A Szentatya beszéde a mozgalmak találkozóján
Pünkösd '98. május 30., Szent Péter tér
"Egyszerre olyan zúgás támadt a magasból, mintha heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre; s a Szentlélek eltöltötte mindannyiukat." (Ap.Csel 2,2-3)
Kedves testvéreim!
Ezekkel a szavakkal az Apostolok Cselekedetei Pünkösd eseményének a szívébe vezetnek bennünket; bemutatja az apostolokat, akik Máriával együtt összegyűltek az utolsó vacsora termében, és megkapják a Lélek ajándékát. Így válik valóra Jézus ígérete, és kezdetét veszi az Egyház ideje. Attól a pillanattól kezdve a Lélek szele az apostolokat elviszi a föld végső határáig. Elviszi őket egészen a vértanúságig, az Evangélium bátor megvallásán keresztül.
Ami Jeruzsálemben történt immár kétezer évvel ezelőtt, mintha ma este újra lejátszódna ezen a téren, a keresztény világ központjában. Mint ahogy akkor az apostolok, mi is összegyűltünk most itt, az utolsó vacsorának ebben a nagy pünkösdi termében, a Lélek kiáradását áhítva. Itt mi az egész Egyházzal együtt tanúsítani akarjuk, hogy "a Lélek ugyanaz ... az Úr ugyanaz, és Isten, Aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz." (1Kor 12,4-6). Ez az a légkör, melyet újra szeretnénk élni, kérve a Szentlelket mindannyiunkra és a megkereszteltek egész népére.
2. Köszöntöm James Francis Stafford bíborost, a Világiak Pápai Tanácsának Elnökét, és köszönetemet nyilvánítom ki neki azokért a szavakért, melyeket hozzám intézett ennek a találkozónak a kezdetén, mindannyiótok nevében is. Vele együtt köszöntöm az itt megjelent bíboros és püspök urakat. Különös hálával tartozom Chiara Lubichnak, Kiko Arguellonak, Jean Vanier-nek és monsignor Luigi Giussaninak megindító tanúságtételükért. Velük együtt köszöntöm mindazoknak a mozgalmaknak és új közösségeknek az alapítóit, melyek itt képviselve vannak. S végül nagy örömmel fordulok hozzátok, testvéreim, akik az egyes egyházi mozgalmakhoz tartoztok. Készséggel és lelkesen fogadtátok meghívásomat, melyet 1996 Pünkösdjén intéztem hozzátok, s nagy gondossággal készülődtetek a Világiak Pápai Tanácsának vezetésével erre a rendkívüli találkozóra, mely előre vetíti a kétezredik év nagy jubileumát.
Ez a mai esemény valóban egyedülálló: most először találkoznak ugyanis az egyházi mozgalmak és az új közösségek mindannyian együtt a pápával. Ez az a nagy, közös tanúságtétel, melyet olyannyira kívántam erre az évre, hisz ez az idei esztendő az Egyház zarándokútján a nagy jubileum felé a Szentlélek éve. A Szentlélek itt van velünk! Ő a Lelke az egyház közösség eme csodálatos eseményének. "Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta!" (Zsolt. 117,24).
3. Jeruzsálemben, közel kétezer éve Pünkösd napján, a tömeg előtt, melyet meglepett és gúnyolódásra indított az a megmagyarázhatatlan változás, mely az apostolokkal történt, Péter bátran megvallja: "A Názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek... de ti gonosz kezek által keresztre feszíttettétek és megöltétek. Isten azonban feltámasztotta Őt." (ApCsel 2,22-24). Péter szavaiban megmutatkozik az Egyház öntudata, mely azon a bizonyosságon alapszik, hogy Jézus él, a jelenben működik, és megváltoztatja az életet.
A Szentlélek, Aki a teremtésben és az ószövetségben is működött, majd kinyilatkoztatja magát az Emberfia Húsvétjában, szinte kirobban Pünkösdkor, hogy az időben és a térben meghosszabbítsa Krisztus Urunk küldetését. A Lélek alkotja tehát az Egyházat, mely mint az új élet vízfolyása, végigfut az emberek történelmén.
4. Az Egyháznak, mely az Atyák szerint az a hely, "ahol a Lélek virágzik" (CCC 749), a Vígasztaló nemrégiben a II. ökumenikus vatikáni zsinattal egy megújított Pünkösdöt adott, új és előre nem látott dinamizmust híva életre benne.
A Lélek mindig, valahányszor csak közbelép, meglepetést kelt. Olyan eseményeket okoz, melyek újdonsága megdöbbent; radikálisan megváltoztatja az embereket és a történelmet. Ez volt a felejthetetlen tapasztalata II. ökumenikus vatikáni zsinatnak is, melynek során ugyanannak a Léleknek az irányítása alatt az Egyház mint lényegi alkotórészét fedezte fel karizmatikus dimenzióját: "A Szentlélek tevékenysége nem korlátozódik csak arra, hogy Isten népét a szentségek és a szolgálatok által vezesse, megszentelje és erényekkel felékesítse, hanem 'tetszése szerint osztja ajándékait kinek-kinek' (1Kor 12,11), s a bármely rendhez tartozó híveknek különleges kegyelmeket ad … melyek hasznosak a megújulásra és az Egyház fokozottabb elterjedésére" (Lumen gentium, 12).
Az intézményes és a karizmatikus arculat szinte egyenértékű az Egyház szerkezetében, és ha különbözőképpen is, de egymás mellett haladnak életében, megújulásában és Isten Népének megszentelődésében. Az Egyház karizmatikus arculatának ez a szinte gondviselésszerű újrafelfedezése azt eredményezte, hogy a Zsinat előtt és után az egyházi mozgalmak és új közösségek fejlődésének egyenes vonulata bontakozott ki.
5. Ma az Egyház örömmel tapasztalja, mint igazolódnak be Joel próféta szavai, melyet az imént hallottunk: "Kiárasztom Lelkemet minden emberre..." (ApCsel 2,17). Ti a Lélek eme "kiáradásának" kézzelfogható bizonyítékai vagytok. Minden mozgalom különbözik a másiktól, de mindannyian egyek ugyanabban a közösségben és ugyanabban a küldetésben. Némely karizma, melyet a Lélek hív életre, mint száguldó szélvész tör elő, magával ragadja az embereket, az Evangélium radikális szolgálatára és a missziós kötelezettség új útjaira vonzza őket, s ők szüntelenül megvallják a hit igazságait, úgy fogadják a hagyomány élő folyamatát, mint ajándékot, és mindenkiben felkeltik az életszentség iránti buzgó vágyat.
Nektek, akik ma összegyűltetek itt a Szent Péter téren és minden kereszténynek ezt akarom kiáltani: nyíljatok meg szelíden a Lélek ajándékai előtt! Fogadjátok örömmel és engedelmesen azokat a karizmákat, melyeket a Lélek szüntelenül adományoz! Ne feledjétek, hogy minden karizma a köz javáért van, az egész Egyház számára jótétemény!
6. Természetükből kifolyólag a karizmák kommunikatívak, és elősegítik annak az "emberek közötti lelki rokonságnak" (Vö. Christifideles laici, 24) és a Krisztussal való barátságnak a megszületését, mely útjára indítja a mozgalmakat. A karizmának mozgalommá való átalakulása az alapító titokzatos vonzereje által következik be, mert sokakat magával ragad lelki tapasztalata. Ily módon azok a mozgalmak, melyeket hivatalosan elismertek az egyházi hatóságok úgy jelennek meg, mint az önmegvalósítás formái és az egyetlen Egyház visszatükröződései.
Születésük és elterjedésük az Egyházban olyan újdonság volt, melyre senki sem számított, s mely egyes esetekben megosztottságot keltett. Ez természetesen sok kérdést, kellemetlenséget és feszültséget okozott; néha elbizakodottságot és türelmetlenséget az egyik oldalon, és nem kevés előítéletet, fenntartást a másik oldalon. Ez az időszak hűségük próbája volt, és fontos alkalom karizmáik eredetiségének elbírálására.
Ma új szakasz nyílik meg előttetek: az egyházi érettség időszaka. Ez nem azt jelenti, hogy minden probléma megoldódott volna. Sőt, inkább kihívás. Egy olyan út, melyet végig kell járni. Az Egyház az egység és az elkötelezettség "érett" gyümölcseit várja tőletek.
7. A szekularizált kultúra által gyakran uralt világunkban, mely az Isten nélküli élet modelljeit hirdeti és erre ösztönöz, sokak hite kemény megpróbáltatásoknak van kitéve, sőt, gyakran megfullad és kihuny. Ez arra figyelmeztet sürgősen, hogy nagy szükség van egy erős üzenetre és megalapozott keresztény képzésre, nevelésre. Mekkora szükség van ma rátok, érett keresztény személyiségekre, akik tudatában vagytok a keresztségben kapott identitásotoknak, hivatásotoknak valamint az Egyházban és a világban betöltött küldetéseteknek! Mekkora szükség van élő keresztény közösségekre! Íme a mozgalmak és az új egyházi közösségek: ők a válasz, melyet a Lélek hívott életre az évezred végének ebben a drámai kihívásában.
A valódi karizmák nem törekedhetnek másra, csak a Krisztussal való találkozásra a Szentségekben. Azok az egyházi valóságok, melyek felé közeledtek, segítettek benneteket abban, hogy újra felfedezzétek a keresztségben kapott hivatásotokat, hogy értékeljétek a Lélek ajándékait, melyeket a bérmálásban kaptatok, hogy Isten irgalmára hagyatkozzatok a bűnbocsánat szentségében és felismerjétek az Eucharisztiában a keresztény élet forrását és csúcsát. Mint ahogy a sok erős egyházi tapasztalatnak köszönhetően csodálatos keresztény családok születtek, valódi "családegyházak", melyek nyitottak az életre, sok hivatás fakadt a szolgálati papságra és a szerzetességre, vagy a világi élet új útjaira, melyek az evangéliumi tanácsokból táplálkoznak. A mozgalmakban és az új közösségekben megtanultátok, hogy a hit nem absztrakt elmélet, s nem is hiábavaló vallásos érzés, hanem a Szentlélek által ösztönzött új élet Krisztusban.
8. Hogy lehet megőrizni és biztosítani egy karizma hitelességét? Alapvető ebben a tekintetben, hogy minden mozgalom alávesse magát az illetékes egyházi hatóságnak. Ezért egyetlen karizma sem vonhatja ki magát az Egyház főpásztoraitól való függésből és alávetettségből. Erről így ír a Zsinat világos szavakkal: "Az ítélet eredetiségükről és rendezett gyakorlatukról azok hatáskörébe tartozik, akik az Egyházat vezetik, nem a lelkek kioltása a feladatuk, hanem hogy megvizsgáljanak mindent és a jót megtartsák (Vö. 1Tessz 5,12; 19-21)" (Lumen gentium, 12). Ez a szükséges garanciája annak, hogy az út, amelyen jártok, valóban a jó út!
Abban a zűrzavarban, mely a mai világban uralkodik, oly könnyű hibázni, engedni az illúzióknak. Abból a keresztény képzésből, melyet a mozgalmak gondoznak, soha nem hiányzik az apostolok utódai, a püspökök iránti bizalommal teli engedelmesség, egységben Péter utódjával! Ismeritek a világiak közösségeire vonatkozó egyháziasság kritériumait, mely megtalálható a Christifideles laici kezdetű apostoli buzdításban (Vö. n. 30). Kérlek benneteket, hogy mindig nagylelkűséggel és alázattal közelítsetek ehhez, gazdagítsátok helyi egyházatokat és plébániátokat tapasztalatotokkal, maradjatok mindig egységben pásztoraitokkal, és figyeljetek útmutatásaikra.
9. Jézus ezt mondta: "Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön; mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!" (Lk 12,49). Míg az Egyház arra készül, hogy átlépje a harmadik évezred küszöbét, fogadjuk el az Úr meghívását, hogy az Ő tüze lángra lobbanjon szívünkben és testvéreink szívében.
Ma a Szent Péter térnek ebből az utolsó vacsorai szeretetközösségéből egy nagy fohász árad az ég felé: Jöjj el, Szentlélek, jöjj, és újítsd meg a föld színét! Jöjj a Te hét ajándékoddal! Jöjj, életadó Lélek, igazság Lelke, egység és szeretet Lelke! Az Egyháznak és a világnak szüksége van Rád. Jöjj el Szentlélek, és tedd termékenyebbé azokat a karizmákat, melyeket bőségesen adományoztál. Adj új erőt és missziós lelkületet itt egybegyűlt gyermekeidnek. Tágítsd ki szívüket, éleszd fel keresztény buzgalmukat a világban. Tedd őket az Evangélium bátor hirdetőivé, a feltámadt Jézus Krisztus tanúivá, aki az ember Megváltója és Üdvözítője. Erősítsd meg szeretetüket és hűségüket az Egyház iránt.
Máriára, Krisztus első tanítványára, a Szentlélek jegyesére és az Egyház Édesanyjára emeljük tekintetünket, Aki elkísérte az apostolokat az első Pünkösdön, hogy segítsen megtanulnunk az ő igenjéből a Lélek hangja iránti engedelmességet.
Ma ezen a téren Krisztus ezt ismétli mindnyájatoknak: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,15). Ő számít mindannyiótokra, az Egyház számít rátok. "Íme - mondja az Úr - én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig." (Mt 28,20)
Ámen!
