEXUÁLIS EGYÜTTÉLÉSEK TÖRVÉNYES ELISMERÉSE ELLEN

6. A motívumok megértéséhez, melyek kötelezôvé teszik az ellenállást a homoszexuális együttélések törvényesítésére törekvô irányzatokkal szemben, néhány – különbözô rendekhez tartozó – sajátos etikai megfontolásra van szükség.

A józanul gondolkodó értelem rendje

A polgári törvény feladatköre kétségtelenül szűkebb, mint az erkölcsi törvényé,¹¹ de a polgári törvény nem kerülhet ellentmondásba a józan ésszel anélkül, hogy el ne veszítse a lelkiismeret számára kötelezô erejét.¹² Minden emberek által hozott törvény annyiban törvény jellegű, amennyiben megegyezik a józanul gondolkodó értelem által fölismert természetes erkölcsi törvénnyel, és amennyiben részleteiben is tiszteletben tartja minden személy elidegeníthetetlen jogait.¹³ A homoszexuális együttéléseknek kedvezô törvényhozás ellenkezik a józan ésszel, mert a házasság intézményét megilletô, jogi garanciákhoz hasonlókat biztosít két azonos nemű személy együttéléséhez. A kérdéssel kapcsolatos értékeket figyelembe véve, ha az állam törvényesíti az ilyen együttéléseket, nem teljesíti kötelezettségét, mellyel támogatnia és védenie kell a közjó szempontjából lényeges intézményeket, amilyen a házasság is.

Föltehetjük a kérdést, hogy miként ellenkezhet a közjóval egy olyan törvény, ami nem kötelez semmiféle konkrét cselekményre, hanem arra szorítkozik, hogy törvényesít egy létezô valóságot, mely látszólag senkivel szemben nem jelent jogtalanságot. Erre vonatkozóan mindenekelôtt meg kell gondolnunk a különbséget, mely a homoszexuális magatartás mint magánjelenség és mint törvényesen jóváhagyott – s végeredményként a jogrend egyik intézményévé avatott – társadalmi jelenség között van. E második eset ugyanis nem egyszerűen súlyosabb, hanem sokkal nagyobb és mélyebb következményekkel jár, s végül az egész társadalmi szervezet olyan módosulásához vezetne, ami ellenkezik a közjóval. A polgári törvények olyan elvek, melyek a társadalom keretein belül szervezik az emberi életet a jó vagy a rossz irányában. „Nagyon fontos, olykor meghatározó szerepük van a közgondolkodás és a szokások alakításában.”¹⁴ A polgári törvényekben kifejezôdô életformák és -modellek nemcsak külsôleg alakítják a társadalmi életet, hanem arra törekszenek, hogy az új nemzedékekben módosítsák a magatartásformák megértését és megbecsülését. A homoszexuális együttélések törvényesítése szükségszerűen kiváltaná néhány alapvetô erkölcsi érték elhomályosulását és a házasság intézményének lebecsülését.

A biológiai és antropológiai rend

7. A homoszexuális együttélésekbôl teljesen hiányzanak a házasság és a család azon biológiai és antropológiai elemei, melyek ésszerűvé tehetnék az ilyen együttélések törvényes elismerését. Ezek az együttélések ugyanis nem alkalmasak arra, hogy megfelelôen biztosíthatnák az emberi faj szaporodását és fennmaradását. Ezen alkalmatlanságukon a mesterséges megtermékenyítés területén elért újabb fölfedezések esetleges fölhasználása – azon túl, hogy súlyosan sérti az emberi méltóságot¹⁵ – semmit nem változtat. A homoszexuális együttélésekbôl teljesen hiányzik a házastársi dimenzió is, amely a szexuális kapcsolatok emberi és rendezett formáját képviseli. E kapcsolatok ugyanis akkor emberiek, amikor és amennyiben kifejezik és elôsegítik a nemek kölcsönös megsegítését a házasságban, és nyitottak az élet továbbadására.

Amint a tapasztalat bizonyítja, a kétneműség hiánya akadályokat állít a gyermekek normális fejlôdése elé, akik esetleg az ilyen együttélések részesévé válnak. Nincs alkalmuk megtapasztalni az anyaságot vagy az apaságot. Gyermekeket örökbefogadással bevinni homoszexuális együttélésekbe erôszakot jelent e gyermekekkel szemben, abban az értelemben, hogy kihasználják kiszolgáltatottságukat azáltal, hogy olyan környezetbe helyezik ôket, mely nem támogatja teljes emberi fejlôdésüket.

Az ilyen gyakorlat súlyosan erkölcstelen lenne, és nyílt ellentmondásba kerülne azzal az elvvel, amelyet az ENSZ gyermekek jogairól szóló nemzetközi konvenciója is elismer, mely szerint minden esetben a gyermek mint gyengébb és védtelen fél érdekét kell elônyben részesíteni.

A társadalmi rend

8. A társadalom a házasságra épülõ családnak köszönheti fönnmaradását. Amennyiben a homoszexuális együttéléseket törvényesen elismerik, ennek szükségszerű következménye a házasság újrameghatározása. A házasság olyan intézménnyé válik, melyet lényegében elismer a törvény, de elveszíti lényeges kapcsolatát a kétneműséghez kapcsolódó összetevôkkel, mint például az életadás és a nevelés feladata. Ha a két különbözô nemű személy házassága a törvény szempontjából csupán a lehetséges házasságok egyik formája lenne, a házasság fogalma változna meg radikálisan a közjó igen nagy kárára. Amennyiben a homoszexuális együttélést jogilag analógnak tekintik a házassággal vagy a családdal, az állam önkényesen jár el és ellentmondásba kerül sajátos kötelességeivel.

A homoszexuális együttélések törvényesítésének igazolására nem lehet hivatkozni a személy tiszteletére és a személy hátrányos megkülönböztetésére. A személyek közötti megkülönböztetés vagy egy társadalmi igény illetve elismerés megtagadása csak akkor elfogadhatatlan, ha az igazságossággal ellenkezik.¹⁶ Megtagadni a házasság társadalmi és jogi státusát olyan életformáktól, melyek nem házasságok, s nem is lehetnek azok, nem ellenkezik az igazságossággal, épp ellenkezôleg, az igazságosság követelménye.

Értelmesen a személy jogos autonómiájának elvére sem lehet hivatkozni. Való igaz, hogy az egyes polgárok szabadon folytathatnak tevékenységeket, melyekkel érdekeket szolgálnak, s e tevékenységek általában beilleszkednek a szabadság általános polgári jogaiba; azonban ettôl nagyon különbözik az, hogy olyan tevékenységek, melyek a személy és a társadalom fejlôdésére nem pozitív hatásúak, az állam részérôl sajátos és minôsített törvényes elismerést nyerhessenek. A homoszexuális együttélések még távolabbi analógiás értelemben sem teljesítenek olyan feladatokat, melyek miatt a házasság és a család sajátos és minôsített elismerést érdemel. Ellenben nyomós érvek szólnak amellett, hogy az ilyen együttélések ártalmasak az emberi társadalom egészséges fejlôdésére, fôként ha egyre nagyobb mértékben fordulnak elô a társadalom egészében.

A jogrend

9. Mivel a házaspárok biztosítják a nemzedékek egymást követô rendjét, s ezért kiemelkedôen szolgálják a közérdeket, a polgári jog biztosítja számukra az intézményes elismerést. A homoszexuális együttélések ellenben nem igényelnek sajátos figyelmet a jogrend részérôl, mert nem töltik be a közjó javára a mondott szerepet.

Nem igaz az az érvelés sem, mely szerint a homoszexuális együttélések jogi elismerése szükséges volna ahhoz, hogy az így együtt élôk – együttélésük puszta ténye miatt – ne veszítsék el azon közös jogoknak hatékony elismerését, melyeket mint személyek és állampolgárok birtokolnak. Valójában ugyanis, mint minden állampolgár – személyes autonómájuk alapján is –, folyamodhatnak az általános joghoz, hogy biztosítsák a kölcsönös érdekek jogi szituációit. Ellenben súlyos igazságtalanságot jelentene föláldozni a közjót és a család jogát olyan javak eléréséért, melyeket oly módokon lehet és kell is biztosítani, melyek nem ártanak a társadalom egészének.¹⁷

IV. A KATOLIKUS POLITIKUSOK MAGATARTÁSA A HOMOSZEXUÁLIS EGYÜTTÉLÉSEKNEK KEDVEZÔ TÖRVÉNYHOZÁSSAL KAPCSOLATBAN

10. Ha minden hívô köteles szembeszállni a homoszexuális együttélések törvényes elismerésével, akkor a katolikus politikusoknak sajátos felelôsségükbôl következôen ez fokozott kötelességük. Amennyiben a homoszexuális együttéléseknek kedvezô törvényjavaslatokról van szó, a következô etikai útmutatáshoz kell magukat tartaniuk.

Abban az esetben, ha elôször kerül a törvényhozó testület elé a homoszexuális együttélések törvényes elismerését támogató törvényjavaslat, a katolikus képviselônek erkölcsi kötelessége világosan és nyilvánosan kifejezni egyetnemértését, és a törvényjavaslat ellen szavazni. Egy ilyen, a közjóra ártalmas törvény megszavazása súlyosan erkölcstelen cselekedet.

Abban az esetben, ha már érvényben van a homoszexuális együttéléseknek kedvezô törvény, a katolikus képviselônek a számára lehetséges módokon tiltakoznia kell, s ki kell nyilvánítania ellenvéleményét: ez az igazság melletti tanúságtétel kötelezô aktusa. Ha lehetetlen egy ilyen törvény hatályon kívül helyeztetése, a katolikus képviselô az Evangelium vitae kezdetű enciklika útmutatására hivatkozva „leadhatja a szavazatát egy olyan törvényjavaslatra, amely csökkenteni akarja a hatályos törvény kárait és a negatív hatásokat a kultúra és a közerkölcsök területén”, azzal a föltétellel, hogy „világos és mindenki elôtt ismert legyen személyes ellenkezése” a szóbanforgó törvénnyel szemben, és ki legyen zárva a botrány veszélye.¹⁸ Ez nem azt jelenti, hogy ebben a témakörben egy szigorúbb törvény igazságosnak vagy legalább elfogadhatónak volna tekinthetô; hanem inkább arról van szó, hogy törvényes és kötelezô kísérlet történik egy igazságtalan törvény legalább részleges megszüntetésének elindítására, olyan körülmények között, amikor a teljes megszüntetés lehetetlen.

BEFEJEZÉS

11. Az Egyház tanítja, hogy a homoszexuális személyek iránti tisztelet semmiképpen nem vezethet a homoszexuális magatartás jóváhagyásához vagy a homoszexuális együttélések törvényes elismeréséhez. A közjó követeli, hogy a törvények ismerjék el, támogassák és védelmezzék a házassági együttélést mint a társadalom alapvetô sejtjének, a családnak alapját. A homoszexuális együttélések törvényes elismerése vagy azok házassággal való azonosítása nem csupán egy deviáns magatartás jóváhagyását jelentené, azzal a következménnyel, hogy a mai társadalom egy modelljévé teszi, hanem alapvetô értékeket is elhomályosítana, melyek az emberiség közös örökségéhez tartoznak. Az Egyház nem teheti meg, hogy ne védelmezze az ilyen értékeket az emberek és az egész társadalom javára.

II. János Pál pápa az alulírott bíboros prefektusnak 2003. március 28-án adott kihallgatás alkalmával a Kongregáció rendes ülésén elfogadott jelen Megfontolásokat jóváhagyta és közzétételét elrendelte.

Kelt Rómában, a Hittani Kongregáció székházában, 2003. június 3-án, Lwanga Szent Károly és társai vértanúk emléknapján

Josef Ratzinger bíboros

prefektus

Angelo Amato SDB

silai c. érsek, titkár